Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 928 633 km-t sportoltatok

Címketalálatok

Ultrafutás - magyar csapat a 24 órás Európa Bajnokságon + eredmények

Bozót | 2016-10-22 | Nincs hozzászólás!

Október 22-23-án rendezik meg az ultrafutók 24 órás Európa-bajnokságát a franciaországi Albiban. A magyar válogatott színeiben kilenc ultrafutó vesz részt az eseményen, négy férfi és öt nő. A Magyar Atlétikai Szövetség által kijelölt válogatottban a férfi mezőnyben Mazur Béla, Csécsei Zoltán, Zahorán János, Belej-Fekete Bálint, míg a női versenyben Makai Viktória, Vágó Boglárka, dr. Lubics Szilvia, Elek Dóra Zsuzsanna és Kádár Kitti áll rajthoz.

Ultrafutás - célegyenesben a Spartathlon

Bozót | 2016-10-01 | Nincs hozzászólás!

Javában zajlik az idei Spartathlon ultrafutó verseny Görögországban. Idén 13+2 magyar indulónak szurkolhatunk, a még versenyben lévők lassan az utolsó maratonnyi távnál tartanak. Hajrá!

Atlétika - 20 éves a magyar maratoni csúcs

Bozót | 2016-09-30 | 7 hozzászólás

Földingné Nagy Juditnak a pontosan húsz éve, 1996. szeptember 29-én a Berlin Marathonon elért 2:28:50-es rekordjánál máig nem futott jobb időt egyetlen magyar hölgy sem. A győri Spuri Futóbolt vezetője interjúnkban visszaemlékezik a sikerre, s azt állítja: előtte való nap soha nem érzett fáradtság tört rá.

Terepfutás - kezdődik az UTMB és kísérőversenyei

Bozót | 2016-08-24 | 1 hozzászólás

Ismét elérkezett a nemhivatalos terep VB-ként is emlegetett Ultra Trail du Mont Blanc ideje és szokás szerint száms magyar futónak szurkolhatunk mind a négy távon.

Ultrafutás - Vajda Zoltán 18. lett a Badwater ultrán

Bozót | 2016-07-18 | 2 hozzászólás

Vajda Zoltán sikeresen célba ért a híres-hírhedt Badwater Ultramaratonon. Zoli a televíziónak is nyilatkozott itthon, az M1 vonatkozó hírét itt tudjátok visszanézni:

http://www.mediaklikk.hu/video/badwater-ultramaraton-18-helyen-vegzett-vajda-zoltan/#

Terepfutás - 7500m szintemelkedést gyűrnek le Romániában

Bozót | 2016-07-16 | Nincs hozzászólás!

Épp ezekben az órákban zajlik Romániában a Marathon 7500 névre keresztelt terepfutó verseny, amelyen számos honfitársunk vesz részt.

Terepfutás - célba ért a "Kék Csapat" az Országos Kéken!

Bozót | 2016-07-15 | Nincs hozzászólás!

Van, aki sok-sok év alatt teljesíti az Írott-kőtől Hollóházáig tartó Országos Kéktúra útvonalat, de most hárman arra vállalkoztak, hogy egymást váltva, egy héten belül teljesítsék az ország hegyvidéki tájait és legmagasabb csúcsait felfűző 1160 kilométert. Végül nem is kellett nekik mind a 168 óra...

Atlétika - eltiltást kapott a Boston Maraton korábbi győztese

Bozót | 2016-06-30 | 1 hozzászólás

Doppingolás miatt két és fél évre eltiltották a Boston Marathon korábbi győztesét, az orosz Lidija Grigorjevát.

Atlétika - Délibáb Terepfesztivál autentikus hőségriadóban

Bozót | 2016-06-29 | Nincs hozzászólás!

Nem nagyon ijesztette el a hőségriadó az E.ON Délibáb Terepfesztivál nevezőit, pedig a hortobágyi pusztában még délibáb képében sem lehetett árnyékot találni. Közel negyven fokban küzdöttek a résztvevők.

Hegyifutás - ifjúsági hegyifutó VB magyar csapattal

Bozót | 2016-06-29 | Nincs hozzászólás!

Június 24-26 között Csehország északi részén elhelyezkedő Janske Lazne adott otthont az U18-as korosztályú fiatalok legnagyobb nemzetközi versenyének. A gyógyító erejű termál forrásairól is ismert településen az idén 11. alkalommal megrendezett „ifjúsági világbajnokságnak" a magyar leány és fiú csapat immár negyedik alkalommal volt résztvevője.

Terepfutás - Lubics Szilvia nyerte a L'Ultramarine 177km távját

Bozót | 2016-06-27 | Nincs hozzászólás!

Míg sokan a Dolomitokban versenyeztek, Lubics Szilvia a francia partok felé vette az irányt és rajthoz állt, sőt, győztesként ért célba, a L'Ultramarine elnevezésű viadal Grand Raid nevű leghosszabb távján. 

Ultrafutás - Zabari és György nyerték a 6 órás magyar bajnokságot

Bozót | 2016-06-27 | 2 hozzászólás

Embert próbáló hőségben került megrendezésre Debrecenben az idei 6 órás magyar bajnokság, amelyen Zabari János diadalmaskodott, a hölgyeknél pedig György Terézia lett a bajnok.

Terepfutás - Lavaredo Ultra Trail eredmények

Bozót | 2016-06-27 | Nincs hozzászólás!

A Dolomitokban került sor az elmúlt hétvégén a Lavaredo Ultra TRail és a Cortina Trail elnevezésű terepfutó versenyekre, amelyeken számos magyar sporttársunk állt rajthoz. 

Jótékonyság - diplomaták versenye a K&H váltón

Bozót | 2016-06-24 | 2 hozzászólás

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és a Budapest Sportiroda (BSI) a 23. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón először hirdetett versenyt a Magyarországra akkreditált diplomáciai testületek (nagykövetségek, főkonzulátusok), és a nemzeti kulturális intézetek munkatársaiból álló 3 fős futócsapatok részére. A versenyzőknek 7 km-t kellett teljesíteniük.

Olimpia - több mint 3000 résztvevő a Fáklyás Futáson

Bozót | 2016-06-23 | 2 hozzászólás

Több mint háromezren vettek részt szerda este és éjjel a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot népszerűsítő Fáklyás Futáson, amelyen az indulók 2024 métert teljesítettek a Margit-híd és a Lánchíd között.

Jótékonyság - útjára indult az idei "Jótifuti" Lajkó Csabával

Bozót | 2016-07-12 | Nincs hozzászólás!

Ha nyár, akkor Jótifuti :) Lajkó Csaba és futóbarátai, a hozzájuk csatlakozókkal, idén is nekivágott egy "országjáró" futásnak, ezúttal Pécs a végcél, a kedvezményezett pedig a Szemem Fénye Alapítvány.

Ultrafutás - Zahorán Ádám sikere a skóciai West Highland Way-en

Bozót | 2016-06-23 | Nincs hozzászólás!

Németországban élő ultrafutónk, Zahorán Ádám legutóbb Skóciában állt rajthoz, a legendás West Highland Way Race elnevezésű versenyen. A skót felföld szépséges tájain vezető, 153 kilométeres vidalaon az előkelő második helyet sikerült megszereznie.

Terepfutás - magyar sikerek a Zugspitz trailen

Bozót | 2016-06-22 | Nincs hozzászólás!

Múlt hétvégén került megrendezésre a méltán népszerű Zugspitz trail terepfutó viadal amelyen néhány szép magyar eredmény is született.

Atlétika - medve támadt egy maratonistára Új-Mexikóban

Bozót | 2016-06-21 | 3 hozzászólás

Rátámadt egy medve egy maratoni futóra az amerikai Új-Mexikó állam északi részén lévő nemzeti parkban.

Futás - ismét nagy siker volt a nyáregyházi Brutálfutás

Bozót | 2016-06-21 | 1 hozzászólás

Különleges rajt, nem mindennapi helyszín, terepfutás és katonai rohampálya – ezek jellemzik a Nyáregyházán megrendezett Brutálfutást, amelyen 1629-en vágtak neki a 17 akadállyal nehezített két kilométeres távnak.

Hegyifutás - helyt állt a magyar csapat a hegyi VB-n

Bozót | 2016-06-21 | 7 hozzászólás

Mint már beszámoltunk róla, teljes csapattal vett részt hazánk az idei hosszútávú hegyifutó világbajnokságon. A magyar versenyzők szépen helytálltak a nemzetközi mezőnyben.

Ultrafutás - Muhari Gábor a Mozart 100 idei bajnoka

Bozót | 2016-06-20 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén került megrendezésre Ausztriában a Mozart 100 elnevezésű terepultra viadal, ahol Muhari Gábor révén magyar győztesnek örülhettünk.

Futás - erdélyi magyar győzelem a Bánki-tónál

Bozót | 2016-06-20 | Nincs hozzászólás!

A Bánki-tónál második alkalommal megrendezett Running Warriors extrém akadályfutó versenyen Csiszer Zsombor erdélyi triatlonista és Jancskár Ildikó szerezték meg a győzelmet a 6 km hosszú távon.

Terepfutás - Hegyifutó VB magyar résztvevőkkel

Bozót | 2016-06-17 | Nincs hozzászólás!

Holnap kerül sor a Szlovéniai Podbrdo városában az idei hosszútávú hegyifutó világbajnokság futamaira. Az eseményen magyar futók is rajthoz állnak. Hajrá!

Atlétika - olimpiai válogatási helyzet maratonfutásban

Bozót | 2016-06-15 | 4 hozzászólás

Ahogyan azt az érintettek már tudják, tisztult a kép a riói olimpiára történő válogatással kapcsolatban maratoni futásban és gyaloglásban.

Szabadidősport - fáklyás futás az olimpiáért

Bozót | 2016-06-15 | Nincs hozzászólás!

Nem mindennapi, 2024 méteres Fáklyás Futásra várunk mindenkit június 22-én az éjszakai kivilágításban pompázó pesti Duna-parton az Olimpia Napja alkalmából. A fesztiválhangulatú, Deniz koncerttel is kiegészített sportos program mellett még egy igazán látványos meglepetésre is számíthatnak az este során a főváros lakói és az esemény látogatói. Budapest pályázik a 2024-es nyári játékokra, ez az akció is erre hívja fel a figyelmet.

Extrém - Szőnyi Ferenc szép szereplése a dzsungelben

Bozót | 2016-06-14 | 2 hozzászólás

Korábban beszámoltunk róla, hogy sokat próbált "multisportemberünk", Szőnyi Ferenc ezúttal a perui dzsungelben keresett és talált kihívást magának. Szerencsére épségben előkerült és a helyezése miatt sem kell szégyenkeznie (persze, semmiképp sem kellene...)

Ultrafutás - ultrafutóink az Országos Kéken

Bozót | 2016-06-14 | 1 hozzászólás

Az Országos Kéktúra Magyarország északi tájain végighaladó, Írott-kőtől Hollóházáig tartó, folyamatos turistaút. Ennek futva történő bejárására vállalkozik a már korábban sikeresen együttműködő ultrás trió, Lőrincz Olivér, Zenyik Róbert és Medgyessy Gergely(gergő).

Ultrafutás - Mária Maraton - magyar ultrások a Mária-úton

Bozót | 2016-06-14 | Nincs hozzászólás!

Európa egyedülálló eseménye kerül megrendezésre a Mária Úton: Frank Tibor és Veress Béla ultramaratonfutók futják végig a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó közel 1400 kilométert.

Atlétika - idei legjobbjával nyert Bolt 100 méteren

Bozót | 2016-06-13 | Nincs hozzászólás!

Az olimpiai és világbajnok Usain Bolt 9.88 másodperces idővel nyerte meg a férfi 100 métert szombaton Kingstonban a Racers Grand Prix-n.

Futás - a nagykövetek is részt vettek a 23. K&H mozdulj! váltón

Bozót | 2016-06-13 | Nincs hozzászólás!

9000 nevező használta ki a futásra ideális időjárást a budapesti Ötvenhatosok terén a 23. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón. Az ország 678 településéről érkeztek futók, kiknek 44 százaléka nő volt. Az egyéni félmaraton népszerűsége is növekszik, idén már hetekkel a rajt előtt elkelt minden hely a 2000 fős nevezési listán.

Atlétika - kutyás futórekord egy mérföldön

Bozót | 2016-06-10 | Nincs hozzászólás!

Bár hivatalosan nem tartanak nyilván ilyen rekordot, a nem-hivatalos leggyorsabb mérföld kutyával futva jelenleg 4:13. A teljesítője pedig Brian Duff kaliforniai futó és kutyája, Kaydom.

Ultrafutás - új rekord futópadon, 24 órás futásban

Bozót | 2016-06-08 | Nincs hozzászólás!

Majdhogynem elkerülte a figyelmünket egy újabb ultrás rekord: egy kanadai futó 24 órás futópados rekordkísérletbe fogott és sikerült is megdöntenie a korábbi legjobb eredményt, több, mint 260 kilométert ért el. 

Atlétika - ismét felfutottak az ország legmagasabb pontjára

Bozót | 2016-06-06 | Nincs hozzászólás!

A szombati 19. KPMG Kékes Csúcsfutáson több mint 1800 futó vállalkozott arra, hogy legyőzi a 11,6 kilométeres, 671 méter szintemelkedést rejtő pályát Mátrafüred és Kékestető között.

Terepfutás - magyar sikerek a "sógorok" hegyei közt

Bozót | 2016-06-06 | Nincs hozzászólás!

A távoli tájak mellett, a szomszédos vidékekről is magyar sikersztorik szállingóznak, Muhari Gábor az Ötscher Ultrán győzedelmeskedett, Wermescher Ildikó ugyanitt második lett, míg Zenyik Róbert a Hochkönigman terepversenyen nyerte kategóriájában a 85 km távot, összetettben is a 3. legjobb idővel. 

Ultrafutás - elmarad az 50 km országos bajnokság!

Bozót | 2016-06-06 | Nincs hozzászólás!

Az Optivita Ultrafutó Kupa szervezősége közleményben tudatta, hogy a hétvégére tervezett Optivita Kupa 3. fordulója amely egyben az 50 km táv idei magyar bajnoksága is lett volna, sajnálatos esemény miatt elmarad, illetve későbbi időpontra kerül át. 

Szabadidősport - Fuss a Nemzeti Összetartozás napján!

Bozót | 2016-06-03 | Nincs hozzászólás!

A BSI csíkszeredai futónagykövete ötletéből biztatunk mi is mindenkit, hogy június 4-én, szombaton a nemzeti összetartozás napját ünnepeljük futással (is)! Használd az #osszetartozunk hastaget!

Ultrafutás - egzotikus ultrák magyar résztvevőkkel - friss!

Bozót | 2016-06-06 | Nincs hozzászólás!

Két meglehetősen extrém ultra-terepfutó versenyre is sor kerül a napokban, mindkettőn magyar futót is találunk a rajtlistán. Szőnyi Ferenc a Jungle Ultra elnevezésű többnapos viadalon vesz részt a perui őserdőben, míg Karlowits-Juhász Tamás Borneón kergeti majd a kilométereket. (szerk.: Nagy sikerrel kergette, első hely!)

Ultrafutás - pályacsúcs a Comrades Marathonon

Bozót | 2016-06-01 | Nincs hozzászólás!

A múlt vasárnap rendezett 89 kilométeres Comrades Marathon abszolút győztese, a dél-afrikai David Gatebe pályacsúcsot ért a verseny "lefelé" zajló történetében. Az új csúcs 5 óra 18 perc 19 másodperc.

Atlétika - Kazi Tamás is teljesítette az EB-szintet

Bozót | 2016-05-31 | Nincs hozzászólás!

A gerelyhajító Rivasz-Tóth Norbert mellett a hétvégén a középtávfutó Kazi Tamás is teljesítette az Európa-bajnoki szerepléshez szükséges szintet.

Ultrafutás - Maráz Zsuzsa megvédte címét az Ultrabalatonon

Bozót | 2016-05-30 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a 10. Ultrabalaton. Az időjárás kicsit túl is lőtt a célon, szombaton igazi nyári hőség és zavartalan napsütés fogadta a futókat. Az egyéni indulók közt idén is külföldi futó lett az abszolút győztes, Florin-Sebastian Ionita állhatott a dobogó tetejére. A nőknél Maráz Zsuzsanna megvédte címét, és az abszolút versenyben is másodikként ért célba. 

Olimpia - egymás ellen versenyeznek az egypetéjű hármasikrek

Bozót | 2016-05-27 | 6 hozzászólás

A „Trio to Rio" szlogennel vágtak neki az olimpiai selejtezőknek Luikék, az észt hármasikrek maratonfutásban, ami össze is jött nekik. Ezzel Leila, Liina és Lily Luik lehetnek az első hármasikrek az olimpiák történetében, akik ugyanabban a versenyszámban versenyezhetnek egymás ellen.

Ultrafutás - jön a világ legrégibb ultrája, a Comrades

Bozót | 2016-05-27 | Nincs hozzászólás!

Miközben nálunk az Ultrabalaton lázában ég az ultrafutó társadalom, a világ másik felén ezen a hétvégén kerül megrendezésre a legrégebbi ultrafutóversenyként számon tartott Comrades Marathon. 

Ultrafutás - itt a tizedik Ultrabalaton

Bozót | 2016-05-27 | 2 hozzászólás

A versenyközpontnak otthont adó Club Aligánál már péntek óta zajlik az élet, hiszen az Ultrabalaton résztvevői a hagyományos tésztapartin és hivatalos megnyitón melegíthetnek a szombati rajtra. Idén is egyéniben, párosban valamint maximum 12 fős váltóban lehet részt venni, az inkább kerékpározni szeretők pedig bringával tekerhetik körbe a tavat. A csupán rövidebb szakaszra vállalkozók vasárnap félmaratont is futhatnak.

Ultrafutás - Bogár János nyerte a Békéscsaba-Arad Szupermaratont

Bozót | 2016-05-25 | 1 hozzászólás

A hétvégén rendezték meg a Budapest Bank 19. Szupermaraton ultrafutóversenyt valamint Kerékpáros és Görkori Túrát a Békéscsaba—Arad—Békéscsaba 200 km-es útvonalon.

Szabadidősport - tízezres létszám a Coca-Cola futógálán

Bozót | 2016-05-24 | Nincs hozzászólás!

Ragyogó, nyárias időben került sor idén a 21. Coca-Cola Testébresztő futógálára, amelyen összesen több, mint 10 ezren vettek részt. Az egésznapos eseményen mindenki megtalálhatta a magának megfelelő futótávot, a 700 méteres családi futástól kezdve a 3x1,5 km-s váltón át az egyéni távokig, amelyek összeadásával akár 17 kilométert is lehetett teljesíteni. 

Futás - több, mint 11 ezren vettek részt a honvédség toborzó futásán

Bozót | 2016-05-24 | 1 hozzászólás

Több mint tizenegyezren vettek részt a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) egész országon átívelő, több mint egy hónapon át tartó, országos toborzó futásán.

Ultrafutás - három magyar szép szereplése az Olympian Race-en

Bozót | 2016-05-23 | 5 hozzászólás

Nagy csendben melegítenek futóink az idei Spartathlonra, de a magyar csapat szurkolói oldala szerencsére közhírré tette a múlt hétvégi cselekedetüket, így mi is beszámolhatunk róla, hogy három lelkes magyar futó igen szép eredményeket ért el a görögországi Olympian Race ultrafutó viadalon. 

Futás - rekorddöntés 2 "sörmérföldön"

Bozót | 2016-05-19 | 3 hozzászólás

11 perc 39 másodperc az új rekord két mérföldön - nyolc sörrel nehezítve. 

Terepfutás - Kiss Miklós a sár és az UTH bajnoka

Bozót | 2016-05-17 | Nincs hozzászólás!

Idén már második alkalommal rendezte meg mindannyiunk Csanyája és a terepfutas.hu gárdája az Ultra Trail Hungary névre hallgató monstre terepfutó dzsemborit a Pilis és a Visegrádi-hegység barátságos lankáin :)  A tavalyi lengyel öröm után, most magyar győztest ünnepelhetett a Szentednrén összegyűlt tömeg, Kiss Miklós csapott elsőként a célba. 

Terepfutás - szombaton jön a második Ultra Trail Hungary

Bozót | 2016-05-13 | Nincs hozzászólás!

Idén második alkalommal kerül megrendezésre a Salomon Ultra-Trail Hungary és résztávjai. A leghosszabb, 115 kilométeres táv szombat éjfélkor rajtol, de City Trail vagy a gyerekfutam résztvevői már szombaton napközben versenyeznek. 

Ultrafutás - már 15 magyar a Spartathlon rajtlistáján

Bozót | 2016-05-13 | Nincs hozzászólás!

Frissültek a listák! 
Egy kis matek: 13-2+4=15. Azaz immár 15 magyar indulhat a Spartathlonon. 
Április 30-ig kellett megerősíteniük a nevezőknek az indulási szándékukat, akik ezt nem tették meg, azokat törölték a rajtlistáról, ezzel párhuzamosan viszont 21 helyet ugrott előre a várólista. 

Terepfutás - szép magyar szereplés az Ultra Trail Australian

Bozót | 2016-05-17 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén megrendezett Ultra Trail Australia verseny hosszú távján Wermescher Ildikó az első tízben végzett, ráadásul kategóriájában elsőként ért célba! Gratulálunk! 

Atlétika - összeállt a kenyai csapat a riói maratonra

Bozót | 2016-05-11 | Nincs hozzászólás!

A kenyai atlétikai szövetség nyilvánosságra hozta a riói olimpiára utazó maratonfutóinak névsorát. Kisebb meglepetésre, a szám világcsúcstartója nincs köztük. 

Atlétika - 12 év 12 km Uniós futóversenyt rendeztek

Bozót | 2016-05-10 | 8 hozzászólás

A férfiak között Balázsi Dávid nyert 37:34-gyel, a hölgyek mezőnyében pedig Nagy Csilla 48 perc 46 másodperces idővel győzött a Magyarország uniós csatlakozásának 12. évfordulója alkalmából rendezett vasárnapi futóversenyen. Az összes eredmény itt érhető el.

Atlétika - hetedszer futottak Szekszárd dombjain

Bozót | 2016-05-09 | Nincs hozzászólás!

Az idén is mindenre elszánt – bár nem feltétlen mindenre felkészült – futók szállták meg Szekszárdot és a várost övező dombságot szombaton, Tolna megye legnagyobb amatőr rendezésű sportversenyén. A Borvidék Futóegyesület szervezésében megtartott különleges borvidéki félmaraton öt távján indulók összlétszáma évről évre egyre emelkedik, így volt ez az idén is.

Atlétika - Lagat világcsúccsal kvalifikált az olimpiára

Bozót | 2016-05-05 | 7 hozzászólás

Az elmúlt hétvégén került sor az Egyesült Államok egyik neves atlétikai viadalára, amelyen olimpiai években számos atléta indul az olimpiai kvalifikáció megszerzésének szándékával. Nem volt ez másképp idén sem...

Atlétika - 10000 méteres OB szeszélyes időjárásban

Bozót | 2016-05-03 | 6 hozzászólás

Vasárnap futókkal népesült be a Vasas SC Pasaréti úti Sportcentruma, ahol a 10000 méteres magyar bajnokság résztvevő mellett sokan álltak rajthoz a programot nyitó 3000 m és 800 méter futamaiban.

Atlétika - 100 éves atléta világcsúcsa 100 méteren

Bozót | 2016-05-03 | Nincs hozzászólás!

Ida Keeling 100 évesen futott világrekordot 100 méteren a világ egyik legrégebbi atlétikai versenyén, a 122. alkalommal megrendezett philadelphiai Penn Realysen.

Ultrafutás - két világcsúcs és számos nemzeti rekord a 6 napos vége

Bozót | 2016-05-11 | 22 hozzászólás

Immáron hatodik alkalommal adott otthont Balatonfüred a világ legjobb ultramarathon futóinak. Az idei verseny május 4-én déltől 10-én délig tartott, a résztvevők összesen több mint 37000 kilométert futottak. A verseny két világcsúccsal és 25 nemzeti rekorddal zárult. 

Atlétika - maratoni rekord az űrben

Bozót | 2016-04-28 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén lezajlott Lndon Maratonnal egyidőben, csak épp jópár (tízezer) kilométerrel távolabb, Tim Peake űrhajós is lefutotta a klasszikus távot, ráadásul rekordot döntött. 

Terepfutás - Miskolcon rendezi az egyetemista tájfutók VB-jét

Bozót | 2016-04-27 | Nincs hozzászólás!

Miskolc és a Miskolci Egyetem lesz a házigazdája a 20. tájékozódási futó egyetemi világbajnokságnak, a rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök - hangzott el az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Miskolcon.

 



 



Atlétika - áramszünet miatt bukták a riói kvótát

Bozót | 2016-04-27 | 1 hozzászólás

Két indiai sprinter is olimpiai szintet futott vasárnap az Újdelhiben megrendezett Indiai Nagydíjon, ám mivel kézi időmérés történt, nem hitelesítették eredményüket.

Terepfutás - hegyifutó maratoni országos bajnokság

Bozót | 2016-04-26 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre Felsőtárkányban a maratoni távú hegyifutó országos bajnokság. 

Extrém - a parti őrség ismét "kifogta" az extrém ultrafutót

Bozót | 2016-04-26 | Nincs hozzászólás!

Másodjára halászták ki a tengerből az embert, aki egy ballonban próbált ultramaratont futni
Már másodjára rontotta el az amerikai partiőrség egy ultramaratonfutó próbálkozását, hogy lefussa a Florida-Bermuda távot a tengeren egy óriási felfújható gömbben.

Atlétika - nem sok hiányzott a világcsúcshoz Londonban

Bozót | 2016-04-25 | Nincs hozzászólás!

Eliud Kipchoge csaknem világcsúccsal győzött vasárnap a London Marathonon. A 31 esztendős kenyai atléta – aki sikerével megvédte címét – versenycsúccsal, a világ második legjobb idejével, 2:03:05 órás eredménnyel ért be a Buckingham Palota előtt kialakított célba. 

Rió 2016 - Erdélyi Zsófia is riói kvótát szerzett Düsseldorfban

Bozót | 2016-04-25 | 2 hozzászólás

Erdélyi Zsófia a düsseldorfi maratonon elért 2:35:34 órás idejével vasárnap indulási jogot szerzett a riói olimpiára.

Atlétika - 24 országból több mint 400 diák a budapesti mezei VB-n

Bozót | 2016-04-25 | Nincs hozzászólás!

Szép környezetben, jó időjárási viszonyok között került megrendezésre szombaton az ISF Iskolai Mezei futó Világbajnokság Budapesten. A jól előkészített pályán öt kategóriában mérték össze felkészültségüket a fiatalok, a színvonalasan rendezett eseményen gördülékenyen zajlott a program.

Ultrafutás - változékony időben is pályacsúcsok Sárváron

Bozót | 2016-04-25 | Nincs hozzászólás!

Az időjárás nem a legkedvesebb arcát mutatta a hétvégén megrendezett sárvári 24 órás maygar bajnokság résztvevőinek, de a nehéz körülmények ellenére, remek eredmények születtek a 12 órás és a 24 órás számban is. 

Atlétika - a világ legjobbjai állnak rajthoz vasárnap Londonban

Bozót | 2016-04-22 | 1 hozzászólás

Vasárnap kerül sor a méltán híres London Maratonra, ahol mindig komoly mezőnyre és izgalmas küzdelemre számíthatunk, ám idén az elit több képviselőjének a pénzen és a elismerésen túl riói indulás a tét. 

Terepfutás - Mátrabérc Trail eredmények

Bozót | 2016-04-21 | Nincs hozzászólás!

Adósak maradtunk a múlt hétvégén rendezett Mátrabérc terepfutó verseny eredményeivel. A verseny az azonos nevű teljesítménytúrából nőtt ki és mostanra külön eseményként kerül megrendezésre, egy héttel a túra után. A Mátra technikás bércein kétnapos versengés zajlott három különböző távon. 

Atlétika - iskolai mezei futó VB a Margitszigeten

Bozót | 2016-04-20 | 2 hozzászólás

Huszonöt ország több mint négyszáz középiskolás versenyzőjét várják a Margitszigeten péntektől hétfőig sorra kerülő iskolai mezeifutó-világbajnokságra.

Ultrafutás - fontos kvalifikációs verseny a hétvégi 24 órás OB

Bozót | 2016-04-22 | Nincs hozzászólás!

Az ultrafutók facebook oldalán megjelent hír szerint nagyon fontos a 24 órás EB szempontjából a mostani hétvégén megrendezésre kerülő 24 órás országos bajnokság. A Sárvári Kinizsi Sportegyesület és Ironteam SE által szervezett eseményen dőlhet el, ki képviselheti hazánkat a 2016.októberében Franciaországban megrendezésre kerülő a 24 órás ultrafutó Európa bajnokságon.

Atlétika - hírességek és érdekességek a Boston Maratonon

Bozót | 2016-04-20 | Nincs hozzászólás!

Hétfőn több, mint 30 000 futó teljesítette a Boston Maratont, köztük több híres és/vagy jelentős, érdekes személyiség is. Lássunk közülük néhányat:

Atlétika - etióp győzelmek Bostonban

Bozót | 2016-04-18 | Nincs hozzászólás!

A nőknél az etióp Atsede Baysa, a férfiaknál pedig honfitársa, Lemi Berhanu Hayle nyerte a hétfői Boston Marathont.

Atlétika - Józsa Gábor bombabiztos riói szintje Hamburgban

Bozót | 2016-04-18 | Nincs hozzászólás!

A vasárnap megrendezett Haspa Hamburg Maratonon Józsa Gábor bebiztosította helyét az olimpiai csapatban, egyéni csúcsot elérve, a korábbi kvalifikációs limiten belül teljesítette a versenyt.

Atlétika - Boston Marathon ma!

Bozót | 2016-04-18 | 3 hozzászólás

Magyar idő szerint ma délután háromkor rajtol el a Boston Maraton mezőnye. A világ egyik legnagyobb múltú utcai maratni versenyeként tisztelt bostoni futam az egyik legnagyobb presztizsű futóverseny is. A részvétel sem egyszerű, szigorú kvalifikáció útján vagy jótékonysági szervezeteken keresztül lehet bejutni. 

Szabadidősport - ismét futhatunk uniós tagságunk évfordulóján

Bozót | 2016-04-18 | Nincs hozzászólás!

Már háromezren neveztek arra a tizenkét kilométeres futóversenyre, amellyel Magyarország európai uniós csatlakozásának tizenkettedik évfordulóját ünnepelik májusban - közölte az Európai Bizottság és az Európai Parlament magyarországi képviselete pénteken az MTI-vel.

Terepfutás - szép magyar eredmények Horvátországból

Bozót | 2016-04-18 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre Horvátországban a 100 miles of Istria elnevezésű terepfutó viadal, ahol a 100 mérföldes táv mellett számos rövidebb távon is rajthoz állhattak a résztvevők. Népes magyar csapat utazott az esményre akik szép eredményekkel tértek haza.

Atlétika - rekordokat hozott a Vivicitta

Bozót | 2016-04-18 | 3 hozzászólás

Nevezési és pályacsúcsot is hozott a 31. Telekom Vivicittá Városvédő Futás, vasárnapra 30 ezer fölé kúszott a nevezői létszám. 

Szabadidősport - a hétvégén Vivicitta - hasznos információk

Bozót | 2016-04-15 | Nincs hozzászólás!

Április 16-17-én kerül sor a Budapest Sportiroda szezonnyitó fővárosi eseményére, a Vivicitta futófesztiválra. Létszámcsúcs várható és szokás szerint közlekedési változásokat is okoz a verseny, ezért induljatok idejében és olvassátok el az alábbi infókat!  (vagy kerüljétek el messze a fővárost ;-) )

Atlétika - Irán első maratoni versenye...nők nélkül

Bozót | 2016-04-14 | Nincs hozzászólás!

Első ízben rendzetek Iránban nemzetközi maratoni futóversenyt, amelyen ugyan több országból vettek részt futók, de mind csak férfiak. Nők ugyanis nem indulhattak. 

Atlétika - többtucatnyi csalás bostoni kvalifikációért

Bozót | 2016-04-14 | Nincs hozzászólás!

Többtocatnyi csalást tárt fel az a folyamatban lévő vizsgálat, amely kifejezetten a Boston Maratonra kvalifikálókat ellenőrzi. 

2016 kilométeres honvédségi toborzó futás indult

Bozót | 2016-04-13 | 1 hozzászólás

Az egész országon átívelő toborzó futást szervezett a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság annak érdekében, hogy közelebb vigye az emberekhez a honvédelem ügyét.

Atlétika - Erdélyi Zsófia győzelme Bécsben

Bozót | 2016-04-11 | Nincs hozzászólás!

Erdélyi Zsófia londoni olimpikon maratonfutónk szülési utáni első nemzetközi versenyén, a vasárnapi bécsi félmaratonon győzelemmel tért vissza a olimpiai indulásért folytatott versenyben - tájékoztat a terepsport.hu. 

Terepfutás - szép magyar eredmények a BVGTrailen

Bozót | 2016-04-11 | Nincs hozzászólás!

Idén már harmadszor került sor Olaszországban, a festő szépségű Garda-tó közelében rendezett BVGtrail terepfutó versenyre, amelyen szép létszámú magyar csapat vett részt.

Ultrafutás - Vajda Zoltán ötödikként zárt az UltraMilano-Sanremon

Bozót | 2016-04-11 | Nincs hozzászólás!

Immár harmadik alkalommal került sor az UltraMilano- Sanremo 280 kilométeres ultrafutó versenyre, amelyen idén is volt magyar résztvevő, Vajda Zoltán személyében.

Szabadidősport - elindult a 3. Békés megye futás

Bozót | 2016-04-08 | Nincs hozzászólás!

Szerda reggel 9 órakor Békéscsaba főteréről elindult a 3. Békes megye futás. Az esemény Békés megye 44 települését érinti, ez 11 nap alatt 518 lefutott kilométert jelent.

Szabadidősport - rekordmezőny várható a Vivicittán

Bozót | 2016-04-08 | Nincs hozzászólás!

Az autizmussal élőkért futnak jövő szombaton és vasárnap a Margitszigeten rajtoló 31.Telekom Vivicittá Városvédő Futás indulói, a kétnapos eseményen részt vevők száma idén is meghaladja a húszezret.

Atlétika - 10 éves világrekorder 5 kilométeren

Bozót | 2016-04-07 | 2 hozzászólás

Múlt hétvégén a New Hampshire állambeli 10 éves  Aidan Cox 17:24 idővel teljesítette az 5 kilométeres versenytávot, amivel megdöntötte a korosztályos világrekordot. 

Élő televíziós közvetítés lesz a Vivicittáról

Bozót | 2016-04-07 | 1 hozzászólás

A Dentsu Aegis Network jóvoltából Magyarországon először élő tévéközvetítés lesz a Telekom Vivicittá Városvédő Futásról. Április 17-én a Sport2-n (és az interneten) a rajtot, az útvonalon zajló eseményeket, a célbaérkezéseket és interjúkat, érdekességeket is láthatsz majd.

Atlétika - Bolt a Kajmán-szigeteken kezdi a szezont

Bozót | 2016-04-07 | 1 hozzászólás

A hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt május közepén a Kajmán-szigeteken fut idén először nemzetközi versenyen.

Ultrafutás - 100 nap 100x100km

Bozót | 2016-04-06 | 4 hozzászólás

Nem kisebb projektbe vágott bele a francia ultrafutó, Patrick Malandain, mint 100 nap szinte folyamatos futás, amely során napi 100 kilométert tervez haladni. Az 55 éves tapasztalt futó február 18-án indult útnak....

Atlétika - kettős kenyai győzelem a Párizs Maratonon

Bozót | 2016-04-06 | Nincs hozzászólás!

43 317 nevezőt számlált a vasárnapi Párizs Maraton (40. Schneider Electric Marathon de Paris), ami új rekordnak számít. A kenyai Cyprian Kotut győzött 2:07:11-gyel.

Ultrafutás - Lubics Szilvia és Steib Péter győzelme Horvátországban

Bozót | 2016-04-05 | Nincs hozzászólás!

Idén már 41. alkalommal rendezték meg a hagyományos horvát ultratávú viadalt, ahol az előző években számos szép magyar eredmény született. Lubics Szilvia 4 évvel ezelőtt már állt itt a dobogó tetején, ezt idén sikerült megismételnie.

Ultrafutás - Jared Campbell harmadszor teljesítette a Barkley-t

Bozót | 2016-04-05 | Nincs hozzászólás!

Továbbra is 14 teljesítője marad a hírhedt Barkley Marathon extrém ultrafutó versenynek, ugyanis az idei kihívást egyedül Jared Campbellnek sikerült teljesítenie, ő azonban történelmet írt harmadik sikeres teljesítéséve. 

Ultrafutás - Zahorán Ádám német bajnok 6 órán

Bozót | 2016-04-04 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén rendezték meg a 6 órás futás német bajnokságát Nürnberg belvárosában. Az évek óta Németországban élő békéscsabai Zahorán Ádám 87,991 km-t teljesített a hat óra alatt, és ezzel német bajnoki címet nyert, és a világranglista második helyén szerepel.

Ultrafutás - ismét megdőlt a 12 órás női futópados rekord

Bozót | 2016-03-31 | Nincs hozzászólás!

Nem is olyan régen, februárban számoltunk be róla, hogy az angol Susie Chan megdöntötte az addig fennálló hivatalos női világrekordot 12 órás futópados futásban, de máris itt az újabb csúcs: a 43 éves, négy gyermekes Suzi Swinehart majdnem 5 mérfölddel szárnyalta túl az előző eredményt.

Kis színes - egy szarvas is teljesítette a futóversenyt

Bozót | 2016-03-31 | Nincs hozzászólás!

Nemrégiben beszámoltunk egy versenyzős kedvű kutyáról aki csatlakozott egy futóverseny mezőnyébe, most lássunk egy hasonlót, ám a szereplő többé-kevésbé vadállat.

Atlétika - botlása ellenére Kipsang a félmaraton világbajnoka

Bozót | 2016-03-29 | 2 hozzászólás

A férfiaknál Geoffrey Kipsang, a nőknél Peres Jepchirchir győzedelmeskedett az esős időjárással nehezített félmaratoni világbajnokságon Cardiffban. Kipsang a rajtnál elesett, ám mégis sikerült az élen végeznie, ráadásul egy darabig a világcsúcs-részidőn belül futott.

Szabadidősport - Nők a sportban díjat kapott Kocsis Árpád

Bozót | 2016-03-23 | Nincs hozzászólás!

Komoly megtiszteltetés érte a BSI-t: a női amatőr futóversenyzők létszámának szembetűnő növekedése révén a MOB keddi eseményén díjazták Kocsis Árpádot. Elismerést vehetett át a cég sajtófőnöke, Dobor Dezső is.

Atlétika - 17 éve nem látott sprinteredmény

Bozót | 2016-03-23 | Nincs hozzászólás!

Magyar atlétától 17 éve nem látott kiváló eredménnyel, 20.60 másodperccel nyert Pásztor Gábor 200 méteren a Miamiban rendezett versenyen.

Ultrafutás - Dunamenti Szupermaraton Special Edition

Bozót | 2016-03-22 | 3 hozzászólás

Egy maroknyi lelkes ultrafutó az elmúlt hétvégén elhatározta, hogy lefutja az egykori Dunamenti Szupermaraton távját, még ha a verseny rendezése egyelőre szünetel is. Fgadjátok szeretettel Tresó Gábor beszámolóját:

Dunamenti Szupermaraton Special Edition 3 – a történelem árnyékában…

Futók tiltakoztak a Margitszigeten

Bozót | 2016-03-22 | 4 hozzászólás

Több tucat futó tiltakozott a Margitszigeten, amiért a hatóságok bírságolni kezdték azokat, akik nem a külső futósávon, hanem a központi gerincúton futnak.

Ultrafutás - Zahorán újabb sikere Würzburgban

Bozót | 2016-03-21 | Nincs hozzászólás!

Ismét Zahorán Ádám nyer­te meg a Würzburgi Emlékfutás el­ne­ve­zé­sű fu­tó­ver­senyt Németországban.

Ultrafutás - létszám- és pályacsúcs a Balaton Szupermaratonon

Bozót | 2016-03-21 | Nincs hozzászólás!

49,2 kilométer maradt az utolsó szakaszra azoknak, akik negyedik napja futottak a Balaton körül. A leggyorsabban egyéniben Steib Péter, párosban Bartos-Kardos Team, csapatban pedig a Sashegyi Gepárdok értek körbe.

Ultrafutás - Utolsó napjához érkezett a Balaton Szupermaraton

Bozót | 2016-03-20 | Nincs hozzászólás!

Az egyéni futók és a teljes távot teljesítő váltósok már a negyedik napot kezdik meg a Balaton Szupermaratonon. Szombaton csatlakozott a FélBalaton mezőnye és természetesen ma is lehetséges a napi maraton+ távot teljesíteni. Az egyéni futók versenyében Steib Péter 14 perc előnnyel vezet.

Atlétika - 27500 résztvevő a Jeruzsálem Maratonon

Bozót | 2016-03-18 | Nincs hozzászólás!

Az izraeli fővárosban ma délelőtt került sor az idei városi maratonra, amelyen 25000 helyi futó mellett rekordszámú, mintegy 2500 főnyi külföldi is részt vett. A klasszikus távon kenyai győztest ünnepelhettek. 

Ultrafutás - Steib Péter volt a leggyorsabb a BSZM első napján

Bozót | 2016-03-18 | Nincs hozzászólás!

Csütörtök délelőtt megkezdődött a 9. Spuri Balaton Szupermaraton, a Siófok és Fonyód közötti 48,2 kilométeres távnak ragyogó időben vágott neki több mint ötszáz futó. Egyéniben a leggyorsabb Steib Péter volt, fantasztikus idővel.

Ultrafutás - megkezdődött a 4 napos Balaton Szupermaraton

Bozót | 2016-03-17 | 1 hozzászólás

Immár kilencedik alkalmmal indul útjára a futók színes karavánja a Balaton körül, a Budapest Sportiroda szervezésében megrendezésre kerülő Baalaton Szupermaraton keretében.

Atlétika - Yuki Kawauchi öltönyös világrekordot döntött

Bozót | 2016-03-16 | 1 hozzászólás

Egy héttel azután, hogy 2:11:53 remek eredménye ellenére a japán szövetség összetörte Yuki Kawauchi riói álmait, a legendás "átlagember" futó megdöntötte az öltönyös futás világrekordját félmaraton távon. 

Atlétika - Muhari remek eredménye Ausztriában

Bozót | 2016-03-16 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre Ausztriában a Lasseer Benefizlauf elnevezésű futóverseny ahol három futó képviselte hazánkat. Köztük Muhari Gábor remek eredménnyel győzedelmeskedett. 

Atlétika - mezei futó OB Kecskeméten

Bozót | 2016-03-14 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál – címét megvédve – Gregor László, a nőknél Kácser Zita győzött szombaton a kecskeméti mezei futó országos bajnokságon.

Ultrafutás - 13 magyar futó már bejutott a Spartathlonra

Bozót | 2016-03-10 | 5 hozzászólás

A tegnapi sorsolást követően a Spartathlon weboldalán megjelent a biztos bejutók listája, valamint a várólista. Jelenleg 13 magyar futó számára biztos az részvételi lehetőség.

Atlétika - doppingvétségen érték London ezüstérmesét

Bozót | 2016-03-09 | Nincs hozzászólás!

Doppingvétségen érték Gamze Bulut török futót, aki ezüstérmet nyert női 1500 méteren a londoni olimpián, így a kilenc befutóból már hat futó nevét szennyezi doppingvád. 

Szabadidősport - ezernél is többen vettek részt a Pécs-Harkányon

Bozót | 2016-03-09 | Nincs hozzászólás!

Egészen pontosan 1129 volt az indulók száma, soha ennyien nem vettek részt e rendezvényen, és ez új nevezési rekordot jelent! Szabó Tünde a PVSK versenyzője nyerte a női egyénit.

Atlétika - kenyai győzelem a Naplás-tónál

Bozót | 2016-03-08 | Nincs hozzászólás!

A 6. alkalommal megrendezett Everling Tavaszváró terepfutó versenyen a Naplás-tónál csúcsok dőltek meg, hiszen a kenyai Joel Maina Mwangi nemcsak a legjobb összesített időt, hanem a legjobb köridőt is beállította a versenyen.

Terepfutás - Bükki Kilátások új pályacsúccsal

Bozót | 2016-03-07 | Nincs hozzászólás!

A tavalyi bevezetőt változtatás nélkül közölhetjük újra :) Szombaton került megrendezésre a Bükk-hegység csodálatos lankáin a Bükki Kilátások terepfutó viadal és az egyidőben zajló teljesítménytúra. A legkeményebbek a 2500 méter szintemelkedéssel tarkított 65 km távot vállalhatták be, amelyen Szabó Áron (szaboaron) sporttárs pályacsúccsal diadalmaskodott.

Ultrafutás - 100 km OB Rudolf Tamás és Makai Viktória győzelmével

Bozót | 2016-03-07 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap került sor az Optivita Ultrafutó Kupa 1. állomása keretében a 100km országos bajnokságra. A szezonnyitó viadalra szép számú nevezés érkezett.

 

Terepfutás - Transgrancanaria eredmények

Bozót | 2016-03-07 | 8 hozzászólás

Mint már beharangozónkban említettük, az elmúlt hétvégén került sor a nemzetközi ultra-trail szezon nyitányának is tekinthető Transgrancanaria hegyi terepfutó versenyre. Az eseményen több honfitársunk is részt vett és néhány kivétellel sikeresen célba is értek. 

Ultrafutás - 100km OB nyitja az itthoni szezont

Bozót | 2016-03-04 | Nincs hozzászólás!

Március 6-án, vasárnap kerül megrendezésre az idei év első ultrafutó eseménye: a résztvevők rögtön a 100 kilométer Magyar Bajnoki címéért versengenek majd. A Magyar Atlétikai Szövetség 2016. évi 100 kilométeres ultrafutó magyar bajnokságát az 5 állomásból álló OptiVita Ultrafutó Kupa keretében rendezi meg az Ironteam SE Velencén.

Atlétika - világrekord 100 méteren - egy kis segítséggel

Bozót | 2016-03-03 | 1 hozzászólás

Videó némi trükkel: elképesztő világrekord Justin Gatlintól. Az az olimpiai és világbajnok Japánban megfutotta minden idők leggyorsabb 100 méterét.

Terepfutás - hétvégén Transgrancanaria, magyar futókkal

Bozót | 2016-03-04 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén rendezik a nagy népszerűségnek örvendő Transgrancanaria-t, az Ultra-Trail World Tour harmadik állomását. Mondhatjuk, hogy a korábbi években ez a verseny nyitotta a terepfutó szezont és szép magyar eredmények születtek itt, gondolunk itt a 2011-es versenyre ahol Németh Csaba a második, Lőrincz Olivér pedig a hatodik helyet szerezte meg. Az idei évben is szoríthatunk magyar futóknak. Lássuk az Ultravaló beharangozóját: 

Egy kis vidám nosztalgia - az elmúlt 5 évtized futódivatja

Bozót | 2016-03-01 | Nincs hozzászólás!

Ahogyan a divat más terén is, a sportban is sokat változott a népszerű viseletek fazonja, színösszeállítása az idők során. A Runnersworld jubileumi cikkében összegyűjtötte az elmúlt 50 év futódivatjának gyöngyszemeit. Melyiket hordtátok? :)

Szabadidősport - Varga Mihály a futóturizmus mellett

Bozót | 2016-03-01 | Nincs hozzászólás!

A futóversenyek nemzetgazdasági hatásait vizsgáló tanulmányt mutattak be sajtótájékoztatón a mai napon.

Atlétika - pályacsúcs a Tokió Maratonon

Bozót | 2016-02-29 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén megrendezésre került Tokió Maraton női versenyét 2:21:27 pályacsúccsal a kenyai Helah Kiprop nyerte. A férfiaknál etióp győzelem született, Feyisa Lilesa-nak köszönhetően. 

Atlétika - félmillió dollár sorsa dől el a Tokió Maraton után

Bozót | 2016-02-26 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén sorra kerülő Tokió Maraton az idei évben első az Abbott World Marathon Major sorozatban, ám a tavaly ugyanitt megkezdett IX. versenysorozat záró száma, így az összetett pénzdíj, félmillió dollár, gazdája is most dől el. 

Ultrafutás - extrém rekord: 4 nap futás alvás nélkül

Bozót | 2016-02-25 | 8 hozzászólás

A 33 éves Robert Young már korábban is felhívta magára a figyelmét extrém mennyiségű és távú futásával, például egy naptári éven belül 370 maratoni vagy annál hosszabb távot teljesített. Legújabb produkciója az alvás nélküli leghosszabb futás rekordjának megdöntése. 

Agyműtétet követően orvosával futott a Los Angeles Maratonon

Bozót | 2016-02-25 | Nincs hozzászólás!

Érdekes történetről számoltak be az amerikai lapok a Los Angeles maratont követően: egy futó csupán egy évvel agyműtéte után, a beavatkozást végző orvossal és néhány munkatársával futotta le a klasszikus távot. 

Atlétika - vajon Rióban is képes triplázni Bolt?

Bozót | 2016-02-24 | Nincs hozzászólás!

Usain Bolt az Eurosportnak adott interjújában elmondta, úgy véli, ha az idei riói nyári játékokon egyedülálló módon megint sikerülne tripláznia, az lenne karrierje legnagyobb sikere. A 100-on, 200-on és a 4×100-as jamaicai váltóval Pekingben és Londonban is aranyérmet szerző Boltnak az a legfőbb célja, hogy ezt a hihetetlen sorozatot Brazíliában is folytassa.

Ultrafutás - Nagy Katalin nyerte az Everglades 50 mérföldes távját

Bozót | 2016-02-22 | Nincs hozzászólás!

Mint a médiából már sokan értesülhettek, az Egyesült Államokban élő Nagy Katalin nyerte a floridai Everglades terepultra 50 mérföldes távját. A szépséges nemzeti park területén zajló versenyen ezzel saját pályacsúcsát javította meg.

Szabadidősport - katonai emlékfutás a Margitszigeten

Bozót | 2016-02-19 | Nincs hozzászólás!

Simicskó István honvédelmi miniszter is aktívan részt vett a Margitszigeti Atlétikai Centrumban rendezett CISM Day Run elnevezésű eseményen, amelyen a Nemzetközi Katonai Sporttanács megalakulásának 68. évfordulójára közös futással emlékezik meg a Magyar Honvédség.

Atlétika - világcsúcsok Stockholmban

Bozót | 2016-02-18 | Nincs hozzászólás!

Az etióp Genzebe Dibaba 4:13.31 perces idővel új fedettpályás világrekordot állított fel női egymérföldes síkfutásban.

Atlétika - az év legjobbjával tért vissza Meseret Defar

Bozót | 2016-02-17 | Nincs hozzászólás!

A két és fél évet kihagyó Meseret Defar megnyerte a női 3000 métert a vasárnapi bostoni fedett pályás atlétikai versenyen, és a győzelmen túl az időeredményének is nagyon örült.

Ultrafutás - 2017-ben Észak-Írország rendezi a 24 órás VB-t

Bozót | 2016-02-16 | 1 hozzászólás

A Nemzetközi Ultrafutó Szövetség bejelentette, hogy a 2017. évi 24 órás világbajnokságnak az észak-írországi Belfast ad majd otthont.

Atlétika - 17 éves rekord dőlt meg 60 méteren

Bozót | 2016-02-16 | Nincs hozzászólás!

Dafne Schippers kerek hét másodperc alatt futotta le a 60 métert a szombati berlini fedett pályás atlétikai versenyen. A holland vágtázó 7.00-as ideje a világ idei legjobbja – egy hete Karlsruhéban ő érte el a most megjavított irányadó időt is –, és a kontinentális szövetség statisztikusai szerint 1999 óta egyetlen európai versenyzőnő sem futotta le ilyen gyorsan a 60 métert.

Terepsport - változások a X2S házatáján

Bozót | 2016-02-15 | 1 hozzászólás

X2S – a már fogalommá vált „Cross to Save" egyesület alapítója, Tóth Viktor 10 év után lemondott elnökségi tisztjéről, a továbbiakban a versenyzők felkészítéséért, a nemzetközi és a média kapcsolatokért felel. Az egyesület vezetésére Szabó Tamást választotta meg a taggyűlés.

Atlétika - USA olimpiai válogató meglepetésekkel

Bozót | 2016-02-15 | Nincs hozzászólás!

Szombaton került sor Los Angelesben az USA olimpiai válogatóversenyére, amely mindig nagy érdeklődés mellett zajlik. A maratoni távon az olimpiai részvételre az első három befutó jogosult. Mindenki ott volt aki számít és a meglepetések sem maradtak el.

Atlétika - Tömeges csalás a kenyai Eldoret maratonon

Bozót | 2016-02-11 | 3 hozzászólás

A csalás sajnos mindig a sport velejárója marad, csak vannak jól leplezett és igazán pofátlan átverések is. Kenyában megint hosszútávfutók próbálkoztak kicsit sem okos módszerrel.

Atlétika - babakocsival futó győztes félmaratonon

Bozót | 2016-02-09 | Nincs hozzászólás!

Calum Neff történelmet írt, hiszen babakocsit tolva nyerte meg a Katy félmaratont Texasban fantasztikus idővel - a 1:11:27 még amatőr versenyzők között is jónak számít. Sőt, tulajdonképpen a baba a győztes, hiszen ő haladt át először a célvonalon :)

Fura versenyek - edd a fánkot és fuss!

Bozót | 2016-02-09 | Nincs hozzászólás!

Sörmérföldről már hallottunk, ám az észak-karolina állambeli Raleigh-ben rendezett jótékonysági futóversenyen nem alkoholt, hanem rengeteg fánkot kell a résztvevőknek elfogyasztaniuk. 

Ultrafutás - szigorú fellépés a csalókkal szemben

Bozót | 2016-02-09 | Nincs hozzászólás!

A legendás dél-afrikai ultraversenyre idén május 29-én kerül sor. A Comrades rendezősége bejelentette, hogy különös figyelemmel és szigorral fognak eljárni a csalókkal szemben, ugyanis többen utaltak rá, hogy egyes futók megpróbálják kijátszani a szabályokat.

Atlétika - sok év után újra nemzetközi futóverseny Bagdadban

Bozót | 2016-02-05 | Nincs hozzászólás!

Baghdad International Marathon néven, de jóval rövidebb, mondhatni szabadon választható távon rendezték meg múlt pénteken az iraki város évtizedek óta első nyílt, nemzetközi, utcai futóversenyét. 

Terepfutás - Armstrongnak, úgy tűnik, bejön a terepfutás

Bozót | 2016-02-05 | 5 hozzászólás

Nemrégiben beszámoltunk róla, hogy a Tour győzelmeitől megfosztott, eltiltott profi bringás, Armstrong terepfutó versenyen vett részt, amelyet meg is nyert. Úgy tűnik, tetszik neki a sportág, ugyanis újabb eseményen szándékozik rajthoz állni. 

Atlétika - Bernard Lagat befejezi a pályaversenyzést

Bozót | 2016-02-04 | Nincs hozzászólás!

Egy hónappal 41. születésnapja után a legendás futó, Bernard Lagat úgy látja, hamarosan véget vet pályaversenyző korszakának. "Nem tervezek visszavonulni, de a pályaatlétikát befejezem 2016. nyara után. Addigra majdnem 42 leszek és boldog leszek, hogy egyáltalán futhatok." - nyilatkozta. 

Atlétika - sportesemény épeknek és fogyatékkal élőknek együtt

Bozót | 2016-02-04 | Nincs hozzászólás!

Idén ősszel egy különleges sportrendezvény helyszíne lesz Londonban az Erzsébet királynéról elnevezett olimpiai park. A Parallel London néven szeptember 4-re tervezett verseny kategóriájában az első lesz, amelyen egy tömegrendezvény keretében együtt versenyezhetnek ép és fogyatékkal élő amatőr sportolók.

Ultrafutás - 12 órás világrekord futópadon

Bozót | 2016-02-04 | 3 hozzászólás

A RunnersWorld brit kiadása büszkén adta hírül, hogy egy brit hölgy megdöntötte a 12 órás futópados futás világcsúcsát, mely Guinness Rekordok szabályai szerint zajlott, így hamarosan bejegyzésre kerülhet. Az új rekord 68,5 mérföld vagyis 110,24 km.

Extrém- hét nap, hét kontinens, hét maraton

Bozót | 2016-02-03 | Nincs hozzászólás!

Emlékeztek a World Marathon Challenge nevű extrém kihívásra, melyben 15 résztvevő megkísérelt hét nap alatt a hét kontinensen egy-egy maratont teljesíteni? Nos, lezajlott az akció és az amerikai Becca Pizzi és Daniel Cartica nyerték. Pizzi eredetileg arra készült, hogy ő legyen az első amerikai nő teljesítő. 

Szabadidősport - a BSI feladja a küzdelmet a fülhallgatók ellen

Bozót | 2016-02-02 | 6 hozzászólás

A Budapest Sportiroda versenyeinek kiírásában találkozhattunk azzal a kitétellel, hogy tilos egyszerre mindkét fülünkbe dugva zenelejátszót vagy más eszközt (pl. telefont) hallgatni, a szabályt megszegőkre pedig akár tíz perces időbüntetés is várhatott. A BSI jelenlegi közleménye szerint ennek vége.  

Atlétika - a bostoni merénylet túlélője protézissel fut idén

Bozót | 2016-01-29 | 1 hozzászólás

Adrianne Haslet-Davis nézőként volt jelen a 2013-as bostoni maraton céljában, amikor a robbanás következtében térd alatt elvesztette az egyik lábát. Az egykor profi táncos most protézissel bár, de fut és teljesíteni tervezi az idei maratont.

Ultrafutás - elég jó ember vagy a Badwater-hez?

Bozót | 2016-01-28 | 5 hozzászólás

A világ egyik legbarátságtalanabb részén rendezett legendás amerikai ultraverseny, a Badwater nevezési lapján nem csupán a megszokott kérdések szerepelnek....

Kis színes - reggeli séta helyett félmaraton "kutyafuttában"

Bozót | 2016-01-26 | Nincs hozzászólás!

Az Alabama állambeli Elkmontban első ízben rendeztek félmaratoni futóversenyt, amelynek rögtön akadt egy nem regisztrált "beugró" versenyzője, Ludivine a véreb személyében. 

Atlétika - Gyurkó Fanni Londonban próbál előrelépni

Bozót | 2016-01-25 | Nincs hozzászólás!

Eddig négy magyar hölgy futotta meg a Riói kvótához szükséges maratoni időt, ám az olimpiára csak hárman utazhatnak. Gyurkó Fanni jelenleg a negyedik idővel kvalifikálta magát, de tervei közt szerepel az április London Maraton ahol reményei szerint sikerül bekerülnie az utazó keretbe. A Skóciában élő magyar atlétával a szövetség készített interjút:

Atlétika - szenzációs eredmények Dubaiban

Bozót | 2016-01-25 | Nincs hozzászólás!

Beharangozónkban azt írtuk, izgalmas verseny bontakozhat ki a rendkívül erős mezőnynek köszönhetően és akár a tavalyihoz hasonlóan, meglepetés győztest is arathatnak Dubaiban. Nos, nem tévedtünk, a Dubai Maraton idén is rendkívül gyors és látványos volt, a győztes személye csak az utolsó néhányszáz méteren vált biztossá és még a tizedik befutó is a 2:10-es lélektani határon belül érkezett. 

Atlétika - Dubai Maraton: nagy nevek, nagy pénzek és élő közvetítés

Bozót | 2016-01-21 | Nincs hozzászólás!

Ismét elérkezett a Standard Chartered Dubai Maraton ideje, amelyen jellemzően sok nagy név áll rajthoz amihez bizonyára köze van a rengeteg felajánlott pénzdíjnak is :) A nagyon lelkes érdeklődők a versenyt hajnalban, élő közvetítésen is nézhetik.

Atlétika - Ryan Hall bejelentette visszavonulását

Bozót | 2016-01-21 | Nincs hozzászólás!

Az Egyesült Államokban minden idők egyik legjobb hosszútávfutójának tartott kétszeres olimpikon Ryan Hall az elmúlt hétvégén bejelentette visszavonulását a versenysporttól. Döntésének okát egészségügyi akadályokkal indokolta, amelyeket nem sikerült megoldania. Hall 33 évesen mond búcsút a profi sportnak. 

Idén is Yours Truly futás - közösségi helyszínek

Bozót | 2016-01-27 | Nincs hozzászólás!


A finn kezdeményezéshez 2016-ban is lehet csatlakozni, akár kevesebbel is, mint 25 vagy 50 kilométer. Ha nem egyedül akarsz futni a január és február végi hétvégéken, csatlakozz a BSI Futónagykövetek eseményeihez!

Atlétika - beszélgetés a riói szintet elért Józsa Gáborral

Bozót | 2016-01-20 | 2 hozzászólás

Atlétika - Varga Judit is maratoni szintre készül

Bozót | 2016-01-19 | Nincs hozzászólás!

A 2004. óta Olaszországban élő, az év végi ünnepekre Gencsapátiba hazalátogató Varga Judittal készített interjút a vaol.hu honlap. 

Atlétika - Zúzmara Futófesztivál a Kincsem Parkban

Bozót | 2016-01-18 | Nincs hozzászólás!

Az első ízben megrendezett Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál a Hungexpo területén és a Kincsem Park lóversenypályáján, remek időben zajlott. Két és fél ezren voltak kíváncsiak a megmértettetésre.

Futás - vasárnap verseny vagy mise? Mindkettő!

Bozót | 2016-01-14 | Nincs hozzászólás!

Sok futóverseny vasárnap kerül megrendezésre, ami választás elé állítja a miséket rendszeresen látogató futókat. Egy lousianai pap kissé szokatlan módon ötvözni tervezi a kettőt. 

Ultra - megdőlt a pályacsúcs a Spine Race-en

Bozót | 2016-01-14 | Nincs hozzászólás!

Írtunk már korábban az Egyesült Királyság meglehetősen kevéssé ismert, ám igazán különleges ultraversenyéről a The Spine-ról, két éve éppen egy óriási pályacsúcs-javításról számoltunk be. Az idei verseny most zajlik, a győztes újabb pályacsúcsot állított fel. 

Ultrafutás - kisorsolták az UTMB résztvevőket

Bozót | 2016-01-13 | 1 hozzászólás

Az Ultra Trail du Mont Blanc nevű terep ultrafutóverseny növekvő népszerűsége folytán, az indulni szándékozóknak már nem elegendő nevezniük, a jelentkezők közül sorsolással választják ki azokat akik végül rajthoz állhatnak.

Ultrafutás - újabb futó próbálkozik meg a 35 éves rekorddal

Bozót | 2016-01-12 | 2 hozzászólás

Az Egyesült Államokat 1980-ban 46 nap 8 óra és 36 perc alatt futotta keresztül Frank Giannino Jr. , ez a rekord azóta is áll, bár sokan próbálták megdönteni. A legújabb próbálkozó az ultrafutásban meglehetősen zöldfülűnek számító  Adam Kimble.

Atlétika - Garrett Heath legyőzte Mo Farah-t

Bozót | 2016-01-11 | Nincs hozzászólás!

Az amerikai Garrett Heath legyőzte a kétszeres olimpiai bajnok Mo Farah-t a hagyományos edinburgh-i mezeifutó-versenyen (Great Edinburgh X Country), amelyet ezen a hétvégén rendeztek meg.

Szabadidősport - Mark Zuckerberg futó kihívása

Bozót | 2016-01-07 | 2 hozzászólás

Mark Zuckerberg neve bizonyára ismerős a közösségi oldalakat megrögzötten kerülők számára is. A Facebook vezére elhatározta, hogy az idei évben kocogni fog és nem kevesebb, mint 365 mérföldet teljesít. 

Ultrafutás - idei magyar bajnokságok naptára

Bozót | 2016-01-06 | Nincs hozzászólás!

A Magyar Atlétikai Szövetség Ultrafutó Bizottsága nyilvánosságra hozta a 2016 évre tervezett országos bajnokságok naptárát. 

Atlétika - bárki rajthoz állhat az EB zárónapján

Bozót | 2016-01-06 | Nincs hozzászólás!

Az idei Atlétikai Európa bajnokság zárónapján, július 10-én vasárnap a félmaraton útvonalán mindenkinek lehetősége lesz, hogy ott, ahol a kontinens legjobbjai is futottak, futhasson egy kellemes 10 kilométert.

Futás - a 10 legnépszerűbb újévi fogadalom

Bozót | 2016-01-05 | 4 hozzászólás

A RunnersWorld összegyűjtötte a futók/kocogók 10 leggyakrabban felmerülő újévi fogadalmát. Lássuk, mik ezek. Ti tettetetek futós fogdalmat 2016-ra? 

Atlétika - 2016 jelentősebb külföldi és hazai versenyei

Bozót | 2016-01-04 | Nincs hozzászólás!

A legtöbb jelentős idei sportesemény időpontját már jóelőre kitűzték, a legnagyobb várakozás talán az olimpiát előzi meg, amelyre augusztusban kerül sor. Lássuk az év nagy atlétikai viadalait időrendben:

Atlétika - maratoni visszatekintés 2015-re

Bozót | 2015-12-31 | Nincs hozzászólás!

Az IAAF munkatársai minden évben elkészítik a városi versenyek éves áttekintését, idén sincs ez másképp. Lássuk, hogy ment a profiknak a maratoni táv 2015-ben...

Dopping - antidopping fogadalmat írnak alá a terepfutók

Bozót | 2015-12-30 | Nincs hozzászólás!

A dopping minden sportban tetten érhető sajnos, nem kivétel ez alól a növekvő népszerűségnek örvendő teepfutás sem. Nemrégiben Eliso Desco borzolta a kedélyeket, majd Lance Armstrong győzelme váltott ki indulatokat. Egy új weboldalon a futók aláírásukkal fogadják, hogy dopping esetén vállalják az élethosszig tartó eltiltást.

Jótékonyság - futóversennyel segítenek egy kisvároson

Bozót | 2015-12-28 | Nincs hozzászólás!

Millinocket egy aprócska város Maine állam erdős északi részén, ahol meglehetősen kevés a munkalehetőség, most pedig, hogy a több, mint száz éve működő papírgyár is bezárt, gyakorlatilag a csőd és az elnéptelenedés szélén állnak. Ám a futó olyan, mint az úttörő: segít ahogy tud :)

Ultrafutás - meghívó ultrafutó évadnyitó találkozóra

Bozót | 2016-01-14 | 1 hozzászólás

A Magyar Atlétikai Szövetség Ultrafutó Bizottsága meghív mindent érintettet és érdeklődőt a

2016.évi Évadnyitó Ultrafutó Találkozóra

Időpont: 2016. január 23.
Helyszín: Velence, Juventus hotel
Szervező: Magyar Atlétikai Szövetség Ultrafutó Bizottsága

Atlétika - futóból dagi öltönyös, dagiból rekorder

Bozót | 2015-12-22 | 1 hozzászólás

Én mindig mondom, hogy visszatérni könnyebb, mint a semmiből kezdeni :)  John Trautmann története is ezt támasztja alá. Középiskolásként középhosszú-távon nagyon jó volt, aztán évtizedeket hagyott ki, de rekorderként tért vissza. 

Ultrafutás - Kostelnick toronymagasan nyert 24 órán, pályán

Bozót | 2015-12-21 | Nincs hozzászólás!

Az Egyesült Állmokban az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Desert Solstice ultrafutó verseny, amelyen jellemzően jó eredmények születnek, de az idei győztesre mindenki felkapta a fejét. Pete Kostelnick első 24 órásán állt rajthoz, ráadásul atlétikai pályán és 263,2kilométerrel győzedelmeskedett.

Ultrafutás - Zahorán János magyar rekordot ért el 24 órán

Bozót | 2015-12-21 | 7 hozzászólás

Ideáli időjárási körülmények között rendezték meg a hétvégén Hollandiában a 24 órás bajnokságot, ahol Zahorán János remek eredménnyel országos csúcsot ért el. 

Atlétika - hét maraton, hét kontinens, hét nap alatt

Bozót | 2015-12-18 | Nincs hozzászólás!

Becca Pizzi nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy ő legyen az első amerika nő aki teljesíti az ún. World Marathon Challenge-t, vagyis hét nap alatt hét maratont, a hét különböző kontinensen.

Atlétika - Usain Bolt Rió előtt Londonban áll rajthoz

Bozót | 2015-12-17 | Nincs hozzászólás!

A Gyémánt Liga-sorozat júliusi, londoni versenyén tartja a főpróbát a riói olimpia előtt a jamaicai síkfutó, Usain Bolt.

Szabadidősport - a BSI legsikeresebb éve volt az idei

Bozót | 2015-12-17 | Nincs hozzászólás!

A Rossman Mikulásfutással lezárult a Budapest Sportiroda idei éve, így bátran elkészíthették évértékelőjüket. 2015 a futás 30.jubileumi éve - hangoztatta a BSI, hiszen ikonikus versenyeik, a Budapest Félmaraton és a Maraton is 30. évfordulóját ünnepelte. 

Atlétika - mezei futó Európa Bajnokság magyar résztvevőkkel

Bozót | 2015-12-16 | Nincs hozzászólás!

A 2015. évi Mezei futó Európa bajnokságon két magyar atléta állt rajthoz. A junior lányok között a még ifjúsági korú Tóth Lili Anna a 28. helyen ért célba/kb.4,1km - az U23 férfiak mezőnyében a korcsoportban első évét töltő Kovács Benjamin 47.-ként teljesítette a távot/kb.8,0 km.

Atlétika - hét maratont futott idén a Vöröskereszt önkéntese

Bozót | 2015-12-16 | Nincs hozzászólás!

Michael Dorfstätter, az osztrák Vöröskereszt önkéntese elhatározta, hogy 7 Principles Marathons néven hét maratont fut idén márciustól novemberig. Sikerült.

Jótékonyság - idén is futottak a hiányos öltözetű Mikulások

Bozót | 2015-12-15 | Nincs hozzászólás!

Idén már 12. alkalommal került sor a Nagy Mikulás Kocogás elnevezésű eseményre, amely keretében a résztvevők fürdőruhában futnak együtt a belvárosban, mosolyt csalva az emberek arcára, adományaikkal pedig jótékony célt támogatva.

Terepfutás - Lance Armstrong terepfutásban győzedelmeskedett

Bozót | 2015-12-15 | Nincs hozzászólás!

Az egykori profi triatlonversenyző Lance Armstrong Kaliforniában egy terepfutó versenyen állt rajthoz és 3 óra 36 perces idővel győztesként ért célba a 35 kilométeres viadalon.

Olimpia - újabb olimpiai szintesek maratonon

Bozót | 2015-12-14 | Nincs hozzászólás!

Az IAAF közzétette a módosított olimpiai kvalifikációs szinteket, így maratoni futás versenyszámban újabb két magyar futó szerzett jogot a részvételre. 

Történetek a mezőny hátsó traktusából - Derek Mitchell

Bozót | 2015-12-11 | 3 hozzászólás

Derek Mitchell nevét tavasszal ismerhette meg a futótársadalom amikor a hírekbe is bekerült, mint a kansasi Big 12 Run 5K  futóverseny abszolút utolsó teljesítője. Az akkoriban több mint 250 kilós férfi 1:27:44 idővel "futott" be utolsóként. Mi lett vele azóta?

Futás - 2016 futócipő újdonságai és ajándéktippek futóknak

Bozót | 2015-12-10 | Nincs hozzászólás!

Múlt héten került sor a Texas állambeli Austinban a futóholmik egyik legnagyobb seregszemléjére, a The Running Event nevű vásárra. Bemutatkoztak az egyes gyártók és a hét során minden előfordult ami a futással kapcsolatos. 

Atlétika - elit párosok váltója a Dallas Maratonon

Bozót | 2015-12-11 | Nincs hozzászólás!

Duo to Rio néven idén először kerül sor elit párosok váltóversenyére a Dallas Maratonon. A vasárnap megrendezésre kerülő futóversenyre az USA olimpiai válogatóra kvalifikált illetve korábbi olimpikon futókat hívtak meg egy újszerű izgalmas versengésre.

 

81 éves nagymama a legidősebb beer mile teljesítő

Bozót | 2015-12-09 | Nincs hozzászólás!

A múlt kedden Texasbaan megrendezett FloTraack Beer Mile világbajnokságon a 81 éves Elvira Montes volt a legidősebb sikeres teljesítő, 20:24 idővel.

Terepfutás - Zach Miller és Megan Kimmel nyerték a TNF50-et

Bozót | 2015-12-08 | Nincs hozzászólás!

A számos nemzetközi nagyágyút is vonzó amerikai 50 mérföldes The North Face Endurance Callenge Championships nevet viselő viadalon Zach Miller és Megan Kimmel győzedelmeskedtek és vitték el a 10 000 dolláros díjat.

Szabadidősport - elismerést kapott Kiss György "Gyuri bácsi"

Bozót | 2015-12-08 | Nincs hozzászólás!

Pest megye közgyűlése a Megyenap alkalmából Testnevelési és Sport díjat adományozott a Dunakeszin élő Kiss Györgynek - aki nyolcvanévesen is rendszeres résztvevője eseményeinknek - sportolóként és a sportolói közösség elhivatott tagjaként elért sikerei okán.

Ultrafutás - amerikai sikerek az 50km világbajnokságon

Bozót | 2015-12-07 | Nincs hozzászólás!

Mint már beszámoltunk róla, az elmúlt  hétvégén, első ízben került sor az ultrafutók 50 km világbajnokságára, Dohában. Magyar résztvevő nem volt, a győzelmet mindkét nemben amerikai futó szerezte meg.

Kis színes - a világűrben futná le a maratont az űrhajós

Bozót | 2015-12-07 | Nincs hozzászólás!

A világon elsőként az űrben tesz kísérletet Tim Peake brit űrhajós arra, hogy a híres londoni maratonnal egy időben, futópadon teljesíti a 42,2 kilométeres távot.

Atlétika - Pistoriust a legfelsőbb bíróság elítélte gyilkosságért

Bozót | 2015-12-04 | 1 hozzászólás

A paralimpikon Oscar Pistorius elleni büntetőper több, mint két éve húzódik, most azonban a Dél-Afrikai Köztársaság legfelsőbb bírósága egyhangúan döntött, szándékos emberölésért letöltendő szabadságvesztésre ítélte el a sportolót. 

Programajánló- Mikulásfutások országszerte

Bozót | 2015-12-04 | Nincs hozzászólás!

Szokás szerint, idén is több helyszínen rendeznek futóversemyeket, bulifutásokat, jótékonysági sporteseményeket Mikulás-kapcsán. Ezekből gyűjtöttünk egy csokorravalót nektek:

Hegyifutás - megjelent a jövő évi Skyrunning versenynaptár

Bozót | 2015-12-03 | 1 hozzászólás

Nyilvánosságra hozták a jövő évi skyrunning sorozatok versenyeit. A különösen technikás és nehéz terepen, nagy szintemelkedés mellett zajló versenyeket tömörítő kupasorozatokat több kategóriában rendezik, az eddigi Vertical, Sky és Ultra számok mellett 2016-ban debütál a Sky Extreme.

Atlétika - veszélyben Boston 25x teljesítőinek sikersorozata

Bozót | 2015-12-02 | Nincs hozzászólás!

Az utóbbi években számos változáson ment át a világ többi versenyéhez hasonlóan a Boston Maraton is. Az egyik legutóbbi módosítás az ottani "jubileumi futók klubját" érinti, ugyanis a 6 órás szintidő túllépése a tagságuk megszűnését eredményezheti. 

Atlétika - szép magyar maratoni eredmények

Bozót | 2015-12-02 | 1 hozzászólás

Több nemzetközi maratoni versenyre is sor került november utolsó hétvégéjén, érdemes megemlítenünk néhány szép magyar sikert közülük.

Ultrafutás - Polyák Csaba és Makai Viktória az év ultrafutói

Bozót | 2015-12-03 | 2 hozzászólás

A MASZ Ultrafutó Bizottságának elnöksége 2015. év ultrafutójának a nőknél Makai Viktóriát, a férfiaknál Polyák Csabát választotta.  választotta 

Ultrafutás - IAU 50km világbajnokság a hétvégén

Bozót | 2015-12-01 | 2 hozzászólás

December 4-én kerül megrendezésre Dohában az első 50km távú ultrafutó világbajnokság. A versenyen magyar résztvevőnek sajnos nem szurkolhatunk. 

Atlétika - az IAAF 500 nevezést ad szociális támogatásként

Bozót | 2015-11-30 | Nincs hozzászólás!

A nemzetközi atlétikai szövetség társadalmi felelősségvállalási programja keretében 500 ingyenes nevezést vásárolt a Cardiffban megrendezésre kerülő egyetemi félmaratoni világbajnokságra. 

Atlétika - mezei futó magyar liga harmadik forduló

Bozót | 2015-11-30 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap Sötétvölgyben a szalmabálákkal és farönkökkel nehezített pályán a felnőttek között 114-en álltak rajthoz. Tóth Lili Anna és Kovács Benjamin győzött.

Ajánló - közösségi Spártai Százas szombaton a Szigeten

Bozót | 2015-11-27 | Nincs hozzászólás!

Ahogy az esemény leírásában olvashatjuk " Ez egy egyszerű 100 km-es futóverseny. Vagy, ha kevesebb megy, akkor annyi." Szombaton reggel héttől estig szeretettel várnak mindnekit a szervezők a Margitszigeten, aki futna az egész távon vagy egy részén, esetleg beáldozná szabadidejét a köz érdekében segítőként.

Extrém - jön a Barkley-ról készült dokumentumfilm

Bozót | 2015-11-27 | Nincs hozzászólás!

Több alkalommal írtunk már a világ legkeményebb ultraversenyének tartott, de minden bizonnyal az egyik legőrültebb, versenyéről, a járhatatlan utakon és szürreális körülmények közt rendezett 100 mérföldes Barkley Maratonról, amelyet mindezidág csupán maroknyian tudtak teljesíteni. Hamarosan megjelenik a róla készült egész estés dokumentum-mozi. 

Atlétika - Megszólalt a csaló maratonista

Bozót | 2015-11-27 | 1 hozzászólás

Nemrégiben beszámoltunk róla, hogy "lefüleltek" egy feltehetően rendszeresen csaló maratonistát az Egyesült Államokban. A futót a Marine Corps maraton rendezői kizárták a jövőbeni versenyeikből, ám az érintettet akkor nem tudták elérni. Most megszólalt és bánja a dolgot. 

Atlétika - Gebre "búcsúversenye" volt a Great Ethiopian Run

Bozót | 2015-11-26 | Nincs hozzászólás!

Múlt hétvégén 15. alkalommal került megrendezésre Afrika egyik legnagyobb és legnépszerűbb utcai futóversenye a Great Ethiopian Run, amelyet idén minden idők legnagyobb maratonfutója, Haile Gebrselassie búcsúversényeként emlegettek.

Egyéb sport - magyar világbajnoki bronzérem "kutyás futásban"

Bozót | 2015-11-26 | Nincs hozzászólás!

Még a hónap elején rendezték Kanadában az IFSS (nemzetközi kutyaszánsportok szövetsége) dryland (vagyis hómentes) világbajnokságát ahol a magyar Szász Mihály egyetlen magyar résztvevőként, Fagyi nevű kutyájával veterán canicross kategóriában bronzérmet szerzett. Hogy mindenki el tudja helyezni a dolgot, a párosuk átlagtempója a 2 nap során 2:41/km 2,3 merföld távon. 

Szabadidősport - sportlétesítményekkel is kiegészül a megújuló Városliget

Bozót | 2015-11-25 | Nincs hozzászólás!

Mindenkinek többet és jobbat fog nyújtani 2018 tavaszától és 2019 nyarától a megújuló Városliget - mondta el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.

Pihenőnapra - A tökéletes futó-lak :)

Bozót | 2015-11-25 | 3 hozzászólás

A futás nem mindig igazán látványos és szórakoztató, különösen ha futópadon tesszük és csupán a falat bámulhatjuk közben, esetleg az edzőterem többi vendégének küzdelmét. Mike Padilla is így volt ezzel, igaz, ő otthonának alagsorában edzett és maximum a gyerekei szétszórt játékait nézhette minden alkalommal. Aztán megelégelte és kialakított egy igazán menő futólakot magának.

Ultrafutás - 78 óra alatt Athénból Spártába és vissza

Bozót | 2015-11-25 | 5 hozzászólás

Még jelenleg is zajlik Görögországban az "igazi" Pheidippides futás, vagyis Athén-Spárta-Athén ultrafutóverseny, de a dobogós helyek már elkeltek. A győztesnek 78 órára 48 percre és 9 másodpercre volt szüksége a 490 km teljesítéséhez.

Atlétika - érem, befutócsomag, banán, üdítő, infúzió?

Bozót | 2015-11-25 | 9 hozzászólás

Kissé meglepő szolgáltatás van terjedőben az amerikai amatőr futóversenyeken: verseny utáni infúzió, akárcsak a szoksásosnak mondható sör, ásványvíz, szponzorkaja. Erősen wtf érzésem volt a cikk olvasása közben, kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is.

Ajánld fel kilométereidet futótársunkért!

Bozót | 2015-11-24 | 3 hozzászólás

Nem pénzt, de még csak nem is külön időt vagy munkát kell befektetned, hogy segíts egy futótársunknak. Csupán azt kérjük, ajánld neki az amúgy is lefutott edzéseidet, fuss érte (is) !

Atlétika - megyei elismerés Kadlót Zoltánnak

Bozót | 2015-11-24 | Nincs hozzászólás!

A félmaraton versenyszámban országos csúcsot tartó sokszoros magyar bajnok és válogatott Kadlót Zoltán, a Salgótarjáni Atlétikai Club edzője, Nógrád megyei Príma díjat kapott.

Atlétika - népszerű volt az új "exkluzív" félmaraton az USA-ban

Bozót | 2015-11-24 | Nincs hozzászólás!

Első ízben került megrendezésre a múlt hétvégén San Diegoban egy újabb városi félmaratoni futóverseny, amelynek sajátossága exkluzív volta, vagyis csupán kvalifikáció útján lehetett nevezni. Az első alkalommal 2400 futó vett részt. 

Atlétika - hegyi maratonon lett második Zahorán Ádám

Bozót | 2015-11-23 | Nincs hozzászólás!

  A jelenleg Németországban élő, békéscsabai futónk, Zahorán Ádám nemrégiben a zeili hegyimaratonon második helyet szerzett. A 42,2 kilométeres hegyi futóverseny 840 méter szintemelkedéssel alaposan próbára tette a futókat.

Szabadidősport - éld át újra a Balaton Maraton hangulatát!

Bozót | 2015-11-20 | Nincs hozzászólás!

Elkészült a múlt hétvégén lezajlott szezonzáró Balaton Maraton rövidfilmje. Ha ott voltál, éldd át újra az őszi Balaton hangulatát, ha nem tudtál részt venni, keresd ismerőseid, barátaid a képkockákon!

Atlétika - évek óta csaló maratonista lepleződött le

Bozót | 2015-11-20 | 13 hozzászólás

Az egyesült államokbeli Marine Corps Marathon szervezősége  az általuk szervezett összes jövőbeni eseményről élethosszig tartó eltiltással büntette azt a 61 éves amatőr futót, akiről kiderült, hogy szinte biztosan rendszeres csalással érte el impozánsnak tűnő maratoni eredményeit. 

Atlétika - mezei futó Magyar Liga II. forduló

Bozót | 2015-11-19 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt szombaton Debrecen volt a házigazdája a 2016.évi Mezei futó Magyar Liga második állomásának. A verseny a közel hatszáz indulót megmozgató Oxigén Kupa keretében, jó időjárási és pálya körülmények között került megrendezésre.

Atlétika - 27 kilométeres lett a Bangkok Félmaraton

Bozót | 2015-11-17 | 4 hozzászólás

A világ leghosszabb félmaratonját futhatta le aki a múlt hétvégén Bangkokban vett részt a Standard Chartered Bagnkok maraton félmaratoni távján, egy sajnálatos rendezői hiba folytán.

Ultrafutás - 6 napos Florida UltraFest magyar résztvevőkkel - friss

Bozót | 2015-11-24 | 3 hozzászólás

Múlt héten zajlott az egyesült államokbeli Floridában, egészen pontosan Fort Lauderdale-ben az Icarus Ultrafest névre hallgató ultrafutó viadal, amelyen a 6 napos versenyszámban magyar résztvevőknek is szurkolhattunk. 

Atlétika - a budapesti bajnok győzött a Balaton Maratonon is

Bozót | 2015-11-16 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén került sor a BSI szezonzáró nagy eseményére, a kétnapos Balaton Maratonra. A két nap alatt részletekben teljesített maratoni táv mellett, az egyes szakaszokat külön is futhatták a résztvevők, valamint párosok is rajthoz állhattak. 

Szabadidősport - klímafutás az élhető környezetért

Bozót | 2015-11-13 | Nincs hozzászólás!

Hét napon át 700 kilométert futnak le azok, akik úgy érzik, most tehetnek valamit egy mindannyiunk számára fontos ügyért: felhívhatják a figyelmet a bolygónkat, környezetünket fenyegető veszélyre.

Ultrafutás - 50 kilométeres verseny a Góbi sivatagban

Bozót | 2015-11-12 | Nincs hozzászólás!

November 8-án első ízben került megrendezésre Kínában a Changan Ford Kuga Gobi Ultra-Marathon, vagyis egy 50 kilométeres ultraverseny a Góbi-sivatagban. A nem-mindennapi eseményen legendás magyar futók is részt vettek.

Ultrafutás - 2016-os Ultra-Trail World Tour versenynaptár

Bozót | 2015-11-11 | Nincs hozzászólás!

Jövőre már harmadik alkalommal rendezik meg az ultraterepfutó világbajnoki sorozatot vagyis az Ultra-Trail World Tour versenyeit. A 2016-os versenynaptárat az idei díjátadón hozták nyilvánosságra. 

Extrém - mezítláb futotta keresztül az Egyesült Államokat

Bozót | 2015-11-11 | 1 hozzászólás

Sok mezítlábas őrültet láttunk már, de mindig előfordul újabb :) A 28 éves Jake Brown március 5-én indult neki 3000 mérföldes (~5000 km) futókalandjának teljesen futócipő nélkül.

Atlétika - maratoni hírek a nagyvilágból

Bozót | 2015-11-11 | Nincs hozzászólás!

November második hétvégéjén szintén több városi maratonra került sor szerte a világban, lássunk közülük röviden hármat. 

Atlétika - Kipchoge és Dibaba az Év Maratonfutói

Bozót | 2015-11-10 | Nincs hozzászólás!

Kiosztották a hosszútávfutó és maratoni versenyek rendezőit tömörítő nemzetközi szervezet, az AIMS (Association of International Marathons and Distance Races) Év maratonfutója díjait. A legjobbakra az AIMS-tagok szavazhattak.

Szabadidősport - túranap és terepfutó verseny a Pilisben

Bozót | 2015-11-09 | Nincs hozzászólás!

Remek kirándulóidőben zajlott szombaton a 8. Intersport Túranap és Terepfutás, ahol teljesítménytúrázók, terepfutók, természetbarátok és családok egyaránt részt vehettek a szervező Budapest Sportiroda által kínált három táv valamelyikén.

Ultrafutás - lezajlott a 6 órás OB és Optivita Kupa zárófutam

Bozót | 2015-11-09 | Nincs hozzászólás!

Mint beharangozónkban említettük, az elmúlt hétvégén Velencén került sor az Optivita Ultrafutó Kupa idei utolsó állomására, egyben a 6 órás országos bajnokságra és nyílt 2-4-6 órás futóversenyre. Az országos bajnokság győztesei Makai Viktória és Zabari János lettek.

Szabadidősport - különleges futóverseny volt Kőbánya alatt

Bozót | 2015-11-09 | 1 hozzászólás

Mintegy ezer résztvevővel rendezte meg a BBU Szervezőiroda Kőbánya eddigi legnagyobb és legszínesebb futóversenyét, a Hallowen run – Élmény-futás 2015 című eseményét november 7-én. A helyszín az amúgy is különleges, Kőbánya alatt húzódó pincerendszer egy szakasza volt.

Dopping - öt orosz eltiltás, köztük a Chicago Maraton dobogósa

Bozót | 2015-11-06 | Nincs hozzászólás!

Öt atlétát tiltott el az orosz sportági szövetség (VFLA) doppingvétség miatt.

Az egyik legnevesebb hosszútávfutó, a Chicago Maratonin 2010-ben második, 2013-ban pedig harmadik Marija Konovalova – a VFLA csütörtöki közlése szerint – két évig nem versenyezhet, egyszersmind összes eredményét érvénytelenítették 2009 nyaráig visszamenőleg. 

Futás - ultrafutó és hegyifutó kupasorozat is zárul a hétvégén

Bozót | 2015-11-06 | Nincs hozzászólás!

Két kupasorozat is befejező állomásához érkezett, az OptiVita Ultrafutó Kupasorozat idei utolsó versenyére november 7-én Velencén, multiNavigator Hegyifutó Kupasorozat záró állomására pedig november 8-án Várgesztesen kerül sor. 

Atlétika - abszurd: két napig bolyongott egy futó New Yorkban

Bozót | 2015-11-05 | Nincs hozzászólás!

A New York Marathon után két nappal futófelszerelésben találtak rá arra az olasz indulóra, aki eltévedt a városban célba érése után. Gianclaudio P. Marengo egy kisebb, drogrehabilitációs kezelés alatt álló csoporttal érkezett a maratonra. Hivatalosan nem volt benevezve, más nevére kiadott rajtszámmal futott. 4 óra 44 perc alatt ért a célba. Ekkor kezdődtek a problémák.

Tudomány - rontja-e a tartást a babakocsis futás?

Bozót | 2015-11-04 | Nincs hozzászólás!

Manapság egyre többen kocognak, futnak babakocsival, de vajon a testtartást és ezáltal a futóstílust mennyiben befolyásolja a maguk előtt tolt babajárgány? 

Atlétika - New York rendőrei és tűzoltói vetélkedtek a maratonon

Bozót | 2015-11-03 | Nincs hozzászólás!

A New York maratonon egy igen izgalmas csata zajlott "verseny a versenyben", a város legfürgébb lábú tűzoltói versengtek a leggyorsabb rendőrökkel. A tűzoltók győztek.

Terepfutás - Pálfy Márton és Maráz Zsuzsa elsősége a Piroson

Bozót | 2015-11-02 | Nincs hozzászólás!

Az ország egyik legnépszerűbb ultratávú terepfutóversenyét rendezték az elmúlt hétvégén a Pilis útjain. A követendő turistajelzésről Piros 85 névre keresztelt teljesítménytúra útvonalán zajló azonos nevű futóverseny fantasztikus pályacsúccsal zárult - így kezdtem a versenyről szóló cikket két éve, és idén is megállja a helyét :) 

Atlétika - kenyai győzelmek New Yorkban

Bozót | 2015-11-02 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál Stanley Biwott, míg a nőknél a szintén kenyai Mary Keitany győzött New Yorkban. Tatyana McFadden újabb Grand Slam győzelmet aratott.

Atlétika - vasárnap New York maraton

Bozót | 2015-10-30 | 2 hozzászólás

A hosszútávfutás szerelmeseinek már bizonyára nem új információ, hogy az idei New York Maratonra most vasárnap kerül sor, magyar idő szerint délután fél négykor élő közvetítésen is követhetjük a versenyt. 

Ultrafutás - Muhari Gábor nyerte az ultra Európa-kupát

Bozót | 2015-10-30 | 2 hozzászólás

Egy magyar futó, Muhari Gábor nyerte meg az ultramaratonok Európa-kupája versenysorozatot. Mindhárom versenyén a dobogóra állhatott, pályacsúcsot is futott.

Rubik-kocka jelmez nyert a budapesti maratonon

Bozót | 2015-10-29 | Nincs hozzászólás!

A szavazás végeredménye értelmében a SPAR Budapest Maraton®-t hagyományosan "Rubik-kockában" teljesítő Kocza István nyerte a jelmezversenyt. De a "rózsaszín párduc" és a "méhecske" is örülhet, két voksolóval együtt.

Atlétika - először rendeztek maratont Afganisztánban

Bozót | 2015-10-29 | Nincs hozzászólás!

Külföldiek részvételével rendezték meg az első maratoni versenyt a nem éppen békés Afganisztánban. Szerencére senkinek sem esett baja, de számos óvintézkedést tettek ennek érdekében a szervezők, például mindenféle hírverés nélkül, Kabultól nyugatra a hegyekben megbújó Bamiyan-ban rendezték meg a viadalt.  

Atlétika - érdekességek a világ egyik legnagyobb maratonjáról

Bozót | 2015-10-29 | Nincs hozzászólás!

Novembr 1-én itt a világ egyik legnagyobb maratoni versenye, a New York City Maraton. A versenyt megelőző nagyszabású expo már megnyílt és egész héten várja a futókat, mindenki maraton-lázban ég a városban. A szponzor cég - Tata Conultancy Services -  egy menő infografikát állított össze különféle a versennyel kapcslatos érdekességekből, ebből csemegézünk most. 

Atlétika - megkezdődött a Mezei Futó Ligasorozat

Bozót | 2015-10-28 | Nincs hozzászólás!

Idén is a Békéscsaba Pósteleki Parkerdőben vette kezdetét a Mezei futó Magyar Liga. A 2016. évi sorozat nyitó eseményére az ország több pontjáról érkező indulókat jól előkészített pálya, felkészült rendező csapat és kellemes időjárás fogadta. A hazai élvonal jelentős számban képviseltette magát a versenyen, amelynek Magyar Liga férfi futamát a hazaiak többszörös bajnoka, Gregor László nyerte, Kovács Benjamin és Király István előtt.

Atlétika - 42 helyett alig 1 kilométert futott a csaló maratonista

Bozót | 2015-10-27 | 1 hozzászólás

A célba érkezéskor nem izzadt, és nem tűnt fáradtnak a kenyai Nairobi Nemzetközi Maraton második helyezettje, akiről könnyen kiderült, hogy csaló.

Atlétika - 18 éves lány az USA legjobbja a New York maratonon

Bozót | 2015-10-27 | 3 hozzászólás

A közelgő New York maratonon rajthoz álló amerikai csapatból az alig 18 esztendős Alana Hadley rendelkezik a legerősebb egyni csúccsal. Az ifjú hölgy legjobbja 2:38:34.

Atlétika - újabb magyar olimpiai kvalifikáció a Frankfurt maratonon

Bozót | 2015-10-26 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap került megrendezésre immáron 34. alkalommal a Frankfurt Maraton, amely idén meglehetősen emlékezetesre sikerült, például a szinte célfotót igényló női befutó miatt is, számunkra azonban a legjobb hír, hogy újabb magyar sportoló szerzett riói kvótát.

Terepfutás - magyar sikerek Lengyelországban

Bozót | 2015-10-26 | Nincs hozzászólás!

Magyar lányok sikerétől volt hangos a Lengyelországban rendezett Lemkowyna Ultra Trail. A 150 kilométeres távon nagyszerű idővel hódították meg a dobogót. 

Szabadidősport - túlszárnyalta a tavaszi sikert a 2. Országfutás

Bozót | 2015-10-26 | Nincs hozzászólás!

A tavaszi debütálás eredményét túlszárnyalva 5303 regisztráló 52 304 kilométert teljesített szombaton a II. Országfutáson.

Ultrafutás - 100 km és 24 órás válogatottság feltételei 2016-ra

Bozót | 2015-10-22 | 6 hozzászólás

A 2016-os évben 2 világverseny megrendezése várható, így a MASZ Ultrafutó Bizottsága által korábban kiadott  Általános kijelölési kiírásban leírt kvalifikációs feltételek az idő rövidsége miatt módosításra, konkretizálásra kerültek. A bizottság közleménye alább olvasható.

Ultrafutás - idén sem rendeztek Bécs-Budapest ultramaratont

Bozót | 2015-10-22 | Nincs hozzászólás!

Az egykori Bécs-Budapest, illetve Bécs-Pozsony-Budapest ultramaraton idén sem kerül megrendezésre eredeti formájában. A szervezők tájékoztatása szerint nem sikerült felkelteni a futók érdeklődését a többnapos versenyre, a "záró" félmaraton viszont idén is lesz.

(Fuss) Vissza a jövőbe...épp ma :)

Bozót | 2015-10-21 | Nincs hozzászólás!

A Vissza a jövőbe filmek kedvelői már bizonyára tudják, miért nevezetes a mai dátum. Az alkalomból közösségi futás is szerveződik.

Terepfutás - az Ultra TRail World Tour utolsó verseny következik

Bozót | 2015-10-21 | Nincs hozzászólás!

Holnap, vagyis október 22-én kezdődik a 11 versenyből álló idei nemzetközi terepultra sorozat (Ultra-Trail World Tour) utolsó állomása a Franciaországhoz tartozó Réunion szigetén. A szépséges és egyben igen nehéz útvonalon zajló világversenyen a terepfutás krémje áll rajthoz.

Atlétika - Pistorius egy év után kijöhetett a börtönből

Bozót | 2015-10-21 | Nincs hozzászólás!

Kiengedték a börtönből, házi őrizetben töltheti le büntetése hátralévő részét a hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó, Oscar Pistorius, akire barátnője, Reeva Steenkamp meggyilkolásáért szabtak ki ötéves börtönbüntetést.

Atlétika - babakocsis világrekord maratonon

Bozót | 2015-10-20 | Nincs hozzászólás!

Manapság egyre több nő fut babakocsiban tolva gyermekét, de a maratoni távig kevesen mennek el ebben a felállásban. Jessica Bruce angliai futó múlt vasárnap nem csupán lefutotta gyermekével a 42 kilométeres távot, de a világon a leggyorsabban tette ezt.

Ultrafutás - Polyák Csaba és Makai Viktória győzelme 100 kilométeren

Bozót | 2015-10-19 | 2 hozzászólás

Október 17-én szombaton került sor az Ironteam Sportegyesület rendezésében az Optivita Ultrafutó Kupasorozat negyedik állomására a festői Velencei-tónál. A 2-4-6 órás futamok mellett újdonságként 100 kilométeren is rajthoz állhattak a kellőképp felkészült futók. 

Atlétika - maratonnal ünnepelték 50. házassági évfordulójukat

Bozót | 2015-10-16 | 1 hozzászólás

A nagyszerű időeredmények és rekordok mellett számos érdeke störténettel is találkozhatunk a maratoni befutók mögött. A chicagói versenyen például egy idős pár 50. házassági évfordulójának megünneplésére választotta ezt a nem mindennapi módot!

Szabadidősport - újra itt az Országfutás

Bozót | 2015-10-16 | Nincs hozzászólás!

A márciusi debütálás után jövő szombaton rendezik a II. Országfutást. 

Atlétika - maratonok hétvégéje

Bozót | 2015-10-14 | Nincs hozzászólás!

Október második hétvégéje különösen népszerűnek bizonyul a versenyszervezők közt, a budapesti és a chicagoi maraton mellett a világ számos más pontján is lehetett a klasszikus távot teljesíteni ugyanekkor. Lássunk néhányat az érdekesebbek közül: 

Idézzük fel a jubileumi 30. Spar Budapest Maraton pillanatait

Bozót | 2015-10-13 | Nincs hozzászólás!

Szokás szerint , most is készült videóösszefoglaló a budapesti maratonról, amely idén először, már kétnaposra duzzadt. Idézzük fel együtt mindkét nap hangulatát!

Atlétika - Deena Kastor szenior csúcsa Chicagóban

Bozót | 2015-10-13 | Nincs hozzászólás!

Mint már beharangoztuk, a budapest Maraton mellett Chicago is az elmúlt hétvégén ünnepelte a futást utcai maratonnal. A verseny legnagyobb eredményét Deena Kastor szállította akinek sikerült megdöntenie az amerikai szenior csúcsot. 

Olimpia - arccal Rió felé - beszélgetés Csere Gáspárral

Bozót | 2015-10-12 | Nincs hozzászólás!

A nemrégiben olimpiai szintet futott maratonistával, Csere Gáspárral készült beszélgetés olvasható a Magyar Atlétikai Szövetség oldalán. Ebből szemezgettünk alább. 

Atlétika - rekordlétszámmal lezajlott a 30. Spar Budapest Maraton

Bozót | 2015-10-12 | Nincs hozzászólás!

Rekordot jelentő 27 860 futó indult a 30. - az idén először kétnapos - SPAR Budapest Maraton Fesztiválon, ezzel minden idők legmagasabb létszámú sporteseménye lett Magyarországon. 

Egyórás tévéműsor a Budapest Maraton 30 évéről - MA!

Bozót | 2015-10-09 | 3 hozzászólás

Ha valaha futottál már a budapesti maratonon akkor azért, ha még soha akkor azért, ha most fogsz először akkor azért, ha minden évben ott vagy akkor azért, ha soha be nem tennéd a lábad....;-)  Éld át a budapesti maratonok 30 évének legjobb pillanatait a karosszékből, ma délután!

Atlétika - cuki edzőfiú vs. Usain Bolt - cukiság péntekre :)

Bozót | 2015-10-09 | Nincs hozzászólás!

A hét végére és a maratoni felkészülés okozta stressz csillapítására, íme egy kis cukiság: a motivációs előadónak is simán megfelelő pöttöm jamaicai kisfiú és Usain Bolt "versengése" :)

Hol ne akarjunk közlekedni vasárnap a fővárosban?

Bozót | 2015-10-09 | Nincs hozzászólás!

Jelentős forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban, és módosul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sok járatának menetrendje is a 30. Spar Budapest Maraton Fesztivál és a lánchídi kerékpáros-felvonulás miatt.

Atlétika - maratonnal ünnepli 80. születésnapját Kiss György

Bozót | 2015-10-08 | Nincs hozzászólás!

A futás lényege, hogy nem mi futunk, hanem az út visz minket - vallja Kiss György, akit immár 60 éve "visz az út" versenyről versenyre. A következő úti cél pedig a 30. SPAR Budapest Maraton®.

Atlétika - 7000 főnél áll a Budapest Maraton nevezőinek száma

Bozót | 2015-10-07 | 3 hozzászólás

Tavaly 5700, öt éve 3100 egyéni nevezőt számláltunk a 42 kilométeres számon, a 30. SPAR Budapest Maraton®-on mára már elértük a 7000 nevezőt! Köztük van közel háromezer külföldi is.

Atlétika - Deena Kastor a szenior világrekordot célozza

Bozót | 2015-10-07 | Nincs hozzászólás!

Deena Kastor 2005-ben a Chicago Maratonon szerezte első győzelmét a klasszikus távon, most, tíz évvel és egy gyermekkel később, ismét rajthoz áll, de célja a szenior világcsúcs megdöntése, amely jelenleg 2:28:40 és Colleen De Reuck nevéhez fűződik. 

Hegyifutás - Merényi Tímea második a világkupa sorozatban

Bozót | 2015-10-06 | Nincs hozzászólás!

Múlt hétvégén került sor a hegyifutó világkupa sorozat idei utolsó versenyére a Smarna Gora-ra, ahol  a ranglistavezető Merényi Tímea ugyan nem állt rajthoz, de összetett pontszámával a sorozatban második helyen végzett. 

Atlétika - több ezren futottak a NATO futófesztiválon

Bozót | 2015-10-06 | Nincs hozzászólás!

Több ezer futó startolt el a Vérmezőről szeptember 27-én, a 10. alkalommal megrendezett a NATO RUN sporteseményen, amely az „Európai Sporthét" programjába tartozó sportrendezvény volt.

Ultrafutás - Zahorán Ádám német bajnok 6 órás futásban

Bozót | 2015-10-05 | 2 hozzászólás

Zahorán Ádám nyerte meg az Ottendorfban rendezett hatórás német futóbajnokságot.

Ultrafutás - Barta László nyerte a Goldsteig Ultra Race-t

Bozót | 2015-10-02 | 3 hozzászólás

Ahogy már beszámoltunk róla, szeptember 25. és október 3. között zajlik Németorszában a Goldsteig Ultra Race amelynek tegnap óta magyar győztese és a pályacsúcstartója Barta László, aki a 650 kilométeres távot 143 óra és 57 perc alatt teljesítette. A rendelkezésre álló szintidő 192 óra.

Atlétika - címvédésre készül Staicu Simona a maratonon

Bozót | 2015-10-01 | 1 hozzászólás

A címvédő Staicu Simona tavaly ősszel a verseny történetében már negyedszer szakította át elsőként a célszalagot a női mezőnyben. Az idei 30. SPAR Budapest Maraton®-on vajon az ötödik elsősége vár rá? 

Több, mint 25 ezer résztvevőt várnak a 30. Budapest Maratonra

Bozót | 2015-09-30 | Nincs hozzászólás!

Rekordot jelentő, több mint 25 ezer indulót várnak a jövő hét szombaton és vasárnap sorra kerülő 30. Spar Budapest Maraton Fesztiválra.

Atlétika - 10 km utcai országos bajnokság Szombathelyen

Bozót | 2015-09-29 | Nincs hozzászólás!

A vasi megyeszékhely második alkalommal adott otthont a hagyományossá váló nagyszabású futó- és szabadidő program keretében megrendezett 10 km-es bajnokságnak. Az esemény különlegessége, hogy az igazolt versenyzők részére megszabott feltételek között versenyeztek az amatőrök is, de nem összekeveredve a bajnoki mezőnnyel. Az egész rendezvényt fantasztikus hangulat jellemezte,

Terepfutás - Schneeberg Trail és a fair play

Bozót | 2015-09-28 | Nincs hozzászólás!

A mostani sűrű hétvégén került megrendezésre a Schneeberg Trail terepfutó viadal is, amelyen Muhari Gábort esélyesként tartották számon, de az osztrák színekben versenyző magyar futó egy versenytárs segítségére sietett, így teljesítést nem, csak virtuális fair play díjat érdemelt ki. 

Ultrafutás - világbajnokok a leggyorsabbak a Spartathlonon

Bozót | 2015-09-28 | 2 hozzászólás

A 24 órás futás világbajnokai utasították maguk mögé a mezőnyt a Spartathlon idei kiadásán. A férfiaknál a német Florian Reus, a nőknél a magyar származású, amerikai színekben versenyző Nagy Katalin lett az első, utóbbi nagyszerű futással, óriási pályacsúcsot elérve!

Atlétika - Berlin Maraton - kenyai győztes, magyar szintek Rióra

Bozót | 2015-09-28 | 4 hozzászólás

A kenyai Eliud Kipchoge nagyszerű idővel nyerte meg a vasárnap rendezett berlini maratonit.

Ultrafutás - több, mint 600 kilométer Németországon át

Bozót | 2015-10-01 | 27 hozzászólás

Friss!  Barta László már a hét elején átvette a vezetést és azóta csak növelte az előnyét a péntek óta zajló, útvonalmódosítás után kb 640 kilométeres Goldsteig Ultra versenyen. A hosszú táv mezőnyében egyetlen női résztvevő, Őrsi Anna az első ötben halad! 

Atlétika - korosztályában egyedül van a 105 éves csúcstartó

Bozót | 2015-09-24 | Nincs hozzászólás!

Világrekordot állított fel 100 méteres futásban a 105 évesek között a magát orvosi csodának tartó japán Mijazaki Hidekicsi (Hidekichi Miyazaki).
A Usain Bolt jamaikai többszörös világcsúcstartó sprinter után Arany Boltként is emlegetett japán férfi 42,22 másodperc alatt futotta le Kiotóban a 100 méteres távot egy nappal 105. születésnapja után. Ebben a korosztályban korábban hivatalosan senki sem próbálkozott hasonlóval.

Ultrafutás - indul a Spartathlon naná, hogy magyarokkal

Bozót | 2015-09-25 | 4 hozzászólás

Idén is eljön szeptember utolsó hétvégéje ami az ultrafutás iránt érdeklődők számára egyet jelent a Spartathlonnal. Ebben az évben is szép számú magyar csapat vág neki a 246 kilométeres versenynek, péntek reggel hat órakor. Szurkoljunk együtt!

Atlétika - első maraton 2:33 idővel, 17 évesen?

Bozót | 2015-09-24 | 1 hozzászólás

Nem semmi idővel nyerte első maratoni távú versenyét egy finn ifjú hölgy, a mindössze 17 éves atléta 2:33.24 idővel ért célba, amely hazájában a hatodik valaha elért legjobb eredmény.

Atlétika - egyre nehezebb bejutni a Boston Maratonra

Bozót | 2015-09-23 | 3 hozzászólás

A legendás Boston Maratonra eddig sem volt könnyű bejutni, meglehetősen erős kvalifikációs szintet kellett megfutni azoknak akik nem jótékonysági szervezeten kerezstül szándékoztak nevezni. Mostanra ez sem elegendő.

Parasport - handbike-kal indul Berlinben az egykori autóversenyző

Bozót | 2015-09-23 | Nincs hozzászólás!

A korábbi autóversenyző, paralimpiai kerékpárbajnok Alex Zanardi rajthoz áll a vasárnapi berlini maratonin. Az amputált lábú atléta handbike-kal teljesíti majd a távot.

Atlétika - itt a 30. Budapest Maraton útvonalfilmje

Bozót | 2015-09-22 | Nincs hozzászólás!

Már három hét sincs hátra a 30. alkalommal megrendezésre kerülő Budapest Maratonig, a felkészülés is a finisébe ér hamarosan és lehet rápihenni a versenyre. Mentális edzésként nézzük is meg, merre futunk október 11-én!

Hegyifutás - ugandai győzelmek a hegyifutó VB-n

Bozót | 2015-09-21 | Nincs hozzászólás!

Uganda két VB arannyal gazdagodott a hétvégén, a hegyifutó világbajnokság felnőtt futamaiban Fred Musobo győzedelmeskedett a férfiaknál, Stella Chesang pedig a női mezőnyt utasította maga mögé. 

Futás - lóerők helyett futócipők a Hungaroring aszfaltján

Bozót | 2015-09-21 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap a versenyautók dübörgése helyett futók csevegése, majd futócipők surrogása hallatszott a mogyoródi versenypályán, ekkor rendezték ugyanis a Rungaroring elnevezésű eseményt.

Ultrafutás - Maráz Zsuzsi és Steib Péter győzelme 80 kilométeren

Bozót | 2015-09-22 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre az I love Balaon - Szőlős Kör elnevezésű futóverseny, amelynek leghosszabb, 80 kilométeres távján az Ultrabalaton és számos ultraverseny győztese, Marázs Zsuzsanna lett a női első, (7:26:24 ) a férfiaknál pedig Steib Péter győzedelmeskedett (az ő érdemeit nem sorolom :) 6:41:19 idővel. 

Hegyifutás - ifjúsági és felnőtt versenyekkel folytatódik a VB

Bozót | 2015-09-18 | Nincs hozzászólás!

A múlt heti szenior versenyek után a mostani hétvégén a hegyifutó világbajnokság junior és felnőtt futamaira kerül sor. Jlentős létszámú magyar csapat veszt részt a wales-i eseményen, az erős mezőnyben céljuk a tisztes helytállás. 

Ultrafutás - félbeszakadt a Tor des Geants

Bozót | 2015-09-17 | Nincs hozzászólás!

Szeptember 13 és 20 között rendezték (volna) idén a TDG vagyis Tor des Geants nevű magashegyi terepversenyt, ám a mostoha időjárás miatt tegnap felfüggesztették, majd ma reggel lefújták a további versenyt. 

Atlétika - kisfilmek a Wizz Air félmaratonról

Bozót | 2015-09-17 | Nincs hozzászólás!

Ha ott voltál éld át újra, ha nem tudtál eljönni nézd meg milyen is volt a budapesti Wizz Air Félmaraton a múlt hétvégén. A rövidfilmben megszólalnak a magyar bajnokság győztesei is.

Hegyifutás - szenior világbajnokság Walesben

Bozót | 2015-09-17 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén került sor a 15. WMRA/WMA Szenior Hegyifutó VB-re az egyesült királyságbeli Betws-Y-Coed nevű városkában. A mezőnyben néhány magyar futó is megbújt :)

Atlétika - 96 éves a híres Fifth Avenue Mile legidősebb teljesítője

Bozót | 2015-09-16 | Nincs hozzászólás!

New York egyik emblematikus utcai futóversenye a Fifth Avenue Mile vagyis egy mérföld hosszú táv a legendás Ötödik sugárúton. A verseny legidősebb teljesítője mostantól a 96 esztendős Bill Benson akinek 21 perc 43 másodpercre volt szüksége az 1609 méter lefutásához.

A vártnál jóval többért kelt el Bannister cipője

Bozót | 2015-09-16 | Nincs hozzászólás!

A londoni Christie's aukciósház árverésén több, mint 400 000 dollárért kelt el Roger Bannister cipője amelyben a legendás első 4 percen belüli mérföldet futotta. 

Tájfutás - a Spartacus nyerte a rövid távú országos bajnokságot

Bozót | 2015-09-15 | Nincs hozzászólás!

A Tabáni Spartacus vegyes csapatának sikerét hozta a tájfutók rövid távú országos bajnoksága vasárnap Szegeden.

Ultrafutás - az "örök második" győzelme 100 kilométeren

Bozót | 2015-09-14 | Nincs hozzászólás!

Mint már beszámoltunk róla, az elmúlt hétvégén került megrendezésre a hollandiai Winschotenben az IAU 100 kilométeres világbajnokság. Az abszolút győzelmet a svéd Jonas Buud szerezte meg, aki az előző öt világbajnokságból négy alkalommal volt kénytelen beérni a második hellyel. 

Atlétika - Rekord közeli idők félmaratonon

Bozót | 2015-09-14 | Nincs hozzászólás!

Több híres félmaratonra került sor az elmúlt hétvégén, közülük kettőn rekord közeli eredmény született. Mo Farah 59:22-t futott az Egyesült Királyságban, míg a kenyai Bedan Karoki Koppenhágában érte el a világ idei legjobb félmaratoni idejét, 59:14-et. 

Sikeresen lezajlott a Wizz Air Budapest Félmaraton

Bozót | 2015-09-14 | Nincs hozzászólás!

Rekordot jelentő bő 16 ezres nevezői létszámmal, ragyogó napsütésben zajlott vasárnap a Wizz Air Budapest Félmaraton. A leggyorsabb egy kenyai futó volt, aki 66 és fél perc alatt ért célba.

Ultrafutás - 100 km világbajnokság, magyarok nélkül

Bozót | 2015-09-11 | 14 hozzászólás

Szombaton kerül sor a hollandiai Winschotenben a 100 kilométeres ultrafutó világbajnokságra. Az eseményen sajnos idén nem vesz részt magyar válogatott, de a verseny érdekes lehet az ultra szerelmesei számára. 

Ultrafutás - egyhetes jótékonysági váltó a Kárpátalján élőkért

Bozót | 2015-09-11 | Nincs hozzászólás!

Egyhetes váltófutást szerveztek a Kárpátalján élőkért a záhonyi határállomásnál, Hidvégi-Üstös Pál ultramaratonista és társai hat nap után 828 kilométernyi távon és több mint 9 ezer méter szintemelkedésen vannak túl.

Szabadidősport - WizzAir félmaraton élő közvetítés

Bozót | 2015-09-11 | Nincs hozzászólás!

Ha nem futsz vagy szurkolsz vasárnap a budapesti WizzAir Félmaratonon a helyszínen, akkor sem kell lemaradnod a verseny eseményeiről, izgalmáról. Élő közvetítés lesz látható, két képernyőn, két riporter segítségével. 

Atlétika - lekéste a rajtot mégis győzött az etióp maratonista

Bozót | 2015-09-11 | 2 hozzászólás

Elnézte a rajtidőpontot, későn érkezett a helyszínre az etióp futó,  aztán öt­per­ces csú­szás­sal a me­zőny után eredt, és min­den­kit le­ha­gyott.

Atlétika - Kovács címvédésre készül a vasárnapi félmaratonon

Bozót | 2015-09-09 | 3 hozzászólás

A vasárnap a Városligetből induló 30. Wizz Air Budapest Félmaraton a hazai "profi" futóknak egyben országos bajnokság is. A nevezések szerint a tavalyi férfi bajnokság első három helyezettje, Kovács Tamás, Csere Gáspár és Koszár Zsolt neve idén is ott szerepel a listán.

Terepduatlon - Mester Bálint és Janó Antia az OB bajnokai

Bozót | 2015-09-07 | Nincs hozzászólás!

A 9. Életfa Terepfesztivál keretében megrendezett Terepduatlon Országos Bajnokságon az abszolút győzelmet Mester Bálint (X2S Superior TEAM) szerezte meg. A nőknél Janó Anita volt a leggyorsabb.

Terepfutás - második helyen zárt a magyar páros az Alpokban

Bozót | 2015-09-07 | Nincs hozzászólás!

Végéhez ért a nyolcnapos Transalpine Run amelyen a Németh Csaba - Karlowits-Juhász Tamás alkotta kettős végig megőrizte a masters  kategória második helyét. Gratulálunk!

Terepfutás - tartja pozícióját a magyar csapat a Transalpine-on

Bozót | 2015-09-04 | Nincs hozzászólás!

Hat nap versenyzés után a kilométereken kívül a többnapos futóversenyek jellegzetes problémáival is meg kell küzdenie a magyar csapatnak az Alpokban, mindezek ellenére stabilan tartják második helyüket a kategóriájukban.

Ultrafutás - Zahorán János sikere Burgenlandban

Bozót | 2015-09-03 | 1 hozzászólás

A hétvégén került megrendezésre Ausztria legnehezebb ultramaratoni futóversenye, a 218 kilométeres Race Across Burgenland, amelyen a JALTE-Alföld TE színeiben versenyző Zahorán János 26 óra 11 perc 22 másodperces időeredménnyel diadalmaskodott - ezzel megismételte a tavalyi diadalát.

Futás - tízezer felett a Wizz Air félmaraton nevezők létszáma

Bozót | 2015-09-01 | 1 hozzászólás

Rekord! Egyéniben bőven tízezer fölött jár már a nevezők létszáma a Wizz Air Budapest Félmaratonon. Csupán néhány száz hely maradt a létszámhatárig, a váltóknál pedig a 4000-ből már több mint 3600 elkelt.

Terepfutás - végetért az UTMB "nagyhét"

Bozót | 2015-08-31 | Nincs hozzászólás!

Végetért a terepfutók nem-hivatalos világbajnokságának is nevezett Ultra Trail du Mont Blanc és kísérőrendezvényei. A Mont Blanc szépséges vonulatai körül kanyargó négyféle versenytávon számos magyar sporttársunk indult, a teljesítési mérlegük közel száz százalékos, gratulálunk! 

Magyar csapat a nyolcnapos Transalpine viadalon

Bozót | 2015-08-31 | Nincs hozzászólás!

Két nap versenyzésen van túl a négy országon átívelő, nyolcnapos terepultra viadalon résztvevő magyar páros, Németh Csaba és Karlowits-Juhász Tamás. Jelenleg kategóriájukban a második helyen állnak!

Atlétika - izgalmas versenyt hozott a női maraton a VB-n

Bozót | 2015-08-31 | Nincs hozzászólás!

Az utolsó pillanatokig nyílt versenyt hozott a női maratonfutásban a pekingi atlétikai világbajnokságon. Minden idők legszorosabb vb-maratonján az etióp Mare Dibaba hajrázott legjobban.

Szabadidősport - 60 hónap jótállás a felújított szigeti futókörre

Bozót | 2015-08-28 | 1 hozzászólás

Megújult az 5,3 kilométer hosszú margitszigeti futókör, azt a futók már használatba is vették - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

Terepfutás - elrajtolt az UTMB mezőnye is!

Bozót | 2015-08-29 | Nincs hozzászólás!

A 101 kilométeres, 6100 méter szintemelkedést magában foglaló CCC, vagyis Courmayer- Champex-Chamonix mezőnyében is szép számmal találunk magyarokat. Szurkoljunk együtt!   Péntek este hat órakor elrajtolt az UTMB mezőnye is, hogy 170 kilométert tegyen meg a Mont Blanc körül, benne 10 000 méter szintemelkedéssel.

Szociális szabadkártya pályázat a Wizz Air Félmaratonra

Bozót | 2015-08-27 | Nincs hozzászólás!

Jelenlegi élethelyzeted nem teszi lehetővé, hogy részt vegyél az ország legnépszerűbb félmaratonján? Pályázz és segítünk! 15 darab szabadkártyát (ingyenes nevezést) ajánlunk fel azoknak, akiket "csak" anyagi, szociális helyzete akadályoz abban, hogy nevezzenek a versenyre.

Quadratlon EB is lesz Balatonakaliban a hétvégén

Bozót | 2015-08-27 | 3 hozzászólás

Hetedszer rendezik meg a hétvégén a balatonakali strandon a Balaton Maraton nyíltvízi kajak-kenu és evezős versenyt, melyhez idén negyedik alkalommal csatlakozik a Henkel Sprint Balaton quadratlon Európa-bajnokság - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a rendezvény főrendezője.

Terepfutás - zakatol az UTMB - TDS eredmények

Bozót | 2015-08-27 | Nincs hozzászólás!

Az UTMB és kísérőversenyei sorozatban tegnap hajnalban rajtolt TDS versenyszám eredményeiről számolunk be. Egyúttal szurkolunk a mai nap egyetlen magyar versenyzőjének Koós Timinek aki az 53 kilométeres távon indul!

Terepfutás - megkezdődött az UTMB versenysorozat

Bozót | 2015-08-26 | Nincs hozzászólás!

Idén is elérkezett a méltán népszerű Ultra Trail du Mont Blanc terepultra sorozat, számos magyar résztvevővel. A leghosszabb, inkább gyalogos távon, a PTL-en nem volt magyar induló, viszont a ma hajnalban elrajtolt TDS versenyben már igen. Szurkoljunk a magyaroknak!

Ultrafutás - egy hónap múlva rajtol a Spartathlon

Bozót | 2015-08-25 | Nincs hozzászólás!

Egy hónap múlva, szeptember 25-én reggel 7 órakor rajtol el a Spartathlon mezőnye. Idén a túljelentkezések miatt megváltozott a nevezési procedúra, végül 16 magyar futó lesz ott a rajtnál, és reméljük, a célban is!

Szabadidősport - Find your limits sportfesztivál 3000 résztvevővel

Bozót | 2015-08-25 | Nincs hozzászólás!

Csaknem háromezren választották a mozgást a FIND YOUR LIMITS! Weekend Családi Sportfesztivál zárónapján a Kopaszi-gátnál. Futottak a gyerekek, szüleik, az életmódváltás mellett döntő felnőttek és kétezer indulóval rajtolt a második IRONGIRL.

Terepfutás - magyar Mammut siker a Swiss Irontrailen

Bozót | 2015-08-18 | Nincs hozzászólás!

Kissé megkésve, de beszámolunk Németh Csaba és Wermescher Ildikó sikeréről, akik a Swiss Irontrail 91 kilométeres távján arattak győzelmet. 

Ultrafutás - Szekszárd-Baja-Zombor ultrahétvége

Bozót | 2015-08-18 | 1 hozzászólás

Amint már beszámoltunk róla, az elmúlt hétvége igencsak bővelkedett hosszútávú kihívásokban. Szombaton rendezték többek közt, Szekszárd és Baja között a korinthosz.hu elnevezésű versenyt, amelyet az igazán elszántak vasárnap a Baja-Zombor viadallal folytathattak. 

Atlétika - szenior világbajnok Beda Szabolcs maratonon

Bozót | 2015-08-17 | 6 hozzászólás

Beda Szabolcsnak tavaly már sikerült megszereznie a szenior európa bajnoki címet, most "duplázott" és a szenior világbajnokságon is győzedelmeskedett a klasszikus távon. 

Ultrafutás - egyetlen egyéni teljesítő a Desedán

Bozót | 2015-08-17 | 3 hozzászólás

Két komoly ultratávú futóverseny is zajlott a hétvégén, a hosszabb, a kaposvári Deseda-tó körül került megrendezésre és hazánk jelenleg leghosszabb távú versenye. A 252 kilométeres távot egyedül Csécsei Zoltán teljesítette egyéniben, valamint maroknyi váltócsapat. 

Atlétika - magyar hegyimaratoni sikerek Ausztriából

Bozót | 2015-08-14 | Nincs hozzászólás!

Nem verték nagy dobra ugyan, de nagyon szép eredményeket szereztek honfitársaink az ausztriai Kainach-ban rendezett hegyimaratoni futóversenyen. 

Futás - nagy az érdeklődés a BSI őszi futóversenyeire

Bozót | 2015-08-13 | Nincs hozzászólás!

A Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint az egy hónap múlva esedékes WizzAir Budapest Félmaratonra már 8000 egyéni nevezés érkezett. Az októberi Spar Budapest Maraton számlálója is átlépte már az 5000-t. 

Szabadidősport - futókört avattak a Feneketlen-tónál

Bozót | 2015-08-13 | Nincs hozzászólás!

Átadták szerdán Újbuda újabb sportpályáját, a Feneketlen-tó köré épült 530 méteres rekortán futókört, valamint a mellette található fitneszparkot.

Amerika leggyorsabb népes családja lehetnek Pachevék

Bozót | 2015-08-12 | Nincs hozzászólás!

A Utah államban élő, orosz származású Sasha Pachev és népes családja az ország leggyorsabb futó családja címre pályázik. Ilyen cím egyelőre ugyan nincs, de a 11 tagú család - melynek nyolc tagja aktívan edz és versenyez - valóban nagyon gyors. 

Jótékonyság - két nagyszerű verseny jutott a hétvégére

Bozót | 2015-08-10 | Nincs hozzászólás!

Két nagyszerű jótékony célú futóversenyen is részt vehetett aki a kánikula ellenére ilyen elfoglaltságot keresett magának. A Suhanj alapítvány rendezvénye szombaton és vasárnapra virradó éjjel zajlott, míg vasárnap délután a LÁSS Egyesületet és ezáltal a látássérült sportolókat segíthették sportolással a futók és bringások. 

Atlétika - az eliten spórolnak az Athén Maraton szervezői

Bozót | 2015-08-06 | 2 hozzászólás

A legklasszikusabbnak számító Athén Maraton szervezői kedden bejelentették, hogy az ország nehéz pénzügyi helyzete miatt az idei versenyre nem hívnak elit mezőnyt valamint nem osztanak pénzdíjat. 

Ultrafutás - szép eredmények Kladnoból

Bozót | 2015-08-04 | 2 hozzászólás

Augusztus első hétvégéjén népes magyar futókontingens vett részt a csehországi Kladnoban megrendezett 24 és 48 órás futóversenyen. 

Ultrafutás - közel egy nappal dőlt meg a 3100 mérföldes futás rekordja

Bozót | 2015-08-03 | 4 hozzászólás

A 44 esztendős finn Ashprihanal Aalto  majdnem egy egész nappal hamarabb ért célba a világ leghosszabbnak számító futóversenyén, mint eddig bárki. A 3100 mérföldes futás rekordja mostantól 40 nap 9 óra 6 perc és 21 másodperc. 

Futás - gorilla ijesztgette a futókat a terepversenyen

Bozót | 2015-08-03 | Nincs hozzászólás!

Természetesen nem igazi majom támadt a futókra, csupán egy jelmezbe bújt segítő, de a pillanatot mgörökítő versenyfotók szuperek lettek!

Hegyifutás - Merényi Tímea továbbra is a pontlista élén

Bozót | 2015-07-30 | Nincs hozzászólás!

A Grintovec-hegy adott otthont a Hegyifutó Világkupa legújabb állomásának, egy szlovén lány az utolsó métereken előzte meg a magyar versenyzőt.

Terepfutás - magyar második helyezés az Etna Trailen

Bozót | 2015-07-30 | Nincs hozzászólás!

Július utolsó szombatján Karlowits-Juhász Tamás szépen csendben szállított nekünk egy második helyezést az Etna Trail elnevezésű terepfutó viadalról. Az olasz versenyt - nevéből nem nehéz kitalálni - az Etna vulkán körül rendezték. 

Ultrafutás - magyaroknak szurkolhatunk a cseh 24/48 óráson

Bozót | 2015-07-30 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén, július 31-augusztus 2. között rendezik meg Kladnoban a cseh nemzeti 24 és 48 órás bajnokságot. A versenyen idén sok magyar futó is indul, nézzük a nevezettek névsorát!

Hegyifutás - Nyílt Hegyifutó OB eredmények

Bozót | 2015-07-21 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre Magyrország legmagasabb hegyén a VII. Nyílt Hegyifutó Országos Bajnokság. Az OB címekért zajló küzdelmek mellett bárki rajthoz állhatott a nyílt futamokban, 3,4 valamint 10 kilométeres távon. 

Ultrafutás - Vajda Zoltán sikere 12 órán Ausztriában

Bozót | 2015-07-20 | 1 hozzászólás

A felső-ausztriai Prambachkirchenben szombaton rendezett 12 órás jótékonysági futáson a magyar Vajda Zoltán nem csak kategóriájában, de az abszolút versenyben is az első helyen végzett. 

Szabadidősport - 1900 nevező a Hortobágyon

Bozót | 2015-07-15 | Nincs hozzászólás!

A Hortobágyi Nemzeti Park máskor a nagyközönség elől elzárt területein futhattak, kerékpározhattak és túrázhattak a 12. E.ON Délibáb Terepfesztivál résztvevői. Összesen 1900-an sportoltak a rendezvényen. 

Hegyifutás - Európa Bajnokság Madeirán

Bozót | 2015-07-14 | Nincs hozzászólás!

Egy különleges helyen, a népszerű atlanti-óceáni üdülőhelyen, a Portugáliához tartozó Madeirán július elején 23 ország közel 250 futója állt rajthoz.

Ultrafutás - Scott Jurek rekordot döntött

Bozót | 2015-07-13 | Nincs hozzászólás!

Már írtunk az ultramaratonista Scott Jurek rekordkísérletéről, mellyel az amerikai Appalachian Trail túraútvonal gyorsasági rekordját szándékozott megdönteni. Jurek sikeresen célbaért, és a rekorddöntés is sikerült: 46 nap 8 óra és 7 perc az eddigi leggyorsabb teljesítés - segítővel. 

Ultrafutás - Hídvégi-Üstös Pál újabb akciója

Bozót | 2015-07-09 | Nincs hozzászólás!

Az erdélyi származású Hídvégi-Üstös Pál nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy 800 kilométert fusson le alig több mint egy hét alatt a kárpátaljai turizmus fellendítéséért. Teljesítményét a Magyar Televízió is nyomon követi.

Hegyifutás - hosszútávú VB Svájcban, magyar résztvevőkkel

Bozót | 2015-07-07 | Nincs hozzászólás!

Svájc egyik ékszerdobozában, a festői szépségű Zermattban rendezték meg a 12. Hosszútávú Hegyifutó Világbajnokságot. Az eseményen 22 ország vett részt, közöttük erős csapatokkal a svájciak, az olaszok és az amerikaiak. Az egész Európára kiterjedt hőség Svájcot sem kerülte el, a szervezők még három frissítő állomást iktattak be a versenybe.

Hegyifutás - ifjúsági világkupán vett részt a magyar csapat

Bozót | 2015-07-06 | Nincs hozzászólás!

A bulgáriai Rodope hegységben június 27-én a 16-17 évesek nemzetközi Hegyifutó Ifjúsági Kupáját rendezték, ez egyben a szakág nem hivatalos világbajnoksága a korosztály részére.

Hegyifutás - Kilian Jornet újabb rekorddöntése

Bozót | 2015-07-06 | Nincs hozzászólás!

Minden évben július 4-én rendezik meg Alaszkában a Mount Marathon Race elnevezésű futóversenyt, amely lényegében egy csúcstámadás, az elit számára tempós mászás és őrült ereszkedés. Kilian Jornet több mint egy percet javított a korábbi rekordidőn és 42 percen belül megjárta a hegyet. 

Terepfutás - Németh Csaba negyedik a Matterhornon

Bozót | 2015-07-06 | Nincs hozzászólás!

Németh Csaba a Mammut Pro Team versenyzője, 06:45:04-es idővel a negyedik helyen végzett a New Balance Cervino Matterhorn X-Trail 55 km-es (3800 D+) távján.

Futás - Szelfizz Nessie-vel és nyerj 22 milliót!

Bozót | 2015-07-03 | Nincs hozzászólás!

Ötvenezer fontot (22,25 millió forintos összeget) ajánlanak a Loch Ness Marathon szervezői annak, aki a tó a híres szörnyét is ábrázoló szelfit készít magáról.

Ultrafutás - Rob Krar nyerte a Western States-t

Bozót | 2015-06-29 | 1 hozzászólás

A 100 mérföldes Western States Endurance Runt 1977 óta rendezik meg Kaliforniában, a Sierra Nevada hegységben. Az útvonalon a futóknak összesen 5500 méternyi emelkedővel és 7000 méternyi lejtővel kell megküzdeniük.

Terepfutás - télies nyár a Zugspitzen

Bozót | 2015-06-24 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Németország legmagasabb hegyláncán a Zugspitz Ultratrail elnevezésű terepfutó versenyt. Beharangozónkban olvashattátok, hogy nagy létszámú magyar küldöttség vágott neki a távoknak és szép eredményekkel tértek haza. 

Szabadidősport - dimbes-dombos Tápiómenti Maraton

Bozót | 2015-06-23 | Nincs hozzászólás!

Minden szentnek maga felé hajlik a keze, hát még az enyém :) ezért feltétlen beszámolunk az immár negyedik alkalommal megrendezett Tápiómenti Maratonról, melyet nem mellesleg portálunk hűséges felhasználója, Szabó Áron nyert meg :)

Jótékonyság - indul a Déva-Budapest futás

Bozót | 2015-06-23 | 3 hozzászólás

Mint már beszámoltunk róla, adománygyűjtő futást rendeznek június 23. és 27. között Dévától Budapestig a Böjte Csaba ferences szerzetes vezette dévai gyermekotthon lakóinak megsegítésére.

Szabadidősport - brutális siker volt idén is a Brutálfutás

Bozót | 2015-06-22 | Nincs hozzászólás!

A nyáregyházai motokrosszpályán negyedik alkalommal rendeztek meg a Brutálfutást, immár második ébe Burger King Brutálfutás néven. Bár a pálya meglehetősen sok kihívást tartogat, az esemény népszerűsége egy cseppet sem csökkent, sőt...

Terepfutás - Szurkoljunk! Zugspitz Trail magyar résztvevőkkel

Bozót | 2015-06-19 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén kerül megrendezésre a Salomon Zugspitz Ultratrail, ahol elég szép számú magyar induló is lesz, majdnem minden távon 27-en állnak rajthoz magyarok a rajtlista szerint. 

Atlétika - elhunyt a 17 világrekordot felállító futólegenda

Bozót | 2015-06-19 | Nincs hozzászólás!

Ron Clarke 78 esztendős korában vesztette életét. Ő futotta le először 13 perc alatt a 3 mérföldet (4.8 kilométer), az ezt megörökítő 1965-ös videóval emlékezünk rá.

Szabadidősport - szombaton jön a Brutálfutás

Bozót | 2015-06-18 | Nincs hozzászólás!

Szombaton ismét gyermeklelkű felnőttek lepik el a nyáregyházi motocross-pályát, jön a nagysikerű Brutálfutás negyedik kiadása!  

Hegyifutás - magyar sikerek a világkupa második fordulójában

Bozót | 2015-06-17 | Nincs hozzászólás!

Franciaországban jártak legjobbjaink. Merényi Timea első, Szabó Sándor harmadik két forduló után a Hegyifutó Világkupa pontversenyében.

Külföldieket is várnak az észak-koreai hegyi félmaratonra

Bozót | 2015-06-15 | 4 hozzászólás

Észak-Koreába nem túl sokan utaznak pusztán szabadidősport céljából, de egy kínai székhelyű utazási iroda lát fantáziát az ország amúgy szép tájaiban és hegyi félmaratoni versenyt rendez amelyre a helyi hatóságok enmgedélyezik külföldiek részvételét.  

Szabadidősport - az autógyár területén is futottak Kecskeméten

Bozót | 2015-06-15 | Nincs hozzászólás!

Több százan indultak szombaton az 5. Mercedes-Benz Futóversenyen, aminek útvonala részben a gyáron belül, majd a gyár körüli kerékpárúton volt. Idén már nem futottak be a résztvevők Kecskemétre.

Sikeresen zárult a Running Warriors akadályfutás első magyar versenye

Bozót | 2015-06-15 | Nincs hozzászólás!

Szombaton került sor a Running Warriors akadályfutás első magyar futamára a Nógrád megyei Bánkon, ahol a különleges kalandpályán 2 távon indulhattak a résztvevők, de a gyerekeknek is alkalmuk volt kipróbálni az akadályfutás szépségeit.

Ultrafutás - magyar sikerek a szerb nemzetközi bajnokságon

Bozót | 2015-06-15 | 2 hozzászólás

A szerbiai Palicson az elmúlt hétvégén került megrendezésre a 12 és 24 órás szerb országos ultrafutó bajnokság, amely nyílt nemzetközi verseny is. A nagy hőségben, napos,  tóparti pályán megrendezett eseményen szép magyar sikerek születtek. 

Kánikulában is rekordlétszám a K&H Félmaraton váltón

Bozót | 2015-06-15 | Nincs hozzászólás!

A hőség ellenére, közel tízezren vettek részt a vasárnap 22. alkalommal megrendezett K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón, a budapesti Városligetben.

Szabadidősport - kánikulában zajlik majd a K&H Félmaraton váltó

Bozót | 2015-06-12 | Nincs hozzászólás!

Jócskán kibővített frissítési szolgáltatással, megerősített orvosi jelenléttel, kitolt visszalépési lehetőséggel készül a szervező Budapest Sportiroda a vasárnap megrendezésre kerülő 22. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltóra. Mindenki vigyázzon magára!

500 kilométeres jótékony váltófutás Dévától Budapestig

Bozót | 2015-06-10 | 1 hozzászólás

Bő 500 kilométeren át, Dévától Budapesti tart az a június 23-án induló váltófutás, amelynek célja, hogy adományokat gyűjtsenek Böjte Csaba árváinak.

Atlétika - Gaitlin is indul a Gyulai Memorialon

Bozót | 2015-06-10 | Nincs hozzászólás!

Justin Gatlin Székesfehérváron melegít be a Usain Bolt elleni világbajnoki párharcra. De lesz Te mennyit futsz 100-on? elnevezésű verseny is.

Terepfutás - dobogós helyezések a hegyifutó VK első eseményén

Bozót | 2015-06-09 | 1 hozzászólás

A WMRA Hegyifutó Világkupa első állomásán, rendkívül erős mezőnyben, szép magyar sikerek születtek. A dobogóesélyesként számon tartott Merényi Tímea a 2. helyen végzett, a férfiak versenyében Szabó Sándor az értékes 4. helyet szerezte meg. Sági József a Masters 40 korosztályban a 3. legjobb volt.

Részvételi rekord a Kékes csúcsfutáson

Bozót | 2015-06-08 | Nincs hozzászólás!

Részvételi rekord született a szombati KPMG Kékes Csúcsfutáson: a 11,6 kilométeres távú versenyre 2013 futó nevezett. A szervezők közlése szerint tavaly 1700 regisztráló volt.

Kis színes - tíz fura tény futókról

Bozót | 2015-06-05 | 2 hozzászólás

Az Egyesült Államokban nemzeti futás napot rendeztek, ehhez kapcsolódva készített a Brooks cég egy kérdőívet a futók furcsa szokásaival kapcsolatban, amelyet összesen ezer, amerikai, kanadai és németország beli futó töltött ki. A készítők összeállítottak egy toplistát: 

Ultrafutás - holland és magyar győzelem az Ultrabalatonon

Bozót | 2015-06-01 | Nincs hozzászólás!

Május utolsó hétvégéjén színes karaván lepte el a Balaton partját, ekkor rendezték ugyanis a Közép-Európa leghosszabb ultrafutó versenye címmel reklámozott Ultrabalatont, mely idén a főszponzornak köszönhetően felvette az NN előtagot. Az egyéni versenyt a hollan Jan-Albert Lantink, a hölgyek közt pedig Maráz Zsuzsanna nyerte.

Ultrafutás - Staicu Simona 9. helyen a Comrades Maratonon

Bozót | 2015-06-01 | Nincs hozzászólás!

Sporttörténelmi sikernek is nevezhetjük Simona eredményét, hiszen még nem került magyar futó az első tízbe a legendásnak számító dél-afrikai ultrafutó versenyen, a Comrades Maratonon. 

Terepfutás - szép helytállás az IAU Terep Világbajnokságon

Bozót | 2015-06-01 | Nincs hozzászólás!

Május utolsó hétvégéjén rendezték meg az ultra-terepfutó világbajnokságot a franciaországi Annecy-ben. Hazánkat hétfős csapat képviselte akik nagyszerűen helytálltak az erős mezőnyben. 

Futás - egymérföldes rekord, tűzoltóegyenruhában

Bozót | 2015-05-29 | Nincs hozzászólás!

Brendan Corcoran tűzoltó tiszt hozzánk hasonló lelkes futó, ám ő szereti ötvözni hivatását és hobbiját és olykor tűzoltó felszerelésben vesz részt futóversenyen. Hétfőn megdöntötte az egymérföldes rekordot ebben a műfajban, amikor 6 perc 45 másodperc alatt tette meg az 1609 métert. A korábbi elismert rekord majdnem 8 perc volt. 

Ultrafutás - kezdődik a kilencedik Ultrabalaton

Bozót | 2015-05-29 | 4 hozzászólás

Idén is eljött a nyár és vele az egyik legnépszerűbb és mostanra a leghosszabb távú ultrafutó verseny, az Ultrabalaton. Összesen több, mint hatezer futó nevezett a monstre eseményre, amelynek keretében kerékpárral, több fős csapatban, párban vagy egyedül futva kerülik meg legnagyobb tavunkat.

Könyv jelenik meg Prefontaine életéről

Bozót | 2015-05-28 | Nincs hozzászólás!

A legendás atléta, Steve Prefontaine halálának 40. évfordulójára könyv jelenik meg az életéről. A gazdagon illusztrált gyakorlatilag képregény jellegű alkotás a The Art of Running: The Steve Prefontaine Story címet viseli és az egykori futó nagy rajongója, Matthew Crehan alkotása. 

Atlétika - a világ legnagyobb félmaratonja, GöteborgsVarvet

Bozót | 2015-05-27 | 1 hozzászólás

A svédországi Göteborgban rendezett GöteborgsVarvet minden bizonnyal a világ legnagyobb létszámú félmaratoni futóversenye. Idén, az elmúlt hétvégén megrendezett versenyen 64 ezren álltak rajthoz. 

Atlétika - Bolt 200 méteren, Powell 100-on győzött Ostravában

Bozót | 2015-05-27 | Nincs hozzászólás!

A hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt a rossz idő ellenére is jó eredménnyel, 20.13 másodperccel győzött férfi 200 méteren az ostravai nemzetközi atlétikai viadalon.

Terepfutás - lengyel győztes az első Salomon Ultra Trail Hungary-n

Bozót | 2015-05-27 | Nincs hozzászólás!

Május 23-24-én került megrendezésre az első Ultra Trail Hungary terepfutó verseny a Pilis és a Visegrádi hegység szépséges lankáin. A verseny ötlete a terepfutas.hu hőn szeretett vezére, Csanya fejéből pattant ki; ő álmodta meg a külsőségeiben az UTMB-re hajazó, de közben igazán helyi terepfutó dzsemborit. 

Atlétika - közel kétezren futottak Keszthelyi Kilométereket

Bozót | 2015-05-27 | Nincs hozzászólás!

A változékony időjárás ellenére is a szervezők előzetes várakozásainak megfelelően csaknem kétezer futó állt rajthoz a VIII. Intersport Keszthelyi Kilométerek futamain. A maratoni számot Beda Szabolcs és az ukrán Roshko Adriána nyerte. A versenyen 10 nemzet – a magyarok mellett angol, iráni, kenyai, lengyel, német, osztrák, román, szlovák és ukrán – futója mellett handbike-os versenyző is részt vett.

Ultrafutás - Zahorán János ötödik lett a Baltic Run ultrán

Bozót | 2015-05-26 | 2 hozzászólás

A hétvégén került megrendezésre a Berlin és a Balti-tenger partján található Usedom városa közötti 234 kilométeres Baltic Run Nonstop ultramaratoni futóverseny. Békés megyét – egyedüli magyar indulóként – a békéscsabai Zahorán János képviselte.

Szombaton rajtol a Nemzeti Bor Maraton

Bozót | 2015-05-22 | Nincs hozzászólás!

Hajósról rajtol szombaton a megszakítás nélkül, 11 napon át tartó, Magyarország mind a 22 borvidékének 103 települését érintő Nemzeti Bor Maraton, amelynek célja, hogy felállítsa a leghosszabb maratonváltó világrekordját.

Atlétika - nem tisztelték ezért "lelépett" a versenyről a sprinter

Bozót | 2015-05-20 | Nincs hozzászólás!

Összeveszett a szervezőkkel, és elutazott a pekingi atlétikai versenyről Justin Gatlin, az amerikaiak olimpiai és világbajnok sprintere.

„Semmi tiszteletet nem mutattak, ezzel azt tudatták velem, hogy jobb, ha elmegyek" – nyilatkozta újságíróknak a pekingi repülőtéren a 33 éves sportoló.

Terepfutás - IAU Terepfutó VB a hétvégén

Bozót | 2015-05-29 | 2 hozzászólás

A franciaországi Annecyben rendezik a terepfutók világbajnoki viadalát amelyen hét fős magyar csapat is részt vesz. 

A férfi csapatunk Allaga Tamás, Kiss Miklós, Rudolf Tamás, Szabó Áron

A hölgyek névsora: Paál Emőke, Szabó Judit, Szimandl Anita

Ultrafutás - ULTRAmarATOM futóversenyt rendeztek Pakson

Bozót | 2015-05-19 | Nincs hozzászólás!

Egyre nagyobb a kínálat ultratávú futóversenyekből, az 50km OB-val, valamint a Békéscsaba-Arad Szupermaratonnal egy időben, Pakson 6 vagy 12 órán állhattak rajthoz az ultrafutás művelői. A 12 órás bajnok Séra István (Steve) lett !

Ultrafutás - Simona Staicu és Polyák Csaba nyerték az 50 km OB-t

Bozót | 2015-05-18 | 2 hozzászólás

Szombaton került sor az ultrafutók 50 kilométeres országos bajnokságára, melynek a Velence  adott otthont. Az esemény egyben az Optivita Ultrafutó Kupa állomása is volt, így a versenyengedéllyel nem rendelkzők nyílt futamban indulhattak. 

Atlétika - tízezer nő futott a Városligetben

Bozót | 2015-05-18 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap délelőtt 10.00 és 13.30 között hat futam rajtolt el a Városligetben a 20. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála keretében. Az összesen 10150 nevező között voltak, akik 700 métert, a leginkább bevállalósak pedig 17 kilométert futottak. 

Atlétika - Gay miatt elvették az amerikai váltó olimpiai érmét

Bozót | 2015-05-15 | Nincs hozzászólás!

Tyson Gay doppingügye miatt megfosztották az amerikai 4x100-as futóváltót a 2012-es londoni olimpián szerzett ezüstérmétől.

Női Futógála - a hölgyeket is segítik az iramfutók

Bozót | 2015-05-14 | Nincs hozzászólás!

A Coca-Cola Testébresztő Női Futógála leghosszabb távján különböző gyorsaságú iramfutók is rajthoz állnak, akiknek tempóját követve kétségkívül célba érsz. Hátukra ezúttal nem lufit, hanem zászlót erősítünk, amelyen a tervezett célidő jelenik meg.

Atlétika - volt egyszer egy Borvidék...már hatodszor

Bozót | 2015-05-14 | 2 hozzászólás

A méltán népszerű Borvidék Félmaraton igen elfoglalt szervezőjétől idén ugyan nem kaptunk személyes hangvételű beszámolót , de csakazértis megírjuk, hogy jó volt Szekszárdon lenni az elmúlt hétvégén. 

Ultrafutás - EMU 6 napos futóverseny eredmények

Bozót | 2015-05-13 | 3 hozzászólás

Tegnap délben végéhez érkezett a balatonfüredi 6 napos futóverseny. A győzteseket már említettük, de lássuk a részletes eredményeket.

Atlétika - visszavonul a legendás hosszútávfutó Gebrselassie

Bozót | 2015-05-12 | Nincs hozzászólás!

A vasárnapi Great Manchester Run teljesítése után bejelentette visszavonulását Haile Gebrselassie. Páratlan karrierjének lezárása természetesen nem jelenti a futás abbahagyását, csupán a profi versenyzéssel hagy fel.

Atlétika - Powell az idei év legjobb eredményével győzött

Bozót | 2015-05-11 | 2 hozzászólás

A jamaicai Asafa Powell kitűnő, 9.84 másodperces eredménnyel nyert 100 méteres férfi síkfutásban a kingstoni meghívásos atlétikai viadalon, megelőzve az amerikai Ryan Bailey-t (9.93) és a szintén jamaicai Nesta Cartert (9.98).

Atlétika - futóként kezdte, most Rióba gyalogolna Venyercsán Bence

Bozót | 2015-05-08 | Nincs hozzászólás!

A 19 éves fiú nemrég szervátültetett édesapjával nyert országos bajnokságot. Nemrég úgy döntött, futásról gyaloglásra vált, most pedig merész terv sejlett fel benne: a leghosszabb távon Rióba gyalogolna.

Terepfutás - hegyifutó bajnokságok a küszöbön

Bozót | 2015-05-07 | 5 hozzászólás

Az elkövetkező hétvégéken két hegyifutó magyar bajnokságra is sor kerül, előbb a Hosszútávú Hegyifutó Magyar Bajnokság versenye kerül megrendezésre Felsőtárkányban, majd Ózdon szurkolhatunk a Hegyi Félmaraton OB résztvevőinek. Mindkét esemény a multiNavigátor hegyifutó kupasorozat része. 

Atlétika - 10 000 méteres országos bajnokság

Bozót | 2015-05-07 | Nincs hozzászólás!

A Vasas SC Pasaréti Sportcentrumában kellemes futóidőben, de fel-fel erősödő áztató esőben megrendezett ez évi 10 000 méteres országos bajnokságon biztos győzelmeket láthattak az eseményre kilátogatók.

Ultrafutás - 6 napon keresztül futnak a Balatonnál - 6. nap

Bozót | 2015-05-12 | 16 hozzászólás

És akkor vége.... 6 nap....futva.

A győztes Joe Fejes (USA) 975 kilométerrel (plusz az apró), ami pályacsúcs és egyéni csúcs, valamint az idei év legjobb hatnapos eredménye eddig.  A női győztes Silke Gielen (Németország) 744 kilométerrel. Ezzel a tavaly ugyanitt elért egyéni csúcsát javította meg, valamint a korosztályában ez a világ legjobb eredménye. Részletek a holnapi hírekben. 

Atlétika - eltévedéssel is pályacsúcsot futott első maratonján

Bozót | 2015-05-05 | Nincs hozzászólás!

Első maratoni versenyén vezető pozícióban futott az amerikai Samantha Bluske, amikor rossz irányba terelték. Ennek ellenére pályacsúccsal nyerte a versenyt.

Atlétika - magyar sikerek: Salzburg, Bad Blumau

Bozót | 2015-05-04 | 3 hozzászólás

Több európai nagyvárosban is rendeztek maratoni valamint félmaratoni versenyt május első hétvégéjén. Ausztriában több honfitársunk is dobogóra állhatott. 

Atlétika - amerikai csapat nyerte a váltó világbajnokságot

Bozót | 2015-05-04 | 1 hozzászólás

A címvédő amerikai váltó ismét legyőzte a Usain Bolttal felálló jamaicai stafétát 4x100 méteren az atlétikai váltó-világbajnokságon, a Bahama-szigeteki Nassauban.

Atlétika - megfilmesítik Bolt riói felkészülését

Bozót | 2015-04-30 | Nincs hozzászólás!

Film készül a 100 és 200 méteres síkfutás világcsúcstartója, a jamaicai Usain Bolt riói olimpiai felkészüléséről.

Ultrafutás - 50 nap, 50 km az 50 éves nemzetért

Bozót | 2015-04-29 | 1 hozzászólás

Két szingapúri férfi elhatározta, hogy országuk 50 éves évfordulóját 50 napos futással ünnepli meg. De hogy komolyabb legyen a kihívás, az 50 nap során napi 50 kilométert futnak.

Ultrafutás - új bajnokokat avattak 24 órás futásban Sárváron

Bozót | 2015-04-27 | 6 hozzászólás

Április utolsó vasárnapján ismét Sárváron találkoztak az ultrafutás szerelmesei, hogy országos bajnokot avassanak 24 futásban. A verseny egyben az Optivita ultrafutó kupa második állomása is volt és a 24 óra mellett, 12 és 6 órán is lehetett indulni. 

Parasport - IPC maratoni világkupa a London Maratonon

Bozót | 2015-04-27 | Nincs hozzászólás!

Idén  London Maratonnal egyben rendezték a fogyatékossággal élő atléták maratoni világbajnokságát. Több rekord is megdőlt a versenyen, ahol hazánkat Orbán Csaba képviselte. 

Atlétika - kenyai és etióp győzelem Londonban

Bozót | 2015-04-27 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Eliud Kipchoge és az etiópiai Tigist Tufa nyerte meg vasárnap a 35. londoni maratoni futóversenyt.

Atlétika - vasárnap London Maraton, világcsúcstartók csatája

Bozót | 2015-04-24 | Nincs hozzászólás!

Alig múlt el Boston, máris itt van az év másik nagy városi maratonja, London. A férfiak mezőnyében természetesen a két világcsúcstartón, Kimetton és Kipsangen van a világ szeme, de azért nem csak miattuk érdemes megnézni a közvetítést. 

Ciki vagy menő? Azért futott az élen, hogy gyerekei lássák a tévében

Bozót | 2015-04-24 | 29 hozzászólás

A Boston Maraton közvetítését nézőknek is feltűnhetett egy fehér fickó aki az első kilométeren Meb Keflezighit és a későbbi győztes Lelisa Desisát leelőzve a mezőny élére állt, ám röviddel ezután elállt az útból és lassabban folytatta. Ki volt ő és mit keresett ott?

Éld át újra a múlt hétvége aszfaltos és terepes élményeit!

Bozót | 2015-04-23 | Nincs hozzászólás!

A hétvégi versenyek, túrák előtti kedvcsinálónak vagy éppen kellemesnek nosztalgiázásként, éld át újra a Vivicitta és a Mátrabérc Trail hangulatát az eseményeken készült felvételek segítségével. 

A Boston Maraton utolsó célbaérkezője

Bozót | 2015-04-23 | Nincs hozzászólás!

A közel 30 ezer résztvevőt számláló Boston Maraton mindig tartogat érdekes történeteket, ez idén sem volt másként. Itt van például a 20 órás maratont teljesítő venezuelai férfi története.

Idén ismét elindult a Megye-futás Békésben

Bozót | 2015-04-22 | Nincs hozzászólás!

Keddtől május elsejéig másodszorra rendezik meg a BSI Békés megyei Futónagykövetei a Megye Futást, amely során körbefutják lakókörnyezetüket. Tegnap reggel rajtoltak Békéscsabáról, s ide is térnek majd vissza.

Terepfutás - magyar lányok sikere a 100 miles of Istrian

Bozót | 2015-04-22 | Nincs hozzászólás!

Múlt hétvégén, már harmadszora, került megrendezésre Horvátországban a 100 miles of Istria elnevezésű százmérföldes terepverseny. A magyarok már visszajáró vendégnek számítanak itt és a magyar hölgyek megmutatták, hogy nem csupán nézelődni mentek. 

Atlétika - az utolsó métereken dőlt el a Boston Maraton női versenye

Bozót | 2015-04-21 | 8 hozzászólás

A férfiaknál az etióp Lelisa Desisa, a nőknél pedig a kenyai Caroline Rotich nyerte a hétfői Boston maratoni futóversenyt, utóbbi hatalmas hajrában, csupán másodpercekkel győzött.

Megdőlt a félmaratoni világrekord - futópadon

Bozót | 2015-04-20 | Nincs hozzászólás!

A Boston Maraton előtti expon döntötte meg a világcsúcsot Tyler Andrews aki  1:03:38 nagyszerű idejével saját rekordját adta át a múltnak. 

Terepfutás - Kiss Miklós volt a leggyorsabb a Mátrabércen

Bozót | 2015-04-20 | Nincs hozzászólás!

Szombaton rendezték meg a Mátrában az ország egyik ikonikus terepfutó eseményét, az azonos nevű túrától néhány éve különváált Mátrabércet. A Mátrabérc Trail, illetve rövidebb távja, a Muzsla Trail embert próbáló útvonala, sok futót vonzott idén is a természetbe. 

Több, mint 26 ezer résztvevő a Vivicittán és kísérő távjain!

Bozót | 2015-04-20 | Nincs hozzászólás!

Több mint 26 ezren neveztek az idén először kétnapossá nyúlt Telekom Vivicittá Városvédő Futásra, ezzel ez minden idők legnépesebb szabadidősport-eseménye. Szombaton a rövidebb távokra és a gyaloglásra került sor, vasárnap a félmaratonon, a hagyományos Vivicittán és 7,5 kilométeren futhattak a résztvevők.

Atlétika - Boston Marathon magyar idő szerint ma délután

Bozót | 2015-04-20 | Nincs hozzászólás!

Kezdjük az érdekes-lényeges infóval, magyar idő szerint ma délután 15:30-tól élő közvetítés a Digi Sport 1 csatornán, a szakkommentár pedig nem más, mint magyar maratoni csúcstartónk, Földingné Nagy Judit.

Atlétika - Papp Krisztina interjúk - egy olvasható, egy nézhető

Bozót | 2015-04-17 | Nincs hozzászólás!

Kíváló atlétánk, Papp Krisztina maratoni debütálásával kicsit több médiafigyelmet kapott a napokban.  Most két interjút ajánlunk figyelmetekbe. 

Atlétika - mégis futhattak külföldiek Észak-Koreában

Bozót | 2015-04-17 | Nincs hozzászólás!

Múlt hétvégén került megrendezésre Észak-Koreában a Phenjan Maraton, ahol az idei év volt a második amikor külföldi futók is rajthoz állhattak.

Atlétika - Milánóban megdőlt a szenior világcsúcs

Bozót | 2015-04-16 | 4 hozzászólás

Az elmúlt hétvégén megrendezett Milánó Maratonon megdőlt a szenior maratoni világcsúcs a 41 éves kenyai Kenneth Mungaranak köszönhetően. A 2:08:44 idő 2 másodperccel jobb, mint a mexikói Andres Espinosa 2003-ban Berlinben felállított rekordja.

Atlétika - négy atlétánk már biztosította helyét Rióban

Bozót | 2015-04-16 | 4 hozzászólás

A szerdán nyilvánosságra hozott hivatalos szintidők alapján biztos induló a 2016-os olimpián: Papp Krisztina női maratonban, Madarász Viktória női 20 km-es gyaloglásban, Hellebrandt Máté férfi 20 km-es gyaloglásban és Srp Miklós férfi 50 km-es gyaloglásban.

Elítélték a Boston Maratonon történt robbantás gyanusítottját

Bozót | 2015-04-15 | Nincs hozzászólás!

Terepfutás - Wermescher Ildikó harmadik helyen a Madeirán

Bozót | 2015-04-14 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Madeira Ultratrail elnevezésű terepfutó viadalt, nem meglepő módon, Madeira szigetén :) Wermescher Ildikó a 85 kilométeres ultratávon indult. 

Atlétika - több magyar futó is az élbolyban végzett Bécsben

Bozót | 2015-04-14 | Nincs hozzászólás!

Tegnapi híreinkben már szót ejtettünk a hétvégén megrendezésre került bécsi maratoni futóversenyről, de a szép számú magyar résztvevő, különösen az élbolyban célbaérők, megérdemlik, hogy egemlítsük őket is. 

Atlétika - Vivicitta sajtótájékoztató

Bozót | 2015-04-14 | 1 hozzászólás

Vivicittá nélkül ma már nincs Budapest - jelentette ki Kocsis Árpád, már ugyanúgy hozzá tartozik a város életéhez, mint a Sziget Fesztivál vagy az augusztus 20-i tűzijáték. Sajtótájékoztatót tartottak az április 18-19-i jubileumi, 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futás előtt.

Atlétika - maratonok hétvégéje: Bécs, Rotterdam, Párizs

Bozót | 2015-04-13 | 7 hozzászólás

Bécsben Sisay Lemma, Rotterdamban pedig Abera Kuma révén született etióp siker maratonin, Párizsban Korir diadalmaskodott. 

Ultrafutás - nagyszerűen helytállt a magyar csapat a VB-n

Bozót | 2015-04-13 | Nincs hozzászólás!

Szombatról vasárnapra átnyúló 24 órában rendezték meg az olaszországi Torinóban az idei 24 órás futás európa- és világbajnokságát amelyen sporttársaink is résztvettek és mindannyian igyekeztek kihozni magukból a legjobbat.

Dick Hoyt már nem fut Bostonban, de Team Hoyt így is ott lesz

Bozót | 2015-04-10 | Nincs hozzászólás!

Sérült fiát speciális székben tolva Dick Hoyt már 32 alkalommal teljesítette a Boston Maratont, de idén már nem tudja vállalni a távot. A Team Hoyt azonban így sem hiányozhat a versenyről, egy segítő futó tolja majd Ricket, édesapja pedig a felvezető autóban izgulhatja végig a maratont. 

Atlétika - Bolt is fut a váltó-világbajnokságon

Bozót | 2015-04-09 | 1 hozzászólás

Usain Bolt is indul a májusi atlétikai váltó-világbajnokságon, Nassauban.

Ultrafutás - hétvégén Torinóban 24 órás VB/EB

Bozót | 2015-04-10 | 1 hozzászólás

Április 11-12-én Torinó városában rendezik az immár 11. 24 órás világ és európa bajnokságot ahol Magyarországot 12 fős csapat képviseli. A címvédők nem lesznek jelen, de így is komoly verseny várható. 

Terepfutás - meredeken jó volt a Salomon Vertical 500 futóverseny

Bozót | 2015-04-07 | Nincs hozzászólás!

A Vadálló kövek - Prédikálószék izzasztó emelkedőjét és szikláit bizonyára minden terepen gyakran megforduló sporttárs ismeri. Ezen a nem éppen könnyű terepen rendezett versenyt a hétvégén a terepfutas.hu csapata. 

Atlétika - 3 maratoni győzelem 8 napon belül

Bozót | 2015-04-02 | Nincs hozzászólás!

A legtöbb maratonistának eszében sem jutna hetente versenyezni, hát még 8 napon belül háromszor állni rajthoz. Bryan Morseman azonban pontosan ezt tette, sőt, mindhárom versenyen győztesként is ért célba! Motivációja kevésbé költői: beteg kisfiáért versenyez.

Ultrafutás - 2007 óta most először nincs célbaérő a Barkley-n

Bozót | 2015-04-01 | Nincs hozzászólás!

Múlt hétvégén került sor a világ legnehezebb ultrájakánt számontartott Barkley Marathons versenyre, amelyen az utóbbi hét évben mindig volt legalább egy sikeres teljesítő, ám idén senkinek sem sikerült a teljes távot szintidőn belül teljesítenie. 

A Vivicitta első győztese most a távot hitelesíteni érkezik

Bozót | 2015-04-01 | Nincs hozzászólás!

Harminc évvel ezelőtt hírnevét igazolva egy harminc esztendős brit hosszútávfutó érkezett elsőként a célba a Budapesten először megrendezett 12 kilométeres Vivicittá Városvédő Futás legjobbjaként. Hugh Jones azóta is visszajáró vendég Magyarországon.

Atlétika - elsőbálozó meglepetés-győztes Berlinben

Bozót | 2015-03-31 | 2 hozzászólás

A vasárnapi Vattenfall Berlin félmaratonon meglehetősen borult a papírforma, ugyanis a 21,1 kilométeren először rajthoz álló 21 éves Berhanu Legese meglepetés-győzelmet aratott. 

Atlétika - Kamworor és Tirop nyerték a mezei világbajnokságot

Bozót | 2015-03-30 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál Geoffrey Kipsang Kamworor, a nőknél pedig Agnes Jebet Tirop révén kenyai siker született a kínai Kuijangban szombaton megrendezett mezeifutó-világbajnokságon.

Atlétika - betelt a létszám a Vivicitta félmaratonon

Bozót | 2015-03-30 | Nincs hozzászólás!

Három héttel a Telekom Vivicittá Félmaraton előtt már betelt a létszám, azaz nem tud elfogadni további nevezéseket a szervező Budapest Sportiroda (BSI).

Ultrafutás - Rudolf Tamás és Makai Viktória győzelme Kisbéren

Bozót | 2015-03-30 | Nincs hozzászólás!

Március 28-án, szombaton Kisbér adott otthont a 100 kilométeres ultramaratoni országos bajnokságnak. Az Emusport által rendezett futóeseményen a résztvevők Kisbér és Bakonysárkány között egy 16,67 kilométer hosszú, szintes körpályán futottak összesen 6 kört.

Programajánló - hol fussunk, mit nézzünk a hétvégén

Bozót | 2015-03-27 | 3 hozzászólás

Több világverseny is zajlik a hétvégén, de az itthonmaradók sem unatkozhatnak ha sportra vágynak. Aki pedig inkább nézné, annak is van ötletünk. Programajánló a teljesség igénye nélkül.

Atlétika - szponzorszerződést kapott a doppingos múltú Gatlin

Bozót | 2015-03-26 | 1 hozzászólás

Az előző szezonban az amerikai Justin Gatlin uralta a sprintszámokat, de már akkor sok vita volt körülötte. A versenyszervezők egy része doppingos múltja miatt eleve nem kívánatos személynek nyilvánította, most pedig azért nagy a felháborodás, mert Gatlin a Nike-tól kapott szponzorszerződést.

Olimpikonok is részt vesznek a Nemzeti Bor Maratonon

Bozót | 2015-03-26 | Nincs hozzászólás!

Május 23-án Hajóson rajtol és oda tér vissza az év legnagyobb országos közösségi rendezvényének nevezett Nemzeti Bor Maraton, amelyen a tervek szerint részt vesz Vajda Attila, Cseh László és Hosszú Katinka is.

Atlétika - Bolt ismét rajthoz áll az Egyesült Államokban

Bozót | 2015-03-26 | Nincs hozzászólás!

Öt év után fut majd újra az Egyesült Államokban Usain Bolt hatszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter, aki június 13-án a New York-i Gyémánt Liga-versenyen áll rajthoz. A szervezők bejelentéséből az nem derült ki, hogy 100 vagy 200 méteren indul-e a világ jelenlegi legjobb sprintere, aki közleményében szintén nem tért ki erre.

Atlétika - szombaton mezei futó VB Kínában

Bozót | 2015-03-25 | Nincs hozzászólás!

Most szombaton, március 28-án került sor az idei mezei futó világbajnokságra a kínai Guiyang városában. A versenyen 51 ország több, mint 400 atlétája vesz részt. 

Ultrafutás - Zabari második lett a Zagreb-Cazma ultramaratonon

Bozót | 2015-03-25 | Nincs hozzászólás!

Idén már 40. alkalommal rendezték meg a hagyományos horvát ultratávú viadalt, ahol az előző években számos szép magyar eredmény született. Zabari Jánosnak idén a dobogó második fokára sikerült felfutnia.

Atlétika - Mo Farah félmaraton Európa-csúcsa Lisszabonban

Bozót | 2015-03-23 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén megrendezésre került jubileumi, 25. Lisszabon félmaratonon Mo Farah beváltotta a hozzá fűzött reményeket és kontinensrekordot  döntött. Ideje 59:23

Futás - véget ért a Balaton Szupermaraton

Bozót | 2015-03-23 | 2 hozzászólás

Balatonfüredről indult az utolsó nap, 7.30 és 8.30 között. A dudaszó előtt a nyolcadszorra nekivágó nyolc futót - a piroshetes tagjait - külön köszöntötték. 49,6 kilométer volt az utolsó napi táv, számottevő szintemelkedéssel, s az elmúlt napok fáradalmait is cipelniük kellett a résztvevőknek. 

Ismét Napforduló, ismét Napfordulós Világfutás

Bozót | 2015-03-20 | Nincs hozzászólás!

A "Verseny" célja egy egész világot átfogó, de egyénileg, kis csoportban vagy hivatalos versenyen futott, kiírt távok teljesítésének összegzése csak a futók örömére... az év két napfordulóján és két napéjegyenlőségéhez közeli kiírt versenynapjain.

Svéd futó volt a leggyorsabb a Balaton Szupermaraton nyitónapján

Bozót | 2015-03-20 | Nincs hozzászólás!

A 8. Spuri Balaton Szupermaraton Siófokról, verőfényes napsütésben, már-már nyárias időben indult. A résztvevők 48,2 kilométer megtétele után értek az első napi célba, Fonyódra. Legelőször a Sashegyi Gepárdok férfiváltójának tagja érkezett meg (idejük 2:51:16), ám egyéniben a svéd Niklas Gavelfaelt futott célba elsőként, 3:31:53-es idővel, ami csaknem két perccel jobb, mint az őt követő Gécsei Zoltáné.

Terepfutás - Németh Csaba szezonkezdő "sütije"

Bozót | 2015-03-19 | 5 hozzászólás

Egy jó terepfutószezon olyan, mint egy nagy torta. 12 szeletes, kívánatosan díszes, édes, habos, krémes, s egyszerre csak egy szeletet bírunk megenni belőle... Az idei év első szelet „tereptortáját” én az olaszországi Ultrabericus elnevezésű terepfutó versenyen kívántam elfogyasztani - kezdi beszámolóját Németh Csaba a blogjában. 

Atlétika - rekordhőség a Los Angeles Maratonon

Bozót | 2015-03-18 | 3 hozzászólás

Miközben nemzeti ünnepeltünk, az Egyesült Államokban lezajlott a Los Angeles maraton amely egyben a kontinensnyi ország nemzeti bajnoksága is. A szokatlanul meleg időben a kenyai Daniel Limo szerezte meg az abszolút győzelmet. 

Rekordmezőnnyel rajtolt a Balaton Szupermaraton

Bozót | 2015-03-19 | Nincs hozzászólás!

Elrajtolt a négynapos Balaton Szupermaraton mezőnye Siófokról! Tavaszias napsütéses időben indult neki közel 250 egyéni induló a 194 kilométeres távnak, mellettük többszáz váltóban futó, illetve "csak" egynapos távot teljesítő. Hajrá!

 

30 éves jubileumot ünnepelt a Budapest Sportiroda

Bozót | 2015-03-16 | Nincs hozzászólás!

Harmincéves születésnapját ünnepelte a Budapest Sportiroda a Best Western Hungária Hotel báltermében péntek este. Kocsis Árpád és Máth István, az iroda két ügyvezetője futókat, olimpiai bajnokot, színészeket, újságírókat hívott meg, hogy együtt ünnepeljék a jeles napot.

Atlétika - Gregor és Gyürkés a mezei országos bajnokok

Bozót | 2015-03-16 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál Gregor László, a nőknél pedig – a tavaly ezüstérmes – Gyürkés Viktória győzött a kecskeméti mezeifutó országos bajnokságon.

Zahorán Ádám negyedszer is győztes Würzburgban

Bozót | 2015-03-16 | 3 hozzászólás

Sorozatban negyedszer nyerte meg Zahorán Ádám a würzburgi ultramaratoni futóversenyt.

Nem csak az országot, a Földet is "körbefutották"

Bozót | 2015-03-16 | Nincs hozzászólás!

Közel 4000 regisztrált futó összesen 46 733 kilométert teljesített a szombaton megrendezett I. RunCard Országfutáson.

Atlétika - mezei OB kecskeméten, zárul a Mezei Futó Magyar Liga

Bozót | 2015-03-13 | Nincs hozzászólás!

Szombaton hat korcsoportban mérkőznek meg a hazai távfutók az idei mezei bajnoki címekért, helyezésekért. Az OB egyúttal záró fordulója a 2015.évi Mezei futó Magyar Ligának.

Diáksport - iskolai úszó és mezeifutó VB-t is rendezünk

Bozót | 2015-03-13 | Nincs hozzászólás!

Nemcsak a felnőtt vizes-világbajnokságnak, hanem a Nemzetközi Iskolasport Szövetség (ISF) iskolai úszó-világbajnokságának is otthont ad Magyarország 2017-ben.

Ultrafutás - Lubics Szilvia a elmúlt év harmadik legjobbja

Bozót | 2015-03-12 | Nincs hozzászólás!

Mint korábban közzétettük, a nemzetközi ultrafutó szövetség megválasztja az elmúlt év legeredményesebb ultrafutóit. A szavazás eredménye szerint Lubics Szilvia is a legtöbb szavazatot kapott jelöltek közt van, mégpedig a hölgyek közt harmadik! Gratulálunk!

Ultrafutás - kisorsolták a Spartathlon résztvevőket

Bozót | 2015-03-12 | 6 hozzászólás

A megnövekedett érdeklődés miatt az idei évtől újításokat vezetett be a Spartathlon szervezőgárdája, a nevezés nem jelent mindneki esetében automatikus indulási jogot. Jelenleg 13 magyar futó van a rajtlistán.

Terepfutás - Everling Tavaszváró verseny igazi tavaszi hangulatban

Bozót | 2015-03-10 | Nincs hozzászólás!

Festői környezetben, a 16. kerületi Naplás-tó partján rendezték meg idén már ötödik alkalommal az EVERLING Tavaszváró terepfutó versenyt, mely a multiNavigator kupasorozat második állomása is volt egyben. 

Atlétika - szenior világcsúcs 95 feletti kategóriában

Bozót | 2015-03-10 | Nincs hozzászólás!

A 95 esztendős Charles Eugster 200 méteres síkfutásban állított fel világcsúcsot a Londonban rendezett fedettpályás szenior országos bajnokságon. A korához képest fantasztikusan aktív versenyző egyáltalán nem nagypapa tempóban, bőven 1 percen belül teljesítette a 200 métert.

Ultrafutás - Belej-Fekete Bálint a magyar bajnok 12 órán

Bozót | 2015-03-09 | Nincs hozzászólás!

Szombaton került megrendezésre az Optivita Ultrafutó Kupa első állomása, amely egyben 12 órás országos bajnokság is volt. A székesfehérvári pályán a bajnoki címet Belej-Fekete Bálint szerezte meg, a hölgyeknél Bálint Éva nem talált legyőzőre. 

Terepfutás - Szabó Áron és Lubics Szilvia győzelme a Bükkben

Bozót | 2015-03-09 | 3 hozzászólás

Szombaton került megrendezésre a Bükk-hegység csodálatos lankáin a Bükki Kilátások terepfutó viadal és az egyidőben zajló teljesítménytúra. A legkeményebbek a 2500 méter szintemelkedéssel tarkított 65 km távot vállalhatták be, amelyen Szabó Áron (szaboaron) sporttárs pályacsúccsal diadalmaskodott.

Ultrafutás - Transgrancanaria magyar résztvevőkkel - frissítve!

Bozót | 2015-03-09 | Nincs hozzászólás!

A világ terepultrás eseményeit követők számára nem lehetett nagy meglepetés a litván Grinius Gediminas győzelme a Transgrancanaria hosszú távján. A hölgyeknél a címvédő Núria Picas aratott rajt-cél győzelmet. 

Napfogyatkozás a Balaton Szupermaraton idején

Bozót | 2015-03-06 | Nincs hozzászólás!

A táj szépsége és a futás öröme mellett részleges (60%-os) napfogyatkozással is találkozhatnak a 8. Spuri Balaton Szupermaraton (és a Spuri Öböl Félmaraton) résztevői.

Dopping - közösségi oldalon posztolt kép buktatta le a futót

Bozót | 2015-03-05 | Nincs hozzászólás!

A katari Hamza Driouch ezután százszor is meggondolhatja magát, hogy mit posztol magáról a Facebookon. A futót egyetlen fotó miatt még hosszabb eltiltással sújthatják. Az olimpiai bajnok Mo Farah is magyarázkodni kényszerülhet.

Új esemény az extrém-futás palettán - HUNfoglalás a Pilisben

Bozót | 2015-03-04 | Nincs hozzászólás!

Jövő szombaton első alkalommal rendezik meg a HUNfoglalás elnevezésű erőpróbát, amelyen húsz kilométert kell teljesíteniük a versenyzőknek.

Ultrafutás - szombaton 12 órás OB Székesfehérváron

Bozót | 2015-03-04 | 6 hozzászólás

Március 7-én, szombaton kerül sor a 2015-ös év első ultrafutó országos bajnokságára. Hazánk legjobb ultrafutói a 12 órás versenyszámban mérik majd össze erejüket az OptiVita Ultrafutó Kupa keretében Székesfehérváron. 

Atlétika - Papp Krisztina 9. lett a Róma-Ostia félmaratonon

Bozót | 2015-03-03 | 2 hozzászólás

A 41. Roma Ostia félmaraton erős mezőnyében, második legjobb európaiként, Papp Krisztina 1;12:37 ó idővel a kilencedik helyen ért célba. Győzött az etióp Beriso Amane/1;08:43 ó. A férfiaknál a világ idei legjobbjával a kenyai Chemosin Robert Kwemoi nyerte a versenyt/00;59:37 ó.

Atlétika - több, mint ezer futót várnak a Pécs-Harkányra

Bozót | 2015-03-03 | Nincs hozzászólás!

Több mint ezer futó részvételére számítanak a szervezők az idén 31. alkalommal sorra kerülő Pécs-Harkány pénzdíjas országúti futóversenyen.

Ultrafutás - Lubics Szilvia az év ultrafutója jelöltjei közt

Bozót | 2015-03-03 | 8 hozzászólás

Az Ultrafutók Nemzetközi Szövetsége (IAU) minden évben megválasztja az előző év kiemelkedő teljesítményt elért női és férfi ultrafutóját. A jelöltek szűkített listáján a magyar Lubics Szilvia is szerepel. 

Történelmi Emlékfutás immár harmadik alkalommal

Bozót | 2015-03-03 | Nincs hozzászólás!

Az ismert és névtelen katonahősök tiszteletére 2015. március 07-én immár a III. Történelmi Emlékfutás kerül megrendezésre hazánk legjelentősebb katonavárosa Székesfehérvár és a 2013 januárjában Nemzeti Emlékhellyé avatott Katonai Emlékpark Pákozd között.

Nagy siker volt a földalatti futóverseny Kőbányán

Bozót | 2015-03-02 | 3 hozzászólás

Zongorázó csontváz, lézeralagút, szembejövő vonat, ilyesmikkel találkozhatott az az ezerötszáz futó, aki elindult az első BBU földalatti futáson a kőbányai pincerendszerben. Az extrém helyszínen új műfaj született, a szórakoztató futás, magyarul runtertainment.

Sokan csatlakoztak az ultrafutó Bernát atyához a Margitszigeten

Bozót | 2015-03-02 | Nincs hozzászólás!

Nagy számban vonzotta a futókat március 1-jén a Margit-szigeten Marton Bernát OCist ultramaratonja. A futást a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium hirdette meg. A pap ne lehunyt szemmel nézzen az égre - fogalmazott Marton Bernát ciszter szerzetes a példaadást nyújtani kívánó nevelési módszeréről.

Atlétika - a hőség miatt félbeszakadt a Tel Aviv Maraton

Bozót | 2015-02-27 | Nincs hozzászólás!

A februárban szokatlan hőség miatt két futó is rosszul lett és összeesett a pénteki Tel-Aviv Marathonon, amelyet ezután órákkal a befejezés előtt félbeszakítottak.

Atlétika - vasárnap Róma-Ostia Papp Krisztával

Bozót | 2015-02-27 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap kerül sor a Róma-Ostia félmaratoni versenyre, amelyen a tavalyi évben Papp Krisztina az ötödik helyen ért célba. Kriszta idén is ott lesz a mezőnyben, szurkoljunk egy még jobb helyezésért!

Filmre viszik a Futni születtünk című sikerkönyvet

Bozót | 2015-02-26 | Nincs hozzászólás!

Már jó ideje megjelent a hír, miszerint film készül a nagy sikerű Futni születtünk című könyvből és azt is tudni lehetett, hogy az igen népszerű és sportos színész,  Matthew McConaughey is szerepet kap a filmben, de ezidáig a többi részlet ismeretlen volt. A producer most néhány új információmorzsát osztott meg. 

Atlétika - két éves eltiltás a junior középtávosnak

Bozót | 2015-02-25 | Nincs hozzászólás!

Doppingvétség miatt kétéves eltiltást kapott a 20 éves Hamza Driouch katari középtávfutó.

Minden eddiginél több nevező a Balaton Szupermaratonon

Bozót | 2015-02-25 | Nincs hozzászólás!

Még majdnem egy hónap van a Spuri Balaton Szupermaraton rajtjáig, de máris látható, hogy minden távon létszámcsúcsot dönt a verseny. A négynapos esemény betétjeként megrendezésre kerülő Öböl Félmaratonra már minden hely elkellt. 

Atlétika - nem indulhatnak külföldiek az észak-koreai maratonon

Bozót | 2015-02-24 | Nincs hozzászólás!

Tavaly első ízben vehettek részt amatőrök a Pyongyang Maratonon, idén azonban egyáltalán nem indulhatnak nem-koreai futók a nívós észak-koreai viadalon. A döntést az Ebola terjedése miatti aggodalommal magyarázzak.

Atlétika - 20 évesnél fiatalabb maratonista nem futhat Rióban

Bozót | 2015-02-24 | Nincs hozzászólás!

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség ugyan még nem hozta hivatalosan nyilvánosságra a riói olimpia egyes részvételi feltételeit, de a hírek szerint a 2012-es londoni játékokon alkalmazott kritériumok lesznek irányadóak, így például a pályaatlétáknál 18, a maratonistáknál 20 év lehet az alsó korhatár. 

Idén sem volt könnyű dolga a Forralt Borvidék versenyzőinek

Bozót | 2015-02-24 | Nincs hozzászólás!

Ismét egy hétvégi versenybeszámoló. A tavaly első ízben megrendezett Lajvér Avantgarde Forralt Borvidék Trail nevű eseményről szuperlatívuszokban nyilatkoztak a résztvevők, bár a kedves szavak egy része a főrendező felmenőit is tartalmazta :) Fogalmazzunk úgy, hogy nem volt könnyű a pálya. Nos, idén sem. 

Atlétika - etióp győzelmek a Tokió Maratonon

Bozót | 2015-02-23 | Nincs hozzászólás!

Az etiópiai Endeshaw Negesse nyerte Japán legjelentősebb országúti versenyét, a Tokió Maratont vasárnap, bő fél perccel előzve meg az olimpiai és világbajnok ugandai Stephen Kiprotichot és a tavalyi első kenyai Dickson Chumbát.

Atlétika - először rendeztek Farkasordítót Úriban

Bozót | 2015-02-23 | 1 hozzászólás

Szeretnénk helyt adni egy első rendezésű, kis versenynek, amelyre tegnap, a Pest megyei Úriban került sor. A félmaratoni és 10 kilométeres távot kínáló eseményt paralimpikon maratonistánk, Orbán Csaba Kabóca szervezte, családja és barátai segítségével. Alább a főrendező beszámolóját olvashatjátok.

Atlétika - világcsúcs 5000 méteren

Bozót | 2015-02-20 | Nincs hozzászólás!

A fedettpályás szezon is szállítja a nagyszerű eredményeket, Genzebe Dibaba a tavalyi két világcsúcsa mellé, tegnap az 5000 méter rekordját is elhódította.

Atlétika - 24 órás futás fedettpályán, magyar résztvevőkkel

Bozót | 2015-02-20 | 16 hozzászólás

A mostani hétvégén kerül megrendezésre Finnországban, Helsinki közelében, az Espoo Endurance 24 órás ultrafutó verseny. A verseny érdekessége, hogy fedett csarnokban, műanyag burkolatú pályán zajlik, ami az ultraversenyek kategóriájában nem jellemző. 

Atlétika - szó szerint bekúszott a célba a maratonfutó

Bozót | 2015-02-18 | 10 hozzászólás

Sok futó emlegeti a mondást, Fuss ha tudsz, sétálj ha szükséges, kússz ha muszáj, csak haladj előre!    A vasárnapi Austin maratonon végül harmadik helyezett Ngetich pontosan ezt tette. A futónő kissé túlhajtotta magát és az élről kis híjján kidőlt, de végül négykézláb bár, de célbaért.

Last Minute ajánlat - utazz Torinóba a 24 órás VB csapatunkkal!

Bozót | 2015-03-11 | 1 hozzászólás

Kéne még néhány kemény ultrafutó fiú és leány,
hogy szurkolásban és jó kedvben Torinóban se legyen hiány! (ezt Blue írta :)

Atlétika - női félmaratoni csúcs Barcelonában

Bozót | 2015-02-16 | 2 hozzászólás

Florence Kiplagat az eddigi legjobb idővel győzött a női félmaratonin, s közben megdöntötte a 15 és a 20 kilométeres táv világcsúcsát is a vasárnapi barcelonai nemzetközi versenyen.

Atlétika - a Hegyi. és Terepfutó Bizottság hírei

Bozót | 2015-02-13 | Nincs hozzászólás!

A Magyar Atlétikai Szövetség Hegyi- és Terepfutó Bizottsága meghatározta a válogatási elveket a szakág alábbi négy világversenyére:


Youth Cup (16-17 évesek VB) / Hegyifutó Európa-bajnokság
Hosszútávú hegyifutó Világbajnokság / Hegyifutó Világbajnokság

Szombaton ismét közösségi Balboa futás

Bozót | 2015-02-12 | 1 hozzászólás

A korábbi nagy sikerre való tekintettel, idén is megrendezésre kerül a Balboa közösségi futás. Ha nem tudod, mi is az a Balboa, itt írtunk róla részletesen. 

Atlétika - Usain Bolt 2017-től tényleg befejezné

Bozót | 2015-02-11 | Nincs hozzászólás!

 A hosszú kihagyás után visszatérő Usain Bolt idén ismét a világ legjobb sprintere szeretne lenni, az idei világbajnokságon és a riói olimpián is triplázna, majd 2017-ben a tervei szerint vissza is vonulna.

Atlétika - Lagat 40 évesen is csúcsformában

Bozót | 2015-02-10 | Nincs hozzászólás!

A 40. évét betöltött Bernard Lagat a hétvégén bebizonyította, hogy szeniorként is van keresnivalója az ifjabbak közt a mezőnyben. A Bostonban rendezett New Balance fedettpályás Grand Prix viadalon alig maradt le a 3000 méter győzelemről.

Extrém - 101 maraton egy év alatt - mezítláb!

Bozót | 2015-02-10 | 1 hozzászólás

Csak most került elém ez a nem mindennapi rekord, amelyet a Guinness World Records is hitelesített. Eddie Vega 2014-ben összesen 101 maratont teljesített, de nem akárhogy, mezítláb. A lelkes futó jótékony célt támogatott.

Atlétika - az egyik legizgalmasabb 5000 méter amit valaha láttál

Bozót | 2015-02-06 | 5 hozzászólás

Ugyan ki emlékszik már az 1990-es Nemzetközösségi Játékok 5000 méteres futamára? Pedig érdemes. Épp  25 éve, (oké, majdnem, február 1-jén) hogy egy hihetetlenül izgalmas versenyben minden papírformát felborító eedmény született.

Magyar Nemzeti Terepfutó Bajnokság idei futamai

Bozót | 2015-02-06 | 3 hozzászólás

A Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség 2015-ben is megrendezi a

Magyar Nemzeti Terepfutó Bajnokságot, amely 4 futamból áll. Jelentkezni április végéig lehet. 

Atlétika - 50 éves lett Szűcs Csaba, magyar maratoni csúcstartónk

Bozót | 2015-02-05 | 2 hozzászólás

Előre is elnézését kérjük az ünnepeltnek, amiért utólag emlékezünk csak meg félévszázados jubileumáról. Kiváló hosszútávfutónk, a maratoni országos csúcsot birtokló Szűcs Csaba betöltötte 50. évét, ami azonban még nagyobb szenzáció, hogy rekordja a 22 születésnapját érheti meg idén áprilisban!

Tudomány - mikor születnek a legjobbak?

Bozót | 2015-02-04 | 1 hozzászólás

Tudom, most mindenki azt a cikket olvassa, mely szerint a sok futás ugyanolyan káros, mint a sok ücsörgés, de annyira túlzó és hibás az egész következtetés, hogy hagyjuk is. Sokkal izgalmasabb, hogy mikor vállaljunk gyereket ha azt szeretnénk, szuper futó váljon belőle 

Ultrafutás - végleges a 24 órás VB keret

Bozót | 2015-02-03 | 12 hozzászólás

Magyar Atétikai Szövetség Ultrafutó Bizottsága közleményben tájékoztat az idén Torinóban megrendezésre kerülő IAU 24 órás világbajnokságon részt vevő magyar csapat összetételéről. 

Atlétika - Rita Jeptoo kétéves eltiltást kapott

Bozót | 2015-02-02 | Nincs hozzászólás!

Kétéves eltiltást kapott a kenyaiak legjobb női maratonfutója, Rita Jeptoo.

Jeptoo még az ősszel adott pozitív mintát, de csak második chichagói győzelme után hozták nyilvánosságra, hogy EPO-t mutattak ki nála. 

Ultrafutás - 2015. évi országos és világbajnokságok

Bozót | 2015-01-29 | Nincs hozzászólás!

Az Ultrafutók Magyarországi Szövetsége közzétette az idei ultratávú országos bajnokságok valamint a világbajnokságok helyszíneit. Idén elsőként Székesfehérváron mérkőzhetnek meg a futók, 12 órás versenyszámban

A délutáni rajt lesz a keszthelyi futófesztivál különlegessége

Bozót | 2015-01-28 | 5 hozzászólás

A 2015-ös pünkösdi Intersport Keszthelyi Kilométerek bőven tartogat meglepetéseket. A május 23-24-ei hosszúhétvégés futófesztiválon a délutáni rajttal és a naplementés befutóval különleges élmény várható. A tavalyi mintegy kétezres versenyzőszámot idén is megcélozzák a szervezők.

10 futó teljesítette a 7 nap, 7 kontinens, 7 maraton kihívást

Bozót | 2015-01-27 | Nincs hozzászólás!

A sokféle extrém maratoni kihívások és versenyek közt van egy World Marathon Challenge elnevezésű, melynek lényege, hogy hét nap alatt, hét különböző kontinensen kell egy-egy maratont teljesíteni. Idén a résztvevő 12 futóból tíznek sikerült, köztük az első nőnek is. 

Extrém - ír futó nyerte az Antarctic Ice 100 kilométeres versenyt

Bozót | 2015-01-23 | Nincs hozzászólás!

Dohányosból "megtért"  ultrafutó nyerte a világ legkeményebb futóversenyeként számon tartott Antarctic Ice verseny 100 kilométeres távját. Az ír versenyző ráadásul a pályacsúcsot is megjavította 9:26:02 idejével. A második órákkal később ért célba. 

Atlétika - nem dőlt meg a pályacsúcs Dubaiban

Bozót | 2015-01-23 | Nincs hozzászólás!

Egészen friss hírek a Standard Chartered Dubai Maratonról, amely épp csak mostanság ér véget: a rendkívül erős mezőny ellenére, a pályacsúcsot nem sikerült megdöntenie idén senkinek. A meglepetés-győztes Lemi Berhanu Etióp színekben, 2:05:48 idővel, a hölgyeknél Aselefech Mergia harmadszor nem talált legyőzőre.

Atlétika - öt korábbi győztes verseng majd Bostonban

Bozót | 2015-01-22 | Nincs hozzászólás!

A verseny öt korábbi győztese jelezte részvételét az idei, 119. Boston Marathonon, amelyre április 20-án kerül sor. 

Vasárnap Yours Truly közösségi futások országszerte

Bozót | 2015-01-22 | 1 hozzászólás

Idén sem maradnak el a sokak által jól ismert Yours Truly futások, a januári eseményre most vasárnap kerül sor. Röviden a lényege, hogy fuss bárhol a világon ezen a napon 25 vagy 50 kilométert és örülj neki a többiekkel együtt, akik hasonlóan tesznek :)

Futás - sikeres volt az első budapesti Cityrun

Bozót | 2015-01-21 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap került sor az első Cityrun néven megrendezett városi tájékozódási futóversenyre és túrára. 87-en vágtak neki a félmaratoni illetve 10 kilométeres távnak a II. kerületi Kolozsvári Tamás utcai sportpályáról.

Atlétika - Kiprotich rajthoz áll Tokióban

Bozót | 2015-01-20 | Nincs hozzászólás!

Jövő hónapban a Tokió Maratonnal megkezdődik az idei Marathon Majors sorozat és a legfrissebb hírek szerint rajthoz áll Stephen Kiprotich és Tiki Gelana is. 

Az örök futópályára költözött Ötvös Feri bácsi

Bozót | 2015-01-20 | 2 hozzászólás

Elment az amatőr futás egyik nagy öregje, Ötvös Ferenc. 88 megélt évéből az utolsó 30 futással telt, elég későn, 56 évesen kezdett egyáltalán neki. 

Atlétika - Londonban a női mezőny sem lesz piskóta

Bozót | 2015-01-16 | Nincs hozzászólás!

Azt már tudjuk, hog Paula Radcliffe pályafutásának utolsó maratonját futja majd Londonban, de lássuk az igazán illusztris női elit mezőny többi tagját. 

Szabadidősport - holnap fut az ország, fuss te is!

Bozót | 2015-03-13 | 4 hozzászólás

A nem mindennapi háttérrel hobbifutóvá vált Vadász Vince fejéből pattant ki az Országfutás ötlete, melyről már korábban beszámoltunk. Az idő telik és már itt is van az I. RunCard Országfutás. Fuss te is, bárhol, bármikor a szombati nap folyamán és regisztráld az útvonalad! 

105 fős maratonváltó rekord

Bozót | 2015-01-15 | Nincs hozzászólás!

Az írországi Limerickben 105 futó vett részt abban a maratoni váltófutásban, melynek eredményeként - egyelőre nemhivatalos - Guinness rekord született 1:56:54 idővel. 

Atlétika - Paula Radcliffe London után befejezi

Bozót | 2015-01-15 | Nincs hozzászólás!

A már számos helyen fel-felbukkanó hírt a London Maraton szervezői is megerősítették: a világcsúcstartó Paula Radcliffe az áprilisi londoni esemény fut utoljára profi atlétaként maratont. 

Munkálatok miatt elmarad a Maratonman Tavaszi Futam

Bozót | 2015-01-14 | Nincs hozzászólás!

A  Tagore sétány felújítási munkálatai miatt idén nem rendezik meg a Tavaszi Futam elnevezű futóversenyt Balatonfüreden. 

Jótékonyságban is csúcs volt 2014 a BSI-nél

Bozót | 2015-01-14 | Nincs hozzászólás!

A BSI eseményein és közreműködésével több, mint 36,5 millió Ft jótékony pénzadomány gyűlt össze 2014-ben. Több, mint 4000 futó teljesítette jótékony céllal választott távját. Lássuk a részleteket!

A pápa látogatása miatt módosul az USA népszerű félmaratonja

Bozót | 2015-01-13 | Nincs hozzászólás!

A hagyományosan minden év szeptemberének harmadik hétvégéjén megrendezésre kerülő Rock 'n' Roll Philadelphia félmaratonnak idén a szervezőknek új helyszínt és új időpontot kell találniuk, Ferenc pápa philadelphiai látogatása miatt.

Atlétika - amerikai címvédés a Great Edinburgh mezein

Bozót | 2015-01-13 | Nincs hozzászólás!

A férfiak mezőnyében a címvédő amerikai Garrett Heath és Chris Derrick győztek az IAAF mezei futó sorozat edinburgh-i állomásán, melyet idén is a festői Holyrood Parkban rendeztek. 

Atlétika - Londonban csap össze Kimetto és Kipsang

Bozót | 2015-01-09 | Nincs hozzászólás!

Az idén április 26-án megrendezésre kerülő London Maraton élmezőnyében nem kevesebb, mint nyolc 2:05-ön belüli időre képes futó áll rajthoz. És persze sokan mások. Köztük lesz a jelenlegi világcsúcstartó Dennis Kimetto és az előző csúcs birtokosa, Wilson Kipsang is. 

Atlétika - Kovács Tamás 3. Reggio Emiliában

Bozót | 2015-01-09 | 2 hozzászólás

A hagyományosan év elején mgrendezett olasz maratonon, a magyar Kovács Tamást csak két marokkói futó előzte meg. 

Atlétika - pályacsúcsok a Xiamen Maratonon

Bozót | 2015-01-07 | Nincs hozzászólás!

Mare Dibaba tavalyi címét megőrizve, ráadásul pályacsúcsot javítva elsőként ért célba a kínai Xiamen Maratonon. A férfiaknál Moses Mosop gondoskodott az új rekordról. 

Ultrafutás - Wermescher hatodik az Ultra Trail World Tour ranglistáján

Bozót | 2015-01-06 | Nincs hozzászólás!

Sikeres évet zárt Wermescher Ildikó, a Mammut Pro Team versenyzője, akit Landsberg tartomány legjobb sportolójának választott. Ildikó az Utra-Trail sorozat végén hatodik helyen állt a ranglistán (ehhez a 10 versenyből legalább három 100 km feletti távot kellett sikerrel teljesíteni)

Újdonság a talpi bőnye problémák kezelésében

Bozót | 2015-01-06 | Nincs hozzászólás!

A futók egyik leggyakoribb problémája a talpon végigfutó szalag, a talpi bőnye okozta fájdalom. Makacs, fájdalmas gyulladás alakulhat ki, amely az eddigi tudásunk szerint a sarokcsont kinővéseit is okozhatja. Egy új kutatás ez utóbbit cáfolni látszik.

Atlétika - a királynőtől vehetett át kitüntetést a 103 éves maratonista

Bozót | 2015-01-05 | Nincs hozzászólás!

Fauja Singh a hivatalosan elismert legidősebb ember aki versenyen teljesítette a maratoni távot. A 103 éves futónak Erzsébet királynő a birodalom érdemrendjét adományozta.

Atlétika - Bolt szerint megdönthetők a világcsúcsai

Bozót | 2015-01-02 | 4 hozzászólás

Megdönthetőnek tartja a világcsúcsait Usain Bolt, a jamaicaiak olimpiai és világbajnok futója.

Atlétika - halmozza a sikereket a Benedek Team

Bozót | 2014-12-31 | 2 hozzászólás

Az utcai futóversenyekből akár meg is lehet élni, itthon persze nincsenek nagy pénzdíjak, de a környező országokba érdemes kijárni. Van olyan magyar menedzser, aki kenyaiakat versenyeztet, a már-már iparszerű projektje sikeres, támadják is ezért.

Atlétika - maratoni évértékelő

Bozót | 2014-12-31 | Nincs hozzászólás!

Az IAAF két kiváló munkatársa, Mirko Jalava és A Lennart Julin idén is elkészítették a megszokott áttekintést az elmúlt év atlétikai teljesítményeiről. Lássuk most, hogy alakult 2014-ben az utcai maraton.

Atlétika - ötéves terv a 2 órán belüli maratonért

Bozót | 2014-12-30 | Nincs hozzászólás!

Mostanság egyre gyakrabban kerül szóba a két órán belüli maraton lehetősége, ami a legtöbb szakértő szerint az elkövetkező években realitássá válhat. Ennek érdekében tudományos projekt vette kezdetét, melynek egyetlen célja van, öt éven belül produkálni a két óránál gyorsabban lefutot 42,195 métert. 

Futás - Ron Hill 50 éve fut pihenőnap nélkül

Bozót | 2014-12-29 | Nincs hozzászólás!

Karácsony előtt ünnepelte a nem mindennapi jubileumot az idén 76 esztendős Ron Hill, aki 1964 december 20-a óta minden áldott nap futott és ezzel egyedülálló teljesítményt vitt véghez. Hill futótársai körében ünnepelt.

Extrém - interjú Tóth Istvánnal

Bozót | 2014-12-29 | 1 hozzászólás

Még az ünnepek előtt jelent meg, de talán a karácsonyozásban nem olvasta mindenki az NSO Tóth Istvánnal készített interjúját. István nemrég teljesítette az Antarktisz maratont, de futott már több extrém helyen is.

Több mint százezer embert mozgatott meg idén a BSI

Bozót | 2014-12-29 | Nincs hozzászólás!

Idén 25 eseményen 115 409 fő mozgott velünk, ez a BSI történetében az abszolút második helyre volt elég.
A 25 eseményből 5 újként került megrendezésre. Az évi összes rendezvényen 7 sportágban és 117 versenyszámban próbálhatták ki magukat a résztvevők, akik közel 16%-kal voltak többen, mint tavaly, azaz 23 450 fővel tették próbára magukat a sportban, ami újabb és abszolút létszámcsúcs a hazai tömegsportesemények között.

Ultrafutás - idősebb Zahorán győzelme 24 órán

Bozót | 2014-12-23 | 2 hozzászólás

Az elmúlt hétvégén magyar ultrafutó siker született Hollandiában: Zahorán János nyerte az Amszterdam közelében, Driehuisban rendezett 24 órás futóversenyt.

Atlétika - nem a győztes szakította át a célszalagot

Bozót | 2014-12-18 | 1 hozzászólás

A Dallas Marathonon egy amatőr futónak nemcsak a célszalagot, de a show-t is sikerült ellopnia a női győztes elől. A váltóban futó nő simán lehajrázta az ünneplésre készülő kenyai Shitaye Gemechut.

Mezei futás - török és brit győzelem az Európa Bajnokságon

Bozót | 2014-12-16 | 1 hozzászólás

Szép hegyi környezetben, a síterepeiről híres bulgáriai Borovetsen versenyeztek egymással Európa mezei futói. A napsütéses, de plusz két fok körüli hőmérséklet, a havas fenyők közötti, sok helyen igen sáros terep nehéz feladat elé állította az indulókat. A versenyen a magyar atlétikát két utánpótlás/U23 korú atléta képviselte.

Ismét fut a romániai forradalom áldozatai emlékére Juhos Gábor

Bozót | 2014-12-16 | Nincs hozzászólás!

Elindult Kolozsvár főteréről, az 1989-es forradalom áldozatainak tiszteletére emelt emlékműtől Juhos Gábor maratonfutó hétfő reggel, hogy a következő napokban teljesítse a Kolozsvár és Temesvár közti csaknem 350 kilométeres távot - tudatta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).

Ultrafutás - Nagy Kata ismét nagyot futott 24 órán

Bozót | 2014-12-15 | 1 hozzászólás

Az elmúlt hétvégén rendezték meg az USA Arizona államában, a Desert Solstice névre hallgató ultrafutó viadalt, amelyen nagy amerika-magyar sikernek örülhettünk: Nagy Katalin fantasztikus győzelmet aratott a női mezőnyben, 243,7 km-t teljesítve.

Együtt Fut a Nemzet a jövő májusi Nemzeti Bormaratonon

Bozót | 2014-12-12 | 1 hozzászólás

Csütörtök éjféltől várják a nevezéseket a 2015. május 23-án induló Nemzeti Bor Maratonra, amelyen 11 nap alatt csaknem 2580 kilométer megtételével 22 borvidék mintegy 120 településén futnak keresztül a jelentkezők - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Atlétika - új pályacsúcsok az Oxigén Kupán

Bozót | 2014-12-09 | Nincs hozzászólás!

Az Oxigén Kupa nyolcadik évadjának harmadik versenye Mikulás napjára esett, ez volt a Debrecenben rendezett sorozat történetének 43. versenye. Már a rajtok előtt többen említették, hogy akár pályacsúcsjavítás is elképzelhető.Így is történt.

Atlétika - Makau győzött Fukuokában

Bozót | 2014-12-08 | Nincs hozzászólás!

Győzelemmel tért vissza a táv korábbi világcsúcstartója, Patrick Makau, aki 2:08:22 órás időeredménnyel nyerte meg vasárnap a Fukuoka Marathont.

Ultrafutás - figyelemreméltó eredmény a Soochow 24 óráson

Bozót | 2014-12-08 | 5 hozzászólás

December 6-án rendezték Taipeiben a Soochow  24 órás nemzetközi ultrafutóversenyt, melynek abszolút győztese a címvédő Yoshikazu Hara igen figyelemreméltó eredménnyel, 285,366 kilométerrel utasította maga mögé a mezőnyt. 

Motiváció - interjú Papp Krisztával

Bozót | 2014-12-05 | 2 hozzászólás

Papp Krisztából a nagyközönség annyit lát, hogy Európa 5. legjobbja félmaratonon, és gyönyörű eredményeket ér el az atlétikában. Összeadva az eddigi kilométereit, már kétszer körbefutotta a Földet. A futás a munkája és az élete lett, pedig csak azért vágott bele, hogy elmeneküljön otthonról. Erőteljesen motiváló interjú jelent meg az ifjú atlétával a napokban, érdemes elolvasni.

Atlétika - első ízben rendeztek nemzetközi Beer Mile bajnokságot

Bozót | 2014-12-04 | Nincs hozzászólás!

A kanadai Austin-ban rendezték meg az első hivatalos, nemzetközi Beer Mile bajnokságot. A verseny szabályai szerint, a szabvány atlétikai pályán megtett minden kör végén el kell fogyasztani egy doboz sört és az nyer aki így a leggyorsabban teljesíti az egy mérföldet vagyis négy kört.

Atlétika - jövőre lépcsőfutó verseny az Eiffel toronyban is

Bozót | 2014-12-03 | Nincs hozzászólás!

Jövőre rendeznek először lépcsőfutó-versenyt a párizsi Eiffel-toronyban. A Franciaország leglátogatottabb, 279 méteres turistalátványosságának 1665. lépcsőfokára várhatóan tíz percen belül fog felfutni 2015. március 20-án az első rekorder a szigorú kritériumok szerint kiválasztott hatvan versenyző közül.

Programajánló - Mikulásfutások a hétvégén

Bozót | 2014-12-04 | Nincs hozzászólás!

A hagyományoknak megfelelően, idén is országszerte rendeznek - javarészt jótékony célú - Mikulás témájú sporteseményeket, futásokat, túrákat. Alább ezekből kínálunk néhányat, bátran szóljatok hozzá ha tudtok továbbiakról a környéketeken!

Terepfutás, túra - Vigyázat, jég, kidőlt fák!

Bozót | 2014-12-02 | Nincs hozzászólás!

A hirtelen leesett nagy mennyiségű eső és különösen a fákra fagyó ónos csapadék miatt rengeteg ág tört le és egész fák dőltek ki a hegyekben, több út járhatatlan, az erdőben tartózkodni veszélyes!

Extrém - Skyrun Duna Tower lépcsőfutás

Bozót | 2014-12-01 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén került megrendezésre a hazai Skyrun sorozat eseménye a Skyrun Duna Tower, ahol a versenyzőknek 18 emeletet kellett megmászniuk, ráadásul a mélygarázsból, tehát -3 szintről indulva.

Megválasztották az év hegyifutóit

Bozót | 2014-12-01 | Nincs hozzászólás!

A Magyar Atlétikai Szövetség Hegyi –és Terepfutó bizottsága megválasztotta a szakág idei legjobbjait, Merényi Tímea és Harsányi Tamás személyében.

Ultrafutás - Zabari korosztályos ezüstérmet szerzett a 100 km VB-n

Bozót | 2014-11-24 | Nincs hozzászólás!

Pénteken került sor a 100 kilométeres ultrafutó világbajnokságra a katari Dohában. A meleg, párás időben a magyar csapatnak sajnos nem jött ki túl jól a lépés, de egy korosztályos ezüstéremnek örülhettünk. A versenyt amerikai futó nyerte.

Ultrafutás - IAU 100 km VB ma, magyar résztvevőkkel

Bozót | 2014-11-21 | 7 hozzászólás

A mai napon kerül so Dohában a 100 kilométeres ultrafutó világbajnokságra, amelyen három magyar futónak is szurkolhatunk. A verseny magyar idő szerint délután négykor kezdődik, élő közvetítést ígérnek a szervezők.

Futás - a Sötétvölgyben folytatódott a Mezei Futó Magyar Liga

Bozót | 2014-11-20 | 1 hozzászólás

A Szekszárd melletti Sötétvölgyben találkoztak egymással a 2014 - 2015. évi Mezei futó Magyar Liga indulói a sorozat második versenyén.
A négy korcsoport mezei liga küzdelmeiben 196 atléta állt rajthoz, de a szép időben a régió versenysorozatával és a Sport XXI. fordulóval együtt több mint háromszázan hódolhattak a mezei futás örömeinek.

Futás - a Vajdaságba is ellátogat Kovács István Mikulásfutása

Bozót | 2014-11-20 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is érint határokon túli helyszíneket a Mikulás-futás téli szabadidősport-sorozat, amelyet önerőből szervez a mezőfalvai Kovács István.

Ultrafutás - újra az eredeti útvonalon rendezik a Badwater Ultramaratont

Bozót | 2014-11-19 | Nincs hozzászólás!

Tavaly mi is közzétettük a hírt, hogy  a nemzeti park szabályozása miatt a Badwater alternatív útvonalon zajlott, és bizonytalan volt a környékre tervezett sportesemények jövője is. Most azonban a versenyt szervezőt  AdventureCORPS bejelentette, hogy a 2015-ös versenyt az eredeti útvonalon.

70 évesen is tele lelkesedéssel és célokkal - Monspart Sarolta

Bozót | 2014-11-18 | Nincs hozzászólás!

Idén november 17-én ünnepelte 70. születésnapját Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, a magyar szabadidősport kiemelkedő személyisége, a MOB korábbi alelnöke. "Ez a 70 év nem volt unalmas. Váratlanul gyorsan, érdekesen, néhol izgalmasan repült el. Úgy éreztem, és ma is úgy érzem, ha én már nem tudok futni a „kullancs-sántaságom” miatt, legalább másoknak segítsek, hogy minél többen átéljék a futás csodálatos világát" - mondta a mob.hu-nak adott interjúban.

Mezei futás - pályacsúcs az Oxigén Kupa második fordulóján

Bozót | 2014-11-17 | Nincs hozzászólás!

Debrecenben nagyszerű idő és ideális pálya fogadta az indulókat a VIII.Oxigén Kupa második fordulóján. A célba érkezettek száma részvételi csúcsot hozott: 721 fő teljesítette a különböző mezei távokat, amelyeken négy új pályacsúcs is született.

Több ezren búcsúztatták a szezont a Balatonnál

Bozót | 2014-11-17 | Nincs hozzászólás!

11. alkalommal rajtolt el Siófokon - a hagyományoktól eltérően nem három, hanem idén négy futamban - az Intersport Balaton Maraton és Félmaraton mezőnye a hét végén, ami a résztvevők létszáma alapján hazánk negyedik legnagyobb létszámú félmaratoni futóversenyévé vált. A két napon összesen minden eddiginél többen, több mint 5500-an neveztek be valamelyik távra, hogy egy (vagy épp több) szenzációs futóversennyel búcsúztassák el a BSI futószezonját.

Ultrafutás - Bogár János kassai klubban folytatja

Bozót | 2014-11-15 | Nincs hozzászólás!

Több mint érdekes hír látott napvilágot a legnagyobb közösségi oldalon. Feladója a Fancsalon élő Bogár János hosszútávfutó volt, aki ezt írta: „Kedves futóbarátaim! Bocsánatot kérek azoktól, akiknek a nemtetszését váltom ki azzal, hogy januártól szlovák színekben futok majd a viadalaimon. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy kis hazánkban hitegetésből nem biztosított a versenyzésem, így rákényszerülök erre a döntésre."

Atlétika - 54 évesen is lehet maratont nyerni

Bozót | 2014-11-13 | 6 hozzászólás

Az 54 éves amerikai Doug Fernandez, számos fiatalabb atlétát megelőzve, 2:40:23 idővel nyerte a Harrisburg Maratont. Természetesen, a mezőny nem világklasszisokból állt, de korosztályában igencsak szép eredmény, ráadásul nem egész életében sportoló atlétáról van szó. 

Bolt egyedüli futóként a 100 legjobban fizetett sportoló közt

Bozót | 2014-11-13 | Nincs hozzászólás!

A Forbes magazin által elkészített rangsorban, Usain Bolt a világ 45. legjobban fizetett sportolója, és az egyetlen futó az első százban. 

Futás - a hétvégén itt az Intersport Balaton Maraton

Bozót | 2014-11-12 | 4 hozzászólás

Már csak hármat kell aludni és itt a BSI méltán népszerű szezonzáró eseménye a 11. Intersport Balaton Maraton. Az eseményen a két nap alatt lehet maratont , félmaratont és rövidebb távon is teljesíteni a magyar tenger partján. Már most bizonyos, hogy a félmaratonon megdől a nevezési rekord, ugyanis már az előnvezettek is többen vannak, mint tavaly összesen. 

Terepfutás - Staicu és Kovács sikere Olaszországban

Bozót | 2014-11-12 | Nincs hozzászólás!

Az előző hétvégén rendezték az olaszországi Tirano városában a Scott Valtellina Wine Trail versenyt. Két távon (21, 42 km) versenyezhettek a terepfutók (közel ezer fő) a szőlőtőkék között.  

Atlétika - Tudás Útja Félmaraton és egyetemi OB

Bozót | 2014-11-11 | Nincs hozzászólás!

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség a Semmelweis Egyetemmel közösen rendezte meg vasárnap Budapesten a 2014-es Atlétikai-Félmaraton Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokságot, a XIV. Tudás útja utcai futóversenyt. Az eseményt a félmaraton mellett 6 kilométeren, "akadémiai" távon is meghirdették.

Atlétika - lezajlott a Twickel Szőlőbirtok mezei sorozat bajai fordulója

Bozót | 2014-11-11 | Nincs hozzászólás!

Gyönyörű napsütés fogadta Baján a VII. Twickel Szőlőbirtok mezeifutó-versenysorozat indulóit. A harmadik helyszínen 148-an igyekeztek az utolsó állomás előtt újabb pontokat gyűjteni.

Atlétika - kenyai győzelem Athénban, Zahorán sikere Zeilben

Bozót | 2014-11-10 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál és a nőknél is csak kenyaiak álltak dobogóra a vasárnapi Athén Marathonon, míg a németországi Zeilben rendezett hegyi maratoni futóversenyt Zahorán Ádám nyerte meg.

Ultrafutás - Optivita Kupa és 6 órás OB

Bozót | 2014-11-10 | 2 hozzászólás

A férfiaknál Török-Ilyés László nyerte meg a hatórás ultrafutó országos bajnokságot, melyen mégsem ő, hanem csak a nyílt kategóriában nevezett Peyer Zoltán érte el a legjobb eredményt.

Atlétika - Tirunesh Dibaba gyermeket vár

Bozót | 2014-11-07 | 1 hozzászólás

Várandós az etiópok olimpiai bajnok futója, Tirunesh Dibaba, s emiatt kihagyja a következő szezont.

Ultrafutás - a hétvégén 6 órás országos bajnokság

Bozót | 2014-11-06 | Nincs hozzászólás!

November 8-án, Velencén lesz az ultrafutók idei utolsó országos bajnoksága, 6 órás versenyszámban. A verseny az OptiVita Ultrafutó Kupa hatodik, utolsó állomása, ahol a futók a 6 órás mellett 2 és 4 órás futamokban is indulhatnak egyéniben és párban.

Felszerelés - az első száz cipője New Yorkban

Bozót | 2014-11-05 | Nincs hozzászólás!

Szinte tradícióvá vált, hogy a Sneaker Report nevű weboldal a New York Marathont követően bemutatja az első száz célbaáérkező lábbelijét és statisztikát készít a legkedveltebb márkákról. Idén az élen futók közt a háromcsíkos márka volt a legnépszerűbb, a férfi és női győztes is Adizero Boost 2.0-t viselt. 

Ultrafutás - Zabari János az 50km World Trophy záróversenyén

Bozót | 2014-11-04 | 1 hozzászólás

Doha adott otthont október 31-én az 50 km World Trophy Final elnevezésű ultrafutó döntőnek. Magyarországról a meghívott legjobb 20 futó közé Zabari János, a TFSE- A-Tomsport versenyzője kvalifikálta magát.

Terepfutás - Szabó Gábor és Lubics Szilvi a Piros 85 győztesei

Bozót | 2014-11-04 | Nincs hozzászólás!

November első hétvégéjén ekrült megrendezésre a Piros 85 terepfutó verseny, amelyen Szabó Gábor és Lubics Szilvia diadalmaskodtak, Szilvi a női pályacsúcsot is megjavította. 

Versenybeszámoló - egy kimaxolt futóhétvége Olaszországban

Bozót | 2014-11-04 | 2 hozzászólás

Nemrégiben, egy hétvégén került sor a Limone Extreme Skyrace terepfutó viadalra és a Garda-tó Maratonra , de olyannyira különböző szegmensét képviselik a futásnak, hogy biztosan nem sok induló tervezte mindkettőt teljesíteni. Papp Bálint nem csak tervezte, de meg is csinálta, és írt is róla. 

Atlétika - Kipsang és Keitany győzött New Yorkban

Bozót | 2014-11-03 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál és a nőknél is az előzetesen legnagyobb esélyesnek tartott versenyző, Wilson Kipsang és Mary Keitany győzött az év utolsó kiemelt jelentőségű maratonfutó versenyén, a New York City Marathonon.

Atlétika - doppingon kapták Jeptoo-t, a díjátadó is elmaradt

Bozót | 2014-11-03 | Nincs hozzászólás!

A kiemelt maratonfutó viadalokat összefogó szervezet elhalasztotta a vasárnapra tervezett szezonzáró díjátadó ünnepségét, miután kiderült: az összetett győztes kenyai versenyzőnő doppingolt.

Atlétika - vasárnap New York City Maraton

Bozót | 2014-10-31 | Nincs hozzászólás!

A hétvégi hosszú edzést tegyétek szombatra, hogy vasárnap nyugodtan szurkolhassatok a televízió vagy a monitor előtt, ugyanis aznap kerül sor az idei New York City Maratonra. A nagymenők mellett, több honfitársunk is ott lesz a többtízezres mezőnyben. Hajrá!

Szabadidősport - Idén is volt "vissza a jövőbe" futás

Bozót | 2014-10-30 | Nincs hozzászólás!

Idén már hetedik alkalomal gyűltek össze lelkes futók, hogy úgy fussanak egy órát kora hajnalban, hogy valójában el is telt egy óra meg nem is. Természetesen, mindez úgy lehetséges, hogy az óraátállítás időpontjában, hajnali kettőkor indultak útnak. 

Két hét múlva szezonzáró Balaton Maraton

Bozót | 2014-10-30 | Nincs hozzászólás!

Ti is várjátok már a szezonzáró Balaton Maratont? A szervező Budapest Sportiroda már nagyon készül, hogy a szokott hangulatot és remek versenyzési lehetőséget biztosítson annak a többezer futónak aki velük tart az idén már 11. alkalommal megrendezésre kerülő Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon.

Megkezdődött a mezei futó Magyar Liga sorozat

Bozót | 2014-10-29 | Nincs hozzászólás!

A Békéscsaba melletti Pósteleken kezdődött meg a 2014-2015. évi Mezei futó Magyar Liga versenysorozata. A környezet turisztikai adottságai, az őzek közelsége, a szarvasbőgés kísérte futás mindenki számára különleges élményt adott. Az elmúlt szombati rajt előtti napokban sűrű esőzés volt, amely a terep újratervezésére késztette a rendezőket, ennek eredményeként kissé könnyebbé vált a versenypálya

Folytatást forgatnak a legendás Tűzszekerek című filmhez

Bozót | 2014-10-28 | Nincs hozzászólás!

A legendásnak számító Oscar-díjas Tűzszekerek című mozifilm Harold Abrahams mellett, vetélytársának, Eric Liddell skót sprinter életének egy szakaszát is bemutatta.  Gary Kurtz, az 1977-es Csillagok Háborúja producere,  leforgatná a történet folytatását, Liddell életéről az olimpiai győzelmétől, a japán hadifogságban bekövetkezett haláláig. 

Terepfutás - újabb teljesítők A Körön, és egy pályacsúcs

Bozót | 2014-10-28 | Nincs hozzászólás!

Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk A Kör névre hallgató 152 kilométeres börzsönyi erőpróbát, amelyen önkéntes alapon lehet "szerencsét próbálni" és 30 órán belül megpróbálni teljesíteni a cseppet sem könnyű útvonalat. A hosszú hétvégét kihasználva, hárman is nekivágtak, Gyurkó Péter egyedül, Lőw András és Sperka Tamás együtt. Mindannyian második alkalommal tettek próbát. 

Atlétika - Kebede és Kiptoo győzelme Frankfrutban

Bozót | 2014-10-27 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap került megrendezésre a BMW Frankfurt Maraton, az IAAF aranycimkéjével rendelkező versenyen Aberu Kebede és Mark Kiptoo győzedelmeskedett. Számos magyar futó is részt vett, a legjobb eredményt köztük Csere Gáspár érte el, aki a 19. helyen futott be. 

Extrém - 100 emelet 7 és fél perc alatt

Bozót | 2014-10-27 | 2 hozzászólás

Az USA-beli Empire State Building-ben rendezett lépcsőfutásról már írtunk, sőt, itthon is volt már lépcsőfutó verseny, de 100 emeletnyi magassághoz messzebbre kell tekintenünk. Ugyan közel két hete zajlott le Kínában a verseny, de talán most sem késő belegondolnunk....100 emelet...a győztesnek csak hét és fél perc

Ultrafutás - 2015-ben ismét ötnapos lesz a Bécs-Budapest

Bozót | 2014-10-27 | Nincs hozzászólás!

A jövő évben ismét a klasszikus, Bécs-Sopron-Győr-Tata-Budakeszi-Budapest útvonalon rendezik meg az idén kivételesen Győr és Budapest között lebonyolított ultramaratoni futóversenyt.

Atlétika - szakmai fórum a hazai távfutás helyzetéről

Bozót | 2014-10-24 | 1 hozzászólás

A Magyar Atlétikai Szövetség október 21-én Spiriev Attila sportigazgató és Csoma Ferenc szakági referens vezetésével tartotta meg a régóta tervezett, egész napos szakmai fórumát, amelynek témája a magyar közép,- és hosszútávfutás volt. A megbeszélés központi témája a magyar távfutás jelenlegi – ambivalens – helyzetének elemzése volt.

Ultrafutás - Steib Péter győzelmével zárult a Győr-Budapest ultramaraton

Bozót | 2014-10-24 | 2 hozzászólás

A második  és a harmadik versenynapon tovább növelve előnyét, rajt-cél győzelmet aratott Steib Péter az idén Győr-Budapest között megrendezett klasszikus ultramaratoni futóversenyen.

Ultrafutás - Steib Péter nyerte a Győr-Budapest első szakaszát

Bozót | 2014-10-22 | 1 hozzászólás

A Győr és Tata közötti 61 kilométeres etapon Steib komoly iramot diktált. Már fél távnál negyedórás előnyt szerzett a nagy esélyes, 23-szoros Bécs-Budapest induló Bogár János előtt, és végül több mint fél órával győzött.

Ultrafutás - elrajtolt a rövidített BBU mezőnye Győrből

Bozót | 2014-10-21 | 4 hozzászólás

Idén - rendhagyó módon - a szokottnál rövidebb távon, csupán Győr és Budapest között kerül megrendezésre a nagy múltú Bécs-Budapest Ultramarathon. A mezőny ma 10 órakor rajtolt el a Győrből, a teljes táv 3 nap alatt 142 km lesz, amelyet egyéniben és váltóban is lehet teljesíteni. 

Atlétika - a nagy szmog ellenére megtartották a Peking Maratont

Bozót | 2014-10-21 | 1 hozzászólás

Vasárnap óriási volt a légszennyezettség Pekingben, olyan magas mértékű, hogy a hivatalos ajánlás szerint a gyermekeknek és időseknek otthon, zárt térben kellett volna maradniuk, és mindenkit óvtak attól, hogy odakint sportoljon. A pekingi maratont mégis megrendezték.

Miért ne dobd ki a Spar Futófesztivál rajtszámod

Bozót | 2014-10-17 | Nincs hozzászólás!

Ugye nem felejtettétek el, hogy a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál bármely távjának rajtszáma bizonyos kedvezményeket ér, nem árt tehát verseny után megőrizni azokat! Soroljuk is, hogy idén mi jó jár egy-egy felmutatott rajtszámért!

Buborékban akarta átfutni az óceánt

Bozót | 2014-10-16 | Nincs hozzászólás!

Láttunk már sok furcsa futó rekordkísérletet, de ez talán mindent visz hülyeségben. Egy Reza Baluchi nevű futó fejébe vette, hogy egy felfújható buborékban keresztülfutja az óceánt, több mint 1000 mérföldet megtéve. Nem jutott messzire...

Futottál? Nem értél rá, de most megnéznéd? A Budapest Maraton teljes videóanyaga

Bozót | 2014-10-15 | Nincs hozzászólás!

Ha érdekel, hogy mi történt, miközben te futottál, pihentél a réten, zuhanyoztál és effélék, akkor jó hírünk van: az egész eseményt élőben közvetítettük, és az élő műsort rögzítettük is, és elérhető. Akárcsak az esemény szokásos összefoglaló rövid filmje.

Atlétika - fedett futófolyosót adtak át a Vasas fennállásának 100. évfordulóján

Bozót | 2014-10-13 | Nincs hozzászólás!

Péntek délután ünnepélyes keretek között – az idén 100 éves szakosztály több korábbi élversenyzőjének és mai fiatal atlétájának jelenlétében - adták át a Vasas Pasaréti úti Sportcentrumában épített új fedett futófolyosót. A döntő részben a fővárosi egyesületeknek biztosított központi támogatásból megvalósult beruházásnak köszönhetően a Vasas atlétái már az őszi-téli időszakban is jobb körülmények között készülhetnek.

Terepfutás - Németh Csaba sikere Franciaországban

Bozót | 2014-10-13 | Nincs hozzászólás!

Németh Csaba a Mammut Pro Team tagja 100 Miles Sud de France verseny 110 km-es számában a Grand Traverseé-n második helyen végzett.
A 160 km-es távon két magyar versenyző állt rajthoz, Zenyik Róbert és Medgyessy Gergő, ők sajnos nem értek célba.

Kipchoge és Jeptoo győzelmével zárult a Chicago Maraton

Bozót | 2014-10-13 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál és a nőknél is kenyai sikerrel zárult a vasárnapi chicagói maratoni futóverseny, amelyet a korábban pályán világbajnok Eliud Kipchoge és a női címvédő Rita Jeptoo nyert meg. Utóbbi a kétéves maratoni világsorozatot is megnyerte, így 600 ezer dollárral gazdagodott.

29. Spar Budapest Maraton - rekordlétszám és talán rekordmeleg

Bozót | 2014-10-13 | Nincs hozzászólás!

Minden idők legnagyobb létszámával zajlott a 29. Spar Budapest Maraton, összesen 23450 nevezés érkezett a különböző távokra. Az időjárás ugyan kissé megtréfálta a futókat, a reggeli hűvös után a klasszikus táv már nyári melegben rajtolt el, ami tovább fokozódott a zavartalan napsütésnek köszönhetően. A maratont Simona Staicu és Nagy Tamás János nyerték.

Atlétika - vasárnap Chicago Maraton

Bozót | 2014-10-10 | 1 hozzászólás

Most, hogy a budapesti versenyt szombatra helyezték át, a másnapi pihenés közben figyelhetjük a Chicago Maratont. Chicago nagyon népszerű pálya, gyors, szinte teljesen sík és a kora őszi időjárás is általában kedvez a futóknak, így sokan érkeznek ide egyéni csúccsal koronázni a szezont. A RunnersWorld összegyűjtötte, kire-mire érdemes figyelnünk a vasárnapi versenyen.

Magyar sikerek Tirolban és a hegyi Világkupán

Bozót | 2014-10-09 | Nincs hozzászólás!

A három napos hegyi versenyen a magyar top futókat Merényi Tímea, Staicu Simona és Kovács Ádám képviselte - a rajthoz állt számos magyar amatőrfutó mellett. Rekord létszámnak számító, több mint 600 versenyző indult el a viadalon – ahol 3500 méter szintemelkedéssel 75 kilométert kellett teljesíteni. 1. nap: 10km /2. na:p 42 km hegyi maraton /3. nap: 23 km terepfutás.

Utolsó maratonján a győzelmet célozza a címvédő Juhász-Staicu Simona

Bozót | 2014-10-09 | Nincs hozzászólás!

Juhász-Staicu Simona arra készül, hogy a szombati 29. SPAR Budapest Maraton®-on megvédi bajnoki címét. Tavaly tehát ő volt a leggyorsabb, de eddig már összesen háromszor állt a dobogó tetején, sőt, övé az esemény történetében a két legjobb időeredmény is.

Atlétika - több mint 3000 külföldit várnak a maratonra

Bozót | 2014-10-10 | Nincs hozzászólás!

Több mint 70 országból közel háromezer futó érkezik majd a 29. SPAR Budapest Maratonra, mely idén is a Városligetből indul, de az eddigiektől eltérően, szombaton kerül megrendezésre.

Futás - Mi van a Budapest Maraton mögött?

Bozót | 2014-10-08 | Nincs hozzászólás!

Október 11-én ismét Spar Budapest Maratont rendez a BSI, ahol – a tendenciáknak megfelelően- rekordszámú indulóra számítanak. Azt a legtöbben már tudjuk, milyen a tömegben állni, és hangos zenére elindulni, de kevesen ismerjük a másik oldalt: hogyan áll össze sokak várva-várt maratonja. A Mozgásvilág erről kérdezte a BSI egyik ügyvezető-versenyigazgatóját, Kocsis Árpádot.

Ultrafutás - Szüreti Ultra Fesztivál Balatonszőlősön

Bozót | 2014-10-07 | 1 hozzászólás

Szőlős Kör - Szüreti Ultra néven 52 kilométeres ultrafutó versenyt rendeztek a Balaton-felvidéken október 4-én. A szervezők által "az egyik legszebb ultrafutó verseny"-nek nevezett eseményen több ismert név is rajthoz állt, a győzelmet Zabari János szerezte meg. 

Fuss, szurkolj, nézd online! 29. Spar Budapest Maraton szombaton

Bozót | 2014-10-10 | Nincs hozzászólás!

Kell a hangod, kell a tapsod!  Október 11-én a 29. SPAR Budapest Maraton®Fesztiválon nem csak a futókat, a szurkolókat is várják! Ha nem tudsz kijönni a helyszínre, de érdekel az esemény, élőben nézheted online!

Atlétika - egy hét múlva 29. Spar Budapest Maraton

Bozót | 2014-10-03 | Nincs hozzászólás!

Itt van az ősz és itt van újra a Spar Budapest Maraton is. Már csak egy hét van hátra a nagy eseményig, ideje megszemlélni az idei útvonalat és átfutni a tudnivalókat. Ugye ti is nagyon várjátok már?

Kimetto-kihívás : Gyorsan futsz? Nyerj maraton nevezést a BSI játékán

Bozót | 2014-10-03 | Nincs hozzászólás!

Dennis Kimetto szeptember 28-án, Berlinben felállított új világcsúcsa 2:02:57.
Ez azt jelenti, hogy a verseny során a kenyai futó 70 másodperces 400 métereket teljesített. 105-öt, meg egy tört kört.
Ha van kedved, csatlakozz és tegyél is egy próbát! Fuss időre 400 métert, az eredményedet küldd el a kimetto.kihivas@futanet.hu címre.

Atlétika - botrányos érem huzavona az Ázsiai Játékokon

Bozót | 2014-09-30 | Nincs hozzászólás!

Igen kínos közjáték zajlott az Ázsiai Játékokon: az aranyérmet szerző Ruth Jebetet eredményhirdetés közben fosztották meg aranyérmétől. Amit aztán később újra megítéltek neki.

Atlétika - maratoni világcsúcs Berlinben

Bozót | 2014-09-29 | Nincs hozzászólás!

Világcsúccsal győzött Dennis Kimetto vasárnap a 41. Berlin Marathonon: 2 óra 2 perc 57 másodperc alatt futotta le a távot. A 30 éves kenyai 26 másodpercet faragott  a csúcstartó honfitársa, Wilson Kipsang 2:03:23-as rekordján, amelyet tavaly szintén Berlinben állított fel. 

Szabadidősport - október a gyaloglás hónapja

Bozót | 2014-09-26 | Nincs hozzászólás!

Immár 24 éve indult útjára a Világ Gyalogló Nap nevű kezdeményezés, amelyen az elmúlt években a világ 60 országában több mint 10 millióan kirándultak, sétáltak. Itthon is hatalmas az érdeklődés, a szervező Magyar Szabadidősport Szövetség közlése szerint tavaly több mint 15 ezren vettek részt az eseményen, idén pedig még több érdeklődőre számítanak. Az eseményt a MOB is támogatja.

 

Atlétika - 10 kilométeres utcai OB először

Bozót | 2014-09-26 | 2 hozzászólás

Vasárnap Szombathelyen kerül sor Magyarország első 10 km-es utcai futóbajnokságára. Az OB négy korcsoport számára kínál versenyzési lehetőséget. 

Salomon-Hervis Citytrail, avagy terepfutás a városban

Bozót | 2014-09-24 | Nincs hozzászólás!

Szintén az elmúlt hétvégén vehettek részt az érdeklődők a hazánkban újdonságnak számító citytrail vagyis városi terepfutó versenyen. Egyfajta ötvözete ez a terepfutásnak, mezei futásnak és a városi, aszfaltos versenyzésnek.

Hegyifutás - lezárult az Inov-8 hegyifutó kupasorozat

Bozót | 2014-09-24 | Nincs hozzászólás!

Szeptember 20-án, szombaton zárult a 2014-es Hegyifutó Kupasorozatunk, Dobogókőn. A BBU Hegyi Fesztivál terepfutó versenye volt az utolsó kupafutam, ahol 18km-en 740m szintkülönbséget kellett legyőzni a versenyzőknek.

Szabadidősport - családi futó- és gyaloglónap a fővárosban

Bozót | 2014-09-23 | Nincs hozzászólás!

Fuss vagy gyalogolj egy jót a Városligetben, a Királydomb mellett a 7. kerületi Futó- és Gyaloglónapon szeptember 27-én! Gyönyörű az őszi Városliget, az idő ilyenkor még nem a zord arcát mutatja, válogathat az egész család tehát a távokból: 1507 méter futás vagy gyaloglás, 5007 méter futás... Ne hagyd ki!

Megkezdődött a margitszigeti futókör felújítása

Bozót | 2014-09-23 | 4 hozzászólás

2014. szeptember 22-én megkezdődött a futókör felújítása. A futók tájékoztatására plakátokat, és molinókat helyeznek ki egy ajánlott útvonal térképével - nézd meg!

Szépen helytálltak a magyarok a Spartan Race világbajnokságon

Bozót | 2014-09-22 | Nincs hozzászólás!

Az 5. Spartan Race világbajnokságot Vermontban rendezték meg, ahol az európai válogatott keretében 3 magyar sportoló is rajthoz állt az idei világkupa szereplésük alapján. Kempelen Zita és Lukács Lilla 138 induló közül a 60. és 61. helyen, Mester Bálint pedig 418 induló közül a 76. helyen zárták a világbajnokságot.

Ultrafutás - 19 magyar célbaérkező a Spartathlonon + egy női pályacsúcs

Bozót | 2014-09-29 | 6 hozzászólás

Hagyományosan szeptember utolsó hétvégéjén rendezték meg a világ egyik legnehezebb aszfaltos ultrájának tartott Spartathlont. A verseny, ahol minden teljesítő győztes, egyre több futót vonz, hazánkból is. Idén 30 magyarnak (köztük 3 nem az országban élő kettős állampolgár) vett részt és közűlük 19-en sikerrel célba is értek. Lubics Szilvi női pályacsúccsal az abszolút 9. helyen!

Extrém - 50 000 kilométert futott az ír "Forrest Gump"

Bozót | 2014-09-16 | Nincs hozzászólás!

Négy évig tartó világkörüli futóútja során mintegy 50 000 kilométert tett meg az egykori ír építőmunkás Tony Mangan.

Rekordlétszám a budapesti Wizzair Félmaratonon

Bozót | 2014-09-15 | Nincs hozzászólás!

13500-ra növekedett a versenyre nevezők száma szemben a tavalyi 12850-el. Egyéniben soha ennyi futó nem indult, 9250 nevezést regisztráltunk! A duóban és trióban futók száma is rekord, 1400 csapat adta le a nevezését. 

1000 fotó a Wizz Air Budapest Félmaratonról

sepi | 2014-09-16 | 1 hozzászólás

Ismét ott jártunk a Wizz Air Budapest Félmaratonon és ha már ott voltunk, akkor fotósunk eldurrantott vagy 1000 képet. A befutó előtti fotók időrendben vannak, könnyen megtalálhatjátok magatokat. Nézegessétek őket kedvetekre.

Futás - hasznos infók a vasárnapi Wizzair Félmaratonnal kapcsolatban

Bozót | 2014-09-12 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap kerül sor az egykori Nike, az idei évtől Wizzair Budapest Félmaraton futóversenyre és kísérőrendezvényeire. Az eseményt idén is a megszokott, sőt még még nagyobb érdeklődés övezi, igyekszünk néhány fontos információval ellátni elsősorban az elsőbálozókat, de például a közlekedési infók mindenki számára hasznosak lehetnek, ezeket terjesszétek autós, nemfutó ismerősök körében is!

Vasárnap 30. WMRA Hegyifutó VB - 17 magyar futó a mezőnyben

Bozót | 2014-09-12 | Nincs hozzászólás!

Szeptember 14-én rendezik meg Olaszországban (Casette di Massa, Toscana) a Hegyifutó világbajnokságot, amelyre mi, magyarok teljes csapattal utazunk. IAAF által támogatott világeseményre 40 ország futó jelezték részvételüket.

Atlétika - Kipsang és Keitany is rajthoz áll New Yorkban

Bozót | 2014-09-11 | Nincs hozzászólás!

A világcsúcstartó Wilson Kipsang és a kétszeres londoni bajnok Mary Keitany is rajthoz áll november 2-án  a New York City Maratonon.

Rekordlétszámú külföldi a Wizzair Félmaratonon

Bozót | 2014-09-10 | Nincs hozzászólás!

Huszonkilencedik alkalommal rendezik meg vasárnap a Wizz Air Budapest Félmaratont, melyre több nevezés érkezett külföldről, mint a korábbi években bármikor.

Terepfutás - verseny 7 völgyön át

Bozót | 2014-09-09 | Nincs hozzászólás!

Szeptember 6-án rajtolt a lengyelországi Krynica városából a Bieg 7 Dolin ultratávú terepfutóverseny, a mezőnyben három magyar futóval. Papp Gergő, Németh Csaba és Karlowits-Juhász Tamás természetesen nem jött haza érmek nélkül. 

Ultrafutás - Optivita Kupa 5. állomás - eredmények

Bozót | 2014-09-09 | 1 hozzászólás

Az 50 kilométeres OB-val egyidőben a fővárosban került megrendezésre az idei Optivita ULtarfutó Kupa versenysorozat 5. állomása. A budapesti Puskás STadionban rendezett eseményen 2-4-6 és 12 órás számban állhattak rajthoz a futók. 

Atlétika - 50 km országos ultrafutó bajnokság és ATOMfutás

Bozót | 2014-09-09 | 2 hozzászólás

A hétvégén került sor a Paksi Atomfutás keretében az 50 kilométeres ultrafutó országos bajnokságra. A férfiaknál Zsigmond Előd, a hölgyeknél Kis-Prantner Krisztina diadalmaskodtak. 

Atlétika - Farah győzött, Keitany pályacsúcsot futott a Great North Runon

Bozót | 2014-09-08 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap került sor az IAAF arany cimkéjét viselő Bupa Great North Run  félmaratonra, ahol nagy csatában végül Mo Farah szerezte meg az abszolút  győzelmet, míg a hölgyek versenyében Mary Keitany pályacsúccsal lett első. 

Futás - egymilliomodik teljesítőjét ünnepli a brit Great North Run

Bozót | 2014-09-05 | Nincs hozzászólás!

A több, mint harmincéves múltra visszatekintő szigetországi félmaraton egymilliomodik teljesítőjét várja idei rendezvényén, vasárnap. Az először 1981-ben megrendezett verseny a hivatalos időméréssel rendelkező futóversenyek történetében elsőként éri el ezt a mérföldkövet, amelynek örömére látványos megnyitó ünnepséget rendeztek csütörtökön a Tyne folyó partján. 

Fuss babakocsival rekordkísérlet a Wizzair Ligetkörön

Bozót | 2014-09-04 | 3 hozzászólás

Szeptember 14-én rekordkísérletre várják a sportos kismamákat és gyermekeiket a Városligetbe. A Fuss babakocsival Egyesület és a dm drogéria közös célja, hogy a 29. Wizz Air Budapest Félmaraton betétszámán, a Ligetkörön minél több babakocsis futó álljon rajthoz. A 3,4 km-es táv teljesítésével a kismamák közösségi sportolását szeretnék népszerűsíteni.

Nagy siker volt a Brutálfutás pesti eseménye - kisfilm

Bozót | 2014-09-04 | 1 hozzászólás

Hatalmas sikere volt az augusztus utolsó hétvégéjén megrendezett  BURGER KING® Brutálfutás Budapest 1.0-nak, amihez természetesen a jó idő és a különleges helyszín is hozzájárult. A résztvevőknek az élmény, az emlékek - és természetesen a befutóérem maradt, nekünk pedig a rengeteg felvétel, amit kameránkkal rögzítettünk. Be is mutatjuk az első, rövidebb, hangulatfelidéző összeállítást most nektek. - írja a rendező Budapest Sportiroda.

Atlétika - Kawauchi idei ötödik maratoni pályacsúcsa

Bozót | 2014-09-03 | Nincs hozzászólás!

A városi maratonokat figyelemmel követő sporttársaknak nem kell bemutatni a japán amatőr-profi maratonista Yuki Kawauchit, aki elképesztő mennyiségben futja a jobbnál jobb maratonokat. A múlt hétvégén Ausztráliában állt rajthoz a City to Surf maratonon és pályacsúccsal győzött.

Atlétika - 10 magyar érem a Veterán Atlétikai EB-n

Bozót | 2014-09-02 | Nincs hozzászólás!

A tötökországi Izmírben rendezték meg az elmúlt héten a szenior atléták 19. európai kontinensbajnokságát. Hazánk jelentős létszámmal képviseltette magát és a magyar csapat végül 10 éremmel zárt. 

Hegyifutás - Merényi Tímea továbbra is a pontlista élén!

Bozót | 2014-09-02 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap rendezték az ausztriai Leogangban a WMRA által kiírt hegyifutó World Cup 4. állomását, amelyen az indulóknak 8 km alatt több mint 1100 méter szintemelkedést kellett teljesíteni. Az IAAF égisze alatt zajló sorozaton, a Világkupa összetett pontversenyében vezető Merényi Tímea a viadalon elért hatodik helyezésével megerősítette rangos pozícióját.

Extrém - szombaton jön a Burger KIng Brutálfutás Budapest 1.0

Bozót | 2014-08-28 | Nincs hozzászólás!

Ahogy a világban, úgy az itthon is egyre népszerűbb extrém futóversenyek néhány éves története során először robban be Budapest szívébe a legkülönlegesebb akadályfutás. Augusztus utolsó szombatján az ország legismertebb stadionja ad otthont a BURGER KING® BRUTÁLFUTÁS BUDAPEST 1.0-nak. 

Terepfutás - véget ért az UTMB és kísérőrendezvényei

Bozót | 2014-09-01 | 2 hozzászólás

A  múlt héten került sor a magyar futók körében is egyre népszerűbb UTMB és kísérőrendezvényeire, a leghosszabb és legembertpróbálóbb táv a PTL (Petit Trott á Leon) már  hétfőn elrajtolt, majd sorban követte a többi versenyszám a hét során, míg végül vasárnap együtt ünnepelhetett az összes célbaérkező.

Ultrafutás - Zahorán Ádám sikere Bayreuth-ban

Bozót | 2014-08-19 | Nincs hozzászólás!

Zahorán Ádám egyéni csúccsal és pályarekorddal nyerte meg a Bayreuth-ban rendezett nemzetközi 6 órás futóversenyt.

Ultrafutás - sikerrel debütált a Korinthosz.hu ultrafutó verseny

Bozót | 2014-08-18 | 3 hozzászólás

Első ízben került megrendezésre szombaton a 81 km távú Korinthosz.hu ultrafutó viadal Baja és Szekszárd közt. A hazai ultra palettát színesítő új eseményen Simonyi Balázs és Lubics Szilvia  állhatott a dobogó legfelső fokára.

Masters hegyifutó világbajnokság - nyílt nevezési lehetőség!

Bozót | 2014-08-12 | Nincs hozzászólás!

Az idén Ausztriában megrendezésre kerülő Masters Hegyifuó Világbajnokságra különösebb megkötés nélkül várják a jelentkezéseket, csupán a minimum 35 éves életkor a feltétel. 

Terepfutás - terepmenők nagy csatája a Sierre-Zinalon

Bozót | 2014-08-11 | Nincs hozzászólás!

Talán kevesen ismerik a svájci hegyekben rendezett Sierre-Zinal terepfutóversenyt, amelyre idén az elmúlt hétvégén került sor. A közepesen nehéznek mondható, 2200 m szintemelkedést tartalmazó, 31 kilométeres távon túl nagy meglepetést nem okozott Kilian Jornet győzelme.

Egészség - újabb tanulmány támasztja alá a futás előnyeit

Bozót | 2014-08-08 | Nincs hozzászólás!

A rendszeres futás időtartamától és tempójától függetlenül is csökkenti a szívproblémák miatti halálozás kockázatát - állapította meg egy nagy léptékű, hosszú távú amerikai tanulmány.

Extrém - véget ért a világ leghosszabb futóversenye

Bozót | 2014-08-08 | Nincs hozzászólás!

Az ukrán Sarvagata Ukrainskyi lett az idei győztese a világ leghosszabb futóversenyének tartott 3100 mrföldes Self Transcendence viadalon. A szabályok szerint 52 nap áll a futók rendelkezésére, a győztesnek idén 44 nap is elég volt. 

Ultrafutás - idén féltávra csökken az egykori Bécs-Pozsony-Budapest

Bozót | 2014-08-08 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt években három országot érintő futóversenyt, a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni viadalt az idén Győr és Budapest között bonyolítják le - tájékoztatták az MTI-t csütörtökön a szervezők.

Ultrafutás - 12 órás OB és Optivita Ultrafutó Kupaforduló Kecskeméten

Bozót | 2014-08-04 | Nincs hozzászólás!

Szombaton Kecskeméten került sor a 12 órás ultrafutó országos bajnokságra az idei Optivita Ultrafutó Kupa negyedik állomásának részeként. Az eseményen a 12 órán kívül 2, 4, 6 és 24 órán, valamint váltóban is lehetett indulni. Az OB győztesei Gyebnár Éva és Polyák Csaba lettek. 

Technika - magyar fiatalok sikere sportos alkalmazás fejlesztéssel

Bozót | 2014-08-05 | Nincs hozzászólás!

Egy szegedi fiatalokból álló magyar fejlesztő csapat, a Tep nyerte el a Microsoft globális technológiai versenye, az Imagine Cup innovációs kategóriájának második helyezését, valamint a finn AppCampus különdíjat - közölte az MTI-vel szombaton a Microsoft Magyarország.

Terepfutás - Zahorán Ádám eltévedésekkel is harmadik

Bozót | 2014-08-04 | Nincs hozzászólás!

Zahorán Ádám több eltévedéssel is a harmadik helyen végzett a németországi Trier városában rendezett terepfutó versenyen.

Utcát neveznek el a futólegenda Ted Corbittról

Bozót | 2014-07-31 | Nincs hozzászólás!

New Yorkban utcát neveznek el Ted Corbittról aki az amerikai maraton illetve ultramaratoni futás úttörőjének tekinthető. Corbitt volt az első afro-amerikai tagja az USA olimpiai csapatának 1952-ben (33 évesen, ami akkoriban kivételesnek számított).

Hegyifutás - Merényi Tímea a világkupa pontlista élén!

Bozót | 2014-07-30 | Nincs hozzászólás!

A Hegyifutó Világkupa harmadik állomása a szlovéniai Kamnikban került megrendezésre, ahol az indulóknak a 2558 méter magas Grintovec hegység csúcsát kellett meghódítani. A verseny a legnehezebb pálya a Világkupa hat állomása közül, csaknem 2000 méter a szintemelkedés 9,8 km alatt !

Terepfutás - Budapest Terep Kupa eredmények

Bozót | 2014-07-29 | Nincs hozzászólás!

A Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség (MSTSZ) július utolsó hétvégéjén rendezte meg a Budapest Terep Kupa elnevezésű versenyét, amelyen négy távon (ultramaraton, maraton, félmaraton, minimaraton) indulhattak a résztvevők.

Ultrautás - nem sztárfutók nyerték a Badwatert

Bozót | 2014-07-25 | 2 hozzászólás

Az USA legkeményebb ultrájának tartott,  idén megváltozott útvonalon zajló Badwatert nem a nagy nevek közül nyerték. A férfiaknál a 38 éves tanár, Harvey Lewis lett az első, a hölgyeknél Alyson Venti ért be elsőként.

Ultrafutás - még két hét van hátra a világ leghosszabb futóversenyéből

Bozót | 2014-07-24 | Nincs hozzászólás!

A világ leghosszabb ultrafutó versenyének tartott 3100 mérföldes Sri Chinmoy Self-Transcendence Race idén június 15-én rajtolt el az Egyesült Államokban. A versenyzőknek 52 nap áll maximálisan rendelkezésére, hogy teljesítsék a távot.

Atlétika - 90+ korosztályos váltó világcsúcshalmozása

Bozót | 2014-07-23 | Nincs hozzászólás!

Az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége által rendezett szabadtéri veterán bajnokságon egyszerre három világcsúcsot is megdöntött egy 90 év feletti futókból álló ötfős váltó. 

Terepfutás - Dolomites Skyrace lélegzetelállító pályán

Bozót | 2014-07-23 | Nincs hozzászólás!

A Dolomites Skyrace verseny igazi különlegesség, a 22 km hosszú pálya első szakasza 10 km 1450 m-ről fel 3150 m-re, majd 12 km vissza 1450 m-re vezet. Kilian Jornet (SALOMON) 2:03:50-es idővel nyerte a versenyt, alig 3 percere saját pályacsúcsától.

Hegyifutó Országos Bajnokság beszámoló

Bozót | 2014-07-23 | Nincs hozzászólás!

A Kékestető lankái és 30 fokos hőség várta a Parádfürdőre érkezőket az immár hatodik alkalommal megrendezett hegyifutó országos bajnokságon július 20-án. Az ob egyben a rendező Futapest Klub éves terepfutó sorozatának 16. állomása is volt, nyílt versennyel, társrendező szerepét a Magyar Atlétikai Szövetség Hegyi -És Terepfutó bizottsága látta el.

Ultrafutás - zajlik a hírhedt Badwater Ultramarathon

Bozót | 2014-07-22 | Nincs hozzászólás!

A hírhedt 135 mérföldes ultraversenyen  a magyar Kónya Ákos háromszor is (2006-2008) az előkelő második helyen végzett, rajta kívül még Pallos Judit teljesítette maygar versenyzőként a távot, 2006-ban.  Az embert próbáló viadalon 217km-t kell teljesíteni az indulóknak a Föld egyik különösen barátságtalan vidékén, a kaliforniai Death Valley (Halálvölgy) forró katlanjától a Mount Whitney csúcsáig. 

Ultrafutás - Zahorán János sikere 24 órán

Bozót | 2014-07-21 | Nincs hozzászólás!

Zahorán János révén ismét magyar sikerrel zárult a Stuttgart közeli Dettenhausenben rendezett nemzetközi 24 órás futóverseny.

Terepfutás - magyar siker az Eiger Ultra Trailen

Bozót | 2014-07-21 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén rendezett Eiger Ultra Trail 101 kilométeres távján Wermescher Ildikó nagyszerű versenyzéssel a második helyen végzett. A Mammut Pro Team&Wolly Sport versenyzője 14:25:41 idővel teljesítette a 6700 méter szintemelkedést tartalmazó távot. 

Futás - egyre népszerűbbek a nudista futóversenyek az USA-ban

Bozót | 2014-07-18 | 3 hozzászólás

Egyre növekszik a nudista futóversenyek népszerűsége, elsősorban az USA meleg időjárásáról híres partvidéki területein. Ezeken az eseményeken a ruházat viselése opcionális, a legtöbb résztvevő teljesen meztelenül indul, eltekintve a futócipőtől és esetlegesen a sportórától.

Extrém - négyszer futotta le a hírhedt Badwater útvonalát

Bozót | 2014-07-18 | Nincs hozzászólás!

A világ legnehezebb ultrafutó-versenyének tartott Badwater 135 mérföldes hosszával és a sivatagban uralkodó extrém időjárási körülményekkel avlóban nem egyszerű vállakozás, ám van akinek még ez sem elég. Lisa Smith-Batchen oda-vissza összesen négyszer tette meg a verseny útvonalát jótékonysági céllal. 

Jótékonyság - sikeresen célba ért a Jótifuti

Bozót | 2014-07-22 | 1 hozzászólás

Szép magyar szereplés a hegyifutó Európa Bajnokságon

Bozót | 2014-07-17 | Nincs hozzászólás!

Július 12-én rendezték meg Franciaországban a 13. Hegyifutó Eb-t, ahol a 26 nemzet között természetesen a magyar csapat is képviseltette a magát. Előzetesen a 2013-as hegyifutó magyar bajnok Szabó Sándortól vártuk a legjobb teljesítmény és ez be is igazolódott, hiszen az előkelő 29. helyen futott be a technikás pályán. 

Terepfutás - Németh Csaba peches futása a Cervino X-trailen

Bozót | 2014-07-09 | Nincs hozzászólás!

Kiváló terepfutónk legutóbb az olaszországi Cervino X-trail hegyifutó viadalon állt rajthoz. Csaba komoly győzelmi esélyekkel indult, kezdetben vezető pozícióban haladt, ám sajnálatos módon pályatévesztésért kizárták.

Tudomány - futás és öregedés

Bozót | 2014-07-09 | 1 hozzászólás

Egy friss kutatás azt állapította meg, hogy a hosszú ideje futó alanyok szervezetében alacsonyabb bizonyos, az öregedéssel összefüggésbe hozott anyagok szintje.

Extrém terepfutás - magyar érmek a Spartan Race Super távján

Bozót | 2014-07-08 | Nincs hozzászólás!

A „super" jelzésű hosszútávon megrendezett Spartan Race extrém akadályfutáson ismét több magyar siker született.
Az elit férfi csapatversenyben a X2S CUBE TEAM Salomon szerezte meg az ezüstérmet szoros versenyben. A női versenyben Kempelen Zita hozta a formáját és megszerezte a bronzérmet.

Hegyifutó Maratoni Magyar Bajnokság - eredmények

Bozót | 2014-07-08 | Nincs hozzászólás!

Az Egri Testedző Club immáron a 3. alkalommal rendezhetett Hegyifutó magyar Bajnokságot. Az időjárás ebben az évben kegyeibe fogadta a rendezőséget és a versenyzőket is.

Egy hét múlva Jótifuti a Down szindrómás gyermekekért

Bozót | 2014-07-08 | 2 hozzászólás

Lajkó Csaba székesfehérvári ultramaratoni futó 10 barátjával 7 nap alatt elfut Székesfehérvárról Budapestre, Nagykanizsa és Pécs érintésével. A figyelemfelhívó kezdeményezés célja, hogy Magyarországon minél többen megismerjék a Down-szindrómával élő embereket, valamint a fogyatékkal élő gyermekek korai fejlesztésének fontosságát. Az eseményhez kapcsolódóan a Down Egyesület Nyíregyázán szimpátia-futást szervez.

Tudomány - vérrögök kialakulásának esélye futóknál

Bozót | 2014-07-04 | 11 hozzászólás

Pár hete egy kanadai élvonalbeli hosszútávfutónál okozott egy elfertőződött vérrög súlyos komplikációt, de több hasonló eset is előfordult már aktívan sportoló egyéneknél. Azt gondolnánk, a sportolóknál kisebb a vérrögök kockázata, igaz ez?

Rekordtempó békatalppal - futva :)

Bozót | 2014-07-04 | Nincs hozzászólás!

Sok őrült rekordkísérletet láttunk már futásban, bombaruhás futástól a sörivással nehezített vágtázásig, íme egy újabb elvetemült : rekordgyors mérföld békatalppal. Lehet hogy összetévesztette az atlétikai pályát a medencével? :)

Terepfutás - WS 100 és Lavaredo/Cortina Trail eredmények

Bozót | 2014-07-02 | Nincs hozzászólás!

Sűrű terepfutó program volt június utolsó hétvégéjén, a Skyrunning VB mellett, ekkor rendezték Olaszországban a The North Face Lavaredo Ultra Trail és Cortina TRail versenyeket, valamint ugyanekkor került sor az USA legendás 100 mérföldes viadalára, a Western States-re is.

Ifjúsági hegyifutó kupa magyar résztvevőkkel

Bozót | 2014-07-02 | Nincs hozzászólás!

Ismét sikerült megteremteni annak a lehetőségét, hogy a legjobb 16-17 éves magyar hegyifutók is részt vegyenek a korosztályuknak megfelelő legrangosabb nemzetközi eseményen. A WMRA által kilencedik alkalommal megrendezett Youth Cup egyben nem hivatalos világbajnokság is, melynek most Olaszország,a Garda tó északi részén festői környezetben elhelyezkedő Arco városa adott otthont.

Folytatódik Oscar Pistorius büntetőpere

Bozót | 2014-07-01 | Nincs hozzászólás!

Több mint egy hónapos szünet után folytatódott Oscar Pistorius pere. A barátnőjét meggyilkoló műlábú futót a bíróság harmincnapos pszichiátriai megfigyelésre kötelezték, ennek az eredményét közölték hétfőn. A szakvélemény szerint Pistorius a gyilkosság idején nem volt mentálisan zavart.

Skyrunning Világbajnokság eredmények

Bozót | 2014-06-30 | 2 hozzászólás

Június utolsó hétvégéjén került sor a franciaországi Chamonix-ban a Skyrunning világbajnokságra, ahol több különféle versenyszámban (Sky distance, Ultra,  Vertical km, cross és 10 km) mérkőztek meg a sportág legjobbjai. 

Dagonyázás és akadályok egy futóversenyen? Brutálfutás!

Bozót | 2014-06-25 | Nincs hozzászólás!

A szervezők ahol kellett ástak, locsoltak, építettek, elzártak és kibontottak, hogy az 1370 fős, rekordlétszámú mezőny valóban élete leghosszabb 7 kilométerét teljesíthesse a nyáregyházi motocrosspályán. Egészen röviden így lehetne összefoglalni a Budapest Sportiroda (BSI) szervezte Brutálfutás 3.0 elnevezésű eseményt.

Tizedik napja zajlik a világ leghosszabb futóversenye

Bozót | 2014-06-25 | Nincs hozzászólás!

A világ leghosszabb ultrafutó versenyének tartott 3100 mérföldes Sri Chinmoy Self-Transcendence Race idén június 15-én rajtolt el az Egyesült Államokban. A versenyzőknek 52 nap áll maximálisan rendelkezésére, hogy teljesítsék a távot.

Ultramaraton a Fertő-tó körül

Bozót | 2014-06-25 | Nincs hozzászólás!

Második alkalommal rendeznek futást a Fertő tó körül; a Sopron-Podersdorf-Sopron útvonalon július 12-én és 13-án sorra kerülő eseményre az októberi Bécs-Pozsony-Budapest ultramaraton előfutáraként tekintenek a szervezők – hangzott el kedden sajtótájékoztatón.

Atlétika - legyőzte a nyúl a félmaratoni világcsúcstartót

Bozót | 2014-06-23 | 4 hozzászólás

A kenyai Geoffrey Ronoh az atlétikában ritkán látható dolgot tett. Bár csak arra kérték az olomouci félmaratonon, hogy féltávig diktálja a tempót a maratonon tavaly világcsúcsot futó Wilson Kipsangnak, annyira jól érezte magát, hogy továbbment, majd meg is nyerte a versenyt.

Terepfutás - nagyszerű ultrás sikerek külföldön - helyreigazítás

Bozót | 2014-06-24 | Nincs hozzászólás!

Mint előzetesünkben írtuk, a hétvégén terepfutóink komoly létszámmal képviselték kishazánkat szerte a világon és most örömmel számolhatunk be az elért nagyszerű eredményeikről. Az eredmények közlésébe néhány hiba csúszott, pontosítottuk.

Terepfutóversenyek, szurkolnivaló a hétvégére

Bozót | 2014-06-21 | 4 hozzászólás

Zugspitz, Mozart100, Cro-Magnon Ultratrail, Velebit Ultra szurkolók IDE! Hétvégén számottevő magyar csapat szaladgál majd a hegyek között, most rendezik a Zugspitz ultra terepfutó versenyt, a 120 kilométeres hosszú távval büszkélkedő Cro-Magnon Ultratrail-t, a Velebit Ultrát és a Mozart 100-at is. Hajrá!

Jön a Mozgás Éjszakája Budapesten

Bozót | 2014-06-20 | 2 hozzászólás

2014. június 28-án vár az első éjszakai mozgásfesztivál a Hősök terén és a Városligetben. Fuss a csillagokkal Budapest legszebb utcáin a 3, 6,5 vagy 10 kilométeres távokon! Utána pedig próbáld ki magad a többi sportágban is!

Terepfutás - Kilian Jornet új gyorsasági rekordja

Bozót | 2014-06-20 | 1 hozzászólás

Kilian egy korábbi szintén fantasztikus csúcsot döntött meg a West Buttress úton, a Summit of My Life projekt keretében. Az új rekord 11:40. A korábbi rekordot Ed Warren állította be, még 2013-ban, 16:46 idővel. Ezt döntötte meg Kilian 5 órával és 6 perccel.

Atlétika - Kawauchi újabb bravúrja, 50 km japán csúcs

Bozót | 2014-06-19 | Nincs hozzászólás!

A már legendásnak számító japán maratonfutó, Yuki Kawauchi 16 hete minden héten versenyez, legutóbb az Okinoshima 50 km ultramaratoon vett részt, idén már negyedik alkalommal, és japán csúccsal, 2:47:27 idővel ért célba (bár ezt a távot országa nem jegyzi)

Atlétika - új országos csúcs 1000 méteren

Bozót | 2014-06-18 | 3 hozzászólás

Ostravában, a hagyományos Aranycipő verseny 1000 méteres számában kiválóan futott Kazi Tamás. A 16 fős, erős mezőnyben végig jól helyezkedve 2:17,38 perces eredménnyel, nyolcadik helyen célba érve új országos csúcsot ért el. 

Sri Chinmoy Békefutás Magyarországon

Bozót | 2014-06-18 | 1 hozzászólás

Magyarország az idén tizenhetedik alkalommal kapcsolódik be az európai országokat összekötő váltóba, amelynek célja, hogy a sport összekovácsoló ereje által fejlessze az egyének, közösségek és nemzetek közötti békét és barátságot. A 24.000 kilométeres európai váltó az idei évben 49 országot kapcsol össze. A több mint két évtizedes múltra tekintő rendezvényt olyan híres személyiségek támogatták, mint II. János Pál Pápa, Nelson Mandela, Muhammad Ali, Teréz anya.

Hegyifutás - Merényi Tímea világkupa második

Bozót | 2014-06-17 | 3 hozzászólás

Múlt heti kitűnő ausztriai világkupa 5. helyezése után Merényi Tímea felállhatott a dobogóra a hegyifutó sorozat franciaországi állomásán a Grand Ballonon. Gál Géza tanítványa történelmi tettet hajtott végre, hiszen első magyarként lett dobogós. Ez eddig legjobb eredmény, egy negyedik hellyel Kovács Ádám volt, tudtk meg a Magyar Hegyi- és Terepfutó Szövetségtől.

Rekordlétszám és hangulat a K&H Maratonváltón

Bozót | 2014-06-16 | Nincs hozzászólás!

Több mint kilencezren vettek részt a vasárnap 21. alkalommal megrendezett K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltón. A szervezők beszámolója alapján a hangulat remek volt a budapesti 56-osok terén és környékén, ahol hat órán át megállás nélkül özönlöttek a futók a váltóhelyek és a cél felé.

Ultrafutás - magyar sikerek a szerb bajnokságon

Bozót | 2014-06-16 | 1 hozzászólás

A hétvégén ekrült megrendezésre a szerb 24, 12, 6 órás, illetve 100 kilométeres bajnokság Palicon. Sajnálatos, hogy a szépséges környezetben zajló esemény meglehetősen kevés futót vonzott, de ez semmit nem von le a résztvevő magyar versenyzők eredményeinek értékéből. Vajda Anita eredménye a legszebb, 215 km feletti eredményével toronymagasan nyerte a női 24 órást.

Vasárnap K&H Maraton és Félmaraton váltó különleges csapatokkal

Bozót | 2014-06-13 | 2 hozzászólás

Június 15-én (vasárnap), az 56-osok terén 9.30 és 15.00 óra között kerül megrendezésre a 21. K&H mozdulj! maraton- és félmaratonváltó futás, amelyre mostanáig közel 9000 futó nevezett. Szép számmal akadnak érdekes csapatok is. 

Egyre többen és többet futunk - felmérés

Bozót | 2014-06-12 | 3 hozzászólás

A mozgasvilag.hu már a tavalyi évben is készített egy kérdőíves felmérést az olvasók futószokásairól, mennyit, mikor, hol edzenek. Idén újra elkészült a felmérés és az eredményeket összevetették a korábbival. 

Tudomány - a tervszerű frissítés jobb időeredményhez vezet

Bozót | 2014-06-11 | 1 hozzászólás

Sok kutatást végeztek már a futás közbeni frissítéssel kapcsolatban, de a legtöbb ilyen vizsgálatot "steril" körülmények között, laborban végezték, az alanyok jellemzően futópadon futottak. Egy újabb tanulmány azonban a való világból vett mintát, svéd kutatók a Koppenhága Maraton résztvevőit tesztelték.

Merényi Tímea ötödik a hegyifutó világkupaversenyen

Bozót | 2014-06-11 | Nincs hozzászólás!

Az idei év első hegyifutó világkupáját a festői szépségű ausztriai Bludenz városában rendezték meg. Férfiaknál kenyai siker született Simon Muthoni révén, míg a hölgyeknél a többszörös hegyifutó világbajnok Andrea Mayr győzött magabiztosan és szép magyar eredménynek is örülhettünk.

Keszthelyi Kilométerek kánikulában a pünkösdi hétvégén

Bozót | 2014-06-10 | 2 hozzászólás

Rekkenő hőségben került sor Pünkösdkor a Keszthelyi Kilométerek futóversenyre, ahol a kánikula ellenére az előzetesen regisztrált  1560 főből 1491 részt vett. A maratoni versenyszámot Berec Lajos és Földingné Nagy Judit nyerte.

Részvételi csúcs várható a Keszthelyi Kilométereken

Bozót | 2014-06-06 | Nincs hozzászólás!

Szombaton és vasárnap hetedik alkalommal rendezik meg a Keszthelyi Kilométerek elnevezésű futóversenyt, melyen az előzetes nevezések alapján minden eddiginél többen indulnak majd.

Monspart Sarolta a szabadidősport helyzetéről

Bozót | 2014-06-05 | 1 hozzászólás

Az idén először díjazott szabadidősport kategóriában Fair Play trófeát kapott a napokban Monspart Sarolta egykori tájékozódó futó világbajnok, aki 2012 évvégén azért mondott le a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöki tisztéről, a Szabadidősport tagozatának vezetéséről, mert szerinte a szakág méltatlanul kevés figyelmet és főleg anyagi támogatást kap a magyar sportvezetéstől. A Népszava készített vele most interjút.

Rómában folytatódik a Gyémánt Liga

Bozót | 2014-06-05 | 1 hozzászólás

Tovább szeretné javítani a 100 méter idénycsúcsát Justin Gatlin amerikai sprinter az atlétikai Gyémánt Liga csütörtöki római viadalán.

Hegyifutó Világkupa futam a hétvégén, magyar indulókkal

Bozót | 2014-06-05 | Nincs hozzászólás!

Az ausztriai Bludenzben, az idei első Világkupa futamon a szakág legjobbjaival méri össze tudását a magyar hegyifutó válogatott. A június 8-i versenyen komoly mezőny várható. 

Ivan Cudin és Máténé Varju Edit az Ultrabalaton bajnokai

Bozót | 2014-06-02 | 4 hozzászólás

A hétvégén került sor a 8. Ultrabalaton futóversenyre és kerékpártúrára, ahol új bajnokokat avattak. A férfiaknál új pályacsúcsi született, Ivan Cudin javította meg a korábbi rekordot (bár azóta kissé módosult pályán) aki fantasztikus eredménnyel, 18 óra 30 perc alatt futotta körbe legnagyobb tavunkat. A nőknél Máténé Varju Edit győzedelmeskedett.

Ultrabalaton képek - Befutóképekkel

sepi | 2014-06-03 | 4 hozzászólás

Idén is ott vagyunk az UB-n és el is kezdjük veletek megosztani az ellőtt képeket.

Szombaton rajtol a 8. Ultrabalaton

Bozót | 2014-05-30 | 2 hozzászólás

Szombat reggel rajtol Balatonaligáról az Ultrabalaton idei kiadása. Az idén új szervezővel működő ikonikus ultraverseny ismét rengeteg futót mozgat meg, az egyéniben indulók mellett 2-10 fős csapatok is igyekeznek megkerülni hazánk legnagyobb tavát. 

Redbull 400, a legdurvább 400 méteres nemsík-futás :)

Bozót | 2014-05-29 | 1 hozzászólás

Szabó Zoltán idén harmadik alkalommal indult a "legkeményebb" 400 méteres futáson, a Tauplitz/Bad Mitterndorfban (Ausztria) található Kulm síugrósáncon. A pálya adatai beszédesek: 400 méter hosszú, 180 méter szintemelkedésű, maximális emelkedés 79%. 

Futópályát avattak a Városmajorban

Bozót | 2014-05-28 | 5 hozzászólás

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere avatta fel kedden este a városmajori parkban épített új, rekortán borítású futópályát.

Egy hétvégén három pályacsúcs Ottawában

Bozót | 2014-05-26 | Nincs hozzászólás!

A nőknél és a férfikanál is új pályacsúcsot ünnepelhettek a vasárnap megrendezett Scotiabank Ottawa Maratonon. Az IAAF ezüst minősítésű versenyén az etióp Yemane Tsegay és Tigist Tufa szakította át elsőként a célszalagot. Az ugyanekkor zajló 10 kilométeres versenyen Mary Keitany győzedelmeskedett. 

Tizenhetedszer is az ország csúcsán

Bozót | 2014-05-26 | 2 hozzászólás

Több mint 1700 nevező, 34 fok, 1014 méter - ez a három szám jellemezte a szombaton elrajtoló 17. Kékes Csúcsfutást. Ennek során ki első alkalommal, ki pedig már tizenhetedszerre indult el Mátrafüredről, hogy megtegye a 671 méteres szintkülönbséggel terhelt 11,6 kilométeres utat - egészen a Kékesig, hogy ott aztán boldogan fotózkodjon a csúcskőnél.

Itt a nyár, fussunk maratont papucsban! :)

Bozót | 2014-05-21 | 4 hozzászólás

Természetesen, senkinek nem javasoljuk, hogy a címbe szereplő módon cselekedjen, de mindig vannak csodabogarak akik szembe mennek a tömeggel és extrém őrültségekre vállalkoznak. Ilyen Keith Levasseur is, aki vietnámi papucsban teljesítette a Baltimore Maratont, nem is akárhogyan!

Coca-Cola Testébresztő Női Futógála, rekordlétszámmal

Bozót | 2014-05-20 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap a hölgyeké volt a Városliget, 19. alkalommal került megrendezésre a BSI női futóversenye, a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála. Az időjárás is kedvezett a futóknak, hiszen a többnapos ítéletidő után a verseny napján napsütéses tavaszi időben sportolhattak. Az eseményre a tavalyihoz képest kétszer annyian, 7580-an neveztek.

Ultrafutás - Steib Péter nyerte a Békéscsaba-Arad Szupermaratont

Bozót | 2014-05-20 | 12 hozzászólás

Vasárnap magyar idő szerint 8 órakor rajtolt a 17. OTP Bank Nemzetközi Szupermaraton Kerékpáros és Görkori Túra mezőnye Aradról. Az egyéni versenyzők közül csak négyen maradtak. A egyéni győztes Steib Péter, délután 15 óra húsz perc körül érkezett a csabai főtérre.

Ultrafutás itthon - 12 órás ULTRAmarATOM Pakson

Bozót | 2014-05-19 | 3 hozzászólás

Igazi ultrahétvége volt a május 17-18-i, most rendezték az Atomfutás versenysorozat 12/6/4 órás ultramaratoni versenyét is Pakson, ULTRAmarATOM néven. Sajnos a résztvevők létszámát erősen befolyásolta a más ultraversenyek időbeni közelsége.

Ultrafutás - Lubics Szilvia új országos csúcsot ért el 12 órán

Bozót | 2014-05-19 | 5 hozzászólás

Lubics Szilvia az ausztriai Vogau-ban megrendezett 12 órás viadalon állt rajthoz a hétvégén és meg is nyerte a női versenyt, méghozzá új országos csúccsal, 141,92 km-rel. 

Ultrafutás - fantasztikus magyar szereplés az USA-ban

Bozót | 2014-05-19 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Floridában a gyönyörű pályájáról híres Keys 100 ultrafutóversenyt, amelyen több honfitársunk is rajthoz állt. A legszebb eredményt Vajda Anita szállította nekünk, aki megnyerte az 50 mérföldes futamot, Nagy Katalin pedig a hosszú távon harmadik lett!

Ózdi Terepfutó Hétvége és Terep Félmaraton OB

Bozót | 2014-05-20 | Nincs hozzászólás!

Az esős idő ellenére is szép számban érkeztek résztvevők az Ózdi Terepfutó Hétvége mindkét napjának versenyszámaira. A rendezőcsapat idén is mindent megtett a jó hangulatú versenyért, és a gyönyörű környezet is feledtette a nehezített terepet. A tavalyi bajnokok, Merényi Tímea és Pelsőczy Attila megvédték címüket, míg a 11,4 km-es kupafutamon Papp Ildikó és Szabó Sándor diadalmaskodott.

A BSI és a Spuri magazin ajánlata idén 42 éves első maratonistáknak

Bozót | 2014-05-16 | 3 hozzászólás

Kedves olyan hölgyek és férfiak, akik idén ünneplitek fiatalságotok 42. évét! Kedves olyan fiatal hölgyek és férfiak, akik még sosem futottatok maratont, és valamilyen ismeretlen indíttatásból kifolyólag úgy döntöttetek, hogy ezt ősszel életetek első maratoni távjának, a 29. Spar Budapest Maraton® 42,2 kilométerének lefutásával szeretnék megünnepelni, JELENTKEZZETEK! Mondjuk is gyorsan, miért!

Férfias programok a női futógálán

Bozót | 2014-05-14 | Nincs hozzászólás!

Május 18-án kerül sor a 19. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálára, ahol a flaszter kizárólag a hölgyeké lesz, ám az őket elkísérő férfiakra is gondolt a szervező Budapest Sportiroda.

Ultrafutás - EMU 6 napos futóverseny végeredmény

Bozót | 2014-05-14 | 1 hozzászólás

Tegnap délben végéhez érkezett az EMU-Unix-Kaeser 6 napos ultrafutó verseny Balatonfüreden. Fantasztikus eredmények születtek, megdőlt a pályacsúcs és számos országos rekordot döntöttek a versenyzők. A hivatalosan közölt pontos végeredményt még várjuk, de a sorrend és a rekordok egyértelműek.

104 éves futó rekordja 100 méteren

Bozót | 2014-05-13 | 3 hozzászólás

A legidősebb európai sprinter mostantól a lengyel Stanislaw Kowalski, aki múlt szombaton 100 méteres síkfutásban állt rajthoz és sikerrel teljesítette is a távot, ideje 32.79 másodperc.

Zahorán Ádám győzelme 100 kilométeren

Bozót | 2014-05-13 | Nincs hozzászólás!

Zahorán Ádám egyéni csúccsal nyerte a 100 kilométeres futás hétvégén rendezett német bajnokságát.

Nagy siker volt a 10 év - 10 kilométer futás

Bozót | 2014-05-12 | 7 hozzászólás

Több mint 2500 futó indult el a versenyen, amellyel Magyarország 10 éves európai uniós tagságát ünnepeljük. A profi és amatőr versenyzők a főváros emblematikus, európai uniós támogatásból felújított épületeit érintve teljesítették a távot.

Pálos Zsófia és Karlowits-Juhász Tamás a Terep100 bajnokai

Bozót | 2014-05-12 | 2 hozzászólás

Szombaton került megrendezésre hazánk egyik legnagyobb terepfutó versenye, a Terep 100 és résztávjai. A közel 105 kilométeres távot a hölgyek közt Pálos Zsófia, a férfiaknál Karlowits-Juhász Tamás győzte le a leggyorsabban.

Meb Keflezighi után Kara Goucher a Skechers új "arca"

Bozót | 2014-05-09 | 3 hozzászólás

A korábban elsősorban divatmárkaként ismert Skechers egyre komolyabb szeletet követel magának a professzionális sportruházat- és cipőgyártás tortájából. Peformance vonaluk népszerűsítéséhez már korábban megnyerték Meb Keflezighit, most pedig Kara Goucher is leszerződött a céggel.

Terepfutás - szombaton Terep100

Bozót | 2014-05-09 | 3 hozzászólás

Hazánk legnagyobb presztízsű ultra terepversenye kerül megrendezésre hétvégén, a Terep 100-as. Az idők során közel 105 km-re hízott verseny közel 3600 méter szintemelkedéssel kényezteti a mindenre elszánt indulókat. A rajt és a cél, szokás szerint Pesthidekúton lesz. Az Ultravalo.hu -n esélylatolgatás olvashatunk a verseny előtt. 

Élő mobilközvetítés! Részletek itt

Atlétika - ugandai doppingsztori : mérgezés, zaklatás

Bozót | 2014-05-08 | Nincs hozzászólás!

Unalmassá kezd válni a sok doppingbotrány, hallottunk már fertőzött kínai ételről, tiltott anyagot tartalmazó mindenféle szerekről, de Uganda azért még szolgálhat meglepetéssel. Ugandának ugyan van egy szuper maratonfutója, Stephen Kiprotich, aki az elmúlt két évben olimpiát és világbajnokságot is nyert, de most szexbotrányról és mérgezésről szól az afrikai ország atlétikája.

Atlétika - 60 éve törte át Bannister a 4 perces álomhatárt

Bozót | 2014-05-07 | 1 hozzászólás

Mára már ezernél is többször lefutották négy percen belül az egy mérföldet (1609,32 méter), de amikor 60 évvel ezelőtt Roger Bannisternek ez először sikerült, nagyjából akkora elismerést kapott, mintha ő lett volna az első, aki megmászta a Mount Everestet.

Közzétették a margitszigeti futópálya felújításának terveit

Bozót | 2014-05-07 | 1 hozzászólás

Elkészültek a margitszigeti futókör tervei!  A tervezők a szakma és a lakosság javaslatai alapján készítették el az alább bemutatott terveket. A legfontosabb, hogy a pálya szélesebb lesz, minimum 1,40, de lesznek 1,80 m szélességű szakaszok is, illetve elérhető lesz az új öltöző, zuhanyzó és wc a MAC épületben.

Ultrafutás - Hatnapos Balatonfüreden - ééés vége!

Bozót | 2014-05-13 | 12 hozzászólás

Huszonkét ország részvételével hatnapos futóverseny kezdődött május 7-én, Balatonfüreden. A sportág történetében sosem volt ilyen rajtlista, a világranglistát vezető első tizenkét futó is jelezte részvételét. A hatnapos ultrafutó fesztivált negyedik alkalommal rendezik meg, eddig 24 országos csúcs dőlt meg a világrekordok mellett. Bejegyzésünk folyamatosan frissül az aktuális hírekkel, eredményekkel!

Atlétika - Papp Krisztina harmadszor országos bajnok tízezren

Bozót | 2014-05-06 | 1 hozzászólás

A hűvösre fordult időjárásban érdekes versenyeket vívtak egy mással az idei 10 000 méteres bajnokság indulói. A nők 25 körös futamában Papp Krisztina imponálóan biztos futása és EB szintje/ 32:59,39 p.– a férfiak viadalában pedig az utolsó körig tartó izgalmas küzdelem és az új bajnok, Gregor László/29:59,74 p. látványos utolsó köre tette emlékezetessé a pasaréti estét.

Dombok, fröccs, futás - Borvidék Félmaraton+

Bozót | 2014-05-06 | 4 hozzászólás

Nagy sikerrel rendezték meg május első hétvégéjén a szekszárdi Borvidék Félmaraton ötödik kiadását. A szervezők meglehetősen embert próbáló pályát tűztek ki a szőlőhegyek izzasztó emelkedőin, de gondoskodtak a megfelelő folyadékpótlásról is, a hegy leve formájában.   

Etióp és kenyai elsőség Hamburgban

Bozót | 2014-05-05 | Nincs hozzászólás!

Az etióp Shumi Dechasa és a kenyai Eric Ndiema nagy csatáját hozta a vasárnapi Hamburg Maraton, melyből az etióp futó került ki győztesként.  A mindössze 24 éves atléta a verseny történetének hamradik legjobb idejével, 2:06:44-gyel győzedelmeskedett.

Magyar hegyifutó sikerek Németországban

Bozót | 2014-05-05 | Nincs hozzászólás!

Május 1-én a festői szépségű Wallbergen sikerrel vettek részt hegyifutóink egy nemzetközi  versenyen, ahol 5.6km-en 860m szintet kellett teljesíteniük a több mint 300 fős mezőnyben. 

Itt a szabadtéri pályaszezon, 10 000 méter OB vasárnap

Bozót | 2014-05-02 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén az év első szabadtéri pályabajnokságai következnek Budapesten. Vasárnap a 10 000 méteres OB Pasaréten, a Vasas Sportcentrumban; az Ifjúsági és Serdülő Ügyességi- és Gátfutó Csapatbajnokság pedig két napon át Mátyásföldön, az Ikarus Atlétikai Központban kerül megrendezésre.

Decathlon Terepfutó Majális

Bozót | 2014-05-02 | 3 hozzászólás

Május 1-én rengeteg futó gyűlt össze Dunakeszin, a Terepfutó Majálison, hogy egy kis "kocogással" ünnepeljen. A gyerekfutamok mellett, 7 és 14 km-en mérhették össze erejüket a résztvevők.

Kétéves eltiltás kapott a chicagoi maraton háromszoros bajnoka

Bozót | 2014-04-30 | 2 hozzászólás

Kétéves, jövő január 24-én lejáró eltiltást kapott Lilija Sobuhova orosz atléta, a Chicago Marathon háromszoros győztese. A 36 esztendős futó vérdoppinggal akadt fenn az ellenőrzésen, eredményeit visszamenőleg 2009. október 9-ig megsemmisítették, ráadásul pénzdíjaiból is dollármilliókat kell visszafizetnie.

Duatlon - testvérek nyerték a sprinttávú OB-t

Bozót | 2014-04-30 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál Bicsák Bence, míg a nőknél testvére, Bicsák Flóra nyerte vasárnap az 5 km futásból, 20 km kerékpározásból és újabb 2,5 km futásból álló sprinttávú duatlon országos bajnokságot, melyet Kaszón rendeztek.

Gebrselassie allergia miatt nem indul Hamburgban

Bozót | 2014-04-29 | Nincs hozzászólás!

A minden idők legnagyobb maratonfutójának tartott, egykori világcsúcstartó  Gebrselassie visszalépett, nem indul a hamburgi maratonon pollenallergiájára hivatkozva. Rajongói (és a verseny szervezői) bizonyára csalódottak, hiszen Gebre a veterán világrekord megdöntésére készült a versenyen.

Beer Mile először 5 percen belül

Bozót | 2014-04-29 | 5 hozzászólás

Külföldön elég népszerű "őrültség" a beer mile, vagyis sörfogyasztás mellett lefutott mérföldes verseny (nálunk is előfordul hasonló, pl. sörváltó felénk, hogy hazabeszéljek :) és komolyan számon tartják az elért eredményeket. James Nielsen elsőként dokumentált 5 percen belüli teljesítést.

Shakespeare Maraton a drámaíró születésének 450. évfordulóján

Bozót | 2014-04-29 | Nincs hozzászólás!

A világhírű alkotó születésének 450. évfordulóján, szülőhelyén, az angliai Stratford-upon-Avonben rendezték az elmúlt hétvégén a Shakespeare Maratont, ahol Simonyi Balázs személyében magyar helyezettnek örülhetünk. 

Nagy siker volt az első magyar Spartan Race

Bozót | 2014-04-28 | Nincs hozzászólás!

Első ízben rendezték meg hazánkban a külföldön már népszerű Spartan Race vagyis extrém akadály-terepfutás versenyt Eplényben. Az elit mezőny mellett sok amatőr futó is kipróbálta magát az embert próbáló pályán.

Terepfutás - Csillebérci 6 órás eredmények, képek

Bozót | 2014-04-28 | Nincs hozzászólás!

Újszerű versenyt rendezett április utolsó hétvégéjén a terepfutas.hu csapata Csillebércen, amely a körözős ultraversenyek és a terepfutás minden izgalmát ötvözte. A lelkes résztvevők 6 órán át köröztek a cseppet sem könnyű útvonalon.

Ultrafutás - Sárvári 24 órás OB Pék Imre Emlékverseny

Bozót | 2014-04-28 | 2 hozzászólás

Április utolsó hétvégéjén került sor a 13. Sárvári 12 és 24 órás ultrafutó versenyre, 24 órás országos bajnokságra, amely idén egyúttal az Optivita Ultrafutó Kupasorozat egyik állomása is volt, így 6 órás versenyszámban is indulhattak a résztvevők. 

10 év - 10km - futóverseny az EU csatlakozás 10. évfordulóján

Bozót | 2014-04-24 | Nincs hozzászólás!

Magyarország tíz éve csatlakozott az Európai Unióhoz: erről emlékezhetnek meg tíz kilométeres futással a sportolni vágyók május 11-én. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Terepfutás - Ultra Trail Mount Fuji

Bozót | 2014-04-24 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén újabb Ultra Trail World Tour versenyt rendeznek, ezúttal Japánban a legendás Fudzsi-hegy körül, amelyről egy japán mondás azt tartja "Mindenkinek meg kell másznia a Fudzsit egyszer életében, de csak a bolond mássza meg kétszer."

30 év után újra amerikai győztes Bostonban

Bozót | 2014-04-22 | Nincs hozzászólás!

Parádés versenyt láthatott aki végigkövette a húsvét hétfőn zajló 118. Boston Maratont. A tavalyi szomorú események után idén az egész ország lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket, rekordszámú futó nevezett a versenyre és parádés elit mezőny állt rajthoz, köztük több bizonyításvágytól és büszkeségtől fűtött elszánt amerikai futó. 

Ki fog győzni Bostonban? elit rajtlisták

Bozót | 2014-04-18 | 10 hozzászólás

Minden idők legerősebb bostoni mezőnyének tartják az ideit. John Hancock a verseny szponzora tegnap tette közzé a hétfőn megrendezésre kerülő verseny végleges elit rajtlistáit.

Phenjan Maraton - elsőként külföldi indulókkal

Bozót | 2014-04-17 | Nincs hozzászólás!

Idén először fordult elő, hogy külföldi amatőröket is hagytak rajthoz állni a phenjani maratonon. A verseny 27 éves történetében Észak-Korea most először engedélyezte, hogy külföldi amatőrök is rajthoz álljanak. Végül 27 országból 225 amatőr vágott neki a távnak. 

Parasport - Molnár Péter befutott a válogatottba

Bozót | 2014-04-16 | 10 hozzászólás

Molnár Péter a vasárnapi bécsi maratonin elért 2:55:40 órás idejének köszönhetően Schiller-Kertész Judit szakvezető javaslatára bekerült a riói paralimpiára készülő magyar válogatott keretbe. 

Megemlékezést tartottak a bostoni robbantás évfordulóján

Bozót | 2014-04-16 | Nincs hozzászólás!

Tegnap múlt pontosan egy éve, hogy a 2013-as Boston Maraton útvonalán és céljában robbantásos merénylet történt, melynek következtében többen meghaltak, súlyosan megsérültek és rengeteg futó nem teljesíthette a távot. Bostonban a szomorú eseményre emlékeztek kedden.

Mezei futás - Diákolimpia országos döntő

Bozót | 2014-04-16 | Nincs hozzászólás!

A megyei és a budapesti elődöntőkön induló 1277 csapat és 7619 versenyző közül 1774 diák és 295 csapat állt rajthoz a mezeifutó Diákolimpia keddi országos döntőjén.

1400 Vivicitta fotó

sepi | 2014-04-17 | 4 hozzászólás

Fotósunk idén is ott volt a Vivicittán és ha már ott volt készített is 1400 képet.

Terepfutás - Mátrabérc Trail eredmények

Bozót | 2014-04-15 | 3 hozzászólás

Az elmúlt hétvégén sokan választották az erdőt, a hegyeket, nem csupán kirándulásra, de kökemény versenyzésre is. Most került megrendezésre ugyanis a Mátrabérc teljesítménytúra és annak terepfutó változata a Mátrabérc Trail. Utóbbin Kovács Ádám és dr Paál Emőke voltak a leggyorsabbak. 

Rövidtávú duatlon OB eredmények

Bozót | 2014-04-14 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál Petsuk Zoltán, a nőknél pedig - nagy fölénnyel - Zelinka Gabriella győzött a Káptalantótiban rendezett rövidtávú duatlon országos bajnokságon.

Bécsben is elbúcsúztatták a korábbi pályacsúcsot

Bozót | 2014-04-14 | Nincs hozzászólás!

Némiképp London árnyékában, de szintén a hétvégén került megrendezésre az IAAF arany cimkéjével büszkélkedő Vienna City Maraton. Az osztrák fővárosban rendezett versenyt az etióp Getu Feleke pályacsúccsal nyerte.  

Kenyai győzelmek és pályacsúcs a London Maratonon

Bozót | 2014-04-14 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál a világcsúcstartó kenyai Wilson Kipsang, a nőknél pedig honfitársa, a kétszeres világbajnok Edna Kiplagat nyerte a vasárnapi Virgin London Maraton futóversenyt.

Óriási népünnepély volt a Vivicitta - eredmények

Bozót | 2014-04-14 | Nincs hozzászólás!

Igazi tavaszi futóidőben állhattak rajthoz a tegnapi 29. Telekom Vivicitta Városvédő Futás indulói, akik minden eddiginél nagyobb létszámban érkeztek -  parádés 20 750 nevezőt regisztráltak a klasszikus tavaszindító eseményen.

Atlétika - London Maraton elit - Dibaba színrelép

Bozót | 2014-04-11 | 2 hozzászólás

A vasárnapi London Maraton elit mezőnyében nem csupán Mo Farah-ra érdemes figyelnünk, hanem a női mezőnyre is. Hihetetlenül erős női vonal sereglik össze, élükön minden idők legeredményesebb pálya és mezei bajnokával, Tirunesh Dibabaval, aki első maratoni versenyét futja majd és természetesen győzni akar.

Dopping - Asafa Powell is másfél évet kapott

Bozót | 2014-04-11 | Nincs hozzászólás!

Újabb jamaicai sprintert tiltottak el doppingvétség miatt: a néhány napja eltiltott Sherone Simpson után az olimpiai és világbajnok Asafa Powell szintén 18 hónapos büntetést kapott.

382 km hosszú futópark nyílt a Fertő-tónál

Bozót | 2014-04-11 | 1 hozzászólás

Ausztria legnagyobb futóparkja 6 településen átívelő, 49 futóútvonallal várja a futni vágyókat. A parkot 1 hete nyitották meg a nagyközönség előtt a Fertő-tavi Seewinkel-ben.

Mo Farah nagy reményekkel vág neki a vasárnapi London Maratonnak

Bozót | 2014-04-10 | 1 hozzászólás

Mo Farah maratoni debütálásától hangos a sportsajtó, a brit színekben versenyző atléta nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint megdönteni a brit rekordot, valamint megnyerni a versenyt.

Megújult az ingyenes, magyar nyelvű Futótárs mobil-alkalmazás

Bozót | 2014-04-10 | 1 hozzászólás

 

Megújult és kibővült a Telekom ingyenes okostelefon futóalkalmazása, a Futótárs. A tudásában és küllemében is frissített magyar nyelvű applikáció helymeghatározás-funkció segítségével valós időben mutatja a futó aktuális helyzetét az okostelefon képernyőjén akár már a 29. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson is.

Nem futhat Betlehemben a gázai olimpikon

Bozót | 2014-04-09 | Nincs hozzászólás!

Az izraeli legfelsőbb bíróság kedden helybenhagyta egy gázai olimpikon kérelmének korábbi elutasítását, így a sportoló nem vehet részt a pénteki betlehemi maratoni futáson - adta hírül a Háárec című izraeli újság honlapja.

Kedvcsináló a hétvégére - nézd meg a Vivicitta útvonalát!

Bozót | 2014-04-08 | 1 hozzászólás

Rekordlétszámú érdeklődés övezi a hétvégén megrendezésre kerülő Vivicitta futóversenyt, a félmaratonon idén először kellett kitenni a megtelt- táblát és a klasszikus távra is nagy tömeget várnak a szervezők, akárcsak a rövidebb távú kísérő rendezvényekre. Lássuk, merre kanyarog majd a mezőny!

Pályacsúcs dőlt a Prága Félmaratonon is

Bozót | 2014-04-08 | Nincs hozzászólás!

Megkezdődött az utaci versenyek szezonja, az elmúlt hétvégén több európai város utcáit futók lepték el, köztük Prágát is. Az IAAF arany cimkéjét birtokló Sportissimo Prága Félmaratonon Joyce Chepkiriu minden idők ötödik legjobb női félmaratoni idejével (hiteles pályán) nyerte a női versenyt és javított a pályacsúcson. 

Szép magyar eredmények a pozsonyi maratonon

Bozót | 2014-04-08 | Nincs hozzászólás!

Jelentős számú magyar különítmény vett részt a hétvégén megrendezett Bratislava Maratonon és többen igen kíváló eredményt értek el, a legeredményesebbnek Beda Szabolcs bizonyult aki az abszolút ötödik helyezést szerezte meg, 2:30:03 fantasztikus egyéni csúccsal.

Bekele pályacsúccsal nyerte a Párizs Maratont

Bozót | 2014-04-07 | 1 hozzászólás

Kenenisa Bekele ha világcsúcsot nem is, de pályacsúcsot ért el a vasárnapi Párizs Maratonon. A klasszikus távon most debütáló atléta 2:05:03 időeredménnyel nyerte a versenyt.

Hazatért a magyar csapat a Mezei Futó Iskolai Világbajnokságról

Bozót | 2014-04-04 | 3 hozzászólás

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) küldöttsége nagy egyéni és csapat sikerekkel tért haza Izraelből az ISF Mezei Futó Iskolai Világbajnokság versenyéről. A több százfős világesemény záró rendezvényén az MDSZ elnöke, Balogh Gábor vette át a Nemzetközi Iskolai Sport Szövetség (ISF) zászlaját, egyszersmind a stafétát a következő ISF Mezei Futó Iskolai VB rendezéséhez, amelynek 2016-ban Budapest és az MDSZ ad otthont.

Forrest futást rendeztek az autizmus világnapján

Bozót | 2014-04-03 | Nincs hozzászólás!

Negyedszer rendezték meg Debrecenben az autista gyerekek és a közismert emberek közös futását. Idén több mint kétszáz résztvevő teljesítette a távot, közülük csaknem százan autisták. 

Nevezési rekord - betelt a Vivicitta Félmaraton

Bozót | 2014-04-03 | 1 hozzászólás

A rendezők tájékoztatása szerint 11 nappal az esemény előtt már több mint 5500-an jelentkeztek a Telekom Vivicittá Félmaratonra, ezért a 21 097,5 méteres távra szerda délután - szervezési okok miatt - lezárták a nevezést.

Terepfutás - új csúcs a Drakensburg Grand Traverse útvonalon

Bozót | 2014-04-01 | Nincs hozzászólás!

A SALOMON terepfutója Ryan Sandes és Ryno Griesel új útvonal rekordot állítottak be 41 óra 49 perccel a hírhedt túraútvonalon, a dél-arikai Drakensberg Grand Traverse-n. Mindketten nagyon megszenvedték a csúcsbeállítást, de végül jó állapotban érkeztek célba, idejük alapján 62 km előnnyel az elöző csúcstartókhoz képest.

Gebremeskel történelmi negyedik győzelme Carlsbadban

Bozót | 2014-03-31 | Nincs hozzászólás!

A világ leggyorsabb 5000 méteres versenyének tartott Carlsbad 5k elit viadalon Dejen Gebremeskel beírta magát a sportág történetébe, ugyanis negyedik alkalommal is elsőként ért célba, maga mögé utasítva nagy riválisát Bernard Lagatot.

Ultrafutás - Zabari elsőségével zárult a 100km OB Kisbéren

Bozót | 2014-03-31 | 1 hozzászólás

A hagyományosan Kisbéren megrendezett 100km-es országos bajnokságon Zabari János utasította maga mögé a mezőnyt, időeredménye 7:05:36. A hölgyeknél Gyebnár Éva lett az első.

Papp Krisztina 11. a félmaraton VB-n

Bozót | 2014-03-31 | 2 hozzászólás

A kenyaiak elsöprő győzelmét hozta a hétvégén Koppenhágában megrendezett félmaratoni világbajnokság. Az egyedüli magyarként résztvevő Papp Kriszta a 11. helyen ért célba az erős mezőnyben.

Befejeződött a Mezei Futó Magyar Liga

Bozót | 2014-03-28 | Nincs hozzászólás!

Az első alkalommal kiírt ötfordulós Mezei futó Magyar Liga sorozat a 106. Mezei futó Országos bajnokságon fejeződött be. A már tavaly elkezdődött versenyeken az indulók helyezéseik alapján pontokat kaptak és a legjobbak komoly pénzjutalomban részesülnek.

Magyar bombaruhás Guinness rekord

Bozót | 2014-03-28 | 3 hozzászólás

Új Guinness-rekordot állított fel egy magyar tűzszerész az egymérföldes bombaruhás futás kategóriában március 27-én, csütörtökön, a budapesti Syma csarnokban. Mészáros Zoltán főtörzsőrmester a távot nyolc perc huszonkilenc másodperc alatt teljesítette, megdöntve ezzel egy amerikai katona addigi rekordját.

Ultraszép magyar eredmények az UltraMilano-Sanremon

Bozót | 2014-03-31 | 10 hozzászólás

A hétvégén rendezték meg a világhírű klasszikus kerékpárverseny helyszínén az UltraMilano - Sanremo elnevezésű ultrafutó viadalt, amelyen három magyar futó is részt vett, név szerint Lubics Szilvi, Szőnyi Ferenc és Kulcsár András. A legfrissebb hírek szerint mindhárman célbaértek, Feri az abszolút második helyen, Szilvi a női első helyen!

Papp Krisztina is indul a félmaratoni VB-n Koppenhágában

Bozót | 2014-03-27 | 8 hozzászólás

Szombaton Koppenhágában rendezik meg a 245 ezer dollár összdíjazású félmaratoni világbajnokságot, melynek Papp Krisztina személyében egyetlen magyar indulója lesz, aki akár az első tízben is zárhat a nagyon erős mezőnyben.

Hét 3:25 alatti maraton hét napon belül

Bozót | 2014-03-26 | Nincs hozzászólás!

Az 51 éves angol Steve Edwards teljesítette a címben foglalt vállalkozást, mégpedig a Weak in the Knees (kb. gyenge/reszkető térdek) elnevezésű versenyen. A hét maratonjának átlaga 3:22:13.

Atlétika - Etióp győzelmek és sok magyar a 20. Róma Maratonon

Bozót | 2014-03-25 | Nincs hozzászólás!

A vasárnap 20. alkalommal megrendezésr került Róma Maratonon kettős etióp siker született, Shume Hailu és Geda Ayelu Lemma személyében avattak bajnokot.

Atlétika - Minczér és Kálovics nyerte a mezei OB-t

Bozót | 2014-03-24 | 1 hozzászólás

A férfiaknál Minczér Albert, a nőknél pedig Kálovics Anikó nyerte a vasárnap megrendezett mezei futó országos bajnokságot.

Steib Péter ismét győzött a Balaton Szupermaratonon

Bozót | 2014-03-24 | Nincs hozzászólás!

Steib Péter abszolút győzelmével végetért a Spuri Balaton és Félbalaton Szupermaraton. A hölgyek mezőnyében mind a négy napon Tigyiné Görög Veronika végzett az élen. 

Atlétika - Gebremeskel és Lagat csatája várható a híres Carlsbad 5000-n

Bozót | 2014-03-21 | 3 hozzászólás

Vasárnap rendezik a híres Carlsbad 5000 méteres profi futóversenyt, ahol idén Dejen Gebremeskel beírhatja magát a sportág történelmébe ha sikerül sorozatban negyedszer is nyernie. Ám nem kisebb ellenfél próbálja majd ebben megakadályozni, mint Bernard Lagat.

Balaton Szupermaraton - első nap

Bozót | 2014-03-21 | Nincs hozzászólás!

A Balaton Szupermaraton első napján Siófokról és Fonyódra futott a mezőny, 48,2 km távot megtéve. Az első szakasz abszolút győztesei Tigyiné Görög Veronika és a címvédő Steib Péter.

Élő közvetítés a Balaton Szupermaratonról

Bozót | 2014-03-20 | 3 hozzászólás

Kövesd élőben a 7. Balaton Szupermaraton eseményeit! A rajtok előtt már meglesheted a készülődést, aztán pedig csütörtöktől vasárnapig a rajtoktól a befutókon át egészen az eredményhirdetésig velünk lehetsz akkor is, ha most nem jutottál el a Balatonra.

Atlétika - negyvenedik évfordulót ünnepel a Prefontaine Classic

Bozót | 2014-03-20 | Nincs hozzászólás!

Az IAAF Gyémánt LIga versenysorozatának részeként, idén már 40. alkalommal kerül megrendezésre május végén az USA ezidáig leghosszabb életű nemzetközi elit atlétika vidala, a Pre Classic. 

Új közösségi weboldalt indított a Nemzetközi Atlétikai Szövetség

Bozót | 2014-03-19 | Nincs hozzászólás!

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség tegnapi közleményében tudatta, hogy Worldrunning címmel új weboldalt indít az atlétika szerelmesei számára. A honlap célközönsége elsősorban az amatőr futók világszerte egyre növekvő tábora. 

Atlétika - Mo Farah elesett, Mutai nyerte a New York félmaratont

Bozót | 2014-03-19 | 1 hozzászólás

A célba érve összesett, tolószékben kellett elvinni a New York-i félmaraton végén Mo Farah-t. A 30 éves futó verseny közben is elesett, mert megbotlott. Az ekkor összeszedett hátrányt nem is tudta ledolgozni, és a győztes kenyai Mutai mögött 18 másodperccel elmaradva lett második.

Holnap rajtol a 7. Balaton Szupermaraton

Bozót | 2014-03-19 | 3 hozzászólás

Immár hetedik alkalommal rajtol el holnap reggel a Spuri Balaton Szupermaraton mezőnye, hogy négy nap alatt megkerülje legnagyobb tavunkat. Az egyéni indulók mellett váltók, valamint a táv felére, avagy 1-1 nap teljesítésére vállalkozók is részt vehetnek az eseményen, amelyre több mint 1000 futót várnak. 

Ultrafutás - Nagy Katalin amerikai csúcsot futott 200km-en

Bozót | 2014-03-18 | 5 hozzászólás

Az Egyesült Államokban élő Nagy Katalin nagyszerű teljesítményt nyújtva 133 mérföldet teljesített South Carolina 24 órás futóversenyen és közben megjavította a 200km futás női amerikai rekordját (atlétikai pályán). A férfiaknál szintén új csúcs született.

Ultrafutás - Zahorán Ádám ismét első Würzburgban

Bozót | 2014-03-18 | Nincs hozzászólás!

A tavalyi évhez hasonlóan idén is Zahorán Ádám nyerte meg a Würzburgban rendezett 44 km-es ultramaratoni futóversenyt.

A

Terepfutás - Ultrabericus Trail magyar résztvevőkkel

Bozót | 2014-03-17 | Nincs hozzászólás!

Kis magyar kontingens részvételével zajlott az idén negyedik alkalommal megrenezésre került Ultrabericus Trail terepfutó verseny Olaszországban. A nemzeti ünnepet négy lelkes terepfutónk töltötte itt 66km hegyi terep teljesítésével. 

Terepfutás - Wermescher Ildikó ezúttal francia földön ismét második

Bozót | 2014-03-17 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén Franciaországban megrendezett Trail du Petit-Ballon terepfutó versenyen Wermescher Ildikó tavalyi nagyszerű szereplését ismételte meg és az előkelő második helyen végzett.

Egy hét múlva Balaton Szupermaraton

Bozót | 2014-03-14 | Nincs hozzászólás!

Amennyire kézenfekvő, hogy az vitorlás szezon nyitányát a Balatonon rendezik, legalább annyira egyértelmű az is, hogy március második felében a futók számára is hagyományosan a tó hozza el a várva várt idény kezdetét.

Negyvenhez közel is a csúcson - néhány perc Bernard Lagattal

Bozót | 2014-03-13 | 16 hozzászólás

Interjú a kenyai születésű, amerikai Bernard Lagattal a fedett pályás világbajnokságot követően, ahol 3000 méteren ezüstérmet szerzett. Szó esik a VB-ről, az edzéseiről, elvekről és a jövőbeni terveiről is. 

Megbüntették a kocogót, mert túl korán ment futni

Bozót | 2014-03-12 | 7 hozzászólás

Még februárban történt, hogy a new york-i Central Parkban a rendőrség megbüntetett egy futót, mert egy átlagos csütörtökön hajnali 4:27-kor végezte edzését a park ösvényein. Talán sokan nem is tudják, hogy a nem körülzárt parkoknak is van nyitvatartási ideje. A RunnersWorld körülnézett a témában

Rekordlétszám a Vivicittán!

Bozót | 2014-03-12 | Nincs hozzászólás!

Még 33 nap van hátra a 29. Telekom Vivicittá Városvédő Futásig, illetve a Telekom Vivicittá Félmaratonig, de az már biztos, hogy ezen az egész fiatal félmaratonon már most többen akarnak futni, mint ahányan egy éve összesen beneveztek. Határainkon kívülről is 500 nevezés érkezett eddig.

Megújul a margitszigeti futókör - a kérdőívek eredményei

Bozót | 2014-03-11 | Nincs hozzászólás!

A Főváros korábban döntött a Margitsziget fejlesztési koncepciójáról, amelynek része a szigeti futókör felújítása, ami hamarosan kezdetét veszi. A Városépítési Főosztály az elmúlt egy hétben kérdőív segítségével ötleteket gyűjtött, a közel 1500 kérdőív feldolgozása és a javaslatoknak a tervezőkkel való egyeztetése után a következő kis összefoglaló született.

Tavaszváró futóverseny nagy nevekkel

Bozót | 2014-03-11 | Nincs hozzászólás!

Március 8-án rendezte meg a Magyar Hegyifutó Szövetség az Everling Tavazsváró futóversenyt a 16. kerületi Naplás tónál. Az eseményen több korosztályos és nyílt fuitam mellett sor került a Sport21 regionális  váltóversenyre is az U11 és U13 korosztályban.

Ultrafutás - bizonytalan a 24 órás VB helyszíne

Bozót | 2014-03-11 | 7 hozzászólás

A nemzetközi ultrafutó szövetség (IAU) úgy tűnik, idén sem lopja be magát a nemzetközi versenyeket tervező futók szívébe: a korábban beharangozott 24 órás világbajnokság biztosnak tűnő helyszíne biztosan módosul.

Ultrafutás - Zabari harmadik Olaszországban

Bozót | 2014-03-10 | 3 hozzászólás

Szép magyar eredmények születtek az olaszországi Trasimeno tava körül 13. alkalommal megrendezett ultraversenyen. 

Ultrafutás - Optivita Ultrafutó Kupa I. állomás

Bozót | 2014-03-10 | 3 hozzászólás

Az elmúlt hétvégén, szép tavaszias időben került sor az idei Optivita Ultrafutó Kupa versenysorozat első állomására, melynek Székesfehérvár adott otthont. Az indulók több versenyszám közt választhattak, 2 és 12 óra közt mindenki megtalálhatta a hozzá illő távot. Bár csak most kezdődik a versenyszezon, remek eredmények születtek.

Ryan Hall is rajthoz áll Bostonban

Bozót | 2014-03-06 | Nincs hozzászólás!

A héten megjelent sajtóközlemény szerint Ryan Hall is rajthoz áll az idei Boston Maratonon. Hall már három alkalommal vett részt a versenyen és a 2011-ben itt elért 2:04:58-cal ő tartja a nemhivatalos amerikai rekordot.

Magyar származású futóbajnoknő Románia sportminisztere

Bozót | 2014-03-05 | 2 hozzászólás

Az újonnan felálló román koalíciós kormánynak a besztercei születésű Gabriela Szabo lesz az ifjúsági- és sportminisztere. Szabo 2000-ben 5000 méteres síkfutásban lett olimpiai bajnok.

Terepfutás - Bükki Kilátások

Bozót | 2014-03-04 | 1 hozzászólás

A terepfutó és teljesítménytúra szezon egyik klasszikus nyitányának számít a Bükki Kilátások melyet idén az elmúlt hétvégén rendeztek meg. A futók HARD , Classic és Fun Run számok közül választhattak, előbbi 65kilométeren 2500m szintemelkedést tartalmazott. 

Wermescher Ildikó negyedik a Trans Grancanaria-n

Bozót | 2014-03-03 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén került megrendezésre a távoli Kanári-szigeteken a TransGrancanaria terepfutó verseny, ahol természetesen magyar indulók is voltak (és célbaérők is :)  A hölgyek mezőnyében Wermescher Ildikó a fantasztikus negyedik helyet szerezte meg!   

Terepfutás - Göcseji Galopp

Bozót | 2014-03-03 | Nincs hozzászólás!

Idén is a Göcsej KTFE által szervezett Göcseji Galopp terepversennyel rajtolt el a zalai hosszútávfutószezon. A teljesítmánytúrával összekötött eseményen 16 és 55km-en mérhették össze magukat a futók.

A Team Hoyt idén utoljára fut együtt Bostonban

Bozót | 2014-02-28 | Nincs hozzászólás!

A legendás apa-fiú páros, Dick és Rick Hoyt idén utolsó alkalommal fut együtt a Boston Maraton mezőnyében. Eredetileg a tavalyi alkalom lett volna utolsó Boston-juk, de a merénylet miatt nem léphették át a célvonalat.

Komolyabb biztonsági intézkedések a Boston Maratonon

Bozót | 2014-02-28 | Nincs hozzászólás!

A tavalyi merénylet után az idei Boston Marathonra több, a futókat is érintő szigorú biztonsági intézkedést vezetnek be a szervezők.

Az őszi budapesti félmaraton mostantól a Wizz Air nevét viseli

Bozót | 2014-02-28 | 14 hozzászólás

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága* ma bejelentette, hogy öt évre szóló, névadó szponzorációs megállapodást kötött a Budapest Sportirodával. A szerződést Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója és Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója írták alá.

Hírek a margitszigeti futópálya felújításáról

Bozót | 2014-02-26 | Nincs hozzászólás!

Budapest Főváros Önkormányzata elfogadta a margitszigeti futókör felújítására vonatkozó javaslatot, és olyan pályát épít, mely nem csak a szabadidő-, de a versenysport számára is alkalmas lesz nemzetközi szinten is. Molnár Zoltánnal, a MOB volt főtitkárával, a Budapest Sportszolgáltató Központ igazgatójával készült beszélgetésből idézünk.

Dopping - felmentették a jamaicai sprintert

Bozót | 2014-02-25 | 2 hozzászólás

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felmentette a háromszoros olimpiai bajnok sprinter Veronica Campbell-Brownt, aki egy tavaly májusi doppingvizsgálaton adott pozitív mintát.

Szívritmus-elemző iPhone alkalmazásával talán édesanyja életét mentette meg egy diák

Bozót | 2014-02-25 | Nincs hozzászólás!

Egy amerikai diák kardiológus nagyapja tudományos munkáit felhasználva olyan iPhone alkalmazást talált ki, amellyel nagy valószínűséggel saját édesanyja életét is megmentette. A program a szívdobogást veti össze korábban felvett mintákkal és így kiszűrheti az eltéréseket.

Magyar hölgy nyert 50 mérföldes bajnokságot az USA-ban

Bozót | 2014-02-25 | 1 hozzászólás

A múlt hétvégén rendezték Florida állam terepfutó bajnokságát, ahol az 50 mérföldes távon az Egyesült Államokban élő Nagy Katalin szerezte meg az abszolút első helyet.

Forralt-Borvidék TerepMaraton avagy dagonyaderbi

Bozót | 2014-02-24 | 5 hozzászólás

Szombaton rendezték már Szálkán a méltán népszerű Borvidék Félmaraton téli nagytestvérének is nevezhető Lajvér Avantgarde Forralt-Borvidék Terepmaratont. A résztvevők a nagy hidegre és hóra nem panaszkodhattak, a forralt borra is csak a feledés jótékony mámorának eléréséhez volt szükség :) a pálya ugyanis jobban hasonlított egy iszapbirkózás helyszínéhez, mint futóversenyéhez. 

Pályacsúcsok a Tokió Maratonon

Bozót | 2014-02-24 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál és a nőknél is pályacsúcsot hozott a vasárnapi Tokió Marathon futóverseny. A férfiaknál a kenyai Dickson Chumba nyert 2:05:41 órás eredménnyel, a nőknél az etióp Tirfi Tsegaye 2:22:23-mal.

Elhunyt a számos korosztályos világcsúcsot tartó szenior futónő

Bozót | 2014-02-21 | 2 hozzászólás

Toshiko d'Elia nevét talán itthon kevesen ismerik, pedig legendás pályát futott be annak ellenére, hogy csupán 42 éves korában kezdett futni! D'Elia volt az első 50 feletti női futó aki 3 órán belül futotta a maratont, de számos egyéb rekord fűződik a nevéhez. Szerdán hunyt el. 

Gebrselassie felcsap nyúlnak Londonban

Bozót | 2014-02-21 | Nincs hozzászólás!

RemAti sporttárs már közzétette a linket a hírhez, de a magyarul szívesebben olvasóknak: a London Maraton szervezői a héten bejelentették, hogy Gebrselassie iramfutóként vesz részt az áprilisban esedékes versenyen. 

Kultúra - Meghívó futó-olvasó találkozóra

Bozót | 2014-02-20 | Nincs hozzászólás!

Érdekel valakit Murakami Haruki japán író (hosszútávfutó) munkássága? Hogyne érdekelne. Nagyszerű! Akkor nekik szól a Kölcsey Ferenc Olvasókör meghívója. Érdemes elmenni a rendezvényre 2014. február 27-én (csütörtök) 17 órára, igazi csemege lesz az olvasni és/vagy futni szeretők számára! Ezt a meghívott vendégek garantálják!

Egy hónap múlva Szupermaratonnal indul a BSI szezonja

Bozót | 2014-02-20 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a Balaton Szupermaratonnal indítja a futószezont a Budapest Sportiroda (BSI), melynek szervezésében március 20. és 23. között kerülhetik meg a futók Magyarország legnagyobb tavát.

Tudomány - miért tűnik nehezebbnek sötétben a futás?

Bozót | 2014-02-20 | 1 hozzászólás

Különösen most a téli időszakban sokan kényszerülnek rá, hogy sötétben végezzék az edzéseiket. Biztosan többen érezték már úgy, hogy ilyenkor valahogy nehezebben megy, lassabban futnak, nagyobb erőfeszítésbe kerül a máskor kényelmes idő elérése. Kutatók megállapították, hogy valóban így van és a vizuális érzékeléshez van köze  adolgonak.

Kara Goucher új szponzort keres

Bozót | 2014-02-20 | Nincs hozzászólás!

A 35 esztendős Kara Goucher-t eddig a Nike szponzorálta, ám szerződése lejárt és most más céggel szeretne együttműködni. Eredetileg már januárban szívesen aláírt volna, de még mindig nem találta meg az igazit. 

Női Futógála ismét a "klasszikus" távon

Bozót | 2014-02-19 | 5 hozzászólás

Még három hónap van hátra az immár 19. alkalommal megrendezésre kerülő Coca-Cola női Futógáláig, így a kezdőbb hölgyeknek is van ideje felkészülni. Jó hír, hogy a táv ismét kikerekedik, a bevállalós hölgyek 10km-t futhatnak.

"Okospálya" vak atlétáknak - hamarosan Budapesten

Bozót | 2014-02-19 | Nincs hozzászólás!

A látássérült sportolók jelentős része fogyatékossága okán csak kísérővel tud sportolni, azonban a modern technika segítségükre siet. Orbán Csaba "Kabóca" közösségi oldalán olvastunk a vakok számára fejlesztett atlétikai pályáról, amivel talán hamarosan a fővárosunkban találkozhatunk.

400-an futottak Rocky szerelésben a hétvégén

Bozót | 2014-02-18 | Nincs hozzászólás!

Szombaton szürke melegítős futók-kocogók lepték el a budai hegyeket, ugyanis a Balboa közösségi futásra került sor aznap, amire a szervezők nagy meglepetésére, közel 400 résztvevő jelent meg.

Dibaba szerint is három az igazság - világrekord 2 mérföldön is

Bozót | 2014-02-17 | Nincs hozzászólás!

Genzebe Dibaba újabb rekorddal kápráztatta el a brimingham-i Sainsbury's Fedettpályás Grand Prix nézőit, ezúttal a kétmérföldes távon javította meg a korábbi csúcsot, több mint 5 másodperccel!

Atlétika - Megdőlt a női félmaratoni világrekord

Bozót | 2014-02-17 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Florence Kiplagat megdöntötte a női félmaratoni futás világrekordját a vasárnapi, barcelonai versenyen: a 26 éves afrikai atléta 1:05:12 óra alatt teljesítette a távot.

A távoli Indiában győzedelmeskedtek terepfutóink - frissítve

Bozót | 2014-02-18 | 1 hozzászólás

Igazán különleges helyszínen rendezték meg a Run the Rann elnevezésű ultrafutóversenyt. A 101km-es ultratáv mellett félmaratoni és maratoni távon is indulhatttak a résztvevők, mindkét magyar terepfutó győzelemmel térhet haza, Németh Csaba az ultrán, Wermescher Ildikó a maratoni távon lett első.

Kilian Jornet kapta a National Geographic Év Kalandora díját

Bozót | 2014-02-13 | Nincs hozzászólás!

A 2013-as év legszínesebb, legnagyobb jelentőségű kalandora és természetjárója a National Geographic szavazásán, a katalán terepfutó Kilian Jornet, a Salomon sportolója, termékfejlesztője és csúcstartója, aki évek óta a sportág egyik legjelentősebb sportolója, versenyzője.

Keszthelyi Kilométerek: futás és triatlon

Bozót | 2014-02-12 | Nincs hozzászólás!

A tavasz vége a sportrendezvényekről szól majd Keszthelyen – tájékoztatott Bedő Beáta, az idén hetedik alkalommal meghirdetett Intersport Keszthelyi Kilométerek elnevezésű, kétnapos futófesztivál főszervezője.

Ultrafutó Kerekasztalt szervez az UMSZ - Meghívó

Bozót | 2014-02-11 | Nincs hozzászólás!

2013-ban a hazai ultrafutó élet végre felpezsdült.

A rengeteg esemény, változás számos kérdést vet fel az ultrafutókban, melyre választ kell kapniuk. A kérdések felvetésére, és azok hiteles forrásból történő megválaszolására indítjuk el az UFO - Kerekasztal sorozatot. Gyertek el, és tegyétek fel a kérdéseiteket közvetlenül!

Újabb fedettpályás világcsúcsok, ezúttal Bostonban

Bozót | 2014-02-10 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap az egyesült államokbeli Bostonban rendezett New Balance fedettpályás Grand Prix viadalon ismét világcsúcsok dőltek. Az amerikai csapat megjavította a 4x800 férfi világcsúcsot, míg Mary Cain a saját junior világcsúcsán faragott.

Hétszázan futottak Kaposvár dombjain

Bozót | 2014-02-10 | Nincs hozzászólás!

Több mint hétszázan vettek részt vasárnap délelőtt a hagyományos Kaposvár Dombjai Farsangi Félmaraton. A rendezvényen a Rádió Most Kaposvár egy hangfolyosót is létrehozott, hogy a frissítő zenékkel és az élő közvetítéssel buzdítsa a futókat.

Atlétika - Dibaba 3000méteren is világcsúccsal nyert

Bozót | 2014-02-07 | Nincs hozzászólás!

A múlt szombaton 1500méteren elért rekordja után ismét fedett pályás világcsúcsot állított fel az etióp Genzebe Dibaba, aki ezúttal 3000 méteren döntötte meg az eddigi rekordot 8:16.60 perces eredményével.

Ismét lesz Balboa közösségi futás

Bozót | 2014-02-07 | Nincs hozzászólás!

Február 15-én, vagyis jövő szombaton rendezik meg a Balboa kört, vagy ahogy hivatalosan nevezik, a Classic Balboát, amelyre Rockyhoz illő "felszerelésben", szürke, lehetőleg kapucnis melegítőben, fekete kesztyűben és fekete sapkában várják a résztvevőket.

Empire State Building lépcsőfutó verseny

Bozót | 2014-02-07 | Nincs hozzászólás!

A 37. alkalommal megrendezett versenykülönlegességet idén 5. alkalommal nyerte meg sorozatban az ausztrál Suzy Walsham. A férfiaknál a norvég Thorbjorn Ludvigsen az utóbbi idők egyik legjobb idejével nyert.

Ultrafutás - mégsem Lettország rendezi a 100km VB-t

Bozót | 2014-02-06 | Nincs hozzászólás!

Már a tavalyi év elején biztosnak látszott a 2014-es IAU 100km Világbajnokság helyszíne, ám a szervezők mostanra visszaléptek. 

Tudomány - győznek-e valaha a nők 24 órás futásban?

Bozót | 2014-02-06 | 3 hozzászólás

A nők és férfiak sportteljesítménye közti különbség gyakori téma, ahogyan az is, adott sportágakban utolérhetik-e a gynegébbik nem képviselői a férfiakat.  Bár a hosszútávfutásban az idők során csökkent a különbség mértéke, jó ideje a nagyjából állandó 10%-on nem tudnak a hölgyek belül kerülni. Vajon az ultrafutásnál jobbak-e a nők esélyei az egyenlítésre?

Kanadát átszelő futás, segítők nélkül

Bozót | 2014-02-06 | Nincs hozzászólás!

Jamie McDonald több mint 5000 mérföldet megtéve, kísérők nélkül szelte át Kanadát, futva. A jótékony célú projektet múlt év márciusában kezdte, futásával gyermekegészségügyi intézményeket támogatott. 

Veterán csúcsdöntésre készül Gebrselassie

Bozót | 2014-02-05 | Nincs hozzászólás!

Május 4-én Hamburgban újra maratoni távon áll rajthoz a korábbi világcsúcstartó Haile Gebrselassie, aki ezúttal a veterán-világrekord megdöntését tűzte ki célul.

Beszélgetés Erdélyi Zsófiával

Bozót | 2014-02-04 | Nincs hozzászólás!

Erdélyi Zsófiával készített interjút a terepsport.hu a Houston Maraton után ahol a nehéz körülmények ellenére megszerzett 8. helye kifejezetten jónak számít a fiatal sportoló életében.

Decemberi sérülése sok mindenben akadályozta, de erős akarattal túljutott a nehézségeken.

Versenyszervező a hazai terepfutásról

Bozót | 2014-01-29 | 1 hozzászólás

Csányi "Csanya" László a magyar terepfutás emblematikus alakja, aki elsősorban a közösségépítés területén ért el hatalmas sikereket.
A terepsport.hu és a X2S TEAM sportolói évek óta kapcsolatban vannak Csanyával, idén is több közös munkájuk lesz. Ezek bevezetéséhez készítettek vele egy rövid interjút.

MAHFUSZ kupasorozat

Bozót | 2014-01-28 | Nincs hozzászólás!

Idén a Mahfusz ismét Hegyifutó Kupasorozatot indít az Inov-8 támogatásával. Az állomások száma idén 10-re bővült, a nyitó futam a Tavaszváró terepfutóverseny lesz. A versenysorozat kategóriáinak győztesi elnyerik a MAHFUSZ Hegyifutó Kupát illetve szponzori ajándékcsomagot. 

Galen Rupp újabb amerikai csúcsot döntött

Bozót | 2014-01-28 | Nincs hozzászólás!

Bő két héttel az 5000méter országos csúcsa után, Galen Rupp újabb amerikai csúcsot küldött a múltba: szombaton 8:07.41 alatt futotta a 2mérföldes távot, 2 másodpercet faragva a korábbi csúcsból.

Csehország rendezi az IAU 24 órás EB/VB-t

Bozót | 2014-01-27 | 3 hozzászólás

Az IAU idei versenynaptára még kidolgozás alatt áll, de weboldalukon már bejelentették, hogy a 24 órás világbajnokság helyszíne valószínűleg Pilzen, Csehország lesz. 

Olsen és Kudo az elmúlt év ultrafutói

Bozót | 2014-01-27 | Nincs hozzászólás!

A nemzetközi ultrafutó szövetség (IAU) Jonathan Olsen-t és Mami Kudo-t választotta 2013-bn az Év Ultrafutójának. A jelöltek az IAU bajnokságainak dobogósaiból és a szövetség weboldalának olvasói által javasolt futókból kerültek ki. 

Észak-Korea megnyitja a Pyongyang maratont az amatőrök előtt

Bozót | 2014-01-24 | 2 hozzászólás

A turizmus fejlődése és gazdasági jelentősége lehet a legfőbb oka annak, hogy az észak-koreai Pyongyang Maraton idén első alkalommal hobbifutók és külföldiek számára is elérhető lesz. A 27 éve fennálló esemény mindezidáig csak az elit versenye volt és csupán maroknyi külföldi versenyzőt számlált. 

Minden idők legerősebb elit mezőnye áll rajthoz Bostonban

Bozót | 2014-01-23 | 1 hozzászólás

Az idén 118. alkalommal megrendezésre kerülő Boston Maratonon talán minden idők legerősebb mezőnye állhat rajthoz. A versenyt már 29. éve szponzoráló John Hancock nyilvánosságra hozta az elit rajtlistákat.

Junior rekorddal 18éves futó nyerte a Dubai Maratont

Bozót | 2014-01-25 | Nincs hozzászólás!

Zsinórban harmadik éve, ismét egy első maratpnján debütáló futó nyeri a Dubai Maratont, ráadásul az etióp Tsegaye Makonnen csupán 18 esztendősen produkálta a 2:04:32-es győztes időt.

Tsegay visszatér a prágai félmaratonra

Bozót | 2014-01-21 | Nincs hozzászólás!

Az etióp Atsedu Tsegay ismét rajthoz áll az április 5-én megrendezendő Sportisino Prága Félmaratonon. Tsegay a futóhírnevét itt szerezte Prágában, amikor 58:47-tel pályacsúcsot futott az IAAF arany címkés utcai futóversenyen.

Jótékonysági futás, tekerés a beteg gyerekekért

Bozót | 2014-01-20 | Nincs hozzászólás!

A „24 óra egy mosolyért" elnevezésű jótékonysági esemény részleteiről a nagyváradi Lotus Center bevásárlóközpontban számoltak be a szervezők, a Bihar megyei Xterra Sportklub tagjai, a Lotus képviselői, valamint dr. Ritli László docens, a nagyváradi Gavril Curtenu Városi Kórház gyermekrészlegének vezetője.

Atlétika - Erdélyi Zsófia nyolcadik lett Houstonban

Bozót | 2014-01-20 | 1 hozzászólás

Erdélyi Zsófia a nyolcadik helyen ért célba a vasárnapi Hoston Marathonon, melyet a férfiaknál és a nőknél is kiváló idővel nyertek meg.

1500 dollárért kelt el a mai Nike cipők prototípusa

Bozót | 2014-01-17 | 1 hozzászólás

A retro sportcipők egy lelkes gyűjtője 1500 dollárt adott Bill Bowerman legendás "gofri" cipőjéért. Ráadásul csak egy félpárért. A híres cipők prototípusa Bowerman kertjéből került elő.

Hatalmas pályacsúcs az extrém Spine Race-en

Bozót | 2014-01-16 | Nincs hozzászólás!

A Spine Race egy 431kilométeres non-stop futó/kaland verseny az Egyesült Királyság legkeményebb terepén, ráadásul télen. Az útvonalba tartozik a Peak District, Cheviots, Yorkshire Dales valamint a Northumberland Nemzeti Park, a cél pedig a skót határvidéknél van. 

Asafa Powell a doppingbíróság előtt

Bozót | 2014-01-17 | Nincs hozzászólás!

Megkezdődött a 100 méteres síkfutásban korábban világcsúcstartó, tavaly júniusban, a jamaicai országos bajnokságon pozitív doppingtesztet produkáló Asafa Powell meghallgatása.

Kisorsolták az UTMB indulókat

Bozót | 2014-01-16 | Nincs hozzászólás!

A tegnapi napon eldőlt, a jelentkezők közül kiknek kedvezett a szerencse és vehetnek részt a Mont Blanc körül megrendezett nagyszabású terepfutó viadalon. Az UTMB-re és kísérőversenyeire augusztus 25-31 között kerül sor. 

Impresszív mezőny kezd összeállni a London Maratonra

Bozót | 2014-01-15 | Nincs hozzászólás!

A világsajtó hangos Mo Farah maratoni debütálásától és egyes sportújságírók máris megelőlegezik a 5000 és 10000 méter tavalyi világbajnokának a dobogós helyet, ám az áprilisban megrendezésre kerülő London Maraton elit mezőnye komoly csatát sejtet. Bekele ugyan nem lesz ott, de a világrekorder Wilson Kipsang és mások igen.

Ismeretlen futó győzött a japán Taniqawa Mari félmaratonon

Bozót | 2014-01-14 | Nincs hozzászólás!

Igazi meglepetésgyőzelmet aratott a gyakorlatilag ismeretlen egyetemista Hideyuki Ikegami a vasárnap megrendezett 15. Taniqawa Mari félmaratonon. Az ifjú tehetség két és fél perce egyéni csúcsot futva, megelőzte a címvédő Yuki Kawauchit és az előző év bajnokát is.

Amerikai fölény a Bupa Great Edinburgh meghívásos mezein

Bozót | 2014-01-13 | Nincs hozzászólás!

Amerikai sikereket hozott az IAAF mezei futó sorozat edinburgh-i fordulója, a 4km-es meghívásos  futamban és a csapatverseny alaját képező 8km-en is amerikai futó győzött. A női versenyben pedig a helyi sztár, Fionnuala Britton is be kellett érje egy második hellyel. 

Párizsban fut először maratont Kenenisa Bekele

Bozót | 2014-01-10 | Nincs hozzászólás!

Kenenisa Bekele, az etiópok háromszoros olimpiai bajnok hosszútávfutója április 6-án Párizsban áll először rajthoz maratoni távon.

Az év legjobb terepfutó cuccai

Bozót | 2014-01-10 | 7 hozzászólás

A futásban elvileg épp az a szép, hogy gyakorlatilag semmilyen eszközigénye nincs, még a lábbeli is opcionális. De azért a legtöbb futó szép sorjában beszerez egy s mást, majd ahogy nőnek a távok és merészkedik egyre távolabbi, esetenként egyre extrémebb terepekre, fut éjjel, hóban-fagyban, hegyen-völgyön, egyre fontosabbá válik a jó minőségű, kényelmet, biztonságot nyújtó felszerelés. A Trailrunnermag készített egy - trmészetesen erősen szubjektív - összeállítást az év legjeiről.

Jól fizető másodpercek - női pályacsúcs a Xiamen Maratonon

Bozót | 2014-01-09 | Nincs hozzászólás!

Sajnálatos módon kimaradt innen Mare Dibaba igen szép évkezdő eredménye, amivel a Xiamen Maraton első helyét megszerezte. A 2:21:36 ezen a versenyen pályacsúcs, amely szép summát is jelentett a versenyzőnek. 

A szokásosnál is extrémebb lehet az idei Iditarod Trail

Bozót | 2014-01-09 | Nincs hozzászólás!

Az Iditarod Trail Invitational nevű különlegesen extrém meghívásos terepversenyről már itt írtunk korábban. Az Egyesült Államokban uralkodó meglepően kemény téli időjárás miatt, az esemény idei kiadása, amelyre februárban kerül sor, a megszokottnál is extrémebb lehet. 

A jamaicaiak titka a szimmetrikus lábakban lehet

Bozót | 2014-01-07 | Nincs hozzászólás!

Egy újabb kutatás ismét a jamaicai futók eredményességének titkát boncolgatja, de az eddigiektől eltérően, nem az izmokbanlátszik meglelni a választ.  Úgy tűnik, az alsó végtagok tökéletes szimmetriája lehet a titok.

Extrém akadályfutás már hazánkban is

Bozót | 2014-01-07 | 6 hozzászólás

Véglegessé vált, hogy 2014-ben Magyarországon is elindul a világ egyik legnépszerűbb extrém tömegsport versenye a Spartan Race.
A sportág nagyon egyszerű elemekből építkezik: terepfutás és akadályok. A legkülönbözőbb fajtájú és nehézségű akadályok.

Szilveszteri maratonfutás -38 fokban

Bozót | 2014-01-07 | Nincs hozzászólás!

Borisz Fjodorov orosz ékszerész sok negszállott futóhoz hasonlóan, futással ünnepelte az újévet, de nem akráhogyan. A Föld leghidegebb lakott területén, szibériai Ojmjakon községben indult egy laza maratoni távra -38 fokos hidegben.

Joe Fejes legyőzte Kourost az Across the Years 6 napos futáson

Bozót | 2014-01-06 | Nincs hozzászólás!

A magyar ősökkel is rendelkező amerikai Joe Fejes országos csúccsal lett első az Across the Years nevű, hagyományosan az óévből az újévbe "átfutó" 6 napos ultrafutóversenyen. Hatalmas harc volt az első helyért, de a legendás Yiannis Kouros végül meg kellett elégedjen a második hellyel. 

Szilveszteri nemzetközi futóversenyek

Bozót | 2014-01-03 | Nincs hozzászólás!

Több, nagy hagyományokkal rendelkező, futóversenyt rendeznek az óév búcsúztatására. Angolában Sao Silvestre, Spanyolországban San Silvestre Vallecana, Olaszországban a Boclassic Sylvesterlauf került megrendezésre.

Ismét kenyai győzelem Sao Paulo-ban

Bozót | 2014-01-02 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Edwin Kipsang és Nancy Kipron nyerte meg a hagyományos, 89. alkalommal megrendezett szilveszteri utcai futóversenyt Sao Paulóban.

Napi egy maratonnal Ausztrália körül - nyers vegán koszton

Bozót | 2014-01-02 | Nincs hozzászólás!

Világcsúcsot állított fel egy új-zélandi házaspár, miután az elmúlt év minden napján lefutott egy maratoni távot Ausztráliában. Futásukat szerdán fejezték be, amikor egy extra maratont futottak Melbourne-ben.

Pályacsúcsok az Egerszegi Szilveszteri Hegyimaratonon

Bozót | 2014-01-02 | Nincs hozzászólás!

A zalai megyeszékhelyen idén is megrendezték a hagyományos szilveszteri hegyimaraton futóversenyt. A rekordszámú nevező mellett, az eredmények is rekordokat döntöttek, a nőknél Lubics Szilvia, a férfiaknál Németh Gábor pályacsúccsal győzedelmeskedett.

Zajlik az Across the Years hatnapos verseny az USA-ban - friss!

Bozót | 2014-01-03 | Nincs hozzászólás!

Tavaly már itt írtunk erről a versenyről, nem kisebb hírt, mint hogy  Yiannis Kouros 2005-ben felállított 323mérföldes rekordja dőlt meg a 72 órás versenyszámban, a 47éves amerikai Joe Fejes jóvoltából aki 329,64mérfölddel fejezte be a versenyt. Ez nem kevesebb mint 530,5km. (Joe napi átlaga így több volt, mint amivel a 24 illetve 48órást nyerték). Idén ekkora csúcsra nem számítunk, de nagy verseny van az élen.

Az IAU idén is megválasztja az év ultrafutóit

Bozót | 2013-12-28 | Nincs hozzászólás!

December 30-ig lehet további jelölteket állítani az IAU Év atlétája címre. Hat nő és hat férfi már automatikusan felkerült a listára az idei eredményeik alapján. A végső döntés január végére lesz meg. 

500km futás alvás nélkül

Bozót | 2013-12-27 | 8 hozzászólás

Egy új-zélandi hölgy, Kim Allan döntötte meg az alvás nélküli futás rekordját : közel 500kilométert teljesített. A korábbi rekord 486km volt, amelyet 2005 óta tartott az amerikai Pam Reed. 

Zahorán Ádám pályacsúccsal nyert Mainz-ban

Bozót | 2013-12-27 | 2 hozzászólás

A Zahorán család ismét sikerrel vett részt a mainzi meghívásos ultrafutó versenyen, Ádám pályacsúccsal védte meg korábbi bajnoki címét.

Fuss 2014 kilométert 2014-ben!

Bozót | 2013-12-23 | 11 hozzászólás

Mit futsz 2014-ben? Megvannak a célversenyek? Kialakulóban van már valami elképzelés, halvány fogalom arról, hogy milyen állomásokat kell végigjárnod a megvalósításhoz? A különböző versenyek, túrák mellé a BSI (na jó, nem csak ők) kínál egy jópofa ötletet, kihívást.

Az amerikai női maratoni futás új csillaga? 2:30 elsőre

Bozót | 2013-12-20 | 6 hozzászólás

Emlékeztek a cikksorozatra amelyben a Becky nevű öszötndíjas hölgy utazgatott a világban és írt a futással kapcsolatos élményeiről? Nos, máris hallunk még felőle. Első maratoni versenyét 2:30:41-el nyerte, két hete a California Nemzetközi Maratonon, megelőzve a kenyai Sarah Kiptoo-t.

UMSZ közlemény - szervezeti változások

Bozót | 2013-12-19 | Nincs hozzászólás!

Az UMSZ mostantól a Magyar Atlétika Szövetség alá betagozódva, Ultrafutó Bizottság néven dolgozik tovább. Változik a versenyek rendszere, az OB részvétel feltételei is. 

Fionnuala Britton Edinburgh-ben bizonyítana

Bozót | 2013-12-18 | Nincs hozzászólás!

Fionnuala Britton, az írek kétszeres európa bajnok mezei futója január elején a Bupa Great Edinburgh mezei bajnokságon áll rajthoz és igyekszik majd sorozatban harmadik győzelemmel kiköszörülni az idei EB-n keletkezett csorbát.

Atlétika - Yuki Kawauchi elképesztő maratoni sorozata

Bozót | 2013-12-17 | Nincs hozzászólás!

Yuki Kawauchi minden bizonnyal a legprofibb amatőr futó. A hétvégén futott 2:09:15-ös második helye a Hofu Yomiuri Maraton önmagában is figyelemre méltó lenne, hát még ha tudjuk, miket futott ez az úriember sorozatban. Rögtön a Fukuoka maratonon két héttel korábban egy 2:09:05-öt. 

Mezei Futó Magyar Liga 3. állomás Póstelek

Bozót | 2013-12-17 | Nincs hozzászólás!

Az idén ősszel életre hívott Mezeifutó Magyar Liga harmadik állomása az elmúlt szombaton a Békéscsaba melletti Pósteleken volt. A felnőtt versenyt Matkó Csaba és Kálovics Anikó nyerte.

Merényi és Szabó az év hegyifutói

Bozót | 2013-12-16 | Nincs hozzászólás!

Magyar Hegyi –És Terepfutó Szövetség idén is megválasztotta az év legjobbjait hegyifutásban.


Hölgyeknél a tavalyihoz képest nem történt változás: Merényi Tímea (Bp. Honvéd) bizonyult a legjobbnak. A férfiaknál az utánpótláskorú Szabó Sándor (Gyulai AC) kapta a díjat.

Megdőlt Bérces Edit és Yiannis Kouros világcsúcsa is

Bozót | 2013-12-16 | Nincs hozzászólás!

A Desert Solstice 24 órás és 100mérföldes ultrafutó versenyen több csúcsot is átadtak a múltnak. Köztük a mi Bérces Editünk 100 mérföldes világcsúcsát is.

IAAF : a mezei futás kerüljön vissza az olimpiára

Bozót | 2013-12-12 | Nincs hozzászólás!

Az idei mezei EB-t követően, hétfőn került sor Belgrádban az IAAF nemzetközi konferenciájára a mezei futás helyzetével kapcsolatban. Az eseményen ismét szóba került az IAAF törekvése, a sportág olimpiai programban való szereplése érdekében.

Rocky Balboa futás Philadelphiában

Bozót | 2013-12-11 | 1 hozzászólás

Bizonyára minden futó fel tudja idézni a Rocky filmek híres jelenetét, amelyben Rocky Balboa edzésként végigfut a városon, majd egy lépcső tetején öklét a magasba lendíti. Lelkes futók már itthon is csináltak Balboa közösségi futást, ám az eredeti helyszínen a futók megkísérelték lekövetni a filmben bemutatott útvonalat ami 50km körüli.

Hivatalos ISF Skyrunning sorozat az USA-ban is

Bozót | 2013-12-11 | Nincs hozzászólás!

A nemzetközi Skyrunning szövetség 3 szakágában - sky, ultra, vertical - már eddigis szerepelt tengerentúli verseny, de a 15 világbajnoki fordulóból 12 az öreg kontinens futóinak kedvezett. A 2014-es szezonra azonban hivatalos U.S. Skyrunning sorozatot jelentettek be.

Budapest rendezi a 2016-os iskolai mezei futó világbajnokságot

Bozót | 2013-12-10 | Nincs hozzászólás!

Budapesten rendezik 2016-ban a mezeifutó világbajnokságot - döntött a Nemzetközi Iskolasport Szövetség Végrehajtó Bizottsága.

Már lehet nevezni a Keszthelyi Kilométerekre

Bozót | 2013-12-10 | Nincs hozzászólás!

A hat sikeres esztendő után, 2014-ben is megrendezi Bedő Beáta és csapata a Keszthelyi Kilométerek elnevezésű utcai futóversenyt. A kétnapos fesztiválra elindult a nevezés, a versenyt a pünkösdi hétvégére, június 7-8-ára hirdették meg.

Szép magyar szereplés az angliai Dorset Ultrán - beszámoló

Bozót | 2013-12-10 | 2 hozzászólás

A múlt hétvégén Angliában képviselte kis hazánkat egy kisebb futó kompánia, Szitó Ervin, Kulcsár András, Fodor Zoltán, Lesi Zoltán, Hegedűs Kata. Az Endurancelife  Dorset terepfutó versenyről Szitó Ervin tudósított :)

A fürdőruhás mikulások 10. , a MikuLÁSS-ok első alkalommal futottak vasárnap Budapesten

Bozót | 2013-12-09 | Nincs hozzászólás!

Advent második vasárnapján került sor a már tízéves hagyományokkal rendelkező Nagy Mikulás Kocogásra, a fürdőruhás Mikulások idén is jó hangulatban és jótékony céllal szaladgálhat a téli Budapesten. Ezt megelőzőleg a Margitszigeten a LÁSS - Látássérültek Sportegyesülete rendezett - szintén jótékony célú - közös futást, mely az első rendezés alkalmával is tökéletesre sikerült. 

Mezei futó EB - magyar eredmények

Bozót | 2013-12-09 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén Belgrád adott otthont a mezei futó Európa bajnokságnak. A felnőtt mezőnyben nem indult magyar versenyző, a juniorok közt azonban több fiatal magyar futó is megmérettethette magát. 

Megújulhat a Margitszigeti futókör

Bozót | 2013-12-09 | 14 hozzászólás

Szerdán szavazhat a Fővárosi Közgyűlés a margitszigeti futókör teljes rekonstrukciójáról, ami 2014 áprilisában kezdődne, és optimális esetben három hónap alatt be is fejeződne.



Futás - 6km-t futott csak, de megnyerte a maratont

Bozót | 2013-12-06 | 5 hozzászólás

A múlt vasárnapi szingapúri maraton rejtélyes helyi győztese bevallotta, hogy valójában nem futotta le a távot. Tegnap az újságíróknak elmondta, nem akart semmi rosszat, csak célbaérni....

Közleményben kértek elnézést a Firenze Maraton szervezői

Bozót | 2013-12-05 | Nincs hozzászólás!

A két héttel ezelőtt megrendezett 30. Firenze Maraton rendezősége közleményben kért elnézést azoktól a futóktól akiknek nem jutott befutóérem a versenyen.

Megnyílt a nevezés a 2014-es TCS New York Maratonra

Bozót | 2013-12-03 | Nincs hozzászólás!

A tegnapi nappal megnyílt a nevezés a következő évi New York maratonra, amely az új szponzornak (TATA Consultancy Services) köszönhetően, immár TCS New York Marathon hivatalos névre hallgat. Nevezni március 18-ig lehet.

Angyalföldi Mikulás Futás, beszámoló

Bozót | 2013-12-03 | Nincs hozzászólás!

Szikrázó napsütésben vette kezdetét az Angyalföldi Mikulás Futás december első napján. A legkisebbek három távon (500 m, 1 km, 2 km) mérhették össze tudásukat, és a Mikulás biztatása közepette teljesíthették a távot. A kicsit nagyobb gyerekek és a felnőttek pedig 4 és 10 km-en versenyezhettek.

Terepfutás - Nyúlcipőbolt Budai Trail

Bozót | 2013-12-02 | Nincs hozzászólás!

Az advent első hévégéjén került megrendezésre a terepfutas.hu csapatának idei utolsó rendezése, a Nyúlcipőbolt Budai Trail. A terepre vágyók a megszokott remek szervezést és versengést kaphatták, grátiszként pedig szépséges őszies-télies időt és harapnivaló hegyi levegőt.

Magyar sikerek a 3. Adria Advent Maratonon

Bozót | 2013-12-02 | 8 hozzászólás

December elsején rendezték meg a horvát tengerpart népszerű nyaralóhelyén, Crikvenica városában a 3. Adria Advent Maratont, ahol ugyan a nagyvárosi maratonokhoz viszonyítva maroknyi mezőny gyűlt csupán össze, de a magyar kontinges mondhatni, aratott. 

Terepfutás - fel a fokföldi oroszlán fejére

Bozót | 2013-11-29 | Nincs hozzászólás!

A LionHeart versenyt tavaly hozta létre Ryan Sandes a Salomon ultra terepfutó versenyzője azért, hogy szülővárosát Cape Town-t is bekapcsolja a terepfutó események sorába. 2013-ban már hatalmas érdeklődés övezte a versenyt, nagynevű szponzorokkal. A képlet nagyon egyszerű: fel és le a "Lion Head" nevű hegyen, meredek, sziklás terepen. A hegy legmagasabb pontja 669 m, a futók nem tengerszintről indulnak, így közel 500 m szintet tesznek meg....

 

Mezei futás EB - magyar küldöttség

Bozót | 2013-11-29 | Nincs hozzászólás!

Az idei Mezei Európa-bajnokságot december 8-án Belgrádban rendezik, amelyre egy egyéni indulót és egy csapatot neveztünk. Kószás Kriszta az idei junior EB-n Rietiben 8. lett 3000m-en, a Mezei Ligában és az OB-n is jó formát mutatott. Ő a junior hölgyek versenyében vesz részt.

Terepfutás - Naszály Trail - eredmények, fotók

Bozót | 2013-11-26 | Nincs hozzászólás!

Új verseny került fel az itthon is növekvő népszerűségnek örvendő terepfutás palettájára, múlt hétvégén első alkalommal került megrendezésre a Naszály Trail terepfutóverseny, amely a visszhangok szerint első rendezés ellenére tökéletesre sikerült. 

Mezei futó bajnokságok hétvégéje

Bozót | 2013-11-25 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt hétvége nem csak itthon, de külföldön is a mezei futó versenyeké volt. Az Egyesült Államok hatalmas presztizsű nemzeti egyetemi bajnokságát (NCAA) is most rendezték, illetve az óceán innenső oldalán is versenghettek a cross country szerelmesei, Hollandia és Belgium nagyszabású versenyein. 

Mezei futó OB és nyílt verseny eredmények

Bozót | 2013-11-25 | Nincs hozzászólás!

Gyulai Miklós (MASZ elnök) köszöntő beszéde nyitotta meg a 105. Mezeifutó Országos bajnokságot, melyet a Bókay-kertben a Magyar Hegyi -És Terepfutó Szövetség (MAHFUSZ) rendezte meg közösen a Lőrinc 2000SE-vel és a 18. Kerületi Önkormányzattal.

Két maraton egy nap - egy győzelem

Bozót | 2013-11-20 | Nincs hozzászólás!

A múlt héten írtunk Michael Wardian nagy terveiről, aki egy napon belül akart két hivatalos maratont futni, ráadásul mindkettőt 2:30-on belül. Nos, ez utóbbi nem sikerült neki, de az egyik versenyt megnyerte.

Wermescher Ildikó a Skyrunning világranglistán 20.

Bozót | 2013-11-20 | Nincs hozzászólás!

Megjelent az ISF (International Skyrunning Federation) Ultra ranking – a top 100 férfi és 50 nő, a világ egyik legkeményebb terepfutó versenysorozatáról, amely a világ minden részében megrendezésre kerül. A világ legjobb női versenyzői között 20. helyen Wermescher Ildikó végzett 160,156 ponttal.

Ezer indulót várnak a mezei futó országos bajnokságra

Bozót | 2013-11-20 | Nincs hozzászólás!

A rendezők mintegy ezer indulót várnak szombaton a pestszentlőrinci Bókay-kertben sorra kerülő, 105. országos mezei futóbajnokságra.

"A Bókay-kert igazi sportpark, amely kiváló adottságokkal rendelkezik. Ezt az ob-t futófesztiválnak szánjuk, melyen az amatőrök is kipróbálhatják magukat" - mondta az esemény keddi sajtótájékoztatóján Stépán Zsolt főszervező.

Közel 4800 futó búcsúztatta a szezont a Balatonnál

Bozót | 2013-11-19 | Nincs hozzászólás!

2013. november 16-17-én a jubileumi 10. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon ünnepélyesen elbúcsúztattuk a BSI idei futóidényét.  Volt a megszokott maraton 3 részletben (és egyéb versenyszámok), volt fürdőzés a tóban, amit a ködös partról szörnyülködéssel vegyes csodálattal néztek nagykabátos emberek. Volt ezen kívül az első nap lezárásaképpen futópálinka verseny, utána buli éjjelig...

Téli Balaton tízszer - Kocsis Árpád írása

Bozót | 2013-11-17 | 8 hozzászólás

10 év hosszú idő mindenki életében. 10 év alatt sok emlékezetes dolog történik, de már képtelenség emlékezni minden, az adott pillanatban fontos részletre. Igy van ez a futóversenyeknél is, még akkor is, ha annyira emlékezetes, mint a Balaton Maraton és Félmaraton.

Két maraton egy nap - na de 2:30-on belül?

Bozót | 2013-11-14 | 2 hozzászólás

Michael Wardian sikeres amatőr futó nem mindennapi attrakcióra vállakozik a hétvégén: két hivatalos maratoni versenyen szándékozik futni egyazon napon, ráadásul mindkettőn 2:30-on belüli idővel szeretne célbaérni. 

Zahorán Ádám egyéni csúccsal lett harmadik 50km-en

Bozót | 2013-11-13 | 3 hozzászólás

Zahorán Ádám új egyéni csúcsot futva a harmadik helyen ért célba a Bottrop város térségében rendezett 50 km-es német bajnokságon.

Első maratonista nyerte az Athens Classic Maratont

Bozót | 2013-11-12 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap került sor az igazi klasszikusnak számító Athens Classic Maratonra amely a görögországi Marathon városából rajtol és a görög fővárosban, az olimpiai stadionban ér véget. A meglehetősen nehéz, hullámzó pályán a kenyai Hillary Yego győzedelmeskedett 2:13:59-cel.

Az év ultrafutói Lubics Szilvia és Lajkó Csaba

Bozót | 2013-11-12 | 6 hozzászólás

Az UMSZ az idei évben is megválasztotta a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó magyar ultrafutók közül is a legkiemelkedőbbeket. 2013-ban dr. Lubics Szilviát és Lajkó Csabát illeti az elismerés. Külön díjban részesült Maráz Zsuzsanna, akit az év felfedezettjének választottunk. Sikereikhez gratulálunk, a folytatáshoz jó felkészülést és sikeres versenyszezont kívánunk!

Az Év legjobb maratonfutói: Kipsang és Kiplagat

Bozót | 2013-11-11 | Nincs hozzászólás!

Az AIMS kiosztotta a 2013-év legjobb férfi és női maratonfutójának járó címet, amelyet 350 versenyszervező, mintegy 100 különböző országból szavazott meg. Wilson Kipsang és Edna Kiplagat a november 8-i AIMS Gálán vehették át díjazásukat Athénban.

Rekordlétszám a Tudás Útján

Bozót | 2013-11-11 | Nincs hozzászólás!

A november 10-én, vasárnap 13. alkalommal megrendezett Tudás Útja futóversenyen 655-en futottak félmaratont vagy 6 kilométert, ami rekordnak számít az esemény történetében. Az indulók létszáma a tavalyi évhez képest másfélszeresére, ezen belül a felsőoktatási hallgatók száma kétszeresére nőtt. Budapest egyetlen, kifejezetten egyetemi hosszú távú utcai futóversenye nem csak a futásról szól, hanem a lehetőséget is biztosít az egyetemistáknak, főiskolásoknak a találkozásra, ismerkedésre.

Programajánló hétfőre : 11/11 XI. kerületi közösségi futás

Bozót | 2013-11-10 | 1 hozzászólás

November 11., a XI. kerület napja. Ennek alkalmából a Kult11 Egyesület november 11-én, hétfőn rendezi meg az ELEVEN 11.11 rendezvényt, amelynek keretében 21.00-kor egy közösségi futásra kerül sor.

Erdélyi Zsófia Dubai-ban állhatott dobogóra

Bozót | 2013-11-08 | 5 hozzászólás

Erdélyi Zsófia a magyar női sík- és akadályfutás többszörös bajnoka hatalmas küzdelemben szerezte meg a 10 km táv győzelmét az Afrikai kontinens válogatott futói előtt a különleges Dubai Women's Run 2013 eseményen. 

Megjelent Usain Bolt önéletrajzi könyve

Bozót | 2013-11-08 | Nincs hozzászólás!

Usain Bolt elhatározta, hogy jövőre 19 másodperc alá viszi a 200 méteres síkfutás világcsúcsát – erről a kedden megjelent önéletrajzi könyvében írt a hatszoros olimpiai bajnok sprinter.

NY legidősebb női résztvevője egy nappal élte túl a versenyt

Bozót | 2013-11-06 | Nincs hozzászólás!

A vasárnapi ING New York Maraton legidősebb női résztvevője, a 86 esztendős Joy Johnson volt. Az idős hölgy lassan, de biztosan, idén 25. alkalommal teljesítette a versenyt, de a sors fintoraként csak egy napig örülhetett újabb maratoni érmének: hétfőn szállodai szobájában örökre elaludt.

Hírességek a New York Maratonon

Bozót | 2013-11-05 | 3 hozzászólás

A new york-i a világ egyik leghíresebb városi maratonja, így nem csoda, hogy sokan választják nagy céljuknak a teljesítését. Nincsenek ezzel másként az amerikai hírességek sem, többek bakancslistáján szerepel(t) a Nagy Almában lefutott bő 42kilométer, akár csak saját maguknak bizonyítva, akár valamely jótékony célt támogatva. Természetesen híres magyarok nélkül sincs nagy maraton, ott volt a mezőnyben Miklósa Erika operaénekes és Kovács Kokó István olimpikon ökölvívónk is. 

Véget ért az Optivita Ultrafutó Kupa - 6 órás OB, Velence

Bozót | 2013-11-05 | 4 hozzászólás

A hétvégén Velencén megrendezésre került 6 órás OB-val véget ért az Ironteam SE által életre hívott Optivita Ultrafutó Kupa egész éves versenysorozata. A sorozat összetett győztesei a szép kupák mellett pénzdíjat is vehettek át. 

Terepfutás - Piros 85 - Kiss Miklós pályacsúccsal első

Bozót | 2013-11-04 | 2 hozzászólás

Az ország egyik legnépszerűnn ultratávú terepfutóversenyét rendezték az elmúlt hétvégén a Pilis útjain. A követendő turistajelzésről Piros 85 névre keresztelt teljesítménytúra útvonalán zajló azonos nevű futóverseny fantasztikus pályacsúccsal zárult, Kiss Miklós 7 óra 42 perc alatt teljesítette a 3205méter szintemelkedéssel tarkított közel 89kilométeres távot. 

ING New York Maraton - Priscah Jeptoo nagy futása

Bozót | 2013-11-04 | 3 hozzászólás

Vasárnap 43. alkalommal került megrendezésre a New York Maraton, amelyen az abszolút győzelmet a  címvédő Mutai szerezte meg, bár az időjárás és a pálya nehézsége miatt a rekordok elmaradtak. 

15 hónapig futott a brit pár

Bozót | 2013-11-04 | 1 hozzászólás

Napi szinten maratoni távokat futva gyakorlatilag átszelte Dél-Amerikát egy brit pár. A rekordhosszúságú több, mint 10 ezer kilométeres út 15 hónapig tartott - írja a Telegraph.

Lépést tudnál tartani Ryan Hall-al? (videó)

Bozót | 2013-11-01 | 6 hozzászólás

Jópofa felvételt találtam a Runnersworld oldalán, egy kis reklám keretében átlag emberek, kocogók, kipróbálhatták egy futópadon, hogy meddig volnának képesek Ryan Hall maratoni tempóját tartani. Nem sokáig :)

New York City Maraton esélyesek

Bozót | 2013-11-01 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén New York-ra figyel majd az atlétika világa. A méltán népszerű városi maratonon rengeteg amatőr is rajthoz áll majd, de most lássuk az elit futók krémjét.

Megerősített biztonsági intézkedések a New York Maratonon

Bozót | 2013-10-30 | Nincs hozzászólás!

Példátlan biztonsági intézkedések mellett rendezik meg november 3-án a New York-i maratoni futóversenyt, tartva az áprilisi bostoni versenyen történtterrorcselekményhez hasonló támadás előfordulásától – jelentette az amerikai média.

3000 jótékonysági hely marad kihasználatlanul New York-ban

Bozót | 2013-10-29 | Nincs hozzászólás!

A szervezők szerint a Sandy hurrikán utóhatásának köszönhető, hogy 3000 jótékonysági futóknak fenntartott hely marad kihasználatlanul az idei New York Maratonon. Néhány nevezés minden évben megmarad, de ilyen számra eddig sosem volt példa a jótékonysági program hét évvel ezelőtti indítása óta.

Kenyai győzelmek a BMW Frankfurt Maratonon

Bozót | 2013-10-29 | 9 hozzászólás

Nagy kenyai fölény jellemezte a vasárnap megrendezésre került Frankfurt Maratont, a hölgyeknél az első két, a férfiaknál az első öt helyen kenyai versenyző futott be. Az abszolút győztes Vincent Kipruto lett 2:06:15-tel, egyetlen másodperccel előzve meg riválisát.

Miskolc Barátság Maraton - új pályán, még több résztvevővel

Bozót | 2013-10-29 | Nincs hozzászólás!

Óvodásoktól nyugdíjasokig mindenki találhatott megfelelő távot magának az október 27-én, vasárnap a borsodi megyeszékhely központjában megrendezésre került Miskolci Barátság Maraton futófesztiválon.

Miskolc MJV Önkormányzata idén felkarolta a rendező Marathon Club SE és a társrendező „Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány" által életre hívott eseményt. Ennek köszönhetően, a Miskolci Egyetemről „beköltözve" , a Miskolc Városi Szabadidőközpont (Generali Aréna) elől rajtolva, új pályán búcsúztathatták az idei futószezont az amatőr és igazolt sportemberek, családok, iskolai csoportok, baráti társaságok

MOB Sport 21 mezei váltó és nyílt futóverseny

Bozót | 2013-10-29 | Nincs hozzászólás!

Nyári meleg fogadta a Merkapt Sporttelepre érkező futópalántákat és az Őket kísérő szülőket, edzőket a MOB Sport 21 mezei őszi fordulója. Nagy népszerűségnek örvend ez a szakág is, hiszen a gyermekek mezei körülmények között tehetik próbára képességeiket és csapatban futhatnak egymásért.

Megkezdődött a Mezei futó Magyar Liga

Bozót | 2013-10-28 | Nincs hozzászólás!

Ha Sötétvölgy, akkor káprázatos őszi időjárás (amely már-már nyári volt), változatos pályavezetés és idén nagyon nehéz pálya – mondhatták a szombati mezei versenyen indult atléták. 
A gyönyörű tolnai környezetben, a verseny keretében vette kezdetét a Mezeifutó Magyar Liga is.

Kétezer résztvevő a 6. Intersport Túranapon

Bozót | 2013-10-28 | Nincs hozzászólás!

Hatodik alkalommal is hihetetlen nagy sikerrel zajlott az Intersport Túranap és Terepfutás - mindösszesen közel 2000 résztvevője volt idén az eseménynek, amelyre nyárias melegben került sor október utolsó hétvégéjén.

Idén először Haile Gebrselassie Maraton Etiópiában

Bozót | 2013-10-25 | 3 hozzászólás

Saját nevével fémjelzett versenyt hozott össze hazájában a maratonfutás koronázatlan királya, Haile Gebrselassie. Sok régi futótársát és ellenfelét hívta meg a viadalra, ahol Gudisa Shentema győzedelmeskedett 2:15:23-mal. 

Atlétika - újdonság : Mezei futó Magyar Liga

Bozót | 2013-10-24 | Nincs hozzászólás!

A Magyar Atlétikai Szövetség új versenysorozatot hirdet meg, a Mezei futó Magyar Ligát.
A sorozat célja a mezei (cross) futás népszerűsítése, a futók elismerése, a versenyzési lehetőségek bővítése.

Maratoni nosztalgia - rövidfilm és befutófilmek

Bozót | 2013-10-24 | Nincs hozzászólás!

Akkora volt a bitmennyiség, hogy eltartott egy darabig, de végül csak felkerült a 28. SPAR Budapest Maraton, a Riska Minimaraton és a Danone Maratonka összes befutófilmje az őt megillető helyre, a SPURI WebTV oldalára. Lehet őket nézegetni - és mást is!

Bécs-Budapest ultramaraton - Zabari megvédte címét

Bozót | 2013-10-24 | Nincs hozzászólás!

Zabari János a szerdai zárónapon is elsőként ért célba a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni futóversenyen, így címét megvédve megnyerte az ötnapos viadalt.

Futólegendák találkoztak Debrecenben

Bozót | 2013-10-22 | 1 hozzászólás

Tavaly az '50-es, '60-as, '70-es és '80-as évek kiváló férfi, idén ugyanezen időszak sikeres női atlétáit hívta meg a Friss Oxigén Alapítvány egy közös futásra, beszélgetésre, ünneplésre október közepén, a debreceni Nagyerdőbe.

Ed Whitlock (82) ezúttal korosztályos maratoni csúcsot futott

Bozót | 2013-10-22 | 3 hozzászólás

Alig egy hónapja adtunk hírt a legendás 82 esztendős futó, Ed Whitlock korosztályos félmaratoni csúcsdöntéséről, és máris itt az újabb: Whitlock a Toronto maratonon 3:41:58 időt futott amely közel 7 perccel jobb az eddigi csúcsnál (3:48:35 Ed Benham, 1989)

Gyászhír - elhunyt Pék Imre sporttárs

Bozót | 2013-10-22 | 6 hozzászólás

Futótűzként terjedt egyetlen éjszaka alatt a szomorú hír a közösségi oldalakon, elhunyt Pék Imre ismert futó, ultrafutó.  Nyugodjék békében!

Bécs-Budapest ultramaraton - Zabari megőrizte első helyét

Bozót | 2013-10-22 | 2 hozzászólás

A Győr és Tata közötti rajt-cél győzelmével tovább növelte előnyét összetettben Zabari János a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni futóversenyen.

Ultrafutás - 50km országos bajnokság eredmények

Bozót | 2013-10-21 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén Nagykanizsa adott otthont az 50km-es ultrafutó országos bajnokságnak a VIII. Kanizsai Futófesztivál keretében. Az ultratáv mellett félmaratonon, 10km-en és korosztályos váltókban is indulhattak az érdeklődők. 

Bécs-Budapest ultramaraton 1-2 nap eredmények

Bozót | 2013-10-21 | Nincs hozzászólás!

Szombaton elrajtolt a Bécs-Pozsony-Budapest ultrafutóverseny mezőnye és vasárnap Rajkánál átlépve a határt, ma már Győrből indult tovább a több mint 200 résztvevő. Az első két napot a címvédő Zabari János nyerte.

Futóversenyt rendeznek a Vatikánban

Bozót | 2013-10-18 | Nincs hozzászólás!

Futóversenyt rendeznek vasárnap a vatikáni Szent Péter téren, a Szentszék pedig saját krikettcsapatot alakít, így hívva fel a figyelmet a lélek mellett test egészségére, a sport fontosságára.

39 év, 200 maraton és mind 3 órán belül!

Bozót | 2013-10-18 | 2 hozzászólás

A 3 órán belüli maraton sok amatőr futó álma és csak az igazán kitartóak érik el ezt az álmot. Képzeljük most el, hogy valaki 200alkalommal ér célba 3 órán belül a klasszikus távon. Mese? Nem. Doug Kurtis-nek már csak egy maraton hiányzik ehhez az elképesztő sorozathoz. A 61 éves férfi pályafutása során már 199 3 órán belüli maratont teljesített - hivatalosan, versenyen.

Erős mezőny áll rajthoz a Frankfurt Maratonon

Bozót | 2013-10-17 | Nincs hozzászólás!

A BMW Frankfurt Maraton az ország legerősebb utcai futóversenye amit az idei elit mezőny is megerősít. Az IAAF aranycimkéjével kitüntetett versenyre október 27-én kerül sor.

Ultrafutás - szombaton rajtol a BéPoBu

Bozót | 2013-10-17 | Nincs hozzászólás!

Az egyéni és a váltó kategóriákban közel 250-en állnak rajthoz a három országot érintő, ötnapos Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni futóversenyen, mely szombaton reggel indul a bécsi Praterből.

Terepfutás - Mecsek Trail - eredmények, fotók

Bozót | 2013-10-16 | Nincs hozzászólás!

Aki a fővárosi aszfalt helyett terepre vágyott vasárnap, választhatta a versenyrendezők által méltatlanul mellőzött Mecsek szépséges tájain megrendezett Nyúlcipőbolt Mecsek Trail nevű terepfutóversenyt. Az eseményen készült fotók és az eredmények is elérhetőek.

Spar Budapest Maraton 2013 fotók!!!

sepi | 2013-10-15 | Nincs hozzászólás!

Ismét ott voltunk és ismét fotóztunk a Budapest Maratonon. Ezúttal kb 1600 képet sikerült elkattogtatni, reméljük senki nem maradt le róla. Nézegessétek őket!

Mire jó a 28. Spar Budapest Futófesztivál rajtszáma?

Bozót | 2013-10-15 | Nincs hozzászólás!

Bármelyik távján is indultál a 28. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválnak, biztosan volt rajtszámod. És ha azt hinnéd, hogy a rajtszám pusztán a sorszámodat jelöli egy versenyen, nos, akkor tévedsz: segítségével most még néhány hétig pihenésképp kedvezményesen látogathatsz az állatkertbe, s rengeteg kiállításra is!

Skyrunning sorozat - Kilian és Kremer összetettben az első

Bozót | 2013-10-16 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap rendezték a Skyrunning Skyrace sorozatának utolsó futamát, amelynek Olaszország adott otthont. A Limone Extrem elnevezésű verseny 23,5 kilométere alatt 2000 méter szintemelkedéssel és csökkenéssel kellett megküzdenie a versenyzőknek. 

Atlétika - kenyai győzelmek a Chicago Maratonon

Bozót | 2013-10-14 | Nincs hozzászólás!

Nem csak Budapesten rendeztek maratont  ahétvégén, szintén vasárnap került sor a neves Chicago Maratonra, ahol a férfiaknál pályacsúcs született, a hölgyeknél pedig az idei év legjobb eredményét érte el a győztes.

28. Spar Budapest Maraton - eredmények

Bozót | 2013-10-14 | Nincs hozzászólás!

 Részvételi rekordokat döntött a vasárnap megrendezett Budapest Maraton. Soha még ennyien nem neveztek magyarországi szabadidősport rendezvényre, idén 21 930 futót regisztráltak. (Tavaly 19200 fővel született a most megdöntött rekord.) Köztük 4900 maratonista választotta magának a mai budapesti programot, ami szintén csúcs. A harmadik rekord pedig a 68 országból érkezett közel 3000 külföldi futó.

Programajánló minden hónap első szombatjára

Bozót | 2013-10-12 | 15 hozzászólás

Találós kérdés következik: Egy kör a Margitszigeten, minden hónap első szombatján, 1989 óta rendezik meg, mi az? A helyes megfejtés a Szigetfutás, de azok se hibáztak nagyot, akik a Szigeti Hendikepre tippeltek. És mit nyertek a helyesen válaszolók? Egészséges életmódot, jó társaságot, egyedi hangulatot. Nekik és még inkább azoknak, akik nem ismerik a rendezvényt, jöjjön egy rövid bemutató!

 

Atlétika - NATO Futás beszámoló

Bozót | 2013-10-11 | Nincs hozzászólás!

Október 6-án, a hagyományoknak megfelelően Vérmezőről indulva, a Történelmi (Kegyeleti) Váltófutás 112 diákcsapata nyitotta meg a Budapest Futófesztivál-NATO Futás és az 1848-49-es szabadságharc Aradon mártírhalált halt tábornokainak emlékét őrző „Történelmi Váltófutás" programot. 

Interjú a címvédővel - Józsa Gábor a maratonról

Bozót | 2013-10-11 | 2 hozzászólás

A tavalyi maratoni országos bajnokság győztesével, Józsa Gáborral a MAHFUSZ készített rövid interjút az idei verseny kapcsán. Megtudhatjuk, hogyan készül Gábor és mit vár az idei Spar Budapest Maratontól. 

Spártai élménybeszámoló Kecskeméten

Bozót | 2013-10-10 | Nincs hozzászólás!

Vajda Zoltán, a Hírös Futóklub tagja október 16-án /szerdán/ 18 órakor a Természet Házában képes élménybeszámolót tart a Spartathlon teljesítéséről.

11 éves verte a női mezőnyt 5kilométeren

Bozót | 2013-10-09 | 2 hozzászólás

Kissé meglepődhettek a nézők a New Jersey állambeli Little Silver-ben rendezett 5km verseny eredményhirdetésénél, ugyanis a női dobogó tetejére egy 11 éves kislány állhatott fel. Catherine Wimmer 19:46 alatt teljesítette a távot.

Vasárnap Budapest Maraton! Három videón ismerkedhetsz az útvonallal

Bozót | 2013-10-10 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap ismét itt a Spar Budapest Maraton ideje! A szervezőknek hála, előre megnézheted az útvonalat, amely tutira 42,195m, maga Hugh Jones hitelesítette. Csak nektek csak most :)  készült egy felvétel a mérés menetéről is, valamint felkerült egy jópofa kedvcsináló ahol hírességek mutatják be az útvonalat.

Hegyifutó GrandPrix futam magyar résztvevőkkel

Bozót | 2013-10-07 | Nincs hozzászólás!

Nemzetközi Hegyifutó Szövetség (WMRA) és a Szlovén Hegyifutó Szövetség október 5-én rendezte meg a hat állomásos Hegyifutó GrandPrix sorozat záró futamát az un. Smarna Gora elnevezésű hegyifutó versenyt , melyet a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), mint IAAF Permit versenyként tart nyilván.

Sajtótájékoztatón mutatkozott be a 28.Spar Budapest Maraton

Bozót | 2013-10-04 | 2 hozzászólás

A 28. SPAR Budapest Maraton®-t szervező Budapest Sportiroda csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be az október 13-án sorra kerülő versenyről (start 9.30 Hősök tere), a Futás Napja teljes programjáról.

Ultrafutás - elmarad az idei 100km VB

Bozót | 2013-10-03 | 3 hozzászólás

Az IAU hivatalosan is bejelentette, hogy a 2013-as évben nem rendezi meg a 100km világbajnokságot. A 2014-es európa illetve világbajnokság helyszíne és időpontjai viszont már nyilvánosak. 

Repülők helyett futócipők koptatták a kifutópályát

Bozót | 2013-10-02 | Nincs hozzászólás!

Utasszállítók kerekei helyett futócipők koptatták a hétvégén a repülőtér betonját. Európában is egyedülálló módon egy működő légikikötő kifutópályáján tartottak jótékonysági félmaratont: ismert emberek, színészek, sportolókmellett a Nike Futóklub tagjai teljesítették az első Runway Runt!

Duatlon Egyetemi OB

Bozót | 2013-10-02 | Nincs hozzászólás!

Kiválóan szerepeltek az egyetemisták az idei Duatlon Egyetemi-Főiskolás Magyar Kupán. A Budapesti Duatlon Fesztivál keretében a Duna-parton megrendezett országos döntő Kis Gyula (ELTE) és Hajdú Anna (Debreceni Egyetem) győzelmével ért véget. A csapatversenyt az ELTE triatlonosai nyerték a győri Széchenyi Egyetem hallgatói előtt.

The Color Run - Magyarországon először

Bozót | 2013-10-02 | Nincs hozzászólás!

A külföldön már nagysikerű The Color Run sorozatban első ízben szerepelt magyarországi helyszín. Az elmúlt hétvégén a Puskás Stadionban rendezték meg az első magyar Color Run-t amit a bolygó legvidámabb 5kilométere szlogennel hirdettek és a vidámságon kívül jótékony célt is szolgált. 

Terepfutás-túra - Beskidy Ultra Trail magyar résztvevőkkel

Bozót | 2013-10-01 | Nincs hozzászólás!

Szeptember 27-én pénteken reggel 8 órakor Dębowiec városából rajtolt a Beskidy Ultra Trail, négy honfitársunkkal a mezőnyben. Az esemény leghosszabb távjának embertpróbáló útvonala  220 km távon 11000 m szintemelkedést tartalmazott!

Új maratoni világrekord: 2:03:23 Wilson Kipsang, Berlin, 2013

Bozót | 2013-09-30 | Nincs hozzászólás!

A vasárnap megrendezésre került 40. Berlin Maratonon Wilson Kipsang ígéretéhez híven, kísérletet tett Makau rekordjának (2:03:38) megdöntésére és sikerrel járt. Az új rekord tehát 2:03:23. 

Vasárnap Berlin Maraton - lesz újabb rekord?

Bozót | 2013-09-27 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap kerül sor a 40. Berlin Maratonra, ahol már nyolc világcsúcs született, ebből öt a férfiaknál. Idén a csúcstartó Patrick Makau nélkül zajlik majd a verseny, vajon lesz aki megdönti a két évvel ezelőtt felállított 2:03:38-as szuperidőt?

Rekordrészvétel a Karva-Lábatlan Maratonon

Bozót | 2013-09-27 | Nincs hozzászólás!

Kele Géza a BSI szlovákiai futónagykövete, s ilyen minőségében (is) hallatlan lelkesedéssel szervezi az ottani futóéletet, elhinti a futás szeretetét mindenfelé, s rendre igyekszik csapatot kovácsolni egy-egy közös cél elérése érdekében. Most egy nagy versenyt szervezett, s elégedett a végeredménnyel, amiről be is számolt.

Női futólegendák találkozója Debrecenben

Bozót | 2013-09-27 | Nincs hozzászólás!

Tavaly, az '50-es, '60-as, '70-es, '80-as évek kiemelkedő magyar férfi távfutóinak rendeztek futással egybekötött nosztalgia-találkozót a Debreceni Nagyerdőben. Idén, a hagyományt folytatva, a hölgyek időutazására kerül sor.

Spártai beszélgetések - interjú három Spartathlon résztvevővel

Bozót | 2013-09-25 | 6 hozzászólás

Már két nap sincs és elrajtol az idei Spartathlon, 17 magyar indulóval. Bár sokan vannak, csupán négy korábbi teljesítő van köztük, a többiek eddig nem jártak sikerrel, vagy most először próbálkoznak. A versenyről tökéletes cikket olvashattok a wikipedián, most gyakorlatiasabb vizekre eveznék a témában és három indulóval készített interjút osztanék meg veletek. A legtapasztaltabb résztvevőnek, egy többszörös feladónak és egy újoncnak tettem fel hasonló kérdéseket.

 

Tudomány - kell az erőedzés érett korban

Bozót | 2013-09-25 | Nincs hozzászólás!

Egy aktuális kutatás megállapította, hogy az ötvenes éveik végén járó, főként hosszútávfutást művelő emberek évente jelentősen vesztenek a lábizmaik erejéből, akor is ha az izomtömegük nem csökken. 

Terepfutás - Ronhill Dupla Élmény a Mátrában

Bozót | 2013-09-24 | Nincs hozzászólás!

Szombaton immár második alkalommal került megrendezésre a Ronhill Dupla Élmény elnevezésű páros terepfutó verseny a Mátrában. A 30 bátor induló párosból 25 sikeresen célba is ért a 72.3kilométeres 3380m szintemelkedést tartalmazó kemény pályára kiírt 12 órás szintidőn belül.

Tresó Gábor körbefutotta Nógrád megyét

Bozót | 2013-09-24 | Nincs hozzászólás!

Tresó Gábor, a balassagyarmati Kiss Árpád VDSE sportolója tíz nap alatt minden nógrádi településre elfutott, több mint 700 kilométert teljesítve. Bár az utolsó két napon már sérüléssel bajlódott, így is végigvitte célkitűzését, amelyekre nehéz szavakat találni.

Debreceni 24 órás futás, eredmények, képek

Bozót | 2013-09-23 | 4 hozzászólás

Az ultra-naptár egyre sűrűbb, az elmúlt hétvégén is futhatott 24/12 vagy 6 órát aki Debrecenbe látogatott. A Debreceni Kilométerek Sportegyesület eseményén ugyan nem gyűlt össze igazán nagy mezőny, de egy héttel a 12 órás OB után ez érthető is. Aki ott volt, bizonyára nem bánta meg.

Terepfutás - Wörthersee Trail - Wermescher 4. , Németh 5.

Bozót | 2013-09-23 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén Ausztriában rendezték meg a Wörhtersee-Trail terepfutó versenyt ahol a Mamut Pro Team két kiválósága Wermescher Ildikó és Német Csaba képviselte hazánkat. Az 57 km hosszú kör Klagenfurtból indulva kerülte meg a Wörthi tavat, amin 1800 m szintemelkedés várt a versenyzőkre. 

Meghívó: Spartathlon szurkolói váltófutás Komáromban

Bozót | 2013-09-23 | Nincs hozzászólás!

Bár az esemény kiagyalója, Szőnyi Ferenc, igazoltan van távol, a komáromi KEFE egyesület idén is megszervezi a Spartathlon ideje alatti szurkolói váltófutást, Komárom belvárosában.

Ed Whitlock saját korosztályos világcsúcsát javította meg

Bozót | 2013-09-20 | Nincs hozzászólás!

Még vasárnap történt, hogy a legendás Ed Whitlock megjavította a saját maga tartotta félmaratoni világcsúcsot, az Ontario állambeli Miltonban. A 80 évesnél idősebbek kategóriájában versenyző, 82 esztendős Whitlock 1:38:11 -et futott.

Ultrafutás - Egy hét múlva Spartathlon

Bozót | 2013-09-20 | 1 hozzászólás

Csupán egy hét van hátra a legendás 246kilométeres ultrafutó verseny, a Spartathlon rajtjáig. Lássuk, kinek szurkolhatunk az idén!

Terep - Életfa Terepfesztivál

Bozót | 2013-09-20 | Nincs hozzászólás!

Hetedik alkalommal rendezte meg a X2S TEAM az Életfa Terepfesztivált Piliscsabán. Az egész napos sport és családi eseményen belül terepfutó, hegyikerékpár és különleges városi terepfutó (City Trail) verseny is megrendezésre került, de a nap kiemelkedő jelentőségű eseménye a terepduatlon Országos Bajnokság volt, ahol az idei év kiemelkedő terepsportolója Mester Bálint megőrizte bajnoki címét.

MAHFUSZ kupafutam, Piliscsaba - beszámoló, eredmények

Bozót | 2013-09-19 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt napokhoz képest szokatlan meleg fogadta szeptember 15-én a Piliscsabára érkezőket a MAHFUSZ (Magyar Hegyi –És Terepfutó Szövetség ) kupafutamra, melyet a Piliscsabai Terepfesztivál keretében rendeztek meg.

Két táv közül választhattak a hegyifutás kedvelői: 7 km és 28 km.

Terepfutás - különlegesség! Baradla Underground Trail

Bozót | 2013-09-17 | Nincs hozzászólás!

Immár második alkalommal került megrendezésre a hazánkban egyedülálló Baradla Underground Trail terepfutó verseny, ahol a résztvevők az Aggteleki cseppkőbarlangban is futhattak. Eredmények, fotók

Atlétika - Bupa Great North Run- sztárok és meglepetések

Bozót | 2013-09-17 | 8 hozzászólás

Vasárnap rendezték meg az IAAF aranycimkéjét viselő Bupa Great North Run félmaratont, ahol meglepetésre, a hölgyek mezőnyében Priscah Jeptoo győzedelmeskedett, a férfiaknál pedig Bekele az utolsó métereken lehajrázta Mo Farah-t.

Ultrafutás - Steib Péter 4. lett 100km-en Winchotenben

Bozót | 2013-09-16 | 5 hozzászólás

Steib Péter a hollandiai Winschotenben rendezett 100km-es holland bajnokságon állt rajthoz és remek futással a negyedik helyen végzett. 

Ultrafutás - 12órás OB eredmények

Bozót | 2013-09-16 | 7 hozzászólás

Szombaton rendezték meg Balatonalmádiban a 6 és 12 órás országos bajnokságot: Maráz Zsuzsanna a férfi mezőnyt is uralva, fantasztikus 139,418km-es eredményével országos bajnok!  

100 éve született a legenda, Jesse Owens

Bozót | 2013-09-13 | Nincs hozzászólás!

Száz éve, 1913. szeptember 12-én született Jesse Owens, minden idők egyik legnagyobb atlétája, aki 1936-ban a berlini olimpián négy aranyérmet szerzett.

Terepfutás - véget ért a Tor des Geants, két András a célban

Bozót | 2013-09-14 | 5 hozzászólás

Hagyomáyosan az UTMB után egy héttel, megrendezésre került idén is a Mont Blanc körüli ultrák ultrája, a Tor des Geants, az "óriások menete". Óriásit meneteltek magyarjaink is, akik közül is kiemelkedik Börcsök András teljesítménye, aki egy sikeres UTMB teljesítésre "húzott lapot" és a magyarok közt elsőként, fantasztikus idővel ért célba ezen a versenyen.

Székelyföldet futja körbe Juhos Gábor

Bozót | 2013-09-12 | Nincs hozzászólás!

Tizenkét nap alatt ötszáz kilométer, naponta egy maratoni táv teljesítésére vállalkozik Juhos Gábor magyarországi maratonfutó a Székelyföldön, hogy felhívja a figyelmet a Székelyföld autonómiájának fontosságára - közölte szerdán az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az MTVA Külhoni Magyar Sajtószolgálat honlapján.

A regisztráció első napján 4000-en neveztek Bostonra

Bozót | 2013-09-11 | Nincs hozzászólás!

A kvalifikációs idővel rendelkező futók számára hétfőn megnyílt a nevezés a 2014-es Boston Maratonra. Már az első napon négyezre regisztráltak, amely jóval több a tavalyinál. 

Sztársportolók a keszthelyi Edzéskereső programon

Bozót | 2013-09-11 | Nincs hozzászólás!

Második alkalommal rendezi a Keszthelyi Kilométerek Egyesület a helyi sportlehetőségek bemutatása céljából a Szeptemberi Edzéskereső elnevezésű programot, szeptember 14-én. A Balaton-parti település szervezőcsapata a Keszthelyi Kilométerek utcai futóverseny megrendezésével vált ismertté.

Optivita Ultrafutó Kupa 5. állomás és Dupla Vasember OB

Bozót | 2013-09-10 | 5 hozzászólás

A hétvégén 5. állomásához érkezett az Ironteam SE által rendezett Optivita ultrafutó Kupasorozat. A versenyt igen szép környezetben, Velencén rendezték, nem kisebb eseménnyel együtt, mint az V. Ultra Triatlon  országos bajnokság.

Wermescher Ildikóék 3. helyen zárták a Transalpine-t

Bozót | 2013-09-10 | Nincs hozzászólás!

A Wermescher Ildikó és Gitti Schiebel alkotta páros a dobogó harmadik fokára állhatott a 8 napos terepfutó viadal végén. 

Merényi Tímea 19. a hegyifutó VB-n

Bozót | 2013-09-10 | Nincs hozzászólás!

Szeptember 8-án került megrendezésre a 29. Hegyifutó Világbajnokság, Lengyelországban. Az IAAF ( Nemzetközi Atlétikai Szövetség) által támogatott versenyen Merényi Tímea az előkelő 19. helyen ért a célba.

Terepfutás - Németh Csaba révén magyar siker a 7völgyön

Bozót | 2013-09-09 | Nincs hozzászólás!

Nagyszerű magyar siker született a 7 Völgy elnevezésű 100km-es ultramaratoni terepfutó versenyen, Lengelországban. A miskolci Németh Csaba 8 óra 57 perc alatt első helyen ért célba. Karlowits-Juhász Tamás 11., Papp Gergely a 16. lett.

15éves országos csúcsot döntött meg Kazi Tamás

Bozót | 2013-09-09 | Nincs hozzászólás!

Jól szerepeltek a Rietiben rendezett IAAF World Challenge versenyen indult magyar atléták. Kalapácsvetésben Pars Krisztián 79,80 méterrel az első helyen végzett, 800 méteren Kazi Tamás 1:45,37 p. eredménnyel az ötödik helyen célba érve, új országos csúcsot ért el(régi: 1:45,39 p Korányi Balázs, 1999.)

Nike Budapest Félmaraton és OB eredmények

Bozót | 2013-09-09 | Nincs hozzászólás!

A 28. Nike Félmaratonon 7305 egyéni célbaérkező volt, ami rekordnak számít. A kellemes nyárvégi napon tízezernél is többen látogattak ki a BSI klasszikus szeptemberi eseményére. A félmaratont Papp Krisztina és Henry Kemboi nyerték.

1400 kép a 2013-as Nike Félmaratonról

sepi | 2013-09-08 | 2 hozzászólás

Idén sem maradhat el a már megszokott Nike képözön. Ezúttal 1400 képpel kedveskedünk nektek, magunknak meg egy 3.4 km-es babakocsis futással.:-)

Motiváció Kouros módra - avagy hogy fussunk hat nap alatt 1000kilométert

Bozót | 2013-09-06 | 8 hozzászólás

Mi kell ahhoz, hogy valaki végigcsináljon egy hatnapos versenyt, pusztán  két és fél óra alvással, és ezer kilométernél többet teljesítsen ?  Minden idők legnagyobb ultrafutója, a görög/ausztrál Yiannis Kouros szerint a válasz: motiváció.  Kouros szerint a maratonnál hosszabb futások esetében a siker titka nem az edzésben, az étrendben, a genetikában vagy a futóstílusban keresendő, hanem a futó fejében.

Tresó Gábor 6 nap alatt körbefutja szűkebb hazáját

Bozót | 2013-09-06 | 2 hozzászólás

Körbefutották már sokan a tavainkat, sőt, van aki az országot is, Tresó Gábor a balassagyarmati Kiss Árpád VDSE ultrafutója - szeptember 6-tól, péntektől tíz nap alatt - Nógrád megyét futja, nem is pontosan körbe, hiszen minden nógrádi településre elfut, népszerűsítve ezzel az atlétikát. Bárki csatlakozhat hozzá egy kis kocogásra.

Vasárnap hegyifutó VB Lengyelországban

Bozót | 2013-09-05 | Nincs hozzászólás!

Szeptember 8-án kerül sor Lengyelországban a 29. WMRA Hegyifutó Világbajnokságra. 5 kontinens 40 országából 365 futó érkezik Krynica-Zdrój-ba, hogy a felnőtt és junior címekért megmérkőzzön. Természetesen magyar indulók is lesznek. 

Hétvégi félmaraton országos bajnokság előzetes

Bozót | 2013-09-05 | Nincs hozzászólás!

A Magyar Atlétikai Szövetséghez befutottak a szeptember 8-i országos félmaratoni országos bajnokság nevezései: 120 férfi, és feleannyi, 58 nő tervezi az indulást. A férfiaknál 33, a nőknél 29 év a korkülönbség a legidősebb és a legfiatalabb futó között.

Bolt visszavonul Rió után?

Bozót | 2013-09-05 | Nincs hozzászólás!

A jelenkor legnagyobb atlétasztárja, Usain Bolt tervei szerint a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia után befejezi profi pályafutását.

 

Kanadából Argentínába futva - mezítláb!

Bozót | 2013-09-04 | 2 hozzászólás

Joseph Michael Liu Kai-Tsu Roqueni fiatal mérnök Montrealból. Arra készül, hogy 18 hónap alatt 19 ezer kilométert megtéve elfut Kanadából Argentínába. Mezítláb. Július 2-án indult útnak montreali otthonából, hogy 14 országot átszelve elérje Ushuaiát az argentin Tűzföldön. Előtte egy évig edzett mezítláb futva minden olyan felszínen, amilyennel az útja során találkozhat.

Terepen futók figyelem! Indul a vadászati szezon

Bozót | 2013-09-03 | 5 hozzászólás

Az ősz a színes levelek és a hűvös, párás hajnalok időszaka: ideális időszak a túrázáshoz, futáshoz. Illetve ideális lenne, ha szeptember 1-től nem kezdődött volna el a vadászati szezon, így az Erdőtörvény előírásai szerint tilos délután 16:00 és reggel 8:00 között a vadászterületnek számító erdőkben tartózkodni!

Felmérés készült magyar internetezők sportolási szokásairól

Bozót | 2013-09-03 | 1 hozzászólás

A magyar internetezők mindössze 38 százaléka sportol valamit - derül ki a Kutatópont legfrissebb internetes felmérésből, amelyet a cég hétfőn juttatott el az MTI-hez. Az 1000 ember megkérdezése alapján készített reprezentatív online kutatás eredményei szerint a fiatalabbak inkább futni, míg az idősek kerékpározni szeretnek.

Transalpine Run - Wermescher Ildikóval

Bozót | 2013-09-02 | 1 hozzászólás

Augusztus 31 és szeptember 7. között rendezik meg idén a Transalpine Run elnevezésű multi-day terepfutó eseményt az Alpok csodás vidékén. A verseny különlegessége, hogy csak párosban lehet indulni. A mezőnyben ott van Wermescher Ildikó is aki a német Gitti Schiebel-lel alkotja a Team Woly Sport csapatot. Hajrá!

Szép magyar szereplés a masters hegyifutó VB-n

Bozót | 2013-09-02 | Nincs hozzászólás!

13. alkalommal került megrendezésre a Masters/Veterán Hegyifutó Világbajnokság. Helyszín ezúttal Csehország volt, ahol szép magyar eredménynek örülhettünk.

CCC és UTMB végső eredmények

Bozót | 2013-09-02 | Nincs hozzászólás!

Végetért a terepfutás egyik legnagyobb eseménye, az Ultra Trail Du Mont Blanc és kísérőversenyi.  A péntek reggel elrajtolt CCC-n végül három magyar indult, de csak egyikük ért célba, az UTMB 13 magyar indulójából 10 finishernek örülhetünk. Természetesen a versenyt feladni kényszerülőknek is elismerésünk! 

5 percen belüli mérföldek 38 éve sorozatban

Bozót | 2013-08-29 | Nincs hozzászólás!

Szeretjük a sorozatokat :) Steve Spence egykori olimpikon maratonistának valamint világbajnoki bronzérmesnek idén, 51 évesen is sikerült 5 percen belüli mérföldet (közel 3perces kilométer) futnia, ezzel folytatva a 38 éve tartó saját "hagyományt". 

A döntőkhöz érkezett a Gyémánt Liga sorozat

Bozót | 2013-08-29 | Nincs hozzászólás!

A befejező két döntő következik a Diamond League (Gyémánt Liga) versenysorozatban.
12 helyszín, Doha, Shanghai, New York, Eugene, Róma, Oslo, Birmingham, Lausanne, Párizs, Monaco, London, Stockholm után Zürichben és Brüsszelben 16 – 16 versenyszámban fejeződnek be a küzdelmek.

Terepfutás - minden magyar célba ért a TDS-en - linkek, eredmények - frissítve!

Bozót | 2013-08-29 | Nincs hozzászólás!

Tegnap reggel hétkor elrajtoltak az első magyar résztvevők az Ultra Trail du Mont Blanc nagyszabású terepfutó viadal TDS  versenyszámában. 

A TDS™ (Sur les Traces des Ducs de Savoie) 119kilométeren több mint 7000méter szintemelkedést tartalmazó, a korábbi résztvevők elmondása szerint nehéz, technikás pálya, különösen egyes lejtők nagyon meredekek, az útvonal hosszan halad 2000m feletti magasságban, ami itthon nem jellemző :)

Tájfutás öt napon át - Hungária Kupa nemzetközi verseny

Bozót | 2013-08-27 | Nincs hozzászólás!

A hosszú hétvégén rendezte a Veszprémi Tájfutó Club a Postás SE-vel közösen az ötnapos Hungária kupa nemzetközi tájfutó versenyt Veszprém központtal.
A rendezvény változatos terepekkel várta a résztvevőket, a Magas-Bakony meredek hegyoldalaitól a katonai gyakorlóterület nyílt síkjáig terjedően, így mindenki megtalálhatta a kedvére való kihívást.

Zsákbamacska futás a Budai hegyekben

Bozót | 2013-08-26 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap különleges terepfutóversenyt rendeztek a Budai hegységben, Zsákbamacska futás néven, amelynek a távja - a nevéhez hűen - igazi meglepetés volt. 

Masters/veterán hegyifutó VB magyar résztvevőkkel

Bozót | 2013-08-26 | 2 hozzászólás

Augusztus 31-én kerül megrendezésre immáron 13. alkalommal a Masters/Veterán Hegyifutó Világbajnokság, melyet Csehországban rendeznek meg. 2010-ben Gerlei Tamás révén M40es korosztályban volt már Világbajnokunk is, ezúttal is bízunk benne, hogy lesznek Tamásnak követői, sajnos ő ezúttal nem tud indulni.

Jövő héten rajtol az UTMB

Bozót | 2013-08-23 | 2 hozzászólás

Jövő hét elején indul a magyar terepfutók közt is egyre népszerűbb UTMB vagyis Ultra Trail du Mont Blanc terepfutó verseny, számos magyar indulóval. A valójában négy különböző távot  kínáló viadalon 27 honfitársunknak szurkolhatunk.

Ultrafutás - nem marad el idén az IAU 100km VB

Bozót | 2013-08-23 | 1 hozzászólás

A nemzetközi ultrafutó szövetség közleménye szerint az igencsak hányatott sorsú idei 100kilométeres világbajnokság nem marad el, decemberben, az Arab Emirátusok rendezi majd. 

Már nevezhetnek a merénylet miatt pórul járt futók Bostonra

Bozót | 2013-08-22 | Nincs hozzászólás!

Hétfőtől regisztrálhatnak a 2014-es Boston Maratonra azok a futók akik az idei versenyben féltávon túl jutottak, ám a merénylet miatt nem tudták befejezni a versenyt. Ez 5633 futót érint, ők augusztus végéig dönthetik el, hogy kívánnak-e élni a lehetőséggel.

Hegyifutás vagy szóló mászás? Kilian újabb rekordja

Bozót | 2013-08-22 | 8 hozzászólás

A terepfutás, azon belül is a magashegyi- illetve az ultratávú terepfutás üstökösként száguldó egyénisége, Kilian Jornet tegnap megdöntötte a Matterhorn csúcs meghódításának gyorsasági rekordját.

40 nap múlva 40. Berlin Maraton, 40ezer résztvevővel

Bozót | 2013-08-21 | Nincs hozzászólás!

40 nap múlva, szeptember 29-én rajtol el a 40. Berlin Maraton 40 ezer körüli indulóval. Az elsőt 1974-ben rendezték, a maihoz mérten maroknyi atléta részvételével, ám a verseny az évek során Európa egyik emblematikus futóeseményévé vált és mára tömegeket vonz.

Debreceni Futókarnevál

Bozót | 2013-08-21 | Nincs hozzászólás!

A hosszú hétvégén Debrecenben is zajlott a sportélet, a Debreceni Kilométerek rendezésében kétnapos futófesztiválon vehettek részt az érdeklődők. A hétfői terep fél és negyedmaratont vasárnap akadályokkal tűzdelt Őrült Futás előzte meg.

Miben futhatunk jövőre? Kukkantás 2014 futócipő kínálatára

Bozót | 2013-08-16 | 4 hozzászólás

Minden évben megrendezik Salt Lake City-ben az Outdoor Retailer Show nevű nagyszabású termékbemutatót (a mi BNV vagy bringaexpo vásárainkhoz hasonló esemény), ahol a következő szezon sport termékeit, újdonságait ismerheti meg a nagyközönség és a kereskedők. 

Hazánk legnagyobb tájfutóversenyét rendezik a hosszú hétvégén

Bozót | 2013-08-15 | Nincs hozzászólás!

Mintegy másfél ezer tájfutót várnak a szervezők hétvégére, a sportág legnagyobb hazai viadalára, a Hungária Kupa nemzetközi tájékozódási futó versenyre. A viadal augusztus 16. és 20. között, Veszprémben, és a város környékén kerül megrendezésre.

Terepfutás - Leadville 100 és az ember aki már 29-szer teljesítette

Bozót | 2013-08-14 | 3 hozzászólás

A következő hétvégén kerül sor az Egyesült Államok egyik klasszikus 100mérföldes versenyére, a Leadville 100-ra. Az indulók közt ott lesz Bill Finkbeiner aki ha célbaér, az első - megszakítás nélküli - harmincszoros teljesítőle lesz a versenynek.

Alig egy hónap van a Nike Félmaratonig

Bozót | 2013-08-13 | Nincs hozzászólás!

Röpül az idő, mert alig egy hónap és itt az ősz egyik legnagyobb futóeseménye. Immáron huszonnyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Nike Budapest Félmaraton, amelyen a tavalyi évben 11.400-an álltak rajthoz. Ez a verseny nem csak hazánkban, de a külföldiek körében is igen népszerű, hiszen 2012-ben több mint 50 országból érkeztek azért hozzánk, hogy teljesítsék a félmaratoni távot.

Suhanj! éjszakai 6 órás jótékonysági futás

Bozót | 2013-08-13 | Nincs hozzászólás!

A hétvégi események sorában nem mehetünk el a Suhanj! Alapítvány által megrendezett nagysikerű éjszakai 6 órás futás mellett. Az eseményre Szigetmonostorban került sor és a jó hangulat valamint a jótékony cél segítése mellett remek eredmények is születtek. 

Ultrafutás - Optivita Ultrafutó Kupa, Szombathely

Bozót | 2013-08-13 | Nincs hozzászólás!

Múlt hétvégén került megrendezésre az Ironteam SE szervezésében az Optivita ultrafutó kupasorozat 4. állomása, Szombathelyen. A népes mezőny ismét festői környezetben körözhetett, 1,2,4,6 vagy 12órán át.  Összetettben továbbra is Makai Viktória és Lajkó Csaba áll az élen. 

Atlétika - hatodik VB aranyát is megszerezte Bolt

Bozót | 2013-08-12 | Nincs hozzászólás!

A sokak által várt világcsúcs elmaradt, ám Usain Bolt az esővel és ellenszéllel nehezített körülmények közt is megszerezte a 100m síkfutás aranyérmét a moszkvai világbajnokságon. Ő és a második helyen befutó amerikai Justin Gatlin is ideje legjobb idejüket futották ezen a távon.

Magyar terepfutó sikerek Svájcban

Bozót | 2013-08-12 | Nincs hozzászólás!

Ismét magyar sikereknek örülhettek a terepfutás eseményeit követők, a svájci Irontrail elnevezésű terepfutó viadalon Wermescher Ildikó első helyezést ért el, míg Németh Csaba a dobogó harmadik fokára állhatott. A magyar különítmény tagja volt még Galanics Mariann aki kategóriájában lett dobogós, a női mezőnyben hetedik. 

Ultrafutás - új gyorsasági rekord a 360km-es túraútvonalon

Bozót | 2013-08-09 | 4 hozzászólás

Hal Koerner és Mike Wolfe simert ultra-terepfutók elhatározták, hogy megkísérlik beállítani, esetleg megdönteni a Sierrra Nevada híres túraútvonalának, a John Muir Trail-nek teljesítési rekordját, amely önellátó formában 3 nap 14 óra és 13 perc  és Brett Maune tartja 2009 óta.  Igaz, Koerner és Wolfe depót vett igénybe, de a rekorddöntés sikerült.

Nyári ajánlatok a Sauconytól (X)

Bozót | 2013-08-07 | 3 hozzászólás

Bár odakint tombol a nyár, az igazi sportolók most is fáradhatatlanul gyűjtik az edzéskilométereket. A Saucony nyári újdonságai ehhez nyújtanak trendi és praktikus segítséget nők és férfiak számára egyaránt.  Lássuk hát a szezon sztárjait!

Tudomány - Ultrafutás, gének és az öregedés

Bozót | 2013-08-06 | 3 hozzászólás

Egy ausztrál kutatás szerint a rendszeresen futók lassabban öregszenek, mint a mozgásszegény életmódot folytató emberek, amelyet genetikai különbségek is okoznak. A futók esetében hosszabbak az ún. telomerek a DNS szálon és ez jó.  

Lóerők helyett futók száguldottak a Hungaroringen

Bozót | 2013-08-05 | Nincs hozzászólás!

Különleges versenynek adott othhont a hétvégén a Hungaroring környéke, ezúttal ugyanis nem csúcskategóriás versenyautók hanem futók versengtek a pályán.

Hosszútávú hegyifutó VB eredmények

Bozót | 2013-08-05 | 2 hozzászólás

Szlovén és olasz győzelemmel zárult  ahétvégén megrendezett hosszútávú hegyifutó világbajnokság. A magyarok keményen helytálltak a nehéz pályán, Karlowits-Juhász Tamás legjobb magyarként a 28.helyen végzett, a magyar csapat a 9. helyezést érte el. 

Elképzelhető, hogy idén elmarad az IAU 100km VB

Bozót | 2013-08-01 | Nincs hozzászólás!

Az ultrafutók nemzetközi szövetsége (IAU) közleménye szerint továbbra sem eldöntött a 2013-as 100km világbajnokság helyszíne, ugyanis immár a második szervező ország mondja le az eseményt.

Hosszútávú hegyifutó VB magyar résztvevőkkel

Bozót | 2013-07-31 | 3 hozzászólás

A MAHFUSZ nyilvánosságra hozta a hétvégén Lengyelországban megrendezésre kerülő hosszútávú hegyifutó világbajnokságra kiutazó magyar futók névsorát. A 44km-es világversenyen két hölgy és három férfi összeállítású csapat képviseli majd hazánkat.

Ultrafutás - Bogár János ismét a dobogó legfelső fokán

Bozót | 2013-07-29 | 3 hozzászólás

A magyar ultrafutás egyik ikonikus alakja, Bogár János ismét bizonyította, hogy közel az ötvenhez is van helye a mezőnyben (emlékeztetőül, 2006-ban még el akart búcsúzni az ultrától), Kassán a dobogó tetejére állhatott. 

Budapest Terep Kupa eredmények

Bozót | 2013-07-29 | Nincs hozzászólás!

Szintén a hétvégén került sor a Budapest Terep Kupa elnevezésű terepfutó versenyre, ahol több távon mérethették meg magukat a sportolók. A terep nehézségei mellett a hőséggel is meg kell küzdeniük az indulóknak, többen emiatt nem tudták befejezni a versenyt. 

Fantasztikus magyar szereplés a Skyrunning EB-n

Bozót | 2013-07-29 | 4 hozzászólás

A hétvégén Olaszország magashegyei közt megrendezésre került Skyrunning ultratávú európa bajnokságon remekült szerepelt a magyar csapat, büszkék lehetünk rájuk. A legjobb eredményt Németh Csaba érte el, aki a dobogó harmadik fokára állhatott.

Szombattól ismét futnak, hogy segíthessenek

Bozót | 2013-07-26 | Nincs hozzászólás!

Szombaton veszi kezdetét Lajkó Csaba (Pecsenye) évi rendes jótékonysági futása, melynek bevételével idén az állatmenhelyeken élő állatokat kívánják támogatni. A kezdeményezéshez az útvonalon bárhol, bárki csatlakozhat.

Skyrunning EB ultratáv - szurkoljunk a magyaroknak!

Bozót | 2013-07-26 | 2 hozzászólás

A Trans D’Havet elnevezésű verseny, bár nem tekint vissza túl patinás múltra, hiszen idén még csak másodszor kerül megrendezésre, de a hét végén mégis erre a viadalra szegeződik a terepultra futás iránt érdeklődők figyelme. Ez a verseny lesz ugyanis a színhelye a Nemzetközi Skyrunning Szövetség most debütáló ultratávú Európa-bajnokságának. 

Tudomány - még egy érv a futás mellett : a veserák kockázatát is csökkenti

Bozót | 2013-07-25 | Nincs hozzászólás!

Régóta tudunk a futás pozitív egészségügyi hatásairól, ezek közt is újnak számít azonban, hogy a vese rákos megbetegedéseinek esélyét is jelentősen csökkenthetjük általa. 

Gyémánt Liga - London, a vb miatt nem indulnak a kenyaiak

Bozót | 2013-07-24 | Nincs hozzászólás!

A világbajnoki felkészülés miatt nem indulnak a kenyai futók – köztük az 1500 méteren vb-ezüstérmes Silas Kiplagat – a pénteki és szombati londoni Gyémánt Liga-viadalon.

Junior öttusa VB Székesfehérváron

Bozót | 2013-07-23 | Nincs hozzászólás!

Harminc ország 140 férfi és női versenyzője jelezte részvételét a csütörtöktől jövő szerdáig tartó székesfehérvári junior öttusa-világbajnokságra.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Tóth István, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy ez lesz a 22. sportági világverseny Székesfehérváron.

Skyrunning EB sorozat - Kilian pályacsúccsal első

Bozót | 2013-07-23 | 2 hozzászólás

A jóideje külön szakágként létező skyrunning európa bajnoki sorozatának állomásaként rendezték meg múlt hétvégén a Vertical Kilometre és a SkyRace névre hallgató hegyifutó versenyeket a Dolomitokban. Az előbbi, nevéhez méltóan rettentő meredek egy kilométeres pályán Kilian Jornet szédítő sprintet levágva pályacsúccsal győzött, majd másnap, a SkyRace 22kilométerén sem talált legyőzőre.

Németh Csaba és Wermescher Ildikó ismét dobogón

Bozót | 2013-07-23 | Nincs hozzászólás!

Szombaton reggel 8 órakor rajtolt az Alpokban, az ausztriai Galtürből az idei Silvretta Run 3000 elnevezésű terepfutó verseny, melyen három távon indulhattak a versenyzők (15.8 km, 28.6 km és 43.4 km). A leghosszabb távon második helyezést értek el terepfutóink! 

Népszigeti Terepfutás beszámoló

Bozót | 2013-07-23 | Nincs hozzászólás!

A nyári uborkaszezon es a nagy meleg ellenére szép számban gyűltek össze a futók a 2. Népszigeti Terepfutáson, szombaton.  Idén új helyszínen, a nem is olyan régen még víz alatt álló MTK vízitelepen került kialakításra a versenyközpont.

New York - Los Angeles futva

Bozót | 2013-07-18 | 1 hozzászólás

Alison Bradley egykori lacrosse edző nem kisebb kihívást talált magának, mint hogy keresztülfutja az Egyesült Államokat, ráadásul mindezt elég gyorsan ahhoz, hogy megdöntse a 35 éve álló női rekordot. Sikerült neki.

Ultrafutás - Badwater és Hardrock 100 eredmények

Bozót | 2013-07-17 | 6 hozzászólás

Lezajlott az USA két talán legismertebb és legkeményebb ultra trail versenye, a Hardrock 100 és a hírhedten nehéz Badwater. Előbbin Sebastian Chaigneau ért elsőként célba, új pályacsúccsal, míg a hírhedt Halálvölgyet Ben Gaetos győzte le a leggyorsabban.

Atlétika - Gay után Powell is pozitív tesztet produkált

Bozót | 2013-07-17 | Nincs hozzászólás!

A jamaicai Asafa Powell, a férfi 100 méter korábbi világcsúcstartója és honfitársa, a 2008-as olimpián női 100-on ezüstérmes Sherone Simpson is pozitív doppingtesztet produkált.

Közel 2000-en sportoltak a jubileumi E.ON Délibáb Sportfesztiválon

Bozót | 2013-07-17 | Nincs hozzászólás!

Ugyan nem az előző évek rekkenő hősége fogadta július 13-án, a Délibábon induló kerékpárosokat, gyalogosokat és futókat, de így is 24 fokban, és napsütésben vághatott neki a távoknak a közel kétezer induló. A félmaratoni távon Beda Szabolcs és Erdélyi Zsófia lett a győztes. 

Futásban és kalapácsvetésben is aranyérem az ifjúsági olimpián

Bozót | 2013-07-16 | 1 hozzászólás

A XII. EYOF nyitó napján a veszprémi Bácskay Zsófia a lányok kalapácsvetését esélyeshez méltó magabiztossággal nyerte, 68 méter 56 centiméteres dobással. Jellemző a 16 éves atléta fölényére, hogy mind a hat eredménye jobb, mint a második legjobb teljesítménye. Tóth Lili Anna országos ifjúsági csúccsal: 6:45,45 p. nyerte meg 2000 akadályon a magyar csapat második aranyérmét. 


V. Nyílt Hegyifutó OB és Skyrun , Visegrád

Bozót | 2013-07-16 | Nincs hozzászólás!

Ragyogó napsütéssel fogadta az V. Nyílt Hegyifutó Magyar bajnokságra érkezőket július 13-án Visegrád városa és a Nagyvillám Sípálya. Az Urakra 9km és 705 m szint , míg a Hölgyekre 6km és 470 m szint leküzdése várt, amely a felnőttek közt Szabó Sándornak (Gyulai AC) sikerült a leggyorsabban.

Ultrafutás- Optivita Ultrafutó Kupa Pécs

Bozót | 2013-07-16 | 4 hozzászólás

Szombaton rendezte meg az Ironteam SE az Optivita Ultrafutó Kupasorozat 3. versenyét a pécsi malomvölgyi tónál, könnyűnek egyáltalán nem nevezhető pályán. 

Gyakori futóbaj, az Achilles sérülés

Bozót | 2013-07-11 | 18 hozzászólás

Az Achilles problémákról volt már egy cikk az oldalon régebben, ezt is újra figyelmetekbe ajánljuk, de lássunk egy másikat is a témában, hiszen az Achilles sérülése sajnos gyakori a futók körében. Talán néhányan a saját blogomon már olvasták, tőlük elnézést az újrafelhasználásért. A többieknek jó olvasást és kívánom, hogy sose legyen szükségük ezekre az infókra!

Tudomány - 9 érv a futás mellett

Bozót | 2013-07-10 | 8 hozzászólás

Biztosan minden futó több érvvel is elő tudna állni kedvenc sportja mellett, de ezt a kilencet tudományos kutatási eredmények támasztják alá. Lássuk, miért is jó nekünk ha futunk!

Lubics Szilvi ismét győztes 24órán

Bozót | 2013-07-09 | 4 hozzászólás

A múlt hétvégén Ausztriában rendezett futófesztiválon Lubics Szilvi ismét a dobogó tetejére állhatott 24 órás versenyszámban. 211,05km-es teljesítménye az összetettben is az előkelő harmadik helyet jelentette. 

Van aki futva teljesíti a Tour de France-t...

Bozót | 2013-07-09 | Nincs hozzászólás!

Egy 26 éves amerikai hölgynek az az ötlete támadt, hogy lefutja a híres kerékpáros körverseny útvonalát. Az elhatározást tett követte, Zoe Romano május 18-án nekiindult, hogy 9 hét alatt, napi átlag 50km-t futva teljesítse a távot.

28000km futás pihenőnap nélkül - Christophe Vissant Budapesten

Bozót | 2013-07-09 | 6 hozzászólás

 Christophe Vissant nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy Marseille-ből indulva elfut Ausztráliába a Nagy Korallzátonyhoz, mindezt pihenőnap nélkül, napi 70km körüli távot teljesítve. Épp most fut át kis haánkon és ma a Margitszigetet is meglátogatja.

Nomen est omen - Ricky Lightfoot a terep világbajnok

Bozót | 2013-07-08 | 6 hozzászólás

Az idén Wales-ben rendezett terepfutó világbajnokságon a férfiaknál brit, a hölgyeknél francia győzelmet ünnepelhettek. Az egyetlen magyar induló, Peyer Zoltán a 74. helyen ért célba, 7:45 idővel. 

Hegyifutó EB - tisztes helytállás volt a cél

Bozót | 2013-07-08 | Nincs hozzászólás!

Ahogy már hírt adtunk róla, szombaton a bulgáriai Borovets környékén rendezték a hegyifutó európa bajnokságot. A magyar csapat célja a tisztes helytállás lehetett az erős mezőnyben és így is történt, minden magyar induló rendben célbaért. Eredmények:

Merényi Tímea ismét a dobogón külföldön

Bozót | 2013-07-08 | Nincs hozzászólás!

A pénteki hírekben beharangozott két Világverseny mellett (Youth VB és EB) még a hegyimaraton világában is képviseltettük magunkat  Merényi Tímea személyében. 

Terepfutó világbajnokság , Wales 2013

Bozót | 2013-07-05 | Nincs hozzászólás!

Már írtunk róla, hogy idén Wales-ben rendezik az IAU terepfutó világbajnokságot, melyre magyar csapat sajnos nem utazik. A várt időpont elérkezett,  a hétvégén kerül sor a nagyszabású megmérettetésre, melyet már csak a szépséges táj miatt is érdemes figyelni. 

Hegyifutó hírek

Bozót | 2013-07-05 | Nincs hozzászólás!

Múlt hétvégén került megrendezésre a hegyifutó magyar bajnokság, a mostani hétvégén pedig nemzetközi megmérettetésekre kerül sor, Bulgáriában a hegyifutók kontinensbajnokságát rendezik, vasárnap Franciaországban pedig a junior korosztály mérheti össze tudását és felkészültségét. 

Idén is Futunk, hogy segíthessünk! Ne előlük, értük fuss - ajánlja Pecsenye

Bozót | 2013-07-04 | 2 hozzászólás

Az elmúlt években hagyománnyá és egyfajta küldetéssé vált a székesfehérvári Lajkó Csaba (nekünk csak pecsenye) számára, hogy hobbiját és szenvedélyét, a hosszútávfutást jótékony céllal kombinálva próbál pénzt, támogatókat gyűjteni egy-egy nemes ügy érdekében, vagy egyszerűen csak a figyelmet felhívni ezekre az ügyekre. Az ultrafutó most az állatvédelem és a felelős állattartás mellé állt kezdeményezésével.

A hőség miatt nem rendezték meg az extrém sivatagi maratont

Bozót | 2013-07-03 | 2 hozzászólás

Múlt hétvégén került volna megrendezésre a Nevada állambeli Boulder-ben a Running with the Devil (futás az ördöggel) elnevezésű futófesztivál, de a várható nagy hőség miatt a rendezvény elmaradt. Kissé ironikus módon, ugyanis a verseny lényege, hogy a nyár közepén, a nap legmelegebb óráiban szervezték a Mojave sivatagban.

Terepfutóink sikerei a Dolomitokban - Németh Csaba 2. helyen!

Bozót | 2013-07-01 | 2 hozzászólás

Korábbi hírünkben beharangozót közöltünk a Dolomitokban megrendezett Lavaredo Ultra Trail és Cortina Trail versenyekről. Az időjárási körülmények további romlása miatt a rendezők az útvonalak módosítása mellett döntöttek, de a népes magyar küldöttséget ez sem akadályozta. Németh Csaba dobogós helyezése mellett a többiek is fantasztikusan  szerepeltek.

Ultrafutás - Molnár Peti célba ért!

Bozót | 2013-07-01 | 2 hozzászólás

Büszkék lehetünk Molnár Péter felsővégtag-hiányos ultrafutóra, aki május utolsó harmadában azt vállalta, hogy a Duna-deltában található Tulceából (Románia)a Duna mentén futva 3000 kilométert tesz meg hat hét alatt a folyam németországi forrásvidékéig, Donaueschingenig. Megcsinálta!

Tudomány - jobban bírunk 300 kilométert mint 150-et?

Bozót | 2013-06-28 | 6 hozzászólás

A kutatókat régóta izgatják az emberi teljesítőképesség határait feszegető sportteljesítmények és ezek hatása a szervezetre. Egy újabb kutatás során az extrém hegyi terepfutóverseny, a Tor des Geants résztvevőit vizsgálták és azt találták, a több mint 300 kilométeres távot teljesítők kevésbé voltak leharcolt állapotban, mint a feleekkora távot futók. 

Extrémebb lesz a hétvégi Lavaredo mint általában

Bozót | 2013-06-28 | 1 hozzászólás

Az időjárás idén igencsak megtréfálja a terepfutókat, a hétvégén megrendezésre kerülő Lavaredo Ultra Trail mezőnyének fagypont alatti hőmérséklet, hó és jég jut így június végén. A nagy ultra betétversenyén, a Cortina-n több mint tízfős magyar különítmény indul.

Futóverseny kopaszoknak

Bozót | 2013-06-27 | Nincs hozzászólás!

Fura ötlete támadt két spanyol cimborának, akik hamarosan megrendezik a világ talán első nemzetközi futóversenyét kifejezetten kopasz emberek számára.

Molnár Péter túl a 2500kilométeren, pihenőnap nélkül....

Bozót | 2013-06-27 | 1 hozzászólás

Molnár Péter május 19-én indult a Duna-deltától, hogy végigfutva a nagy folyó mentén, június 29-re a forrásához érjen Donaueschingenbe. Már csupán három nap választja el céljától.

További ultraszép eredmények külföldön

Bozót | 2013-06-25 | 2 hozzászólás

Az elmúlt hétvége több remek eredményt is hozott, Steib Péter 100km-en javította meg saját egyéni csúcsát és végzett a 7. helyen egy erős mezőnyben, míg két magyar futó a távoli Andorra Ultra Trail rendkívül kemény, technikás páyáján mutatkozott be, ahol Lőrincz Olivér meg is csípte az ötötdik helyet.

Ultrafutás- Optivita Ultrafutó Kupa Kecskemét

Bozót | 2013-06-25 | 4 hozzászólás

A hétvégén Kecskemétre látogatott az Ironteam SE által rendezett Optivita Ultrafutó Kupa mezőnye. A kecskeméti immár a második állomást jelentette az egész évre kiterjedő kupasorozatban. Képek, eredmények

Terepultra - Wermescher Ildikó ismét a dobogó legfelső fokán

Bozót | 2013-06-24 | Nincs hozzászólás!

Fantasztikus magyar terepfutó híreknek örülhettünk a hétvégén. Wermescher Ildikó a Zugspitz Ultratrail-en mutatta meg a világnak, milyenek a magyar lányok, de a fiúk miatt sem kell szégyenkeznünk!

Ultrafutás - zajlik a 3100mérföldes Self-Transcendence

Bozót | 2013-06-21 | 7 hozzászólás

A híres-hírhedt Sri Chinmoy Self-Transcendence 3100 mérföldes ultramaratoni futóverseny múlt hétvégén rajtol New Yorkban. Az idén 17. alkalommal megrendezésre kerülő viadal a világ leghosszabb távú hivatalos futóversenye. Az idei évben először, három hölgy is van a mezőnyben.

Atlétika - Rupp ötödször is bajnok tízezren

Bozót | 2013-06-21 | Nincs hozzászólás!

Az iowa-állambeli Des Moines-ben zajló szabadtéri nemzeti bajnokságon Galen Rupp sorozatban ötödik alkalommal lett bajnok a 10 000m férfi síkfutás mezőnyében. A 27 éves sportoló 28:47.32 idővel lett első a  helyi idő szerint csütörtök este rendezett futamon.

Érdekes helyszínek, versenyek : Bondi Beach tengerparti mezítlábas futóverseny

Bozót | 2013-06-21 | 2 hozzászólás

Nyár, napsütés, tenger....futás! Az alábbiakban martski sporttárs beszámolóját olvashatjátok a távoli Ausztráliában rendezett Bondi Beach futóversenyről, melynek különlegessége, hogy a tengerparti fövenyen rendezik és mezítláb kell futniuk a versenyzőknek. 

Elmarad a Hungaroringre tervezett futófesztivál

Bozót | 2013-06-20 | 1 hozzászólás

Különösebb előzmény nélkül elhalasztották a június 29-re meghirdetett Első Hungaroring Futófesztivált és Egészségnapot, a versenyt várhatóan csak augusztus első napjaiban tartják meg – értesült a Népszabadság.

93 éves teljesítő a Mount Washington hegyi futáson

Bozót | 2013-06-19 | Nincs hozzászólás!

George Etzweiler sikerrel teljesítette a Mt Washington utcai futóversenyt, amely bő 12 kilométeres távon átlag 12% meredeken vezet a környék legmagasabb csúcsára. A teljesítmény különlegességét az adja, hogy Etzweiler 93 éves!

Közös futással is ünneplik Horvátország EU-csatlakozását

Bozót | 2013-06-18 | Nincs hozzászólás!

Horvátország július elsejei uniós csatlakozása alkalmából országszerte számos rendezvényt szerveznek, az ünnepségek zömét június utolsó hétvégéjén tartják, köztük egy közös, szlovén-magyar-horvát futást is.

Kecskeméti sikerek Szerbiában- Frissítve!

Bozót | 2013-06-18 | 4 hozzászólás

2013. június 15-16-án rendezték meg Palicson a Szerb Ultrafutó Országos Bajnokságot. A futók 6, 12, 24 órás futás és a 100 km-es táv között választhattak.

Több mint 4000 futó a csúcson - Kékes Csúcsfutás

Bozót | 2013-06-17 | Nincs hozzászólás!

Több mint 1400 futó hódította meg a csúcsot a Mátrában és érintette meg a célba érkezéskor Magyarország legmagasabb pontját az idén 16. alkalommal megrendezett Kékes Csúcsfutás keretében.

Az árvízkárok enyhítésére ajánlották fel a székesfehérvári futóverseny bevételét

Bozót | 2013-06-14 | Nincs hozzászólás!

A környezetvédelem világnapja alkalmából második alkalommal rendezte meg az ARAK és a Depónia Kft. a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért(TESZ) utcai futóversenyt. Ezzel az eseménnyel idén a Szent István Emlékév rendezvényei között egy igazi hangulatos utcai futóverseny is szerepelt, amelynek szervezéséhez Székesfehérvár Önkormányzata is csatlakozott.

Fuss fel a Kékesre! - 16. Kékes Csúcsfutás

Bozót | 2013-06-13 | Nincs hozzászólás!

Ezen a héten szombaton kerül megrendezésre a 16. Kékes Csúcsfutás a megszokott helyről, Mátrafüredről. Az újabb résztvevők mellett, rutinosnak számító jubileumi futók is rajthoz állnak majd. A rajt 12:45-kor lesz, naptejet, sapkát senki ne hagyja otthon!

Megkezdődött az OKT műszeres felmérése

Bozót | 2013-06-13 | Nincs hozzászólás!

Nagy pontosságú tesztmérésekkel és különböző mérőműszerek kipróbálásával kezdetét vette az a folyamat, aminek a végére a teljes OKT útvonal a mai kor kihívásainak megfelelően kerül térképi illetve térinformatikai rögzítésre. 

Hegyifutás - magyar sikerek Ausztriában

Bozót | 2013-06-12 | Nincs hozzászólás!

Az extrém terep futások kedvelői a hétvégén Ausztriában találkoztak, ahol a Katrinberglauf elnevezésű versenyen a kontinens legjobbjai között két magyar futó is rajthoz állt. Gerlei Tamás – korosztályos hegyifutó „Master" világbajnok - és a biatlon válogatott, többszörös magyar bajnok Gombos Károly.

Wermescher Ildikó első lett az Ötscher Ultrán, Németh Csaba ötödik

Bozót | 2013-06-11 | Nincs hozzászólás!

Múlt hétvégén immár 17. alkalommal került megrendezésre Ausztriában a magyar futók által is kedvelt Ötscher Ultramaraton és hegyi maraton. A hosszú távon kiváló terepfutónk, Wermescher Ildikó megszerezte a női első helyet, Németh Csaba pedig az abszolút ötödik helyen ért célba. 

Az árvíz miatt rövidült, de sikeres volt a K&H maratonváltó

Bozót | 2013-06-10 | Nincs hozzászólás!

A jubileumát ünneplő K&H maraton és félmaraton váltót - sajnálatos módon - az utóbbi évtizedek legnagyobb dunai árvize tette emlékezetessé. A szervezőknek nagy m extra munkát jelentett, hogy a verseny útvonalát az utolsó pillanatban kellett módosítani, de öröm az ürömben, hogy nem kellett lefújni a rendezvényt.

Magyar futósikerek Horvátországban

Bozót | 2013-06-07 | 2 hozzászólás

Festői szépségű nemzeti parkban rendezték meg az elmúlt vasárnap Horvátországban a 28. Plitvice maratont, A leghosszabb táv mellett még 16 és 5 km közül választhattak a futók. Dobogós magyar eredményeknek örülhetünk mindkét nem esetében!

Molnár Péter ismét "itthon" - útvonalváltozás lehetséges

Bozót | 2013-06-07 | 1 hozzászólás

A Duna mentén hetek óta futó Molnár Péter ezekben az órákban lép ismét Magyarország területére. Ha nem lenne nagyon rossz vicc, mondhatnánk, üdvözlésére még a Duna is kilépett a medréből....Sajnos, az ár miatt még bizonytalan a következő napok programja, útvonala.

Kiállnál egy robot ellen? (videó)

Bozót | 2013-06-06 | 4 hozzászólás

Egy kis móka  a szürke csütörtökre: egy Brian nevű robottal állt rajthoz a britek 19 éves tehetséges sprintere Adam Gemili. A versenyen a Gemili rajtolt jobban, majd a masina is begyorsult és átvette a vezetést, amit meg is tartott a táv végéig. 

Vasárnap K&H Maratonváltó az 56-osok terén

Bozót | 2013-06-06 | Nincs hozzászólás!

Most vasárnap kerül sor a Budapest Sportiroda egyik legnagyszabásúbb eseményére, az idén 20. alkalommal megrendezett K&H maraton és félmaraton váltóra. Ne feledjétek, helyszín az 56-osok tere.

Rió után visszavonul Usain Bolt?

Bozót | 2013-06-05 | Nincs hozzászólás!

A 2016-os riói olimpia után szeretne visszavonulni Usain Bolt, a férfi 100 és 200 méter világcsúcstartója.

„Most úgy gondolom, hogy még négy évem van a sportban, addig viszont uralni akarom a sprintszámokat – mondta a jamaicaiak hatszoros olimpiai bajnok vágtázója a csütörtöki római Gyémánt Liga-verseny keddi sajtótájékoztatóján.

Amerikai csúcs a San Diego félmaratonon

Bozót | 2013-06-04 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Bernard Koech 58:41 perces idővel nyerte a San Diegóban rendezett félmaratoni futóversenyt. Az Egyesült Államokban ez minden idők legjobb eredménye ezen a távon.

Az időjárás is támogatta az idei Brutálfutást

Bozót | 2013-06-04 | Nincs hozzászólás!

Ha a tavalyi futamok brutálok voltak, akkor az ideiekre azt mondhatjuk, hogy szuperbrutál. A szervezők szerencséjére, az indulók örömére az időjárás főszponzorrá lépett elő. Sárból nem volt hiány, néhol még új lehetőségek is adódtak a szervezőknek, hogy egy kicsit elkanyarintva az eredeti útvonalat újabb nehézségek elé állítsák az indulókat.

Itt vannak az Ultrabalaton képek

sepi | 2013-06-03 | 4 hozzászólás

Ha mi nem is tudtunk ott lenni (utoljára fordult elő ígérjük), fotósaink ott voltak az idei Ultrabalatonon is. Nem is akarjuk tovább feszíteni az idegeiteket, csak nézegessétek  ezt a 2000 képet! Nem ígérjük, hogy mindenki rajtuk van, de igyekeztünk.

Ultrafutás - híres ultrák - Comrades Marathon

Bozót | 2013-06-03 | Nincs hozzászólás!

Amíg itthon a Balaton megkerülésével voltak elfoglalva az ultrások, a nagyvilágban is zajlott az élet. Most rendezték az egyik legkomolyabb aszfaltos ultrafutó versenyt, a Comrades Marathon-t Dél-Afrikában. 

Esőben-napsütésben Ultrabalaton 2013

Bozót | 2013-06-03 | 2 hozzászólás

Igen változékony, ám futóidőnek közel ideális időjárásban kerülhették meg hazánk legnagyobb tavát az Ultrabalaton résztvevői. Az egyéni versenyt Pula Tamás és Nagy Katalin nyerték.

Várandós nagyi nyerte az Everest Maratont

Bozót | 2013-05-31 | Nincs hozzászólás!

Egy várandós nepáli nagymama nyerte a világ legmagasabban, a Mount Everest lábánál zajló maratoni futást a nők mezőnyében. A Republica című nepáli lap csütörtöki jelentése szerint Ang Dami Sherpa  hat óra két perc és tíz másodperc alatt teljesítette a jó 42 kilométeres távot. A 44 éves nő három gyerek anyja, van egy unokája és most három hónapos terhes. (az eredménylistánban Ang-Futi Sherpa néven szerepel 5:14 idővel....valaki téved :)

Parasportolók az Ultrabalatonon

Bozót | 2013-05-31 | Nincs hozzászólás!

Korábban már hírt adtunk róla, hogy a paralimpiát megjárt aliglátó Orbán Csaba "Kabóca" is nekivág holnap az Ultrabalaton 212kilométerének. Nem lesz azonban parasportolóként egyedül a mezőnyben, hiszen Bók László paratriatlonista is teljesíteni igyekszik majd a távot egyéniben,  kerekesszékkel.  

Molnár Peti közeledik a Duna mentén

Bozót | 2013-05-31 | Nincs hozzászólás!

A végtaghiányos ultrafutó és triatlonista Molnár Péter rendületlenül rója a kilométereket nap mint nap és közeledik folyamatosan a Duna mentén. Sajnos, határainkon túl gyakran nehézkes az internetkapcsolat és a nyomkövető se mindig működik, de a távokat természetesen mindig rögzítik. Péter reméli, hogy az itthoni szakaszokon többen is csatlakoznak majd hozzá.  

Kávé, kóla, tabletta - a koffein teljesítménynövelő szerepe

Bozót | 2013-05-30 | 18 hozzászólás

A koffein az egyik legismertebb és legszélesebb körben alkalmazott "drog", hatását szinte mindenki jól ismeri és használja. Egy-két csésze kávé segít, hogy könnyebben induljon a reggel és hogy éberebbek, frissebbek legyünk ha hosszan kell koncentrálnunk. A mérsékelt, de rendszeres koffeinbevitelt összefüggésbe hozták több súlyos betegség kockázatának csökkenésével, úgymint II-es típusú cukorbetegség vagy Parkinson kór. Szerencsére, bár a koffein is túladagolható, általában  a viszonylag nagyobb mennyiségű fogyasztásnak sincsenek egyértelmű negatív hatásai. Most lássuk a teljesítménynövelő szerepét és néhány ezzel kapcsolatos érdekességet.

Hosszútávfutó csemege - Pre Classic élőben a neten

Bozót | 2013-05-30 | 2 hozzászólás

Az Oregon állambeli Eugene-ben holnap este kezdődik a méltán híres és népszerű Prefontaine Classic viadal, ahol a futás amerikai csillagai mellett erős nemzetközi mezőny is felvonul. Az érdeklődök élő közvetítésen figyelhetik az eseményeket.

Napi tudomány : Okostelefonok és futópados edzés

Bozót | 2013-05-30 | Nincs hozzászólás!

Egy mókás kutatás során azt vizsgálták, hogy miként befolyásolja a futóedzést ha közben okostelefonunkat használjuk. A kísérlet alanyai futópadon végeztek félórás futóedzéseket, telefonjuk nélkül, telefonjukon beszélgetést folytatva, a készüléken zenét hallgatva, illetve edzés közben szöveges üzenetekkel kommunikálva.

Rekordlétszámmal jön az Ultrabalaton!

Bozót | 2013-05-30 | 4 hozzászólás

Már csak kettő kell aludni (a 0. napig már csak egyet) és itt az év egyik legnagyobb futóeseménye: az ország legnagyobb tavát kerülő "futó cirkusz" vagyis az Ultrabalaton. Aki eddig minden évben ott volt, most hetedjére vág neki a közel 212km hosszú távnak, de az idei útvonal kicsit mindenkinek új, hiszen a rajt és cél Tihanyból Balatonaligára költözik. 

Pontos információk az IAU terep VB-ről

Bozót | 2013-05-29 | Nincs hozzászólás!

Nehézkesen alakul a szezon az IAU házatáján is, nyakukon a terepultra világbajnokság, de még csak most küldték ki a részletes információkat a versennyel kapcsolatban. Magyar résztvevőkről még nem tudunk. 

Terepfutás: Zegama és a szurkolói kultúra

Bozót | 2013-05-28 | 4 hozzászólás

Múlt vasárnap rendezték meg a terepesek körében nagy népszerűségnek örvendő Zegama-Aizkorri alpesi maratont. A 2002 óta évente megrendezésre kerülő verseny az Aizkorri természetvédelmi területen zajlik, csodálatos környezetben és része a Sykrunning World Series világkupa sorozatnak is. 

Fejlesztések indulnak a Margitszigeten

Bozót | 2013-05-28 | 1 hozzászólás

Számos fejlesztés, köztük a sportlétesítmények rekonstrukciója és a szabadtéri színpad bővítése készül el 2016-ig a Margitszigeten - ismertette Tarlós István főpolgármester a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

Terep félmaraton bajnokság - Ózdi Hegyi futóverseny

Bozót | 2013-05-28 | Nincs hozzászólás!

Eső áztatta pályán kellett futniuk a Bíben-völgyben a XVIII. OTP Ózdi Hegyi Futóversenyre benevezett atlétáknak. Az idei viadal a MAHFUSZ által meghirdetett terep-félmaratoni országos bajnokságnak is a része lett, így az érdeklődők a hazai élmezőnyhöz tartozó versenyzőket is láthatták a pályán. A kategóriák legjobbjai mellett a szervezők az „örökös bajnokokat" is megjutalmazták az eredményhirdetéskor.

X2S Gyermeknapi Terepfesztivál eredmények, beszámoló

Bozót | 2013-05-28 | Nincs hozzászólás!

Idén első alkalommal került megrendezésre a X2S Gyermeknapi Terepfesztivál és Egészségnap az X2S Team szervezésében, tehát most sem csak futni lehetett, hanem triatlon verseny, MTB túra és a sportolási lehetőségeken túl egyéb gyermeknapi programok is várták a látogatókat.

A BSI ajánlata a hétvégére

Bozót | 2013-05-28 | Nincs hozzászólás!

Eseménydús két napnak ígérkezik június első hétvégéje, ugyanis a Budapest Sportiroda két programmal is várja a mozogni, sportolni vágyókat. Akik nem riadnak vissza egy kis sártól és akadályoktól, válasszák a Brutálfutást, a kerekezés kedvelőinek pedig a gárdonyi kerékpáros napot ajánljuk.

Látássérült sporttársaink nagy tettei - Jeremcsuk István és Orbán Csaba

Bozót | 2013-05-27 | 8 hozzászólás

A címben említett két látássérült sportolót biztos sokan ismeritek, István teljesen vak, ennek ellenére több félmaratont is teljesített már, nem is rossz idővel, nemrégiben pedig a Mátrabérc teljesítménytúra cseppet sem könnyű útvonalán ért célba szintidőn belül. Orbán Csaba Kabóca, paralimpikon maratoni futó, egykori barlangász és még sok más :) Egyikük az elmúlt hétvégén alkotott nagyot, másikuk - remélhetőleg - a következőn fog.

Békéscsaba-Arad Szupermaraton eredmények

Bozót | 2013-05-27 | 2 hozzászólás

A zalaegerszegi Lakatos Roland nyakába került a végső győztesnek járó babérkoszorú a hét végén megrendezett OTP Bank 16. nemzetközi szupermaraton kerékpáros és görkori túra egyéni futószámában.

Siker és tragédia - In memoriam Kiss Péter és Erőss Zsolt

Bozót | 2013-05-27 | 5 hozzászólás

A médiában minden csapból az ő történetük folyik, erről nem is kívánunk több bőrt lehúzni,se újabb vitákat generálni. Csupán  emlékezzünk a Kancsendzönga 8586méter magas csúcsának meghódítása után eltűnt sporttársainkra, Erőss Zsoltra és Kiss Péterre.  Zsoltról több szó esik a híradásokban, de ott volt vele Kiss Péter is,  aki nem csupán nagyszerű tettekre hivatott ifjú hegymászó, de kiváló amatőr futó és teljesítménytúrázó is volt. Nyugodjanak békében!

Több ezren futják le a maraton utolsó egy mérföldjét Bostonban

Bozót | 2013-05-24 | Nincs hozzászólás!

Különleges futóesemény lesz szombaton Bostonban, amelyen többezren kapnak lehetőséget, hogy lefussák a Boston Maraton utolsó mérföldjét és átléphessék a híres kék-sárga célvonalat. Április 15-én a Boston Maraton napján  történt robbantások miatt rengeteg futó maradt le erről az élményről. 

Ed Whitlock újabb korosztályos csúcsra hajt

Bozót | 2013-05-22 | 2 hozzászólás

A kortalan kanadai futó Ed Whitlock két hét múlva 10kilométeren versenyez és minden bizonnyal újabb korosztályos csúcsot dönt majd. Whitlock több korosztályos világcsúcsot tart a 70 illetve 80 év feletti kategóriákban.

Rekordot döntött a Keszthelyi Kilométerek mezőnye

Bozót | 2013-05-22 | 1 hozzászólás

Remek időben rendezték a pünkösdi hétvégén a hatodik alkalommal kiírt Intersport Keszthelyi Kilométerek elnevezésű utcai futóversenyt, mely az évek során a Balaton-parti városban többnapos futófesztivállá nőtte ki magát. A 4RUN Félmaraton sorozat záró állomásának évről-évre növekvő népszerűségét jelzi, hogy valamennyi kategóriát és futószámot – köztük a gyermekversenyeket is – tekintve, rekordot jelentő, 1930 futó teljesítette a távokat, félezerrel többen, mint a tavalyi viadalon.

Magyar ezüstérem extrém terepen - Spartan Race

Bozót | 2013-05-22 | Nincs hozzászólás!

A magyar X2S Speedcross csapat hatalmas csatában 500 csapat között ezüstérmet szerzett a sportág egyik legnehezebb pályáján a Magas-Tátra lejtőin

Pirosba öltözött a Liget szombaton - Coca-Cola Női Futógála

Bozót | 2013-05-21 | Nincs hozzászólás!

A rendszeres testedzés öröm, hozzájárul egészségünk megőrzéséhez és sosem késő elkezdeni - hirdeti a Coca-Cola Testébresztő programja, amely eddig közel három millió embert mozgatott meg, több mint 500 szabadidősport eseményen. A következő lehetőség május 18-án a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála volt, melyen elsősorban budapestiek indultak, de Hajdúszoboszlótól Móron át Dunaújvárosig az ország minden szegletéből jöttek futónők.

Triatlon magyar nagydíj - eredmények

Bozót | 2013-05-21 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál a Mogyi Baja-Pécs, míg a nőknél a címvédő Uniqa Team Újbuda SE nyerte szombaton a Fornetti Triatlon Magyar Nagydíj idei első, tiszaújvárosi állomásán rendezett klubcsapat országos bajnokságot. Az egyéni verseny győztesei Vanek Margit és ifj.Faldum Gábor. 

Molnár Péter úton a Duna mentén

Bozót | 2013-05-21 | 4 hozzászólás

Elindult a Duna-deltában található Tulcearól (Románia) vasárnap Molnár Péter felsővégtag-hiányos ultrafutó, aki a Duna mentén futva 3000 kilométert tesz meg hat hét alatt a folyam németországi forrásvidékéig, Donaueschingenig.
A hét országot érintő, június 29-éig tartó "Európai Kék Szalag Futással" a 34 éves sportoló a magyar EU-elnökség idején elfogadott Duna-stratégia cselekvéstervére akarja felhívni a figyelmet.

Elsőbbséget kapnak Bostonban akik a merénylet miatt nem értek célba

Bozót | 2013-05-17 | Nincs hozzászólás!

Azok a futók akik az idei Boston maratont a merénylet miatt nem tudták befejezni  meghívást kapnak és garantált helyet a 2014-es versenyre. A hivatalos adatok szerint 5633 futóról van szó akik a féltávon túljutottak, ám a célba nem érkezhettek meg. 

Prága Maraton - a meleg miatt elmaradt a csúcsdöntés

Bozót | 2013-05-16 | 2 hozzászólás

Méltatlanul mellőztük eddig a múlt hétvégén megrendezett Prága városi maratont, amely többek szerint Európa egyik legjobb pályája és bizonyára nem véletlenül birtokolja az  IAU arany cimkéjét sem. 

Francia futófesztivál - minden ami szem-szájnak (lábnak) ingere

Bozót | 2013-05-16 | Nincs hozzászólás!

A balatonfüredi 6 napos és 48 órás versennyel szinte egyidőben, május 7-13 között  Franciaországban óriási Futófesztivált rendeztek. Volt minden a rövid távú fun run-tól és női futástól a 6 napos versenyig. Az esemény különlegessége talán leginkább a helyszín, egy autóverseny-pálya. 

Várgesztesi Terepfutás beszámoló, eredmények, képek

Bozót | 2013-05-15 | Nincs hozzászólás!

Első alkalommal került megrendezésre a Várgesztesi Terepfutás a Tatabányai Kerékpáros és Triatlon Klub segítségével és támogatásával. A helyszín és a környezet tökéletes volt futóverseny rendezéséhez, egyedül az időjárás nem segítette a rendezők és a futók dolgát. 

Hétvégén női futógála!

Bozót | 2013-05-15 | Nincs hozzászólás!

A május 18-án megrendezésre kerülő női futóünnepen több táv közül választhatnak a futni vágyók. A futás mellett a megszokott hangulat és kiegészítő programok várják a családok apraját-nagyját a Városligetben. 

EMU 6 napos - W. Schwerk és Nagyné B. Kriszta a bajnokok - Frissítve!

Bozót | 2013-05-15 | Nincs hozzászólás!

Tegnap délben befejeződött az EMU által rendezett 6 napos futóverseny Balatonfüreden. A férfiaknál a német Wolfgang Schwerk, a hölgyeknél Nagyné Bakucz Krisztina győzedelmeskedett. Pula Tamás pedig új országos csúccsal harmadik lett! Eredmények, fotók

Nyúlcipőbolt nyílt Szegeden (X)

Bozót | 2013-05-14 | 5 hozzászólás

Már a szegediek sem panaszkodhatnak, hogy messzire kell utazniuk ha hozzáértő eladókkal és kielégítő választékkal rendelkező futóboltot keresnek: vasárnap újabb boltot nyitott a fővárosban már népszerű Nyúlcipőbolt, Szegeden.

UltrAspire Terep100 /75/50 eredmények

Bozót | 2013-05-13 | Nincs hozzászólás!

Lezajlott a hazai terepfutás nagy ünnepének számító Terep 100 és résztávjai futóverseny. A versenyzők a Pilis szépséges, ám embert próbáló útjain tehették magukat próbára. A verseny első negyedén eső nehezítette a feladatot, majd az erdő párás levegője. 

Brémából Isztambulba - futva

Bozót | 2013-05-13 | Nincs hozzászólás!

Emin da Silva török származású német hosszútávfutó Brémából Isztambulba fut, a tervek szerint 67 nap alatt 67 maratoni távot megtéve, jótékony céllal. 

EO felhasználó is szerepel Lantos Gábor holnap megjelenő könyvében :)

Bozót | 2013-05-13 | Nincs hozzászólás!

Kedden jelenik meg Lantos Gábornak, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. munkatársának kötete, a Száz nap északon című riportkönyv, amelyben a szerző az északi országokban tett egyszemélyes expedíciójának történetét írta meg. Többek közt trixi55 felhasználónkkal is beszélgetett a szerző :)

EMU 48 órás eredmények, a 6 napos állása egy nappal a vége előtt

Bozót | 2013-05-13 | Nincs hozzászólás!

Hozzáértők szerint a 48 órás versenyszám jelenti a legnagyobb igénybevételt az emberi szervezet számára, hiszen ha valaki komoly eredményt akar elérni ebben a számban, akkor gyakorlatilag folyamatosan a pályán kell lennie, két nap szinte folyamatos fizikai terhelés alvás nélkül pedig nagyon megerőltető.

24 órás VB Steenbergen - Lubics Szilvi korosztályban negyedik

Bozót | 2013-05-13 | 3 hozzászólás

Szépen helytállt a magyar különítmény a hétvégén lezajlott 24 órás európa- és világbajnokságon. A pálya igen szép, parkos környezetben volt kijelölve, de az időjárás nem kedvezett a futóknak, hideg idő, hosszas eső és kellemetlenül erős szél nehezítette a versenyzést. Mami Kudo-t ez sem állíthatta meg, megdöntötte az aszfaltos 24órás női rekordot!

Könyvajánló : Christopher McDougall - Futni születtünk

Bozót | 2013-05-10 | 11 hozzászólás

Az amerikaiakat nem tartják kifejezetten sportos nemzetnek, a New York Times Bestseller listáját mégis 4 hónapon át vezette egy futásról szóló könyv. Mi lehet a titka? Talán az, hogy a futás reneszánszát éli a gyorséttermek hazájában is, valamint az, hogy ez a könyv nem csupán a futásról szól. Négy évvel ezelőtti publikálása után idén magyarul is megjelent Christopher McDougall Futni születtünk (Born to run) című könyve. 

Hol-kinek szurkolhatunk a hétvégén?

Bozót | 2013-05-10 | Nincs hozzászólás!

Egy kis ajánló azoknak akik épp nem túráznak, nem versenyeznek, vagy elég röviden teszik ahhoz, hogy még maradjon idejük szurkolni. Kövessük, bíztassuk a magyarokat Steenbergen-ben, Balatonfüreden és a hegyekben!

Usain Bolt gyengén kezdte az idényt

Bozót | 2013-05-10 | Nincs hozzászólás!

Meglehetősen gyenge 10.09 időt futott a legendás sprinter a szerdán rendezett kajmán-szigeteki meghívásos viadalon. A női világbajnok Carmelita Jeter azonban az év eddigi legjobb eredményét produkálta, 10.95-tel. 

Ultrafutás: EMU 6 napos futás - túl az első napon

Bozót | 2013-05-10 | 2 hozzászólás

Már több mint 24 órája futnak egy balatonfüredi kempingben a hatnapos ultramaraton résztvevői. Johan van der Merwe nagy iramot diktál, a világcsúcsért megy. Bozó Pál pedig a 75 évesek között akar rekordot felállítani

Triatlon - Banyoles Európa Kupa beszámoló

Bozót | 2013-05-09 | Nincs hozzászólás!

Az idény első komolyabb versenyét teljesítette Kovács Zsófi,Vanek Margit és Vanek Ákos Banyolesben az EK futamon.Barcelonától kb. 100 km-re, nagyon szép környezetben,egy kisebb tó partján rendezték a versenyt.

Hídvégi-Üstös Pál újabb több hónapos expedícióra indul

Bozót | 2013-05-09 | 1 hozzászólás

Velocipéddel, lóval, tevével, úszva, hegyet mászva, gyalogolva, futva teszi meg a több hónapos utat Hídvégi-Üstös Pál extrémsportoló, akit számos kutató és tudós kísér el útjára.

A világcsúcstartó paralimpikon 40maratonra készül

Bozót | 2013-05-08 | 3 hozzászólás

Richard Whitehead 200méteren aranyérmet szerzett tavaly Londonban a paralimpián, most azonban egészen más jellegű futásra készül: augusztusban átfut Nagy-Britannián, 40 nap alatt 40 maratont teljesítve. 

Lépcsőfutó-verseny belügyeseknek

Bozót | 2013-05-08 | Nincs hozzászólás!

Első alkalommal rendez futóbajnokságot a tatabányai Turul-emlékműhöz vezető 419 fokos lépcsősoron csütörtökön a Belügyminisztérium állományában dolgozóknak a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Dunakeszi Terepfutó Majális beszámoló

Bozót | 2013-05-08 | Nincs hozzászólás!

Egy hónappal ezelőtt még a hóval, jéggel, sárral küzdöttünk, most pedig rekkenő hőség várta a futókat. A terepfutás ezúttal a "Majális Dunakeszin, Miénk a Magyi! – családi nap" keretein belül került megrendezésre. Rengeteg futó érkezett az eseményre a jó idő, és a hét közepére kapott "ajándék hétvége" miatt.

Runner Expo és rekordlétszám a Keszthelyi Kilométereken

Bozót | 2013-05-08 | Nincs hozzászólás!

Május első hetében végéhez érkezik az Intersport Keszthelyi Kilométerek futóverseny előnevezése. Az előzetes várakozások szerint, az előző évekhez képest emelkedik a nevezők létszáma az idén hatodik alkalommal kiírt viadal alkalmával.

Pályacsúcsok a Hannover Maratonon

Bozót | 2013-05-07 | 3 hozzászólás

A meleg idő ellenére mindkét nem versenyében megdőlt a pályacsúcs a vasárnap megrendezett Hannover Maratonon.  A dél-afrikai  Lusapho April 2:08:32-gyel lett abszolút első, míg az ukrán Olena Burkovska  2:27:07-tel a hölgyek közt szerezte meg a győzelmet. 

Brassay Réka és Molnár Gergő nyerte a duatlon OB-t

Bozót | 2013-05-07 | Nincs hozzászólás!

A nőknél Brassay Réka, a férfiaknál Molnár Gergő nyerte a 10 kilométer futásból, 40 kilométer kerékpározásból és újabb 5 kilométer futásból álló rövidtávú duatlon országos bajnokságot vasárnap Káptalantótiban.

600km után hazaértek a Don-kanyarból a kaposvári futók

Bozót | 2013-05-07 | 1 hozzászólás

Csaknem 620 kilométert futott mintegy két hét alatt az a két kaposvári sportoló, aki a második világháborús Don menti harcok befejeződésének 70. évfordulója alkalmából így tisztelgett a doni katasztrófa áldozatainak emléke előtt.

Elit versenyt rendeznek ellipszis-bicajon

Bozót | 2013-05-06 | 4 hozzászólás

Láttatok már ilyen kütyüt? Lényegében egy kerékpár és az ellipszistrénerként ismert lépcsőző-szerűség kombinációja. Állítólag hasonlóképp terheli az izmokat, mint a futás, viszont az izületekre kevesebb terhet ró, így különféle sérülések rehabilitációjában hasznos lehet. Természetesen mindenből lehet versenyt is rendezni....

Ultrafutó korosztályos csúcsok

Bozót | 2013-05-06 | 3 hozzászólás

A 100km-es Európa Bajnokságot követően megtartotta esedékes ülését a nemzetközi ultrafutó szövetség végrehajtó tanácsa. Napirendi pontjaik közt szerepelt a függőben lévő korosztályos rekordok elismerése, amelyek közt magyar vonatkozásúakat is találunk, valamint számos eredményt a balatonfüredi 6napos versenyen értek el.

EB után VB/EB előtt - IAU100km és 24órás Európa Bajnokság, Világbajnokság

Bozót | 2013-05-06 | Nincs hozzászólás!

Egy hete rendezték meg a franciaországi Belves-ben a 100km-es futás Európa Bajnokságát, e hét végén pedig máris itt a 24órás világ- és kontinensviadal, ahol már magyar versenyzőknek is szurkolhatunk.

48óra futópadon és még egy maraton

Bozót | 2013-05-03 | 2 hozzászólás

Wayne Kurtz amerikai ultra-triatlonista és futó nem mindennapi tervet eszelt ki. Jótékony céllal 48órát fut futópadon, majd levezetésül rajthoz áll a Pittsburgh maratonon.

Földingné Nagy Judit második lett 50km-en

Bozót | 2013-05-03 | 2 hozzászólás

Zabari János (TFSE), és Földingné Nagy Judit (Futóbarátok) 2013.04.25-én az ATomsport szervezésében Castellbologneseben 50km-es viadalon vett részt. 

Magyar hegyifutó siker Németországban

Bozót | 2013-05-03 | 2 hozzászólás

A Salomon cég által támogatott, 2012-es Maratoni országos bajnok, Hegyifutó Vb 26. Merényi Tímea a munka ünnepét kihasználva harmadmagával kiugrott Németországba Wallbergbe, hogy megmérettesse magát extrém körülmények között. A verseny 5,3km hosszú távján 830m szintemelkedést kellett legyőzni, végig csak felfelé haladva 790méterről 1620m-re (15,7% átlag emelkedés).

EMU 6 napos és 48 órás futóverseny

Bozót | 2013-05-03 | 11 hozzászólás

2013. május 8-án pontosan 12:00-kor immár harmadik alkalommal rajtol el a EMU 6 napos és 48 órás futóverseny a balatonfüredi kempingben, Gyulai Márton István, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkárának fővédnökségével. A verseny célja látszólag pofonegyszerű: tegyél meg minél több kört 144 óra alatt a 900 méteres aszfaltozott körpályán.

Öttusa Világkupa Budapesten

Bozót | 2013-05-03 | Nincs hozzászólás!

Japán meglepetés győzelem az Ultra Trail Mount Fuji-n

Bozót | 2013-05-02 | 2 hozzászólás

Mindenki nagy meglepetésére, új csillagot avatott az ultra terepfutás világa a múlt hétvégén, miután a külföldön szinte ismeretlen japán Yoshikazu Hara nyerte a Mount Fuji körül rendezett különösen technikás 100mérföldes terepfutó-versenyt, olyan hírességeket utasítva maga mögé, mint Julien Chorier és  Sebastian Chaigneau. 

Sri Chinmoy Self-Transcendence - 6 és 10 napos futás - Eredmények

Bozót | 2013-04-30 | 2 hozzászólás

Idén 118. alkalommal rendezte meg a Sri Chinmoy Marathon Team a Self-Transcendence névre keresztelt 6 és 10 napos futóversenyt. Tiszteletet parancsoló számadatokat találunk az eredménylistában, a 10 napos versenyt 720 mérfölddel, a 6 napost 462 mérfölddel nyerték. 

Orosz bajnokságon tesztelték az atlétikai VB maratoni pályáját

Bozót | 2013-04-30 | Nincs hozzászólás!

Az augusztusi atlétika világbajnokság leendő pályáján rendezték a hétvégén az orosz maratoni bajnokságot, egyben tesztelve a pályát a nemzetközi viadal előtt. Rendezői főpróba is volt ez, tesztelték a versenybírák, önkéntesek, frissítők tevékenységét, a doppingellenőrzés menetét, biztonsági intézkedéseket, stb.

Sikeres volt a Fighters' Run

Bozót | 2013-04-30 | 2 hozzászólás

A Békéscsaba melletti Pósteleken rendezték meg a Royal Vodka Fighters' run versenyt, mely jelentős sikert könyvelt el azzal, hogy 2012-höz képest száznál is több nevezés érkezett a Vozár Attila vezette szervező csapathoz.

Az ifjú japán sprinter 10 éves világcsúcsot állított be

Bozót | 2013-04-30 | Nincs hozzászólás!

A japán Kirju Josihide 10.01 másodperces idejével beállította a trinidadi Darrel Brown 2003-as junior világcsúcsát férfi 100 méteres síkfutásban.

Józsa Gábor és Papp Kriszta győzelme a 10,000m OB-n

Bozót | 2013-04-29 | Nincs hozzászólás!

Szombaton ideális futóidőben került megrendezésre Pasaréten a 2013.évi 10000 méteres Országos bajnokság.

Hírek a hegyekből - Mátrabérc Trail eredmények, fotók

Bozót | 2013-04-29 | 2 hozzászólás

A terepfutás kedvelői Sirokon gyülekeztek a hétvégén, hogy 58km-en 2750m szintet legyőzve és számos hegyet megmászva, Szurdokpüspökiben célba érjenek a Mátrabérc Trail elnevezésű terepfutó viadalon. A férfiaknál ez leggyorsabban Papp Gergőnek sikerült, a hölgyeknél Wermescher Ildikó győzedelmeskedett.

Máténé Varju Edit és Vakhal Norbert nyerte a 24órás OB-t Sárváron - hivatalos végeredmények!

Bozót | 2013-05-01 | 9 hozzászólás

Még éppen elviselhető nyárias időben került sor a hétvégén a 12 és 24órás futás országos bajnokságára Sárváron. A város idén 12. alkalommal láthatta a sokak által csak csendes őrülteknek titulált ultrafutókat, ahogy fáradhatatlanul róják köreiket a vár körül. A verseny mindkét számban és a váltóknél is szép eredmények születtek.

Hétvégi ajánló - Mátrabérc Trail

Bozót | 2013-04-26 | Nincs hozzászólás!

A hétvége egyik kiemelkedő itthoni eseménye, az azonos nevű teljesítménytúrától különvált terepfutó-verseny, a Mátrabérc Trail.  A Mátra vonulatait 58kilométeren át követő útvonalon 2750m szintemelkedést is e kell győzniük az indulóknak. 

Hétvégi ajánló - Sárvár ultra OB

Bozót | 2013-04-26 | 11 hozzászólás

Két nagyszerű versenyre hívjuk fel a figyelmeteket, egyik a  holnap 10órakor rajtoló 12/24 órás országos bajnokság, Sárváron. 

Világrekord 100m síkon..... ugrókötéllel!

Bozót | 2013-04-25 | 1 hozzászólás

A kellemes nyári időhöz egy kis vidámságot találtam nektek, megdőlt a 100m ugróköteles síkfutás világcsúcsa. Egy amerikai váltóverseny keretében futották ezt a nem-mindennapi számot. Az időeredményt, ha jól értettem, 12:62.

Hamburgban is a bostoni eseményekre emlékezve futottak

Bozót | 2013-04-24 | Nincs hozzászólás!

Rendben lezajlott vasárnap a hamburgi maratoni futóverseny: a hétfői bostoni maratonon elkövetett kettős robbantást néhány nappal követő nemzetközi utcai futóversenyt a "csak azért is" mottóval tartották meg. Csupán kevesen léptek vissza, sokan éppen Boston után neveztek.

Ultrafutás hírek - IAU 100km EB, 24órás EB-VB, Terep VB, 100km VB

Bozót | 2013-04-23 | 32 hozzászólás

Az IAU közzétette a közelgő versenyek fontosabb tudnivalóit és végre meg van a Terepfutó Világbjnokság pontos  dátuma is. 

Orbán Csaba (Kabóca) az IPC Maraton Világkupán Londonban

Bozót | 2013-04-22 | 7 hozzászólás

A 2013-as London Maraton keretében, első ízben rendezett a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC)  Maraton Világkupát a fogyatékkal élő sportolók számára. Hazánkat Orbán Csaba (Kabóca) képviselte. 

Kebede és Jeptoo győzött Londonban

Bozót | 2013-04-22 | 1 hozzászólás

Nem hozott túl nagy meglepetést a vasárnapi London Maraton, a férfiaknál Tsegaye Kebede, a hölgyeknél Priscah Jeptoo állhatott a dobogó legfelső fokára.  

Rekordlétszám a Vivicittán Budapesten!

Bozót | 2013-04-22 | Nincs hozzászólás!

A tavasz hagyományosan legvonzóbb szabadidős eseményére 15650 sportember nevezett, ez volt minden idők legnagyobb létszámú budapesti Vivicittája!

Akiken alig fog az idő - Mike Fremont

Bozót | 2013-04-20 | 1 hozzászólás

A tudomány jelenlegi állása szerint a kor előrehaladtával a fizikai teljesítőképesség csökken, az időskor már nem a rekorddöntögetés ideje. De mint minden szabály esetében, itt is akadnak meglepő kivételek, olyan sportemberek akiken mintha nem fogna az idő. Futás tekintetében a „csúcs” minden bizonnyal Ed Whitlock, de azért nem ő az egyetlen. Lássuk, mi a titka más sikeres "öregfiúknak". Elsőként, Mike Fremont.

2013 Virgin London Maraton előzetes

Bozót | 2013-04-19 | Nincs hozzászólás!

Bár a vasárnapi London Maraton rendezői eddig jogosan büszkélkedtek azzal, hogy minden idők legerősebb mezőnyét sikerült összehozniuk, a hétfői bostoni események fényében, a hangsúly az együttérzésre, az áldozatok és családjaik iránti részvétre helyeződött. Természetesen, a verseny attól még verseny.

Közösségi emlékfutás Bostonban és Budapesten

Bozót | 2013-04-19 | Nincs hozzászólás!

A tragikusan végződő hétfői Boston Maratont követően a helyi futók spontán szervezésű közösségi futáson mutatták meg, hogy nem adják át magukat a félelemnek és igenis futnak tovább. Budapesten április 23-ra szerveződik hasonló esemény.

Bolt Londonban melegít a VB-re

Bozót | 2013-04-18 | 1 hozzászólás

A moszkvai világbajnokság előtt a július 26-27-én rendezendő londoni IAAF Gyémánt Liga találkozón áll rajthoz a sprinter. Az eseményt a 2012-es olimpia megnyitójának első évfordulóján tartják,a királynéról elnevezett Olimpiai parkban. 

Ultrafutás: UMSZ közgyűlés határozatok

Bozót | 2013-04-17 | 2 hozzászólás

A hétvégén sor került az UMSZ tisztújító közgyűlésére ahol a vezetőség megválasztásán túl, döntöttek az országos bajnokságok, kvaifikációs versenyek kérdésében is.

Vasárnap Vivicitta

Bozót | 2013-04-20 | 1 hozzászólás

Vasárnap 28. alkalommal kerül sor a tavasz egyik legnépszerűbb futóeseményére a Telekom Vivicitta Városvédő futásra. 

Fekete szalaggal emlékeznek a London Maratonon

Bozót | 2013-04-17 | Nincs hozzászólás!

Fekete szalagot viselnek majd a vasárnapi londoni maraton versenyzői, és a start előtt 30 másodperces csenddel emlékeznek meg a bostoni maratonon elkövetett robbantásos merénylet áldozatairól - jelentették be kedd este a londoni sportrendezvény szervezői.

Nagy sikerrel zajlott le a tavaszi Maratonman

Bozót | 2013-04-16 | Nincs hozzászólás!

Hatszáz futó és rengeteg szurkoló részvételével rendezték meg vasárnap a Maratonman versenysorozat tavaszi fordulóját a Balaton partján. 

Boston 2013 - Bombatámadás árnyékolta be az USA legnépszerűbb maratonját

Bozót | 2013-04-16 | 6 hozzászólás


Szomorú esemény árnyékolta be a tegnap, hagyományosan április 3. hétfőjén, rendezett Boston Maratont, a célvonal közelében két bomba robbant. A detonáció három halálos áldozatot követelt és rengetegen megsérültek. A versenyt Lelisa Desisa, a hölgyeknél Rita Jepto nyerte.

A Mátra bércein, tavaszban, hóban - Mátrabérc túrák 2013

Bozót | 2013-04-15 | Nincs hozzászólás!

Szintén az elmúlt hétvégén került sor a Hanák Kolos Turistaegyesület szervezésében a Mátrabérc/Hanák Kolos/Muzsla teljesítménytúrákra, amelyek a tavaszi túraszezon egyik legnépszerűbb, legjelentősébb eseménye. A hosszú távot választóknak 56km-t és 2746m szintet kellett legyőzniük maximum 13óra alatt.

Rotterdam Maraton, a világ egyik leggyorsabb maratoni útvonala

Bozót | 2013-04-15 | 2 hozzászólás

A vasárnap rendezett Rotterdam Maraton szervezői abban a reményben állították össze a hat 2:06 alatti egyéni csúccsal rendelkező atlétát felvonultató elit rajtlistát, hogy a 2:04:27 pályacsúcs idén megdőlhet. Erre nem került sor, ám Tilahun Regassa 2:05:38 győztes ideje annyira nem rossz. Józsa Gábor 21. 2:21:00-val. 

Bécs Maraton rekordlétszámmal

Bozót | 2013-04-15 | Nincs hozzászólás!

Az idén 30. alkalommal megrendezett Bécs Maratont Henry Sugut nyerte, aki ezzel a második atléta aki háromszor is győzni tudott az osztrák fővárosban. A hölgyek versenyében Filomena Cheyech győzedelmeskedett.

Nyáron ismét Futunk, hogy segíthessünk! - most logótervezéssel segíthetsz

Bozót | 2013-04-12 | Nincs hozzászólás!

Lajkó Csaba, Pecsenye, 2013-ban sem rest segíteni és az immár hagyományos "Futunk, hogy segíthessünk" jelszó alatt újabb jótékonysági futást szervez. A szervezés egyik lépéseként új logó tervezésére írt ki pályázatot, melyet alább közlünk.

Boston : Abdi Abdirahman is visszalépett

Bozót | 2013-04-12 | Nincs hozzászólás!

A korábbi bejelentésekkel ellentétben az amerikai olimpiai csapatból már csak Shalane Flanagan és Kara Goucher indul Bostonban, miután szerdán Abdi Abdirahman is visszalépett.

Joan Benoit Samuelson is ott lesz a bostoni mezőnyben

Bozót | 2013-04-12 | Nincs hozzászólás!

Az idén 55 éves Joan Benoit Samuelson minden idők egyik legjobb női maratonistája. Kétszer győzött Bostonban, 1979-ben és 1983-ban, ő nyerte az első női olimpiai maratont 1984-ben, egy évvel később 2:21:21 egyéni csúccsal nyerte Chicago-t. Azóta sem tudott elszakadni a versenyzéstől, rajthoz áll hétfőn, 30 évvel azután, hogy győztesként ünnepelték ugyanitt. 

Budapest mezei futó bajnokság-Pólus futónap beszámoló

Bozót | 2013-04-11 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt szombaton a zord időjárás ellenére is benépesült Budapesten, a Pólus mögötti park, a 17. alkalommal megrendezésre került Pólus Futónap sporteseményre, amely egyúttal a főváros mezei futó bajnoksága is volt.

27ezer futó, az annyi mint....., több mint 100,000 biztosítótű

Bozót | 2013-04-11 | 2 hozzászólás

Gondoltatok már arra, hogy a nagyobb versenyek előtt milyen rengeteg szervezőmunkát, mennyi embert igényelnek a különböző feladatok? Kordonokat,sátrakat,  színpadot építeni, adminisztrációt intézni, rajtcsomagokat, rajtszámokat rendezni...mindemellett talán apróságnak tűnik a futónként négy darab biztosítótű.

Felavatták Dick és Rick Hoyt szobrát Bostonban

Bozót | 2013-04-11 | Nincs hozzászólás!

Hétfőn avatták fel a Boston Maraton rajtjának közelében a Dick és Rick Hoyt-ot ábrázoló alkotást, mely a súlyos fogyatékos fiát kerekesszékében tolva ábrázolja Dick-et, Rick pedig egyik karját a magasba lendíti ahogy a valóságban is teszi amikor befutnak a célba.  

Tudomány - az idősebb nők kevesebb zsírt égetnek

Bozót | 2013-04-10 | Nincs hozzászólás!

Egy hamarosan publikálásra kerülő kutatás alátámasztja - amit már bizonyára többen feltételeztek - hogy a változó koron túli hölgyek ugyanazon testmozgást végezve kevesebb zsírt égetnek, mint fiatalabb társaik.

Herceghalmi terepfutás - beszámoló, eredmények, fotók

Bozót | 2013-04-10 | 1 hozzászólás

Az időjárás is kegyeibe fogadta a hétvégén rendezett Hercegalmi terepfutás indulóit, ideális futóidőben, futható minőségű talajon zajlott így az egyik első igazán tavaszi verseny.

Nejcipelő verseny Angliában

Bozót | 2013-04-09 | 4 hozzászólás

Fagyban és szállingózó hóban szaladtak párjukkal a nyakukban vagy karjukban a férfiak az idei brit nejcipelő bajnokságon. A győztes pár részt vehet a Finnországban rendezett világbajnokságon.

Hőség, homok, ultratáv - most zajlik a Marathon des Sables

Bozót | 2013-04-09 | 1 hozzászólás

A Marokkóban évente megrendezett többnapos sivatagi ultraversenyről, a Marathon des Sables-ről tavaly itt írtunk. Az idei kiadás épp a napokban zajlik, vasárnap rajtolt el a mezőny, sajnos idén magyar résztvevő nélkül. 

14 éves az Antarktisz Maraton legifjabb teljesítője

Bozót | 2013-04-09 | 3 hozzászólás

Egy 14éves "kislány" is teljesítette március 30-án az Antarctica Marathon hivatalos maatoni távját, nem is akárhogyan, a nők között hardmaik helyen ért célba 4:49:45 idővel. Ezzel ő a legfiatalabb teljesítő. 

Félmaratoni rekord 91 évesen

Bozót | 2013-04-09 | 17 hozzászólás

A kor nem akadály, bizonyítja a 91 éves Mike Fremont példája aki 3:03:56 alatt teljesítette a hétvégén a Knoxville félmaratont. Pont 91évesen még nem futott más ennél jobb időt.

Bogár János és Druskó Zsófia nyerte a 100km OB-t Kisbéren

Bozót | 2013-04-08 | 6 hozzászólás

A hétvégén került sor Kisbéren a VII. Unix-KAESER KOMPRESSOREN 50 és 100km Simonyi László Emlékversenyre, mely az UMSZ felkérésének eleget téve, egyben a 100km-es országos bajnokság is volt. 

Tadese győzött, Cherono futott pályacsúcsot Prágában

Bozót | 2013-04-08 | Nincs hozzászólás!

A szombati Prága Félmaratonon Zersenay Tadese csúcsdöntésre készült, ám kénytelen volt megelégedni a győzelemmel. A hölgyeknél azonban megdőlt a korábbi rekord.

Párizs maraton - női pályacsúcs

Bozót | 2013-04-08 | 2 hozzászólás

Egy másik Tadese készült csúcsdöntésre a hétvégén, ám a Párizs Maratonon Boru Feyse Tadese-nek sikerült női pályacsúcsot futnia, amely ezidáig az év legjobb női maratoni ideje is, 2:21:06

Sri Chinmoy Self-Transcendence Race - 6 és 10 napos futás

Bozót | 2013-04-05 | Nincs hozzászólás!

Április   17 és 27 között kerül sor New York-ban a Sri Chinmoy Team által évente rendezett 6 és 10 napos "Self Transcendence" versenyekre. Magyar futó ugyan nincs a 23országból érkező versenyzők közt, de a verseny talán van olyan érdekes, hogy említsük. 

Tadese rekorddöntésre készül Prágában

Bozót | 2013-04-05 | 2 hozzászólás

Zersenay Tadese saját rekordját tervezi megdönteni a szombaton rendezendő Prága félmaratonon. A 31 éves erireai sztár 3 éve Lisszabonban futotta az 58:23-as világcsúcsot. 

Újra nyit a margitszigeti futóklub

Bozót | 2013-04-05 | 1 hozzászólás

Áprilistól újra tavaszi nyitva tartással, azaz hétfőtől szombatig várja a sportolni vágyókat a margitszigeti futóklub.

Ultrafutás - tudomány : 8 óra után már mindegy :)

Bozót | 2013-04-03 | Nincs hozzászólás!

Viszonylag sokat vizsgálták már, hogy mi történik a szervezetünkben ha nagyon sokáig futunk, de az eddigiek inkább versenyeken történt adatgyűjtésre vagy szubjektív beszámolókra támaszkodtak, kevés igazán kontrollált vizsgálatról tudunk. Egy most megjelent tanulmány ilyen szempontból új (és elég kemény!) 

Molnár Péter Kék-szalag futása a Duna mentén

Bozót | 2013-04-03 | 3 hozzászólás

A futótársak már jóideje tudnak a nem-mindennapi vállalásról, de most az MTI híreiben is megjelent a nagy terv.  Molnár Péter végtaghiányos ultrafutó május 19-én induló, egyedülálló vállalkozással szeretné népszerűsíteni a Duna Stratégiát: a romániai Tulceából a Duna mentén elfut a németországi Donaueschingenbe.

Idén ketten is teljesítették a Barkley-t!

Bozót | 2013-04-03 | 7 hozzászólás

Az igazán elvetemüleknek nem kell bemutatnunk a Barkley-t, minden bizonnyal az egyik legnehezebb és legértelmetlenebb futóversenyt a világon. A kevésbé elvetültek kedvéért röviden bemutatjuk :)  A húsvét hétvégén rendezett versenyen újabb két fő csatlakozott az eddigi teljesítők maroknyi ám annál illusztrisabb csapatához. 

A világ (egyik) legszebb maratonja - Old Mutual Two Oceans

Bozót | 2013-04-02 | Nincs hozzászólás!

A "világ másik felén" vagyis Dél-Afrikában most rendezték a magát a világ legszebb maratonjának tartó Old Mutual Two Oceans maratont(amely valójában ultra). A verseny Fokváros déli kerületéből indul és gyönyörű útvonalon halad a Table Mountain nemzeti park területein, majd a Hout Bay öböl partján, megmászva a Chapman's Peak emelkedőjét és a Kirstenbosch Botanikuskert mentén visszatérve a városba. 

Bolt nyert 150méteren is, Asafa Powell megsérült a füvön

Bozót | 2013-04-02 | Nincs hozzászólás!

A többszörös olimpiai bajnok Bolt Copacabana-n állt rajthoz és nyerte magabiztosan a 150méteres versenyt, saját csúcsát azonban nem sikerült megjavítania.

 

A másik klasszis, Asafa Powell, ahogy előzetes hírünkben írtuk, füves pályán rendezett hadicap futamon indult  a hétvégén, ám sajnos kiújult combsérülése. 

Vértes Terepmaraton extrém körülményekkel

Bozót | 2013-04-02 | 6 hozzászólás

Vasárnap rendezte meg a terepfutas.hu csapata a Vértes Terepmaraton névre keresztelt terepfutó versenyt, ultra, maraton, félmaraton és minimaraton távokon. A hirtelen olvadásnak induló kései hó, valamint a folyamatos esőzés megtette hatását és az indulók extrém talajviszonyokkal és kellemetlen hideggel találták szembe magukat. 

A zsírpárnák eloszlása befolyásolja a teljesítményt?

Bozót | 2013-03-29 | 5 hozzászólás

Ismert tény, hogy a hastájékon lerakódott zsír károsabb, mint ha ugyanannyi egyenletesen oszlik el a testen, és szív- és érrendszeri betegségek illetve cukorbetegség kialakulásához köthető, ám egy francia kutatás azt sejteti, hogy az alma-típusúak teljesítménye is alacsonyabb.

Deena Kastor is részt vesz az USA legnagyobb női félmaratonján

Bozót | 2013-03-29 | Nincs hozzászólás!

Az amerikai félmaratoni és maratoni csúcstartó, Deena Kastor is rajthoz áll az április 14-én épp 10.alkalommal megrendezésre kerülő More Magazine/Fitness Magazine Női Félmaratonon, a new york-i Central Parkban. 

Atlétika: Asafa Powell rajthoz áll a híres Stawell Gift handicap futamon

Bozót | 2013-03-28 | Nincs hozzászólás!

Asafa Powell, a férfi 100 méteres síkfutás korábbi világcsúcstartója szombaton és hétfőn az ausztráliai Stawell Gift elnevezésű handicap-versenyen áll rajthoz, méghozzá füvön.

Pliometrikus gyakorlatokkal a jobb teljesítményért

Bozót | 2013-03-27 | 13 hozzászólás

A futásnál izmaink és szalagjaink fő funkciója az energia tárolása, egy rugóhoz hasonlatosan a lábaink izmai minden lépésnél a talajjal való ütközésből származó energiát „adják vissza”, így haladunk előre. Az izmok ezen tulajdonsága miatt tudunk például magasabbra és messzebbre ugrani ha előtte egy hirtelen térdhajlítással előfeszített állapotba hozzuk őket.

 Annak ellenére, hogy ez a jelenség régóta ismert a tudomány számára, az utóbbi időben kevés szerepet kapott a specifikusan erre irányuló aktív edzés.

Pedig a futók számára egyértelmű előnnyel jár ha sikerül az izmokat rávenni, hogy több rugalmas energiát tároljanak: adott tempót tovább tud fenntartani, összeségében kevesebb energiabefektetéssel, egyszóval a futás hatékonysága nő. 

Tavaszi ajánlatok a Saucony-tól (X)

Bozót | 2013-03-26 | Nincs hozzászólás!

Itt a tavasz, ideje csemegézni a Saucony aktuális ajánlataiból! Az ajánlatba a tavaszi futóruházat mellett új cipőmodellek és professzionális sportszemüvegek is kerültek, amelyek segítségével a melegebb, napos idő beköszöntével is maximális komfortérzet mellett élvezheted a sportolást. A magas minőségű termékek mellett egy kis olvasnivalót is ajánlunk.

Kenyai győzelem az IAAF Mezei Futó Világbajnokságon

Bozót | 2013-03-26 | Nincs hozzászólás!

A felnőttek versenyében elsöprő kenyai győzelem született, a férfiaknál Japhet Kipyegon Korir, a hölgyeknél Emily Chebet lett az első, és a csapatelsőség is a kenyaiaké lett. A junior nőknél Etiópia ünnepelhetett egyéni és csapat aranyat, de a férfiaknál ott is kenyai elsőség született.

 

Maratonok a hétvégén: Pozsony, Debrecen

Bozót | 2013-03-26 | Nincs hozzászólás!

Kenyai győzelem és szép magyar szereplés jellemezte a meglehetősen hideg Pozsony maratonont, eközben a debreceni Rotary Futófesztiválon se volt melege a résztvevőknek.

Ultrasikerek a hétvégén: Zabari János nyerte a Zagreb - Čazma-t

Bozót | 2013-03-25 | 5 hozzászólás

A hagyományos horvát ultraversenyen idén meglepően kevés magyar futó vett részt, szám szerint kettő, ám Zabari Jánosnak köszönhetően nagyszerű eredmény született.

Ultrasikerek a hétvégén: Maremontana ítéletidőben, Palm100 kánikulában

Bozót | 2013-03-25 | Nincs hozzászólás!

Az időjárás nem csak nálunk télies, Olaszországban is megnehezítette a versenyzők és a szervezők dolgát. A versenyt ugyan félbeszakították, ám a mezőny egy része teljesíteni tudta a távot, két magyar eredménynek örülhetünk. Az Egyesült Államokban rendezett Palm 100 ultrafutó versenyen viszont kánikulában futhattak a résztvevők, akik között honfitársaink is voltak. 

Ultrasikerek a hétvégén: Lubics Szilvi országos csúcsa 6 órán

Bozót | 2013-03-25 | 5 hozzászólás

Nem szűkölködött eseményekben a mostani hétvége, a Balaton mellett, külföldön is születtek remek magyar eredmények: Lubics Szilvi 6 órás csúcsot döntött Ausztriában. 

Lezajlott a Balaton Szupermaraton

Bozót | 2013-03-25 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap az utolsó, 50,7 kilométeres szakasszal véget ért a Balaton Szupermaraton versenye. A négynapos verseny során a fáradtság és az ellenfelek mellett, a tavasziasnak nem mondható időjárással is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. Az utolsó napra a hideg mellé még egy kis hó is érkezett, hogy igazán emlékezetessé tegye a 2013-as versenyt.

Gazdagréti Tavaszindító Futóverseny - beszámoló

Bozót | 2013-03-28 | 7 hozzászólás

Először került megrendezésre a Gazdagréti Tavaszindító Futóverseny, a Gazdagréti Összefogás Egyesület és a Gyaloggalopp Sportiroda közös szervezésében. 

BSZM 3. nap és Maratonfüred

Bozót | 2013-03-23 | Nincs hozzászólás!

Túl vannak a harmadik napon a Balaton Szupermaraton résztvevői!  Ma került sor a külön maratoni távon zajló versenyre,a Maratonfüred-re is. A 4 napos verseny élén továbbra is Steib Péter és Gyebnár Éva állnak.

Gebrselassie hatodik győzelemre hajt Manchesterben

Bozót | 2013-03-22 | 2 hozzászólás

Gebrselassie ismét rajthoz áll májusban a Bupa Great Manchester Run versenyen, azzal a nem titkolt céllal, hogy összesen hatodik - sorozatban ötödik - alkalommal is győztesként érjen célba.

IAAF Mezei Futó Világbajnokság - előzetes

Bozót | 2013-03-22 | Nincs hozzászólás!

A vasárnap megrendezésre kerülő Mezei Futó VB előtt, ráhangolódásként, lássuk az élmezőnyt, a pályát és még néhány tudnivalót! 

Balaton Szupermaraton 2. nap - frissítve!

Bozót | 2013-03-22 | 2 hozzászólás

A verseny második napjára sem érkezett meg a várva várt tavasz, így jobb híjján, a futók öltöztek a télhez. De kit érdekel az időjárás? Hajrá Balaton Szupermaraton, mára 52,9km a teljesítendő táv, Fonyód-Szigliget.

Friss: Steib Péter és Gyebnár Éva megőrizte vezető pozícióját, a csapatoknál a Coca-Cola Testébresztő lett az első.

Vasárnap mezei futó VB

Bozót | 2013-03-21 | 3 hozzászólás

Az IAAF Mezei Futó Világbajnokságra 24-én, most vasárnap kerül sor a lengyelországi Bydgoszcz városában. Az  IAAF készített egy mindenre kiterjedő, statisztikákat és érdekességeket tartalmazó "füzetet" a VB-ről. Ebből szemezgettem:

Ma rajtol a Balaton Szupermaraton! Frissítve!

Bozót | 2013-03-21 | 7 hozzászólás

Ma rajtolt a szezon első többnapos futóversenye a Balaton Szupermaraton. A szervezők tájékoztatása szerint minden eddiginél többen neveztek a négynapos megmérettetésre és a résztávokra is! 

Extrém ultra: 6633

Bozót | 2013-03-20 | Nincs hozzászólás!

Ha tetszett a múltkori Iditarod verseny, íme egy másik hasonló őrültség :)  Az Északi sarkkör területére hatoló 6633 Ultra, 350 illetve 120mérföld távval, hóval, jéggel, sarki széllel. 

New York félmaraton - Wilson Kipsang győzelme a hideg felett

Bozót | 2013-03-19 | Nincs hozzászólás!

A hűvös hétvégi időjárás bizonyára nem kedvez az afrikai atlétáknak, ezt bizonyította Wilson Kipsang New York-i szereplése is. Közel fél órába telt, hogy magára találjon, de akkor látszólag könnyedén hagyta maga mögött a mezőnyt.

Ultrafutás - Zahorán Ádám sikere Würzburgban

Bozót | 2013-03-18 | 1 hozzászólás

Zahorán Ádám nyerte a Würzburgban rendezett 44 km-es ultramaratoni futóversenyt szombaton, míg édesapja, Zahorán János korosztályában a negyedik, összességében a kilencedik lett.

Maratonok hétvégéje tragédiával - Barcelona, Tel-Aviv

Bozót | 2013-03-18 | 5 hozzászólás

Szintén a mostani hétvégén rendezték meg a Barcelona Maratont, valamint szombatra volt tervezve Tel-Aviv városában is a maratoni verseny, ám ezt a hirtelen jött meleg miatt egy héttel elhalasztották. A félmaratont és a mini távokat megrendezték. Sajnálatos módon mindkét eseményre jutott egy haláleset.

Maratonok hétvégéje - Róma

Bozót | 2013-03-18 | Nincs hozzászólás!

Miközben mi a hóval és a közlekedéssel küzdöttünk itthon, a szerencsésebbek az "örök város" utcáin próbálhatták ki magukat. Rómában enyhe széllel spékelt hüvöskés futóidőben vághatott neki a mezőny a 42kilométernek. 

Terepfutás - Trail du Petit Ballon Wermescher Ildikóval és Németh Csabával

Bozót | 2013-03-18 | Nincs hozzászólás!

Szintén a hétvégén került sor a franciaországi  Trail de Petit Ballon terepfutó-versenyre ahol hazánkat két kiváló terepfutónk, Wermescher Ildikó és Németh Csaba képviselte.

Boston kvalifikáció - túl könnyű a fiatal nőknek

Bozót | 2013-03-14 | 2 hozzászólás

Egy friss statisztikai elemzés szerint, a Boston Maraton kvalifikációs kritériumai túl könnyen teljesíthetők a fiatal hölgyek számára, míg az idősebbeknek túl nehezek. Paul Vanderburgh, az egészség- és sporttudományok professzora szerint nem igazságos a nők számára állított követelményrendszer.

Ryan Hall sérlés miatt visszalépett, nem indul idén Bostonban

Bozót | 2013-03-14 | Nincs hozzászólás!

A Boston Maraton elitjének szponzora John Hancock bejelentette, Ryan Hall combfeszítő-húzódására hivatkozva visszalépett az idei versenytől.

Atlétika: Galen Rupp Moszkvára gyúr

Bozót | 2013-03-14 | 1 hozzászólás

Galen Rupp a moszkvai VB-re készülve, az IAAF-nek így nyilatkozott: Egyszer szeretném elérni, hogy azt mondhassam, én vagyok a legjobb a világon. Az esélye abszolút meg van rá!

M85 világcsúcs 3000méteren

Bozót | 2013-03-13 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap az Egyesült Államokban az USATF fedett pályás nyílt és masters bajnokságán megdőlt a 85 év feletti férfi világrekord 3000méteren. Hugh Campbell 15:46.41-et futott. 

Atlétika - Kovács Ádám is ott lehet Moszkvában

Bozót | 2013-03-12 | Nincs hozzászólás!

Ha minden jól megy - és sikerül megfutnia a szintet - a tájfutóból hosszútávfutóvá vált Kovács Ádámnak is szurkolhatunk a Moszkvában idén megrendezésre kerülő atlétika VB-n. Az atléta idei terveiről és edzésmunkájáról nyilatkozott.

A pápaválasztás még a maratont is megzavarhatja

Bozót | 2013-03-11 | Nincs hozzászólás!

Könnyen meglehet, hogy az idén jövő hétvégén esedékes Róma Maraton rajtját későbbre kell halasztani a pápaválasztás miatt. Őszentsége bizonyára nem gondolta, mennyi mindenre lesz hatással a lemondása :-)

Hétvégi "tavaszváró" események, egy rövid, egy ultra, egy túra

Bozót | 2013-03-11 | 4 hozzászólás

Lassan feltartóztathatatlanul közeledik a tavasz, ennek egyik jele, hogy egyre több sportrendezvényből, versenyből, túrából válogathatunk minden héten. Szubjektív válogatásomban az elmúlt hétvége három nagyszerű eseményéről számolunk be.

Mikulásfutás után most Nyuszi-futások

Bozót | 2013-03-08 | Nincs hozzászólás!

Március 25-én kezdődik és április végéig tart a Nyuszi-futás gyermek tavaszi szabadidősport-sorozat, amelyet önerőből szervez a mezőfalvai Kovács István.

Mégsem rendezik meg a 3. Gáza Maratont

Bozót | 2013-03-06 | 2 hozzászólás

A HAMASZ megtiltotta a nők részvételét az ENSZ segélyszervezete által rendezett, április 10-re tervezett maratoni futóversenyen, mire az ENSZ inkább lefújta a sporteseményt, nehogy tovább feszítse az amúgy is érzékeny viszonyt.

Skyrunning World Championships - jövőre ultratávon is

Bozót | 2013-03-05 | Nincs hozzászólás!

A nemzetközi Skyrunning szövetség nemrégiben hozta nyilvánosságra a 2014-es szezonra vonatkozó terveket, mely szerint jövőre már ultratáv is szerepel majd a világbajnokságon. Fiatal sportágról van szó, a szövetség csupán 2008 óta létezik, a világbajnokság egyelőre 4évente kerül megrendezésre.

Roma-Ostia félmaraton: Papp Krisztina a hetedik

Bozót | 2013-03-04 | Nincs hozzászólás!

Wilson Kiprop a 2010-es év félmaratoni világbajnoka, pályacsúccsal nyerte a Roma-Ostia félmaratont a hétvégén. Papp Krisztina  a hetedik helyen ért célba a nők között, akárcsak tavaly. 

A bojkottfelhívás ellenére 20ezren futottak Jeruzsálemben

Bozót | 2013-03-04 | 2 hozzászólás

Közel 20 ezren álltak rajthoz a harmadik alkalommal megrendezett jeruzsálemi maratoni futóversenyen a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) bojkottfelhívása ellenére. A viadalt az etióp Abraham Kabeto Ketla nyerte 2 óra 16 perc 29 másodperces pályacsúccsal, és sikerért 20 ezer dollárt kapott.

Sárdagasztós tavaszváró Göcseji Galopp 55 - beszámoló

Bozót | 2013-03-04 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén rendezett Göcseji Galopp terepfutásról kaptunk rövid beszámolót és fotókat sporttársunktól. Gratulálunk a szép eredményekhez!

Fedett pályás atlétikai EB - eredmények

Bozót | 2013-03-04 | Nincs hozzászólás!

A göteborgi fedett pályás atlétikai EB pénteki és szombati napjának programjában voltak érdekeltek a sportolóinak. Baji Balázs remek szerepléssel a 60m gát döntőjébe jutott és negyedik lett.

Yasso 800s - mi ez és mire jó?

Bozót | 2013-03-01 | 19 hozzászólás

Elég ismert edzésmódszer a világon a Yasso 800's, amely a Runner's World egyik munkatársáról, Bart Yasso-ról kapta a nevét. Egy kedves futótársunk kérte, hogy legyen erről egy cikk magyarul. Legyen!

(Ultra)terepfutás - Ma kezdődik a Transgrancanaria

Bozót | 2013-03-01 | 1 hozzászólás

Magyar indulók is vannak ismét a Kanári-szigetek szépséges tájain rendezett terepfutó versenyen. A 2003 óta fennálló rendezvényen két évvel ezelőtt Németh Csaba a fantasztikus második, Lőrincz Olivér pedig a hatodik helyen ért célba. Az ultratáv éjfélkor rajtol, Szabó Judittal (Jucus), Kerekes Csabával  a mezőnyben!

Elbutulunk ha nem futhatunk?

Bozót | 2013-02-28 | 3 hozzászólás

Ugyan nem futókkal, hanem (futó)egerekkel végezték az alábbi kutatást, de érdekes és részben sokak által megtapasztalt eredményeket hozott. Ha valóban hasonlítunk ilyesmiben az egerekre, jó lesz vigyázni, hogy ne foszthassanak meg minket a futástól :-)

Atlétika: három kenyai futót értek doppingon

Bozót | 2013-02-28 | 6 hozzászólás

A Kenyai Atlétikai Szövetség (Athletics Kenya) is megerősítette a hírt, miszerint három elit kenyai atlétát értek doppingvétségen és ítéltek összesen öt év eltiltásra.

Amikor a sport sem a béke szigete....Jeruzsálem Maraton

Bozót | 2013-02-27 | 3 hozzászólás

Sajnos, van amikor és ahol a sport sem nyugtatja le  a kedélyeket. Pénteken kerül sor Izraelben a 3. Jeruzsálem Maratonra, ám egy palesztin szervezet igyekszik meghiusítani a békés és sikeres rendezvényt.

Csúcsfutás a hétvégén - ezúttal nem hegyre :-)

Bozót | 2013-02-27 | Nincs hozzászólás!

Sikeresnek értékelték a szervezők a Skyrun Duna Tower futást. Magyarországon már rendeztek hasonló futóversenyt, de idén Skyrun néven egy egész éves versenysorozat fogja össze a futás speciális és egyre népszerűbb ágának, az emelkedő futásnak (uphill) az eseményeit.

Egy hónap múlva mezei futó VB

Bozót | 2013-02-26 | Nincs hozzászólás!

Alig több mint egy hónap van hátra a 2013-as IAAF Mezei Futó Világbajnokságig, melynek rendezési jogát a 2010-ben már sikeres rendezőként bemutatkozó lengyel Bydgoszcz városa kapta. A nemzetközi viadal 40. évfordulóját ünnepli idén. 

A hó birodalmában - Iditarod Trail

Bozót | 2013-02-26 | 2 hozzászólás

A hétvégén indult az egyik legnehezebb körülmények közt zajló terepverseny, az azonos nevű klasszikus kutyaszánverseny útvonalán haladó Iditarod. A mindentől távol eső, háborítatlan alaszkai hómezőkön minimum 350mérföld vár a résztvevőkre.

Kedden ismét Futóklub-est Kecskeméten

Bozót | 2013-02-25 | Nincs hozzászólás!

A kecskeméti IUSTITIA sportegyesület kedden este klubestet rendez, meghívott vendégekkel, érdekes témával. Ha tehetitek, vegyetek részt!

Pályacsúcsok a New Orleans Félmaratonon

Bozót | 2013-02-25 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén került sor a nagy népszerűségnek örvendő New Orleans Félmaratonra, ahol a hosszútávfutás csillagai közül is többen rajthoz álltak. A várakozásoknak megfelelően, a pályacsúcsokat átadták a múltnak.  

Magyar öttusa sikerek Palm Springs-ben

Bozót | 2013-02-25 | Nincs hozzászólás!

Marosi Ádám a második helyen végzett, nőknél ketten kerültek az első tízbe, aranyérmes lett a vegyesváltónk Palm Springsben, az öttusázók idei Világkupa-sorozatának első versenyén.

Tudomány - az EPO jelentősége a futásban

Bozót | 2013-02-22 | 22 hozzászólás

Futókon végzett vizsgálatok kimutatták, hogy az EPO átlag 6%-os teljesítménynövekedést okoz, és a hatása hosszantartó. Elit szinten ez meglehetősen sokat számíthat....

Edzés : Kara Goucher egy napja

Bozót | 2013-02-21 | 5 hozzászólás

A jelenleg Bostonra készülő Kara Goucher megosztja velünk egy tipikus edzésnapjának menetét. Lássuk, hogyan telnek a napok a profiknál...

Bernard Lagat félmaratonon indul

Bozót | 2013-02-20 | Nincs hozzászólás!

A kétszeres olimpikon és amerikai rekorder Bernard Lagat bejelentette, hogy márciusban a New York City félmaratonon áll rajthoz.

Új megközelítés a combhajlító-sérülések kezelésében

Bozót | 2013-02-20 | Nincs hozzászólás!

Ausztrál kutatók korábbi tudományos munkák elemzése során arra a következtetésre jutottak, hogy a combhajlító izmokat érintő sérülések rehabilitációjában különösen nagy jelentősége van a neuromuszkuláris  vagyis az ideg-izom kapcsolatokat érintő edzésnek.

Kovács Ádám sikere a tengerentúlon

Bozót | 2013-02-20 | Nincs hozzászólás!

A 2012. évi maraton ranglista vezetője, Kovács Ádám/ 2;18:48 ó. három és fél hétig Californiában edzőtáborozik. Felkészülési állomásként indult egy félmaratoni versenyen, amelyet egyéni csúccsal meg is nyert! Gratulálunk!

Radcliffe szerint Mo Farah lehet a britek maratoni reménysége

Bozót | 2013-02-19 | Nincs hozzászólás!

Mo Farah idén előbb tesztelné magát a London Marathon felén és jövőre tervezi a maratoni debütálást. Paula Radcliffe ugyan furcsállja a hozzáállását, de úgy gondolja, a kétszeres olimpikon felkavarhatja a brit maratonfutás állóvizét. 

IAU 100km VB új helyszín!

Bozót | 2013-02-19 | Nincs hozzászólás!

Korábban beszámoltunk róla, hogy az idei IAU 100km ultrafutó világbajnokság rendezése veszélybe került, ugyanis az eredteileg rendező Dél-Korea visszalépett. Mostanra azonban rendeződött a helyzet, az új helyszín Dél-Afrika. 

Pistorius-ügy : szándékos emberölés, dopping gyanú

Bozót | 2013-02-19 | 3 hozzászólás

Az erre az évre tervezett minden versenyfellépését törölte Oscar Pistorius, a dél-afrikaiak művégtagokkal versenyző atlétája, a tavalyi londoni olimpia egyik sztárja, aki a gyanú szerint csütörtökön lelőtte barátnőjét, Reeva Steenkamp modellt.

Hárman is 59:00-n belül, félmaratonon

Bozót | 2013-02-18 | Nincs hozzászólás!

Az Arab Emírségekben rendezett RAK félmaraton újabb mérföldkőként vonul be az utcai futóversenyek történetébe: a férfiaknál hárman is 59:00-n belül értek célba, míg öt hölgy futott 67 percen belüli eredményt.

Egy profi "nyúl" élete - interjú Matt Scherer iramfutóval

Bozót | 2013-02-15 | 5 hozzászólás

Matt Scherer, profi futó és nyúl, vagyis iramfutó (USA-ban rabbit-nek vagyis nyúlnak nevezik az iramfutót, Európa nagyrészén inkább pacer, vagy csak pace) A múlt évben 13 800méteres versenyen diktálta a tempót, többek közt David Rudisha 1:41.74-es rekordjához is. Két vele készült interjúból csemegéztem, csemegézzetek ti is!  

Lefoglalták Kirui futóholmiját

Bozót | 2013-02-15 | Nincs hozzászólás!

Remélhetőleg Abel Kirui elegendő tartalék felszereléssel rendelkezik, ugyanis a "buzgó" kenyai határőrök lefoglalták a futócuccait.  

Atlétika: Defar, Flanagan, Goucher, Farah a New Orleans félmaratonon

Bozót | 2013-02-15 | 4 hozzászólás


A szervezők bejelntése szerint az olimpiai bajnok Meseret Defar és Mo Farah mellett az amerikai sztár-edzőtárspár Shalane Flanagan és Kara Goucher is részt vesz a következő hétvégén megrendezésre kerülő Rock 'n' Roll New Orleans félmaratonon.

Mostantól amerikai állampolgár a "hontalan" maratonista

Bozót | 2013-02-13 | Nincs hozzászólás!

A tizenkét éve az Egyesült Államokban élő profi futó, Guor Marial megkapta az állampolgárságot, így az USA és szülőhazája, Dél-Szudán színeiben is versenyezhet majd. A londoni olimpián egyik országot sem képviselhette, az olimpiai lobogó alatt vonult fel.

Bolt és Blake 400-on kezdte a szezont

Bozót | 2013-02-12 | Nincs hozzászólás!

Felkészülési versenyként a  Camperdown Classicon 400 méteren állt rajthoz a kétszeres olimpiai bajnok Usain Bolt és a Londonban mögötte ezüstérmes Yohan Blake.

Jön a Spirit of the Marathon II

Bozót | 2013-02-11 | Nincs hozzászólás!

A 2007-ben megjelent Spirit of the Marathon című film sikerén felbuzdulva, idén megjelenik a második rész is. 

Ez is triatlon! Érdekességek Kanadából

Bozót | 2013-02-07 | Nincs hozzászólás!

Izgalmas versenyekre bukkantam azok számára akik szívesen ötvözik a sportágakat és a hideget is kedvelik. Most rendezték meg az idei, ráadásul a 30. Winterlude Traithlon elnevezésű - korcsolyázásból, futásból és síelésből álló - versenyt a kanadai Ottawában, előző hónapban pedig első ízben került sor a Frost and Fire hótalp, futás, sí hármasból álló versenyre.

Tudomány: mégse káros az ízületekre a futás?

Bozót | 2013-02-07 | 4 hozzászólás

A futásról általánosan azt tartják, káros az izületekre nézve, különösen a térdet és a csípőt teszi tönkre. Dr Paul Williams nagy esetszámú kutatása épp az ellenkezőjét támasztja alá. 

Lépcsőfutás a javából - Empire State Building

Bozót | 2013-02-06 | 2 hozzászólás

Ma rendezik meg az Egyesült Államokban az Empire State Building Run-up nevű versenyt, ahol a futóknak 86 emeletnyi lépcsőt kell leküzdeniük.

Tél-űző dombfutás - beszámoló

Bozót | 2013-02-06 | 2 hozzászólás

 A kecskeméti IUSTITIA Egyesület immár 7. éve rendezi meg a Domb-futást a résztvevők megelégedésére. A versenysorozat 1. állomása a "Tél-űző" volt, február első szombatján. 

Nem meglepő kutatási eredmény: az ultrások másak

Bozót | 2013-02-05 | 6 hozzászólás

Ismét egy kutatás amely ugyan nem találja fel a spanyolviaszt, de azért érdekes. A Pain Practice orvosi folyóiratban közölt vizsgálat megállapította - amit eddig is tudtunk :) - hogy az ultrafutók eltérnek a "normális" embertársaiktól.

Gelana-t választotta az AIMS az év női atlétájának

Bozót | 2013-02-05 | Nincs hozzászólás!

Jócskán elmúlt már a 2012-es év, de az AIMS csak most adta át az év atlétájának járó elismerést. E szerint 2012 AIMS/ASICS női atlétája Tiki Gelana, akinek személyében először kapta a díjat etiópiai hölgy.

Remekeltek a magyarok az öttusa idénynyitón

Bozót | 2013-02-04 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál Kasza Róbert, a nőknél Gyenesei Leila végzett az élen a budapesti fedettpályás öttusaversenyen.

Jez Bragg nagy kalandja - 53 nap alatt 3054km Új-Zélandon

Bozót | 2013-02-04 | Nincs hozzászólás!

Jez Bragg neve a terepfutók számára biztosan ismerősen cseng. A The North Face csapat versenyzőjeként sok versenyen megmutatta már, hogy kemény fából faragták, - 2010-ben UTMB győztes - ám a mostani kalandja felülmúlja az eddigieket: elhatározta, hogy átszeli Új-Zélandot és végigmegy a Te Araroa Trail vonalán, saját erőből, futva és kajakkal.

Kathrine Switzer interjú

Bozót | 2013-02-04 | 3 hozzászólás

Kathrine Switzer nevét minden női futó ismeri : ha ő nincs, talán másképp alakul a nők részvétele az atlétikában, talán nem ott tartanánk most, ahol. A RunnersLife friss interjút közölt a női maratonok úttörőjével, a Marathon Woman-ként aposztrofált Switzer-rel. 

Versenyajánló - Extreme Energy multi-day ultra

Bozót | 2013-02-01 | 1 hozzászólás

A mostani hétvégén kezdődik az Egyesült Királyság egyik népszerű extrém, többnapos, ultra sorozata az Extreme Energy. A sorozat első versenye a kétnapos Pilgrim Challenge, melynek neve zarándoklatot jelent. 

Csökkentették a nevezési díjat, egy nap alatt be is telt a rajtlista

Bozót | 2013-02-01 | Nincs hozzászólás!

Az Egyesült Államok új maratoni és félmaratoni futóversenyének rendezői a futók nyomására csökkentették a nevezési díjakat, a novemberi versenyre a nevezés megnyitásánbak napján be is telt a létszám. 

Magyar Nemzeti Terepfutó Bajnokság - kiírás

Bozót | 2013-01-31 | 1 hozzászólás

Megjelent az Magyar Sportturisztikai Szövetség  idei Nemzeti Terepfutó Bajnokságának versenykiírása. Öt eseményből álló sorozaton gyűjthetnek pontokat a bajnokságban résztvevő sportolók.

Első doppingtesztek Kenyában

Bozót | 2013-01-31 | 1 hozzászólás

Két hete az IAAF tesztelőket küldött a kenyai Rift Valley-be, hogy versenyen kívüli vérvizsgálatot végezzenek az ott edző elit atlétákon. Ilyen jellegű tesztre első alkalommal került sor.

Tiltott szer volt a maratonon elhunyt futó kulacsában

Bozót | 2013-01-31 | 2 hozzászólás

A tavalyi London Maraton közben meghalt Claire Squires halálának körülményeit vizsgálva, azóta betiltott szert találtak a nő kulacsában. A dimetilamilamint (DMAA) tartalmazó teljesítményfokozó szerepel a doppinglistán. 

Tour of Quatar és maraton - Tiffany Cromwell

Bozót | 2013-01-31 | Nincs hozzászólás!

Tiffany Cromwell, az Orica-AIS versenyzője a tavaly szeptemberi világbajnokság után úgy döntött, elindul az alig egy hónap múlva esedékes Marathon des Alpes-Maritimes maratoni futóversenyen. 

Terepfutás: MASZ - MAHFUSZ egyeztetés a sportág jövőjéről

Bozót | 2013-01-30 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén Budapesten találkoztak a Magyar Atlétika Szövetség (MASZ) és a Magyar Hegyi- és Terepfutó Szövetség (MAHFUSZ) képviselői, hogy a terepfutás és a terepsportolás új irányelveit rögzítsék, kijelöljék a következő évek szakmai munkájának az alapjait.

Etióp fölény a Dubai maratonon

Bozót | 2013-01-29 | Nincs hozzászólás!

A világ leggazdagabb maratonjának számító Dubai Maratonon taroltak az etióp futók, a férfiaknál most először fordult elő, hogy öt futó is 2:05-ön belül ért célba!

London Maraton - minden eddiginél erősebb mezőny

Bozót | 2013-01-29 | 3 hozzászólás

Nyilvánosságra hozták a 2013-as Virgin London Maraton elit mezőnyét. Nem túlzás azt állítani, hogy talán minden idők legerősebb mezőnye állt most össze, világ- és olimpiai bajnokok, világrekorderek és több World Maraton Major győztese található a listán.

Tömegeket csábított a szabadba a Téli Mátra

Bozót | 2013-01-29 | 8 hozzászólás

A 18. alkalommal megrendezett Téli Mátra teljesítménytúra és terepfutó verseny idén is óriási tömegeket vonzott a nehéz terep és a jeges, havas, fagyos idő ellenére. A 4 távon összesen 2723 induló állt a rajtvonalhoz és 2073 célba érkezőt regisztráltak.

Diamond League - Bolt ismét rajthoz áll Oslóban

Bozót | 2013-01-25 | Nincs hozzászólás!

Idén sorozatban harmadszor áll rajthoz a Diamond League sorozat osló-i versenyén  a  világklasszis sprinter. A sorozat hatodik állomását jelentő ExxonMobil Bislett játékokra június 13-án kerül sor.

A világ legidősebb maratonistája utolsó versenyére készül

Bozót | 2013-01-25 | 4 hozzászólás

A 101éves Fauja Singh, pandzsabi szikh származású brit állampolgár,  igazoltan a világ legidősebb maratonistája, most úgy döntött, visszavonul. Utolsó versenye február 24-én a Hong Kong Maraton keretében szervezett 10km lesz.

Tízezres mezőny a Carlsbad Maraton és Félmaratonon - köztük a "hontalan" olimpikon

Bozót | 2013-01-24 | Nincs hozzászólás!

A kaliforniai Carlsbad-ban a hétvégén 22. alkalommal kerül megrendezésre a Tri-City Medical Center Carlsbad Maraton és Félmaraton. A nevezés betelt, körülbelül 10,000 főt várnak az eseményre, köztük három korábbi győztest és számos atlétát a nemzetközi elit soraiból.

Hogy edzenek a nagyok? Videók

Bozót | 2013-01-24 | Nincs hozzászólás!

Érdekes videót közölt a letsrun.com portál, Mo Farah, Galen Rupp és Dathan Ritzenheim egyik utolsó kemény edzéséről 12 nappal az olimpiai megmérettetés előtt. Salazar súlyzós edzéseket is végeztet atlétáival, erről is találtam egy klassz felvételt.

Visszavonul a britek második legjobb maratonistája

Bozót | 2013-01-23 | 2 hozzászólás

A kiváló brit maratonista, Mara Yamauchi bejelentette visszavonulását. 

Ismét Futunk, hogy segíthessünk

Bozót | 2013-01-23 | Nincs hozzászólás!

A futótársadalomban jól ismert Pecsenye, Lajkó Csaba, ismét jótékonykodásra bíztatja a sporttársait, bár ezúttal nem saját szervezésben, hanem egy meglevő szervezéshez csatlakozva.

Rövid futóhírek - Mumbai Maraton, fair play, nagy visszatérés

Bozót | 2013-01-22 | Nincs hozzászólás!

Futó hírcsokor :  Pályacsúcsok dőltek vasárnap a Mumbai Maraton-on. Igazi sportemberi magatartást tanusított a spanyol mezei futó. Majdnem halálos kimenetelű balesete után visszatért Lukas Verzbicas. 

Fuss egy Balboát! - közösségi terepfutás sztárvendégekkel

Bozót | 2013-01-22 | 13 hozzászólás

"Nem az számít, mekkorát tudsz ütni, hanem hogy milyen keményen állod az ütéseket, miközben csak mész előre" (Rocky)

Öltözz be Rocky Balboának és fusd le Balboa kört! 

(kattints a képre a nagy méretért)

Szomorú hírcsokor - eltávozott atléták

Bozót | 2013-01-21 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén az atlétika világa két kiválósággal lett szegényebb, Samson Kimobwa és Abderahim Goumri halálával. 

Futás - ultravilág hírek

Bozót | 2013-01-18 | Nincs hozzászólás!

Ultrafutás hírcsokor, avagy mi zajlik az ultravilágban mostanság

Idősebbeknek is hasznos a gyors futás?

Bozót | 2013-01-18 | 7 hozzászólás

A University of North Carolina munkatársai által nemrég publikult vizsgálat eredménye szerint az idősebb futók számára is hasznos lehet a rendszeres gyors tempójú futás, a megemelkedő tesztoszteronszint miatt.

Öt óra alatt, egyetlen helyszínen zajlik majd Rióban az öttusa

Bozót | 2013-01-17 | Nincs hozzászólás!

A riói olimpia öttusaversenyeit egyetlen stadionban, öt óra alatt lebonyolítják, a vívás küzdelmei részben kieséses rendszerben zajlanak – többek között ezt ismertette a sportág jövőjéről szóló nyílt levelében Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) elnöke.

180 nap alatt a Föld körül - futva

Bozót | 2013-01-17 | 1 hozzászólás

Néhány lelkes angol futó nagy fába vágta a fejszéjét: eldöntötték, körbefutják a  földet váltóban, mindössze 180 nap alatt. De nem egyedül, világméretű megmozdulásukhoz a világ minden táján helyi futók csatlakozhatnak majd.

Végleges a Boston Maraton elit mezőnye

Bozót | 2013-01-16 | Nincs hozzászólás!

Jónéhány nagy nevet, közütk az amerikai csapatot már eddig is tudtunk, de most az IAAF közreadta a teljes elit listákat. Erős mezőny áll majd rajthoz áprilisban.

Futóbulvár :-) - gyorslábú rendőrök, bűnözőnek hitt futó

Bozót | 2013-01-16 | 2 hozzászólás

Jó hallani a rend fitt és gyors őreiről, az viszont már "érdekes" ha a futót hiszik bűnözőnek. Három rövid sztori.

Idén is Szekeres Pál lesz a Keszthelyi kilométerek fővédnöke

Bozót | 2013-01-15 | Nincs hozzászólás!

A tavalyi esztendők után, 2013-ban is Szekeres Pál lesz a Keszthelyi
Kilométerek futóverseny fővédnöke.  A rendezők idén céges váltót is hirdetnek.

A versenyen megsérült futó perli a rendezőket

Bozót | 2013-01-15 | 1 hozzászólás

Egy amerikai hölgy úgy döntött, bepereli a versenyrendezőket, mert az eseményen bokatörést szenvedett. Véleménye szerint a túlságosan veszélyes pálya miatt.

Houston Maraton Keflezighi nélkül - etióp győzelmek

Bozót | 2013-01-14 | Nincs hozzászólás!

A meglehetősen hűvös és csapadékos időben vasárnap lezajlott Houston Maraton és Félmaraton minden számban etióp győzelemmel zárult. A nagy favorit Meb Keflezighi influenza miatt visszalépett.

Egy Kouros-csúcs megdöntésének története - Joe Fejes versenybeszámolója az ATY 72órásról

Bozót | 2013-01-13 | 9 hozzászólás

A neten barangolva, ráakadtam Joe Fejes beszámolójára, amelyet a szilveszteri 72 órás Across The Years versenyről írt. Az eredmény nem csupán győzelmet jelentett számára, de a legendás Yiannis Kouros korábbi pályacsúcsát is megdöntötte a 329 mérföldes teljesítményével. Remélem, ti is olyan érdeklődéssel és szívesen olvassátok sorait, mint én tettem. 

Atlétika - Felix Limo bejelentette visszavonulását

Bozót | 2013-01-11 | Nincs hozzászólás!

A 15000 méter korábbi világcsúcstartója és kiváló maratonista mostantól családjára és üzleti ügyeire koncentrál.

Az év ultrásai Észak-Amerikában - Morton és Greenwood

Bozót | 2013-01-11 | Nincs hozzászólás!

Mike Morton és Ellie Greenwood múlt évi teljesítményét ítélték legjobbnak a versenyszervezők az UltraRunning magazine szavazásán. Mindketten fantasztikus évet zártak, így a választás nem meglepő.

Bögi Sándor sikere indoor 24óráson

Bozót | 2013-01-11 | 3 hozzászólás

A hatnapos futás korosztályos világrekordere január elején Dániában versenyzett, s három korosztályos szlovák csúcsot produkált az Aarhus 1900 24 hours Indoor Run névre keresztelt 24 órás futáson.

Jonathan Brownlee extrém terepen is jó

Bozót | 2013-01-10 | Nincs hozzászólás!

A triatlon világbajnok Jonathan Brownlee télen sem csupán görgőzéssel múlatja az időt. Terep, sőt extrém terepfutásokon is részt vesz.

Újabb világcsúcsot futna Bolt

Bozót | 2013-01-10 | 1 hozzászólás

Usain Bolt-ot idén is az év atlétájának választották hazájában. Idei terveiben saját világcsúcsinak megdöntése szerepel.

Meb Keflezighi szeretné kipipálni Bostont is

Bozót | 2013-01-10 | Nincs hozzászólás!

Az USA olimpiai csapatából Meb Keflezighi, Ryan Hall és Abdul Abdirahman is indul az idei Boston Maratonon. Meb a vele készült interjúban elárulta, győzni megy.

Újabb maratoni hétvége - Houston Maraton és Félmaraton olimpikonokkal

Bozót | 2013-01-09 | Nincs hozzászólás!

A vasárnap megrendezésre kerülő 41. Chevron Houston Marathon valamint az Aramco Houston Félmaraton mezőnye is számos nagy sztárt vonultat fel, az izgalmakat pedig a félmaratoni rekordért felajánlott 50,000 dolláros bónusz fokozza majd. 

Majdnem elsodorták, mégis győzött

Bozót | 2013-01-09 | Nincs hozzászólás!

Versenyeken olykor előfordulnak zavaró események, furcsa helyzetek, de szerencsére viszonylag ritkán próbálja valaki leteríteni az embert. A kenyai Edwin Rotich-csal ez történt.

Indoor maraton női világrekord

Bozót | 2013-01-09 | Nincs hozzászólás!

Újabb indoor maratonról adunk hírt, ezúttal az Egyesült Államokból, ahol a női győztesnek elsőként sikerült a 3órás határt átlépnie indoor versenyen.

Újabb bizonyíték a térdfájdalom feltételezett oka mellett

Bozót | 2013-01-08 | 2 hozzászólás

Egy meglehetősen megbízható, kétéves kutatás is bizonyítani látszik, hogy a "futótérd" tüneteggyüttes okát a csípőnél kell keresnünk.

Olvasnivaló hegyről, emberről, futásról

Bozót | 2013-01-08 | Nincs hozzászólás!

Túl a Napfordulón, s az Óperenciás tengeren is túl, de még a Tortúra jeges útjain és a Karácsonyi bejgli métereken is túl, hol volt, hol nem volt, lett egyszer csak egy 2013 számú esztendő. - így kezdődik Németh Csaba blogjának idei első bejegyzése

Triatlon - 2012 szezon számokban

Bozót | 2013-01-08 | Nincs hozzászólás!

Vitathatatlanul az Olimpia volt az év leglátványosabb eseménye, de általánosságban tekintve is az elmúlt év igazán jelentős volt a triatlon fejlődése szempontjából szerte a világon. Lássuk a szezont - kissé szubjektív - számok tükrében: 

Lemondta Dél-Korea az IAU 100km VB rendezést

Bozót | 2013-01-08 | 2 hozzászólás

Az IAU weboldalán adták közre a hírt, miszerint az idén októberre Dél-Koreában tervezett 100km ultrafutó bajnokság elmarad.

Szobrot kap a Team Hoyt Bostonban

Bozót | 2013-01-04 | Nincs hozzászólás!

Gondolom, mindannyian emlékeztek Dick és Rick Hoyt megindító történetére, az apa súlyos fogyatékossággal élő fiát speciális kerekesszékben tolva, vele egy csapatként teljesít maratont, triatlonokat és más versenyeket.

Xiamen Maraton - kenyai kedvencek, Chumba és Jepkirui

Bozót | 2013-01-04 | Nincs hozzászólás!

Az IAAF arany cimkéjét viselő  Xiamen Nemzetközi Maraton idén 11. alkalommal kerül megrendezésre Kína közel kétmilliós nagyvárosának utcáin. A vasárnap sorra kerülő versenyen ott lesz a címvédő Peter Kamais, de várhatóan nem lesz könnyű dolga ha győzni akar.

Triatlonos újévi fogadalmak

Bozót | 2013-01-03 | 9 hozzászólás

A nemzetközi szövetség oldalán az ITU versenysorozatainak néhány kiválósága osztja meg velünk újévi fogadalmait. Ha elolvastátok, ti is megosztjátok velünk a tiéteket?

Két érdekes kutatás - ultrások agya és futók térde

Bozót | 2013-01-03 | 16 hozzászólás

Két érdekes kutatást találtam, egyikük a különösen extrém távú ultrafutás okozta agyszövet vesztesről, a másik a "futótérd" néven ismert térdfájdalom okairól szól. 

Híres újévi versenyek és eredmények

Bozót | 2013-01-03 | Nincs hozzászólás!

Az óév utolsó vagy az újév első napján több híres futóversenyt is rendeznek ahol az elit futók is rendre képviseltetik magukat. Ausztria, Olaszország, Spanyolország, Angola híres szilveszteri futásait szedtem csokorba nektek.

Ultrarekord és maratongyűjtő "nagypapi"

Bozót | 2013-01-03 | 3 hozzászólás

Hagyományosan az óévből az újba futva rendezték meg az Across the Years nevű ultraversenyt, ahol 72órás távon a legendás Yiannis Kouros rekordját döntötték meg. Van akinek a maraton körüli táv is elég, de abból legyen jó sok: Larry Macon 153maratont futott 2012-ben - 68 évesen!

BBU Szilveszteri Futás beszámoló, eredmények, fotók

Bozót | 2013-01-02 | Nincs hozzászólás!

Második alkalommal került megrendezésre a BBU Szilveszteri futás a Gyaloggalopp Sportiroda és a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramarathon szervezőbizottsága közös rendezésében. A helyszín ezúttal is a Merkapt Maraton Sportközpont volt.

Szilveszteri hegyi maraton beszámoló

Bozót | 2013-01-02 | 3 hozzászólás

XVIII. alkalommal rendezték meg Zalaegerszeg körül a hagyományos szilveszteri hegyi maratont, ahol 41 km alatt 720m szintemelkedéssel kellett megküzdeniük a versenyzőknek. Összesen 340-en indultak a különböző távokon, ami új részvételi rekord.

Trendek a futásban 2012

Bozót | 2012-12-31 | 11 hozzászólás

Néhány évtizede még maga a futás számított új trendnek, hol voltak akkor a speciális futóruhák, sokféle futócipő márka, különleges frissítők vagy éppen gps vagy pulzusmérő kütyük? Manapság mindezek már a mindennapok részei. Lássuk, a RW szerint mi számított trendnek az idén.

A Budapest Maraton is bekerült a CNN ajánlójába

Bozót | 2012-12-31 | Nincs hozzászólás!

A CNN Travel oldala képes ajánlót készített 2013-ra. Bekerült Budapest is!

20kilós hátizsákkal futás új rekordja

Bozót | 2012-12-28 | 29 hozzászólás

A 20kilós hátizsákkal futás szinte jelképpé vált egyes sporttársak közt mostanság, így kis év végi mazsolának engedjétek meg ezt a hírt :-) 

Ismét sűrű a Dubai Maraton női mezőnye

Bozót | 2012-12-28 | 5 hozzászólás

Az idei versenyhez hasonló nagy csatát és nagyszerű eredményeket várnak az alig egy hónap múlva esedékes Dubai maraton szervezői. 2012-ben a női mezőny minden várakozást felülmúlt, az első három hölgy 2:20-on belül teljesített - amire mindeddig nem volt példa. 

Triatlon 2012 - az év legjobb úszásai, leglátványosabb kerékpározásai és lenyűgöző futásai

Bozót | 2012-12-28 | Nincs hozzászólás!

A triathlon.org év végi visszatekintésében sorra veszi az év leglátványosabb, legjobb eredményeit, kivételesen külön versenyszámonként. 

Visszatekintés 2012 - utcai maratonfutás

Bozót | 2012-12-27 | Nincs hozzászólás!

Az IAAF számára két statisztikus Mirko Jalava és A Lennart Julin készít részletes összefoglalót az év atlétikai eredményeiről, versenyszámonként. Lássuk az utcai maratonokat! 

Vége a várakozásnak : a New York City Maraton szervezőinek bejelentése

Bozót | 2012-12-21 | Nincs hozzászólás!

Végre valahára megoldódni látszik az elmaradt New York Maraton utáni kavarodás. Az idén próul járt futók visszatérítést kérhetnek vagy nevezésük érvényes a következő 3 év egyikére.

Ryan Hall edzőt váltott, Renato Canovával dolgozik

Bozót | 2012-12-19 | 1 hozzászólás

Ryan Hall nemrégiben bejelentette, hogy a továbbiakban a híres olasz edzőfenoménnal, Renato Canovával dolgozik. Canova neve szinte védjegy, annyi sikeres futót edzett már.

Sporttörténeti érdekesség - Debbie Heald

Bozót | 2012-12-19 | Nincs hozzászólás!

A RunnersWorld komoly terjedelmű cikket közölt nemrégiben Debbie Heald-dal, aki  40évvel ezelőtt igencsak meglepte a világot amikor ismeretlenként berobbant az atlétikába és gyakorlatilag lemosta a nagyokat a pályáról. Élete sajnos nem teljesen sikersztori.

Desert Solstice 100/24 - egy klassz amerikai ultra atlétikai pályán, de szép tájon

Bozót | 2012-12-19 | Nincs hozzászólás!

Nem csak Taipeiben lehetett atlétikai pályán, esőben 24órást futni mostanság :-) A múlt hétvégén rendezték az arizonai Phoenixben a Desert Solstice nevű ultrafutó versenyt ahol 100 és 50 mérföldes valamint 24 és 12órás versenyszámban indulhattak az érdeklődők. 

Usain Bolt utódja lehet a 12éves fehér fiú?

Bozót | 2012-12-18 | 1 hozzászólás

Még csak 12 éves, de máris azt találgatják, hogy a száz méteren 11.72-t futó James Gallaugher elérheti-e valaha Usain Bolt szintjét.

Japán rekordok a Hofu maratonon

Bozót | 2012-12-18 | 1 hozzászólás

 

Yuki Kawauchi japán maratonista 2:10:46-tal nyerte a Hofu maratont csupán két hétte azután, hogy a Fukuokában 2:10:29-et futott. Honfitársa, Yoshihisa Hosaka, a 63évesek világrekordját döntötte meg.

Első indoor maraton Ausztriában

Bozót | 2012-12-18 | 11 hozzászólás

A közelmúltban több maratoni versenyszervezőnek gyűlt meg a baja a táv pontos kimérésével, előbb a Macau Maraton útvonala lett közel 3kilométerrel hosszabb, majd a Reboboth Beach Maraton körülbelül negyed mérfölddel, most pedig egy osztrák versenyen futottak kevesebbet a kelleténél. Muhari Gábor (mtraining) harmadik lett, 2:29:12-vel.

Egy év futás a Föld körül - részletek egy különleges futós blogból 3.rész

Bozót | 2012-12-18 | Nincs hozzászólás!

Becky novemberi kalandjait olvashatjátok, mikor is nem kisebb egyéniséggel sikerült személyesen találkoznia, mint Haile Gebrselassie. 

Mosop januárban Dubaiban versenyez

Bozót | 2012-12-17 | Nincs hozzászólás!

Moses Mosop a világ második leggyorsabb maratonistája januárban a Dubai Maratonon versenyez.

Két nagyon hideg futóverseny

Bozót | 2012-12-14 | 6 hozzászólás

Idén először rendezték meg a Jegesmedve Maratont a világ jegesmedve fővárosnak nevezett kanadai Churchill-ben. A komolyabb kihívást kedvelők pedig nemrég tértek vissza a 250km-es antarktiszi multi-day ultraversenyről.  

Napi tudomány: Úgy fut mint a kenguru?

Bozót | 2012-12-14 | 3 hozzászólás

A kenguruk nem csupán a sebességük miatt számítanak a föld legjobb futói közé, hanem azért is, mert a tempó növelésével alig-alig nő az oxigénfelhazsnálásuk. Ha az ember így volna képes futni, a maratonon már az 1órás határt ostromolnánk. Egy aktuális kutatás viszont valóban azt találta, hogy elit kenyai futók kicsit a kengurukhoz hasonlóan futnak.

Mezítláb futotta keresztül Amerikát egy fiatal lány

Bozót | 2012-12-13 | 3 hozzászólás

8 hónap alatt 3437 mérföldet megtéve, keresztülkocogta az Egyesült Államokat egy 18 éves hölgy. Ezzel ő  a legfiatalabb aki ezt szólóban teljesítette. Valamint  abszolút első is, aki mezítláb tette meg az utat!

Kampánnyal segíti a helyreállító munkálatokat a New Jersey Maraton

Bozót | 2012-12-12 | Nincs hozzászólás!

A New Jersey Maraton szervezői úgy döntöttek, "Restore the Shore"  néven kampányt indítanak a Sandy hurrikán által megrongált partszakasz újjáépítésének támogatására. 

Egy kis ultrafutás - Lubics Szilvia 4. lett Taipeiben

Bozót | 2012-12-12 | 12 hozzászólás

A híreinkben már beharangozott meghívásos Soochow Nemzetközi 24órás ultrafutó versenyen Lubics Szilvinek végül a negyedik helyet sikerült megszereznie. 

Paula Radcliffe legkorábban tavasszal térhet vissza a versenyzéshez

Bozót | 2012-12-11 | Nincs hozzászólás!

A  39 éves maratoni világcsúcstartó futónő még mindig nem épült fel teljesen, versenyen legkorábban tavasszal láthatjuk. 

Kipsang és Galimova győzelmét hozta a 40. Honolulu Maraton

Bozót | 2012-12-11 | 2 hozzászólás

Az idén negyvenedik alkalommal - a híres Waikiki Beach szomszédságában - megrendezett Honolulu Maratonon erős szél nehezítette a futók dolgát, a győztes idő 2:12:31. 

Idén is kocogtak a hiányos öltözékű Mikulások

Bozót | 2012-12-10 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén ismét megzavarták a főváros nyugalmát a fürdőruhás szaladgáló, éneklő, tornázó Mikulások. Sőt, Pécs is csatlakozott sz őrülethez.

Mezei futó EB - hírek, eredmények

Bozót | 2012-12-10 | 2 hozzászólás

Csípős hidegben, havas pályán, napsütésben versenyeztek a Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén vasárnap a 19. Spar Mezeifutó Európa bajnokság  indulói. A Férfiaknál az olasz Andrea Lalli, a nőknél a címvédő ír Fionnula Britton győzedelmeskedett.

MAHFUSZ pályázati kiírás az OB rendezési jogára

Bozót | 2012-12-07 | Nincs hozzászólás!

A Magyar Hegyi- és Terepfutó Szövetség (MAHFUSZ) pályázatot hirdet a 2013 évi országos bajnokságok lebonyolítására. A pályázati adatlap letölthető a szövetség honlapjáról.

Bekele saját atlétikai pályát építtetett Etiópiában

Bozót | 2012-12-07 | Nincs hozzászólás!

Kenenisa Bekele megépíttette álmai futópályáját az Etióp főváros közelében. A hatsávos atlétikai pályához kiszolgáló létesítmények is épülnek.

Semenya bizonyítana Rióban

Bozót | 2012-12-07 | Nincs hozzászólás!

Caster Semenya úgy nyilatkozott, 2016-ban vissza akarja szerezni címét és aranyat nyerni Rióban.

Futócipő fejlesztést támogat az EU

Bozót | 2012-12-10 | Nincs hozzászólás!

Európai Uniós támogatást kap az a projekt, melynek célja olyan "okos" futócipő kifejlesztése amely folyamatos visszacsatolást ad a futóstílusunkról. A kutatást Spanyolországban végzik.

Gebre Fukuokában sem ért célba - karrierje leszálló ágban van?

Bozót | 2012-12-06 | 1 hozzászólás

Gebrselassie 30km-nél feladta a hétvégi Fukuoka Maratont, így a legutóbbi öt maratonjából három feladással végződött. Vajon képes még "visszatérni"?

2012 az eddigi legerősebb év a maraton szempontjából

Bozót | 2012-12-06 | 4 hozzászólás

Az idei évben tizenegy férfi futott 2:05-ön belüli időt maratonon, míg a hölgyek közt hatan lépték át a 2:20 határt. 

Az elmaradt New York Maraton rendezői további türelmet kérnek

Bozót | 2012-12-06 | Nincs hozzászólás!

A New York Road Runners továbbra sem tud választ adni az elmaradt verseny után felmerült kérdésekre, legfőképpen arra, hogy visszatérítik-e - és ha igen, mikor - a nevezési díjakat. 

Tényleg erősíti a csontokat a futás?

Bozót | 2012-12-05 | 3 hozzászólás

Egyes futók csontjai gyengébbek mint az inaktív egyéneké - jelzi egy most publikált kutatás.

Egy év futás a Föld körül - részletek egy különleges futós blogból 2. rész

Bozót | 2012-12-04 | 5 hozzászólás

Becky útja – rövid olasz kitérő után – Afrikába, azon belül is Etiópiába vezetett. A Yaya Village nevű „edzőkomplexumban” tartózkodik két hónapig, amely tulajdonképpen egy magaslati nemzetközi edzőtábor (2700m tengerszint felett) és szálláshely, 1km-es (földes) futópályával, rengeteg terep futóútvonallal, konferenciateremmel, szaunával, edzőteremmel, sportpályákkal.

24órás futás 400méteres atlétikai pályán - Jól hangzik? :-)

Bozót | 2012-12-04 | 17 hozzászólás

A következő hétvégén Lubics Szilvinek szurkolhatunk - a távolból - ugyanis Taiwanon versenyez majd a Soochow Nemzetközi 24órás bajnokságon. 

TNF EC 50 - pályamódosítás, eltévedés, eredmények

Bozót | 2012-12-04 | Nincs hozzászólás!

Ahogy korábbi hírünkben már jeleztük, szombaton zajlott az ultra-terepfutók egyik híres megmérettetése, a The North Face Endurance Challenge 50 mérföldes bajnokság. Az időjárás és az ennek köszönhető változások próbára tették a futókat.

Hírek a közelgő mezei futó EB-ről

Bozót | 2012-12-04 | Nincs hozzászólás!

A következő hétvégén kerül megrendezésre Szentendrén a mezei futó EB, néhány érdekességet válogattam a versennyel kapcsolatos hírekből.

Nyúlcipőbolt: Akciók négy héten át - 4. heti ajánlat (X)

pen | 2012-12-05 | Nincs hozzászólás!

Nyúlcipőboltban nemcsak a téli futáshoz szükséges ruházatot veheted meg. Mostani akciójukban 4 héten át minden keddtől egy hétig más-más terméket, termékcsoportot vásárolhatsz meg kedvezményesen.

Érdekességek a futás világából

Bozót | 2012-12-03 | Nincs hozzászólás!

Taposókerék embereknek, mosómacitámadás, meztelen futás, rovott múltú ultrafutó....

4 órán belül elkeltek a hazai amatőr helyek a 2014 Félmaratoni VB-re

Bozót | 2012-12-03 | Nincs hozzászólás!

Most először, a világbajnokság nem csupán az elit versenye lesz, a világbajnoki mezőny mellett (vagyis mögött) az amatőr hobbifutók is rajthoz állnak. A rendezvényre 4 órán belül elkelt a 18,000 hazai hely. 

Kecskeméti dombfutás nemzetközi részvétellel

Bozót | 2012-12-03 | Nincs hozzászólás!

Kivételesen vasárnap került megrendezésre a kecskeméti dombfutás, ahol a környékbeliek mellett, lett, török, román és amerikai résztvevő is akadt.

Reggeli kocogása során betörőt fogott a rend őre

Bozót | 2012-11-29 | 1 hozzászólás

A Georgia állambeli Dalton rendőrtiszte, Jason Parker biztosan nem így képzelte  reggeli kocogását. Egy peches betörő került az útjába.

Fókuszban az ultra terepfutás

Bozót | 2012-11-28 | Nincs hozzászólás!

The North Face 50 esélylatolgatás, izgalmas verseny a Gyűrűk Ura legendás tájain, olvasnivaló Németh Csabától

Nyúlcipőbolt: Akciók négy héten át - 3. heti ajánlat (X)

pen | 2012-11-27 | Nincs hozzászólás!

A Nyúlcipőboltban nemcsak a téli futáshoz szükséges ruházatot veheted meg. Mostani akciójukban 4 héten át minden keddtől egy hétig más-más terméket, termékcsoportot vásárolhatsz meg kedvezményesen.

80. születésnapja alkalmából köszöntötték a legendás edzőt

Bozót | 2012-11-27 | Nincs hozzászólás!

Bill Squires legendás atlétikaedzőt számos családtagja, barátja, edző- és sporttársa valamint tanítványai köszöntötték 80.születésnapja alkalmából, Bostonban. 

Jótékonysági futást szervez Baján a FuTeam SE

Bozót | 2012-11-27 | 1 hozzászólás

Az ünnepek közeledtével egyre több jótékony célú sportesemény szerveződik. A bajai FuTeam SE sem marad ki a sorból, tartós élelmiszert, játékokat gyűjtenek rászorulóknak. No, és futnak is!

Dobogókői Hegyi Futó verseny, hegyimentéssel

Bozót | 2012-11-26 | 9 hozzászólás

A hagyományos (idén XVII.) Dobogókői Hegyi Futóverseny a terepfutók őszi megmérettetése. Mivel elsősorban tájékozódási futásról van szó, hiszen nincsen kijelölt pálya, csak a megadott ellenőrző pontok, a teljesítés nehezebb, mint a hasonló rendezvényeken.

Mezeifutó OB eredmények

Bozót | 2012-11-26 | Nincs hozzászólás!

A londoni olimpián 3000 m akadályon indult Minczér Albert, illetve Papp Krisztina sikerét hozta a szombaton Szentendrén rendezett mezeifutó országos bajnokság, mely a két hét múlva sorra kerülő Európa-bajnokság főpróbája volt.

Futottak, hogy segíthessenek

Bozót | 2012-11-27 | 3 hozzászólás

Korábban már hírt adtunk a már ismert Futunk, hogy segíthessünk jótékonysági  futások legújabb eseményéről, melyet most a gazdátlan állatok támogatására rendezett Lajkó Csaba, Pecsenye. 

A világ legcéltalanabb futóversenye

Bozót | 2012-11-23 | 1 hozzászólás

Sok különleges futóverseny van szerte a világon, a legkülönfélébb terepeken, távokon, ám általában közös mindben, hogy a teljesítendő táv  előre meghatározott, a résztvevők számára ismert. Nos, az Egyesült Királyságban rendeznek egy Piece of String Fun Run (kb cérnaszál futás) nevű versenyt, amelynek távját előre sosem lehet tudni. Mert milyen hosszú is egy cérnaszál?! ;-)

Egy év futás a Föld körül - részletek egy különleges futós blogból

Bozót | 2012-11-22 | 8 hozzászólás

Érdekes blogra bukkantam az interneten barangolva, egy frissen diplomázott amerikai hölgy, aki természetesen sportoló, ösztöndíjasként nyakába vette a világot és nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy egy évig tartó „vándorútja” során az egyes vidékek „futókulturáját” tanulmányozza.

Pályacsúcsok dőltek a legendás amerikai ultratrailen

Bozót | 2012-11-20 | 2 hozzászólás

A hétvégén rendezték az Egyesült Államok legrégebbi és legnépesebb ultramaratoni futóversenyét, a JFK 50miler -t. Az 50mérföldes távon mindkét nemnél pályacsúcs született.

Nyúlcipőbolt: Akciók négy héten át - 2. heti ajánlat (X)

pen | 2012-11-21 | Nincs hozzászólás!

Nyúlcipőboltban nemcsak a téli futáshoz szükséges ruházatot veheted meg. Mostani akciójukban 4 héten át minden keddtől egy hétig más-más terméket, termékcsoportot vásárolhatsz meg kedvezményesen.

Balaton Maraton - FOTÓK!

Bozót | 2012-11-19 | Nincs hozzászólás!

Minden eddiginél többen vettek részt a BSI hagyományos szezonzáró rendezvényén, a hétvégén megrendezett kétnapos Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon. 

Fotósunk is ott járt, a képeket már feltöltöttük, keressétek meg magatokat!

Pályacsúcs a hölgyeknél Torinoban és Yokohamában is

Bozót | 2012-11-19 | Nincs hozzászólás!

A vasárnap megrendezett Turin Marathon női mezőnyében a kenyai Sharon Cherop, míg az ugyanazon napon tartott Yokohama női maraton versenyében honfitársa, Lydia Cheromei győzedelmeskedett pályacsúccsal.

Nagy csata várható a hölgyeknél a hétvégi Torino Maratonon

Bozót | 2012-11-16 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap 26. alkalommal kerül megrendezésre Olaszország egyik leghíresebb maratoni futóverseny a Turin Maraton Gran Premio La Stampa ahol az országos csúcstartó Valeria Straneo és a holland Hilda Kibet is rajthoz áll. Eredetileg mindketten New York-ban versenyeztek volna.

Részvételi csúcs várható a szentendrei mezei futó EB-n

Bozót | 2012-11-15 | Nincs hozzászólás!

Magyarország nyerte el azt a jogot, hogy 12. nemzetként otthont adhasson a SPAR Mezei Futó Európa-bajnokságnak. December 9-én Szentendre városára figyel az atléták világa. 

Érdekes baki - tévedésből egy civil bringást követett a futóverseny mezőnye

Bozót | 2012-11-15 | Nincs hozzászólás!

Tévfutással kezdődött egy 10 kilométeres távfutás Nagy-Britanniában: a versenyzők véletlenül "rossz" biciklis után és hamarosan rossz útvonalon kezdtek szaladni. Már csaknem egy kilométert loholtak, mire sikerült a szervezőknek megértetni velük, hogy nem az ő kerékpárosukat követik, hanem csak egy "mezei" biciklist.

Normafa Futócentrum Terepfutás - beszámoló

Bozót | 2012-11-15 | Nincs hozzászólás!

Az őszi szezon utolsó Gyaloggaloppos versenye Budapesten, a Normafánál került megrendezésre. Az időjárásra és a terepviszonyokra ezúttal sem lehetett panasz, kellemes, napsütéses, kora őszi időben volt része az indulóknak, a pálya pedig szinte teljesen száraz volt.

Felix és Eaton kapja az idei Jesse Owens díjat

Bozót | 2012-11-14 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál a többpróbázó Ashton Eaton, a nőknél pedig a sprinter Allyson Felix veheti át idén az év legjobb amerikai atlétájának járó elismerést, a Jesse Owens-díjat.

Futunk, hogy segíthessünk - Segítsünk a menhelyen lévő állatokon!

Bozót | 2012-11-14 | 2 hozzászólás

A futóberkekben már jól ismert Lajkó Csaba - vagy ahogy még többen ismerik, Pecsenye - már rengeteg emberen segített jótékonysági futásaival, most a menhelyen élő állatoknak gyűjt adományokat, természetesen futással.

Több százan futottak a Tudás Útja Félmaratonon a fővárosban

Bozót | 2012-11-13 | 1 hozzászólás

Martinek János olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó, Balogh Gábor világbajnok, olimpiai ezüstérmes öttusázó, valamint Szőnyi Ferenc ultratriatlonista világbajnok is csatlakozott a közel félezer résztvevőhöz a Tudás útján november 11-én. Budapest egyetlen hosszú távú egyetemi futóversenye a főváros legszebb részein haladt keresztül, nevéhez méltón érintve az egyetemi kampuszokat és a Magyar Tudományos Akadémia épületét.

Elmaradt New York Maraton – rendőrségi díjvisszatérítés, Philadelphia Maraton lehetőség

Bozót | 2012-11-13 | Nincs hozzászólás!

A New York Road Runners által a maraton útvonalbiztosítására a városi rendőrségnek kifizetett díjakat hamarosan teljes egészében visszatérítik, mondta el a RunnersWorld-nek a NYPD szóvivője.

Nyúlcipőbolt: Akciók mától négy héten át! (X)

pen | 2012-11-14 | Nincs hozzászólás!

A Nyúlcipőboltban nemcsak a téli futáshoz szükséges ruházatot veheted meg. Most induló akciójukban 4 héten át minden keddtől egy hétig más-más terméket, termékcsoportot vásárolhatsz meg kedvezményesen.

Csúcsdöntés a klasszikus táv klasszikus útvonalán

Bozót | 2012-11-12 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén 30.alkalommal megrendezett Athens Classic Marathon célszalagját Raymond Bett szakíthatta át elsőként,  2:11:35 eredménnyel. A versenyen elsöprő kenyai eredmény született, az első hatba nem is sikerült más nemzetiségű futónak bekerülnie.

Páros Dupla (terepfutó)Élmény a Mátrában

Bozót | 2012-11-12 | Nincs hozzászólás!

Első ízben került megrendezésre a Mátrában a Dupla Élmény elnevezésű terepfutó verseny a hétvégén. A verseny különlegessége, hogy a résztvevők kizárólag párban indulnhattak és a párosoknak a verseny teljes távján együtt kellett haladniuk. Az útvonal az őszi Mátra festőien szép részein vezetett, mialatt a futók négyszer is érinthették az ország legmagasabb pontját.

Haile Gebrselassie rajthoz áll Fukuokában

pen | 2012-11-09 | Nincs hozzászólás!

Az etióp olimpiai és világbajnok, korábbi maratoni világcsúcstartó, az idei etióp olimpiai csapatból kimaradt Haile Gebrselassie bejelentette, hogy rajthoz áll decemberben a Fukuoka Marathonon. Gebre még márciusban nyilatkozta, hogy bár Londonban nem lehet ott, mégis folytatja az edzést és továbbra is rajthoz áll majd maratoni versenyeken, mert szeretné megőrizni sportos testalkatát.

2013-ban újra Keszthelyi Kilométerek - a nevezés elindult

pen | 2012-11-09 | 2 hozzászólás

Jövőre a pünkösdi hétvégén, május 18-19-én rendezik a Keszthelyi Kilométerek elnevezésű utcai futóversenyt. A viadalra a nevezés elindult.

A mozgás segíthet helyrehozni a szívroham miatt károsodott szívet

pen | 2012-11-08 | Nincs hozzászólás!

Először találtak bizonyítékot brit kutatók állatkísérletekben arra, hogy a rendszeres intenzív mozgás életre keltheti az alvó állapotban lévő őssejteket, amelyek segítségével a szívroham miatt károsodott szöveteket helyettesítő új szívizom fejlődhet ki.

Számodra is Balatonnál zárul a futószezon?

pen | 2012-11-08 | 3 hozzászólás

A BSI a Balatonnál kezdte és ott is zárja az idei futószezont: november 17-18-án Siófokon rendezik a 9. Intersport Balaton Maratont és Félmaratont, mely egyben az idei Félmaraton Mánia sorozat negyedik eseménye. Ott leszel te is Siófokon?  

Futós olvasnivalók

pen | 2012-10-30 | Nincs hozzászólás!

Figyelmetekbe szeretnék ajánlani néhány írást, interjút, futókkal, futóktól. Olvassátok el Németh Csaba, Lubics Szilvi és Lőw András gondolatait.

Merényi Tímea nyerte a Ljubljana Nemzetközi Félmaratont

pen | 2012-10-30 | Nincs hozzászólás!

A ljubljanai félmaraton versenyen Merényi Tímea (AS TEAM) magabiztos futással érkezett elsőként a célba. Teljesítményének értékét növeli, hogy igazi ítéletidőben kellett lefutnia a 21 km-es távot 2060 nő között.

Makau világcsúccsal próbálkozik a hétvégén Frankfurtban

pen | 2012-10-26 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Patrick Makau vasárnap szeretné tovább javítani az általa tartott maratoni világcsúcsot. Frankfurtban. A jelenlegi világcsúcsot (2:03.38) Makau tavaly Berlinben futotta.

Graz Marathon 14 magyar teljesítővel

pen | 2012-10-26 | Nincs hozzászólás!

A hivatalos eredménylista szerint 14 magyar futó, közöttük két hölgy is sikeresen teljesítette az új útvonalon megrendezett Graz Marathont október 14-én. A versenyen az első hat helyre kenyaiak futottak be, a győztes idő 2:11:17 volt.

Csiszár Gábor és Paál Emőke nyerte az első Mecsek Trailt

pen | 2012-10-17 | 1 hozzászólás

Vasárnap rendezte meg a terepfutas.hu csapata az első Mecsek Trail terepfutóversenyt. A 30,5 kilométeres távon 1030 méternyi szinttel kellett megküzdeniük az indulóknak.

Új pályacsúcs született Eindhovenben

pen | 2012-10-15 | Nincs hozzászólás!

A 29. De Lage Lander Eindhoven Marathonon vasárnap új egyéni legjobb idővel és új pályacsúccsal nyert a 25 éves kenyai Dickson Kiptolo Chumba. Chumba ideje 2:05:46 volt. A korábbi pályacsúcsot honfitársa, Jafred Chirchir tartotta, ez mindössze két másodperccel volt gyengébb az új rekordnál.

Önkénteseket keresnek a decemberi Mezeifutó EB-re

pen | 2012-10-09 | Nincs hozzászólás!

A Magyar Atlétikai Szövetség önkéntesek jelentkezését várja a decemberi szentendrei Mezeifutó Európa Bajnokságra.

Férfi címvédés a Hírös-félmaratonon

pen | 2012-10-07 | Nincs hozzászólás!

Szeptember 30-án, vasárnap rendezték a VI .Hírös-félmaratont Kecskeméten, ahol a  különböző távokon összesen több mint 350 futó állt rajthoz. 

Új férfi pályacsúcs a Chicago Marathonon

pen | 2012-10-07 | Nincs hozzászólás!

Kettős etióp győzelem született a hétvégi Bank of America Chicago Marathonon. A férfiaknál Tsegaye Kebede 2:04:38-as új pályacsúccsal győzött, míg a nőknél igen szoros sprint befutó végén Atsede Baysa nyert.

27. Spar Budapest Maraton - Képek, eredmények

sepi | 2012-10-08 | 5 hozzászólás

A 27. SPAR Budapest Maraton és Futófesztivál különböző távjain összesen 19200 induló állt rajthoz. Fotósunk most is ott ólálkodott a rajtnál és a Kossuth téren. Igaz mindenkiről nem tudtunk képet csinálni, de azért így is hoztunk nektek több mint 800 képet.

Aukción árusítják a Usain Bolt által használt Nikon D4-et

pen | 2012-10-05 | Nincs hozzászólás!

Jótékonysági árverésre bocsátotta a londoni olimpia egyik fotóriportere azt fényképezőgépet, amellyel a hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt készített képeket a londoni ötkarikás játékokon.

Lesz-e csúcsdöntés vasárnap a maratonon?

pen | 2012-10-05 | 9 hozzászólás

A vasárnapi 27. Spar Budapest Maratonon a magyar csúcs megdöntése egymillió forintot ér majd. A megdöntendő időeredmények: a nőknél 2:28:50, a férfiaknál 2:12:10. Szerinted sikerülhet a csúcsdöntés?

RonHill futónadrágok és atléták akciós áron a Nyúlcipőboltban (X)

pen | 2012-10-05 | Nincs hozzászólás!

Dr. Ron Hill maratonfutó legenda Budapesti látogatása alkalmából a kiváló technikai anyagból készült Ronhill márkájú futó rövidnadrágok és atléták október 10-ig 25%-os kedvezménnyel kaphatók a Nyúlcipőboltban.

100 maraton 2:45 alatt - Dr Ron Hill Magyarországon!

pen | 2012-10-03 | 9 hozzászólás

Dr Ron Hill, a Ronhill futóruházati cég megalapítója, többszörös olimpikon, világcsúcstartó és Európa-bajnok hosszútávfutó hazánkba érkezik, hogy váltóban rajthoz álljon a 27. Spar Budapest Maratonon. A verseny előtt előadást és dedikáltás is tart.

2000 maratonfutót figyeltek meg: 90 százalék sarokra érkezik

pen | 2012-09-27 | 11 hozzászólás

A Medical College of Wisconsin kutatói mintegy 2000 maratonista mozgását figyelték meg a 2011-es Milwaukee Lakefront Marathonon és azt találták, hogy a futók közel 94 százaléka sarokra érkezett.

Jövő vasárnap Budapest Maraton és Futófesztivál

pen | 2012-09-25 | 2 hozzászólás

Jövő vasárnap rendezi a BSI a 27. Spar Budapest Maraton és Futófesztivált, amely kilenc kerületen halad át.

Komon megvédte címét de elmaradt Gebre csúcsától Hollandiában

pen | 2012-09-24 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Leonard Patrick Komon 44:48-as idővel ért célba a közel ideális futóidőben megrendezett Dam to Dam 10-Miler elnevezésű utcai futóversenyen. A női versenyt az utolsó 400 méteren remekül hajrázó kenyai Sylvia Kibet nyerte, 51:42-es idővel.

25.000 dolláros pénzdíjak egy új amerikai ultra terepfutó versenyen

pen | 2012-09-21 | 2 hozzászólás

Egy új amerikai terepfutó verseny, a most először meghirdetett száz mérföldes Indiana Trail 100 az ultrafutás világában szokatlan méretű pénzdíjat hirdetett meg annak a férfi és női futónak, aki a versenyen megdönti a jelenlegi észak-amerikai 100 mérföldes terepfutó rekordot.

Strandfutó világbajnokság Floridában

pen | 2012-09-20 | Nincs hozzászólás!

Október 21-én második alkalommal rendezik meg a kissé fellengzősen Strandfutó Világbajnokságnak keresztelt óceánparti futóversenyt Floridában a Cocoa Beach-en. A résztvevők 10 kilométeres és félmaratoni távra nevezhetnek.

Ed Whitlock újabb félmaratoni rekordja 81 évesen

pen | 2012-09-19 | 4 hozzászólás

Nagy kedvencünk, az elnyűhetetlen veterán futó Ed Whitlock ezúttal félmaratonon futott 81 évesen olyan gyorsan, mint előtte még senki ebben a korcsoportban. Whitlock 1:38:59-es idővel ért célba a hétvégén egy Miltonban (Ontario) rendezett félmaratonon. Ez az idő 11 másodperccel jobb mint a korábbi rekord.

Erős elit mezőny lesz az idei New York City Marathonon

pen | 2012-09-19 | 2 hozzászólás

November 4-én délelőtt rajtol a 2012-es ING New York City Marathon, mely egyben a 2011-2012-es World Marathon Majors versenysorozat utolsó fordulója is lesz.

Több mint 200 jótékonysági futó áll rajthoz a SPAR Budapest Maratonon

pen | 2012-09-18 | Nincs hozzászólás!

Az Élménykülönítmény a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági futóközössége, súlyos beteg gyerekek megsegítésére jött létre Magyarországon. A csapat tagjai maratoni és félmaratoni versenyeken indulnak. Már eddig is szép számmal teljesítettek az Élménykülönítmény tagjaiként maratoni vagy félmaratoni versenyeket, több mint 12 millió forintot gyűjtve össze a program céljaira. A gyűjtés október 7-én a 27. SPAR Budapest Maratonon is folytatódik majd.

Lezárult az előnevezés a mezeifutó EB-re

pen | 2012-09-14 | 1 hozzászólás

A magyar atlétika számára december 9-én igen rangos feladat zárja az idei évet, Budapest/Szentendre a házigazdája az idei SPAR Mezeifutó Európa bajnokságnak. A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén lebonyolításra kerülő kontinens viadalra lezárult az előnevezési időszak.

Kötelező minimum pénzdíj jövő évtől a kenyai maratonokon

pen | 2012-09-13 | Nincs hozzászólás!

A kenyai atlétika szövetség több szigorítást is bejelentett minden, az országban a szövetség szabályai szerint megrendezett maratoni és félmaratoni távú futóversenyre vonatkozóan. Többek között jövőre a győzteseknek a maratonokon minimum 5954 dollárnak (kb. 1,3 millió Ft) megfelelő pénzdíjat kell adni.

Amerikai és cseh győzelem a 24 órás világbajnokságon

pen | 2012-09-11 | 17 hozzászólás

Az amerikai Mike Morton nyerte a Lengyelországban az IAU által a hétvégén megrendezett 24 órás világbajnokságot. A 41 éves ultrafutó 277 543,73-as teljesítménnyel, új amerikai csúccsal és a második helyezett előtt több mint 15 kilométeres előnnyel nyert. A nőknél a cseh Michaela Dimitriadu győztes eredménye 244 232,46 volt. A legjobb magyar eredményt Druskó Zsófia és Mazúr Béla érte el.

Orbán Csaba 12. lett a paralimpiai maratonon

pen | 2012-09-10 | 2 hozzászólás

Szeptember 9-én, vasárnap rendezték Londonban a látássérült (T-12) maratoni futók versenyét, ahol Orbán Csaba 12. helyen ért célba, 3:01:02-es idővel.

Nike Budapest Félmaraton - FOTÓK!

pen | 2012-09-09 | Nincs hozzászólás!

Ma délelőtt mi is szurkoltunk Nike Budapest Félmaraton indulóinak. Fotósunk jóvoltából többszáz fénykép is készült, nézegessétek őket!

Hírek, érdekességek a futás világából

pen | 2012-09-07 | Nincs hozzászólás!

Liu Xiang műtétje után októberben kezdheti terhelni a lábát. Craig Mottram áttér a maratoni távra. Az UTMB harmadik helyezettje egy jurtában él Montanában az erdő szélén. Nem sikerült az öltönyös maraton Guiness Rekordjának megdöntése.

Nike Budapest Félmaraton - forgalmi változások

pen | 2012-09-06 | Nincs hozzászólás!

Az alábbiakban olvashatjátok a 27. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton ideje alatti forgalomelterelések részleteit. Küldjétek tovább hírünket autós ismerőseiteknek, hogy minél többen időben értesüljenek a részletekről!

Plusz hat évet jelenthet az egészséges életmód

pen | 2012-09-05 | 5 hozzászólás

Akár hat évvel is hosszabb lehet a várható élettartamuk azoknak a hetvenes éveikben járó embereknek, akik aktívak maradnak és egészséges életvitelt folytatnak - állítják svéd kutatók.

Tízezer futó, köztük 1500 külföldi indul a Nike félmaratonon

pen | 2012-09-05 | Nincs hozzászólás!

A 27. Nike Budapest Félmaraton vasárnap a megszokottól eltérően egy órával korábban, reggel 9-kor rajtol majd a Városligetben. Eddig 54 országból érkeztek nevezések, összesen 1500 külföldi futó szerepel a nevezési listán.

Tudod fejből a legjobb maratoni idődet?

pen | 2012-09-04 | 15 hozzászólás

Ha már futottál egy vagy több maratont életedben, valószínűleg egész pontosan meg tudod mondani, mennyi az egyéni csúcsod ezen a távon. De nem mindenki emlékszik ilyen pontosan..

Megnyílt a nevezés a Mecsek Trail-re!

pen | 2012-09-04 | Nincs hozzászólás!

Október 14-én, vasárnap rendezik Csanyék a 29,5 kilométeres távon meghirdetett Mecsek Trail terepfutó versenyt. A szervezők szeretnének hozzájárulni a terepfutás hazai bázisának megteremtéséhez, ezért határozták el, hogy nyitnak a rövidebb távok felé. A Mecsek Trailre vasárnaptól már nevezhettek.

Paksi Atomfutás: meghosszabbított előnevezés, versenybor, befutópólók

pen | 2012-09-04 | 5 hozzászólás

Megkérdeztük a Paksi Atomfutás egyik főszervezőjét, Scheffer Istvánt, mesélje el, mi újság a verseny körül. Mint megtudtuk, meghosszabbították az előnevezési határidőt, már készül a befutóérem, hétvégén bemutatkoznak a befutópólók is és kiderült az is, milyen bor kerül majd a befutócsomagba.

Blake nyerte a zürichi 100 m-t, Rudisha kikapott

pen | 2012-08-31 | Nincs hozzászólás!

A szám világbajnoki címvédője, Yohan Blake nyerte meg a férfi 100 méteres síkfutást a csütörtöki, zürichi atlétikai Gyémánt Liga-versenyen, a 800 méter friss olimpiai bajnoka és világcsúcstartója, David Rudisha ugyanakkor meglepetésre kikapott a kétkörös versenyben.

Több mint ötszázan edzettek Carl Lewis olimpiai bajnokkal

pen | 2012-08-30 | 1 hozzászólás

Több mint ötszáz sportolónak tartott edzést szerdán a Margitszigeten Carl Lewis kilencszeres olimpiai - és nyolcszoros világbajnok amerikai atléta.

Elhunyt Ujj Zoltán

pen | 2012-08-27 | 23 hozzászólás

A Zöldgömb Sport Klub honlapján olvasható hír szerint a klub elnökét, Ujj Zoltánt súlyos kerékpár baleset érte a hétvégén. Ezért az év hátralevő részében az összes Zöldgömb versenye elmarad. 

Yohan Blake 9.69-et futott Lausanne-ban a Gyémánt Liga versenyen

pen | 2012-08-24 | 2 hozzászólás

Yohan Blake 100 méteren, Usain Bolt 200 méteren győzött remek idővel a svájci Lausanne-ban csütörtökön rendezett atlétikai Gyémánt Liga-viadalon.

Egy 9 éves futó miatt vezettek be minimum életkort a maratonon

pen | 2012-08-24 | 7 hozzászólás

A kanadai Prince Edward Island Marathonon idén októbertől már van életkori korlátozás, a 42 kilométeres távon nem állhatnak rajthoz 16 évnél fiatalabb futók. A korlátozást azt követően vezették be, hogy tavaly egy 9 éves kisfiú, Tyler Heggie benevezett és lefutotta a teljes távot.  

Pars Krisztián nyerte a kalapácsvetést a Gyulai Memoriálon

pen | 2012-08-21 | 1 hozzászólás

Kalapácsvetésben Pars Krisztián győzelmének örülhetett a közönség a hétfői Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon a Puskás Ferenc Stadionban. Pars Krisztián alig elmaradva a megcélzott 80 métertől, 79.74-es eredménnyel nyert. Második lett az orosz Sergey Litvinov, hamadik a cseh Lukas Melich.

Sanya Richards-Ross pályacsúcsra készül Stockholmban

pen | 2012-08-17 | Nincs hozzászólás!

Miután beteljesültek olimpiai álmai, Sanya Richards-Ross Stockholmban is győzelemre készül. A Samsung Diamond League következő fordulóját ma este rendezik a svéd fővárosban.

Olimpiai utózöngék: műtét, szponzorok, jutalmak

pen | 2012-08-17 | Nincs hozzászólás!

28 millió üzenet érkezett egy nap alatt a sérült Liu Xiangnak. Futárnak szerződtetné egy szponzor Usain Boltot. Világítótornyot neveznek el a Trinidad és Tobagói aranyérmesről. 

Minden idők legnyakatekertebb dopping-magyarázkodása

pen | 2012-08-16 | 4 hozzászólás

Fatima Yvelain egy 42 éves francia hosszútávfutónő, aki a napokban azzal került a médiába, hogy minden idők egyik legelképesztőbb magyarázatával rukkolt elő, miután egy félmaratoni versenyen pozitív doppingtesztet (EPO) produkált.

A legjobb magyarként végzett Londonban a maratonon Rakonczai Beáta

pen | 2012-08-16 | 1 hozzászólás

Az athéni és a pekingi olimpia után a londoni ötkarikás világjátékokon is részt vett Rakonczai Beáta. A civilben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság főelőadójaként dolgozó nyíregyházi sportolónő a legjobb magyarként a 85. helyen végzett a maratonisták mezőnyében.

Londoni Olimpia: 75 országos csúcs született atlétikában

pen | 2012-08-14 | Nincs hozzászólás!

Egyre-másra látnak napvilágot a Londoni Olimpiára vonatkozó különféle statisztikák. Az atlétikai versenyek kapcsán a világcsúcsokra - mint David Rudisha 800 méteres futására vagy a két 4x100-as váltóra - persze emlékszünk, de az jóval kevesebb figyelmet kapott, hogy a sportolók 75 országos csúcsot is elértek Londonban.

Ingyenes lesz a Gyulai István Memorial!

pen | 2012-08-14 | 11 hozzászólás

Mindenki számára ingyenes lesz a belépés a jövő hétfői Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíjra, jelentették be a szervezők.

David Rudisha 800-on világcsúccsal győzött Londonban

pen | 2012-08-10 | Nincs hozzászólás!

Két parádés futódöntőt láthattunk tegnap este a Londoni Olimpia atlétikai programjában. A 200 méteres síkfutás fináléjában a jamaicai Usain Bolt győzött, míg 800 méteren a kenyai David Rudisha verte meg a mezőnyt.

Usain Bolt nyerte meg a 100 méter döntőjét 9.63-mal

pen | 2012-08-06 | Nincs hozzászólás!

A címvédő és világcsúcstartó jamaicai Usain Bolt nyerte a 100 méteres síkfutást 9.63-as olimpiai csúccsal. Az ezüstérmes honfitársa, a világbajnoki címvédő Yohan Blake, a bronzérmes az amerikai Justin Gatlin lett.

Elrajtolt a jótékonysági futás - képek, videó

pen | 2012-07-23 | Nincs hozzászólás!

Ott voltunk ma reggel nyolckor Székesfehérváron és megörökítettük, ahogy pecsenyéék csapata remek hangulatban útnak indult. Nézzétek meg a rajtot képeken és videón!

A legaranyosabb futás előtti bemelegítés :o)

pen | 2012-07-20 | 2 hozzászólás

Egy nap alatt több mint százezren látták már a videót, melyen a fiatal ausztrál sprinter, Michelle Jenneke melegít különleges módszerrel a junior vb-n futama előtt.

Gyulai István emlékverseny: Sanya Richards-Ross ismét indul

pen | 2012-07-19 | Nincs hozzászólás!

A tavalyi évhez hasonlóan ismét indul az augusztus 20-i Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon a kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok Sanya Richards-Ross.

Az olimpiai maratonról - kicsit más szemszögből

pen | 2012-07-19 | 3 hozzászólás

Egyik korábbi cikkünkben írtunk már Hugh Jonesról, aki többször járt Magyarországon félmaratoni és maratoni pályákat hitelesíteni. Most Jones felelős az olimpiai maratoni pálya leméréséért, több tucatszor mérte már végig az útvonalat. Bár vannak ötletei a nyerő stratégiára vonatkozóan, és nagyon fog szurkolni a brit futóknak, Jones alig lát majd valamit a versenyből...

Közel 50 ezren sportoltak az EDF DÉMÁSZ Ötpróba keretén belül

pen | 2012-07-17 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt másfél évben közel 50 ezren sportoltak országszerte az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 elnevezésű programsorozat keretein belül megrendezett gyalogtúrákon, kerékpár-, futó-, és úszóversenyeken, valamint duatlon és triatlon viadalokon.

14 országból érkeztek az 9.E.ON Délibáb fesztiválra

pen | 2012-07-16 | Nincs hozzászólás!

14 ország képviseletében (Ausztrália, Kanada, Japán, Spanyolország, Németország, Norvégia, Nagy-Britannia, Hollandia, Lengyelország, Finnország, Szlovákia, Románia, Szerbia, Magyarország) 1600 nevező a 9. E.ON Délibáb Sportfesztiválon, ami a délutáni órákban több mint 30 fokos kánikulában zajlott.

A jövő nagy atlétája lehet belőle: Adam Gemili

pen | 2012-07-13 | Nincs hozzászólás!

Tyson Gay szerint a 18 éves brit Adam Gemili "minden idők egyik legnagyobb sprinterévé válhat". Gemili fantasztikus, 10.05-ös idővel - új egyéni és világbajnoki csúccsal - nyerte meg a 100 méteres síkfutást a most zajló barcelonai junior világbajnokságon.

Augusztusban is futhatsz a sérült sportolók megsegítéséért

pen | 2012-07-13 | Nincs hozzászólás!

Hatórás éjszakai jótékonysági futásra vár minden érdeklődőt augusztus 12-én a SUHANJ! Alapítvány a Duna partjára. A versenyen 1-es rajtszámmal indul majd Dr. Lubics Szilvia.

Van értelme bevetődni a célba?

pen | 2012-07-12 | 1 hozzászólás

Legutóbb a különböző olimpiai válogatóversenyeken láthattunk példákat arra, hogyan dobják be magukat az atléták a célba, remélve, hogy így megelőzhetik futva haladó versenytársaikat. De vajon megéri vetődni?

Etióp, jamaicai és amerikai atléták névsora az olimpiára

pen | 2012-07-11 | Nincs hozzászólás!

Erős csapattal képviselteti magát Londonban az atlétikai versenyeken az USA. Carmelita Jeter, Allyson Felix, Sanya Richards-Ross, Kara Goucher, Justin Gatlin, Tyson Gay, LaShawn Merritt, Bernard Lagat és Meb Keflezighi is rajthoz áll majd az olimpián.

Öt világ idei legjobb eredménye született Párizsban a Gyémánt Liga viadalon

pen | 2012-07-08 | Nincs hozzászólás!

David Rudisha, bár a világcsúcstól elmaradt, a világ idei legjobb eredményével, 1:41.54-gyel nyerte meg a 800 métert a párizsi Gyémánt Liga viadalon pénteken. Ez minden idők hetedik legjobb 800-as időeredménye.

Ma délután Gyémánt Liga verseny Párizsban

pen | 2012-07-06 | 5 hozzászólás

Parádés mezőny áll rajthoz ma délután Párizsban a Gyémánt Liga következő fordulójában. 100 méteren Tson Gay, Christophe Lemaitre és Justin Gatlin is fut majd. 

Pistorius egyéniben és váltóban is indulhat a Londoni Olimpián

pen | 2012-07-05 | Nincs hozzászólás!

A művégtagokkal futó Oscar Pistoriust hazája olimpiai bizottsága (SASCOG) előbb beválasztotta a dél-afrikai 4x400 méteres váltóba, majd néhány órával később 400 méteren is engedélyezte az indulását a londoni játékokon.

Eseményajánló: ultramaraton, jótékonysági futás, amatőr váltó bajnokság

pen | 2012-07-08 | Nincs hozzászólás!

Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani néhány sportprogramot a következő hetekre. Jótékonysági futás, határon átnyúló ultramaraton, amatőr váltó bajnokság és hortobágyi sportfesztivál került a mostani ajánlóba. További sporteseményeket is találsz eseménynaptárunkban.

Ultrabalaton 2012 Fotók / Ultrabalaton 2012 Race Photos

sepi | 2012-07-03 | 10 hozzászólás

Befejeződött minden idők legmelegebb Ultrabalatonja. Legmélyebb tiszteletünk minden futónak aki rajthoz állt ezen az embert próbáló versenyen. Klikkelgessétek egy kellemesen hűvös szobában azt a mintegy 2000 képet amit  készítettünk rólatok, nektek.

Please find below 2000 photos of the 2012 Ultrabalaton race.

Csökken a szabadidősport támogatása

pen | 2012-06-21 | 4 hozzászólás

Bár a sportvilág ezen a nyáron a labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia lázában ég, a mozogni vágyók egy sor szabadidősport eseményen vehetnek részt. Az eseményeket támogatni hivatott pályázatok kiírása azonban késik...

Börzsöny Trail terepfutóverseny - eredmények

pen | 2012-06-18 | 1 hozzászólás

Vasárnap sikeresen lezajlott a terepfutas.hu csapata által szervezett első Börzsöny Trail terepfutóverseny. A férfiaknál Hajduska Balázs győzött 2:51:32-es idővel, míg a nőknél Dr. Paál Emőke nyert, ideje 3:23:23 volt.

Melegük volt a Brutál Futóknak Nyáregyházán

pen | 2012-06-18 | 5 hozzászólás

Nagy melegben, fantasztikus hangulatban zajlott le az első Brutál Futás Nyáregyházán a MotoCross pályán, a BSI szervezésében. A viadal leginkább egy katonai kiképzőpálya és egy akadályverseny keverékére emlékeztetett.

75 évesen új korcsoportos világrekord 800 méteren és egy mérföldön

pen | 2012-06-15 | 5 hozzászólás

A W75-ös kategóriában versenyző Jeanne Daprano új korcsoportos világcsúcsot futott egy mérföldön. 7:13.32-es idejével jócskán megjavította a kanadai Helly Visser által tavaly felállított korábbi rekordot (7:47.4). A dél-karolinai versenyen a szenzációsan futó Daprano egyébként a W50-es és a W60-as kategória győztesét is maga mögé utasította.

Kővágó győzött New Yorkban a Gyémánt Liga viadalon

pen | 2012-06-11 | 2 hozzászólás

Kővágó Zoltán megnyerte a férfi diszkoszvetők versenyét a New York-i atlétikai Gyémánt Liga-viadalon. Kővágó 62,58 méteres dobással kezdett, majd sorozatról sorozatra javított, s a 66,36 méteres negyedik kísérletével győzött. A spanyol Frank Casanas lett a második 65,21 méterrel, az indiai Vikas Gowda pedig a harmadik 64,86-tal.

K&H Olimpiai Maratonváltó - 1400 Fotó !!!

pen | 2012-06-10 | 8 hozzászólás

Remek hangulatban, fülledt, meleg időben töltöttük a mai napot a K&H Olimpiai Maratonváltón. Három edzésonline-os, egy virgós és egy origós csapat foglalta el a pokróctábort, a pálya mentén pedig fotósunk, Erika kattogtatott jobbnál jobb képeket. 

Gyémánt Liga, Oslo - Bolt nagy csatában verte Powellt

pen | 2012-06-08 | 1 hozzászólás

A világcsúcstartó jamaicai Usain Bolt óriási csatában győzte le honfitársát, Asafa Powellt férfi 100 méteren a Gyémánt Liga-sorozat ötödik állomásán, Oslóban.

3 edzésonline-os csapat indul a K&H olimpiai maratonváltón

pen | 2012-06-07 | Nincs hozzászólás!

Három csapattal állunk rajthoz vasárnap a 19. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltón. Ha te is ott leszel, gyere és köszönj oda nekünk a táborunkban, és szurkolj a futóinknak a verseny útvonalán!

Gyorslábú maratonista edzőtárs kerestetik!

pen | 2012-06-07 | 2 hozzászólás

A futóberkekben Ezüsthegyi Kabóca néven ismert paralimpiai "A" szintes maratonista - Orbán Csaba - kísérőfutója lesérült, ezért edzőpartnert keres a következő 3 hónapra. Sajnos a londoni nevezés határideje lezárult, új kísérőfutót már nem lehet nevezni, a helyszínen a szervezőbizottság biztosít majd számára brit kísérőfutót.

Liu Xiang majdnem világcsúcsa Eugene-ben

pen | 2012-06-04 | Nincs hozzászólás!

Kimagasló eredményeket hozott az atléták Gyémánt Liga-sorozatának negyedik állomása az egyesült államokbeli Eugene-ben, ahol a férfi és női 10 ezer méter mellett a férfi hármasugrást is a világ idei legjobbjával nyerték a pénteki nyitónapon, míg a második napon csak az erős hátszél miatt nem sikerült a világcsúcs 110 gáton. 

Kővágó negyedik lett a Rómában, Bolt 9.76-ot futott

pen | 2012-06-01 | 2 hozzászólás

A diszkoszvető Kővágó Zoltán negyedik lett csütörtökön a legrangosabb atlétikai versenysorozat, a viadalonként 480 ezer dollár összdíjazású Gyémánt Liga harmadik, római állomásán. 100 méteren Usain Bolt 9.76-os idővel nyert. 

Monspart Saroltát választották az MSZSZ új alelnökévé

pen | 2012-05-31 | 4 hozzászólás

Monspart Sarolta lett a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) új alelnöke. A Magyar Olimpiai Bizottság szabadidősportért felelős alelnökét az MSZSZ beszámoló közgyűlésén egyhangúlag választották meg.

Ingyenes futóverseny lesz a hétvégén a Margitszigeten

pen | 2012-05-31 | Nincs hozzászólás!

A Budapesti Sportszövetségek Uniója a Fővárosi Önkormányzat támogatásával idén is megrendezi ingyenes sportprogramját az Európa Sport és Egészség Napját 2012. június 3-án. A program keretében ingyenes 7,5 kilométeres futóverseny illetve 3 kilométeres kutyás futás is lesz.

Bolt, Powell, Lemaitre és Collins is rajthoz áll Rómában

pen | 2012-05-30 | Nincs hozzászólás!

Holnap kerül sor a Gyémánt Liga idei harmadik versenyére, ezúttal Rómában. 100 méteren remek verseny várható, rajhoz áll majd Usain Bolt, Asafa Powell, Christophe Lemaitre és Kim Collins is. A versenycsúcs megdöntése nehéz feladat lesz, hiszen azt 9.77-tel Tyson Gay tartja, ezt még 2009-ben futotta.

Karajkó Sándor és Varga Éva győzött Keszthelyen

pen | 2012-05-29 | 1 hozzászólás

Vasárnap rendezték a Keszthelyi Kilométerek futóversenyt, ahol az indulók maratoni és félmaratoni távon állhattak rajthoz, egyéniben, párban és váltóban. A futók mellett handbike-os és kerekesszékes versenyzők is nevezhettek az eseményre.

Aki kocog, tovább kocog és talán boldogabban

pen | 2012-05-29 | 2 hozzászólás

A rendszeres kocogás sokak kedvenc mozgásformája és valósággal szenvedéllyé válik. Dán szívgyógyászok több évtizedes tanulmánya azt bizonyítja, hogy a kocogás az életet jelentősen meghosszabbítja, és a kocogók vallomása szerint örömöt is ad.

Ingyenjegy tízezer kisiskolásnak a Gyulai István Memorialra

pen | 2012-05-25 | Nincs hozzászólás!

Tízezer kisiskolás ingyen kölyökjegyet kap az augusztus 20-án a másodszor sorra kerülő Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjra, amelyen köszöntik majd a londoni olimpia magyar hőseit is. A szervezők tájékoztatása szerint a kölyökjegyeket az iskolák igényelhetik a diákok és a kísérő testnevelők részére június 30-ig.

Józsa Gábor és Kiss Mirella nyerte a WINK Maratont

pen | 2012-05-23 | 5 hozzászólás

Immár a kilencedik WINK Maratont rendezték meg szombaton Siófokon. A maratoni távnak, amelynek mind két nemnél a kínai Xiamen városában rendezendő maratoni versenyre történő meghívás volt a fődíja, közel százan vágtak neki.

Békéscsaba-Arad: Magyar sikerek egyéniben és csapatban

pen | 2012-05-23 | 7 hozzászólás

Hétszáz induló állt rajthoz a 15. OTP Bank Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaratonin, valamint a 3. Opel Körös félmaratonon. A hosszabb távon Steib Péter és Gyebnár Éva révén egyéniben valamint a nőknél csapatban is magyar siker született; a nők rövidebb távján egyéniben Varga Éva ért elsőként célba.

Genzebe Dibaba és Liu Xiang is remekelt Sanghajban

pen | 2012-05-21 | Nincs hozzászólás!

Genzebe Dibaba a világ idei legjobb eredményével, etióp csúccsal nyerte a női 1500 méteres síkfutást Sanghajban, az atléták Gyémánt Liga-sorozatának idei második versenyén. Férfi 110 m gáton ugyancsak a 2012-es legjobb időt produkálta a kínai Liu Xiang.

4000 csajról 500 fotót készítettünk a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán

pen | 2012-05-20 | 8 hozzászólás

Összesen 3950-en neveztek a mai 17. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálára. A csajoknak jó melegük volt, hétágról tűzött a nap a Margitszigeten. Mi is ott voltunk és két helyen is végigfotóztuk a mezőnyt. Nézegessétek meg a képeket! 

Vasárnap jön a 17. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála

pen | 2012-05-18 | 1 hozzászólás

Vasárnap átveszik a Margitszigeten az irányítást a futó csajok. Edzésonline-os motivációs táblát is láthattok majd futás közben. 

700 előnevezés érkezett a Keszthelyi Kilométerek futóversenyre

pen | 2012-05-18 | Nincs hozzászólás!

A jövő hétvégi, pünkösdi keszthelyi futóverseny előnevezése lezárult, a viadalra összesen 700 futó nevezett az ország különböző területeiről és határainkon túlról. A 4RUN Félmaraton sorozat záró állomásán, az Intersport Keszthelyi Kilométerek alkalmával forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra is lehet majd számítani.

Gatlin és Jeter győzött 100 méteren Teguban

pen | 2012-05-17 | Nincs hozzászólás!

Az amerikai Justin Gatlin nyerte a férfi, Carmelita Jeter pedig a női 100 métert a szerdán rendezett tegui nemzetközi atlétikaversenyen.

Ismét rajthoz áll az Angyalszív Down Alapítvány csapata

pen | 2012-05-16 | 5 hozzászólás

A debreceni Rotary Maraton Centenáriumi futása után, ahol 70 fős csapat futott a Down-szindrómás gyermekekért, az Angyalszív Down Alapítvány csapata újra futócipőt húz. Május 19.-én Siófokon, a WINK Maraton 7 km-es távján váltófutásban 24 Down-szindrómás gyermek, fiatal indul Lajkó Csaba ultrafutó társaságában, hogy teljesítsék a távot.

Egy hónap múlva lesz az első BSI BrutálFutás

pen | 2012-05-16 | 5 hozzászólás

Június 16-án szervezi az eddigi legnehezebb futóeseményét, a 7 kilométeres BSI BrutálFutást a Budapest Sportiroda. Ez az esemény nem egy hagyományos futóverseny, inkább egy katonai kiképzőpálya, egy akadályverseny és egy futóverseny keveréke. A helyszín eleve különleges, egy igazi, épített motocrosspálya 14 dombbal/ugratóval Nyáregyházán.

Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra beszámoló

pen | 2012-05-16 | 1 hozzászólás

Idén első alkalommal került megrendezésre a Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra a GE Energy támogatásával. Beszámoló következik.

Agnes Kiprop és Deressa Chimsa győzött Prágában

pen | 2012-05-15 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Agnes Kiprop és az etióp Deressa Chimsa nyerte meg az idei Prága Maratont. Kovács Ádám, az MVSI futója jelentős egyéni csúcs javítással 2:18:48 órás eredménnyel a 15. helyen ért célba.

Új magyar rekord született 48 órás futásban

pen | 2012-05-14 | 28 hozzászólás

Lajkó Csaba, az Unix TSE versenyzője a hétvégi Balatonfüreden megrendezett hatórás és 48 órás futóversenyen új magyar rekordot ért el. Az új rekord 355.237 km. A korábbi rekordot Fendrik László tartotta 347,34 km-rel, ezt az eredményt még 2004-ben érte el.

Kővágó bronzérmes, Márton negyedik lett Dohában

pen | 2012-05-14 | Nincs hozzászólás!

A diszkoszvető Kővágó Zoltán pénteken bronzérmes lett a legrangosabb atlétikai versenysorozat, a viadalonként 480 ezer dollár összedíjazású Gyémánt Liga első, dohai állomásán.

Kisorsoltuk a két VIP nevezést a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálára!

pen | 2012-05-12 | 2 hozzászólás

A motivációs üzenet gyűjtő játékunkra nagyon sok ötletes megoldást írtatok, köszönjük szépen. Végül úgy döntöttünk, nem mi választunk, hanem a megoldást beküldő hölgyek között kisorsoljuk a két VIP nevezést. A srácoktól ezúton is bocsánatot kérünk, az ő motivációs mondataik is szuperek voltak! :o)

Képek a Terep 100-ról

sepi | 2012-05-15 | 8 hozzászólás

Szombat reggel a remek időben gondoltunk egyet és meglátogattuk a 2012-es Terep 100 mezőnyét Piliscsabán. Ha már ott voltunk végig is fotóztuk a mezőnyt.

David Rudisha összefuthat Usain Bolttal a 4x400-as váltóban az olimpián

pen | 2012-05-10 | Nincs hozzászólás!

Mind a 800 méter világcsúcstartója, a kenyai David Rudisha, mind a sprinterkirály jamaicai Usain Bolt rajthoz állhat a 4x400-as váltóban a Londoni Olimpián.

Egy hónap múlva 19. KH olimpiai maraton és félmaraton váltó

pen | 2012-05-11 | 9 hozzászólás

Június 10-én, vasárnap lesz a 19. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó, az ország legnagyobb váltófutó rendezvénye. Három Edzésonline csapat is rajthoz áll a versenyen. 

16 nappal a verseny után célba ért a London Marathon utolsó résztvevője

pen | 2012-05-09 | 4 hozzászólás

Claire Lomas öt évvel ezelőtt egy lovas balesetet követően bénult meg deréktól lefelé. A 32 éves nő most egy speciális bionikus öltözet segítségével saját lábán lépegetve teljesítette a maratoni távot. Teljesítményével a gerincsérülések kutatására gyűjtött adományokat.

Ingyen indulhatnak Keszthelyen a kerekesszékes és a látássérült versenyzők

pen | 2012-05-08 | 1 hozzászólás

A május 27-ei Intersport Keszthelyi Kilométerek azon ritka versenyek egyike, ahol az amatőr futók mellett a kerekesszékes, hand-bike-os, látássérült és babakocsis versenyzők is indulási lehetőséget kapnak. A futóverseny jótékonysági partnere a SUHANJ! Alapítvány, mely a főverseny előtti napon szimpátiafutást rendez.

Új világcsúcs született 25 kilométeren: 1:11:18

pen | 2012-05-07 | 2 hozzászólás

A kenyai Dennis Kimetto a BIG 25 elnevezésű 25 kilométeres utcai futóversenyen Berlinben új világcsúcsot ért el 1:11:18-as idővel. A korábbi rekordot Sammy Kosgei tartotta 1:11:50-nel.

Usain Bolt 9.82-vel kezdte az idényt

pen | 2012-05-07 | Nincs hozzászólás!

A világcsúcstartó Usain Bolt 9.82 mp-cel kezdte 100 méteren az olimpiai idényt. A jamaicai sprintert a hazájában, Kingstonban rendezett versenyen az sem zavarta, hogy két kiugrás miatt csak harmadszorra indulhatott el a mezőny. Az olimpia és világbajnok futót tavaly, a tegui vb-n éppen azért zárták ki, mert korábban rajtolt.

Idős korban is érdemes elkezdeni a futást, úszást, kerékpározást

pen | 2012-05-07 | 15 hozzászólás

Az egészség sokáig megőrizhető, az öregedés folyamatai lelassíthatók a mindennapi sportolás segítségével. A kutatások azt bizonyítják, hogy a civilizációnak szinte minden betegségét is - az elhízástól az infarktuson át a szélütésig - megelőzhetik azok, akik a sportos életmódot választják. Sőt az immunrendszert jó állapotban tartó testmozgás még a rákbetegség kockázatát is csökkentheti. Ezt az életmódot akár negyven-ötven éven felül sem késő elkezdeni: az időskori testnevelés vizsgálatát tette szakdolgozata témájává Kocsár László triatlon szakedző, maga is többszörös szenior magyar bajnok.

Játssz és nyerj VIP nevezést a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálára!

pen | 2012-05-04 | 24 hozzászólás

Május 20-án a Margitszigeten rendezik a 17. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálát. A hosszabb, 7,5 kilométeres távon most először motivációs táblák is buzdítják majd a futókat. Mi is beszálltunk a motivációs üzenet-gyűjtő játékba, melynek két edzésonline-os résztvevője ingyenes VIP nevezést és ezzel együtt igazi női kényeztetést nyerhet a versenyre.

Tóth László és Papp Krisztina nyerte a 10000 méteres OB-t

pen | 2012-05-04 | 4 hozzászólás

Mindkét mezőnyben az esélyesek könnyen szerezték a táv bajnoki címét. Dobogós szinten, az első két helyért folytatott versenyben, a nők futama hozott jobb eredményeket.

Rekordlétszám a 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon

pen | 2012-05-02 | 1 hozzászólás

A május 1-jei 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál futó, túrázó és kerékpáros távjaira összesen 3030-an neveztek be, ami rekord az esemény történetében. Nyolc terepfutó táv, két túra útvonal és négy kerékpáros táv várta a sportolni vágyókat Hármashatár-hegyi Repülőtérről kiindulva. A sporteseményre ellátogatott közel 120 gyermek is a magyarországi SOS Gyermekfalvakból - Battonyáról, Kecskemétről és Kőszegről.

Ultrafutás: Sárvári 12 és 24 órás futás - eredmények

pen | 2012-04-29 | 17 hozzászólás

Dr. Lubics Szilvia és Mazur Béla nyerte a nagy melegben megrendezett egyéni 24 órás futást Sárváron. 12 órán Bene Ármin és Makai Viktória győzött.

Edzője szerint ideális körülmények között összejöhet Boltnak a világcsúcs

pen | 2012-04-27 | Nincs hozzászólás!

Glen Mills, Usain Bolt és Yohan Blake edzője a médiának azt nyilatkozta, hogy Boltnak nem volt semmilyen sérülése tavasszal, remek formában van és készül a jövő heti versenyére Jamaicában.

2,5 - 4 millió forintba kerülhet az úthasználat a Budapest Maratonon

pen | 2012-04-27 | 10 hozzászólás

Kocsis Árpád, a BSI vezetője szerint 2,5-4 millió forinjukba kerülhet a fővárosi utak használata a Budapest Maratonon, a rövidebb versenyeken pedig ennek az összegnek felét, harmadát fizethetik majd.

A 101 éves maratonfutó rekordot döntött, mostantól áttér a rövidebb távokra

pen | 2012-04-26 | 4 hozzászólás

A 101 éves brit Fauja Singh több mint félórával megdöntötte saját korábbi rekordját a vasárnapi London Marathonon. Az új korcsoportos maratoni rekord 7 óra 49 perc.

Kipkorir és Dos Santos nyerte a Padova Maratont

pen | 2012-04-25 | Nincs hozzászólás!

Robert Kwambai Kipkorir élete első maratoni versenyén győzelemmel mutatkozott be, 2:09.14-es idővel nyerte meg vasárnap a Padova Maratont.

Hatezer diák állt rajthoz a mezeifutó országos döntőben

pen | 2012-04-25 | 1 hozzászólás

Ismét Gödöllőn rendezték a Diákolimpia Mezeifutó bajnokság országos döntőjét. A Diáksport Szövetség 20 éve rendezi a mezei bajnokságot, amely ma már a diákolimpiák legnagyobb létszámú versenyévé vált. Idén több mint hatezer diák vett részt a rendezvényen.

Áramlanak az adományok az elhunyt maratonfutónő emlékére

pen | 2012-04-25 | 3 hozzászólás

A 30 éves Claire Squires lelkes adománygyűjtő és maratonfutó volt. A hétvégi London Maratonon is gyűjtött, a Szamaritánusok elnevezésű lelkisegély-szolgálat számára. A fiatal nő a cél előtt másfél kilométerrel összeesett és az életét az orvosok nem tudták megmenteni.

Végleges a brit olimpiai maratoni csapat névsora

pen | 2012-04-24 | Nincs hozzászólás!

A hétvégi London Marathont követően a brit olimpiai bizottság kihirdette a csapatot, amelynek tagjai az olimpiai maratonon képviselhetik majd országukat. A brit olimpiai maratoni csapat tagjai: Paula Radcliffe, Mara Yamauchi, Claire Hallissey, Scott Overall és David Webb.

Idén is lesz Gyulai István emlékverseny a Puskás Ferenc Stadionban

pen | 2012-04-24 | Nincs hozzászólás!

Idén augusztus 20-án másodszor rendezik meg a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjat. A versenyre a szervezők a londoni olimpia után egy héttel sok friss ötkarikás érmest várnak majd. 

Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál a Hármashatár-hegyen

pen | 2012-04-23 | Nincs hozzászólás!

A Samsung Electronics Magyar Zrt. 2012. május 1-jén, kedden immár harmadik alkalommal rendezi meg a Samsung Olimpiai Zöld Fesztivált a Hármashatár-hegyen, híres olimpikonok, sportolók, közéleti személyiségek, valamint az SOS Gyermekfalvak lakóinak részvételével. Az előző két évben mintegy 5000 résztvevővel lezajlott sportesemény számtalan versenyzési lehetőséggel, sportbemutatóval, valamint Besenyei Péter látványos légishow-jával várja a sportolni vágyó családokat, baráti társaságokat.

Kipsang 2:04:44-gyel nyerte a London Marathont

pen | 2012-04-23 | Nincs hozzászólás!

A táv második felében gyilkos iramot diktáló Wilson Kipsang 2:04:44-es idővel nyerte meg a Virgin London Marathont. A nőknél hármas kenyai siker született, a győzelmet Mary Keitany szerezte meg.

Egyél úgy, mint a kenyaiak

gregantoni | 2012-04-22 | 55 hozzászólás

Több, mint 100 gramm cukrot fogyasztanak naponta, a kenyai futók étrendje mégis a dietetikusok álma. Vajon miért?

Legyen kevesebb futóverseny és legyen futóverseny-adó is

sepi | 2012-04-20 | 31 hozzászólás

Maximálja a közterületeken rendezett futóversenyek számát a fővárosi önkormányzat, s a jövőben közterület-használati díjat is szed az ilyen sportesemények után.

 

Domonyvölgyi terepfutás - beszámoló, eredménylista

pen | 2012-04-19 | Nincs hozzászólás!

Mákunk volt. És nem csak a tésztával, hanem az időjárással is:-) Tökéletes futóidő volt, a pár perces esők pedig még frissítőnek is jók voltak. A talajviszonyokra sem lehetett panasz, nem volt sár, és szerencsére a por sem nehezítette a versenyzést.

Egy hónap múlva 17. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála

pen | 2012-04-19 | Nincs hozzászólás!

Május 20-án lesz 17. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála a Margitszigeten. A BSI minden nőt - lányokat, édesanyákat, nagymamákat, barátnőket és kolléganőket is - szeretttel vár a rendezvényre. 

Rudisha rajthoz áll New Yorkban a Gyémánt Ligában

pen | 2012-04-19 | Nincs hozzászólás!

David Rudisha, a férfi 800 méter világcsúcstartója rajthoz áll a június 9-én sorra kerülő New York-i atlétikai Gyémánt Liga-versenyen.

VII. Depónia Tóparti-Futóparti beszámoló

pen | 2012-04-18 | 4 hozzászólás

Fergeteges hangulatban zajlott le 2012 április 15-én Agárdon a VII. Depónia
Tóparti-Futóparti, 652 résztvevővel, akik az ország 163 településéről érkeztek a Velencei-tó partjára.

Edzésonline futás - fotók, eredmények

EOFoto | 2012-04-17 | 3 hozzászólás

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett az Óbudai Terepfesztivál keretében megrendezett Edzésonline futáson. Sepi a futáson és az azt megelőző "Vidd a nőt" versenyen elkattintott pár képet, ezeket a következő albumokban találjátok:

Edzésonline futás - fotók, eredmények

EOFoto | 2012-04-19 | Nincs hozzászólás!

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett az Óbudai Terepfesztivál keretében megrendezett Edzésonline futáson. Sepi a futáson és az azt megelőző feleségcipelő versenyen elkattintott pár képet, ezeket a következő albumokban találjátok:

Wesley Korir és Sharon Cherop nyerte a Boston Marathont

pen | 2012-04-17 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Wesley Korir a nagy melegben rendezett Boston Marathonon 2:12.40-es idővel győzött. A nők versenyében szintén kenyai első helynek tapsolhattak a szurkolók, Sharon Cherop ideje 2:31:50 volt. A nagy meleg miatt mintegy 4300 amatőr futó nem állt rajthoz.

Nagy meleg várható a mai Boston Marathonon

pen | 2012-04-16 | Nincs hozzászólás!

Magyar idő szerint ma délután fél négykor rajtol el az idei Boston Marathon mezőnye. A szervezők a várható nagy melegre való tekintettel felajánlották az idei nevezések jövőre tolását a kevésbé tapasztalt futóknak. A versenyt ingyen lehet majd nézni az interneten.

2:04:47-es etióp győzelem Rotterdamban, 2:05:12 Párizsban

pen | 2012-04-16 | Nincs hozzászólás!

Rotterdamban világcsúcs ugyan nem, de remek 2:05-ön belüli idő született a férfiaknál, míg a nőknél minden idők hetedik leggyorsabb maratonjának tapsolhattak a nézők. Párizsban mindkét pályacsúcs megdőlt.

Kenyai és etióp győzelem a bécsi maratonon, Gebre megfogta Radcliffe-t

pen | 2012-04-16 | 4 hozzászólás

A férfiak mezőnyében a kenyai Henry Sugut, a nőknél a tavalyi győztes etióp Fate Tola ért elsőként célba vasárnap a rekordszámú, több mint 36 ezer résztvevővel megrendezett bécsi maratoni futóversenyen.

Börzsöny Trails - terepfutás, de nem ultra

pen | 2012-04-13 | 7 hozzászólás

Június 17-én rendezik Csanyék a tőlük szokatlanul baráti, mindössze 32 kilométeres távon meghirdetett Börzsöny Trails terepfutó versenyt. A szervezők szeretnének hozzájárulni a terepfutás hazai bázisának megteremtéséhez, ezért határozták el, hogy nyitnak a rövidebb távok felé.

Mindkét címvédő rajthoz áll Bécsben a maratonon

pen | 2012-04-11 | Nincs hozzászólás!

Április 15-én rendezik Bécsben a Vienna City Marathont, ahol a teljes távon mindkét címvédő és négy korábbi győztes is rajthoz áll, míg félmaratonon Paula Radcliffe és Haile Gebrselassie üldözi majd egymást.

Véget ért a szenior fedettpályás atlétikai világbajnokság

pen | 2012-04-10 | Nincs hozzászólás!

Egy világbajnoki arany- és egy ezüstéremmel zárta a magyar csapat a szereplését a finnországi szenior fedettpályás atlétikai világbajnokságon.

Magyar ezüstérem a szenior atlétikai fedettpályás világbajnokságon

pen | 2012-04-05 | 1 hozzászólás

Bodnár Gábor, a TFSE versenyzője, a 2010. szenior atlétika európa bajnokság aranyérmese 100 méteren, ezüstérmet szerzett a Finnországban zajló fedett pályás atlétika szenior világbajnokságon 60 méteres síkfutásban.

Újra elindult a Nike Futóklub a Margitszigeten

pen | 2012-04-04 | Nincs hozzászólás!

Újra nagyüzem van a Nike Futóklubban a Margitszigeten, ahol ingyenes cipőtesztek és szakképzett edzők várják a futókat, kocogókat.

Futós jogi esetek

pen | 2012-04-04 | 1 hozzászólás

Zivile Balciunaitétől végleg elvették EB címét. A korábbi doppinglabor-vezető Victor Contét a határról fordíthatják vissza a brit hatóságok ha Londonba utazik az olimpiára. Egy floridai futó pert indított a VIbram USA ellen.

Magyar második és negyedik helyezés a Pozsony Maratonon

pen | 2012-04-01 | 1 hozzászólás

Bátai Réka második, Kovács Ádám negyedik helyen ért célba a Pozsony Maratonon. Prágában Atsedu Tsegay a világ idei leggyorsabb félmaratonját futotta. Papp Krisztina nyolcadik lett Berlinben.

1000 kép és eredmények a Telekom Vivicittáról

sepi | 2012-04-01 | 5 hozzászólás

Nem csak futóbolondok futottak Bolondok napján, a tavasz legnagyobb futóeseményén, a Telekom Vivicittán, hanem szinte mindenki futócipőt húzott ezen a szép napos, de kissé szeles vasárnap délelőtt.

Virtuális Vivicittá, avagy kilométergyűjtő hétvége

pen | 2012-03-30 | Nincs hozzászólás!

Ha nem tudsz ott lenni vasárnap a Vivicittán, de szeretnél részese lenni a tavaszköszöntésnek, online bedobhatod te is a hétvégi kilométereidet a kalapba.

Kenenisa Bekele elhódította Paavo Nurmi rekordját

pen | 2012-03-29 | 1 hozzászólás

A világon eddig összesen kilenc atléta volt egyszerre 5000 és 10000 méteren is az IAAF által elismert világcsúcstartó. Közülük is a finn Paavo Nurmi volt legtovább (egyhuzamban), pontosan 2849 napig. Az etióp Kenenisa Bekele tegnap töltötte be 2850. napját mint kettős csúcstartó, ezzel mostantól az övé ez a rekord is.

Új rajtolási rendszer és talipontok vasárnap a Vivicittán

pen | 2012-03-28 | 1 hozzászólás

Ha vasárnap a 27. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson a 11,9 kilométeres Vivicittán vagy a Félmaratonon indulsz, akkor a BSI által bevezetett új rendszer szerint csak az előre megadott várható célidődnek megfelelő zónába állhatsz majd be. A változás célja, hogy csökkenjen a rajt utáni első kilométerek tumultusa. 

Megnyerte 145. maratoni versenyét az új rekorder

pen | 2012-03-27 | 1 hozzászólás

Chuck Engle elhódította a norvég Helge Hafsastól a rekordot, mostantól ő rendelkezik a világon a legtöbb maratoni győzelemmel. Eddig összesen 145 alkalommal ért célba első helyen maratoni futóversenyeken.

Etióp és olasz győztes a 37. Stramilano félmaratonon

pen | 2012-03-27 | Nincs hozzászólás!

Az etióp Yacob Jarso és az olasz Valeria Straneo nyerte a 37. Stramilano futóversenyt.

Több mint ötezren a debreceni Rotary Futófesztiválon

pen | 2012-03-27 | Nincs hozzászólás!

Mintegy ezren választották a hosszabb, több mint négyezren pedig a centenáriumi, 1912 méteres távot Debrecenben, a vasárnap második alkalommal megrendezett Rotary Futófesztiválon. Az eseményre – minden távot figyelembe véve – összesen 17 ország futói neveztek. A maratont leggyorsabban Muhari Gábor és Kelemen Nóra; a félmaratont Pocsai Balázs és Szekeresné dr. Bakonyi Fruzsina teljesítette.

Kenyai és etióp hármas győzelmek a Los Angeles Marathonon

pen | 2012-03-22 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál három kenyai, a nőknél három etióp futó állhatott fel a dobogóra a hétvégi Honda Los Angeles Marathonon. A százezer dolláros férfi-nő kihívást a nők nyerték, mivel az első helyezett férfi futó nem érte utol az első helyezett nőt. A nők 17 és fél perccel indultak a férfiak előtt.

Kilométergyűjtés az Angyalszív Down Alapítvány javára

pen | 2012-03-20 | 2 hozzászólás

Pecsenye kéri a segítségeteket egy jótékony célú kilométergyűjtéshez március 21. és 25. között.  

Oscar Pistorius ismét olimpiai "A" szintet futott 400 méteren

pen | 2012-03-19 | 5 hozzászólás

Oscar Pistorius 45.20-as időt ért el 400 méteren, mely belül van a 45.30-as olimpiai "A" szinten. Nem először sikerült a a kétoldali alsóvégtag-amputált sprinternek megfutnia az "A" szintet, tavaly már futott egyszer 45.07-et. Olimpiai részvétele azonban még így is bizonytalan, hiszen a Dél-Afrikai Olimpiai Bizottság döntése értelmében az atlétáknak az olimpiát megelőző 3 hónapban kell megfutniuk a kvalifikációhoz szükséges időt. 

Korcsoportos világcsúcsok a fedettpályás amerikai veterán atlétikai bajnokságon

pen | 2012-03-19 | 1 hozzászólás

Egymást követték a korcsoportos világcsúcsok a hétvégén rendezett fedettpályás veterán USA atlétikai bajnokságon, ahol több mint 800 atléta versenyzett egymással. 

2:05:37-es pályacsúcs született Szöulban

pen | 2012-03-19 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Wilson Loyanae 2:05:37-es új pályacsúccsal nyerte meg a 83. Szöul Nemzetközi Maratont a hétvégén. A nőknél az etióp Tadese Feyse 2:23:26-os idővel, több mint kétperces előnnyel győzött. 

New York City Félmaraton - megnézheted az egész versenyt online

pen | 2012-03-19 | Nincs hozzászólás!

Felhős, hűvös időben rendezték meg vasárnap reggel a 2012-es New York City félmaratont. Ha szeretnéd megnézni videóról az egész versenyt (angol kommentárral) és még nem tudod az eredményt, ne olvass tovább, csak klikkelj erre a linkre.

Balaton Szupermaraton - Képek a rajtról és Fűzfőről, eredménylisták

sepi | 2012-03-18 | Nincs hozzászólás!

Már böngészhetőek a Balaton Szupermaraton eredménylistái a Futaneten. Az utolsó, 4. napon mi is kiruccantunk Balatonfűzfőre és végigfotóztuk a mezőnyt. 

Amis futók

pen | 2012-03-13 | 11 hozzászólás

Az amisok egy körülbelül 200.000 fős, konzervatív életmódú, keresztény vallású közösség tagjai. Legtöbben az USA-ban Pennsylvania, Ohio és Indiana államban élnek. Hozzájuk látogatott el a Runner's World egyik szakírója, Bart Yasso, hogy megismerkedjen az amis futókkal. 

Öten is 60 percen belül futottak a hágai félmaratonon

pen | 2012-03-13 | 3 hozzászólás

Az ABN-AMRO City-Pier-City félmaratoni futóversenyt vasárnap ideális futóidőben, 13 fokban, napsütésben és szélcsendben rendezték meg. Ennek megfelelően az erős férfi mezőnyben záporoztak az új egyéni csúcsok. A különböző távokon több mint 33.000 futó állt rajthoz.  

 

Új női W40-es fedettpályás világcsúcs egy mérföldön

pen | 2012-03-09 | Nincs hozzászólás!

Sonja Friend-Uhl új korosztályos rekordot ért el szombaton, amikor 4:44.81 alatt futotta le a mérföldet. A korábbi rekordot Alisa Harvey tartotta, 4:47.26-tal. 

Tíz magyar atléta áll rajthoz a veterán fedettpályás világbajnokságon

pen | 2012-03-06 | Nincs hozzászólás!

Április 3-8. között rendezik Finnországban a Veterán Fedettpályás Atlétikai Világbajnokságot. A nevezési lista szerint hazákat tíz sportoló képviseli majd a viadalon. A vb-re 66 országból összesen 2720 sportoló adta le nevezését. 

Csaknem nyolcszázan futottak Pécs és Harkány között

pen | 2012-03-05 | 1 hozzászólás

A férfiaknál és a nőknél is pécsi atléta szerezte meg az első helyet a Pécs–Harkány országúti futóversenyen. A férfiaknál Kiss Dávid (PVSE) győzött 1:27:49 órás idővel, megelőzve Szabó Gábort és Karajkó Sándort. A nőknél Bátai Réka (PVSE) lett az első 1:34:46-tal, mögötte Csomor Erika és Földingné Nagy Judit futott be. 

Monspart Sarolta szerint mindenki nyerhet a szabadidősporttal

pen | 2012-03-03 | 5 hozzászólás

Új reményekkel vágnak neki az új korszaknak a magyar szabadidősport vezetői. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vasárnapi közgyűlésén megválasztott új vezetésben Monspart Sarolta MOB-alelnökként lobbizhat a jövőben a szabadidősport népszerűsítéséért. A Nemzeti Szabadidősport (NSZSZ) elnöke szerint egy olyan területről van szó, melynek menedzselésével komolyan kell foglalkozni, nagyon sok embert érint és a versenysport egyik alappillére. 

Egy hónap múlva 27. Telekom Vivicittá Városvédő Futás

pen | 2012-03-01 | 7 hozzászólás

Április 1-jén hét különböző táv rajtjához várja a futókat a Margitszigetre a 27. Telekom Vivicittá Városvédő Futás. 

Életmódváltással, rendszeres mozgással az egészségért

pen | 2012-02-29 | Nincs hozzászólás!

Mind több amerikai orvos tanácsolja különböző betegségek megelőzése és kezelése végett a rendszeres testmozgást - derül ki az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) februárban közzétett jelentéséből, amely az vizsgálta, hogy az orvosok milyen módon és mértékben igyekeztek betegeiket rávezetni az egészséges életmódra az elmúlt évtizedben. 

Csirkéket nevelnek a kínai maratonisták

pen | 2012-02-28 | 5 hozzászólás

Hogy biztosan elkerüljék a nagyüzemi tartásból származó állatok húsában alkalmanként előforduló tiltott anyagokat, a kínai olimpiai csapat maratonistái úgy döntöttek, saját maguk nevelik fel a csirkéket, amiket aztán elfogyasztanak. 

Hatos kenyai győzelem a Barcelona Félmaratonon

pen | 2012-02-28 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál és a nőknél is hármas kenyai győzelem született a hétvégén a 22. Barcelona Félmaratonon. Abel Kirui 42 másodpercet faragott le a korábbi pályacsúcsból. 

Monspart Sarolta bekerült a MOB elnökségébe

pen | 2012-02-27 | 2 hozzászólás

A MOB vasárnapi közgyűlésén a január 1-jén életbe lépett új sporttörvény előírásait követve módosította az alapszabályt és új vezetőséget választott. A közgyűlés Borkai Zsoltot válaszotta elnökké, Monspart Saroltát, Magyar Zoltánt, Leyrer Richárdot, Tóth Miklóst és Deutsch Tamást pedig alelnökké. 

Gebre az olimpiai részvételért fut Japánban

pen | 2012-02-24 | 8 hozzászólás

Haile Gebrselassie a hétvégén a Tokyo Marathonon próbál meg olyan időeredményt futni, amivel bekerülhet hazája olimpiai csapatába. A 39 éves Gebrével együtt küzdenek majd vasárnap az olimpiai kvalifikációért az elit japán férfi futók is. 

Usain Bolt a második versenyét is lemondta

pen | 2012-02-24 | Nincs hozzászólás!

Usain Bolt az utolsó pillanatban lemondta a naptárjában szereplő idei második versenyét is. Az ügynöke csak annyit közölt, Bolt a versenyzés helyett most az edzésre koncentrál. 

RunnerExpo szakkiállítás a Keszthelyi Kilométereken

pen | 2012-02-24 | Nincs hozzászólás!

A Keszthelyi Kilométerek utcai futóverseny évről évre bővül a különféle szolgáltatásokkal. Idei újdonság, hogy futóknak, triatlonosoknak szóló expót is rendeznek a szervezők a verseny hétvégéjén, pünkösdkor. 

Élménykülönítmény a súlyos beteg gyermekekért

pen | 2012-02-23 | Nincs hozzászólás!

A Bátor Tábor Alapítvány Élménykülönítmény nevű jótékonysági futócsapatának tagjai maratoni és félmaratoni versenyeken indulnak, teljesítményükkel daganatos és krónikusan beteg gyerekeken segítenek, adományokat gyűjtenek a számukra. Tavaly a Budapest Maratonon 6,4 millió forintot gyűjtöttek, és áprilisban a Vivicittán újra rajthoz állnak. Csatlakozz hozzájuk te is! 

Futni jó, focizni nem az új olimpiai stadion

pen | 2012-02-23 | Nincs hozzászólás!

Nem felel meg a Premier League minőségi követleményeinek az új londoni olimpiai stadion, ezért az olimpia után a stadion borítását felszedik és újrafektetik majd, minderre kétmillió fontnyi közpénzt költenek el. 

Csupa cérna felsőrész az új Nike versenycipőn

pen | 2012-02-23 | 3 hozzászólás

Carl Lewis, Carmelita Jeter és Walter Dix is közeműködött az új, ulrakönnyű Nike kollekció bemutatásában, melyet a Londoni Olimpián használnak majd többek között az amerikai, német, kínai és orosz atléták. 

A legidősebb magyar maratonisták - ismered őket?

pen | 2012-02-23 | 23 hozzászólás

2012. február 21-én egy baráti találkozóra hívta a Parlament épületébe Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár az ország legidősebb és aktív maratonfutóit. A találkozó keretében köszöntötték az ország legidősebb maratonistáit, majd egy rövid sétát tettek a Parlament épületében. 

Kaotikus rajt és 18 éves győztes a RAK Félmaratonon

pen | 2012-02-20 | Nincs hozzászólás!

A mindössze 18 – más források szerint csak 17 - éves kenyai Dennis Koech nyerte pénteken a szeles időben megrendezett RAK Félmaratont az Egyesült Arab Emirátusokban. Koech, aki Geoffrey Mutai csapatával edz, 61:30-as egyéni csúccsal érkezett a versenyre, amit 60:34-es idővel nyert meg. Csak percekkel a start előtt derült ki egyébként, hogy Geoffrey Mutai, akinek a lábai még nem pihentek ki teljesen egy korábbi, nagyon kemény pályán futott versenyt, mégsem rajtol el.

Újdonságok, akciók 2012-ben a BSI-től

pen | 2012-02-19 | Nincs hozzászólás!

A Budapest Sportiroda (BSI) 2012-ben is közel 30 eseményt szervez, hét sportágban lehet rajthoz állni az eseményeiken: futás, gyaloglás, túrázás, kerékpározás, görkorcsolyázás, úszás, fitnesz. Lesznek új versenyek, akciók és újdonságok az egyes eseményeken. 

Egy hónap múlva 5. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton

pen | 2012-02-16 | 3 hozzászólás

2012. március 15-18. között rendezik az 5. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaraton, a Budapest Sportiroda szezonnyitó futóeseményét. A távok teljesíthetők egyéniben, párban vagy csapatban, és csatlakozni lehet négy, kettő vagy akár csak egy napra is a mezőnyhöz. 

Minden idők ötödik leggyorsabb 1500-át futotta Genzebe Dibaba

pen | 2012-02-14 | Nincs hozzászólás!

Genzebe Dibaba, a kétszeres olimpiai bajnok Tirunesh Dibaba húga vasárnap minden idők ötödik legjobb idejét futotta 1500 méteren, fedettpályán. 

Usain Bolt lemondta első versenyét és orvosnál járt

pen | 2012-02-14 | Nincs hozzászólás!

Usain Bolt előbb lemondta a naptárjában szereplő idei első versenyét, majd ellátogatott Németországba, ahol felkeresett egy atléta körökben jól ismert sportorvost. Ügynöke tagadja, hogy a sprinter sérüléssel küzdene. 

Ed Whitlock bordatörés után is új csúcsot tervez

pen | 2012-02-10 | 3 hozzászólás

Október óta nem írtunk a fantasztikus sebességű, 80 éves Ed Whitlockról, aki tavaly márciusban 1500 és 3000 méteren és 4x400-as váltóban, júniusban 5000 és 10000 méteren, áprilisban (3:25.40) és októberben (3:15.54) pedig maratonon javította meg a fennálló M80-as világcsúcsot. Novemberben viszont megsérült.

Hetedszer is német futó nyerte az Empire State Building futást

pen | 2012-02-09 | 1 hozzászólás

Immár hetedik alkalommal futott fel leggyorsabban az Empire State Building tetejére a német Thomas Dold. A földszintről a kilátó szintig 86 emeletet - összesen 1576 lépcsőt - kellett megmászniuk a versenyzőknek. 

Virtuális futás - egy tanárnő emlékére

pen | 2012-02-08 | 1 hozzászólás

Egy hónappal ezelőtt egy montanai tanárnőt reggeli futása közben elraboltak és meggyilkoltak. A tragédia időpontjában világszerte nők ezrei futottak utcákon, erdőkben, parkokban. Az egyedül futó, kocogó nők közül sokan váltak és válnak ma is erőszakos cselekmények áldozataivá. Függetlenül attól, hogy kik vagyunk és hol futunk, nekünk, nőknek is jogunk van a biztonsághoz. 

Rekord idő alatt betelt a Chicago Marathon

pen | 2012-02-08 | Nincs hozzászólás!

A 2012-es Bank of America Chicago Marathonra mind a 45.000 hely elkelt, a futók hat nap alatt elkapkodták a szabad helyeket az idén 35 éves versenyre. A 2003-as évben még 35 héten át lehetett nevezni a Chicago Marathonra. 

Castillejo nyert Makau előtt Spanyolországban

pen | 2012-02-07 | Nincs hozzászólás!

Patrick Makau csak második lett hétvégén a spanyol Granollers félmaratonon. A győzelmet egy helyi futó, Carlos Castillejo szerezte meg, aki a táv végén lehajrázta a maratoni világcsúcstartót. A különböző távokon több mint 19.000 futót megmozgató rendezvényt 4 fokos hidegben rendezték meg szombaton. 

230 oldalas összesített maratoni eredménylista

pen | 2012-02-06 | 7 hozzászólás

Az All-Athletics.com portál ingyenesen hozzáférhetővé tett egy több mint kétszázezer eredményt tartalmazó maratoni adatbázist 2011-re és 2012-re vonatkozóan. 

Baji Balázs fedettpályás vb-szintet futott

pen | 2012-01-30 | Nincs hozzászólás!

Baji Balázs 7.72 mp-es eredményt ért el 60 m gáton pénteken a hagyományos chemnitzi fedettpályás atlétikai versenyen és ezzel teljesítette a vb-szintet. 

Martin Lel bizonyítani szeretne Dubaiban

pen | 2012-01-27 | 5 hozzászólás

Január 27-én pénteken rendezik meg 13. alkalommal a Dubai Marathont. A 33 éves Martin Lel is rajthoz áll, célja hogy bebizonyítsa, ott a helye a kenyai olimpiai csapatban. 

Doppingvétség miatt eltiltott sportolók

pen | 2012-01-26 | Nincs hozzászólás!

Doppingolás miatt eltiltottak egy 19 éves francia kerékpárost, és a tavalyi Tokió Maraton női győztesét is. Jacques Rogge szerint naivitás lenne azt gondolni, hogy a Londoni Olimpián nem lesznek tiltott szereket használó sportolók. 

Sportolókat figyelnek meg a Facebookon

pen | 2012-01-25 | Nincs hozzászólás!

Egyre több amerikai egyetem követeli meg az egyetemi csapatokban sportoló diákjaitól, hogy engedjenek betekintést a közösségi oldalakon létrehozott profiljaikba. 

Szenvedélyünk a futás - beszélgetés az Óbudai Sportakadémián

pen | 2012-01-20 | Nincs hozzászólás!

2012. január 24-én 18:00 órától nyilvános beszélgetés lesz a futásról lelkes, baráti körben. Remek elméleti kiegészítő a téli alapozáshoz.  

Új M75 fedettpályás világcsúcsok 60 és 200 méteren

pen | 2012-01-20 | Nincs hozzászólás!

Robert Lida 2011. november 11-én múlt el 75 éves, így új korcsoportba lépett, ahol nem is várattak magukra sokat a rekordok: pár nappal ezelőtt egy fedettpályás versenyen 60 méteren 8.49-et, 200 méteren pedig 27.03-at futott. Mindkettő új korosztályos világcsúcs. A pályán, ahol Lida a rekordokat futotta, nem voltak megdöntve a kanyarok, ami 200 méteren tovább nehezítette a dolgát.

Ritzenhein egy időre felhagy a maratonokkal

pen | 2012-01-17 | 2 hozzászólás

Miután a szombati olimpiai válogatóversenyen csak negyedik helyezett lett - és így kimarad az USA olimpiai maratoni csapatából - Dathan Ritzenhein azt tervezi, visszatér a pályaversenyzéshez. A közeli jövő biztosan erről szól majd, de lehet, hogy a távolabbi jövőre nézve is ez lesz a nyerő stratégia. 

Erdélyi Zsófia olimpiai A szintet futott a Houston Marathonon

pen | 2012-01-16 | 2 hozzászólás

Egy nappal a maratoni olimpiai válogatóverseny után rendezték meg Houstonban a Chevron Houston Marathont és az Aramco Houston Félmaratont. Erdélyi Zsófia a klasszikus távon abszolút 5. és korosztályos 1. helyet szerzett és kiváló 2:36:56 időeredménnyel kvalifikálta magát az olimpiára. A maratoni és a félmaratoni távon is új pályacsúcsok születtek, nőknél és férfiaknál egyaránt. 

Újabb tanulmány a maratonfutók szívéről

pen | 2012-01-12 | 25 hozzászólás

A napokban egy nagyobb mintán alapuló tanulmány látott napvilágot a maratonfutás egészségügyi kockázataival kapcsolatban. A New England Journal of Medicine orvosi szaklap legújabb számában bemutatott kutatás keretében 10,9 millió futó adatait elemezték, akik maratoni illetve félmaratoni versenyeket futottak az USA-ban 2000 és 2010 között. A tanulmány végkövetkeztetése az, hogy a verseny közben bekövetkező szívmegállás egyrészt ritka, másrészt pedig általában már létező szívbetegségek következménye. 

Tájfutás és geocaching programok gyerekeknek

pen | 2012-01-12 | 9 hozzászólás

A kutatások szerint a magyar gyerekek - a négy és tizennégy év közötti korosztálybeliek - naponta átlagosan több mint három órát töltenek a képernyő előtt. Az utóbbi évtizedben a fiatalok fizikai teherbíró képessége csökkent, a gyerekek 40-60 százalékánál kimutatható valamilyen testtartási rendellenesség. Életkortól függően 5-25 százalék gyakoriságú az elhízott gyermekek aránya. 

25 településről 43 futó nagykövet

pen | 2012-01-11 | 17 hozzászólás

Futónagyköveteket választott a BSI, akiktől azt várja, hogy segítsenek a futás, az egészséges életmód népszerűsítésében, hogy szervezzék össze a környékbeli futókat és segítsenek nekik a felkészülésben, a nevezésben. 25 településen összesen 43 nagykövetet „neveztek ki". 

Akik évtizedek óta egy napot sem hagynak ki

pen | 2012-01-10 | 17 hozzászólás

A United States Running Streak Association (USRSA) elnevezésű amerikai futóklubnak csak az lehet a tagja, aki legalább egy éve minden nap fut. A jelenlegi csúcstartó a 61 éves Mark Covert, aki 43 éve nem hagyott ki egy napot sem és még mindig folytatja. Ha jól számolom, ő 18 évesen kezdte el. 

2011-ben történt, második rész

pen | 2012-01-10 | Nincs hozzászólás!

Világcsúcsok, győzelmek, vegán kaja, Spartathlon, UTMB, Edzésonline VIP sátor, úszómaraton, sárkányhajó. Folytatjuk szubjektív összefoglalónkat a tavalyi év érdekes itthoni és külföldi sporthíreiről, ahogy azt nálunk olvashattátok. 

Atléták és edzők mondták – hétvégi nyilatkozatok

pen | 2012-01-09 | 7 hozzászólás

Blogbejegyzések és nyilatkozatok következnek Ryan Halltól, Kenenisa Bekelétől, Alberto Salazartól és Patrick Makautól a pihenésről, a világcsúcsról, az olimpiáról és a maratonról. 

A túlzott testedzés gyengítheti az immunrendszert

pen | 2012-01-09 | 10 hozzászólás

Mike Gleeson, a brit Loughborough-i Egyetem professzora felmérések adatai alapján arra jutott, hogy a napi gyors gyaloglás akár egyharmaddal is csökkentheti a felsőlégúti megbetegedések esélyét. Ugyanakkor egy hosszan tartó, megerőltető testedzést követő időszakban, pl. egy maratoni futás utáni hetekben, akár hatszorosára is megnőhet az ilyen típusú megbetegedés veszélye - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap. 

113 maratoni verseny egy éven belül - új rekord

pen | 2012-01-06 | 11 hozzászólás

R. Laurence Macon december 31-én, 67. születésnapján teljesített egy szilveszteri maratoni versenyt Allen városában, nem messze Dallastól. Ez volt a texasi ügyvéd 113. maratoni versenye 2011-ben, amivel új világrekordot ért el. 

Kenenisa Bekele puha futópályát építtet magának

pen | 2012-01-05 | 1 hozzászólás

Bár az elmúlt két évben sokat hátráltatták a sérülések, az 5000 és 10000 méteren is világcsúcstartó Kenenisa Bekele komolyan készül az olimpiára. Mivel a túl kemény pályákon hajlamos megsérülni, most saját pénzén egy puhább futópályát építtet magának. 

Közel hatszázan futottak szilveszterkor Békéscsabán

pen | 2012-01-05 | 2 hozzászólás

Közel hatszázan vettek részt a Békéscsabán megrendezett szilveszteri futáson. Az év utolsó napján immár a 24. Szilveszteri Futógálát szervezte meg a Buda-Cash Békéscsaba. 

Papp Krisztina kilencedik lett Bolzanóban

pen | 2012-01-04 | Nincs hozzászólás!

Papp Krisztina kilencedik lett a szilveszteri bolzanói utcai futóversenyen. A férfiaknál Edwin Soi, a nőknél Vivian Cheruiyot győzött. A futókat tizenötezer lelkes néző biztatta a pálya mentén. 

2011-ben történt, első rész

pen | 2012-01-03 | Nincs hozzászólás!

Világcsúcsok, visszatérések, győzelmek, Armstrong, Phelps, Wanjiru, Ultrabalaton, Borvidék, KH maratonváltó. Következzen egy szubjektív összefoglaló a tavalyi év érdekes itthoni és külföldi sporthíreiről, ahogy azt nálunk olvashattátok. Első rész. 

Mától lehet nevezni a New York City Marathonra

pen | 2012-01-02 | 19 hozzászólás

Ma este hatkor nyílik meg a nevezés az idei New York City Marathonra. Idén a futóknak mélyebben kell belenyúlniuk a pénztárcájukba, a nevezési díj ugyanis 60 dollárral, azaz több mint 14.000 forinttal emelkedett. 

Tariku Bekele és Priscah Jeptoo nyert Sao Paulóban

pen | 2012-01-02 | Nincs hozzászólás!

Az olimpiai bajnok Kenenisa Bekele öccse, Tariku nyerte a férfiak versenyét a 87. alkalommal megrendezett szilveszteri futáson Sao Paulóban. A nőknél a kenyai Priscah Jeptoo volt a leggyorsabb. 

És Te hol futsz szilveszterkor?

pen | 2011-12-26 | 10 hozzászólás

Íme néhány ötlet, ha az év utolsó napján is futócipőt szeretnél húzni: szilveszteri futások a fővárosban és vidéken. Hozzászólásban várjuk további szilveszteri futóversenyek linkjeit is!

Kovács Tamás továbbra is jó formában

pen | 2011-12-13 | 5 hozzászólás

A 16. alkalommal megrendezett Reggio Emilia Maratonon az egyéni csúcsot futó Kovács Tamás második helyen célba. Az idén már olimpiai kvalifikációt elért veszprémi atléta 2;14:23 órás eredményénél csak a marokkói Mokrai Lanchen futott gyorsabban/2:12:29. 

Paula Radcliffe ott lesz a Londoni Olimpián

pen | 2011-12-07 | Nincs hozzászólás!

Kedden hivatalosan is bejelentették, hogy Paula Radcliffet beválasztották a brit olimpiai csapatba. A futónő a maratonon állhat majd rajthoz 2012-ben. 

Erdélyi Zsófia nyerte a Las Vegas Marathont

pen | 2011-12-06 | 4 hozzászólás

Az Egyesült Államokban tanuló Erdélyi Zsófia nyerte meg a nők versenyét a vasárnapi Las Vegas Marathonon. Zsófi 2:48:59 órás eredménnyel győzött a nagyon nehéz útvonalon, délután megrendezett viadalon, melynek első magyar női győztese lett. 

Több mint 40 ezren ötpróbáztak március óta

pen | 2011-12-02 | Nincs hozzászólás!

Több mint 40 ezer amatőr sportoló vett részt március óta az EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012 elnevezésű rendezvényeken, amelyeken a versenyzők gyaloglásban, futásban, kerékpározásban, úszásban és triatlonban mérték össze erejüket az egészséges életmód jegyében. 

Kórházban ápolják Rózsavölgyi Istvánt

pen | 2011-11-28 | 1 hozzászólás

Az utóbbi időben jelentősen megromlott a 82 éves futólegenda egészségi állapota, szív- és tüdőpanaszok miatt került a tatai Szent Erzsébet kórházba. A család tájékoztatása szerint orvosai bizakodóak, hogy a kiváló sportoló mihamarabb felépül betegségéből. 

Bekele és Gigi nyerte a Firenze Maratont

pen | 2011-11-28 | 5 hozzászólás

Kettős etióp győzelem született a hétvégén az új útvonalon megrendezett Firenze Maratonon. A férfiaknál Berga Birhanu Bekele nyert 2:09:52-vel, a nőknél Asha Gigi győzött, ideje 2:31:36 volt. 

Új, gyorsabb útvonalon halad a Firenze Maraton

pen | 2011-11-25 | Nincs hozzászólás!

A 2011-es Firenze Maraton laposabb és gyorsabb útvonalon halad majd mint korábban. Közelebb került egymáshoz a rajt és a cél, így a logisztika is egyszerűsödik a több mint 9000 nevező számára.

Fedettpályás szezonra készül Asafa Powell

pen | 2011-11-23 | Nincs hozzászólás!

A korábbi 100 méteres világcsúcstartó Asafa Powell bejelentette, hogy nyolc év után idén először a téli szezonban több fedettpályás versenyen is rajthoz áll majd. 

Steve Robbins 68 évesen is nagyon gyors

pen | 2011-11-23 | 1 hozzászólás

Az M65-ös kategória sprinter világbajnoka, Steve Robbins egy riport kedvéért versenybe szállt pár egyetemistával 100 méteren, és egy kicsit megtréfálta őket. 

Steve Mullingst dopping miatt örökre eltiltották

pen | 2011-11-22 | Nincs hozzászólás!

Doppingvétség miatt örökös eltiltással sújtotta Steve Mullings világbajnok jamaicai sprintert hazájában egy háromtagú fegyelmi bizottság. A testület már a múlt pénteken bűnösnek mondta ki a 28 éves sprintert, akinek a júniusi országos bajnokságon adott mintájában bukkantak tiltott szer (furoszemid) nyomaira a szakemberek. 

Gebrselassie nyerte a Seven Hills Run futóversenyt

pen | 2011-11-21 | 2 hozzászólás

1994 és 2005 után idén ismét Haile Gebrselassie nyerte meg a 15 km-es távú ABN-AMRO Zevenheuvelenloop (Seven Hills Run) futóversenyt Hollandiában. 

Két futó meghalt a Philadelphia Marathonon

pen | 2011-11-21 | 5 hozzászólás

Két versenyző meghalt a vasárnap megrendezett philadelphiai maratoni futóversenyen. A CBS televízió értesülése szerint az egyikük, egy 21 éves, ázsiai férfi a célban, a másik, egy 40 éves fehér férfi pedig mintegy 400 méterrel a beérkezés előtt esett össze. Rajtuk kívül még 10 versenyzőt szállítottak kórházba rosszullét miatt. 

Intersport Balaton Maraton és Félmaraton fotók, eredmények

sepi | 2011-11-20 | 4 hozzászólás

Ott voltunk a félmaratonon, fotóztunk, futottunk, jó volt. 

39. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny - eredmények

pen | 2011-11-18 | Nincs hozzászólás!

Megszakítás nélkül, immáron 39. alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Rajkai emlékverseny Debrecenben. Több mint 150 indulóval - szeles, hűvös időben rajtolt a hagyományos mezei a 4 és 10 km-es távokon. A versenyen jelen voltak a 38 éve elhunyt Dr. Rajkai Tibor egykori versenyzői, tanítványai is. Mind a két táv izgalmas versenyeket hozott. 

Futós videók

pen | 2011-11-16 | 1 hozzászólás

Három futós videót hoztam, remélem segítenek kicsit fenntartani a motivációt az egyre hidegebb időben. Az első a Piros 85-ről, a második a tarahumara indiánokról, a harmadik pedig az elit maratoni tempóról szól. 

Nem működött New Yorkban a mobilos futó követés

pen | 2011-11-10 | Nincs hozzászólás!

Idén sem működött rendesen az a mobiltelefonos alkalmazás, melyet a New York City Marathon szervezőgárdája kínált a szurkolóknak. A program alaposan próbára tette a felhasználók türelmét, valós idejű információt viszont alig volt képes szolgáltatni a versenyzőkről. 

Megmarad Paula Radcliffe női maratoni világcsúcsa

pen | 2011-11-10 | 5 hozzászólás

Az IAAF döntött: az eddig utcai futóversenyeken elért női világcsúcsok megmaradnak, a jövőben viszont csak azokat a női rekordokat ismerik majd el hivatalosan, melyek csak-női versenyeken születnek. 

Hatalmas pályacsúcs a New York City Marathonon

sepi | 2011-11-06 | 2 hozzászólás

Geoffrey Mutai hatalmas új pályacsúccsal, 2:05:06-os idővel nyerte meg a New York City Marathont, Emmanuel Mutai és Tsegaye Kebede előtt. A női versenyt az etióp Firehiwot Dado nyerte, honfitársnője, a New Yorkban élő Buzunesh Deba és a versenyben 40 kilométerig vezető kenyai Mary Keitany előtt.

Megdőlhet a New York City Marathon pályacsúcsa

pen | 2011-11-04 | 2 hozzászólás

2011-ben a World Marathon Majors sorozatban szereplő összes maraton pályacsúcsát megdöntötték. Vajon az utolsó WMM versenyen, New Yorkban is sikerülni fog a csúcsdöntés? 

Pistoriusnak az olimpia évében is bizonyítania kell

pen | 2011-11-04 | Nincs hozzászólás!

A dél-afrikai Pistoriusnak még nem elég az A-szint teljesítése, ha indulni akar a londoni olimpián. Még nem érezheti magát olimpiai indulónak Oscar Pistorius, a Dél-Afrikai Olimpiai Bizottság (SASCOG) ugyanis nem elégszik meg azzal, hogy a művégtagokkal futó sprinter idén teljesítette 400 méteren a londoni szerepléshez szükséges erősebbik kvalifikációs szintet. 

Szigetfutás szombaton este, sötétben - vigyetek fejlámpát!

pen | 2011-11-03 | Nincs hozzászólás!

Mivel a következő Szigetfutás szombatja hivatalosan munkanap lesz (november 5-e), a szervezők úgy döntöttek, este 6-ra tolják el a rajtot. 

Az ősember gyorsabban futott mint Usain Bolt

pen | 2011-11-03 | 6 hozzászólás

Vigyázzunk az olyan kijelentésekkel, hogy Usain Bolt a valaha élt leggyorsabb lábú ember! A húszezer évvel ezelőtt élt emberektől származó lábnyomok elemzése alapján úgy tűnik ugyanis, hogy elődeink képesek voltak Bolt sebességével futni. Mondjuk nekik elég erős motivációt adott a maximális sebesség eléréséhez, hogy vagy épp a vacsorájukat üldözték, vagy a vacsorává válás elől menekültek :o) 

Maratonfutás közben fog rajzolni a művész

pen | 2011-11-02 | 7 hozzászólás

Vasárnap a New York City Marathon közben Christoph Niemann ceruzával a kezében fut majd, és a futás közben ihletett és megrajzolt „műveket” egyből közzé is teszi. A rajzokat az érdeklődők a Twitteren tekinthetik majd meg. 

75 éves szupernagyi: új női W75-ös világcsúcsok 400 és 800 méteren

pen | 2011-10-28 | Nincs hozzászólás!

Az amerikai Jeanne Daprano néhány héttel a 75. születésnapja után két korcsoportos világcsúcsot futott, 400 és 800 méteren lett a világ leggyorsabbja. 

Kenya: 18 országgyűlési képviselő is rajtoz áll a Nairobi Marathonton

pen | 2011-10-27 | Nincs hozzászólás!

Kenyában a politikusok nem csak nyilatkozataikkal támogatják a tömegsportot: 18 országgyűlési képviselő bejelentette, hogy vasárnap ők is rajthoz állnak a Nairobi Marathonon. 

Izlandi gleccseren csapatépítenek a belga olimpikonok

pen | 2011-10-26 | Nincs hozzászólás!

A belga ikrek, Kevin és Jonathan Borlée hét társukkal együtt egyhetes csapatépítő kalandtúrára utazott Izlandra. A kilenc atléta 80 kilométert tesz meg az ország második legnagyobb gleccserén, a Langjökull-on úgy, hogy közben öt éjszakát töltenek a hidegben sátrazva. A túra során felmásznak 1300 méter fölé, miközben a hőmérséklet a -15 fokot is elérheti. 

Futás: 39. alkalommal Rajkai emlékverseny Debrecenben

pen | 2011-10-25 | 2 hozzászólás

November 13-án, vasárnap 39. alkalommal kerül megrendezésre a Rajkai emlékverseny. A debreceni Nagyerdőben rajthoz álló atléták futásukkal idén is a két eredményes edzőre, Rajkai Tiborra és Kerékgyártó Lászlóra emlékeznek.  

Futókat gázolt halálra egy részeg sofőr Johannesburgban

pen | 2011-10-24 | 3 hozzászólás

Öt futó vesztette életét abban a balesetben, amit egy részeg sofőr okozott a hétvégén Johannesburgban. A Mercedes-Benz ML 500 típusú kocsi sofőrje szombaton hajnali hat óra körül hajtott bele a hatfős csoportba. A futók a november 6-i Soweto Marathonra készültek. 

Futás: Végleges a New York City Marathon elit mezőnye

pen | 2011-10-21 | Nincs hozzászólás!

A verseny szervezői bejelentették, hogy a vb bronzérmes etióp Feyisa Lelisa és a kétszeres EB érmes orosz Inga Abitova is rajtoz áll New Yorkban. A férfi mezőnyben pedig ott lesz minden idők harmadik leggyorsabb félmaratoni futója, a kenyai Mathew Kisorio, aki élete első maratonját futja majd. 

Jótékonysági licit a New York Marathon előtt

pen | 2011-10-20 | Nincs hozzászólás!

A közelgő New York Marathon előtt még tart egy utolsó pillanatos jótékonysági árverést a versenyt szervező New York Road Runners. Megnéztem, mikre lehet licitálni, és hol járnak jelenleg a licitek. 

Ed Whitlock új maratoni világcsúcsa 80 évesen

pen | 2011-10-19 | 4 hozzászólás

Ed Whitlock 1931 március 6-án született, azaz elmúlt 80 éves. És új korcsoportjában megállás nélkül ontja a világcsúcsokat: márciusban 1500 és 3000 méteren és 4x400-as váltóban, áprilisban maratonon, júniusban 5000 és 10000 méteren javította meg a fennálló M80-as rekordokat. A hétvégén pedig saját maratoni világcsúcsát is túlszárnyalta. 

Százéves a világ legöregebb maratonfutója

pen | 2011-10-17 | 4 hozzászólás

A brit Fauja Singh - aki teljesítményével a világ legöregebb maratoni futója - 8 óra 25 perc és 16 másodperc alatt tette meg a 42 kilométeres távot. Bár csak a 3850. lett a vasárnap Torontóban a maratonon, még így is megelőzte öt versenytársát. 

Kocogó óra egyetemistáknak Debrecenben

pen | 2011-10-14 | 8 hozzászólás

A Debreceni Egyetemen új típusú testnevelésórákkal igyekeznek rendszeres mozgásra bátorítani a fiatalokat. Választható pl. kocogó óra is, ezt reggelente a szabadban tartják meg a testnevelők. 

Külföldi atlétika hírek: Radcliffe, Gebrselassie, Mutai

pen | 2011-10-13 | Nincs hozzászólás!

Paula Radcliffe világcsúcsa megmentéséről tárgyal a sportág nemzetközi szövetségével. Haile Gebrselassie félmaratonon áll rajthoz Birminghamben. Geoffrey Mutai szerint az új maratoni világcsúcs nem lesz hosszú életű. 

Mosop pályacsúccsal nyerte meg a Chicago Marathont

pen | 2011-10-12 | 2 hozzászólás

A kenyai Moses Mosop új pályacsúccsal nyerte meg vasárnap a 34. Bank of America Chicago Marathont, míg a nőknél Liliya Shobukhova minden idők 4. legjobb női maratoni idejével győzött. 

Jótékonysági felhívás Boronkay Pétertől

pen | 2011-10-07 | 7 hozzászólás

Kétszeres világbajnok paratriatlonistánk, Boronkay Péter kéri a segítségeteket fogyatékos gyerekek számára. 

Az idei év leggyorsabb európai maratoni ideje: 2:09:26

pen | 2011-10-06 | Nincs hozzászólás!

Az ukrán Oleksandr Sitkovskyy vasárnap a hazájában megrendezett Belaya Tserkev Marathonon győzött az idei év legjobb európai maratoni idejét futva. A 2:09:26 egyben egyéni csúcs a 33 éves ukrán futó számára és új pályacsúcs is ezen a versenyen. 

A Sashegyi Gepárdok nyertek a maratoni csapatversenyben

pen | 2011-10-05 | 2 hozzászólás

A hazai maratoni csapatversenyek 67 éves történetében első alkalommal nyert egyetemi amatőr futócsapat országos bajnokságot. A Vasas öt éves győzelmi sorozatát törte meg az ELTE-BEAC keretei között Szabó Gábor (ELTE TTK, 2009-es egyéni OB ezüstérmes) vezetésével készülő hallgatói futókör. A Beda Szabolcs, Szabó Gábor és Pach Péter Pál összeállítású csapat 8:00:28-as összidővel ért célba. 

Hétvégén volt: Kassai Békemaraton, San José félmaraton

pen | 2011-10-05 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Elijah Kemboi és a fehérorosz Maryna Damantsevich nyerte a 88. Kassai Maratont vasárnap. A San Jose félmaratonon Meb Keflezighi és Deena Kastor volt a leggyorsabb. 

Kiprotich és Földingné nyerte a SPAR Budapest Maratont

pen | 2011-10-04 | Nincs hozzászólás!

A 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál különböző távjaira idén összesen 16.350-en neveztek, köztük több mint 2000 külföldi futó. A maraton férfi versenyét Elisha Kiprotich nyerte, míg a nőknél Földingné Nagy Judit volt a leggyorsabb. 

Spar Maraton 2011 - Több mint 1000 kép

sepi | 2011-10-02 | 8 hozzászólás

Remek hangulatban telt az Edzésonline sátorban a mai Spar Budapest maraton. Majd mind a 100 feliratkozott felhasználónk megjelent és remek hangulatot varázsolt az immáron duplájára nőtt sátorba. Jól fogyott a jeges kóla, amire a szinte augusztusi kánikulában nagy szükség is volt, és köszönjük a sok finom süteményt is amit hoztatok.

Futás: Mutai, Kilel és Keitany is rajthoz áll a New York City Marathonon

pen | 2011-09-29 | 1 hozzászólás

Az idei Boston Marathon győztesei, Geoffrey Mutai és Caroline Kilel is rajthoz áll majd november hatodikán az ING New York City Marathonon, és csatlakozik hozzájuk az idei londoni győztes, félmaratoni világcsúcstartó Mary Keitany is. 

Kütyüimádóknak: Brit fejlesztők új futós játékra gyűjtenek

pen | 2011-09-29 | Nincs hozzászólás!

Már közel 2500 pénzügyi támogatója van annak a fejlesztési projektnek, melynek keretében ZOMBIES, RUN! címmel új iOS/Android játékot készítenek brit programozók. 

26. SPAR Budapest Maraton – szervezői interjú

pen | 2011-09-27 | 8 hozzászólás

A közelgő 26. SPAR Budapest Maraton kapcsán a BSI két munkatársát, Máth István versenyigazgatót és Tamás Krisztián marketingvezetőt kérdeztem a maraton körüli szervezési feladatokról. 

Futás: Keitany pályacsúccsal nyerte a félmaratont Lisszabonban

pen | 2011-09-27 | Nincs hozzászólás!

A félmaratoni világcsúcstartó kenyai Mary Keitany saját versenycsúcsát megjavítva nyerte meg vasárnap a Vodafone RTP Portugal félmaratont. A nőknél és a férfiaknál is hármas kenyai győzelem született. 

Futás: Az Operaház művészei is köszöntik majd a maratonistákat

pen | 2011-09-23 | Nincs hozzászólás!

Október 2-án rajtol az 56-osok teréről a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton® és Futófesztivál. Ez a nap nem csak a maratonról szól, hiszen az egyéni és váltós 42 km mellett 30, továbbá 7 és 3,5 kilométeres távon, illetve a 600 méteres családi futáson is rajthoz állhattok - és persze vár titeket az Edzésonline sátor is!

Atlétika: Mo Farah 2017-ben már maratoni távon versenyezne

pen | 2011-09-22 | Nincs hozzászólás!

A daegui világbajnokságon öt- és tízezer méteren is érmet szerző Mo Farah is támogatja a londoni pályázatot a 2017-es atlétikai vb megrendezésére. A 28 éves atléta úgy nyilatkozott, fantasztikus dolog lenne, ha 2017-ben hazai közönség előtt versenyezhetne a világbajnokságon, de akkor már a maratoni távon állna rajthoz. 

Atlétika: Radcliffe világcsúcsáért küzd az AIMS és a WMM

pen | 2011-09-22 | 4 hozzászólás

Az öt legnagyobb maratonfutó-versenyt tömörítő szervezet, a WMM és a 300 nemzetközi viadalt képviselő AIMS együtt tiltakozik amiatt, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) néhány hete hozott döntése értelmében januártól már nem számítana világcsúcsnak a brit Paula Radcliffe 2:15:25 órás eredménye. Radcliffe is nyilatkozott már az ügyben.

Futás: Majdnem megdőlt Gebre 10 mérföldes csúcsa

pen | 2011-09-20 | 1 hozzászólás

Minden idők második legjobb eredményét futotta Leonard Patrick Komon tíz mérföldön a hétvégén Hollandiában. A kenyai futó mindössze négy másodperccel maradt el Haile Gebrselassie idejétől. Zersenay Tadese ugyanekkor egy órán belüli félmaratont futott Portugáliában. 

Jótékonysági akciók a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon

pen | 2011-09-18 | Nincs hozzászólás!

A SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon hagyománya van a jótékonysági akcióknak, adománygyűjtéseknek. Idén a Budapest Sportiroda-BSI a Magyar Vöröskeresztnek és négy különböző alapítványnak nyújt lehetőséget az adománygyűjtésre október 2-án, az ország legnagyobb futóeseményén. 

Edzésonline VIP sátor a Spar Budapest Nemzetközi Maratonon

pen | 2011-09-13 | 9 hozzászólás

Mivel a Nike félmaratonon nagy sikert arattunk sátras kezdeményezésünkkel, jön a második forduló: a Spar Budapest Nemzetközi Maratonon is lesz Edzésonline VIP sátor! Bármelyik távon indulsz, szeretettel várunk!

A maratonfutásról - interjú Szűcs Csabával

pen | 2011-09-09 | 10 hozzászólás

A magyar maratoni csúcsot 1993 óta Szűcs Csaba tartja, 2 óra 12 perc 10 másodperces idővel. Vele beszélgettem a csúcsról és az odáig vezető útról. 

Hétvégi eseményajánló: szeptember 10-11.

pen | 2011-09-07 | 4 hozzászólás

Erre a hétvégére egy fővárosi éjszakai futást, egy vidéki kisvasút üldözést, 20 és 110 km közötti gyalogos és bringás túrákat, fővárosi kerékpáros napot és egy ózdi triatlon versenyt ajánlunk a figyelmetekbe. További eseményeket is találhattok az eseménynaptárunkban. Ha tudsz olyan eseményről, ami nem szerepel a naptárunkban, hozzászólásban linkeld be a kiírást, hogy a többiek is értesüljenek róla! 

Vasárnap Nike Budapest Félmaraton

pen | 2011-09-02 | 14 hozzászólás

Vasárnap 26. alkalommal rajtol el a Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton a Városligetből. Egyéniben, párban vagy hármasban is teljesíthető a félmaratoni táv, a rövidtávok kedvelőit pedig a Ligetkör 3,5 kilométeres távja várja. 

Mire megy el a nevezési díj?

pen | 2011-08-25 | 21 hozzászólás

Az USA-ban tavaly az átlagos maratoni nevezési díj tavaly 85 dollár körül mozgott - ez az összeg 2006-ban még 66 dollár volt (egy dollár jelenleg kb. 188 forint). A Runners' World legfrissebb számában találtam egy elemzést arról, hogy mire is költik el a versenyszervezők a résztvevőktől beszedett nevezési díjakat. 

Hétvégi eseményajánló: augusztus 25-28.

pen | 2011-08-26 | Nincs hozzászólás!

Távúszást, hegyikerékpáros maratont, jótékonysági futást, és betyáros triatlon versenyt ajánlunk a figyelmetekbe erre a hétvégére. További eseményeket is találhattok az eseménynaptárunkban. Ha tudsz olyan eseményről, ami nem szerepel a naptárunkban, hozzászólásban linkeld be a kiírást, hogy a többiek is értesüljenek róla! 

Új helyszínen a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton

pen | 2011-08-20 | Nincs hozzászólás!

Gondolom, mindannyian tudjátok már, de sosem árt elismételni: idén ne emlékezetből induljatok a Nike félmaraton rajtjához, a verseny ugyanis kinőtte eredeti helyét, és elköltözött a Széchenyi Fürdő előtti térről!

Edzésonline VIP sátor a Nike Budapest Félmaratonon

sepi | 2011-08-20 | 25 hozzászólás

Új szolgáltatással kedveskedünk hűséges felhasználóinknak az idei 26. NIKE Budapest Félmaratonon. Kicsit jobban kimozdulva az offline térbe megkíséreljük összegyűjteni egy helyre a lehető legtöbb edzésonlineost, hogy egy pici plusz hangulattal és közösségi élménnyel járuljunk hozzá a verseny sikeres teljesítéséhez.

Hétvégi eseményajánló augusztus 17-21.

pen | 2011-08-17 | 2 hozzászólás

Futás, többnapos hegyikerékpáros maraton, tiszai úszóverseny és tereptriatlon szerepel eheti ajánlónkban. További eseményeket is találhattok az eseménynaptárunkban. Ha tudsz olyan eseményről, ami nem szerepel a naptárunkban, hozzászólásban linkeld be a kiírást, hogy a többiek is értesüljenek róla! 

Hétvégi eseményajánló: augusztus 13-14.

pen | 2011-08-10 | 2 hozzászólás

Tóátúszást, tó-körbefutást, vármaratont, országúti kerékpárversenyt és triatlon világkupát ajánlunk a figyelmetekbe erre a hétvégére. További eseményeket is találhattok az eseménynaptárunkban. Ha tudsz olyan eseményről, ami nem szerepel a naptárunkban, hozzászólásban linkeld be a kiírást, hogy a többiek is értesüljenek róla! 

Egy hónap múlva 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton

pen | 2011-08-05 | 5 hozzászólás

Szeptember 4-én rajtol a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton mezőnye. Magyarország legnagyobb félmaratoni futóeseménye egyben a Budapest Sportiroda-BSI őszi futószezonjának első versenye. 

Hétvégi eseményajánló - augusztus 6-7.

pen | 2011-08-04 | Nincs hozzászólás!

Minimaraton, hegyibringa, futó-kerékpáros maratonváltó, családias triatlon verseny, Balatonátúszás és atlétikai OB szerepel a mostani hétvégére szóló programajánlónkban. További eseményeket is találhattok az eseménynaptárunkban. Ha tudsz olyan eseményről, ami nem szerepel a naptárunkban, hozzászólásban linkeld be a kiírást, hogy a többiek is értesüljenek róla! 

Két hónap múlva rajtol a 26. SPAR Budapest Maraton® és Futófesztivál mezőnye

pen | 2011-08-03 | 17 hozzászólás

Október 2-án kerül sor az ország legnagyobb futóeseményére, a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton® és Futófesztiválra. A versenyen nyolc különböző számban állhatnak rajthoz a futás kedvelői. 

Gyulai Memorial: Powell kétszer is 10 mp-en belül futott

pen | 2011-07-31 | Nincs hozzászólás!

Asafa Powell 9.86 mp-cel nyerte a férfi 100 méteres síkfutást szombaton a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon - a jamaicai az első sprinter, aki Magyarországon 10 mp-en belül ért célba ezen a távon. 

Egészségünk szempontjából jobb a futás és kerékpározás, mint a súlyemelés

pen | 2011-07-27 | Nincs hozzászólás!

A rendszeres testmozgás az egészség alapvető eleme, a mozgáshiány pedig veszélyes betegségek jelentős kockázati tényezője. A fizikai terhelésnek viszont sokféle formája létezik és ezért amerikai kutatók azt vizsgálták, hogy az igen gyakori anyagcsere tünetcsoport milyen mozgásformával javítható a legeredményesebben. 

Oscar Pistorius kvalifikálta magát a világbajnokságra

pen | 2011-07-20 | 1 hozzászólás

Utolsó kísérletével a kétoldali alsóvégtag-amputált sprinter Oscar Pistorius kvalifikálta magát a világbajnokságra. Az olasz versenyen Pistorius 45.07-et futott. 

ÁFA-akció a Nyúlcipőboltban (X)

pen | 2011-07-14 | Nincs hozzászólás!

Július 14-augusztus 19-ig az összes cipőnk árából elengedjük a 25%-os ÁFA-t.  A kedvezményt minden cipőnél az eredeti listaárból vonjuk le, a készleten lévő cipőinkből.

Délibáb futás: Kánikulai sportfesztivál a Hortobágyon

pen | 2011-07-10 | 2 hozzászólás

38 fokos kánikula várta a rekord létszámú nevezőt a 8. E.ON Délibáb Sportfesztiválon. A félmaratoni távon Beda Szabolcs és Rozsnyai Lilla győzött.

Tájfutás: magyar aranyérem a hazai rendezésű szenior vb-n

pen | 2011-07-10 | Nincs hozzászólás!

Wengrin Ágnes aranyérmet nyert a Baranya megyében rendezett, pénteken befejeződött szenior tájékozódási futó-világbajnokságon. 

Ma este 200 méteren áll rajthoz Usain Bolt

pen | 2011-07-08 | Nincs hozzászólás!

200 méteren áll rajthoz Usain Bolt ma este a Gyémánt Liga párizsi fordulóján. „Nagyon sokat edzettem, a versenyen már minden csak a megfelelő kivitelezésen múlik majd." – nyilatkozta a verseny előtti sajtótájékoztatón a sprinter. 

6000 liter víz és iso a Délibáb futás frissítőasztalain

pen | 2011-07-06 | Nincs hozzászólás!

Július 9-én a Hortobágyon zárul a BSI tavaszi-nyári futószezonja a 8. E.ON Délibáb Sportfesztivállal. Az eseményen a félmaratoni, valamint a 14 és 7 kilométeres futótávok mellett 56,8 és 28,6 kilométeres Mountain Bike Maratonon és Bringatúrán, illetve 22,7 és 7 kilométeres teljesítménytúrán állhatnak rajthoz az indulók.

Atlétika: Sapporo félmaraton, Gold Coast maraton

pen | 2011-07-04 | Nincs hozzászólás!

Kettős kenyai győzelem született az 54. Sapporo félmaratonon vasárnap Japánban. Két óra tíz percnyi futás után mindössze két másodperccel maradt le a pénzdíjról a Gold Coast maraton győztese Ausztráliában. 

Kerékpáros és futó klub ingázóknak Londonban

pen | 2011-07-01 | Nincs hozzászólás!

A Bikeradar portál adta hírül, hogy H2 néven egy új fitness klub nyílt a Sohoban (London), kimondottan a városba kerékpárral érkező ingázók valamint a munkába futva érkezők számára. A klub szolgáltatásai közé tartozik a kerékpárok fedett és őrzött tárolása, a zuhanyzók, az öltözőszekrények, és még sok kapcsolódó szolgáltatás. 

Versenyszervezők figyelem: Ingyen rajtszám a BSI-től

pen | 2011-06-30 | 6 hozzászólás

A BSI szabad rajtszám gyártó kapacitását ajánlja fel hazai futóversenyszervezőknek, az alábbiak szerint.

Ultrabalaton: Este fél hatkor elrajtolt a Mosolyfutás

pen | 2011-06-24 | Nincs hozzászólás!

Este fél hatkor elrajtolt a Mosolyfutás mezőnye. A szemerkélő eső ellenére vidáman futották végig kisebbek és nagyobbak a két kilométeres távot.

Atlétika: Campbell-Brown is fut a Gyulai emlékversenyen

pen | 2011-06-23 | Nincs hozzászólás!

A női 200 m kétszeres olimpiai bajnoka, a jamaicai Veronica Campbell-Brown is elfogadta a szervezők meghívását, és részt vesz július 30-án a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon. 

Atlétika: Hétvégi hírek, érdekességek

pen | 2011-06-20 | 5 hozzászólás

Haile Gebrselassie szeptemberben újra rajthoz áll a Berlin Marathonon. Ed Whitlock újabb hihetetlen M80-as világcsúcsokat futott a hétvégén. Yuki Kawauchi kórházba került egy 50 kilométeres ultra verseny után. Alberto Salazar vízben futtatja elit atlétáit, hogy elkerüljék a sérüléseket. 

Atlétika: Hírek, érdekességek itthonról és külföldről

pen | 2011-06-15 | 1 hozzászólás

Minczér Albert B szintet futott 3000 akadályon. Pásztor Bence ifjúsági világcsúcsot ért el  kalapácsvetésben. Linet Masai nyerte meg a csak nők számára rendezett 10 km-es futóversenyt New Yorkban. Havi 600 kilométert fut az amatőr japán futó aki bekerült a vb csapatba. Egy brit újságíró bejelentkezett a nemzeti doppingellenőrzési rendszerbe, hogy kipróbálja, milyen az élet a holléti nyilvántartás karmai között. 

Atlétika: Ed Whitlock ezúttal 5000 méteren futott M80 világcsúcsot

pen | 2011-06-10 | Nincs hozzászólás!

Kevesebb mint két hónappal maratoni M80-as világcsúcsa (3:25:40) után Ed Whitlock ismét rekodot döntött. Ezúttal 5000 méteren állt rajthoz és majdnem egy egész percet javítva a korábbi világcsúcson 21:02.38-as idővel ért célba. A korábbi rekord (Ed Benham - 21:57) 23 éves volt már. 

Atlétika: Lemaitre tovább javított 100 méteres idején

pen | 2011-06-08 | Nincs hozzászólás!

Christophe Lemaitre a jamaicai Yohan Blake (9.95) mögött ugyan csak második lett a montreuili atlétikai viadalon 100 méteres síkfutásban, 9.96 másodperces ideje azonban új egyéni és francia rekord valamint új U23-as Európa-csúcs is. 

Futás: Papp Krisztina hatodik lett Oslóban

pen | 2011-06-07 | Nincs hozzászólás!

Nem várt melegben futottak Európa legjobb 10000 méteres futói a norvég főváros legendás stadionjában, a Bislettben. A hosszúfutásnak kevésbé kedvező körülmények között a két fős magyar delegáció megállta helyét az Európa Kupán. 

Pap Csilla győzött a 16. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán

pen | 2011-06-05 | Nincs hozzászólás!

A mezőkövesdi Pap Csilla nyerte a 16. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálát. A BSI versenyen a résztvevők 7,5 kilométeres távon egyéniben és párban indulhattak, illetve rövidebb, 3,5 kilométeres futó, valamint 2,8 kilométeres gyalogló távon állhattak rajthoz. Az eseményre összesen 3100-an neveztek.

Keszthelyi Kilométerek: Szabó Gábor és Lubics Szilvia nyert

pen | 2011-06-05 | Nincs hozzászólás!

A maraton és félmaraton számra összesen 824-en neveztek a sorrendben negyedik Keszthelyi Kilométerek elnevezésű utcai futóversenyen, amely egyben az idén indult, három viadalból álló 4Run Félmaraton sorozat utolsó állomása is volt. 

Atlétika: Európa-csúcs és világcsúcsok a Pre Classic versenyen

pen | 2011-06-05 | 1 hozzászólás

A brit Mo Farah 10.000 méteren új Európa-csúcsot futott pénteken a Prefontaine Classic nemzetközi atlétikai versenyen Oregonban. Ugyanitt Moses Mosop világcsúcsot futott 25.000 és 30.0000 méteren. 

Svájci sikerek a WMRA Grand Prix második fordulójában

pen | 2011-06-03 | Nincs hozzászólás!

A svájci David Schneider és Bernadette Meier-Brandle nyerte meg a Franciaországban tegnap megrendezett Grand-Ballon hegyi futó versenyt (Willer Sur Thur) ami egyben a 2011-es WMRA Grand Prix versenysorozat második fordulója is volt. 

Londoni Olimpia: Elégedettek a tesztfutók a maratoni pályával

pen | 2011-06-02 | Nincs hozzászólás!

Kicsit sok benne kanyar, így kevés remény van világrekord közeli időeredményekre. Viszont remek taktikai verseny bontakozhat ki a pályán, mely London leglátványosabb részein vezet végig és kimondottan szurkoló-barát. 

Atlétika: David Rudisha felépült sérüléséből

pen | 2011-06-02 | Nincs hozzászólás!

A 800 méter világcsúcstartója David Rudisha bejelentette, hogy felépült sérüléséből és június 30-án tér vissza a versenyzéshez Svájcban, a Gyémánt Liga lausanne-i fordulójában. Rudisha sem Rómában sem Ostravában nem tudott rajthoz állni. 

Hazai versenyhírek: Ami lezajlott és ami most következik

pen | 2011-06-01 | Nincs hozzászólás!

Rövid válogatás nemrégiben lezajlott hazai versenyekről és hamarosan következő eseményekről.

Atlétika: Bolt 9.91-et, Campbell-Brown 10.76-ot futott

pen | 2011-06-01 | Nincs hozzászólás!

Usain Bolt 9.91-es idővel nyerte a férfi 100 métert az ostravai Golden Spike atlétikai versenyen. A nők vágtaszámában Veronica Campbell-Brown győzött, 10.76-os egyéni csúccsal. 

Nyereményjáték: Kisorsoltuk a második Polar órát is!

pen | 2011-05-24 | 10 hozzászólás

Elérkeztünk nyereményjátékunk utolsó sorsolásához. A Shop.Builder Webáruház által felajánlott Polar RS100-as pulzusmérő óra talált ma este is gazdára aktívan naplózó felhasználóink között.

Atlétika: Gyors 100 méterek hétvégéje

pen | 2011-05-23 | Nincs hozzászólás!

Remek futások Mullingstól, Chamberstől és Lemaitre-tól a hétvégén. A világ idei legjobb eredménye immár 9.89.

Atlétika: Usain Bolt a világ legeladhatóbb sportolója

pen | 2011-05-19 | 4 hozzászólás

A világ- és olimpiai bajnok sprinter Usain Bolt neve a világ 50 legeladhatóbb sportolóját tartalmazó lista élére ugrott, az NBA sztár LeBron James valamint Cristiano Ronaldo elé.

Majdnem kizárták, mert zenét hallgatott a maratonon

pen | 2011-05-18 | 6 hozzászólás

Vasárnap az idei Cellcom Green Bay Marathonon Kelly McClure egyáltalán nem számított rá, hogy bekerülhet a díjazott nők közé. Így nagyon örült, amikor kiderült, hogy ötödik lett. Mindaddig, amíg nem közölték vele: kizárták az elit versenyből, mert zenét hallgatott.

Nyereményjáték: Megvan az első Polar óra gazdája!

pen | 2011-05-17 | 10 hozzászólás

Ahogy azt megígértük, nyereményjátékunk folytatódik! Ma és jövő kedden a Shop.Builder Webáruház által felajánlott egy-egy Polar RS100-as pulzusmérő órát sorsolunk ki aktívan naplózó felhasználóink között.

Nyerményjáték: Polar pulzusmérő órákat sorsolunk

pen | 2011-05-17 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt héten már megszellőztettük, de most eljött a hivatalos bejelentés ideje is.
Folytatódik nyereményjáték sorozatunk, amelynek keretében ezúttal két pulzusmérő órát sorsolunk ki aktívan naplózó felhasználóink között. A nyereményeket a Shop.Builder Webáruház ajánlotta fel részetekre.

Atlétika: Sammy Wanjiru meghalt

pen | 2011-05-16 | 9 hozzászólás

Peking maratoni olimpiai bajnoka, a 24 éves Sammy Wanjiru vasárnap késő éjjel meghalt. Az első hírek szerint saját háza emeleti erkélyéről esett ki és a kórházban halt bele sérüléseibe. A hírt az atléta ügynöke, Federico Rosa is megerősítette.

Futás: Gebrselassie győzött Manchesterben

pen | 2011-05-15 | 2 hozzászólás

A várakozásoknak megfelelően Haile Gebrselassie nyerte vasárnap a Bupa Great Manchester Run elnevezésű 10 km-es utcai futóversenyt. 2005, 2009 és 2010 után idén negyedszer is győzött, ideje 28:10 volt. A nőknél meglepetésre - és a közönség nagy örömére - a brit Helen Clitheroe nyert, 31:45-ös új egyéni csúccsal.

KH Maratonváltó - Futottunk, fotóztunk

pen | 2011-05-15 | 5 hozzászólás

Idén is jól sikerült az Edzésonline-os maratonváltózás, ezúton is köszönjük minden maratonváltós és minimaratonváltós csapattagnak a részvételt.

Futás: Paula Radcliffe szerint 2:17 kellhet az olimpiai aranyhoz

pen | 2011-05-12 | 2 hozzászólás

Paula Radcliffe, a maratoni táv női világcsúcstartója egy interjúban elmondta, képesnek érzi magát a 2:20-on belüli maratonra. Keményen készül, és a hónap végén egy 10.000 méteres versenyen áll majd rajthoz.

Ilyen egy tipikus etióp futóedzés

pen | 2011-05-11 | 6 hozzászólás

Adharanand Finn sportújságíró hat hónapot töltött Kenyában és Etiópiában, az ottani elit futók edzésmódszereivel ismerkedve. Blogjában olvasható a tipikus etióp hosszútávfutó edzés leírása: cikkcakkozós erdei futás, a végén sprintek, majd levezető séta érdekes karmunkával.

Nyereményjáték: Megvan a harmadik nyertesünk is

pen | 2011-05-10 | 11 hozzászólás

A Nyúlcipőbolt és az Edzésonline együttműködésében indítottuk el "Nyerj egy futócipőt a lábadra" fantázianevű nyereményjátékunkat, amelynek keretében három hét alatt hetente egy-egy futócipőt és egy-egy edzésonline technikai pólót sorsolunk ki aktívan naplózó felhasználóink között. A szerencsés nyertesek maguk választhatják ki a nekik megfelelő futócipőt a Nyúcipőbolt teljes Asics, Mizuno és Nike választékából.

Futás: Női pályacsúcs született vasárnap a Prága Maratonon

pen | 2011-05-10 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap új pályacsúccsal (2:22:34) nyerte meg a Prága Maraton női versenyét a kenyai Lydia Cheromei. Rakonczai Bea 2:45:41 órás eredménnyel tízedik lett. A férfiaknál szintén kenyai győzelem született, Benson Barus ideje 2:07:07 volt. A veszprémi Kovács Tamás 2:17:43-as idővel - az olimpiai B szintnél jobb eredménnyel - A 14. helyen ért célba.

Zsigmond Előd és Csatári Mónika nyerte a Borvidék Félmaratont

pen | 2011-05-10 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén második alkalommal rendezték meg a Borvidék Félmaratont, 752 indulóval. Abszolútban szekszárdi sikerek születtek: nőknél a híres borász, Eszterbauer János felesége, Csatári Mónika, férfiaknál Zsigmond Előd győzött. A legfiatalabb versenyző a 12 éves Szekeres Zsolt, szekszárdi kajakos volt, abszolút 57. lett; a legidősebb a 76 éves Kiss György, Dunakesziről érkezett, 2:13 óra alatt teljesítette a nehéz pályát.

Maraton egy kislányért

pen | 2011-05-08 | 3 hozzászólás

A 37 éves Trever Miller profi baseball játékos, több mint egyévtizedes pályafutással a háta mögött. Mostanában azonban már nem a baseball, hanem a kislányával való közös futás nyújtja számára a legtöbb örömöt.

Egy verseny, ahol minden a borról szól (X)

pen | 2011-05-05 | 8 hozzászólás

A Borvidék Félmaraton idén is hű marad a nevéhez. Az indulók a dombok mellett a környéki „szőlőlével” is többször – és egyre fáradtabban :o) - találkozhatnak majd.

Nyereményáték: Kisorsoltuk második nyertesünket

pen | 2011-05-03 | 10 hozzászólás

A Nyúlcipőbolt és az Edzésonline együttműködésében indítottuk el "Nyerj egy futócipőt a lábadra" fantázianevű nyereményjátékunkat, amelynek keretében három hét alatt hetente egy-egy futócipőt és egy-egy edzésonline technikai pólót sorsolunk ki aktívan naplózó felhasználóink között. A szerencsés nyertesek maguk választhatják ki a nekik megfelelő futócipőt a Nyúcipőbolt teljes Asics, Mizuno és Nike választékából.

Atlétika: Két M60-as világcsúcs egy héten belül

pen | 2011-05-03 | 2 hozzászólás

A 61 éves Nolan Shaheed két M60-as világcsúcsot futott egy héten belül: 800 méteren 2:08.56-ot, 1500 méteren 4:24.00-át. Az utóbbi tempóból kiindulva Shaheednek remek esélye van az egymérföldes M60-as rekord (4:53.29) megöntésére is. "Egyike vagyok azon szenior atlétáknak, akik még 95 évesen is ott állnak majd a rajtvonalnál. Sosem akarom abbahagyni a futást, jót tesz a testnek és jót tesz a léleknek is." - nyilatkozta a verseny után Shaheed.

Atlétika: Bene Barnabás és Czebei Réka a 10.000 méter bajnoka

pen | 2011-05-01 | 1 hozzászólás

Látványos párharcot, egyéni csúcsokat és végül Bene Barna győzelmét hozta a Centenáriumát ünneplő Vasas SC Pasaréti úti pályáján megrendezett 10 000 méteres Országos bajnokság férfi futama. A hasonlóan szoros női versenyt a húsz éves Czebei Réka nyerte.

Futás: Szekeres Pál a Keszthelyi Kilométerek fővédnöke

pen | 2011-05-01 | Nincs hozzászólás!

Elfogadta a felkérést Szekeres Pál, így a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportügyekért felelős helyettes államtitkára lesz a június 5-ei Keszthelyi Kilométerek utcai futóverseny fővédnöke. A szervezők a mozgáskorlátozottak számára eltörölték a nevezési díjat.

Nyúlcipőt hozott a nyuszi első nyertesünk lábára

sepi | 2011-04-26 | 37 hozzászólás

A Nyúlcipőbolt és az Edzésonline együttműködésében indítottuk el két hete a "Nyerj egy futócipőt a lábadra" fantázianevű nyereményjátékunkat, amelynek keretében három hét alatt hetente egy-egy futócipőt és egy-egy edzésonline technikai pólót sorsolunk ki aktívan naplózó felhasználóink között. A szerencsés nyertesek maguk választhatják ki a nekik megfelelő futócipőt a Nyúcipőbolt teljes Asics, Mizuno és Nike választékából.

Maraton után egyből irány haza és alvás

pen | 2011-04-26 | 4 hozzászólás

Sam Robson pont azt tette, mint sokan mások is egy maraton után: hazament és lefeküdt aludni. Igaz, miután lefutotta a London Marathont, ő nem autóval, hanem futva tette meg az otthonáig a 99 mérföldes távolt (kb. 159 km).

Három a futóigazság! (X)

pen | 2011-04-28 | Nincs hozzászólás!

Az adidas® futóknak szánt, digitális trénerét számos módon kapcsolhatjuk össze a hármas számmal. A miCoach azonban még egy ráadással is szolgál, legyen használója akár kezdő kocogó, akár profi sportoló.

ASICS tesztnap a Nyúlcipőboltban (X)

pen | 2011-04-26 | 4 hozzászólás

Április 30-án, szombaton délelőtt ASICS tesztnapot tart a Nyúlcipőbolt. A boltba látogatók ingyen próbálhatják ki az új kollekció férfi és női modelljeit.

Futás: Még mindig Boston és a rekord

pen | 2011-04-20 | 21 hozzászólás

A Boston Marathon szervezői egy nappal a verseny után bejelentették, kérni fogják az IAAF-től Mutai eredményének világcsúcsként való hitelesítését. Korábban ellenvéleményeket mutattam be, most következik pár vélemény a rekord mellett. És egy új IAAF szabály a női maratoni rekordokra vonatkozóan.

Ultrafutás: Sárvári 12 / 24 órás eredmények

pen | 2011-04-17 | 8 hozzászólás

A hétvégén Sárváron több mint 100 egyéni versenyző és 30 csapat vágott neki a 24 illetve 12 órás futásnak. A 24 órás országos bajnokságot Görög Veronika és Mazur Béla nyerte. A 12 órás futáson Sifterné Doszpot Andrea és Szőnyi Ferenc győzött, míg a váltók versenyét a Tinódi aszfaltfaló csajok és a ZASZ nagyon gyors fiúk nyerték.

Hétvégi maratonok: London, Bécs

pen | 2011-04-17 | Nincs hozzászólás!

Londonban Emmanuel Mutai és Mary Keitany is emlékezetes versenyt futva aratott győzelmet. Mutai 2:04:40-es hatalmas pályacsúcsot futott, Keitany pedig majdnem tíz percet javított egyéni csúcsán és 2:19:19-cel nyert. Bécsben Gebrselassie 1:00:18-as idővel nyerte meg a "Kapj el ha tudsz!" félmaratont.

Hétvégi versenyek, túrák és szurkolnivalók

pen | 2011-04-14 | 10 hozzászólás

Rövid ízelítő a hétvégi kínálatból: vasárnap London Marathon, hétfőn Boston Marathon. Itthon pedig Sárvári 12/24 órás futás, Soproni úszónap, Mátrabérc.

Futás: 1400 kép a Vivicittáról

sepi | 2011-04-11 | 8 hozzászólás

Ma délután a Vivicittán jártunk, fotóztunk a rajt után és a Vivicitta/félmaraton célja előtt 2 kilivel is. Remélem, sokan megtaláljátok majd magatokat a képeken!

Futás: 92 év a női maratonfutás új kor-rekordja

pen | 2011-04-07 | 24 hozzászólás

A Gladiátornak becézett Gladys Burrill tavaly decemberben futotta le a Honolulu maratont, 9 óra 53 perc alatt. Teljesítményét a hétvégén ismerte el a Guiness-rekordokat ellenőrző bizottság új világrekordként. Az előző rekordot Jenny Wood-Allen tartotta, aki a London maratont futotta le 90 évesen.

Futás: Vasárnap Vivicitta

pen | 2011-04-07 | Nincs hozzászólás!

Huszonhatodik alkalommal rendezik meg a városvédő futást a fővárosban, a Városligetből indulva. A múlt hétvégén a két vidéki Vivicittá helyszínén, Szegeden és Kaposváron is több mint tízezren futottak a városukért.

Atlétika: Kétéves eltiltást kapott az Európa-bajnok

pen | 2011-04-06 | Nincs hozzászólás!

Doppingvétség miatt kétéves eltiltást kapott Zivile Balciunaite, a női maratonfutás Európa-bajnoka - jelentette be kedden a litván szövetség.

Majdnem húszezren neveztek a Comrades Marathonra

pen | 2011-04-04 | 5 hozzászólás

19 617 futó nevezett be a 2011-es Comrades Marathonra, köztük 4882 elsőbálozó. Idén „felfelé” irányba megy majd a verseny, tehát a rajt Durbanban, a cél pedig Pietermaritzburgban lesz. Az idei Comrades Marathont május 29-én rendezik.

Futás: Kenyai sikerek a hétvégi félmaratonokon

pen | 2011-04-03 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál és a nőknél is kenyai siker született a hétvégén a berlini és a prágai félmaratoni versenyen. Berlinben két 18 éves futó győzött. Prágában sikerült a 60 percen belüli új pályacsúcs.

Több mint 23 ezren futottak a szegedi és kaposvári Vivicittán

pen | 2011-04-03 | Nincs hozzászólás!

Rekordlétszámú, 23.330 fős mezőny indult el a Szegeden és Kaposváron rendezett T-Home Vivicittá Városvédő Futáson. Ez egyben azt is jelentette, hogy a vasárnap csúcsrészvétellel zárult kaposvári rendezvény minden idők legnagyobb vidéki futóeseménye volt: 13.208 induló állt rajthoz a somogyi megyeszékhelyen.

Tűzszerész védőruhában fut maratont a tizedes

pen | 2011-04-04 | Nincs hozzászólás!

Dan Skelly skót tizedes egy különleges maratoni világcsúcs megjavítására készül: a tűzszerészek által viselt 25 kg-os védőruhában futott leggyorsabb maratoni időt szeretné megjavítani. A jelenlegi rekord 12 óra.

Futás: Rose Kosgei címvédésre készül a hétvégén Prágában

pen | 2011-04-01 | Nincs hozzászólás!

87 országból közel 10,000 ember áll rajthoz holnap Prágában a nemzetközi félmaratonon. A kenyai Rose Kosgei idén, immár harmadszor is győzni szeretne, míg a férfiaknál 60 perc alatti győztes időeredményt remélnek a szervezők.

Londoni Olimpia: Lemaitre reméli, neki szurkolnak majd a britek

pen | 2011-03-31 | Nincs hozzászólás!

Christophe Lemaitre, a 100 méteres síkfutás Európa-bajnoka a brit szurkolók támogatását kérte az olimpián. Usain Bolt, Tyson Gay és Asafa Powell mellett az európai futók általában jóval kevesebb figyelmet kapnak ebben a számban. Mivel Dwain Chambers a brit olimpiai bizottság nem engedi versenyezni, a briteknek saját esélyesük nincs a döntőre.

London Maraton: Wanjiru nem indul, Lel igen

pen | 2011-03-30 | 2 hozzászólás

Nem indul az áprilisi London Maratonon az olimpiai bajnok Sammy Wanjiru. Ott lesz viszont a mezőnyben a háromszoros győztes martin Lel, és a tavalyi férfi és női dobogósok is. Idén a London Maraton lesz a japán női maratoni válogatóverseny a vb-re.

Run for Japan - Fuss te is Japánért!

pen | 2011-03-30 | Nincs hozzászólás!

Március 27. és április 17. között zaljik a Japán megsegítését célzó kampány, melynek keretében a világ futói kilométereket és adományokat gyűjtenek. Az alábbiakban Pecsenye felhívását olvashatjátok.

Besöprik a maratoni pénzdíjakat a kenyai futók

pen | 2011-03-29 | Nincs hozzászólás!

A kenyai atléták 960 millió kenyai shillinget, azaz kb. 2,2 milliárd forintot kerestek a tavaly a különböző nemzetközi futóversenyeken. A kenyai olimpiai bizottság tájékoztatása szerint a világ különböző pontjain megrendezett 156 maratoni versenyből tavaly 126-ot kenyai futók nyertek meg.

Görög Veronika lehet a Keszthelyi Kilométerek egyik favoritja

pen | 2011-03-29 | 2 hozzászólás

Jó formában van Görög Veronika – az elmúlt héten a Keszthelyi Kilométerek Egyesület színeiben a nők között megnyerte a Balaton Szupermaratont. A 4RUN Félmaraton sorozat záró állomása a klubjáról elnevezett viadal lesz június 5-én, melynek maratoni rajtlistájára a 2010-es esztendő ultrafutója címet elnyert sportolónő a napokban iratkozott fel.

 

Atlétika: Papp Krisztina harmadik lett Milánóban

pen | 2011-03-28 | Nincs hozzászólás!

A nagyszabású Stramilano utcai félmaratonon a harmadik helyen ért célba Papp Krisztina (71:47). A végig bronzérmes pozícióban futó atlétanő az etióp Ababel Brihane (69:54) és az olasz Anna Incerti (70:41) mögött érte el értékes helyezését.

Pistorius 400 méteren B szintet futott - ott lehet a világbajnokságon

pen | 2011-03-25 | 7 hozzászólás

A dél-afrikai Oscar Pistorius szerda este új 45.61-es egyéni csúcsot futott 400 méteren. Korábbi legjobb ideje 46.02 volt. Új csúcsával Pistorius megfutotta a világbajnokság „B” szintjét, ezzel jó esélye van a részvételre.

Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj

pen | 2011-03-24 | 1 hozzászólás

Július 30-án a Puskás Ferenc stadionban rendezik meg az első Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjat. Az esemény mottója: „A legenda folytatódik”.

Fűzd meg a barátaid és nevezz a T-Home Vivicittára! (X)

sepi | 2011-03-23 | Nincs hozzászólás!

Érdekel, mire jó több száz cipőfűző? Kíváncsi vagy, ki lehet a szegedi meglepetéskoncert előadója? Szuper csapatban szeretnél felkészülni a tavaszi T-Home Vivicittá futóeseményekre? Szereted családoddal és barátaiddal jó hangulatban tölteni a hétvégéd? Hozz magaddal kicsiket és nagyokat, készülj Mikivel, a Vivicittá Városvédő Futás szegedi „városkapitányával” a tavasz egyik legnagyobb sporteseményére!

Atlétika: 80 évesen 4 perces ezrekkel futott új világcsúcsot

pen | 2011-03-22 | 12 hozzászólás

A 80 év felettiek kategóriájában versenyző Ed Whitlock három világcsúcsot futott a kanadai országos fedettpályás veterán bajnokságon.

Atlétika: 2:06:35-ös első maratont futott Geneti

pen | 2011-03-22 | 3 hozzászólás

Élete első maratoni versenyén 2:06:35 órás idővel győzött Los Angelesben Markos Geneti. A LA Maratonon a női versenyt Buzunesh Deba (2:26:34) nyerte. A hamburger diétával készülő gyorslábú amatőr futó egyéni csúcsa is sikerült.

Futás: Tadese pár másodpercre a félmaratoni világcsúcstól

pen | 2011-03-21 | Nincs hozzászólás!

Az eritreai Zersenay Tadese alig hét másodperccel maradt el tavalyi világcsúcsától a hétvégi lisszaboni félmaratoni versenyen. Tadese szerint a csúcs is sikerülhetett volna, ha nem kellett volna olyan sokáig egyedül futnia.

Futás: Mo Farah nyerte a New York City Félmaratont

pen | 2011-03-21 | 2 hozzászólás

Az elmúlt év 5.000 és 10.000 méter Európa-bajnoka, a brit Mo Farah nyerte vasárnap a New York City Félmaratont. A nőknél a kenyai Caroline Rotich pályacsúccsal nyert.

Balaton Szupermaraton 4. nap - Eredmények, FOTÓK!

pen | 2011-03-20 | 2 hozzászólás

Ma is fotóztunk a szupermaratonon, kb, két kilométerrel a cél előtt, a Balaton partján. Készítettünk mintegy 500 képet, reméljük, megtaláljátok magatokat a fotókon!

Atlétika: Magyarország jelezte kandidálási szándékát a 2017-es vb-re

pen | 2011-03-18 | 1 hozzászólás

Öt ország - köztük Magyarország - jelezte kandidálási szándékát a 2017-es szabadtéri atlétikai világbajnokságra - jelentette be csütörtökön a nemzetközi szövetség (IAAF). A magyar szövetség Budapestet jelölte meg lehetséges rendező városnak.

Magyar-litván párharc a Balaton Szupermaraton első napján

pen | 2011-03-18 | 1 hozzászólás

Siófokon március 17-én, csütörtökön megkezdődött a BSI 2011-es futószezonja: elrajtolt a Balaton és FélBalaton Szupermaraton mezőnye. A futók borús, esős időben vágtak neki a 195,4 kilométeres Balaton-kerülés első, Siófok és Fonyód közötti 46,7 kilométeres távjának.

Elrajtolt a Balaton Szupermaraton mezőnye Siófokról - FOTÓK!

pen | 2011-03-17 | 9 hozzászólás

Szemerkélő esőben de kellemes hőmérsékletben és remek hangulatban, pontosan 11 órakor elrajtolt a Balaton Szupermaraton mezőnye Siófokról.

Futás: Gebrselassie ott lesz Bécsben a félmaratonon

pen | 2011-03-17 | Nincs hozzászólás!

A Bécsi Maraton és Félmaraton versenyigazgatója, Jos Hermans bejelentette, hogy Haile Gebrselassie rajthoz áll április 17-én a félmaratoni távon. A 37 éves maratoni világcsúcstartó február végén egy terepen végzett edzés közben elesett, és egyik térdét megütötte, így nem is tudott rajthoz állni a Tokyo Marathonon, és bécsi indulása is kérdéses volt.

Hamburger és 2:36-os maraton

pen | 2011-03-16 | 19 hozzászólás

Joe D'Amico a március 20-i Los Angeles Marathonon egyéni csúcsot szeretne futni. Ehhez 2 óra 36 percen belül kell célba érnie. Felkészülésének utolsó 30 napjára megkérdőjelezhető étrendet választott: minden étkezését egy McDonalds-ban költi el.

Futás: Kenenisa Bekele felépült, készül Londonra

pen | 2011-03-16 | Nincs hozzászólás!

A többszörös világcsúcstartó Kenenisa Bekele úgy tűnik, végre túl van a sérüléseken, melyek az egész tavalyi szezonban hátráltatták. A háromszoros olimpiai bajnok etióp futó 14 hónapja versenyzett utoljára.

Kovács Zsolt és Bakonyi Fruzsina nyerte az I. Rotary Debrecen Félmaratont

pen | 2011-03-16 | 1 hozzászólás

Több mint négy és félezren vettek részt szombaton az I. Rotary Debrecen Félmaraton futóversenyen. A 4RUN Félmaraton sorozat első, debreceni állomását – a több mint 600 fős félmaratont – Kovács Zsolt és Szekeresné dr. Bakonyi Fruzsina nyerte. A mintegy 4000 futót számláló, 1361 méteres jótékonysági futás csapatversenyében a Debreceni Sportiskola győzött.

Tíz országból neveztek a Rotary Debrecen Félmaratonra

pen | 2011-03-11 | Nincs hozzászólás!

Az előzetes nevezések alapján tíz ország, mintegy ötezer futója vesz majd részt szombaton, a Rotary Félmaraton elnevezésű utcai futóverseny távjain. A debreceni verseny az idén életre keltett 4RUN Félmaraton sorozat első állomása.

Sárkányos erőpróba Szegeden (X)

sepi | 2011-03-10 | Nincs hozzászólás!

Sárkányhajóval és futással készülhetsz a T-Home Vivicittára

 

Zsigereidben érzed a jó időt? Megfordult már a fejedben, hogy itt az idő elkezdeni újra futni? Csapatban mindig könnyebb, pláne ha lelkes sportemberek vesznek körül. A ’Nagy Futópárbaj’ szegedi futója, Dombi Miklós mozgásra buzdít minden lelkes és városát szerető futót, hogy csatlakozzon hozzá, és fusson vele együtt az április 2-ai szegedi T-Home Vivicittán.

Futás: Mo Farah New Yorkban futja első félmaratonját

pen | 2011-03-09 | Nincs hozzászólás!

Az 5000 és 10.000 méter Európa-bajnoka, a brit Mo Farah is rajthoz áll március 20-án a New York City Félmaratonon. Ott lesz a mezőnyben az etióp Gebre Gebremariam és a brazil Marlison Gomes dos Santos is, míg a nőknél a legnagyobb név a kenyai Edna Kiplagat lesz.

Mezeifutás: Kálovics Anikó győzött Albufeirában

pen | 2011-03-07 | Nincs hozzászólás!

Az IAAF Permit sorozatba tartozó portugáliai mezei versenyen Kálovics Anikó 6 kilométeren 19.38-as idővel végzett az első helyen. A férfiak versenyét a kenyai Josphat Kiprono Menjo nyerte meg.

Fuss velünk a májusi K&H maratonváltón!

pen | 2011-03-03 | 2 hozzászólás

Az Edzésonline idén is több csapatot szeretne nevezni a K&H maratonváltóra. A versenyt május 15-én rendezik, a helyszín változatlan: Kossuth tér, Budapest. Ha szeretnél velünk futni, jelentkezz most a vonatkozó topikban!

Futás: Albániában lesz az idei hegyifutó vb

pen | 2011-03-02 | Nincs hozzászólás!

A WMRA döntése értelmében a 2011-es Hegyifutó Világbajnokságot szeptember 11-én rendezik majd Tiranában. A nemzetközi szövetség a további fontosabb idei versenyhelyszínekről is döntött.

18 évesen 45 másodpercen belül 400 méteren

pen | 2011-03-01 | Nincs hozzászólás!

A mindössze 18 éves grenadai Kirani James minden idők harmadik legjobb fedettpályás 400 méteres futójává lépett elő hétvégi teljesítményével. Vasárnap Fayetteville-ben James 44.80-at futott, melynél eddig csak Kerron Clement (44.57) és Michael Johnson (44.63 és 44.66) tudott gyorsabban futni.

Iramfutókról - avagy kiben jár a belső óra

pen | 2011-03-01 | 12 hozzászólás

Érdekes versenyt hirdettek meg nemrég Nagy-Britanniában: elit és amatőr futók egyaránt részt vehetnek a "Tökéletes Tempó" elnevezésű kihíváson, melynek célja minél pontosabban megfutni egy előre eltervezett iramot 400 méteren, óra segítsége nélkül. A versenyt a tempót legpontosabban eltaláló résztvevő, azaz a legjobb iramfutó nyeri majd meg. Persze amikor manapság iramfutókat emlegetünk, nem pont erre gondolunk.

Hailu Mekonnen és Tatyana Arysova nyerte a Tokió Maratont

pen | 2011-02-28 | Nincs hozzászólás!

A 30 éves etióp Hailu Mekonnen a 33. kilométert követően lépett el Paul Biwottól, és szerezte meg a győzelmet az 5. Tokyo Marathonon a hétvégén. Mekonnen ideje 2:07:35 volt, ez az idei harmadik leggyorsabb maratoni idő és egyben új egyéni csúcs is az etióp futónak. Mekonnen a pályacsúcstól mindössze 12 másodperccel maradt el.

Maratoni hírek: Gebre megsérült, Berlin betelt

pen | 2011-02-24 | 2 hozzászólás

A Tokyo Marathon szervezői bejelentették, hogy vasárnapi versenyükön mégsem áll rajthoz Haile Gebrselassie. Gebre megsérült és hetekig nem versenyezhet.

Jelmezes futás Gyulán (X)

sepi | 2011-02-24 | Nincs hozzászólás!

Készülj velünk a T-Home Vivicittára!

 

Szereted, ha sportosan, jó hangulatban telik a hétvégéd? Kíváncsi vagy, milyen lehet jelmezes futókkal, óriás bábosokkal és tűzzsonglőrökkel együtt futni? Szuper csapatban szeretnél felkészülni a tavaszi T-Home Vivicittá futóeseményekre? Kapd elő kedvenc futócipődet és bohókás ruháidat: készülj Mikivel, a Vivicittá Városvédő Futás szegedi „városkapitányával” a tavasz egyik legnagyobb sporteseményére! Bemelegítésképpen karneváli hangulatú hétvégi futást ajánlunk.

Atlétika: Új világcsúcs hármasugrásban

pen | 2011-02-22 | Nincs hozzászólás!

Teddy Tamgho 17,91 méteres új fedettpályás világcsúccsal nyerte meg a férfi hármasugrást az Aubiere-ben rendezett francia bajnokságon. A 21 éves atléta a tavalyi, dohai világbajnokságon felállított saját rekordját döntötte meg egy centiméterrel. Tamgho szabadtéren minden idők harmadik legjobb ugrója 17,98 méteres eredményével.

Futás: Új női félmaratoni világcsúcs: 1:05:50

pen | 2011-02-17 | 1 hozzászólás

A 29 éves kenyai Mary Keitany a RAK Half elnevezésű nemzetközi félmaratoni versenyen Ras Al Khaimah-ban 1:05:50-es idővel ért célba, ezzel 35 másodpercet faragott a korábbi világrekordból (1:06:25, Lornah Kiplagat, 2007, Udine). Keitany korábbi egyéni csúcsa 1:06:36 volt, ezt 2009-ben futotta Birmingham-ben.

Sportolói reakciók a sprinter menetrend megváltoztatására

pen | 2011-02-17 | Nincs hozzászólás!

Mint arról már beszámoltunk, az IAAF döntése szerint a jövőben a korábbi négy helyett csak háromszor kell rajthoz állniuk a kvalifikációs szintet teljesítő sprintereknek a vb-n és az olimpián. A kvalifikációs szint nélkül induló sprintereknek viszont továbbra is négyszer kell futniuk, számukra egy un. "előzetes" fordulót rendeznek. Megérkeztek az első sportolói reakciók a változtatásra.

Atlétikai vb: Menetrend változás a sprintereknek

pen | 2011-02-16 | Nincs hozzászólás!

A döntővel együtt csak háromszor kell rajthoz állniuk az augusztus 27-én kezdődő dél-koreai világbajnokságon induló, a kvalifikációs szintet teljesítő  sprintereknek.

Futás: Megvan a Boston Marathon elit mezőnyének névsora

pen | 2011-02-13 | 3 hozzászólás

2011. április 18-án rendezik a 115. Boston marathont. A címvédő Robert Kiprono Cheruiyot és Teyba Erkesso mellett még tucatnyi 2:07-en belüli férfi és hét 2:24-en belüli női futó áll majd rajthoz.

Interjú David Rudishával

pen | 2011-02-12 | Nincs hozzászólás!

Egy héten belül kétszer is megdöntötte Wilson Kipketer 800 méteres világcsúcsát, megnyerte az Afrika-bajnokságot, a Kontinentális Kupát és az IAAF megválasztotta az Év Atlétájának. Az egész tavalyi szezonban senki sem tudta legyőzni.

Futás: Kenyában egyáltalán nem díjazzák a veterán futókat

pen | 2011-02-11 | Nincs hozzászólás!

John Chepkwony Chepsuge 75 éves, de koránál sokkal fiatalabbnak néz ki. Nemrég egy mezei futóversenyen 45 perc alatt futotta le a 12 kilométeres távot. A 60 éves Julius Lagat 41 perc alatt ért célba. A győztes Geoffrey Kipsang ideje 36 perc volt.

Atlétika: Világcsúcskísérlet vasárnap a Syma Csarnokban

pen | 2011-02-11 | 1 hozzászólás

Megpróbálja megdönteni a 300 méteres síkfutás - nem hivatalos - világcsúcsát Vanja Sztambolova vasárnap, a Magyar Atlétikai Szövetség nemzetközi fedettpályás versenyén, a Syma Csarnokban.

Vékony jégen

pen | 2011-02-18 | 22 hozzászólás

A következő cikket Peter Sagal, amatőr futó (maratoni PB: 3:27) írta: saját történetén keresztül mesél a kövérség és a sportolás közötti kapcsolatról. Kicsit rövidítettem rajta.

Futás: Keflezighi, Hall és Abdirahman is rajthoz áll a NYC félmaratonon

pen | 2011-02-10 | Nincs hozzászólás!

Három amerikai nagy név, Meb Keflezighi, Ryan Hall és Abdi Abdirahman is ott lesz az idei NYC félmaraton mezőnyében. Utoljára 2009-ben láthattuk együtt versenyezni őket, a NYC Marathonon, melyet akkor Keflezighi nyert meg.

Atlétika: A kevesebb edzés néha több

pen | 2011-02-08 | 9 hozzászólás

A Team Toyota Shatai korábbi vezetőedzője, Masahiko Takahashi egy felmérést végzett 346 japán női maratonfutó bevonásával. Azt vizsgálta, a korai évek edzésmunkája milyen kapcsolatban van a később elért eredményekkel.

Több mint 300-an a Kaposvár Dombjai Farsangi Félmaratonon

pen | 2011-02-08 | Nincs hozzászólás!

Az 1. Kaposvár Dombjai Farsangi Félmaratonon Forró Zsófia és Nagy Tamás János révén hazai siker született. A versenyen háromszáznál többen futottak.

Futás: Lamdassem és Bekele nyerte a Cinque Mulinit

pen | 2011-02-06 | Nincs hozzászólás!

A mezeifutó EB ezüstérmes spanyol Ayad Lamdassem és a barcelonai EB ezüstérmes török Alemitu Bekele Degfa győzött a 79. Cinque Mulini mezeifutóversenyen.

Ultrafutás: Tajvan jelentkezett a 24 órás VB rendezésére

pen | 2011-02-03 | Nincs hozzászólás!

Az IAU honlapján olvasható hír szerint folynak a tárgyalások Tajvannal a 24 órás világbajnokság megrendezéséről.

Atlétika: LaShawn Merritt VB szereplése is kérdéses

pen | 2011-02-01 | Nincs hozzászólás!

A doppingvétség miatt tavaly 21 hónapra eltiltott olimpiai és világbajnok sprinter ügyvédje jelezte, készek bírósághoz fordulni, ha az amerikai szövetség nem engedi Merrittet rajthoz állni az idén nyári világbajnokságon.

Magyar dobogósok Pozsonyban, majdnem világcsúcs Hustopeceben

pen | 2011-01-31 | Nincs hozzászólás!

Pozsonyban az Elan Indoor Meeting fedettpályás nemzetközi atlétikai versenyen több jó eredmény is született. 1500 méteren Bene Barna 3:47,60 perces idővel győzött, a nők 60 méteres gátfutásában Kerekes Gréta 8,56 mp-vel a második legjobb volt. Az ügyességi számokban: a kubai Wilfredo Martinez távolban 808 cm-t, honfitársa Alexis Copello hármasban 16,81 métert ugrott; a hölgyeknél 631 cm-rel győzött Jana Veldakova távolban.

Futás: Trafeh és Rhines nyerte az USA félmaratoni OB-t

pen | 2011-01-31 | Nincs hozzászólás!

Mohamed Trafeh és Jen Rhines nyerte meg szombaton az amerikai félmaratoni OB-t. Trafeh Ryan Hallt megelőzve 1:02:17-es idővel lett bajnok, míg a nőknél Rhines 1:11:14-es idővel győzött.

Atlétika: Ritzenhein idén maraton helyett 10000-re koncentrál

pen | 2011-01-28 | Nincs hozzászólás!

Még az ünnepek alatt, edzés közben szenvedett egy kisebb bokasérülést Dathan Ritzenhein. Mivel a sérülés miatt nem tudott rendesen felkészülni, nem áll rajthoz az áprilisi London Marathonon.

Ultrafutás, IAU: Már lehet szavazni az Év Ultrafutóira

pen | 2011-01-27 | Nincs hozzászólás!

A nemzetközi szövetség (IAU) február 4-ig várja a szavazatokat a rövidlistán szereplő két férfi és öt női ultrafutóra. A győzteseket február 7-én hirdetik majd ki.

Futás: Kenyai győzelmek a Carlsbad félmaratonon

pen | 2011-01-26 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Wesley Korir és Jane Kibii győzött Kaliforniában a Carlsbad félmaratoni futóversenyen vasárnap. Ugyanitt a maratoni távon Demesse Tefera és Mary Akor volt a leggyorsabb. Carlsbadban a félmaratoni győzelmekért nagyobb pénzdíj jár, mint a maratonért.

Atlétika: 2010-es veterán világranglista böngészhető a neten

pen | 2011-01-25 | 1 hozzászólás

Martin Gasselsberger szabadidejében, mindenféle hivatalos státusz vagy megbízás nélkül szerkeszti szenior atlétikai világranglistáit. A 2010-es listák első verziói már elérhetőek a neten.

Eurosport: 2011-es sportközvetítések

pen | 2011-01-24 | Nincs hozzászólás!

Az előzetes közvetítési tervben már olvasható, milyen főbb kerékpáros, atlétikai és úszóversenyeket láthatunk idén az Eurosporton.

Yours Truly futásra hívnak mindenkit a Futóbolondok

pen | 2011-01-23 | 7 hozzászólás

A Futóbolondok SE YOURS TRULY 50/25 km futásra vár minden érdeklődő futót a Margitszigeten 2011. február 27-én, vasárnap 9 órai kezdettel. Rajt, cél és frissítőállomás a MAC előtti területen lesz.

Futás: Meglepetés győzelmek a Dubai Marathonon

pen | 2011-01-23 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál a kenyai David Barmasai Tumo, a nőknél pedig az etióp Aselefech Mergia Medessa győzött kiváló idővel a Dubaiban rendezett pénteki maratonin. Tumo 2:07:18 óra alatt teljesítette a távot, és közel egy perccel előzte meg a második helyen célba érő honfitársát, Evans Kiprop Cheruiyotot (2:08:17). Medessa 2:22:45 órás idővel diadalmaskodott, 16 másodpercet verve a kenyai Lydia Cheromeire.

Atlétika: Samuel Wanjiru autóbalesetet szenvedett

pen | 2011-01-23 | Nincs hozzászólás!

Kisebb sérüléseket szenvedett egy közlekedési balesetben Samuel Wanjiru olimpiai bajnok kenyai maratonfutó. A 24 éves atléta pénteken egy kátyút került ki kocsijával, amikor összeütközött egy szemben haladó teherautóval. A karambol következtében - mely után szemtanúk szabadították ki a roncsból - a jobb karja sebesült meg. Utasa sértetlenül úszta meg a karambolt. A teherautó sofőrje segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

Futás: Erős mezőny a Dubai Marathonon

pen | 2011-01-20 | Nincs hozzászólás!

Haile Gebrselassie idén már nem áll rajthoz Dubaiban, a világ legjobban fizető maratoni versenyén. A férfi és a női győztes díja egyaránt negyedmillió dollár lesz, így nem csoda, hogy sok nagy nevet találunk a holnapi verseny rajtlistáján.

Atlétika: A VB címvédés helyett a világcsúcskísérletet választja Kirui

pen | 2011-01-18 | 1 hozzászólás

A 2009-es világbajnok Abel Kirui bejelentette, hogy nem áll rajthoz idén Daeguban a VB-n. A 29 éves kenyai atléta címvédés helyett inkább világcsúcsot szeretne futni Berlinben.

Ultrafutás: 2012-es IAU bajnokság helyszínek

pen | 2011-01-18 | Nincs hozzászólás!

Az IAU döntött néhány bajnokság 2012-es illetve 2013-as helyszínéről. A 100 kilométeres VB-t Olaszországban, a 24 órás VB-t Lengyelországban rendezik jövőre.

Futás: Pályacsúcsok a Mumbai Marathonon

pen | 2011-01-16 | Nincs hozzászólás!

Két etióp győzelem és két pályacsúcs született a hétvégén a Mumbai Marathonon. Girma Assefa 2:09:54-es, Koren Yal 2:26:56-os idővel nyert.

Atlétika: Új korcsoportos világcsúcs 5000 méteren

pen | 2011-01-12 | 2 hozzászólás

Keith Bateman az M55-ös korcsoportban új világrekordot futott 5000 méteren. Hat hónapon belül már a harmadik világcsúcsot érte el az ausztrál atléta.

Futás: Dathan Ritzenhein is rajthoz áll a London Marathonon

pen | 2011-01-11 | Nincs hozzászólás!

Idén Dathan Ritzenhein is rajthoz áll április 17-én a Virgin London Marathonon. A háromszoros amerikai mezeifutó országos bajnok egyike lesz a hét amerikai futónak a londoni verseny harminc éves történetének egyik legerősebb elit mezőnyében. A mezőnyben az amerikaiak mellett ott találjuk az olimpiai bajnok Sammy Wanjirut, a világbajnok Abel Kiruit és a címvédő Tsegaye Kebedét is. A férfiaknál hat 2:05:30-on belüli egyéni csúccsal rendelkező futót szerepel a rajtlistán.

A futók gyönyöre

potther | 2011-01-10 | 25 hozzászólás

Biztosan éreztétek már azt, hogy mikor magas intenzitásnál kicsit lazábban futtok hosszabb ideig, nem fáj. Pontosabban, egy enyhe fájdalomérzet van, de a testszerkezetet egy kellemes érzés tölti el.Ezt a jelenséget hívják futók gyönyörének. Most ebbe ásom bele magamat.

Atlétika: Kálovics Anikó címvédése Olaszországban

pen | 2011-01-09 | 2 hozzászólás

Kálovics Anikó megvédte címét az 54. Campaccio San Giorgio sur Legnano mezeifutó viadalon. A magyar atléta - aki sorozatban harmadszor diadalmaskodott itt - a 6 kilométeres távon ezúttal 20:04 perces idővel győzött. A férfiak 10 km-es versenyét a mezeifutó világbajnok kenyai Joseph Ebuya nyerte.

Atlétika: Usain Bolt címvédésre készül a világbajnokságon

pen | 2011-01-06 | Nincs hozzászólás!

A 24 éves jamaikai sprintert egy makacs hátsérülés kényszerítette hosszabb kihagyásra a tavalyi szezon végén. Usain Bolt elmondta, zöld utat kapott végre az orvosoktól, így újra edz, és címvédésre készül az augusztusi atlétikai vb-n.

Futás: Kipchumba pályacsúccsal nyert Kínában

pen | 2011-01-04 | Nincs hozzászólás!

A 26 éves kenyai Robert Kipkorir Kipchumba új pályacsúccsal, 2:08:07-es idővel nyerte meg a Xiamen Marathon.

55 évesen 250 maraton egy év alatt

pen | 2011-01-04 | 4 hozzászólás

Az 55 éves Martin Parnell elérte célját: 365 nap alatt 250 maratont futott le, közben adományokat gyűjtve egy gyerekeket támogató alapítvány számára. Utolsó maratonját december 31-én mínusz 27 fokban futotta.

Nemzetközi terepfutó és ultrafutó verseny időpontok

pen | 2011-01-02 | Nincs hozzászólás!

Az ultrafutók nemzetközi szövetsége és a nemzetközi hegyifutó szövetség is meghirdette idei fontosabb versenyeit.

Meddig láthatunk még új világcsúcsokat?

pen | 2011-01-02 | Nincs hozzászólás!

Sportolók, edzők és a sportot kedvelők minden új világcsúcs után felteszik a kérdést, meddig lehet még növelni az emberi teljesítőképességet. Dél-Koreában két szakember azt vizsgálta meg, hogy a futók és az úszók esetében várhatóan hol a határ, és a teljesítmény eddigi növekedése alapján mikor érhetik el ezt a versenyzők az adott sportágban.

Usain Bolt stílusát utánozza a futó robot

pen | 2010-12-20 | Nincs hozzászólás!

Usain Bolt stílusát utánzó futó robotot építettek japán kutatók. A Sportoló névre hallgató robotot mesterséges csont- és izomrendszerrel, láb helyett pedig az Oscar Pistorius által használt rugalmas protézissel látták el.

Atlétika: Gebrselassie üldözéses félmaratont fut Bécsben

pen | 2010-12-21 | 4 hozzászólás

Haile Gebrselassie eldöntötte, hol áll rajthoz legközelebb Európában. A jövő évi Bécs Maraton napján egy kimondottan az ő számára megrendezett üldözéses félmaratont fut majd.

És te mit sportolsz majd szilveszterkor?

pen | 2010-12-21 | 1 hozzászólás

December 31-én a sziveszteri buli előtt még simán beleférhet egy sportprogram a napba. Összeszedtünk pár futóversenyt, ahol rajthoz állhatsz. Te mit fogsz sportolni szilveszterkor?

Évvégi NIKE akció a Nyúlcipőboltban (X)

pen | 2010-12-17 | 1 hozzászólás

Ha még nincs meg minden ajándék a fa alá: 2010. végéig a legújabb NIKE futócipő modellek is 20% kedvezménnyel kaphatók a Nyúlcipőboltban!

Futás: Jövőre 4RUN félmaraton sorozat

pen | 2010-12-15 | Nincs hozzászólás!

Félmaraton utcai futóverseny-sorozatot keltett életre az ország három városának egy-egy szervezője. A 4RUN Félmaraton sorozat jövő tavasszal Debrecenben, Szekszárdon, majd Keszthelyen kerül megrendezésre.

Vitatott győzelem a Honolulu Marathonon

pen | 2010-12-14 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén rendezték a 38. Honolulu Marathont, melyet a kenyai Nicholas Chelimo (2:15:18) és az etióp Belainesh Gebre (2:32:13) nyert meg. Gebre győzelme ellen a második helyezett orosz futónő óvást nyújtott be, de a bizonyítékok vizsgálata után a rendezők elutasították azt.

Atlétika: Szabó Sándor nyolcadik a junior mezei EB-n

pen | 2010-12-13 | Nincs hozzászólás!

Az Albufeirában megrendezett 17. Mezeifutó Európa bajnokság junior versenyszámában kiváló eredményt ért el a tatabányai Szabó Sándor. A szám idei magyar bajnoka végig az élbolyban futva, jó hajrával a nyolcadik helyen ért célba.

Atlétika: Vasárnap mezeifutó EB Albufeirában

pen | 2010-12-10 | Nincs hozzászólás!

A vasárnapi mezeifutó EB-re 33 országból 305 férfi és 210 női futó nevezett. A magyar atlétika a férfi junior bajnokságon képviseli az országot, amelyre az egész verseny legmagasabb létszáma: 113 egyéni induló nevezett, 25 országból.

Atlétika: a 400 méteres szenior világcsúcs mégsem az

pen | 2010-12-08 | Nincs hozzászólás!

A legnagyobb port kavaró szenior atlétikai világcsúcsot idén az amerikai Douglas Kalembo érte el, aki júliusban, 50 éves születésnapja után egy nappal, 50 másodpercen belül futotta le a 400 métert. Az új korosztályos világcsúcs ezzel 49.86 lett, ami hatalmas javítás a korábbi 51.39-hez képest. A rekordot azonban életkori problémák miatt most az amerikai szövetség nem hajlandó elfogadni, és így az világcsúcs sem lesz.

Maraton: Az amatőr futók végigcsinálják

pen | 2010-12-08 | Nincs hozzászólás!

A California Nemzetközi Maraton (CIM) versenyigazgatója, John Mansoor szerint versenyük statisztikái azt mutatják, hogy a versenyt feladók között több az elit futó mint az amatőr. Az amatőrök ugyanis nagyon erősen motiváltak a célba érkezésre.

Futás: Fiatal kenyai tehetség tűnt fel New Jerseyben

pen | 2010-12-07 | Nincs hozzászólás!

A 16 éves újonnan felfedezett kenyai tehetség, Edward Cheserek pár hónappal az USA-ba érkezése második lett az amerikai középiskolák országos mezeifutó bajnokságán. Az árvaházban nevelkedett Cheserek június óta kap edzői segítséget a felkészüléshez.

Atlétika: Fukuoka és Szingapúr Marathon

pen | 2010-12-05 | Nincs hozzászólás!

15 kilométertől végig egyedül futva nyerte meg a szokatlanul meleg (15oC) időben megrendezett Fukuoka Marathont a 2008-as olimpiai ezüstérmes Jaouad Gharib. Szingapúrban Kenneth Mungara és Irene Jerotich Kosgei győzött.

Futás: Ryan Hall rajthoz áll a 2011-es Boston Marathonon

pen | 2010-12-02 | 1 hozzászólás

Ryan Hall, aki az amerikai futók között a leggyorsabb Boston Marathon-os időeredménnyel rendelkezik, bejelentette, hogy 2009 és 2010 után jövőre is rajthoz áll majd Bostonban. A 2011-es versenyre viszont már régi edzője, Terrence Mahon irányítása nélkül készül.

Firenze Maraton: Hideg, esős verseny, etióp győzelmek

pen | 2010-11-29 | 6 hozzászólás

A hétvégén rendezték a 27. Firenze Maratont, több mint 10.000 futó részvételével. A hideg, esős időben megrendezett versenyen az etiópok taroltak, a hat dobogós helyből ötöt szereztek meg. Legjobb magyar eredmények: Pész Attila 2:43:14 és Molnár Barbara 02:47:08 

Hétvégi eseményajánló - 2010. november 26-28.

pen | 2010-11-25 | 2 hozzászólás

Ezen a hétvégén jótékonysági futásra, mezeifutásra, mikulásfutásra és terepfutásra is vannak ötleteink. Emellett javasolunk nektek túrákat a Balatonnál és úszós-szurkolós programot.

Atlétika: Új világrekord született 15 kilométeren

pen | 2010-11-24 | Nincs hozzászólás!

Leonard Patrick Komon megdöntötte a világcsúcsot 15 kilométeren vasárnap, Hollandiában a Seven Hills Run utcai futóversenyen. A 22 éves futó 41:13-as idővel ért célba, 16 másodpercet lefaragva a korábbi rekordból.

Magyar futók Pheidippidész nyomában - A Spartathlon

pen | 2010-11-22 | 5 hozzászólás

A 245 kilométeres Spartathlont a kemény terep, a szűkre szabott szintidő és a jellemzően kánikula közeli időjárás teszi a világ egyik legkeményebb ultrafutó versenyévé. Idén kilenc magyar futó teljesítette ezt a nem mindennapi kihívást, közülük a legjobb idővel Tóth Attila érkezett célba. Vele beszélgettem a versenyről.

Beda és Földingné nyerte a hétvégi Balaton Maratont

pen | 2010-11-21 | 4 hozzászólás

A hétvégi siófoki 7. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton távjaira 2500-nál is több nevezés érkezett. A legnépszerűbb a félmaraton volt: erre 1000-nél többen neveztek, de megközelítette a 600-at a maratonra jelentkezők száma. Jó futóidő, remek hangulat és lelkes szurkolók várták a futókat Siófokon.

Rudisha és Vlasic az lett az év atlétája

pen | 2010-11-21 | Nincs hozzászólás!

A 800 méteren világcsúcsot javított kenyai David Rudishát, illetve a magasugrás Európa-bajnokát, a horvát Blanka Vlasicot választotta meg az év atlétájának a sportági világszövetség (IAAF), amely a vasárnap esti, monacói gálán köszönti 2010 legjobbjait.

A négy perces mérföld bűvöletében – Wes Santee

pen | 2010-11-19 | Nincs hozzászólás!

Wes Santee múlt vasárnap, 78 éves korában hunyt el. A sikeres amerikai középtávfutó olimpikon és többszörös világcsúcstartó sok rekordja mellett talán pont arról a leghíresebb, amit nem tudott elérni: bár többször is nagyon közel került hozzá, nem sikerült megfutnia a 4 perces mérföldet.

Vak sportolónő új maratoni világrekordja

pen | 2010-11-18 | 2 hozzászólás

A Commerzbank Frankfurt Marathonon Michaela Kummer 3:11:38-as idővel ért célba. Ezzel a teljesen vak (T11) futónő új világcsúcsot állított fel. A rekord ratifikálását a nemzetközi paralimpiai bizottság végzi majd el.

Sikeres volt az első "Szigetkör kezdőknek" futás

pen | 2010-11-18 | Nincs hozzászólás!

A Gépház IT-fele gondolt egyet, és néhány napja az iwiw-en közös futásra hívta a kezdő futókat szerda estére a Margitszigetre. Az ötlet úgy tűnik bevált, az első "Szigetkör kezdőknek" alkalmával 38-an futották-sétálták körbe a szigetet.

Fussunk együtt - Szigetkör kezdőknek

Futás: Gebrselassie mégis folytatja a versenyzést

pen | 2010-11-16 | 3 hozzászólás

Haile Gebrselassie, a maratoni táv etióp világcsúcstartója átgondolta egy hete hirtelen bejelentett visszavonulását.  „A futás a véremben van, úgy határoztam, hogy folytatom a versenyzést.” – írta a hosszútávfutó legenda a Twitteren.

Futás: Olasz és kenyai győzelem a torinói maratonon

pen | 2010-11-14 | Nincs hozzászólás!

Esős időben, csúszós pályán futották ma a 24 Turin Marathon Gran Premio La Stampa utcai futóversenyt. A férfiaknál a 36 éves olasz Ruggero Pertile győzött, 2:10:58-as idővel. A nőknél a kenyai Priscah Jeptoo nyert, 2:27:02-vel.

Hétvégi eseményajánló - 2010 november 12-14.

pen | 2010-11-11 | Nincs hozzászólás!

Ezen a hétvégén terepre csábítunk titeket, szerepel az ajánlóban cserháti csillagtúra, tájékozódási teljesítménytúra a Bükkben, debreceni erdei futás és egy mezeifutó verseny is.

Futás: Gebrselassie talán még meggondolja a visszavonulást

pen | 2010-11-10 | 2 hozzászólás

Már épp készültem egy Gebréről szóló visszatekintős cikket írni, de most örömmel írom inkább ezt: Haile Gebrselassie menedzsere szerdán úgy nyilatkozott, hogy a maratonfutás etióp világcsúcstartója hirtelen felindulásból jelentette be visszavonulását.

Haile Gebrselassie menedzsere szerdán úgy nyilatkozott, hogy a maratonfutás etióp világcsúcstartója hirtelen felindulásból jelentette be visszavonulását.

Magyarországé a 2012-es mezeifutó EB rendezési joga

pen | 2010-11-07 | 1 hozzászólás

Az Európai Atlétikai Szövetség lisszaboni ülése hazánknak ítléte a 2012. évi Mezei futó Európa-bajnokság rendezési jogát. Már a verseny időpontja is ismert: 2012. december 12. Az EB-t a Szentendrei skanzen területén rendezik majd.

New York City Marathon: Gebremariam és Kiplagat nyert, Gebrselassie bejelentette visszavonulását

pen | 2010-11-07 | Nincs hozzászólás!

A vasárnap megrendezett ING New York City Marathonon a férfiaknál etióp, a nőknél kenyai győzelem született. Haile Gebreselassie térdsérülése miatt feladta a versenyt, és bejelentette visszavonulását.

Szigetfutók figyelem - gyalogosok elől is lezárják a Margit hidat!

pen | 2010-11-05 | 2 hozzászólás

A Szigetfutás szervezői felhívják a futók figyelmét, hogy most szombaton a híd felújítási munkálatai miatt pesti irányból nem lehet a Margit hídon bejönni a szigetre gyalog sem.

Hétvégi maratonok Frankfurtban és Athénban

pen | 2010-11-01 | Nincs hozzászólás!

A tizedik helyen végzett Kálovics Anikó a Frankfurt Marathonon, melyen a férfiak között a kenyai Wilson Kipsang, a nők mezőnyében pedig honfitársa, Caroline Kilel győzött. Kipsang 2:04:57-es ideje az idei harmadik legjobb maratoni idő. Athénban több mint tizenkétezer futó vágott neki a maratonfutás 2500 éves jubileumát ünneplő versenynek.

Hétvégi eseményajánló - 2010 október 29. - november 1.

pen | 2010-10-28 | Nincs hozzászólás!

Bár kicsit már zordabbra fordul az idő, azért reméljük még kimerészkedtek a szabadba az előttünk álló hosszú hétvégén is. Ajánlunk nektek hendikep futást, hosszabb és rövidebb túrákat, duatlont és egy beltéri sportprogramot is. Ezen a hétvégén is sportoljatok velünk!

Futás: Röthlin is ott lesz a New York Marathonon

pen | 2010-10-28 | Nincs hozzászólás!

Az Európa-bajnok Viktor Röthlin is rajthoz áll november 7-én az ING New York Marathonon. Röthlinnek ez lesz az idei második maratoni versenye. A svájcinak kevés ideje volt felkészülni, de teszt versenyei jól sikerültek.

Dublin Marathon: 2:09 alatti pályacsúcs született

pen | 2010-10-27 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Moses Kangogo Kibet 2:08:58-as új pályacsúccsal nyerte meg a 31. Dublin Marathont. A 30 éves futó számára ez az idő hatalmas egyéni csúcs. A nőknél az orosz Tatyana Arysova győzött (2:26:12). A versenyen minden korábbinál több, összesen 13.200 indulót regisztráltak.

Futás: Tóth és Simona nyerték a Budakeszi-Bp félmaratont

pen | 2010-10-25 | Nincs hozzászólás!

Tóth László és Staicu Simona nyerte szombaton a Budakeszi–Budapest félmaratonit, az idén elmaradt Bécs–Pozsony–Budapest futóverseny megrendezett utolsó szakaszát. Célba érkeztek a teljes szupermaratoni távot teljesítő sportolók is.

Hétvégi eseményajánló - 2010 október 22-24.

pen | 2010-10-21 | Nincs hozzászólás!

Erre az őszi hétvégére hosszabb és rövidebb futást, Balaton-kerülő bringázást és őrségi túlélőtúrát is válogattunk nektek eseményajánlónkba. Használjátok ki a jó idő utolsó morzsáit, ezen a hétvégén is sportoljatok velük!

Atlétika: LeShawn Merritt nem indulhat Londonban

pen | 2010-10-19 | Nincs hozzászólás!

LeShawn Merritt, a férfi 400 méter olimpiai bajnoka nem indulhat a 2012-es londoni játékokon doppingolásért kapott eltiltása miatt. Ezt Mark Adams, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kommunikációs igazgatója jelentette be kedden, miután egy nappal korában a fiatal atlétát 21 hónapra eltiltották.

Futás: Getu Feleke 2:05:44-et futott Amszterdamban

pen | 2010-10-19 | Nincs hozzászólás!

Getu Feleke új, 2:05:44-es pályacsúccsal nyerte meg a hétvégén a 35. Amsterdam Marathont. A 23 éves etióp versenyző 34 másodpercet faragott le a korábbi rekordból.

Négyezernél is többen voltak a Coca-Cola Női Futógálán

pen | 2010-10-17 | 5 hozzászólás

4320-an vettek részt ma délután a jubileumi, 15. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán. A 10 kilométeres távját pontban délben Monspart Sarolta indította el. Tíz kilométeren Pap Csilla nyert.

Futás: Válogató versenyek a mezei EB-re

pen | 2010-10-15 | 3 hozzászólás

Az év utolsó nagy eseményén, a Mezeifutó EB-n megfelelő felkészültség esetén egy junior férfi csapat indítását tervezi a MASZ. A verseny december 12.-én Portugáliában, Albuferiában kerül megrendezésre. A végső döntésre három verseny alapján kerül sor.

Hétvégi eseményajánló - 2010 október 15-17.

pen | 2010-10-14 | 1 hozzászólás

Ezen a hétvégén is csábítunk titeket a szabadba, javasolunk futóprogramot a lányoknak, rövidebb és hosszabb túrákat mindenkinek, és olyan triatlon versenyt, ahol az egyéni indulók mellett a baráti és családi váltókat is külön díjazzák. Sportoljatok ismét velünk!

Futás: Dupla kenyai maratoni siker Új-Delhiben

pen | 2010-10-14 | Nincs hozzászólás!

A Brit Nemzetközösségi Játékokon a kenyai atléták sikeres szereplését John Ekiru Kelai és Irene Jerotich Kosgei kettős győzelemmel koronázta meg maratonfutásban.

Három olasz maraton egy hétvégén: Carpi, Garda-tó és Cagliari

pen | 2010-10-11 | 6 hozzászólás

Ezen a hétvégén három nagyobb maratoni versenyt is rendeztek Olaszországban. A legtöbb figyelmet a Carpi Marathon kapta, ahol 2:09:00-es új pályacsúccsal nyert a kenyai Malakwen Paul Kosgei.

Futás: Gilbert Chepkwony nyerte a Kassai Béke Maratont

pen | 2010-10-04 | 1 hozzászólás

A kenyai Gilbert Chepkwony új pályacsúccsal nyerte a 87. Kassai Maratont vasárnap. A nőknél az etióp Almaz Alemu Balcha volt a leggyorsabb. A tökéletes futóidőben a versenyzőket harmincezer néző bíztatta az útvonalon.

Hétvégi eseményajánló - 2010 október 1-3.

pen | 2010-10-01 | 1 hozzászólás

Bár kicsit már hűvösebb lesz az idő, szabadban sportoláshoz még kellemes. Ajánlunk neketek a hétvégére terepduatlont, terepfutást, montiversenyt és túrákat, de nem maradt ki az ajánlóból a taktikus futók kedvenc versenye, a Futóbolondság sem.

Új „világcsúcs” jelmezes maratoni futásban

pen | 2010-09-29 | 5 hozzászólás

A hétvégi maratonon látott remek jelmezek nyomán kezdtem el kutakodni, vajon találok-e erre vonatkozóan is statisztikákat. És örömmel jelenthetem, hogy épp a napokban dőlt meg például a kabalaállat jelmezben (mascot) futott maratoni Guinness Rekord! :o)

Futás: Amerikai és marokkói győzelem a Fifth Avenue Mile-on

pen | 2010-09-29 | Nincs hozzászólás!

A Fifth Avenue Mile egy egymérföldes utcai futóverseny New Yorkban. A versenyt, melyre az atléták remek szezonzáró eseményként tekintenek, idén már 30. alkalommal rendezték meg. A jubiláló mérföldes futáson Amine Laalou és Shannon Rowbury győzött.

Atlétika: Új világcsúcs született 10 kilométeren

pen | 2010-09-26 | 2 hozzászólás

A kenyai Leonard Komon Utrechtben ma 26:44-es új világcsúcsot futott, amivel megdőlt a 27 perces álomhatár 10 kilométeren. Az új rekordot a nemzetközi szövetségnek még hitelesítenie kell.

Spar Budapest Maraton: Elérhetőek az eredmények

pen | 2010-09-26 | Nincs hozzászólás!

13.800-an neveztek a 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál különböző távjaira, ebből a maratonra 3150-en. Az eső áztatta versenyen az etióp Erkolo Ashenafi és Staicu Simona volt a leggyorsabb.

SPAR Budapest Maraton - FOTÓK!

pen | 2010-09-26 | 16 hozzászólás

Esős, de nem túl hideg időben rajtolt el a maratoni mezőny ma reggel 10 órakor Budapesten. A versenyt megelőző Edzésonline Talin és a versenyen is ellőttünk néhány fotót.

Spartathlon 2010: Kilenc magyar futó ért célba

pen | 2010-09-25 | 4 hozzászólás

Az olasz Ivan Cudin nyerte az idei Spartathlont, 23:03:06-os idővel. Első magyar futóként Tóth Attila érkezett a 12. helyen, 29:37:12-es idővel. Őt még további hét magyar és egy szlovákiai magyar versenyző követte. A magyar eredményeket ebben a szurkolói táblában láthatjátok.

Hétvégi eseményajánló - 2010 szeptember 24-26.

pen | 2010-09-23 | Nincs hozzászólás!

Több mint két tucatnyi sportesemény közül válogattuk ki azt a néhányat, melyet szeretnénk a hétvégén a figyelmetekbe ajánlani. Javasolunk futóversenyt városban és erdőben, túrát gyalogosan és kerékpárral, duatlont, és egy remek szurkolni valót is.

Női versenyek - férfi győztesek

pen | 2010-09-23 | 14 hozzászólás

Tavaly az USA-ban a Nike női félmaratont Rick Cordes, míg a Disney hercegnő félmaratont Jonathan Mederos nyerte. Amerikában a jogi problémák elkerülése végett a versenyszervezők a csak nők számára meghirdetett futóversenyeken is engedélyezik - bár nem bátorítják - a férfiak indulását.

Spartathlon 2010: Pénteken rajtolnak a futók

pen | 2010-09-22 | 14 hozzászólás

A Spartathlon egy Athén és Spárta közötti, 245 kilométeres ultra- futóverseny, ahol az indulók a távot egyben teljesítik, mintegy másfél nap alatt, futva. A mezőny pénteken rajtol, benne 19 magyar és egy szlovákiai magyar indulóval.

Defar 1:07:44-es idővel debütált a Philadelphia félmaratonon

pen | 2010-09-22 | 2 hozzászólás

Az etióp Meseret Defar és a kenyai Matthew Kisorio nyerte a Philadelphia félmaratont. A vasárnap megrendezett versenyen a két győztes idő 1:07:44 és 1:00:15 volt.

Futás: Több mint négyezren az éjszakai futóversenyen

pen | 2010-09-12 | 1 hozzászólás

Remek hangulatban zajlott a 15. EDF Éjszakai Futás, a futók kedvét a délelőtt még szakadó eső és a délutáni borongós idő sem tudta elvenni attól, hogy ott legyenek az eseményen. A 4100 résztvevő azt jelenti, hogy minden eddiginél többen jöttek futni az éjszakai Budapestre.

Hétvégi eseményajánló - 2010 szeptember 10-12.

pen | 2010-09-09 | 9 hozzászólás

Erre a hétvégére egy fővárosi éjszakai futást, egy vidéki, jótékony célú futóversenyt, 30 és 110 km közötti gyalogos és bringás túrákat és természetesen a triatlon vb eseményeit ajánljuk figyelmetekbe.

Futás: Montreal Marathon rekord számú rajthoz állóval

7241gabi | 2010-09-08 | Nincs hozzászólás!

A jubileum nem csak a budapesti nagy versenyeket érte utol, a Montreal Marathon is kerek szülinapot ünnepel, a huszadikat. Ennek alkalmából 21 000 futó állt rajthoz szeptember 6-án, hogy teljesítse a 42 kilométeres klasszikus távot.

Újra Futóbolondság - a taktikus futók kedvenc versenye

pen | 2010-09-06 | Nincs hozzászólás!

A FUTObolondok ismét futni és taktikázni hívnak minden érdeklődőt, ezúttal Veresegyházra. Az V. FutóBolondságon a cél újra a remek hangulat, móka, kacagás, a társasági élet, és természetesen a taktika! :-) A verseny védnökségét idén a veresegyházi Alapítvány az Árnyas utcai gyermekekért vállalta.

Csúcsot döntött a Nike Budapest Félmaraton

pen | 2010-09-05 | 1 hozzászólás

Minden eddiginél többen, 10.500-an álltak rajthoz Magyarország legnagyobb félmaratoni futóeseményén, a 25. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonon. A félmaratonnak 6100-an vágtak neki, párban 900-an tették meg a 21 kilit, míg a 3,5 kilométeres Ligetkörön 3500-an futottak. A magyar résztvevőkön kívül öt kontinens 52 országából érkeztek futók a versenyre.

NIKE Félmaraton - FOTÓK

pen | 2010-09-05 | 13 hozzászólás

Nagy lelkesedéssel és két kiló csokival készültünk a mai NIKE Félmaratonra. A rajt előtti tali sikeresen lezajlott, több mint egy kiló csoki elfogyott.

 

Minden futónak gratulálunk, reméljük a közel 900 fotón, amit ellőttünk ma, minél többen megtaláljátok magatokat.

Hétvégi eseményajánló - 2010 szeptember 3-5.

pen | 2010-09-02 | 5 hozzászólás

A mostani hétvégére ajánlunk a NIKE félmaraton mellett két éjszakai fejlámpás futást, egy rejtvényekkel fűszerezett túrát, bringázást a Mecsekben és triatlon versenyt a Balaton partján. Sportoljatok velünk ezen a hétvégén is!

Magyar meglepetés győzelem a veterán hegyifutó vb-n

pen | 2010-09-02 | Nincs hozzászólás!

Augusztus utolsó hétvégéjén rendezték meg a lengyelországi síparadicsomban, Korbielowban a WMRA (Nemzetközi Hegyifutó Szövetség) 10. Hegyifutó Masters világbajnokságát, ahol 26 nemzet 461 fő, 35 évnél idősebb futója mérte össze erejét. Egyetlen magyarként köztük volt az M40 kategóriában Gerlei Tamás, aki el is hozta az aranyérmet.

Atlétika: Gay 9.92, Vlasic 2.02m Zágrábban

pen | 2010-09-02 | Nincs hozzászólás!

Tyson Gay megnyerte a 100 méteres síkfutást Zágrábban, de a hideg időben nem tudott egyéni csúcsa közelébe kerülni. Blanka Vlasic 2.02-t ugrott a hazai közönség előtt. Pars Krisztián harmadik lett kalapácsvetésben, Kazi Tamás idei legjobbját futotta 800 méteren.

Futás: Njui és Hara nyerte a Hokkaido Marathont

pen | 2010-09-01 | 5 hozzászólás

A vasárnap Szapporóban, Japánban megrendezett Hokkaido Marathont férfiaknál  a kenyai Cyrus Njui nyerte, aki élete első nagy maratoni versenyét futotta. A nőknél Yumiko Hara volt a leggyorsabb.

Atlétika: Gay amerikai csúcsot szeretne futni Zágrábban

pen | 2010-09-01 | Nincs hozzászólás!

Már vasárnap megérkezett Zágrábba a ma esti 2010 IAAF Zagreb World Challenge elnevezésű nemzetközi atlétikai viadal legnagyobb sztárja, Tyson Gay. Az idei legjobb eredménnyel (9.78) rendelkező Gay azt nyilatkozta, szeretné megjavítani egyéni csúcsát (9.69), mely egyben az amerikai országos csúcs is.

Atlétika: Wanjiru, Cheruiyot és Kebede is fut a Chicago Marathonon

pen | 2010-08-27 | Nincs hozzászólás!

A Bank of America Chicago Marathon szervezői bejelentették, hogy a verseny 33 éves történetének legerősebb férfi mezőnye áll rajthoz október 10-én, benne a címvédő és olimpiai bajnok kenyai Sammy Wanjiru, Az idei London Marathon győztes etióp Tsegaye Kebede valamint az idei Boston Marathon győztes kenyai Robert Kiprono Cheruiyot.

Hétvégi eseményajánló - 2010 augusztus 27-29.

pen | 2010-08-26 | Nincs hozzászólás!

A Balatonnál a hétvégén várható hűvös, szeles, csapadékos idő miatt elmarad a Balaton-átúszás. Így a hétvégén inkább Gyulára invitálunk benneteket túrázni, bringázni és úszni, Hajdúszoboszlóra és Velencére futni és a Mátrába montizni. Reméljük, mindenki talál kedvére való sportprogramot az utolsó nyári napokon is.

Hegyifutás: Népes magyar csapat indul a VB-n Szlovéniában

pen | 2010-08-26 | Nincs hozzászólás!

Szeptember 5.-én Szlovénia egyik ismert futóterepén kerül megrendezésre a WMRA Hegyifutó Világbajnokság. Ezen az eseményen minden kategóriában indulnak magyar sportolók, az elit felnőttektől kezdve a juniorokig, illetve az "Open" kategóriában is rajthoz állnak többen.

Atlétika: Új világcsúcs született férfi 800 méteren

pen | 2010-08-22 | Nincs hozzászólás!

A kenyai David Rudisha 1:41.09-re javította Berlinben a 800 méteres férfi síkfutás világcsúcsát. A korábbi rekordot Wilson Kipketer futotta 1997-ben (1:41.11).

Jótékony célú árverés és futóverseny

pen | 2010-08-22 | 2 hozzászólás

Két jótékony célú eseményre szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Az interneten keresztül a Székesfehérvár-Ónod jótékonysági futáshoz kapcsolódó árverésen licitálhattok, melynek bevételét az árvízkárosultak megsegítésére fordítják. Gödön pedig egy egy jótékony célú futófesztiválra várnak minden érdeklődőt a szervezők, itt a befolyt pénzeket a gödi Búzaszem Iskola építésére fordítják majd.

háromnapos Székesfehérvár-Ónod jótékonysági futás mezőnye Székesfehérváro

Hétvégi eseményajánló - 2010 augusztus 19-22.

pen | 2010-08-17 | 4 hozzászólás

Hosszú hétvége következik, így három és fél napra ajánlunk nektek jobbnál jobb sportprogramokat - meg a végén ráadásnak egy igazán komoly világbajnokságot is :o)

Hétvégi eseményajánló - 2010 augusztus 13-15.

pen | 2010-08-12 | 4 hozzászólás

Ezen a hétvégén ajánlatunk háromnapos, hiszen a pecsenye által szervezett jótékonysági futás már péntek reggel elrajtol Székesfehérvárról. Fuss az árvízkárosultakért, vagy teljesíts egy maratont a hős várvédőkre emlékezve! Barangold be kétkeréken a Vértest! Triatlonozz vagy szurkolj az ironmaneknek Nagyatádon! Bármit is választassz, a lényeg, hogy ezen a hétvégén is sportolj velünk :o)

40. szülinapra létszámcsúcs az ajándék

7241gabi | 2010-08-10 | Nincs hozzászólás!

Az augusztus 8-án megrendezett 40. Sun-Herald City2Surf futóversenyen megdőlt a korábbi 76 ezres indulói létszám, idén több mint 80 000-en neveztek. A verseny - nevéhez méltó módon- meglehetősen szintes, bár megtévesztő lehet, hogy a belvárosban lévő Hyde Parkból a tengerszinten fekvő Bondi Beachre kell eljutni.

A londoni olimpia maratont érdemes lesz megnézni

pen | 2010-08-05 | Nincs hozzászólás!

Dave Bedford, a London Marathon versenyigazgatója újabb komoly feladatot kapott. Ő felel majd a Londoni Olimpián a maratonfutás lebonyolításáért. Bedford szerint minden idők egyik legszebb maratoni útvonalát alakítják majd ki 2012-re a brit fővárosban.

Hétvégi eseményajánló 2010 augusztus 7-8

sepi | 2010-08-05 | Nincs hozzászólás!

A bőség zavarával kell megküzdenie annak, aki programot szeretne magának választani augusztus első hétvégéjére. Változatos futóversenyek, hatalmas választék triatlonversenyekből és izgalmas túralehetőségek színesítik ezt a hétvégét. Aki pedig csak szurkolni szeretne egy jót, annak ajánljuk az Úszó Európa Bajnokságot, vagy a Triatlon Világkupát.

Babakocsis maraton: 2:32:10 az új Guiness rekord

pen | 2010-08-03 | 4 hozzászólás

Csak most találtam rá erre a hírre: Zac Freudenburg és Michael Wardian tavaly novemberben álltak rajthoz a Route 66 maratonon, hogy új Guiness rekordot állítsanak fel babakocsis maratonfutásban.

Futás: Dathan Ritzenhein rajthoz áll New York-ban

7241gabi | 2010-07-26 | Nincs hozzászólás!

A kétszeres amerikai olimpikon Dathan Ritzenhein idén ősszel visszatér a maratonfutáshoz, s másodjára áll majd rajthoz New York-ban. A New York Road Runners keddi bejelentése szerint, Ritzenhein optimista, teljesen felgyógyult a jobb lábában keletkezett fáradásos törésből.

Hétvégi eseményajánló 2010 július 24-25

sepi | 2010-07-22 | 2 hozzászólás

Balaton-Esztergom-Kőszeg-Budai hegység. Az ország minden területéről ajánlunk ezen a héten is eseményeket. Legyen az Triatlon, úszás, futás, vagy túra, ez a hétvége biztosan nem lesz unalmas.

Adidas miCoach Zone – eftomi tesztje

pen | 2010-07-15 | 5 hozzászólás

Az Adidas Magyarországtól kaptunk tesztelésre két sportórát. A miCoach Zone-t eftomi futtatta meg alaposan, és most beszámol tapasztalatairól. Ezt az egyszerű modellt nem a komplex futóórák konkurenciájának szánták, fő funkciója az edzés intenzitásának jelzése. A MiCoach Zone „nagytestvérét” , a nála többet tudó miCoach Pacert éppen sepi teszteli - hamarosan arról is olvashattok majd.

Atlétika: Bolt nem áll rajthoz a Crystal Palace-ban

7241gabi | 2010-07-15 | Nincs hozzászólás!

Usain Bolt azt nyilatkozta, hogy nem áll rajthoz s jövő hónapban Londonban megrendezendő Diamond League versenyen az Egyesült Királyság adójogszabályai miatt.

Hétvégi eseményajánló 2010 július 17-18

sepi | 2010-07-15 | 3 hozzászólás

1000 fok lesz a hétvégén, de sajnos mégsem merülhetnek be a hűsölni vágyók a Balaton habjaiba a képen látható módon, ugyanis elmarad a hétvégi Öbölátúszás. A vízre vágyóknak triatlon versenyt ajánlunk, míg a futók, túrázók, bringások ezen a hétvégén sem fognak unatkozni.

Futás: Rekkenő hőség várta a sportolókat Hortobágyon

pen | 2010-07-12 | Nincs hozzászólás!

A 7. E.ON Délibáb Sportnapon idén is kánikulával várta a sportolókat a Hortobágy. 35 fokos melegben, a víz miatt némileg módosított útvonalon mintegy 1700-an bringáztak, túráztak és futottak a különböző távokon.

Atlétia: Shelly-AnnFraser dopping miatt bukhat

7241gabi | 2010-07-09 | Nincs hozzászólás!

A 100 méteres női síkfutás olimpiai és világbajnoka, Shelly-Ann Fraser pozitív tesztet produkált.

Hétvégi eseményajánló 2010 július 10-11

pen | 2010-07-08 | 7 hozzászólás

A tomboló nyár közepette ezen a hétvégén is sok érdekes sport és szabadidős eseményre látogathatunk el országszerte. Az eseménynaptárunkból válogatva ajánlunk nektek néhány izgalmas versenyt, amit nem érdemes kihagyniuk a mozgást kedvelőknek.

Hétvégén országos bajnokságokon küzdöttek a hazai atléták

pen | 2010-07-06 | Nincs hozzászólás!

Számos korosztály atlétái versenyeztek az országos bajnoki címekért a hétvégén. Az utánpótlás, a junior és az ifjúsági versenyzők háromnapos viadalon Székesfehérváron mérkőztek meg, míg a veteránok Nyíregyházán mérték össze tudásukat.

ASICS és NIKE akciók a három éves Nyúlcipőboltban (X)

pen | 2010-07-06 | Nincs hozzászólás!

Óvodás korba lépett a Nyúlcipőbolt. 3 éve szülinapunkat megtoldottuk egy nullával, így 30 % kedvezményt adunk minden ASICS és tavaszi NIKE futócipőnk eredeti árából! Amíg a készlet tart, én igyekeznék...

Futócipő teszt: Bemutatjuk a NIKE cipőket

pen | 2010-07-01 | 9 hozzászólás

Tavaszi futócipő tesztünk keretében négy NIKE modellt próbálhatnak ki tesztelőink. Könnyű, neutrális, párnázott és stabil futócipő egyaránt került a portfólióba. A tesztcipőket a Nike Magyarország biztosítja. Következik a Nike Air Pegazus 26 +, a Nike Lunarglide +, a Nike Lunarelite + és a Nike Structure Triax rövid bemutatása.

Atlétika: 50 évesen cél az 50 másodpercen belüli 400 méter

pen | 2010-07-01 | 2 hozzászólás

Douglas Kalembo amerikai és zambiai állampolgár, 1988-ban az olimpián 400 méteren és 4x400-as váltóban is futott a zambiai csapatban. Egyéni csúcsa 46.89 volt. Kalembo még mindig versenyez kedvenc távján, tavaly 51.49-et, egy hete Atlantában pedig 50.02-t repesztett 400-on. Mivel Kalembo 49 éves, eredménye új korosztályos (M45) világcsúcs.

Futás: Bekele és Wangary nyerte a Corrida de Langueux-t

pen | 2010-06-30 | Nincs hozzászólás!

A franciaországi Langueux-ben immár 20. alkalommal megrendezett 10 kilométeres utcai futóversenyen az etióp Azmeraw Bekele – Kenenisa Bekele unokatestvére – és a kenyai Mirriam Wangary győzött.

Futó Szentjánosbogarak Esztergomban

pen | 2010-06-28 | Nincs hozzászólás!

Az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület július 24-én szombaton rendezi meg az ország egyik legkülönösebb futóeseményét, a Teliholdfutam nevű éjszakai futóversenyt, amelyre közel háromszáz résztvevőt várnak.

Görög Veronika az Ultrabalatonról

pen | 2010-06-22 | 11 hozzászólás

A hétvégén immár negyedik alkalommal rendezték meg a 212 km-es Ultrabalaton futóversenyt, ahol az egyéni futók számára a verseny szintideje 32 óra volt. Az idei 100 kilométeres futás országos bajnoka, Görög Veronika 23:35:43-as idővel, hatalmas pályacsúccsal nyerte meg a női egyéni versenyt. Őt kértem meg, meséljen kicsit a versenyről.

Ultrabalaton 2010 - Legfrissebb képek

sepi | 2010-06-18 | 12 hozzászólás

Már-már hagyomány jelleggel, az idén is részt vettünk az immár negyedik alkalommal megrendezett Ultrabalatonon, ahol az egyéni és váltó versenyzőknek 212 km-t kellett teljesíteniük a Balaton körül, Tihanytól-Tihanyig. Az idén is kíváló szervezést (mi voltunk az egyik frissítőállomás:-)), fantasztikus hangulatot és elképesztő versenyt éltünk át, amit még egy kis extrém időjárás is megfűszerezett. Több mint 1000 képünk közül válogathattok a galériákban. 

Ultrabalaton - pillantás a színfalak mögé

pen | 2010-06-15 | 29 hozzászólás

Tegnap ellátogattam az Ultrabalaton főhadiszállására és megnézegettem, mi minden hever ott így verseny előtt pár nappal. A jó hír az, hogy a pólók nagyon tutik lettek. A rossz hír, hogy minden sör elfogyott :o)

Fotók a K&H maratonváltóról

pen | 2010-06-13 | 12 hozzászólás

Minden Edzésonline csapat sikeresen célba érkezett a mai K&H maratonváltón. Jót futottunk, szurkoltunk, beszélgettünk és készült pár száz fotó is. Ha ott voltál, biztos lencsevégre kaptunk Téged is!

K&H maraton váltó az eredeti útvonalon

pen | 2010-06-10 | Nincs hozzászólás!

Június 13-án, vasárnap az eredeti útvonalon zajlik majd a K&H olimpiai maraton váltó mindegyik versenyszáma.

Ultrafutás: Új 24 órás mezítláb futós rekord

pen | 2010-06-10 | 8 hozzászólás

A 41 éves Todd Ragsdale Oregon államban, egy sportpályán 413 kört tett meg, 24 óra alatt. Saját mérése szerint Ragsdale 165,2 kilométert futott - ennél többet még senkinek sem sikerül korábban mezítláb egy napon belül teljesíteni. A korábbi rekord 90.6 mérföld volt (145,8km) volt, ezt Ragsdale kb. 19 órás futás után érte el.

Csapattagokat keresünk a hétvégi K&H maratonváltóra!

pen | 2010-06-09 | 2 hozzászólás

Az Edzésonline idén is több csapatot nevezett a K&H maratonváltóra. A módosult időpont miatt néhány csapattársunk nem tud részt venni a váltón, ezért új tagokat keresünk!

Mentsd meg Sárvárt!

pen | 2010-06-09 | Nincs hozzászólás!

A Sárvári Önkormányzat Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága úgy döntött, semmilyen támogatást nem nyújt a 12/24 órás futás városközpontban való megrendezéséhez, és egyben felkérte a verseny főszervezőjét, hogy a futás új helyszínét a városközponton kívül jelölje ki. Ha Te is szeretnél még futni Sárváron a várkörön, most segíthetsz!

Atlétika: Farah és Monteiro győzött 10.000 méteren Marseilles-ben

pen | 2010-06-08 | Nincs hozzászólás!

A brit Mo Farah és a portugál Ines Monteiro volt a leggyorsabb a szombati Európa Kupa versenyen Franciaországban. Mindketten új egyéni csúccsal nyertek 10.000 méteren.

Futás: Major József idén is megnyerte a Fétis Gödi Cross futást

pen | 2010-06-08 | Nincs hozzászólás!

A három napos Gödi Fesztivál keretében jubileumi, tizedik alkalommal került megrendezésre a Fétis Crossfutás. A 14 kilométeres futást a férfiaknál Major József nyerte, a nőknél Szunyog Erika.

Atlétika: Új junior országos csúcs 4x100-as váltóban

pen | 2010-06-07 | Nincs hozzászólás!

A Zalaszám Kupa Országos Vidékbajnokságon a Nguyen Anasztázia, Komiszár Kriszta, Kerekes Gréta, Schmelcz Fanni összeállítású junior női 4x100-as váltó 45,67 mp eredménnyel új országos junior csúcsot állított fel. A régi csúcs 1991óta élt (45,69).

Csütörtökön tájékoztat a BSI a maratonváltóról

pen | 2010-06-05 | Nincs hozzászólás!

A budapesti rakpartokat várhatóan elönti a víz, és kérdéses, hogy jövő vasárnapra, június 13-ára visszahúzódik-e, vagy a probléma érinti a K&H olimpiai maraton váltó útvonalát.

 

 

Futás: Carl Lewis ötven évesen újra rajthoz áll

pen | 2010-06-04 | 5 hozzászólás

A spintfutás koronázatlan királya, a NOB által az évszázad sportemberének választott, kilenc olimpiai aranyérmet nyerő Carl Lewis bejelentette, 2012-ben egy teljesen másik távon próbálja majd ki magát. Azzal ünnepli meg 50. születésnapját, hogy lefutja a Houston Marathont.

Futás: Szabó Gábor és Görög Veronika győzött Keszthelyen a maratonon

pen | 2010-06-01 | 1 hozzászólás

Vasárnap 700 nevezővel, összesen mintegy másfél ezer résztvevővel rendezték meg a harmadik alkalommal kiírt Keszthelyi Kilométerek utcai futóversenyt. A férfiak maratoni számát ismét Szabó Gábor (02:36:18.611), a nőkét Görög Veronika (03:21:29.611) nyerte. A félmaraton Kálovics Anikó (01:21:44.597) és edzője, Zsódér Zsolt (01:12:42.577) győzött.

Atlétika: Desisa és Tune győzött Ottawában

pen | 2010-05-31 | Nincs hozzászólás!

Az etióp Dire Tune nem csak a nőket, hanem a férfiakat is maga mögött tartotta, amikor Ottawában 32:11-es idővel beért a 10 km-es táv céljába. A férfi mezőny 4 perc 7 másodperccel a nők után indult, és a verseny történetében most először ezt az előnyt a férfi győztes Lelisa Desisa nem tudta ledolgozni a célig.

Kiválasztottuk futócipő tesztelőinket

pen | 2010-05-30 | 46 hozzászólás

Az általatok leadott szavazatok alapján kialakult sorrendet figyelembe véve némi végső válogatás és cipő - tesztelő párosítgatás után megszületett tavaszi cipőtesztelőink listája. Nagyon köszönjük mindenkinek a jelentkezést és a szavazást. Időközben kettővel megnőtt a tesztcipők száma, így reményeink szerint a következő hetekben 18 remekbe szabott cipőteszt beszámolóval jelentkezünk majd!

Futócipő teszt: Bemutatjuk az adidas cipőket

pen | 2010-05-26 | 12 hozzászólás

Tavaszi futócipő tesztünk keretében hat adidas modellt próbálhatnak ki tesztelőink. Terepcipő, könnyű edzőcipő, stabil és párnázott futócipő egyaránt került a portfólióba. A tesztcipőkről részletes információkat és sok-sok képet találhatsz az Adidas Magyarország honlapján.

Atlétika: Vádlisérülése miatt Oslóban sem indul Bekele

pen | 2010-05-25 | Nincs hozzászólás!

Az 5000 és 10000 méteres etióp olimpai bajnok Kenenisa Bekele nem áll rajthoz a Gyémánt Liga két júniusi fordulóján Oslóban és Rómában, közölte az atléta menedzsmentje. Bekele makacs vádlisérülése miatt nem tud részt venni a versenyeken.

Keszthelyi Kilométerek: friss információk a versenyről

pen | 2010-05-20 | 2 hozzászólás

Hamarosan utolsó hetéhez érkezik a Keszthelyi Kilométerek utcai futóverseny szervezése. A versenyre a helyszíni nevezéseket szombaton délután (május 29-én) 14 és 17 óra, a vasárnapi rajt előtt 7 és 9.30 óra között lehet a versenyirodában leadni. A verseny előtti tésztapartira szombaton, este héttől kerül sor.

Atlétika: Gay megfutotta a világcsúcsot egyenes pályán 200-on

pen | 2010-05-17 | 1 hozzászólás

A 2007-es világbajnok amerikai Tyson Gay világcsúcsot futott 200 méteren, egyenes távon, vasárnap Manchesterben. A minden idők második leggyorsabb emberének számító vágtázó 19.41 mp alatt tudta le a kanyar nélküli távot a Manchester belvárosában rendezett különleges viadalon, és kilenc századdal javította meg honfitársa, Tommie Smith 44 évvel ezelőtt elért rekordját.

Ultrafutás: Befejeződött a 24 órás világbajnokság

pen | 2010-05-14 | 17 hozzászólás

Ma délelőtt tíz órakor befejeződött a 24 órás világbajnokság Franciaországban. A versenyen a magyar színeket a nőknél Gurdon Éva, Horváth Mónika, Lubics Szilvia és Máténé Varjú Edit, a férfiaknál Kónya Ákos, Cserpák József, Zahorán János, Lajkó Csaba, Szabó Sándor és Szitó Ervin képviselte.

25. NIKE Félmaraton: Zenészek futócipőben

pen | 2010-05-14 | 27 hozzászólás

„Ritmusra fuss!” – hangzik az idei, 25. Nike Budapest Félmaraton szlogenje. A kilencezer futót megmozgató rendezvény sajtótájékoztatóján megtudhattuk, hogy idén több neves zenész, énekes és zenei műsorvezető is odaáll majd a rajtvonalhoz szeptember 5-én.

Tesztelj Te is futócipőt!

pen | 2010-05-13 | 17 hozzászólás

Immár második alkalommal indítjuk el az Online Edzésnaplón futócipő tesztelésünket. Ezúttal is felhasználóinkat kérjük fel arra, hogy teszteljék a kiválasztott modelleket. Jelentkezz Te is tesztelőnek! Ha sikerrel jársz jutalmad maga a futócipő lesz!

Szigetköz-Minimaraton: Időpont változás!

pen | 2010-05-13 | Nincs hozzászólás!

A Mosonmagyaróvári Strucc Futóklub a hétvégére tervezett Szigetköz-Minimaratont a várható rossz időjárási körülménye miatt egy héttel elhalasztja. A verseny új időpontja: 2010. május 24.

Futás: Radcliffe és Goucher együtt kocog majd New Yorkban

pen | 2010-05-11 | Nincs hozzászólás!

Paula Radcliffe és Kara Goucher is terhes és mindketten szeptember végére várják gyermeküket. A baráti kapcsolatban lévő két futónő az elmúlt hónapokban többször edzett együtt, és most a szervezők meghívására együtt fognak kocogni – nem versenyezni – egy női futóversenyen New Yorkban.

Futás: Világcsúcskísérlet 25 kilométeren

pen | 2010-05-07 | 1 hozzászólás

Vasárnap rendezik Berlinben a BIG 25 Berlin futóversenyt mintegy tízezer indulóval. A női elit mezőnyben gyors tempó várható, Mary Keitany ugyanis bejelentette, megpróbálja megdönteni a táv világrekordját (1:22:13, Mizuki Noguchi, 2005).

Futók a gyermekekért akció - pólógyűjtési akció utoljára a Maratonváltón

pen | 2010-05-07 | Nincs hozzászólás!

A Futóbolondok SE pólógyűjtési akciójának befejezéseként a budapesti K&H Maraton Váltóra, a Kossuth térre várjuk május 16-án az olyan nem használt pólóidat, amit fel tudsz ajánlani a Családsegítő Szolgálat javára, amely rászoruló gyerekeknek, családjaiknak juttatja el, illetve nyári táboraiban, programjain használná fel. Keresd a Futóbolondok narancssárga zászlóját, vagy érdeklődj a versenyközpontban!

Atlétika: Bolt kitűnő idővel nyert Kingstonban

pen | 2010-05-04 | 1 hozzászólás

Minden idők negyedik legjobb eredményével nyerte a 200 métert Kingstonban Usain Bolt. A jamaicai csillag 19.56 mp-cel, különösebb megerőltetés nélkül győzött. Ennél csak három jobb eredményt tartanak nyilván ezen a távon: Bolt 19.19-es világcsúcsát, korábbi 19.30-as rekordját, valamint Michael Johnson 19.32-es idejét.

Borvidék Félmaraton - FOTÓK!

pen | 2010-05-02 | 7 hozzászólás

Szekszárdon jártunk ma délután, fotóztunk és szurkoltunk a Borvidék Félmaraton résztvevőinek. Készült is több mint 1000 fotó a rajt előtt, 6 kilométernél, a hegytetőn és a célegyenesben. Folyamatosan töltjük fel a képeket az alább található albumokba. Ha ott voltál, biztosan téged is lefotóztunk! :o)

Haile Gebrselassie: Ezek a fiatal srácok túl gyorsak

pen | 2010-04-30 | Nincs hozzászólás!

A maratoni táv világcsúcstartója, a 37 éves etióp Haile Gebrselassie azt nyilatkozta, szeretné megnyerni a maratont a Londoni Olimpián 2012-ben. De nagyon komolyan kell majd vennie a felkészülést, mert , mint mondta, „ezek a fiatal srácok manapság már túl gyorsak”.

Ultrabalaton: Kedvezményes nevezés meghosszabbítva

pen | 2010-04-29 | Nincs hozzászólás!

Mivel az Ultrabalaton honlapja technikai okok miatt az elmúlt héten elérhetetlen volt, a szervezők döntése alapján az eredetileg április 30-ig érvényes kedvezményes nevezési határidőt május 7-ig meghosszabbították.

VII. Szigetköz Minimaraton (X)

pen | 2010-04-28 | Nincs hozzászólás!

Újra a Szigetköz fővárosába, Mosonmagyaróvárra invitáljuk a futókat. Május 16-án a Mosonmagyaróvári Strucc Futóklub a Mosonmagyaróvári Önkormányzat támogatásával idén is megrendezi a Szigetköz Minimaraton utcai futóversenyt, immáron hetedik alkalommal.

Hamburg Marathon: Kettős kenyai győzelem született

pen | 2010-04-27 | Nincs hozzászólás!

A 25. Möbel Kraft Hamburg Marathonon Wilfred Kigen és Sharon Cherop aratott kettős kenyai győzelmet. A több mint 15.000 futót megmozgató versenyen a férfi győztes ideje 2:09:22, a női győztesé 2:28:38 volt.

Bajnokok találkozója az első Urban Cross versenyen, az Arena Plazaban

pen | 2010-04-27 | Nincs hozzászólás!

Első alkalommal került Magyarországon megrendezésre futó és kerékpárverseny egy bevásárló központban. A nyílt versenyek mellett profi sportolóknak meghívásos futóversenyt és kerékpárversenyt is rendeztek.

London marathon: Kebede and Shobukhova nyert

pen | 2010-04-25 | Nincs hozzászólás!

A tavalyi második helyezett etióp Tsegaye Kebede és a tavalyi Chicago Marathon győztes orosz Liliya Shobukhova nyerte meg az idei Virgin London Marathont. A női mezőnyt féltávig iramfutóként Kálovics Anikó vezette.

Sárvári 12 és 24 órás futás - NÉZEGESS FOTÓKAT!

pen | 2010-04-26 | 7 hozzászólás

Villámlátogatást tettünk ma délután Sárváron. Szurkoltunk az egyéni és váltófutóknak és elkattintottunk pár képet is.

Futás: Dupla kenyai siker a bécsi maratonon

pen | 2010-04-22 | 2 hozzászólás

A kenyai Henry Sugut és Hellen Kimutai nyerte meg vasárnap a 27. Vienna City Marathont. Az útvonalon többször szembe fújó szél belassította a futókat, így nagy időeredmények nem születtek. A versenyen 108 országból 32.940 futó vett részt.

Hosszútávúszás: Stoychev és Geijo győzött Mexikóban

pen | 2010-04-22 | Nincs hozzászólás!

34 versenyző rajtolt el az idei FINA Hosszútávúszó Grand Prix negyedik versenyén. A 19 férfi és 15 női versenyző Mexikóban a Sumidero Canyonban teljesítette a 15 kilométeres távot. A férfiaknál a bolgár Petar Stoychev, a nőknél az argentin Pilar Geijo győzött.

Boston Marathon: Cheruiyot hatalmas pályacsúcsot futott

pen | 2010-04-21 | Nincs hozzászólás!

Hétfőn a 114. alkalommal megrendezett Boston Marathonon Robert Kiprono Cheruiyot 2:05:52-es új pályacsúccsal nyert. A korábbi rekordot 2007 óta Robert Kipkoech Cheruiyot tartotta (2:07:14). A nőknél Teyba Erkesso volt a leggyorsabb. A benevezett 26.735 futóból 23.126 állt rajthoz, és 97.5 százalékuk ért célba, közöttük két magyar versenyző is.

Ultrafutás: Új elnököt választott az UMSZ

pen | 2010-04-21 | Nincs hozzászólás!

Az Ultrafutók Magyarországi Szövetsége 2010. évi közgyűlését április 17-én tartotta a Sportok Házában. A 16 tagegyesületből 11 képviseltette magát a közgyűlésen, ahol Ujj Zoltánt egyedüli jelöltként 8:3 arányban elnökké választották.

 

Több mint tizenkétezren a jubileumi T-Home Vivicittán

pen | 2010-04-18 | Nincs hozzászólás!

Remek időjárási körülmények között 12.400-an vettek részt a 25. T-Home Vivicittá Városvédő Futáson. Idén először arra is volt lehetőség, hogy a Minicittát és a Midicittát együtt, vagy a Vivicittával kiegészítve fussák le az indulók, így sokan úgy álltak rajthoz a 12 kilométeres Vivicittán, hogy előtte már két távot futottak.

Fényképeztünk a Vivicittán - Nézd meg a fotókat!

pen | 2010-04-19 | 15 hozzászólás

Míg a Gépház egyik fele futott, a másik szurkolt és fotózott a Vivicittán. Folyamatosan töltjük fel a kb 700 képet, reméljük mindenki megtalálja majd magát.

MILÁNÓ MARATON – 2010. április 11.

Mira | 2010-04-16 | 14 hozzászólás

Magyarországon április 11-e a költészet napja, mit is csinálhatna egy költőnő, aki szeret futni? Maratont fut. Persze a dolog nem ennyire egyszerű, pláne nem úgy, ha két éve nem történt volna az a szörnyű dolog, s nem bénul le a lábam. Akkor csak egy éltetett: felépülni, meggyógyulni. Hogy ma azt mondhatom, újra maratonista lettem, az a futótársaknak köszönhető, aki vigyáztak rám, akik mellettem álltak, akik fogták a kezem a fájdalom pillanataiban. Emlékeztek ugye? SNAFU!!!! Soha nem adjuk fel ugye?!

Futás: Vasárnap Vivicitta

pen | 2010-04-15 | 8 hozzászólás

Vasárnap rendezik a 25. Vivicitta városvédő futást. Nehogy megszokásból a Margitsziget felé induljatok – idén új helyszínen, a városligeti 56-osok terén rajtol a verseny!

Ultrafutás: Hajduska és Görög lett a 100 km-es országos bajnok

pen | 2010-04-13 | 4 hozzászólás

Óriási küzdelem jellemezte a változatos és embert próbáló időjárási körülmények között lezajlott idei évi IV. Unix - Kaeser Kompressoren 100 km-es Országos Bajnokságot. Bitang erős szél, jégeső és napsütés. Mindenből kijutott a kiválóan felkészült ultrafutóknak.

Patrick Makau minden idők negyedik leggyorsabb maratonistája

pen | 2010-04-12 | Nincs hozzászólás!

A Rotterdam Maratonon 2:04:48-as győztes idejével a kenyai Patrick Makau minden idők negyedik leggyorsabb maratonfutója lett. A 34. Párizs Maratonon kettős etióp siker született: Atsede Baysa és Tadesse Tola győzött.

Keszthelyi Kilométerek: Kálovics Anikó is rajthoz áll

pen | 2010-04-11 | 1 hozzászólás

Már több százan neveztek a május 30-ai, Keszthelyi Kilométerekre. Húsvét után visszaigazolta részvételi szándékát a háromszoros olimpikon, többszörös magyar bajnok hosszútávfutó, Kálovics Anikó is.

Futás: Etióp győzelem a svájci Giro Media Blenio versenyen

pen | 2010-04-06 | Nincs hozzászólás!

A tavalyi világbajnokság 10.000 méteres negyedik helyezettje, az etióp Imane Merga nyerte a 26. Giro Media Blenio utcai futóversenyt a hétvégén Svájcban. Merga győztes ideje 29:02 volt.

Terepfutás: Vértes Terepmaraton eredmények

pen | 2010-03-30 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén, szinte ideális futóidőben rendezték meg a Vértesi Terepmaraton. A 140 futó mellett közel 250 teljesítménytúrázó is teljesítette a maratoni és félmaratoni távokat. A hosszútávon Hajduska Balázs és Görög Veronika győzött. A futó eredménylista már elérhető.

Fuss, fröccsözz és nyerj Edzésonline pólót!

pen | 2010-03-30 | 5 hozzászólás

Újabb hírekkel jelentkezünk a Borvidék Félmaratonról: ha most nevezel, egyéni rajtszámot és rajtszám feliratot kérhetsz a szervezőktől, a legjobb 20 fiatal célbaérkező pedig Edzésonline pólót kap ajándékba.

Mezeifutás: Teljes kenyai fölény a világbajnokságon

pen | 2010-03-28 | Nincs hozzászólás!

A kenyai csapat söpörte be az összes egyéni és csapat aranyat a hétvégén Lengyelországban megrendezett mezeifutó világbajnokságon. Az etiópok egyéniben csak egyetlen bronzérmet tudtak szerezni.

Urban Cross – új városi futó és kerékpáros őrület

pen | 2010-03-26 | 4 hozzászólás

Új sportág jelentkezik a tömegsport versenyek között, a X2S által első ízben megszervezett URBAN CROSS, az Arena Plaza területén április 24-én szombaton. Élő játszótérré válik a Plaza folyosója, korlátja, erkélye. Ahol eddig tilos volt futni, ott érmet, kupát nyerhetnek a vállalkozók!

Futás: Gyere velünk maraton váltózni!

pen | 2010-03-24 | 2 hozzászólás

Idén május 16-án rendezi a BSI a K&H maratonváltót. Hagyományainkhoz híven idén is szeretnénk minél több Edzésonline csapatot nevezni a versenyre. Ha szeretnél velünk futni, jelentkezz te is!

Milánó-Sanremo: Freire nyerte az olaszok kedvenc egynaposát

pen | 2010-03-21 | Nincs hozzászólás!

A háromszoros országúti világbajnok, a spanyol Oscar Freire Gomez (Rabobank) 2007 után ismét győzelmet szerzett az olaszok kedvenc egynapos versenyén, a Milánó-Sanremon. A szezon leghosszabb, 300 km hosszú viadalát Freire egy 40 fős élbolyből sprintelve nyerte meg a belga bajnok, Tom Boonen (Quick-Step) és Alessandro Petacchi (Lampre) előtt.

Keszthelyi Kilométerek: Szabó Gábor ob-ezüsttel a zsebében készül

pen | 2010-03-21 | Nincs hozzászólás!

A szervezők január végén élesítették a 3. Keszthelyi Kilométerek utcai futóverseny nevezését. A május 30-ai esemény maratoni számának egyik esélyese – aki kétszer már győzelemmel bizonyított –, Szabó Gábor a napokban regisztrált. A versenyre – mely az internet segítségével élőben, online módon is követhető lesz – március 31.-ig lehet kedvezményesen nevezni.

Futás: Ha körbeérsz a Balatonnál, Szingapúr is menni fog :o)

pen | 2010-03-17 | 4 hozzászólás

A tókerülő versenyek időszakának beköszöntével valahogy megakadt a szemem ezen a Szingapúrt körbekerülő futóversenyen, melynek távja 218 kilométer, szintideje 36 óra és a szervezők 10.000 futó részvételében reménykednek. Kíváncsi lettem a részletekre.

Futók a gyermekekért akció - segíts te is!

pen | 2010-03-11 | 2 hozzászólás

Valószínűleg Te is rendszeresen jársz futóversenyekre, túrákra, sportrendezvényekre. Ennek kapcsán elképzelhető, hogy már alig férsz el a szekrényedben a pólóktól? Esetleg külön szekrényt tartasz fenn nekik?

Balszerencsés szezonkezdet Vozár Attilának

pen | 2010-03-11 | Nincs hozzászólás!

Bűncselekmény árnyékolta be az ultramaratonista Vozár Attila olaszországi szezonkezdetét - számolt be a beol.hu. A 9. Strasimeno ultramaratoni versenyt követően Attiláék bérelt autóját a reptéren kirabolták.

Atlétika: Bene és Földingné nyerte a Pécs-Harkányt

pen | 2010-03-09 | 2 hozzászólás

Bene Barnabás, illetve a címvédő Földingné Nagy Judit diadalmaskodott a huszonhatodik alkalommal megrendezett 25 kilométeres Pécs-Harkány országúti futóversenyen. A viadalon több mint nyolcszázan álltak rajthoz.

Utcai futás: Masai és Cheruiyot győzött San Juanban

pen | 2010-03-01 | Nincs hozzászólás!

Puerto Ricoban Moses Masai legyőzte Sammy Kitwarát a férfiaknál, míg Vivian Cheruiyot megvédte címét a nőknél a World’s Best 10K elnevezésű 10 kilométeres utcai futóversenyen vasárnap.

Ultrabalaton: Kedvezményes Edzésonline nevezés

pen | 2010-03-01 | 2 hozzászólás

Még nem neveztél az idei Ultrabalatonra? Akkor most megteheted, az érvényes nevezés díjnál 20 százalékkal olcsóbban egy Edzésonline csapatban! A Gépház természetesen idén is ott lesz, frissítünk is, futunk is, jó buli lesz, gyere Te is!

Ultrafutás: Szigorított a frissítési szabályokon az IAU

pen | 2010-02-25 | 6 hozzászólás

Érdekes szabálymódosításra bukkantam a Nemzetközi Ultrafutó Szövetség (IAU) honlapján. A tegnap közzétett dokumentum szerint a jövőben szigorodnak a frissítésre vonatkozó előírások. A most bejelentett módosítások egyébként az IAAF szabályokban bekövetkezett változásokat követik.

Ultrafutás: Kónya Ákos nyerte az Orange Curtain 100km-t

pen | 2010-02-25 | 10 hozzászólás

Kaliforniában, a Liberty Parkban (Cerritos) rendezték a hétvégén az Orange Curtain ultrafutóversenyt. A pálya egy park mellett futó lapos aszfaltos bringaút, ahol a futók egy öt kilométeres szakaszon köröznek oda-vissza. A 100 kilométeres versenyt Kónya Ákos nyerte meg.

Nemzetközi Hegyifutó versenynaptár 2010

pen | 2010-02-24 | Nincs hozzászólás!

A Nemzetközi Hegyifutó Szövetség legutóbbi ülésén döntött többek között az idei Grad Prix sorozat versenyeiről, valamint több nemzetközi bajnokság helyszínéről és időpontjáról is.

Ultrafutás: Nepáli ultrafutó a téli olimpián

pen | 2010-02-21 | Nincs hozzászólás!

A 40 éves nepáli Dawa Dachhiri Sherpa neve biztosan ismerősen cseng az ultrafutók számára, hiszen a nepáli sportember volt már győztes és második helyezett is az Ultra-Trail du Tour du Mont-Blanc-on, tavaly pedig második lett a nemzetközi ultrafutó szövetség terep világbajnokságán. Civilben egy hegymászó expedíciókat segítő vállalkozásnak dolgozik. Dachhiri Sherpa 2006-ban és idén is rajthoz állt a téli olimpián, hogy képviselje országát.

Filmet forgatnak Sebastian Coe és Steve Ovett történetéről

pen | 2010-02-18 | 1 hozzászólás

Két brit olimpikon középtávfutó, Sebastian Coe és Steve Ovett versengéséről forgat filmet a BBC. A bemutatót 2012 márciusára – négy hónappal a Londoni Olimpia elé – tervezik. 

Ultrafutás: 4. Téli Margita Terep Maraton

pen | 2010-02-16 | 3 hozzászólás

Ismét a Margita Téli Terep Maratonnal kezdődött a Terep Ultra Kupa 2010-es versenysorozata. A több mint 400 gyalogos teljesítménytúrázó után rajtolt a futók mezőnye.

Ultrafutás: A 2010. évi versenyengedélyekről

pen | 2010-02-11 | Nincs hozzászólás!

A 2008. évtől kezdve az országos ultrafutó bajnokságokon csak érvényes versenyengedéllyel rendelkezők vehetnek részt. Az UMSZ ill. MASZ tagegyesületek versenyzőinek az engedélyt a kitöltött versenyengedély-kérő lapon kell igényelniük, amely letölthető a MASZ honlapjáról.

Hosszútávúszás: világkupa és Grand Prix eredmények

pen | 2010-02-09 | 5 hozzászólás

A 2010-es FINA 10 km-es úszó világkupa második versenyét szombaton rendezték Argentínában. Az idei FINA hosszútávúszó Grand Prix harmadik és leghosszabb versenyére pedig vasárnap került sor.

Ultrafutás: Brocken-Challenge 80 km, félméteres hóban

pen | 2010-02-09 | Nincs hozzászólás!

A Brocken-Challenge egy 81 kilométeres, 2200 méter szinttel megtűzdelt ultramaratoni futóverseny Németországban. Hétvégén a jó félméteres hóval nehezített útvonalon összesen 108 futó ért célba, köztük 11 nő.

Szigetfutás: Megtartják a holnapi futást, de azért csak óvatosan!

pen | 2010-02-05 | 1 hozzászólás

A Szigetfutás szervezőinek tájékoztatása szerint mivel a Szigetet óvatosan lehetséges körbefutni, ezért a holnapi futást nem halasztják el. De arra kérnek mindenkit, hogy vigyázzon a testi épségére.

Keszthelyi Kilométerek: Elindult a nevezés

pen | 2010-02-04 | Nincs hozzászólás!

A harmadik alkalommal kiírt Keszthelyi Kilométerek futóversenyre május 30-án, a Tér-Film-Zene Fesztivál idején kerül sor a Balaton-parti településen és annak környezetében. A szervezők január végén elindították az online nevezést. A verseny honlapja friss információkkal bővült.

Német futó ért fel leggyorsabban az Empire State Building tetejére

pen | 2010-02-02 | Nincs hozzászólás!

A 25 éves német Thomas Dold sorozatban immár ötödik alkalommal nyerte meg az Empire State Building futást. A verseny 294 indulója közül a legfiatalabb 18, a legidősebb 72 éves volt.

Tanácskoztak a hazai utcai futóversenyek szervezői

pen | 2010-02-02 | Nincs hozzászólás!

A BSI hétvégén tanácskozásra hívta az országban utcai és országúti versenyek szervezőit. Közel húsz szervező ült össze a Budapest Spotszékházban. Megállapodtak, hogy egy „Asztaltársaságot” alapítanak, mely segíti majd a futóverseny szervezők közötti egyeztetéseket, tartja a kapcsolatot a médiával, illetve ellátja a versenyszervezők érdekképviseletét.

Mezeifutás: Kálovics Anikó győzött Spanyolországban

pen | 2010-01-31 | 1 hozzászólás

Kálovics Anikó győzött a San Sebastianban, Spanyolországban rendezett mezeifutó versenyen. A 20 fős mezőnyben Anikó 19.45-ös idővel győzött az 5300 méteres távon, hat másodpercet verve a második helyezett ukrán Tatiana Holovchenkora.

Atlétika: Kiss Dániel 25 éves országos csúcsot döntött meg

pen | 2010-01-31 | 1 hozzászólás

Szenzációs országos csúcsot futott Kiss Dániel a karlsruhei IAAF Permit fedettpályás versenyen. Az Ikarus SE atlétája a 60 méteres gátfutás első előfutamában 7,57 mp eredménnyel, a második helyen célba érve megjavította Bakos György 25 éves csúcsát (7,60).

Atlétika: Kálovics nyolcadik a sevillai mezei versenyen

pen | 2010-01-18 | Nincs hozzászólás!

A nyolcadik helyen végzett a vasárnapi, spanyolországi hagyományos mezeifutó-viadalon Kálovics Anikó, aki január 6-án címvédőként diadalmaskodott az év első komoly versenyén, az 53. Campaccio San Giorgio sur Legnano viadalon, Olaszországban.

Extrém crossfutás Szentendrén - két évszázad futóinak csatája

pen | 2010-01-13 | Nincs hozzászólás!

A 2010-es év első crossfutása hagyomány szerint Szentendrén került megrendezésre - röviden összefoglalva: igazi extrém terepfutás volt. A terep, talaj és a körülmények a lehető legtöbb és legnehezebb próba elé állították a futókat - egyedül a táv nem volt extrém. Az időpont és a körülmények ellenére mégis nagyon sokan rajthoz álltak.

Mezeifutás: Ebuya és Dibaba nyert Edinburgh-ben

pen | 2010-01-11 | Nincs hozzászólás!

A fagyos időben, havas talajon megrendezett BUPA Great Edinburgh nemzetközi mezeifutó versenyten a kenyai Joseph Ebuya Kenenisa Bekelét lehagyva nyerte meg a férfiak viadalát. A nőknél minden a papírforma szerint alakult: Tirunesh Dibaba nyert.

 

Atlétika: két évre eltiltották a Pekingben aranyérmes Ramzit

pen | 2010-01-10 | Nincs hozzászólás!

Rashid Ramzi bahreini középtávfutót két évre eltiltotta a Bahreini Atlétikai Szövetség. Ramzi a tavalyi pekingi olimpia 1500 méteres versenyszámát nyerte meg, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság doppingvétség miatt elvette tőle az aranyérmet.

Futós toplista

pen | 2010-01-10 | 18 hozzászólás

A Runner's World magazin 5400 olvasó, no meg természetesen a szerkesztőség szavazatai alapján állított össze egy toplistát a futás világából. Ebből csemegéztem az alábbiakat.

 

Futás: Bekele és Dibaba is rajthoz áll Edinburgh-ben

pen | 2010-01-08 | Nincs hozzászólás!

Edinburgh-ben most hétvégén rendezik a BUPA nemzetközi mezeifutóversenyt. A mezőnyben találjuk Kenenisa Bekelét, Tirunesh Dibabát, . A versenyzőkre idén sár helyett hó, jég és fagyos idő vár majd a Holyrood Parkban.

Futás: Lilesa és Bayisa nyerte a Xiamen maratont

pen | 2010-01-05 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál és a nőknél is etióp győzelem született vasárnap Kínában, a Xiamen nemzetközi maratonon. Feyisa Lilesa több mint egy perces előnnyel nyerte meg a férfiak versenyét, míg a nőknél Atsede Bayisa lett a verseny első külföldi női győztese. A 11 fokos hőmérsékletben megrendezett futófesztivál különböző távjain 32 országból összesen kb. 50000 futó vett részt.

Hamarosan kezdődik az ITU téli triatlon versenyszezon

pen | 2010-01-03 | Nincs hozzászólás!

A nemzetközi triatlon szövetségi téli triatlon versenynaptárában már olvasható az összes, a szövetség nevével fémjelzett 2010-es nemzetközi viadal. Az első verseny január 16-án, USA-ban lesz, majd következik Ausztria, Szlovákia, Norvégia és végül Olaszország. A téli triatlon versenyeken az indulók futásban, hegyikerékpározásban és sífutásban mérik össze tudásukat.

Atlétika: Szilveszteri futóversenyek mindenfelé

pen | 2010-01-03 | 1 hozzászólás

A felső-ausztriai Peuerbachban 29.alkalommal rendezték meg a hagyományos szilveszteri futóversenyt, melyre mind a férfiaknál, mind a nőknél kitűnő mezőnyt sikerült összehozniuk a szervezőknek. A női mezőnyben Tóth Lívia jól szerepelt, a veszprémi futónő 2005-ben aratott győzelme után most a harmadik helyen végzett.

Csonterősség megőrzése idős korban futással

pen | 2009-12-21 | 2 hozzászólás

A manchesteri egyetem biomechanikai kutatóintézetének szakemberei, együtt dolgozva  az Európai Veterán Atlétikai Szövetséggel, megvizsgálták, kimutatható-e különbség a veterán atléták és a mozgásszegény életmódot folytató idős felnőttek csontjainak erőssége között, illetve az atléták esetében van-e különbség a hosszútávfutók, középtávfutók, sprinterek és a gyaloglók csonterőssége között.

Ultrafutás: Új világcsúcs női 24 órás futásban

pen | 2009-12-19 | 4 hozzászólás

Múlt hétvégén rendezték tajvanon a Soochow nemztközi futóversenyt, ahol megdőlt a 24 órás futás női világcsúcsa. Az új rekord 254,425km, ezt a japán Kudo Mami érte el, akit a versenyen a férfi mezőnyből is csak egy versenyző tudott megelőzni. A korábbi 250,106km-es rekordot Bérces Edit tartotta.

Triatlon: Ingyesen oktató videók kezdő triatlonistáknak

pen | 2009-12-16 | Nincs hozzászólás!

A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) oktató videósorozattal igyekszik segíteni a triatlonnal ismerkedni vágyóknak. A kezdő triatlonisták számára készített angol nyelvű videók sorra veszik az úszás, a kerékpározás és a futás alapvető ismereteit, technikákat, trükköket.

Profi edzők tanácsai elit atlétáknak

pen | 2009-12-15 | Nincs hozzászólás!

A spikesmag.com portál megkérdezett öt világhírű atlétát, mi volt a legjobb tanács, amit valaha edzőjüktől kaptak. Nem meglepő módon a kemény munka, az egészséges önbizalom és a nyugodt felkészülés mind szerepelnek a tanácsok között.

Nincs bajnoka a sydney-i olimpia 100m-es női síkfutásnak

pen | 2009-12-10 | Nincs hozzászólás!

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése értelmében Ekaterini Tanu nem kaphatja meg a 2000-es sydneyi játékok női 100 méteres síkfutó számának aranyérmét, melyet korábban Marion Jonestól vettek el.

Jövő májusban újra Keszthelyi Kilométerek

pen | 2009-12-09 | 1 hozzászólás

2009-ben több mint ötszázan álltak rajthoz a Keszthelyi Kilométerek rendezvényen. A szervezők jövőre is szeretettel várják az érdeklődőket. A verseny 2010. május 30-án vasárnap reggel 10-kor rajtol majd.

Futóverseny szervezők összefogása

pen | 2009-11-26 | Nincs hozzászólás!

A hazai futóverseny szervezőket kéri együttműködésre a BSI. A közös gondolkodás célja: összefogni, és létrehozni egy szervezetet, a magyar futóverseny szervezők szövetségét (MAFUTSZ).

Programajánló: december 5-6-ra

pen | 2009-11-26 | 4 hozzászólás

Persze a december 5-6-i hétvégre legnagyobb eseménye Mikulás apó érkezése lesz, de ha ez nem lenne elég, ajánlunk néhány sportos programot. Túra, futás, spinning.

Futás: Portugáliában indul a mezeifutó szezon

pen | 2009-11-18 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén kezdődik a 2009/2010-es IAAF mezeifutó versenysorozat, Oeiras-ban, Portugáliában. A 12 fordulós versenysorozat jövő márciusban, Albufeirában fejeződik majd be.

Futás: Abitova nyerte az első Yokohama női maratont

pen | 2009-11-17 | Nincs hozzászólás!

Az orosz Inga Abitova 2:27:18-as idővel fölényesen megnyerte az első Yokohama nemzetközi női maratoni versenyt vasárnap. Ndereba harmadik, Constantina Dita csak 11. lett. A futók dolgát a szél és a meleg (19,8 fok) is nehezítette.

Futás: Tirunesh Dibaba világcsúcsot futott 15 km-en Hollandiában

pen | 2009-11-15 | Nincs hozzászólás!

A 24 éves etióp futónő a Nijmegenben rendezett 26.Zevenheuvelenloop utcai futóversenyen 46:28-as idővel új világcsúcsot ért el. A korábbi rekordot 2006 óta a japán Kayoko Fukushi tartotta (46:55).

Balaton Maraton 2009 - képek, eredmények

pen | 2009-11-16 | 4 hozzászólás

Remek őszi idő a futókat a 6. Intersport Balaton Maratonon, Siófokon. Mi is ott jártunk, fotóztunk jó sokat. Nézegessétek! :o)

Ultrafutás: 50 km-es OB

pen | 2009-11-13 | Nincs hozzászólás!

Ötven kilométeres bajnokságot rendeztek a hétvégén Csillaghegyen.  A mostoha időjárás ellenére a résztvevők és a hozzátartozóik, érdeklődök egy kellemes, aktív vasárnapot töltöttek el a Buda egyik patinás negyedében.

Trónfosztás a hosszútávú terepfutó világbajnokságon

pen | 2009-11-10 | 1 hozzászólás

Az idei WMRA hosszútávú terepfutó világbajnokságnak az ausztriai turistaparadicsom, Söll adott otthont. A versenyzők a Kaisermarathon nevű verseny pályáján futottak, a táv 42 km volt, benne 1900 hegymászás és 700 m meredek, sziklás lejtő.

Stressz és futás

pen | 2009-11-08 | 13 hozzászólás

A futás eszköz lehet a mentális egészségünk és jó közérzetünk megőrzésére, oldja a stresszt, segít a mindennapi gondok, problémák feldolgozásában - na igen, ezt már sokszor olvashattuk. A sportot azonban nem tekinthetjük a stressz elleni csodaszernek, sőt: a hosszan tartó stressz káros hatással lehet a sportteljesítményünkre és akár sérüléshez is vezethet.

Futás: Ngetich és Ozaki nyerte az Athén Maratont

pen | 2009-11-08 | Nincs hozzászólás!

Az Athens Classic Marathon híresen nehéz pályáján még az időjárás sem volt kegyes a futókhoz, a verseny első órájában erős eső áztatta a versenyzőket és a pályát, később pedig a nap sütött ki. A körülmények ellenére a kenyai Josephat Kipkirui Ngetich remek tempót futott és 2:13:44-es egyéni csúccsal nyert. Ez a verseny 26 éves történetének második legjobb ideje. A nőknél a japán Akemi Ozaki volt a leggyorsabb (2.39.56).

Ultrafutás: Szarvas Mátyás célba ért Szigligeten

pen | 2009-11-05 | 4 hozzászólás

Kedden délután Szigligeten célba ért Szarvas Mátyás 43 napos, 2533 kilométeres futása végén. Az Országos Kék Kör Futás hosszában halad végig a Dunántúli- és az Északi középhegységen és érinti az összes nagyobb magyar hegycsúcsot.

Húsz éves a Szigetfutás

pen | 2009-11-05 | 2 hozzászólás

Húsz éve néhány tucat ember - többnyire "Tisza" emblémájú cipőben és csehszlovák gyártmányú melegítőnadrágban -gyülekezett a Sportuszodánál, hogy aztán később is így tegyen minden hónap első szombatján. Azóta sokat változott a Sziget, változtak a felszerelések és változtak a futók is, de az immár húsz éves Szigetfutás tovább él. A rendezők most ünnepelni hívnak mindenkit a szombati jubileumi futásra.

Futás: Francis Kibiwott és Sung Young Lee nyerte a JoongAng Seoul Marathont

pen | 2009-11-02 | 1 hozzászólás

Francis Kibiwott csak egy hajszállal győzte le David Mandago Kipkorirt Szöulban, miközben új egyéni csúcsot futott vasárnap. A női versenyt a koreai Sun Young Lee nyerte meg. Több mint 11.000 futó állt rajthoz a maratoni távon, és további mintegy 10,000 futó indult el a nem sokkal később rajtoló tíz kilométeres versenyen.

Tulu és Keflezighi győzött az ING New York City Marathonon

pen | 2009-11-02 | Nincs hozzászólás!

Meglepetésre a 37 éves etióp Derartu Tulu nyerte meg a nőknél a vasárnap rendezett New York City Marathont, 2:28:52-es idővel. A férfiaknál a hazai Meb Keflezighi ért elsőként célba (2:09:15). Radcliffe negyedik lett, Kosgei ötödik, dos Santos pedig 23 mérföldnél feladta a versenyt.

Futás: Hétvégén rajtol az ING New York City Marathon

pen | 2009-10-30 | 5 hozzászólás

A brazil Marilson Gomes dos Santost és a kenyai Salina Kosgeit illetve a brit Paula Radcliffet tekintik a szakértők a legnagyobb esélyeseknek a vasárnap reggel rajtoló ING New York City Marathonon. A versenyt a neten élőben nézhetjük az UniversalSports.com oldalon, illetve TV-ben az Eurosporton. 

Fuss és hozd magaddal megunt pólóidat is!

pen | 2009-10-30 | 1 hozzászólás

Te is kapsz minden versenyen egy pólót? Szoktad hordani? Esetleg ott áll a szekrényben használatlanul? Használd jól és segíts! Hozd magaddal a „Tudás útja" Félmaratonra, november 8-án!

Wesley Korir - bemutatjuk

pen | 2009-10-29 | 3 hozzászólás

Az idei Chicago Marathonon Wesley Korir hatodik helyen ért célba, 2:10:38-as idővel. Semmi különös, gondolhatjuk, csak még egy jó futó Kenyából. De Korir esete kicsit más, hiszen ő már évek óta az USA-ban él, és amíg a Louisville-i egyetemen meg nem szerezte diplomáját, addig a tanulás volt számára az első. Azóta viszont a futásra koncentrál, és jönnek is az eredmények.

Ultrafutás: Terep Ultra Kupa 2009 eredménylista

pen | 2009-10-29 | 6 hozzászólás

Elkészült a Terep Ultra Kupa 2009-es végső eredménylistája. A férfiaknál Hajduska Balázs végzett az élen, Repka István és Tóth Béla előtt. A nőknél Druskó Zsófia lett az első, őt Radnai Eszter és Petrócki Szilvia követi.

Futás: Kirwa pályacsúcsot futott Frankfurtban

pen | 2009-10-27 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Gilbert Kirwa 2:06:14-es új pályacsúccsal nyerte meg a hétvégén a Frankfurt Marathont. A 23 éves Kirwa első maratoni versenyén fél éve Bécsben 2:08:21-et futott. Ez a mostani csak a második nagy maratoni versenye volt.

Futás: Januárban Wanjiru és Tadese félmaratonon találkoznak

pen | 2009-10-22 | Nincs hozzászólás!

Jó versenynek ígérkezik 2010. január 7-én a Zayed Nemzetközi Félmaraton Abu Dhabiban. A távon világcsúcstartó Sammy Wanjiru (58:33) és a négyszeres félmaratoni vb győztes eritreiai Zersenay Tadese lesz a férfi mezőny két legesélyesebbje.

November 8-án 12. alkalommal 50 km-es OB Budapesten

pen | 2009-10-21 | Nincs hozzászólás!

Az idén is változik a verseny helyszíne, az új versenyközpont Csillaghegyen a Keve utcai általános iskola (Keve utca 41.), és a körpálya is rövidebb, 1 km-es. Ugyanakkor minden szintkülönbséget sikerült kiiktatni, tehát teljesen sík pályán zajlik majd a verseny.

Futás: Kálovics idén is győzött a női futógálán

pen | 2009-10-20 | 1 hozzászólás

A szinte télies időjárás ellenére október 18-án 3800 hölgy vett részt a 14. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán. A résztvevők 3,1 kilométeres és 10 kilométeres futáson illetve 3,1 kilométeres gyalogláson indulhattak. 10 kilométeren idén is Kálovics Anikó volt a leggyorsabb.

Futás: Hétvégi maratoni eredmények

pen | 2009-10-18 | 1 hozzászólás

A kenyai Gilbert Yegon első komoly maratoni versenyén egyből győzött, és nem is akárhogyan. 2:06:18-as új pályacsúccsal nyerte meg a 34. Amsterdam Marathont. A kínai világbajnok Bai Xue második alkalommal győzött a Beijing International Marathon-on. A férfiak versenyét Pekingben a kenyai Samuel Mugo nyerte, 2:08:20-as új egyéni csúccsal.

Atlétika: Rövid hírek - Belgrád, Frankfurt, London, Eindhoven

pen | 2009-10-16 | Nincs hozzászólás!

Bene Barna tizedik lett Belgrádban; IAAF delegáció járt a londoni olimpiai stadionban; Geoffrey Mutai új pályacsúccsal győzött Eindhovenben. Geoffrey Mutai 2:07:01-es pályacsúcsot futott Eindhovenben.

Szarvas Mátyás interjú: az Országos Kék Kör futás

pen | 2009-10-14 | 3 hozzászólás

Az Országos Kék Kör Futás egy kivételes sportember egyedülálló teljesítménye. Szarvas Mátyás először 2008-ban futotta le 45 nap alatt az Országos Kék Kört (2.533 km, 35 000 méter szintkülönbség). Idén ugyanezt a távot teljesíti, de most csak 43 napot adott magának. Mátyással a futás 20 napján, Bánkon készítettük az alábbi interjút.

Hawaii iroman: Alexander és Wellington is megvédte címét

pen | 2009-10-13 | 2 hozzászólás

Az ausztrál Craig Alexander és a brit Chrissie Wellington megvédte címét a Hawaii Ironman-en. Wellington 8:54:02-es ideje új női pályacsúcs. Az elit nők között induló Csomor Erika 27. lett, míg az Age Group-os versenyzők között Szunyog Zsolt 67., Lenit Anita pedig 11. helyen ért célba.

Futás: Keitany és Tadese nyerte a félmaratoni vb-t

pen | 2009-10-13 | Nincs hozzászólás!

A Birminham-ben megrendezett félmaratoni vb-n a körülmények nem kedveztek a futóknak. A pálya nedves és csúszós volt, a verseny reggelén erős szél fújt, és némi szint is került az útvonalba. A kenyai Mary Keitany mindezek ellenére remek időt futva nyert. A férfiaknál az eritreai Zersenay Tadese győzött.

Hétvégi néznivalók: Hawaii Ironman, Chicago Marathon, Félmaratoni vb

pen | 2009-10-09 | 6 hozzászólás

Az universalsports.com jóvoltából több izgalmas hétvégi sporteseményt is követhetünk majd élőben az interneten keresztül. Szombaton a Hawaii Ironman, vasárnap a Chicago Marathon és a félmaratoni vb élő közvetítése lesz látható.

Idén új helyszínen rendezik a Női Futógálát

pen | 2009-10-09 | Nincs hozzászólás!

A 14. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálát október 18-án, vasárnap rendezik - új helyszínen, a Városligetben a Királydombnál.

Ultrabalaton: Már lehet nevezni 2010-re!

pen | 2009-10-05 | 4 hozzászólás

Megnyílt a nevezés a 2010-es Ultrabalatonra. A hagyományoknak megfelelően , június utolsó előtti teljes hétvégéjén, azaz 2010 június 19-20-án kerül sor a tókerülésre, melynek idén is Tihanyból, a Belső Tó partjáról vághatnak neki az egyéni és váltócsapatok.

Kassai Maraton: Új női pályacsúcs, ukrán és kenyai győztes

pen | 2009-10-05 | 1 hozzászólás

A 86. Kassai Békemaratonon az ukrán Olena Burkovska és a kenyai Jacob Kipkorir Chesire volt a leggyorsabb. Az elsőbálozó Burovska 2:30:50-es új pályacsúcsot futott, míg Chesire 2:10:59-es új egyéni csúcsot ért el Európa legrégibb maratoni futóversenyén.

Futás: Kenyai futó nyerte a SPAR Maratont

pen | 2009-10-04 | 10 hozzászólás

Az október 4-ei 24. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztiválra, Magyarország legnagyobb és legnépesebb futóeseményére a világ minden tájáról érkeztek résztvevők: a magyar indulókon kívül 58 országból mintegy kétezer külföldi futó látogatott fővárosunkba. Összesen több mint tizenháromezren vettek részt a futóvesztiválon. Mi is ott voltunk, futottunk, fotóztunk.

7. Szecsői Futónap - beszámoló, eredmények

pen | 2009-10-02 | 2 hozzászólás

Ragyogó napsütés, mosolygós óvodás és iskolás gyerekek, izzadságszagú célba érkezések, boldog győztesek, értékes jutalmak, változatos programok, vidám hangulatú versenyek, számítógép pontosságú iramfutók, változatos kiegészítő programok, az eseményre 1200 kilátogató.

Atlétika: Leonard Komon 27:10-et futott Utrechtben

pen | 2009-09-28 | Nincs hozzászólás!

Leonard Komon nyerte meg az 59. Utrechtse Singelloop 10Km utcai futóversenyt Hollandiában. Komon 27:10-es ideje minden idők hatodik legjobb eredménye. A női versenyt a bahreini Nadia Ejjafini nyerte 32:37-es idővel.

Spartathlon 2009: Nyolc magyar futó ért célba

pen | 2009-09-26 | 5 hozzászólás

Idén nyolc magyar versenyző teljesítette a kitűzött szintidőn belül a Spartathlont. A leggyorsabb magyar futó Cserpák József volt, az ő ideje 27:24:45.

Spartathlon 2009: Japán futó győzött

pen | 2009-09-26 | 1 hozzászólás

Az idei Spartathlont a japán Sekiya Ryoichi nyerte, 23.48:24-es idővel. Már a második helyezett is a célban van, a dán Lars Skytte Christoffersen (24:31:45).

Spartathlon 2009: Minden magyar versenyző áthaladt 40 km-nél

pen | 2009-09-25 | 3 hozzászólás

A Spartathlon mezőnye ma hajnalban helyi idő szerint 7 órakor (magyar idő szerint hatkor) rajtolt Athénból. A 19 elrajtolt magyar versenyző mindegyike jó tempóban áthaladt az első ellenőrző pontnál, azaz 40 kilométernél.

Futás: Űzz rókát Te is Péter Attilával!

pen | 2009-09-25 | 4 hozzászólás

Idén is megrendezik a Rókaűzők főiskolai és egyetemi váltóversenyt, melyen maximum 12 fős csapatok állhatnak rajthoz. A 80 km-es verseny október 10.-én 10 órakor rajtol Kaposváron a Kossuth térről, a cél Pécsett lesz. A verseny szervezője, mindannyiunk kedvenc szpíkere, Péter Attila invitál titeket rókaűzni.

Ultrafutás: Szarvas Mátyás Országos Kék Kör futása

pen | 2009-09-23 | 1 hozzászólás

Tegnap reggel hat óra után néhány perccel indult neki Szarvas Mátyás, többszörös terepfutó-bajnok, 43 napos, 2533 kilométeres futásának. Az első, 58,6 km-es szakaszt kedden Szigliget és Kab-hegy között sikerrel teljesítette, és ma már a második, hasonló hosszúságú szakaszt futja a Bakonyban. Mátyásnak a következő 41 napban átlag napi 59 kilométert kell futnia - pihenőnap nélkül - hogy tervei szerint körbeérjen a Kék Körön és november 3-án visszaérkezzen Szigligetre.

 

Spartathlon 2009: Pénteken rajtol a verseny!

pen | 2009-09-22 | 11 hozzászólás

A Spartathlon egy Athén és Spárta közötti, 245 kilométeres ultra- futóverseny, ahol az indulók a távot egyben teljesítik, mintegy másfél nap alatt, futva. A mezőny pénteken rajtol, benne 20 magyar és két szlovákiai magyar indulóval. A magyar eredményeket egy online szurkolói táblázatban követheted a verseny alatt.

Elpuhultak-e a mai atléták?

pen | 2009-09-25 | 5 hozzászólás

Az IAAF Spikesmag c. magazinjának újságírói 25, az atlétika világában nagy befolyással bíró szakembert kérdeztek meg arról, vajon szerintük elpuhultak-e a mostani idők atlétái. íme Sebastian Coe, Edwin Moses, Steve Cram és a brit atlétikai szövetség elnökének - elég eltérő - válaszai.

Ultrafutás: Bakony maratonok eredményei

pen | 2009-09-22 | Nincs hozzászólás!

Szombaton rendezték a III. Bakony ultramaratont, valamint a II. Bakony maratoni és félmaratoni terepfutóversenyt. Az ultramaraton egyben a Terep Ultrafutó Kupa versenysorozat következő fordulója is volt. A leghosszabb távon Repka István, a maratonon Szántó Csongor, míg a félmaratonon Rónaszéki Balázs volt a leggyorsabb.

Atlétika: Shanghaiban Gay 9.69, Jeter 10.64, Liu Xiang visszatért

pen | 2009-09-20 | 1 hozzászólás

A Shanghai Golden Grand Prix közönsége minden idők második legjobb féri és negyedik legjobb női 100 méteres eredményének tapsolhatott vasárnap: Tyson Gay 9.69-et, Carmelita Jeter 10.64-et futott. Liu Xiang visszatért a versenyzéshez és remek, 13.15-ös idővel második lett 110 gáton.

 

Ultrafutás: Gurdon Éva és Lajkó Csaba nyerte a 12 órás ob-t

pen | 2009-09-14 | 10 hozzászólás

A 3. Viking Timing Ultramarathoni Futó Országos Bajnokságon a 12 órás futás egyéni bajnokai Gurdon Éva (Viking SE) és Lajkó Csaba (RexFontana) lettek. A 6 órás egyéni versenyt Tamási Ivett és Ossó Zoltán nyerte.

Futás: Kedves Roland és Tóth Lívia nyerte az éjszakai futást

pen | 2009-09-13 | Nincs hozzászólás!

Háromezer-ötszázan gyűltek össze a budapesti Roosevelt téren, a Lánchíd szomszédságában, hogy futva búcsúztassák az idei nyarat, a 14. K&H olimpia éjszakai futás keretében. A mezőny elrajtolása több mint öt percen át tartott.

Futás: Radcliffe a félmaratoni világbajnokságon áll rajthoz

pen | 2009-09-09 | Nincs hozzászólás!

A maratoni táv világcsúcstartója, a brit Paula Radcliffe, aki a félmaratoni távon 1:09:45-öt futott múlt hónapban New Yorkban, ratjhoz áll az IAAF/EDF Energy félmaratoni világbajnokságon Birmingham-ben, október 1-én. Radcliffe gyenge formára hivatkozva kihagyta a berlini vb-t, ahol maratoni távon indult volna. A brit futónő korábban már háromszor nyerte meg a félmaratoni világbajnokságot, 2000-ben, 2001-ben és 2003-ban.

Olasz és ugandai győzelem a hegyifutó vb-n

pen | 2009-09-07 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén rendezték Olaszországbn a 25. Hegyifutó Világbajnokságot. Madesimoban a közönség hazai sikernek is tapsolhatott, hiszen a nőknél az olasz Elisa Desco volt a legjobb. A férfiak versenyét az ugandai Geoffrey Kusuro nyerte. Összesen 35 országból 330 futó állt rajthoz.

NIKE Félmaraton - Eredménylista, Fotók!!!

pen | 2009-09-06 | 13 hozzászólás

Kicsit meleg, kicsit szeles, de azért a tavalyihoz képest sokkal futóbarátabb időjárás várta ma délelőtt a 2009. évi NIKE Félmaraton résztvevőit a Városligetben. A Gépház is ott volt, szurkoltunk, fotóztunk. Nézd meg azt a többszáz képet, amit a rajtnál és az utolsó frissítőállomásnál készítettünk.

Ultrafutás: Bronz címkés 6 és 12 órás verseny a 12 órás OB-n

pen | 2009-09-03 | 4 hozzászólás

A szeptember 12-én reggel hétkor rajtoló balatonalmádi Viking Timing 12 órás verseny -ami egyben az idei 12 órás országos bajnokság is-, megkapta a bronz címkét mind a 12 mind a 6 órás versenyszámra. Az egyéni számok mellett 12 órás váltóverseny is szerepel a programban, melyen 2-4 fős csapatok indulhatnak.

Minden idők két leggyorsabb maratonistája Berlinben

pen | 2009-09-02 | 3 hozzászólás

Haile Gebrselassie és Duncan Kibet is rajthoz áll majd szeptember 20-án a 36. Berlin Marathonon. A táv világcsúcsát Gebre tartja 2:03:59-cel, míg Kibet idén futotta szenzációs, 2:04:27-es egyéni csúcsát.

 

Terepfutás: Remek magyar eredmények az UTMB-n

pen | 2009-08-31 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén rendezték a 167 kilométeres The North Face Ultra Trail Tour du Mont Blanc (UTMB) terepfutóversenyt az Alpokban, ahol a magashegyi útvonalat két napon keresztül, éjjel-nappal folyamatosan futva tették meg a versenyzők. A magyar különítmény idén is nagyszerűen teljesített.

Várbíró Attila interjú: Bajai mese

kán | 2009-08-28 | 9 hozzászólás

Baja nemcsak a halászlevéről és a Sugovicáról híres, hanem szülötteiről is, Jelky Andrásról és Türr Istvánról. Baját a hazai triatlon élet egyik fellegváraként is emlegetjük. Egy kalocsai versenyen volt lehetőségem elbeszélgetni Várbíró Attilával, A Mogyi SE válogatott sportolójával.

Svájci győzelmek a magyarországi tájfutó-vb-n

pen | 2009-08-24 | 2 hozzászólás

A férfiak és a nők hosszú távú döntőjét is svájci versenyző nyerte a Miskolc központú tájfutó-világbajnokságon. A vb utolsó versenyét az Aggteleki-karszton, Szögliget, illetve Derenk közelében rendezték meg, a legjobb eredménnyel Daniel Hubmann, illetve Simone Niggli zárt. Hegedüs Zoltán szövetségi kapitány összességében sikeresnek ítélte a magyarok szereplését a vb-n.

Usain Bolt világcsúcs - elemzés

pen | 2009-08-18 | 9 hozzászólás

Az IAAF közzétette Usain Bolt 100 méteres középdöntőjének és döntőjének részidő adatait. Ross Tucker (http://www.sportsscientists.com) pedig elemezte az adatokat, összevetve azokat a pekingi eredményekkel is.

Atlétikai vb: Bolt 9.58-as világcsúcsot futott

pen | 2009-08-16 | 6 hozzászólás

Usain Bolt félelmetes, 9.58-as világcsúccsal nyerte meg a berlini atlétikai világbajnokságon a 100 méteres síkfutás döntőjét a második versenynapon. Tyson Gay 9.71-et futott a második helyért, Asafa Powell 9.84-gyel a harmadik lett.

3xL: Lépcsőzés Magyarország legmagasabb pontjára

pen | 2009-07-28 | 2 hozzászólás

Egy három fordulós hazai lépcsőfutóversenyt rendezett a Gyöngyösi Tájfutó Klub. Egy napon elül három helyszínen lépcsőztek az indulók: egy toronyházban Gyöngyösön, egy szabadtéri lépcsőn Sóstón és a kékes tetői tv torony lépcsője. Az verseny győztese Gombos Károly (X2S-KONA TEAM) és Bakos Zsófia lett.

Terepfutás: Németh Csaba idén is győzött a Swiss Jura-n

pen | 2009-07-13 | 4 hozzászólás

A Swiss Jura Marathon elnevezésű hegyi-futó verseny szombati utolsó, hetedik szakaszán sem talált legyőzőre az összetettben mindvégig élen álló miskolci Németh Csaba.

Terepfutás: Szép magyar eredmények a vb-n

pen | 2009-07-13 | 4 hozzászólás

Vasárnap hajnali öt órakor rajtolt el a terepfutó világbajnokság mezőnye Serre Chevalier-ben, Franciaországban. A 68 kilométer hosszú pálya 1500 méterről indult és több 2500 méter fölötti csúcsot megmászva érkezett vissza ugyanoda. Az összes szintemelkedés az útvonalon 3500 méter volt. A versenynek a világ 20 országából 53 futó vágott neki.

Ultrafutás: TUK 6. forduló - Halál 50

pen | 2009-07-10 | Nincs hozzászólás!

A 3. Halál 50 terepfutást július 4-én rendezte a SZUFLA egyesület a Tököli Parkerdőben. A korábbi napok felhőszakadásainak köszönhetően párás melegben futhattak a 8-kor rajtoló versenyzők, kezdetben a felhők elfogták a napot, de aztán egyre melegebb lett. A kis létszámú, de erős mezőny nagyon jó időeredményeket ért el.

Futás: Ezerhatszázan sportoltak a Hortobágyon

pen | 2009-07-08 | Nincs hozzászólás!

1600-an gyűltek össze a Hortobágyi Nemzeti Parkban, hogy sporttal zárják a BSI tavaszi-nyári szezonját a 6. E.ON Délibáb Sportnap keretében. A rendezvény központjának a Mátai Ménes bemutató lovas pályája adott otthont, innen vágtak neki a résztvevők a különböző futó, kerékpáros és gyalogló távoknak.

A futásról – ahogy azt 1913-ban látták

pen | 2009-07-06 | 11 hozzászólás

Kezembe akadt a Tolnai Világlexikon pár kötete a napokban. Az 1913-as kiadású lexikon alcíme szerint „Az ismeretek tára, az általános tudás és műveltség könyve". Fellapoztam a könyvben az „Atletika" címszót.

Hova mész sportolni hétvégén?

pen | 2009-07-01 | 11 hozzászólás

Még nem döntötted el, mit szeretnél mozogni a hétvégén? Javasolunk eked néhány jó hangulatú sportrendezvényt, ahol futhatsz, úszhaz, bringázhatsz kedvedre, szárazon és vizesen, Esztergomban, Visegrádon, Almádiban! :o)

Terepfutás: Új útvonalak a Bükki Hegyi Maratonon

pen | 2009-06-26 | 5 hozzászólás

Holnap Miskolcon a rendező Marathon Club négy teljesen új pályával várja majd a futókat. A maraton, a félmaraton, a kismaraton (10 km) és a maratonka (6,1 km) vonalvezetéséből adódóan a futók a lehető legkevesebbet töltik majd aszfaltborítású úton.

Linz maraton – a tökéletesen szervezett verseny

Urs | 2009-06-25 | 10 hozzászólás

2009. május 17-én rendezték meg idén a maratont Linzben. Véletlenül választottam ezt a versenyt tavaszi versenyemnek, egy barátnőmnek - aki végül nem tudott eljönni - kerestem „nem nagyon korai, de még nem nyári" maratont. Miután beneveztem, észrevettem a honlapon, hogy úgy hirdetik: ez Ausztria leggyorsabb maratonja. Megerősíthetem, gyors és kitűnően szervezett versenyen futhatunk, ha a Linz maratont választjuk!

Németh Csaba nyerte az olasz hegyifutó bajnokságot

pen | 2009-06-25 | 2 hozzászólás

Az olasz bajnokságon több, mint 60 km és 4000 m szintkülönbség várt a futókra, sziklás, köves terepen, a forró napsütéses hegyoldalaktól a havas, jeges hegyormokon át a szeles szakadékig. A Lavaredo Ultra Trail elnevezésű terepfutó verseny Palus San Marco-ból indul és oda is érkezik vissza.

Ultrafutás: Miyazato és Semick nyerte a 100km-es vb-t

pen | 2009-06-24 | Nincs hozzászólás!

A japán Yasukazu Miyazato és az amerikai Kami Semick nyerte meg a hétvégén a 23. alkalommal megrendezett IAU 100 km-es világbajnokságot, Belgiumban. A csapatversenyt a japán férfiak és az amerikai nők nyerték. A mintegy 200 sportoló részvételével megrendezett 100 kilométeres futás este nyolckor rajtolt.

Ultrabalaton 2009: Képek, eredmények

sepi | 2009-06-22 | 8 hozzászólás

Tegnap hatalmas sikerrel befejeződött a 2009-es Ultrabalaton futóverseny, ahol az Edzésonline csapata versenyzőként, frissítőállomásként és fotósként egyaránt részt vett. Hátborzongató érzés volt testközelből látni azt a hatalmas küzdeni akarást, amellyel az egyéni indulók és a különböző váltók teljesítették ezt a nem mindennapi távot.

Ultrabalaton: Elrajtoltak, megáztak

sepi | 2009-06-20 | 2 hozzászólás

Kellemes, igaz egy kicsit szeles időben rajtolt el 10 óra után pár perccel az idei Ultrabalaton futóverseny. Az égiek azonban nem sokáig voltak kegyesek a futókhoz.

Atlétika: Bolt 9.8-on belül futott Osztravában

pen | 2009-06-17 | Nincs hozzászólás!

Usain Bolt 9.77-es idővel nyert Ostravában az IAAF Aranycipő Grand Prix versenyen 100 méteren. Pars Krisztián megnyerte a kalapácsvetést, Kazi Tamás és Baji Balázs egyéni csúcsot futott.

Atlétika: Minden idők második leggyorsabb női 10.000 métere

pen | 2009-06-16 | Nincs hozzászólás!

A 24 éves etióp Meselech Melkamu az atlétika történetének második leggyorsabb női 10.000 méteres futásával győzött vasárnap Utrchtben a Vechtse Banen nemzetközi atlétikai versenyen. Melkamu 29:53.80-as eredményével a világon a negyedik nő, aki 30 percen belül tudta teljesíteni ezt a távot.

Már csak egy hét és rajtol az Ultrabalaton!

pen | 2009-06-13 | 11 hozzászólás

Június 20-án reggel 10 órakor rajtol Tihanyból a kétnapos Balaton körüli ultrafutóverseny, az Ultrabalaton. Idén 24 országból több mint ezer futó áll majd rajthoz egyéniben, váltóban vagy stafétában. íme néhány számadat - avagy mivel kell készülniük a szervezőknek egy ekkora versenyre :o)

Futás: Szabó Gábor és Lubics Szilvia nyerte a maratont Keszthelyen

pen | 2009-06-09 | 4 hozzászólás

Szép pályán, jó hangulatban, változatos időjárási körülmények között rendezték vasárnap a Keszthelyi Kilométerek futóversenyt. Maratonon Lubics Szilvia és Szabó Gábor volt a leggyorsabb, félmaratonon Kálovics Anikó és Horváth Béla győzött. A váltócsapatok versenyét a nőknél a Spontán Kanizsai Csajszik, a férfiaknál a Csibészek nyerték, vegyesváltóban a Petiért Futunk csapata végzett az élen.

Nemzeti Futónapot rendeztek Amerikában

pen | 2009-06-04 | 1 hozzászólás

Június 3-án rendezték az első Nemzeti Futónapot az USA-ban. A kezdeményezés célja az egészséges életmód és a futás népszerűsítése volt. A „ Mindenki! Mindenhol! " szlogennel is jelezték a szervezők, hogy ezen a napon nem csak a mintegy 200 meghirdetett futóversenyre várták a résztvevőket, hanem bárhol, bármikor, bárki futhatott, keveset vagy sokat, lassan vagy gyorsan, hogy részesévé váljon a kezdeményezésnek.

Kutyás futóversenyt rendeznek a Margitszigeten

pen | 2009-06-04 | 6 hozzászólás

A Főváros Szigeti Sportvarázs szabadidős rendezvénye keretében a Budapesti Atlétikai Szövetség első alkalommal rendez kutyás futást hétvégén a Margitszigeten. Az amatőrök mellett jelezték indulási szándékukat a magyar canicross futóklub tagjai.

Terepfutás: Szabó Gábor és Radnay Eszter nyert a Lowe Alpine Maratonon

pen | 2009-06-02 | 3 hozzászólás

Szabó Gábor és Radnay Eszter volt a leggyorsabb a hétvégén rendezett Lowe Alpine Maratonon. A félmaratoni távon Varga Dániel és Farkas Gabriella nyert.

Zahorán Ádám is komolyan megsérült a szupermaratonon

pen | 2009-05-29 | 12 hozzászólás

A tizenkettedik alkalommal megrendezett Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaratoni versenyen rajthoz állt a múlt évi egyéni bronzérmes Békés megyei Zahorán Ádám is, de sajnos komolyan megsérül: fáradásos combnyaktörést szenvedett verseny közben.

Atlétika: Korir és Petrova nyerte a Los Angeles Marathont

pen | 2009-05-28 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Wesley Korir 2:08:24-es pályacsúccsal győzött a Los Angeles Marathonon. A nőknél az orosz Tatiana Petrova 2:25:59-es idővel nyert. A 24. Los Angeles Marathonon összesen 17.307 futó állt rajthoz.

Ultrafutás: Vozár Attila nyerte a Békéscsaba-Arad szupermaratont

pen | 2009-05-25 | 6 hozzászólás

Hétvégén zajlott a 12. Nemzetközi Békéscsaba-Arad Szupermaratoni verseny. Szombaton 103,8 km, vasárnap 93,1 km várt a futókra, kerékpárosokra és görkorisokra. A korábbi 4 szakasz helyett a szervezők most 5 etapra osztották fel a napi távokat, ezzel könnyítve a váltósok dolgát. Egyéniben Vozár Attila győzött, annak ellenére, hogy szombaton megsérült.

Edzésonlineos csapat lett ezüstérmes a K&H-n

sepi | 2009-05-17 | 8 hozzászólás

Ismét remek hangulatú találkozót csapott vagy 20-25 vidám Edzésonlineos az idei K&H maraton váltón. Hogy még a büszkeségünk is dagadjon, az Edzésonline legjobb csapata ezüstéremes lett a minitávon.

Terep Százas: Friss hírek - Aratnak a lányok 100-on

pen | 2009-05-16 | 4 hozzászólás

Szép, napos időben, vidám hangulatban rajtolt el a Terep Ötvenes és Terep Százas mezőnye ma reggel Pesthidegkúton. Az Edzésonline Gépház fotózott a rajtnál, Piliscsaba előtt az erdőben, és készülnek majd fotók a Terep Ötvenes és a Százas céljában is.

Keszthelyi Kilométerek: Üveg medál a maratonistáknak, pénzdíj a győzteseknek

pen | 2009-05-14 | Nincs hozzászólás!

A maratoni táv teljesítői ezt a kék üveg medált kapják a Keszthelyi Kilométereken. A medál átlátszó kéksége a Balatonra emlékeztet. A helyszínen lehetőség lesz a nevet és az elért időeredményt a medálra iratni. 

Terepfutás: Piliscsaba, az X2S terepfutósorozat döntője

pen | 2009-05-12 | Nincs hozzászólás!

Egy sorozat döntő futama mindig tartogat meglepetéseket, főleg akkor, ha a sorozat első ízben kerül megrendezésre. A X2S-Goldlife terepfutós sorozat 4 állomása egyrészt meghozta azt, amit a szervezők célul tűztek ki maguknak (számos gyerek és felnőtt vett részt a futamokon, minden évszakban megtapasztalva az erdőt és a hegyeket), másrészt nem váltotta be azt a reményt, hogy a környék iskoláinak valóban felkeltse az érdeklődését - az iskolai pontversenyt magasan a gyöngyösi Kálvária parti Általános iskola nyerte, ahonnan minden futamra rengeteg fiatal érkezett.

Ultrafutás: Karlowits-Juhász Tamás nyerte a Montrail Bükk 60-at

pen | 2009-05-10 | 2 hozzászólás

Öt órán belüli idővel Karlowits-Juhász Tamás nyerte a Terep Ultra-kupa sorozat idei harmadik állomását jelentő "Montrail Bükk 60" elnevezésű futóversenyt, amelyen a teljes honi élmezőny rajthoz állt.

Önmagunk megismerése

pen | 2009-05-06 | 7 hozzászólás

Dr. George Sheehan 45 évesen kezdett futni. 30 éven át - 1993-ban bekövetkezett halálig - futott, és írt a futásról sporttársainak. 8 könyv és számtalan rövid történet őrzi emlékét. Az alábbi írása 1989-ből való.

 

Duatlon: Balogh Barbara és Király Kristóf sikere Kaszón

pen | 2009-05-05 | Nincs hozzászólás!

Az egyaránt juniorkorú Balogh Barbara és Király Kristóf nyerte az 5 km futásból, 20 km kerékpározásból, majd újabb 2,5 km futásból álló, Kaszón rendezett sprinttávú duatlon országos bajnokságot. A junioroknak ez a verseny volt a válogató a május végi, budapesti duatlon Európa-bajnokságra: a korosztály legjobb négy-négy versenyzője szerzett jogot a részvételre. A felnőttek számára a jövő hétvégén Orfűn sorra kerülő rövidtávú ob lesz a válogató.

Ultrafutás: Olsson és Fontaine győzött a 24 órás vb-n

pen | 2009-05-03 | Nincs hozzászólás!

A svéd Henrik Olsson és a francia Anne-Cecile Fontaine győzött hétvégén Bergamo-ban a 24 órás vb-n. A magyar csapat legjobbjai Gurdon Éva (19. hely) és Cserpák József (27. hely) lettek.

Mennyit tudnék soványabban és fiatalabban?

pen | 2009-05-03 | 19 hozzászólás

Ha neked is van pár fölös kilód és elmúltál harminc,  biztos gondolkodtál már rajta, vajon mennyivel tudnál gyorsabban futni, ha hirtelen eltűnnének rólad a felesleges évek és kilók. Nos, úgy tűnik már erre is van tudományos formula: amerikai tudósok kidolgoztak egy olyan kalkulátort, ami adott távon az elért időeredményedből kiszámolja mennyinek felelne ez meg, ha 25 éves és 50 (nők) illetve 65 (férfiak) kilós futó lennél.

Ultrafutás: Elrajtolt a 24 órás vb Bergamo-ban

pen | 2009-05-02 | 28 hozzászólás

Ma reggel 10 órakor rajtolt el Bergamo-ban a 24 órás vb mezőnye. A 24 órás versenyszám mellett 100 kilométeres és 12 órás versenyt is rendeznek. A rajtszám lista szerint a magyar színeket három női és hat férfi versenyző képviseli.

Atlétika: Májusban egymás ellen futhat Gay és Powell New Yorkban

pen | 2009-04-29 | Nincs hozzászólás!

Egymás ellen futhat a jamaicai Asafa Powell és az amerikai Tyson Gay május 30-án, ugyanis mindkét kiváló sprinter indul a New York-i Grand Prix-viadal 100 méteres számában. A távon korábban világcsúcstartó Powell és a 100 mellett 200-on is világbajnok Gay összecsapása igazi csemegének ígérkezik - ha Powell addigra teljesen felépül sérüléséből.

Futás: Ndereba már 21-szer futott 2:30 alatti maratont

pen | 2009-04-28 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Catherine Ndereba valószínűleg nem volt elégedett idei hetedik helyével a London Marathonon, de 2:26:22-es eredményével lefutotta élete 21. 2:30-on belüli maratoniját, és ezzel a női ranglista elejére ugrott.

Ultrafutás: Pályacsúcs a Sárvári 24 órás futáson

pen | 2009-04-26 | 11 hozzászólás

Hétvégén rendezték Sárváron a 12/24 órás egyéni futást és a 12 órás váltóversenyt. Az átlagosnál melegebb, napsütéses időben rajtoltak el szombaton reggel 10-kor a futók a vár körüli 1030,7 méteres körön. A 24 órás bajnokságot a férfiaknál Kónya Ákos nyerte új pályacsúccsal, 235 körrel. A nőknél Bérces Edit győzött, 169 körrel.

Futás: Merga és Kosgei nyerte a Boston Marathont

pen | 2009-04-22 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén rendezték a 113. BAA Boston Marathont. A női verseny lassan indult és sprintbefutóval ért véget, ami a kenyai Salina Kosgei győzelmét hozta, míg a férfiaknál az etióp Deriba Merga nyert. A hazaiak kedvencei, Ryan Hall és Kara Goucher, harmadik helyen értek célba.

Programajánló: Félmaraton, Critical Mass és PulseParty

pen | 2009-04-22 | Nincs hozzászólás!

Futni invitálunk Gyulára, bringázni Székesfehérvárra és bulizni Budára! Olvass tovább, hátha valamelyik program elnyeri a tetszésedet.

Összeállt a Keszthelyi Kilométerek programja

pen | 2009-04-22 | Nincs hozzászólás!

- június 6-án szombat este tészta parti, zenél a Solid Jazz
- június 7-én vasárnap belvárosi RAJT 9. 45-kor: félmaraton, maraton és maraton váltó
- Balaton parti befutó, délutáni szórakoztató programok
- akciós futófelszerelések és futó napszemüvegek vására
- értékes rajtcsomag, bőséges befutócsomag, ingyenes strandbelépő a városi strandra
- sör most is lesz...

Ultrafutás: Új UMSZ elnökség

pen | 2009-04-21 | Nincs hozzászólás!

A 2009. április 18-i tisztújító közgyűlésen új elnökségről döntöttek a jelenlévő tagegyesületek.

Futás: Kenyai és osztrák győzelem a Bécsi Maratonon

pen | 2009-04-19 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Gilbert Kipruto Kirwa 2:08:21-es idővel nyerte meg a 26. Vienna City Marathont. Nem sikerült a tervezett csúcsdöntés az osztrák Günther Weidlingernek, aki néhány másodperccel maradt el az osztrák rekordtól. A nőknél a szurkolók nagy örömére a hazai Andrea Mayr győzött,2:30:43-as idővel. 100 országból több mint 29.000 futó vágott neki a különböző távoknak Bécsben.

Közel tizenkétezren a Vivicittá városvédő futáson

pen | 2009-04-19 | Nincs hozzászólás!

A Margitszigetről rajtoló, egésznapos rendezvény során négy különböző számban tették próbára magukat a sportolni vágyók. A 12 kilométeres táv mellett rajthoz lehetett állni a 6,5 km-es Midicittán, valamint a 3,5 km-es Minicittán is, valamint a 2,8 kilométeres gyalogláson. 

194,5 kilométer hosszú mosoly

forest | 2009-04-15 | 11 hozzászólás

A történet még februárban kezdődött, a Margita maratonon, ahol alkalmam volt futókapcsolatba kerülnöm egy igen kedves és szerény fiatal futóval, Fajfrik Zoltánnal. Futás közben a szokásos témák boncolgatása közben említette tavaszi terveit, a Balaton Szupermaratont, ahol 4 nap alatt kell körbefutni a „magyar tengert", ami összességében 194,5 km.

Schirilla György jótékonysági futása a pest megyei kistérségben

pen | 2009-04-15 | Nincs hozzászólás!

Idén májusban a Tápiómenti Tömegsport Alapítvány koordinálásával Schirilla György az "Összefogás a Tápió-vidékért" elnevezésű jótékonysági futására készül. Május 6-9-ig 4 nap alatt a kistérség 21 települését érintve 150km-t fut.

Családi ESzMEFUTTATÁS Csillebércen

pen | 2009-05-05 | Nincs hozzászólás!

2009. május 10-én az ESzME, az Egyesület a Stroke Megelőzéséért, Társadalmi célú Sport és Családi Napot szervez. A sportnap keretében 5 és 10 kilométeres futóversenyt és 1 kilométeres családi futást is rendeznek.

Futás: Maraton az Északi-sarkon

pen | 2009-04-10 | Nincs hozzászólás!

Mínusz 37 fokban és ragyogó napsütésben rajtolt el idén a világ leghidegebb maratoni futóversenye, a North Pole Marathon. 14 ország 38 atlétája vágott neki szerda délután a klasszikus távnak az Jeges-tenger befagyott jegén.

Futás: Yoko Shibui fogyókúrás edzőtáborban készül a vb-re

pen | 2009-04-09 | 1 hozzászólás

Bár ránézésre ez nem mondanánk meg, úgy tűnik Yoko Shibui-nak fogyasztania kell. A japán maratonfutónő április 5-én elutazott egy speciális diétázással egybekötött edzőtáborba, hogy ott leadjon pár kilót és közben folytassa a felkészülést a berlini vb-re.

A hirtelen szívhalál és a sport

pen | 2009-04-08 | 2 hozzászólás

Azt gondolom, hogy új világ jött... Korábban természetesen nagyon fontos volt a sportsérülésekkel és az ezzel kapcsolatos sportorvoslás. De a teljesítmények fantasztikus növekedésével, nap mint nap újabb világrekordok születésével elértük a szervezet teljesítőképességének határát, és ezzel bizony klinikai és tudományos szinten is foglalkozni kell" - mondta bevezetésként Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Szívközpontjának igazgatója, amikor Vad Dezső, MOB a honlap szerkesztője fiatal sportemberek újabb és újabb érthetően nyugtalanító tragikus elvesztéséről, a hirtelen szívhalálról kérdezte.

Tóparti Futóparti 2009 - FOTÓK!

pen | 2009-04-05 | 2 hozzászólás

Igazán remek hangulatú versenyen járt ma a Gépház és Malacka: a IV. Tóparti Futóparti remek idővel, gyönyörű útvonallal, lelkes szervezőkkel és felszerelt frissítőállomásokkal várta az indulókat.

Futás: Megváltozott a K&H maratonváltó időpontja

pen | 2009-04-02 | Nincs hozzászólás!

A BSI a 16. K&H olimpiai maraton váltó időpontját előre hozta május 17-ére a június 7-ei Európai Parlamenti választások miatt. A veszprémi K&H olimpiai futónap időpontja is megváltozott, ezt május 17-e helyett április 26-án rendezik meg.

Hatmilliót "futottak össze" a pécsi gyermekklilnikának

pen | 2009-03-31 | 2 hozzászólás

A „Vasember a Kisemberekért" kezdeményezésben résztvevő futók, triatlonisták szombaton indultak a Lánchíd budai hídfőjétől, és vasárnap érkeztek meg a pécsi Széchenyi térre. Akciójukkal hatmillió forintot gyűjtöttek össze a Pécsi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika műtőinek felújítására.

Atlétika: kenyai sikerek és 10 km-es világcsúcs

pen | 2009-03-30 | 2 hozzászólás

A kenyai Micah Kogo új világcsúcsot futott tíz kilométeren a holland Parelloop utcai futóversenyen. A nemzetközi félmaratonon Prágában a nőknél és a férfiaknál is új pályacsúccsal nyertek a kenyai győztesek. A mezeifutó-világbajnokságon a jordániai Ammánban kenyai és etióp siker született.

Futás: Szabó Gábor és Mátyási Zsófia nyert Vérteskozmán

pen | 2009-03-29 | 1 hozzászólás

A IV. Rex-Fontana erdei futóverseny leghosszabb, 15 kilométeres távján a férfiaknál Szabó Gábor, a nőknél Mátyási Zsófia bizonyult a leggyorsabbnak. Három távon mintegy 200 induló vágott neki az erdei pályáknak a szemerkélő esőben.

Futás: Holnap Vérteskozma - Rex Fontana futóverseny

pen | 2009-03-28 | 1 hozzászólás

Holnap, azaz 2009. március 29-én, vasárnap reggel rendezik a IV. Vérteskozma-Rex Fontana erdei futóversenyt. A résztvevők 15, 5 és 1 kilométeres távokon indulhatnak.

Atlétika: Pályacsúcs született a Monaco maratonon

pen | 2009-03-26 | 1 hozzászólás

A kenyai Benjamin Kimutai Kimwole 2:11:01-es új pályacsúccsal győzött vasárnap a 12. Monaco Marathonon. A nőknél az etióp Belaynesh Bekele nyert. 49 ország 800 futója vágott neki a napsütéses időben, gyönyörű útvonalon megrendezett futóversenynek, melynek különlegessége, hogy a futók három országban futnak a táv teljesítése során (Monaco, Olaszország, Franciaország).

Ultrafutás: Magyar sikerek a 34. Zagreb-Cazma Supermaratonon

pen | 2009-03-26 | 2 hozzászólás

A hétvégén megrendezett hagyományos horvát ultrafutóversenyen a férfiak versenyében teljes magyar siker született a 61,35 km-es táv végén.

Ultrafutás: Pályacsúccsal Zahorán Ádám a 6 órás országos bajnok

pen | 2009-03-26 | Nincs hozzászólás!

A szombaton Veszprémben megrendezett 6 órás országos bajnokságot Zahorán Ádám nyerte, közel 82 km-t teljesítve több mint 1 km-t javítva Szalóki Róbert 2007-es pályacsúcsán. A hölgyek versenyét Juhász Ágnes nyerte 62 km feletti futással.

Ultrafutás: Vozár Attila a 100 kilométeres olasz bajnok

pen | 2009-03-24 | 6 hozzászólás

Vozár Attila, a Buda-Cash Békéscsabai AC ultrafutója, a Milánó melletti Seregnóban állt rajthoz és győzött a 100 kilométeres nyílt olasz futóbajnokságon.

Atlétika: Versenycsúcs a római maratonin

pen | 2009-03-23 | 2 hozzászólás

A kenyai Benjamin Kiptoo Kolum 2:07:17 órás versenycsúccsal nyerte a római maratoni futóversenyt vasárnap. Ez volt minden idők legjobb olaszországi maratoni eredménye. A nőknél az etióp Firehiwot Dado nyert, tíz percet javítva saját egyéni csúcsán.

Futás: Fajfrik és Makai nyerte a Balaton Szupermaratont

pen | 2009-03-23 | 1 hozzászólás

Március 22-én negyedik napjához érkezett a 2. BSI Balaton Szupermaraton. Az egyéni, páros és váltós szupermaratonisták reggel Balatonfüredről vágtak neki az utolsó etapnak. A futókra 51,7 kilométer megtétele várt, hogy elérjék Siófokot, és megkerüljék a Balatont.

Tarahumarák – a futó indiánok

pen | 2009-03-22 | 15 hozzászólás

Él Mexikó területén egy indián törzs, akik számra az ultramaratoni futás a kezdetek óta a mindennapok része. 150 kilométeren keresztül futva üldözni egy vadat, naponta teljesíteni a maratoni távot - ez a tarahumarák számára semmi nehézséget nem jelent. Magukat „Raramuri"-nak, azaz gyorslábúaknak nevezik. Hitük szerint minél gyorsabban és minél messzebbre fut valaki, annál közelebb kerül Istenhez..

Balaton Szupermaraton - Második nap

pen | 2009-03-20 | Nincs hozzászólás!

A 2. BSI Balaton Szupermaraton második napján, a Fonyód-Szigliget közötti 52,9 kilométeres szakaszt teljesítették a futók. A fonyódi rajt 10 órakor, 7 fokos időben történt, a nap folyamán később azonban az időjárás nem volt mindig kegyes a futókhoz. 

Vasember a Kisemberekért - jótékonysági futás

pen | 2009-03-18 | 1 hozzászólás

A bonyhádi Easy Star Sportegyesület tagjai immár harmadik alkalommal futnak figyelemfelkeltő céllal, hogy a Pécsi Gyermekklinika kis betegeinek az ellátásán próbáljanak javítani. Idén a klinika műtőinek felújítására gyűjtenek akciójukkal. A sportolókat Tamás Zsolt, a Vasember 2007-es Mexikói ultratriatlon világkupa-győztese vezeti. A demonstráló futáshoz várják a segíteni szándékozók csatlakozását.

Keszthelyi Kilométerek: Újdonságok és márciusban kedvezményes nevezés!

pen | 2009-03-19 | Nincs hozzászólás!

Március 31-ig tart az első kedvezményes nevezési időszak a Keszthelyi Kilométerek futóversenyeire. A keszthelyi szervezők egész hétvégés programmal, online nevezési lehetőséggel és a felkészülést segítő edzéstervekkel várják az érdeklődőket.

Ultrabalaton: Edzésonline váltóknak kedvezményes nevezés!

pen | 2009-03-18 | Nincs hozzászólás!

2009 június 20-21-én ismét megrendezésre kerül az Ultrabalaton 212 futóverseny, amelyenek távja egyéniben, váltóban és ultrastaféta csapattal is teljesíthető. A váltóban nevező Edzésonline-os csapatok számára most 15%-os kedvezmény jár a nevezési díjból!

Futás: Kenyai és etióp elsőség a Szöul Maratonon

pen | 2009-03-17 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Moses Arusei, illetve a nőknél az etióp Robe Tola Guta győzött a vasárnapi Szöul Maratonon.

Zenehallgatás és sportteljesítmény kapcsolata

pen | 2009-03-12 | 42 hozzászólás

Vajon tényleg segíthet a zene a jobb sportteljesítmények elérésében? A Spikemag.com Dr Costas Karageorghis-t, a zene pszichofizikai hatásainak szakértőjét kérdezte erről, aki szerint megfelelő zenével még az elit atléták teljesítménye is javítható. Nekünk pedig javasol néhány alapelvet, melyek segítségével kiválaszthatjuk a legjobb futós zenét magunknak!

Futás: Gebre félmaratoni és egyórás világcsúccsal próbálkozik

pen | 2009-03-12 | 7 hozzászólás

Haile Gebrselassie azt már tavaly decemberben bejelentette, hogy idén március 14-én a 35. Fortis City-Pier-City félmaratonon megpróbálja megdönteni a táv világcsúcsát. Most pedig azzal egészítette ki terveit, hogy júniusban Hengeloban az egyórás futás világrekordját is megcélozza majd.

Futás: Idén elmarad a Hegyvidék Félmaraton és a Női Futónap

pen | 2009-03-11 | 8 hozzászólás

A BSI versenynaptárján talált információk szerint idén nem rendezik meg az eredetileg április 26-ra meghirdetett Hegyvidék Félmaraton és Váltóversenyt a Normafán. Elmarad a május 16-ára szervezett Női Futónap is a Városligetben.

Atlétika: Bolt és Powell is 100 méteres versenyre készül

pen | 2009-03-04 | Nincs hozzászólás!

Jövő szombaton versenyez az idén először 100 méteren Usain Bolt, a hámszoros olimpiai bajnok jamaikai sprinter. Bolt hazájában, a Spanish Town-i viadalon áll rajthoz március 14-én. Asafa Powell viszont már most hétvégén versenyezni fog, és szeretne 10 másodpercen belül futni.

Atlétika: Kálovics Anikó második lett Portugáliában

pen | 2009-03-02 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén rendezték a 32. Almond Blossom mezeifutóversenyt Portugáliában. A versenyt idén is a 2006-os és 2007-es győztes lett Jelena Prokopchuka nyerte. Mögötte Anikó második helyen ért célba. A férfiaknál a kenyai Kiprono Menjo győzött.

Paavo Nurmi és a finn edzésmódszer

pen | 2009-03-02 | 14 hozzászólás

Paavo Nurmi, a „Repülő Finn" minden idők egyik legeredményesebb atlétája volt. Pályafutása alatt kilenc olimpiai aranyérmet és három ezüstérmet szerzett, valamint 25 egyéni világrekordot állított fel. Nurmi és kortársai edzésmódszereiről a „Lore of Running" című könyvben olvastam.

Futás: Kálovics Anikó jövő hétvégén Portugáliában áll rajthoz

pen | 2009-02-27 | 1 hozzászólás

A 32. Almond Blossom mezeifutóversenyt jövő hétvégén rendezik Portugáliában. A női mezőny egyik nagy esélyesének Kálovics Anikót tartják. A női mezőnyben Anikó mellett ott lesz majd a 2006-os és 2007-es győztes lett Jelena Prokopchuka, az orosz 3000 méteres akadályfutás pekingi olimpiai bajnoka Gulnara Galkina-Samitova, a lengyel Malgorzata Sobanska és a kenyai Eunice Jepkorir.

Edzésterv a 3:30 körüli maratonhoz

pen | 2009-02-27 | 6 hozzászólás

Zsódér Zsolt 17 évesen triatlonnal kezdte sportpályafutását, volt válogatott, Ironman magyar bajnok, legjobb ideje 8:42. Fokozatosan tért át a maratonra, ahol 2:30 körüli időket futott. Zsolt, aki immár 4 éve Kálovics Anikó edzője és futótársa, a Keszthelyi Kilométerek szervezőjének felkérésére készített egy három hónapos edzéstervet a 3:30 körüli  maratoni időhöz.

Természetesen egy ilyen maratoni időre nem lehet három hónap alatt "feledzeni" akárkit, ezért Zsolt is hangsúlyozza, hogy a javasolt edzéseket csak az végezze, aki kellően felkészültnek érzi magát. És hogy mi érhető el egy ilyen edzéstervvel? Nos, garancia nincs az időeredményre, a teljesíthető idő ugyanis legjobban a futó állóképességi sportmúltjától függ. De azért az, aki végigcsinálja, biztosan felkészülten áll majd oda a rajtvonalhoz Keszthelyen!

Olvasd el az edzéstervet itt 

Tavaszköszöntő NIKE futás a Margitszigeten (X)

pen | 2009-02-24 | Nincs hozzászólás!

Március 1-jén, vasárnap 10 órára várja a futás kedvelőit a Margitszigeten az Atlétikai Centrumba a Nike Futócenter csapata. Az erdetelieg tervezett normafai helyszín a téli időjárás miatt változott.  A közös örömfutás előtt Kropkó Péter tart majd egy bemelegítést. Részt vesz a futáson Papp Kriszta olimpikon valamint a Futóblog csapata is. Az esemény alatt folyamatosan lesz lehetőség kipróbálni a Nike új futócipőit is.

Új versenyek az eseménynaptárban!

pen | 2009-02-21 | Nincs hozzászólás!

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket néhány, most a naptárunkba került vidéki futóversenyre. Márciusban Tatabányára, májusban a Pilisbe, októberben pedig Szigligetre invitáljuk érdeklődő sporttársainkat!

Téli Triatlon EB Látky Mlaky – 4 magyar EB érem

pen | 2009-02-18 | Nincs hozzászólás!

Téli triatlon (futás - hegyikerékpározás - sífutás) EB-t rendeztek február 6-8. között Szlovákiában, Látky Mlaky-ban. A vedrsenyen a magyar csapat remek szerepléssel négy érmet szerzett.  

Életkor és sportteljesítmény – 2. rész

pen | 2009-02-18 | 3 hozzászólás

Következik Ross Tucker (The Science of Sport) cikkének második része az életkor és a sportteljesítmény kapcsolatáról. Ez a rész az öregedés szervezetre gyakorolt hatásait veszi számba.

Életkor és sportteljesítmény – 1. rész

pen | 2009-02-12 | 16 hozzászólás

Február elsején rendezték a Beppu-Oita Mainichi Marathont, ahol az abszolút versenyben a 89. helyen ért célba a japán Yoshihisa Hosaka, 2:36:30-as idővel. Eredménye korcsoportos világrekord, és nem is akármilyen: Hosaka 1perc 45 másodpercet faragott le a korábbi világcsúcsból. ízlelgessétek kicsit ezt az időeredményt, és mielőtt tovább olvastok, próbáljátok megsaccolni, melyik korcsoportról lehet szó...

Futás: Júniusban újra Keszthelyi Kilométerek!

pen | 2009-02-15 | Nincs hozzászólás!

Idén már második alkalommal rendezik meg a Keszthelyi Kilométerek utcai futóversenyt, ahol egyéniben maratoni és félmaratoni távon, csapatban pedig maratonváltóban indulhattok. A hangulatos versenyen az összes táv egyszerre rajtol Keszthely belvárosából, majd a futók a Balaton parrtján a kerékpárúton teljesítik a távokat, több körben.
Nevezz Te is és fuss Keszthelyen!!

Atlétika: Utcai futóverseny is lesz az atlétika vb idején Berlinben

pen | 2009-02-08 | Nincs hozzászólás!

Berlin rendezi idén augusztus 15-23 között az atlétikai világbajnokságot. A szervezők már majdnem 200.000 jegyet eladtak az eseményre. A vb ideje alatt egy tíz kilométeres utcai futóversenyt is rendeznek, amire május 23-ig lehet benevezni.

Az úszás hatékonyabb egészségőr mint a futás

pen | 2009-02-05 | 9 hozzászólás

Egy nemrég publikált tanulmány szerint az úszás a férfiak esetében sokkal hatékonyabban védi az egészséget mint a futás. A kutatást 40.000 férfi részvételével több mint 30 éven át folytatták amerikai kutatók.

Terep Ultra Kupa 2009 részletes kiírás

pen | 2009-02-05 | Nincs hozzászólás!

Az Ultrafutók Magyarországi Szövetsége terepfutó ultramaratoni kupasorozatot hirdet.

Ultrafutás: Bérces Edit nyert Espoo-ban

pen | 2009-02-04 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén a finnországi Espooban rendezett II. Endurance 24h fedettpályás versenyen Bérces Edit 212,1 km-es eredménnyel, új pályacsúccsal nyert.

A 24 órás versenyt a részvevőknek egy 390 méter hosszú, fedett körpályán kellett teljesíteniük, január 31-én déltől a következő nap délig. A futás irányát minden hatodik órában megfordították a rendezők.

Futás: Kálovics Anikó vasárnap ismét rajthoz áll

pen | 2009-01-30 | Nincs hozzászólás!

Anikónak a Milánó melletti San Vittore Olona-ban 77. alkalommal megrendezett Cinque Mulini mezeifutó versenyen szurkolhatunk majd a minél jobb helyezésért. Anikó ugyanezen a versenyen 2006-ban győzött, 2007-ben pedig harmadik volt, reméljük, idén is dobogóra áll majd. Legnagyobb ellenfele a brit Stephanie Twell lesz.

Ultrafutás: Kis Zita és Németh Csaba a 2008-as év ultrafutói

pen | 2009-01-29 | 2 hozzászólás

Az UMSZ elnöksége odaítélte a 2008-as év ultrafutói címeket. A férfiaknál Németh Csaba győzött, Zahorán Ádám, Steib Péter, Vozár Attila és Kalotai Levente előtt. A nőknél Kis Zita lett a legeredményesebb, megelőzve Wermescher Ildikót, Gál Andreát, Balogh Andreát és Bontovics Tímeát.

Futás: Shibui győzött az Osaka női maratoni versenyen

pen | 2009-01-26 | Nincs hozzászólás!

Yoko Shibui győzött vasárnap a 2009 Osaka International Ladies Marathon futóversenyen. A verseny irammenők hiányában közepes tempóban kezdődött. Shibui 28 kilométer után lépett meg az élbolytól és 2:23:42-es idővel nyert.

Futás: Yours Truly 50 / 25 futás helyszínek és időpontok

pen | 2009-01-19 | 7 hozzászólás

A Futas.net-en megjelent néhány idei helyszín és időpont közös Yours Truly futásokra. Budapesten a Margitszigeten január 25-én reggel kilenckor rajtolnak a futók. A Yours Truly kiírását az Eseménynaptárunkban megtalálod.

Atlétika: Gebrselassie nyert Dubai-ban, de a világcsúcs elmaradt

pen | 2009-01-19 | Nincs hozzászólás!

A világcsúcs ugyan elmaradt, ám így is kiváló idővel nyerte meg a pénteki dubai maratonit a rekorder Haile Gebrselassie. A 35 éves etióp atléta 2:05:29 órás eredménnyel ért célba, ami másfél perccel rosszabb, mint a tavaly szeptemberben, Berlinben felállított 2:03:59 órás csúcsa.

Futás: Günther Weidlinger országos csúcsot tervez a Bécsi Maratonon

pen | 2009-01-16 | Nincs hozzászólás!

Az elmúlt évtized legsikeresebb osztrák közép- és hosszútávfutója, Günther Weidlinger első maratoni versenyét futja áprilisban Bécsben, ahol egyből szeretné is megjavítani az országos csúcsot. Ehhez 2:12:22-n belül kellene futnia.

Ultrafutó OB végleges időpontok

pen | 2009-01-15 | 6 hozzászólás

Az UMSZ honlapján közzétette az ultrafutó országos bajnokságok végleges  időpontjait.

Mezeifutás: Dinkesa és Masai győzött Edinburghben

pen | 2009-01-13 | Nincs hozzászólás!

Meglepetés győzelem született a férfi mezőnyben hétvégén az edinburgh-i Hollyrood Parkban megrendezett nemzetközi mezeifutó versenyen. Kenenisa Bekele távollétében a legtöbben Kipchoge vagy Tadese elsőségére tippeltek, de Abebe Dinkesa állva hagyta a mezőnyt. A nőknél a kenyai Linet Masai nyert.

Mezeifutás: Kálovics Anikó második lett Elgoibar-ban

pen | 2009-01-12 | 3 hozzászólás

A hétvégén a spanyolországi Elgoibar-ban rendezett mezeifutó versenyen Kálovics Anikó sokáig vezetve végül második helyen ért célba a 6,6 kilométeres távon. A nőknél a kenyai Florence Kiplagat, a férfiaknál az etióp Ayele Abshero győzött.

Futás: Idén is minden hónap második péntekjén 6É futás!

pen | 2009-01-06 | 3 hozzászólás

A 6É futás egy nyitott, magánkezdeményezésű örömfutás. Távja 8,6 km, a futás a budapesti hatos villamos sínpályáját követi. A futók minden hónap 2. péntekjén éjfélkor indulnak a Móricz Zsigmond körtéri megállóból, hogy elfussanak a Moszkva térre.

Triatlon: új budapesti triatlonos bázis alakult Kuttor Csabával

pen | 2009-01-03 | Nincs hozzászólás!

A Schumacher-Kuttor páros összefogott egy igazi budapesti triatlon bázis létrehozásáért. Miután mind Újbuda önkormányzata, mind a névadó Uniqa biztosító rábólintott a tervekre, a triatlonos bázis az Uniqa Újbuda TC keretein belül kezdi meg működését. A klubba beolvadt a Budai XI csapat is. A klubba az élversenyzők mellett amatőr triatlonisták, futók és úszók jelentkezését is várják.

Atlétika: Kálovics Anikó második lett Bolzanóban, Benedek harmadik Ausztriában

pen | 2009-01-02 | Nincs hozzászólás!

Kálovics Anikó második lett Bolzanóban, Benedek Zsolt pedig harmadik lett Ausztriában a szilveszteri futáson. Sao Paulóban az év utolsó napján megrendezett 15 kilométeres futóversenyen kenyai és etióp siker született.

Tábori László könyv ajánló

pen | 2008-12-03 | Nincs hozzászólás!

Híreink között olvashattátok, hogy Tábori László - egykori kiváló atléta, többszörös világcsúcstartó középtávfutó - a napokban hazalátogatott Kaliforniából, a róla szóló könyv bemutatójára. Tábori futókarrierje után edzősködni kezdett. Még most, 74 évesen is heti négy edzést tart tanítványainak, a maga különös stílusában. Az alábbi cikket egyik mostani tanítványa írta róla 2005-ben.

Könyvújdonság: Tábori és a többiek

pen | 2008-12-03 | 5 hozzászólás

Bemutatták Kő András Tábori Lászlóról és az ötvenes évek sportvilágáról írt új könyvét, "Tábori és a többiek" címmel. A bemutatóra Kaliforniából ide utazott a háromszoros világcsúcstartó atléta, de megjelent több egykori sporttársa, köztük Rózsavölgyi István is.

A verseny szépsége

pen | 2008-11-30 | 4 hozzászólás

Dr. George Sheehan 45 évesen kezdett futni. 30 éven át - 1993-ban bekövetkezett halálig - futott, és írt a futásról sporttársainak. 8 könyv és számtalan rövid történet őrzi emlékét. Az alábbi írás egy öt kilométeres terepfutóverseny után született.

New York Maraton Videó

sepi | 2008-10-01 | Nincs hozzászólás!

Mezeifutás: ahogy a kenyaiak csinálják

pen | 2008-11-03 | 3 hozzászólás

Kedvenc olvasmányom mostanában Tim Noakes: Lore of Running című könyve. Az alábbi írást is ebben találtam, a kenyai mezeifutó atléták edzésmódszeréről. Szerepel benne 2400 méter feletti magaslati edzőtábor, napi három edzés, és heti akár 230 kilométer..

Futás: Paula Radcliffe 10 mérföldön versenyez Angliában

pen | 2008-10-22 | Nincs hozzászólás!

Október 26-án Portsmouth-ban, Angliában rendezik az idei Great South Run-t. A 10 mérföldes (16 kilométeres) nagy tömegeket vonzó futóversenyen rajthoz áll majd Paula Radcliffe és Luke Kibet is.

Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton: második nap

pen | 2008-10-21 | Nincs hozzászólás!

A Bécs-Pozsony-Budapest Szupermarathon 2. napján Pozsonyból Győrbe futott a mezőny. Az egyénieknél Janicki és Maria Bak vezet, a váltóknál másodpercek döntöttek csak a helyezésekről az élen. 

Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton: Első nap

pen | 2008-10-20 | 1 hozzászólás

Vasárnap reggel 9 órakor rajtolt a 19. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton 55 egyéni induló, 130 váltócsapat, 100 kerékpáros és 10 görkorcsolyázó részvételével. Az egyéni versenyben a nőknél és a férfiaknál egyaránt a címvédők, a német Maria Bak, illetve a lengyel Jaroslaw Janicki szerezték meg a győzelmet az első napon.

Ultrafutás: Japán és francia győzelem a 24 órás vb-n

pen | 2008-10-19 | Nincs hozzászólás!

Befejeződött az Ultrafutók Nemzetközi Szövetsége (IAU) által rendezett World Challenge 24H verseny Szöulban A magyar színeket képviselő Gál Andrea, Lőw András és Cserpák József is remek eredményekkel értek célba.

Ultrafutás: Zajlik a 24 órás vb Szöulban

pen | 2008-10-18 | 3 hozzászólás

Már javában futnak az Ultrafutók Nemzetközi Szövetsége (IAU) által rendezett World Challenge 24H verseny résztvevői Szöulban, közöttük a magyar színeket képviselve Gál Andrea, Lőw András és Cserpák József.

Futás: Vasárnap női futás a Margitszigeten

pen | 2008-10-17 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap 13. alkalommal rendezik meg Budapesten a Coca-Cola Női Futógálát. A hölgyek 2,8 és 10 kilométer közötti távokat futhatnak és gyalogolhatnak. A rajt és a cél a Margitszigeten lesz. Szurkolj te is a női futóknak!

Tájfutás: Baumholczer Máté bronzérmes lett az ifi Eb-n

pen | 2008-10-17 | 1 hozzászólás

Az elmúlt hétvégén rendezték Svájcban a 7. ifjúsági tájfutó Európa-bajnokságot, amelyen a magyar csapat egy bronzérem mellett több értékes helyezést is szerzett.

Futás: Idén is Barátság Maraton Miskolcon

pen | 2008-10-16 | 4 hozzászólás

A Barátság Maraton elnevezésű, megyei szezonbúcsúztató futóversenyt november 9-én, vasárnap már nyolcadik alkalommal rendezik meg Miskolcon.

Ultrafutás: Magyar győzelem a schwechati 6 órás versenyen

pen | 2008-10-16 | Nincs hozzászólás!

Október 11-én az 5. Schwechater Laufsportfest 6 órás egyéni versenyében Pleiveisz István szerezte meg az abszolút 1. helyezést, közel 79 km-es eredménnyel.

Futás: Kenyai és orosz győzelem a Chicago Marathonon

pen | 2008-10-14 | 1 hozzászólás

Kisebb meglepetésre a kenyai Evans Cheruiyot és az orosz Lidiya Grigoryeva győzött az idei Chicago Marathonon. A negyedik legjobb idővel célba érkező „amatőr" versenyző nem kaphatja meg a pénzdíjat.

Atlétika: Tadese és Kiplagat nyerte a félmaratoni vb-t

pen | 2008-10-13 | Nincs hozzászólás!

Zersenay Tadese és Lornah Kiplagat nyerte az IAAF/CAIXA Félmaratoni Világbajnokságot Rio de Janiero-ban, Brazíliában. A futók 23 fokban, 78%-es páratartalomban és enyhe szélben vágtak neki a 21 kilométeres távnak.

Maraton két órán belül - lehetetlen?

pen | 2008-10-12 | 9 hozzászólás

A napokban Haile Gebrselassie ismét fantasztikusan futott és áttörve a 2:04-es határt új maratoni világcsúcsot ért el. 2:03:59-es berlini ideje ismét időszerűvé teszi a kérdést: meddig javulhat még a maratoni világcsúcs? Lehetséges egyáltalán két órán belül teljesíteni a távot? És ha igen, ki lehet képes rá? - Ross Tucker írása következik.

Futás: Ismét változtak a Bécs-Pozsony-Budapest szintidők

pen | 2008-10-10 | Nincs hozzászólás!

A korábbi szigorítást követően kis mértékben enyhítette a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton rendezőcsapata a napi szintidők többségét.

Futás: Lábvizsgálat a Nyúlcipőboltban (X)

pen | 2008-10-08 | Nincs hozzászólás!

A Nyúlcipőboltban ASICS footscan computeres lábvizsgálat lesz október 8-11-ig a teljes nyitvatartási időben.

Futás: Rezessy és Földingné sikere a Plus Maratonon

pen | 2008-10-06 | Nincs hozzászólás!

A hétvégi volt a 23. Plus Maraton. A 42 kilométeren valamint a hozzá kapcsolódó kiegészítő távokon összesen majdnem 13000 futó vett részt, közel ötven országból.

Futás: Radcliffe ismét győzni szeretne a New York Marathon-on

pen | 2008-10-02 | 1 hozzászólás

A világcsúcstartó Paula Radcliffe indul novemberben a New York City Marathonon és nem titkolt célja a címvédés. A hírt tegnap jelentette be a verseny igazgatója.

Hegyi futás: Wyatt és Mayr győzött Puchbergben

pen | 2008-09-30 | 2 hozzászólás

Hétvégén az ausztriai Puchberg városában rendezték meg a hegyi futó világkupa sorozat az IAAF által is jegyzett versenyét, a Schneebergi Grand Prix futamot. Ezek a versenyek a terepfutás és a hegymászás keverékét jelentik, jellemzően 10-12 km-es távon, de 1200-1800 m szintemelkedéssel, extrém időjárási körülmények között.

Spartathlon 2008: Hét magyar Spártai Hős

pen | 2008-09-30 | 2 hozzászólás

A hétvégén megrendezett 245,3 km-es Spartathlon ultrafutó versenyen 7 magyar versenyzőnek sikerült szintidőn belül teljesítenie a távot.

36. Rajkai Emlékverseny Debrecenben

pen | 2008-09-30 | 3 hozzászólás

Október 12-én vasárnap rendezik a 36. Nemzetközi Rajkai Emlékversenyt Debrecenben. Ezen a remek hangulatú versenyen gyerekektől a veterán atlétákig minden korosztály évtizedek óta együtt fut és tiszteleg a hazai atlétika két nagy egyéniségének emléke előtt.

Atlétika: Gebre nyilatkozata a világcsúcsról és az atlétika jövőjéről

pen | 2008-09-30 | 1 hozzászólás

Haile Gebrselassie új maratoni világcsúcsát követően mesélt a hétvégi Berlin Maratonról és elmondta véleményét az atlétika jövőjéről is, valamint arról, miért kellene mindenkinek futnia. Csak egyet tudunk vele érteni :o)

Futás: Jornet és Favre a magassági futás idei legjobbjai

pen | 2008-09-25 | Nincs hozzászólás!

A spanyol Kilian Jornet és a francia Corine Favre nyerte a 2008-as Buff Magassági Futó Világkupa Sorozatot (Buff SkyRunner World Series 2008). A magassági futók maraton közeli távokat teljesítenek 2000 méter felett, kemény terepen.

Futás: II M3 Archeopark Futófesztivál szombaton

pen | 2008-09-25 | 6 hozzászólás

Szombaton rendezik a II. M3 Archeopark Futófesztivált Polgáron. A felnőttek 8 kilométeres távon, a fiatalabbak 800 és 1500 méteren próbálhatják kimagukat. Olcsó nevezés és NIKE ajándékok a célba érkezőknek.

Futás: "Vár a Hármas" - képek és eredménylista

pen | 2008-09-24 | 1 hozzászólás

Szeptember 14-én rendezték idén a "Vár a Hármas" hegyi futóversenyt Budapesten, ahol a maratoni táv közben a futóknak 1760 méter szintet is meg kellett mászniuk. Zahorán Ádám új pályacsúccsal nyert. Edzésonline póló is feltűnik a képeken :o) 

Futás: Elindult a 45 napos Országos Kék-Kör futás

pen | 2008-09-24 | Nincs hozzászólás!

Szarvas Mátyás, többszörös terepfutó-bajnok célja, hogy 45 nap alatt a három leghosszabb hazai turistaút mentén körbefussa Magyarországot. Az Országos Kék-Kör futás útvonala hosszában halad végig a Dunántúli- és az Északi középhegységen és érinti az összes nagyobb magyar hegycsúcsot. Mátyás útja során mintegy 2500 km-t tesz meg, 35 000 m szintkülönbség legyőzése mellett.

Spartathlon 2008: Hétvégén rajtol a verseny

pen | 2008-09-22 | 12 hozzászólás

A Spartathlon egy Athén és Spárta közötti, 245 kilométeres ultra- futóverseny, ahol az indulók a távot egyben teljesítik, mintegy másfél nap alatt, futva. A mezőny pénteken rajtol, benne 20 magyar indulóval.

Futás: 32 ország nevezett a mezeifutó EB-re

pen | 2008-09-19 | Nincs hozzászólás!

Az előzetes nevezési adatok szerint 32 ország - köztük hazánk - sportolói versenyeznek majd a Laeken Parkban, Brüsszelben a SPAR Mezeifutó Európa-bajnokságon december 14-én.

Ultrafutás: Vozár Attila második Winschotenben

pen | 2008-09-17 | Nincs hozzászólás!

A szeptember 13-án lebonyolított hollandiai 100 km-es versenyen, a Run Winschotenen Vozár Attila 7:10:00-ás idővel a második helyen ért célba.

Pekingi Olimpia: Pistorius megszerezte harmadik aranyérmét

pen | 2008-09-17 | Nincs hozzászólás!

Oscar Pistorius 400 méteren 47.49-es világcsúccsal győzött, megelőzve az amerikai Jim Bob Bizzellt és a brit Ian Jonest, ezzel megszerezte harmadik aranyérmét a paralimpián.

Futás: Világharmónia futás nálunk is

pen | 2008-09-10 | Nincs hozzászólás!

A szeretet, béke és egység jelszavával 1987-ben Sri Chinmoy kezdeményezésére indított Világharmónia futás az eddigiek során már a világ 140 országába jutott el. Hozzánk szeptember 17-én érkezik meg a nemzetközi futócsapat.

Futás: egynapos szupermaraton Dél-Alföldön

pen | 2008-09-09 | Nincs hozzászólás!

Szeptember 27-én reggel rajtol Mórahalomról az idén első alkalommal megrendezett 56 kilométeres Homokháti Szupermaraton. A táv egyéniben, váltóban, valamint túra jelleggel görkorival és bringával is teljesíthető.

Több mint hétezren futottak a NIKE félmaratonon

pen | 2008-09-07 | Nincs hozzászólás!

A 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonon több mint hétezer induló sorakozott fel a startvonalhoz, köztük az a 45 országból érkezett több mint ezer külföldi futó.

Futás: Jövő hétvégén hegyi maraton Budapesten!

pen | 2008-09-04 | 9 hozzászólás

""Vár a Hármas" néven hegyi futóversenyt rendeznek szeptember 14-én Budapesten. A maratoni táv közben a bátor vállalkozóknak összesen 1760 méter (!!!) szinttel kell megküzdeniük, Budán és a Budai hegyekben. A versenyt idén nevezési díj nélkül próbálhatod ki.

Futás: Remek eredmények a 12 órás OB-n

pen | 2008-09-01 | 1 hozzászólás

Csákváron gyülekezett szombat reggel a magyar ultrafutók színe-java, s reggel 7 órakor elkezdődött a 12 órás országos bajnokság. A férfiaknál Vozár Attila, a nőknél Kis Zita győzött.

Futás: Jövő vasárnap rajtol a NIKE Félmaraton!

pen | 2008-08-29 | 7 hozzászólás

Szeptember 7-én rendezik a 23. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratont. Akiknek a 21 kilométer még sok, teljesíthetik a távot két fős váltóban is, vagy rajthoz állhatnak a 3,5 km-es Ligetkörön.

Futás: Versenyezz a világgal a Nike+ futónapon! (X)

pen | 2008-08-27 | 1 hozzászólás

Világméretű futókezdeményezés részese lehetsz vasárnap a Margitszigeten. A NIKE egy tíz kilométeres közös futásra invitál, mellyel jótékony célokhoz is hozzájárulhatsz.

Pekingi Olimpia: A férfi maratoni verseny elemzése

pen | 2008-08-26 | 6 hozzászólás

Hogy zajlott a verseny a rajttól a célig? Miért diktáltak ilyen gyilkos iramot a kenyaiak, miért lassult be mindenki a második félmaratonra, és vajon számított-e valamit a kis testsúly a nagy melegben? Elemzés a Pekingi Olimpia férfi maratoni versenyéről, Ross Tucker tollából.

Ötperces interjú: Viktor Röthlin

pen | 2008-08-26 | 5 hozzászólás

A 34 éves svájci maratonfutó, Viktor Röthlin nagyon kemény küzdelemben szerezte meg a hatodik helyet Pekingben az olimpiai maratoni versenyen. Kiváncsi lettem rá, és találtam is vele egy ötperces interjút. Nos, Viktor talán nem a világ legérdekesebb egyénisége, de elnézzük neki, mert olyan szépen fut :o)

Megyeri Híd Futás és CM bringás felvonulás

pen | 2008-08-25 | 9 hozzászólás

Még három hét, és előbb a futók majd a bringások is birtokba vehetik az új Duna hidat! Szeptember 13-án délelőtt rajtol a Megyeri Híd Futás, 3,7 és 7,4 kilométeres távokkal, a híd pesti hídfőjétől. Délután pedig a bringásoké lesz a terep, a Critical Mass felvonulás 14:00-kor indul.

Triatlon: Nagyatád újabb rekord előtt

pen | 2008-08-14 | Nincs hozzászólás!

Nagyatádon idén augusztus 23-án, immár 18. alkalommal rajtol majd az ExtremMan, ahol 3.8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás és egy maratoni futás vár a versenyzőkre. Idén rekord számú nevezés érkezett a versenyre.

Futás: Olasz és osztrák győzelem a hegyifutó versenyen

pen | 2008-08-11 | Nincs hozzászólás!

Az olasz Marco Gaiardo nyerte a Nemzetközi Hegyifutó Szövetség (WMRA) Grand Prix sorozatának ötödik állomását, az Ausztriában megrendezett 13. Feuerkogel hegyifutást. A nőknél az osztrák Andrea Mayr győzött.

Triatlon: Pocsai és Tóth sikere a sprint ob-n

pen | 2008-08-10 | Nincs hozzászólás!

A férfiaknál Pocsai Balázs, míg a nőknél Tóth Zsófia nyerte a triatlon tour-sorozat keretében Fadd-Domborin rendezett, 750 méter úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló sprint országos bajnokságot.

Futás: Wyatt most sem talált legyőzőre

pen | 2008-08-06 | Nincs hozzászólás!

Az új-zélandi Jonathan Wyatt ismét győzött, ezúttal a Nemzetközi Hegyifutó Szövetség (WMRA) Grand Prix sorozatának negyedik állomásán, Ausztriában. A nőknél a cseh Anna Pichrtova nyert.

Futás: 18 fokban rendezték a Szibériai Maratont

pen | 2008-08-06 | Nincs hozzászólás!

Idén kellemes, 18 fokos melegben és napsütésben rajtolt a 19. Szibériai Maraton mezőnye Omszkban. A maratonin és társrendezvényein összesen 15 ország 16,000 futója állt rajthoz. A fő számot két cseljabinszki futó, Bryzgalov és Yadzhak nyerte meg.

Futás: Nyúlcipőbolt a Tatai Minimarathonon (X)

pen | 2008-08-01 | Nincs hozzászólás!

A Nyúlcipőbolt is ott lesz holnap a tatai minimaratonon, ahol bemutatják és 10% kedvezménnyel árusítják az asics őszi-téli cipőkollekcióját, és 20-40%-os akcióban kínálják majd nyári modelleket.

Futás: Hajduska és Darázs nyertek a Nyolc Buckán

pen | 2008-07-31 | 1 hozzászólás

Hajduska Balázs tavalyi bronzérmét idén aranyra cserélte az 50 kilométeres Nyolc Buckán, a Terep Ultra Kupa 5. fordulójában, miután hét perccel Szalóki Róbert előtt ért a csillaghegyi célba. A nők versenyét Darázs Angelika nyerte Víg Kati előtt. Angelika időeredménye a férfiak mezőnyében is elegendő lett volna a dobogóhoz.

Millió történet

pen | 2008-07-28 | 2 hozzászólás

Dr. George Sheehan 45 évesen kezdett futni. 30 éven át - 1993-ban bekövetkezett halálig - futott, és írt a futásról sporttársainak. 8 könyv és számtalan rövid történet őrzi emlékét. Az alábbi írás egy azóta nagyra nőtt hídfutóverseny korai éveiben született.

Futás: Steib Péter útvonalcsúccsal győzött a Fertő-tó körön

pen | 2008-07-25 | 2 hozzászólás

Harmadik éve indul a fertődi Eszterházy-kastélytól, és 117 km megtétele után érkezik ugyanoda a Fertő-tó kör mezőnye. A 3 év legjobb egyéni eredményét érte el idén Steib Péter, az 50 km-es táv bajnoki csúcstartója.

Futás: Glossglockner hegyi futás

pen | 2008-07-24 | Nincs hozzászólás!

A 9. alkalommal megrendezett Glossglockner futáson 13 km alatt kell megmászni 1300 m-t, végig terepen. Ausztria legmagasabb hegyén Ziskó Balázs az eddigi 3. legjobb magyar idővel, kategóriájában a 6. helyen végzett.

Futás: további magyar ultramaratoni sikerek külföldön

pen | 2008-07-16 | Nincs hozzászólás!

Balogh Andrea nyerte a két napos, 70 kilométeres Ötscher Ultramaratont míg Farkasdi Edina második helyen ért célba a hegyi terepversenyen. A hét napos, 350 kilométeres Swiss Jura Maratonon pedig ismét Németh Csaba győzött, jelentős föllénnyel. 

Futás: Elmarad a bajai 48 órás verseny

pen | 2008-07-14 | Nincs hozzászólás!

Elmarad az augusztura tervezett bajai 48 órás verseny mert a szervezők úgy vélik, hogy nem sikerült megfelelő feltételeket teremteniük egy sikeres rendezvényhez. A szervezést azonban nem hagyták abba és már a 2009-es verseny szervezésén dolgoznak.

Puha vagy, Jenő! - avagy beszámoló a börzsönyi hegyi félmaratonról

iSTVán | 2008-07-10 | 13 hozzászólás

Ez a kis írás részint késői beszámoló szeretne lenni a tavalyi versenyről, és egyben kedvcsináló az ideihez (augusztus 23.).

5. Délibáb Futás, Hortobágy

pen | 2008-07-06 | 1 hozzászólás

Immár ötödször vágtak neki a futók és túrázók a pusztának a Hortobágyi Nemzeti Parkban. Az indulók 21 km-es teljesítménytúrán, 6, 12 és 21 kilométeres futáson valamint 6 kilométeres gyalogláson vehettek részt.

Ultrafutás: 690 km a hatnapos futás új női magyar csúcsa

pen | 2008-07-04 | Nincs hozzászólás!

Bérces Edit közel 30 kilométerrel megjavította saját, tavalyi rekordját hatnapos futásban. A 2008. június 8. és 14. között a francia rivérán, Antibes-ben megrendezett versenyen elért új magyar csúcs 690km.

Tájfutás: magyar és szlovák győzelem a világranglista-futamon

pen | 2008-07-03 | Nincs hozzászólás!

A nőknél a kassai Martina Rákayová, a férfiaknál az Egri Testedző Club versenyzője, Kovács Ádám nyerte meg szerdán a tájfutók világranglista-futamát a Gerecsében, Tarján mellett, a Pest-kőn.

Versenybeszámoló: Midnight Sun Marathon, Tromsö, Norvégia

pen | 2008-07-01 | 8 hozzászólás

iSTVán tollából következik egy beszámoló a Tromsö-ben teljesített éjféli maratonról, a környék látnivalóiról és a versenyhez kapcsolódó hasznos tudnivalókról. Természetesen ismét sok-sok szép képpel fűszerezve. Köszönjünk szépen! :o)

Futás: Halál 50 és Balaton kör

pen | 2008-07-01 | Nincs hozzászólás!

Steib Péter és Farkas Gabi nyertek a Halál 50-en, míg Ossó Zoli a négy napos Balaton körön bizonyult legyőzhetetlennek.

Futás: Sprinterek remek formában Peking előtt

pen | 2008-06-30 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap Tyson Gay minden idők leggyorsabb száz méterét futotta, de az erős hátszél miatt a 9.68-as eredmény nem számít hivatalos világrekordnak. A kubai Dayron Robles, valamint a jamaikai Usain Bolt és Asafa Powell is remek formában versenyzett a hétvégén.

Újra Futóbolondság!!

pen | 2008-09-05 | 3 hozzászólás

A FUTÓbolondok ismét megrendezik már-már hagyományos Futóbolondság elnevezésű versenyüket, idén szám szerint a negyediket. A cél elsősorban a jó hangulat, móka, kacagás, a társasági élet - no meg persze a taktika!  Gyere Te is futóbolondozni!!

Ultrabalaton videointerjúk

sepi | 2008-06-22 | 8 hozzászólás

Yiannis Kouros befutóvideó és interjú.

Yiannis Kouros és Wermescher Ildikó nyerték az Ultrabalatont

sepi | 2008-06-22 | 3 hozzászólás

Egy 30 fokos melegben végigfutott szombat után Yiannis Kouros nyerte a 2008-as Ultrabalaton futóversenyt 19:28:39-es idővel. Kalotai Levente 21:10:00 körüli idővel harmadik helyen futott be. A hölgyek versenyében 26 órán belüli idővel Wermescher Ildikó győzött.

Futás: Holnap rajtol az Ultrabalaton!

pen | 2008-06-20 | 1 hozzászólás

Már csak 23 óra van hátra az Ultrabalaton rajtjáig. A kétnapos, összesen 212 kilométer hosszú ultrafutó verseny mezőnye Tihanyból indulva futja körbe a Balatont. Gyertek ti is szurkolni!!

Futás: Jonathan Wyatt verhetetlen a hegyeken

pen | 2008-06-17 | Nincs hozzászólás!

Az új-zélandi Jonathan Wyatt ismét verhetetlennek bizonyult: egy hétvégén javította meg egy hegyi maraton és a Nemzetközi Hegyifutó Szövetség 14 km-es Grand Prix versenyének pályacsúcsát. A GP versenyen a hazai közönség nagy örömére a nőknél az olasz Renate Rungger nyert.

Futás: Megkapta az IAU arany címkéjét a BéBu

pen | 2008-06-13 | Nincs hozzászólás!

A Bécs-Pozsony-Budapest útvonalon rendezett 5 napos ultrafutóverseny megkapta az IAU legmagasabb fokozatú minősítését. Az arany címkéhez a pálya hitelesítésén kívül legalább öt nemzetközi szintű eredménnyel rendelkező versenyzőnek kell résztvennie az adott versenyen.

Atlétika: Bolt szerint világcsúcs futása szinte tökéletes volt

pen | 2008-06-12 | Nincs hozzászólás!

Usain Bolt úgy véli, 9.72-es futása, mellyel megjavította a férfi 100 méteres síkfutás világrekordját, szinte tökéletesen sikerült. De a 200 méter még mindig közelebb áll a szívéhez, és ma az ostravai Grand Prix-n is ezen a távon indul majd. Rajthoz áll Wariner és Dibaba is.

Futás: Lowe Alpine Maraton

pen | 2008-06-10 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén a Vértesben rendezték a Lowe Alpine maratont, félmaratont ést eljesítménytúrát. A 44 kilométeres maratoni távon a nőknél Wermescher Ildikó és Farkasdi Edina holtversenyben végzett az első helyen, míg a férfiaknál Németh Csaba győzött.

K&H Maraton váltó 2008

sepi | 2008-06-08 | 18 hozzászólás

Az Online Edzésnapló a mai napon fergeteges hangulatban, 5 csapattal vett részt a 15. K&H Maraton Váltón a Kossuth téren. 

A hőmérséklet és a tempóválasztási stratégia kapcsolata – 4. rész

pen | 2008-06-07 | 6 hozzászólás

A következőkben kicsit lerövidítve mutatom be a Ross Tucker által írt elmélkedéseket a magas hőmérséklet, mint input tényező szerepéről a tempóválasztás folyamatában. Akit érdekel az eredeti, hosszabb, több példával megtámogatott verzió, a forrásként megjelölt honlapon több részletben, angolul megtalálja. Én itt most csak a két - szerintem legérdekesebb - vizsgálat eredményére koncentrálok.

Milyen gyorsan lehet 100 métert lefutni?

pen | 2008-06-05 | 5 hozzászólás

Van az ember vágtázó sebességének végső határa? Vajon az új 100 méteres világcsúccsal már közel járunk hozzá? Mennyit lehet még faragni a sprintszámok rekordjaiból?

 

Futás: Szigorúbb szintidők a Bécs-Pozsony-Bp Szupermaratonon

pen | 2008-06-03 | 9 hozzászólás

A szervezők a verseny felgyorsítása érdekében határoztak meg új szintidőket, melyek jóval szigorúbbak lettek a korábbinál. Az egyéni versenyzőknek idén októberben átlagosan legalább 6:30-as kilométerekkel kell majd futniuk, hogy szintidőn belül teljesítsék a Bécs-Pozsony Budapest Szupermaraton napi szakaszait.

Futás: Magyar sikerek a Plitvice Maratonon

pen | 2008-06-03 | Nincs hozzászólás!

2008.05.31.-én rendezték meg Horvátországban a 23. Plitvice Maratont. A magyar futók remekeltek a klasszikus maratoni távon és 16 km-n is.

A várakozáson alapuló szabályozás működése – 3. rész

pen | 2008-06-01 | 8 hozzászólás

Cikksorozatunk korábbi részében eljutottunk Ross Tucker modelljének felépítésében odáig, hogy három fő vizsgálandó csoportot különítettünk el: az inputokat, az outputokat és a döntéshozatalt. Kezdjük a modell működésének vizsgálatát egy olyan példával, ahol egy fontos input tényezőt - a hőmérsékletet - megváltoztatjuk! Nézzük meg, hogyan tudjuk a magas hőmérséklet esetén bekövetkező sportteljesítmény csökkenést megmagyarázni előbb a fiziológiai elmélet, majd a várakozáson alapuló szabályozás segítségével.

Tempó választási stratégiák – 2. rész

pen | 2008-06-01 | 2 hozzászólás

Folytatódik cikksorozatunk a fáradásról és a teljesítőképesség korlátairól. Ross Tucker sportorvos és edzéselméleti szakértő ebben a részben a tempó választási stratégiákról elmélkedik.

A fáradás és a teljesítőképesség korlátai - 1. rész

pen | 2008-05-30 | 10 hozzászólás

Íme egy, a mai sporttudományt sokat foglalkoztató kérdés: Hogyan lehetséges, hogy egy tízezer méteres versenyen a futó képes az utolsó 400 méteren hajrázni? És ha maradtak tartalékai, akkor miért nem futott inkább gyorsabban az utolsó 800-on? Vagy az utolsó 2 km-en? Vagy az egész távon? Mi alapján döntött a sebességéről a táv közben? Négy részes cikksorozattal próbálunk választ találni a kérdésekre.

Futás: Hétvégén újra Hegyen-Völgyön futás Tardoson!

pen | 2008-05-29 | 1 hozzászólás

Ha még nincs programod a hétvégére, íme egy javaslat: látogass el Tardosra és próbáld ki magad az 5 vagy a 10 kilométeres távon!

Békéscsaba – Arad Szupermaraton: Kruglikov győzött

pen | 2008-05-28 | Nincs hozzászólás!

Kruglikov első napi jó eredménye után a második napon már csak az összetett első hely megtartására törekedett, ami úgy is sikerült, hogy Bogár és Zahorán Ádám is előtte ért Békéscsabára. Vozár Attila a második napon lelassult, így az összetettben Zahorán Ádám lett a harmadik.

Terep 100-as hírek!!!

pen | 2008-05-24 | 2 hozzászólás

A legfrissebb hír a Terep Százas futóversenyről: Vértestolnán 77.88 km-nél 6 óra 43 perces idővel Németh Csaba nagy előnnyel vezet. Képünk is van róla :o)

Pekingi Olimpia: Mégis indulhat Pistorius az olimpián

pen | 2008-05-21 | 2 hozzászólás

Január közepén az IAAF úgy határozott, hogy mivel szakértők szerint karbonszálas művégtagjai előnyt jelentenek számára, nem engedi rajthoz állni a dél-afrikai futót Pekingben. Pistorius azonban fellebbezett, és a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteken úgy határozott: mégis indulhat az olimpián, ha teljesíti a szintidőt és hazája válogatóján bekerül a csapatba.

Futás: V. WINK Maraton és VII. Rendőr Maraton VB

pen | 2008-05-21 | Nincs hozzászólás!

10 ország közzel 70 rendőre és rendőrnője küzdött a WINK Maraton verseny keretében a VII. Rendőr Maratonfutó Világbajnokság helyezéseiért. A futókat mostoha időjárás: nagy hőség és helyenként viharos ellenszél fogadta.

Futás: Mungara és Yulamanova győzött a Prága Maratonon

pen | 2008-05-15 | Nincs hozzászólás!

A kenyai Kenneth Mungara és az orosz Natalya Yulamanova győzött a hétvégén meleg időben megrendezett 14. Volkswagen Prága Maratonon.

Alberto Salazar második élete

pen | 2008-05-12 | 2 hozzászólás

Versenyzői pályafutása során Alberto Salazar két mérföld és 54 mérföld között minden távon kipróbálta magát. Három egymást követő évben megnyerte a New York City Marathont, és 36 évesen győzött a legendás Comrades Marathonon. Tavaly, 48 éves korában váratlanul szívinfarktust kapott, és csak egy hajszálon múlt az élete. Néhány hónappal az eset után beszélgetett a RW riporterével.

Futás: Jövőre egy héttel hamarabb rendezik a Bécsi Maratont

pen | 2008-05-07 | Nincs hozzászólás!

A 2009-es Vienna City Marathont a szervezők döntése alapján egy héttel a megszokott időpont előtt, április 19-én rendezik.

Futás: Bene Barna és a pécsiek taroltak a félmaratoni ob-n

pen | 2008-05-05 | Nincs hozzászólás!

Bene Barnabás révén pécsi, míg Kovács Idának köszönhetően veszprémi győzelemmel zárult a Magyar Köztársaság Sajószentpéteren megrendezett Félmaratoni Országos Bajnoksága. A férfiaknál átütő pécsi, míg a hölgyeknél meggyőző veszprémi sikerrel ért véget a Pitypalatty-völgyi Napok keretében megrendezett bajnokság. A félmaratoni távon több mint 150 futó állt rajthoz. 

Futás: Befejeződött a 12 és 24 órás OB Sárváron

pen | 2008-05-04 | 11 hozzászólás

Hétvégén rendezték Sárváron a 12 és 24 órás országos bajnokságot. A 12 órás futóversenyen váltók is indulhattak az egyéni versenyzők mellett. A futók a Várparkban egy 1031 m-es hitelesített, aszfalt pályán rótták a köröket.

 

Futás: Merritt és Bolt megszoríthatja akár Warinert és Powellt is

pen | 2008-05-04 | Nincs hozzászólás!

Lashawn Merritt 44.34-es idővel, a világ idei legjobb idejével győzött a Guadeloupe-ban megrendezett nemzetközi atlétikai viadalon csütörtökön. Szombaton pedig a jamaicai Usain Bolt minden idők második leggyorsabb száz méterét futotta egy jamaicai nemzetközi atlétikai versenyen.

Futás: Asafa Powell ismét sérült

pen | 2008-04-29 | 1 hozzászólás

Sérülés miatt várhatóan június végéig nem versenyez Asafa Powell, a 100 méteres síkfutás világcsúcstartója.

Pekingi Olimpia: Pistorius holnaptól a bíróságon harcol a részvételért

pen | 2008-04-28 | 4 hozzászólás

Oscar Pistorius, a mindkét lábára amputált dél-afrikai sprinter a Nemzetközi Sportdöntő Bírósághoz (CAS) fordult, hogy részt vehessen a pekingi olimpián. Ügyét kedden kezdik tárgyalni.

Futás: Maratonok hétvégéje

pen | 2008-04-28 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén európa több nagyvárosában is maratonfutók lepték el az utcákat. Bécsben több mint harmincezren vágtak neki a különböző távoknak. A meleg idő ellenére Bécsben és Hamburgban is új maratoni pályacsúcsnak tapsolhatott a közönség.

Duatlon: Török Dániel és Halász Annamária nyerte a rövidtávú ob-t

pen | 2008-04-27 | 6 hozzászólás

Török Dániel és Halász Annamária nyerte az Orfűn rendezett rövidtávú duatlon országos bajnokságot. Averseny 10 km futásból, 40 km kerékpározásból és újabb 5 km futásból állt.

Pekingi Olimpia: Kenya célja a maratoni győzelem

pen | 2008-04-27 | 1 hozzászólás

Első hallásra hihetetlennek tűnik, de tény, hogy Kenyának eddig még egyszer sem sikerült olimpiai aranyérmet szereznie maratonfutásban. Ezen szeretne most változtatni a kenyai atlétikai szövetség. Hétvégén kihirdették a kenyai olimpiai maratoni csapat névsorát, egyben kijelentették, hogy mind férfi, mind női futóiktól győzelmet várnak Pekingben.

Futás: Cheruiyot negyedszer győzött a Boston Marathonon

pen | 2008-04-22 | Nincs hozzászólás!

A 29 éves kenyai Cheruiyot immár negyedszer (2003, 2006, 2007, 2008) győzött a világ legrégebbi városi maratoni versenyén. 1980 óta Cheruiyot az első férfi akinek ez sikerült. A női versenyben a 22 esztendős etióp Dire Tune minden idők legszorosabb bostoni sprintbefutóját nyerte meg az orosz Alevtina Biktimirova-val szemben.

Futás: Debrecen Maraton nyárias időben

pen | 2008-04-22 | 10 hozzászólás

Vasárnap nyáriasan meleg időben rajtolt az V. Buda-Cash Debrecen Maraton és Veterán Országos Bajnokság. Mind a férfiaknál mind a nőknél magyar siker született. Nézz meg sok-sok fotót a versenyről!

Pillantás egy olimpikon bőröndjébe

pen | 2008-04-18 | 2 hozzászólás

A többszörös világbajnok 400 gátas ausztrál futónő, Jana Rawlinson épp csomagol. Pár nap múlva négy hónapos utazásra indul családjával, melynek végállomása az olimpiai falu lesz Pekingben. Internetes naplójában a futónő leírja, mennyit csomagol, hova utazik és milyen verseny tervei vannak az olimpiáig.

Futás: A MAC jövő szombaton zárva lesz

pen | 2008-04-17 | Nincs hozzászólás!

A MAC április 26-án, szombaton zártkörű rendezvény miatt egész nap zárva tart. Ma olvastam az öltözőajtón (a honlapjukon nem szerepel). 

Futás: Vozár Attila visszatérése Írországban

pen | 2008-04-16 | 3 hozzászólás

Vozár Attila óriási küzdelemben második lett az Írországban rendezett Connemara Ultramaratonon. A Békéscsabai AC versenyzője 4:23:15 -es időeredménnyel mindössze hat perccel a győztes mögött ért célba a 62,88 km-es országúti versenyen.

Futás: Mezei bajnokság olimpiai kvótások távollétében

pen | 2008-04-14 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén a Velencei tó közelében lévő Nadap térségében rendezték az országos mezei futó bajnokságot, amelyen Kálovics Anikó, Papp Krisztina és Teveli Petra nem vett részt, ők máshol versenyeztek.

Futás: Kálovics Anikó negyedik az Európa Kupán

pen | 2008-04-14 | Nincs hozzászólás!

Kálovics Anikó a negyedik helyen végzett az Isztambulban rendezett 10 ezer méteres Európa Kupán. A hazai közönség nagy örömére a nők és a férfiak versenyében is török győzelem született.

Futás: Wermescher és Pető győztek a 100 kilométeres OB-n

pen | 2008-04-05 | 1 hozzászólás

Wermescher Ildikó rajt-cél győzelmet aratott a 100 kilométeres országos bajnokságon, míg a férfiak versenyében Pető István egy erős bolyt maga mögé utasítva győzött.

Fuss velünk a K&H maraton váltón!

pen | 2008-04-09 | 3 hozzászólás

2008. június 8-án rendezik a 15. K&H olimpiai maraton váltót. A klasszikus távon a hat fős csapatokban mindenkire 7 km jut. A minimaraton váltóban a fürge lábúaknak csak 2,1 km lesz az adag. A Gépház idén is több csapatot szervez, gyere és fuss velünk Te is!

Futás: Hamarosan Hegyvidék Félmaraton!

pen | 2008-04-11 | 5 hozzászólás

2008. április 27-én rendezik a 8. Volvo Hegyvidék Félmaratont és Váltót. Lesz 2 km-es félmaratonka és 8 km-es családi gyalogtúra is. A félmaratoni távon a szintkülönbség 316m, a szintidő 2 óra 45 perc.

Futás: Kockázatos a maraton?

pen | 2008-04-08 | 4 hozzászólás

A múlt őszi nagy amerikai maratonokon bekövetkezett halálesetek kapcsán terjedt el amerikában az a vélekedés, hogy a maratonok nagyon veszélyesek az egészségre. A British Medical Journal egészségügyi szaklapben megjelent kutatás szerint azonban a nagy maratonok nem hogy veszélyesek, hanem inkább életeket mentenek.

Futás: Bogár János győzött Portugáliában, remekelt Madridban

pen | 2008-04-04 | 2 hozzászólás

Bogár János megnyerte a hétfői Porto-i 50 kilométeres versenyt majd másnap negyedik helyen ért célba a madridi 100 kilométeres viadalon.

Futó álmok

pen | 2008-04-10 | 2 hozzászólás

Ez a cikk a futós témájú álmokkal, azok értelmezésével foglalkozik, illetve bemutat néhány egyszerű módszert, melyekkel a sportpszichológusok segítenek a sportolóknak abban, hogy álmaikat is felhasználják céljaik eléréséhez.

Sör: igyuk vagy ne?

pen | 2008-04-08 | 12 hozzászólás

Ki ne ismerné azt a semmihez sem hasonlítható érzést, amikor egy nyári hosszú futás végén az ember torkán lecsordul az első korty jéghideg sör.. De vajon mit mondanak a szakértők, káros vagy hasznos egy (két, három...) sört legurítani futás előtt, alatt vagy után?

Futás: Jövő hétvégén Vivicittá!

pen | 2008-04-03 | 7 hozzászólás

Április 13-án vasárnap rendezi a BSI a 23. Vivicittá városvédő futást Budapesten. A teljes táv 12 kilométer, melyre április 4-ig még kedvezményesen, 2300 forintért nevezhetsz. Ha ez a táv túl hosszúnak tűnik, futhatsz 6,5 vagy 3,5 kilométert is.

Futás: Mezeifutó vb fantasztikus etióp győzelmekkel

pen | 2008-04-01 | Nincs hozzászólás!

Tirunesh Dibaba és Kenenisa Bekele hihetetlen teljesítménnyel kápráztattal el a didergős időben az edinburgh-i Holyrood Parkban nekik szurkoló tömeget. Dibaba vert helyzetből egy hihetetlen tempójú, hosszú hajrával győzött, míg Bekele táv közben 20 mp-es megállásra kényszerült, de onnan is visszakapaszkodott az élre és végül maga mögé utasította összes vetélytársát.

Futás: Nike futóklubok alakultak

pen | 2008-03-31 | 7 hozzászólás

Március közepén indította útjára országszerte futóklub programját a Nike. Budapesten 10 helyszínen és vidéken 8 nagyvárosban várják az edzők hetente kétszer közös edzésre a futókat. A csatlakozás egyszerű, a program ingyenes.

Futás: Sipos István és Bérces Edit sikerei Athénban

pen | 2008-03-30 | Nincs hozzászólás!

Sipos István 840 kilométeres eredménnyel negyedik helyen végzett az athéni 7 napos versenyen. Sipi a verseny során megdöntötte a 6 napos magyar csúcsot de nem állt meg, az utolsó napot is végig futotta. A 7 napos verseny mellett rendezett 24 órás versenyen Bérces Edit 170,778 kilométerrel első helyen végzett a nők közt, 29 kilométerrel a 2. helyezett előtt.

Futás: Sipos István országos csúcsot javított

pen | 2008-03-27 | 4 hozzászólás

Sipos István, az UNIX TSE versenyzője március 27-én új országos csúcsot ért el az Athénban rendezett nemzetközi ultramaratoni fesztiválon.

Vasárnap crossfutás Verőcén

pen | 2008-03-27 | Nincs hozzászólás!

Hétvégén rendezik a VIII. Fenyves Crossfutást Verőcén. Az erdei szakaszokon mély, csúszós talaj és közepesen nehéz pálya várja a futókat, akik 5 és 11 kilométeren állhatnak rajthoz. 

A megszállottság heti 100 óránál kezdődik

pen | 2008-03-26 | 13 hozzászólás

Brian Murphy egy ír 400-as futó. Elit atléta, aki keményen megdolgozik a sikerekért. Hazáját általában 4x400-as váltócsapatokban képviseli a nemzetközi versenyeken. Ő írta az alábbi üzenetet a blogjába, és nekem nagyon megtetszett. Ezért most ti is elolvashatjátok :o)

Március 31-ig kedvezményes nevezés a II. Ultrabalatonra

pen | 2008-03-25 | 1 hozzászólás

Hónap végéig lehet még kedvezményesen nevezni a június 21-22-én megrendezésre kerülő Ultrabalatonra. A nemzetközi szövetség által ezüst minősítéssel ellátott pályán (212 km) a táv egyéniben és váltóban is teljesíthető.

Futás: Befejeződött a 4 napos Balaton Szupermaraton

pen | 2008-03-31 | 10 hozzászólás

Március 27-én kezdődött, és 30-án, vasárnap fejeződött be az 1. BSI-Balaton Szupermaraton. A 195,4 km hosszú ultramaratoni futóversenyen 60 egyéni induló és 80, négyfős váltó állt rajthoz. 

Kálovics Anikó maratoni tervei - interjú

pen | 2008-03-21 | 4 hozzászólás

Kálovics Anikóval az Európai Atlétikai Szövetség honlapján jelent meg egy hosszabb interjú. Kicsit lerövidített változatban olvashatjátok itt. Az interjú során Anikó beszél többek között eddigi pályafutásáról, jelenlegi edzésmunkájáról, és azt is elmondja, miért nem áll rajthoz maratonon a Pekingi Olimpián.

Futás: Idén Sajószentpéteren lesz a félmaratoni OB

pen | 2008-03-21 | 3 hozzászólás

Az elmúlt öt évben a NIKE félmaratonon futottak a magyar elit atléták a félmaratoni országos bajnoki címért. Idén viszont vidékre költözik a bajnokság: az OB-t május 4-én Sajószentpéteren rendezik meg. A Pitypalatty-völgyi Nyílt Félmaratoni Futóversenyre természetesen az amatőröket is várják a szervezők. Az előnevezési díj 1500 Ft.

Bonyhád-Bátaszék Völgység Félmarathon

pen | 2008-03-20 | Nincs hozzászólás!

Március 30-án immár 5. alkalommal rendezik meg a Bonyhád-Bátaszék Völgység Félmarathon futóversenyt. A 23 km-es távot egyéniben és 3 fős váltóban lehet teljesíteni.

Ötperces interjú David Gillick-kel

pen | 2008-03-19 | Nincs hozzászólás!

David Gillick az ír atlétika egyik legígéretesebb tehetsége. A 2005-ös fedettpályás eb-n szerzett 400 méteres aranyérme 1932 óta a legjobb eredmény volt, amit sprint számban ír atléta elért. Gillick pedig azóta újabb országos csúcsokat futott, sőt már az olimpiára is kvalifikálta magát. Öt perces interjú következik a szókimondó, tréfás kedvű David Gillick-kel.

Bemutatjuk: Dathan Ritzenhein

pen | 2008-03-07 | 6 hozzászólás

Véletlenül találtam meg róla egy videót. Épp az USA maratoni válogatóversenyre készült, 2:14 körüli maratoni tempóban rótta a kilométereket, és olyan szépen futott, hogy gondoltam, ezt nektek is látnotok kell :o)

Atlétika: a MASZ természetes környezetbe vinné a tömegfutásokat

pen | 2008-03-07 | 12 hozzászólás

Az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottsága keddi ülésén megtárgyalta a Magyar Atlétikai Szövetség tájékoztatóját a szervezet tervezett programjáról és működéséről. A tervek között szerepel a tömegfutások kivitele a zsúfolt városi utcákról a természetes környezetbe, illetve a nagyobb városokban a sportágat népszerűsítő futó fesztiválok szervezése is.

Futás: kenyai és kínai siker a Szöul Maratonon

pen | 2008-03-18 | Nincs hozzászólás!

A hétvégén nem csak Rómában, hanem Szöulban is rendeztek maratont. A 79. Dong-A Seoul Nemzetközi Maratonon a didergős, 3 fokos idő nem rettentette el az amatőröket, összesen kb. 20.000 férfi és 1.600 nő állt rajthoz. A kenyaiak söpröték be a dobogós helyeket a férfiaknál, míg a nőknél kínai győzelem született.

Sport trófeák a lakásban

pen | 2008-03-05 | 11 hozzászólás

Ha részt vettél már néhány versenyen, biztosan hever a fiókod alján egy-két rajtszám, lóg valahol pár érem, és a szekrényben is ott lapulnak a célban kapott pólók. De mit is lehet velük kezdeni?

Ultrafutás: Bogár János második lett Hollandiában

pen | 2008-03-04 | 3 hozzászólás

Bogár János kis különbséggel, 83,6 km-rel a második helyen végzett a hollandiai Steinben rendezett 6 órás Világkupa-versenyen. A viadalon 15 ország 400 atlétája indult, a győztes lengyel Chalawko 83,7 km-rel nyert.

Ötperces interjú Jo Pavey-vel

pen | 2008-03-03 | Nincs hozzászólás!

Az Európai Atlétikai Szövetség „ötperces interjúk" sorozatában következzen most Jo Pavey, a britek 34 éves futónője. A hazájában igen népszerű atlétáról kiderül többek között, hogy imádja a szörfözést és a vörösbort, és azt szeretné legjobban, ha mindenki tisztán versenyezne.

Atlétika: Asafa Powell és Wariner is győzött

pen | 2008-02-22 | Nincs hozzászólás!

Kiváló időt futott Asafa Powell, a 100 méteres síkfutás világcsúcstartója idei első versenyén, a melbourne-i szabadtéri atlétikai viadalon. Jeremy Wariner is magabiztosan győzött 400 méteren.

Atlétika: Bekele 2 mérföldes rekordot futott

pen | 2008-02-17 | Nincs hozzászólás!

Öt éven belül a harmadik világcsúcsot futotta Kenenisa Bekele a Norwich Union Fedettpályás Grand Prix versenyen. Most 2 mérföldön ért célba a világ legjobb idejével. Az új csúcs 8:04.34.

Videó: MacKenzie futása

pen | 2008-02-13 | 14 hozzászólás

MacKenzie Rubeling 13 éves és az USA-ban él Maryland államban. Nemrég futott le 80 km-es ultraversenyt, a JFK 50 Mile-t. A versenyről és McKenzie futásáról szóló videót a RW főoldalán oldalán találtam. Kiváncsi vagyok, ti mit gondoltok erről..

Vidám futók: Hash House Harriers

pen | 2008-02-12 | Nincs hozzászólás!

A Hash House Harriers (HHH vagy H3) egy nemzetközi hálózat, melynek tagjai a futást, a sörözést és a közös mókázást kedvelő emberekből kerülnek ki. Magukat „futó gondokkal küzdő iszákosok klubjának" nevezik.

Atlétika: két fedett pályás világcsúcs Moszkvában

pen | 2008-02-11 | Nincs hozzászólás!

Megdöntötte saját, 1500 méteres világrekordját Jelena Szoboljeva az orosz fedett pályás nemzeti bajnokságon, Moszkvában. Ugyanaznap egy váltó 4x800m-en futott új világrekordot.

Atlétika: Deák Nagy Marcell fedettpályás U18-as csúcsot futott

pen | 2008-02-03 | Nincs hozzászólás!

A SYMA csarnok adott otthon a MASZ nemzetközi fedettpályás atlétikai versenyének, amelyen 12 nemzet versenyzői álltak rajthoz. A férfi 400m-es sikfutásban a 16 éves gödöllői Deák Nagy Marcell U18-as fedettpályás magyar csúcsot ért el.

Tadese győzött Olaszországban

pen | 2008-02-03 | Nincs hozzászólás!

Az eritreiai mezeifutó és utcaifutó világbajnok Zersenay Tadese nyerte az IAAF XC versenysorozat olasz fordulóját, a 76. Cinque Mulinit, San Vittore Olonában. A nőknél kenyai győzelem született.

Folytatódik a Terep Ultra Kupa

pen | 2008-02-01 | Nincs hozzászólás!

Az UMSZ által meghirdetett terepfutó ultramaratoni kupasorozat második fordulójára jövő hétvégén kerül sor a Gödöllői-dombságban. A táv 41 km, a szintidő a futóknak 7 óra.

Terem Terep Triatlon

pen | 2008-01-28 | 1 hozzászólás

Mászás + kerékpár + futás = terem terep triatlon. Egy izgalmas, szórakoztató és könnyed cross-training lehetőség elhivatott triatlonisták számára :o)

Ultrafutás: Két meglepetéssel indult a 2008-as Terep Ultra Kupa

pen | 2008-01-28 | Nincs hozzászólás!

Kristóf Zsolt és Prokopp Erzsébet nyerték a Téli Mátrát, a Terep Ultra Kupa elsőfordulóját. Zsoltnak 3:37, Erzsábetnek 4:41 alatt sikerült céla érnie a 39,6 kilométeres távon.

Ötperces interjú Stefano Baldinivel

pen | 2008-01-26 | Nincs hozzászólás!

Az Európai Atlétikai Szövetség „ötperces interjúk" sorozatában következzen most Stefano Baldini, a maratonfutás olimpiai bajnoka. A hazájában igen népszerű atlétáról kiderül többek között, hogy imádja kislányát, kedvenc étele a firenzei steak, és szíve szerint betiltaná a nyulazást a futóversenyeken. 

Meggyűlt az ultrafutó baja az extrém körülményekkel

pen | 2008-01-25 | Nincs hozzászólás!

Múlt hétvégén Andrew Wells megnyerte a 64 mérföldes (103 km) Frozen Otter Ultra Trek téli ultrafutó versenyt. Két lábujját viszont el fogja veszíteni.

Bontovics és Bogár a 2007-es év ultrafutói

pen | 2008-01-24 | 1 hozzászólás

Az Ultrafutók Magyarországi szövetsége Bontovics Tímeát és Bogár Jánost választotta a 2007-es év ultrafutóivá.

Szombaton, a Mátrában rajtol a Terep Ultra Kupa

pen | 2008-01-23 | Nincs hozzászólás!

Szombaton, a Téli Mátrával rajtol a 2008-as Terep Ultra Kupa. A 39,6 kilométeres táv rajtja reggel 7-kor Mátrafüreden lesz, a futók számára a rendezők külön asztalt tartanak majd fenn.

Maratoni edzés - alapelvek

pen | 2008-01-22 | 12 hozzászólás

Sokféle maratoni edzésterv létezik. Nincs egy tökéletes terv. Mégis vannak alapelvek, amiknek a betartása segíthet a sikeres felkészülésben. És ha az alábbiakat olvasva úgy érzed, ezt már mindet tudtad eddig is, tedd fel magadnak a kérdést: vajon be is tartod őket?

Atlétika: 94 évesen is versenyez

pen | 2008-01-20 | 3 hozzászólás

Peng Perngsa, a 94 éves thai rizsfarmer vasárnap a 10 kilométeres távot teljesítette a Csom Bung Radzsabhat egyetem hagyományos futóversenyén. 87 éves korában még a maratoni távon indult.

Tyson Gay futna Pistorius ellen

pen | 2008-01-18 | Nincs hozzászólás!

A 100 és 200 méteren világbajnok amerikai sprinter, Tyson Gay szívesen futna a műlábakkal versenyző dél-afrikai Oscar Pistorius ellen, aki az IAAF döntése alapján nem versenyezhet az ép sportolókkal egy mezőnyben.

Megállni tilos?

pen | 2008-01-17 | 4 hozzászólás

Te mit teszel, ha kedvenc versenyed közben elkap egy makacs hasfájás vagy izomgörcs? Folytatod amíg bírod vagy az első komolyabb jelnél kiszállsz és nem kockáztatsz? Ilyenkor nem árt józanul átgondolni a lehetőségeket!

Elkészült a III. Terep Százas kiírása

pen | 2008-01-17 | 2 hozzászólás

A T100 terepfutó verseny május 24-én reggel 6:45-kor rajtol majd Csillaghegyről és végig a Kinizsi Százas teljesítménytúra útvonalán halad. A 2775 méter szintet magában foglaló 101,6 km-es táv teljesítésének szintideje 17 óra.

1 Nevezés, 2 Verseny, 3 Félmaraton

pen | 2008-01-17 | Nincs hozzászólás!

A II. ULTRABALATON rendezvényre már 73 egyéni és a tavalyi váltócsapat számot elérő csapatnevezés érkezett be. A jó versenyhangulat, a remek szervezés és a kedvező nevezési díj várhatóan idén is sokakat vonz majd erre a versenyre.

Pekingi Olimpia: Pistorius nem versenyezhet az ép sportolók között

pen | 2008-01-14 | 5 hozzászólás

Az IAAF által megrendelt független orvosi tanulmány szerint Oscar Pistorius speciális lábprotéziseivel egyértelmű mechanikai előnyben van az ép futókkal szemben, így nem indulhat a Pekingi Olimpián.

Hosszútávúszás: Országos csúcs az olimpiai távon

pen | 2008-01-14 | Nincs hozzászólás!

A hosszútávúszók balatonfűzfői medencés magyar bajnokságán Hajnal Erika országos csúccsal diadalmaskodott 10 kilométeren, mely szám az augusztusi, pekingi olimpián már a hivatalos ötkarikás programban is szerepel.

A nagy döntések napjai

pen | 2008-01-11 | 6 hozzászólás

Holnap határoz a bíróság New Yorkban Marion Jones ítéletéről - a legfrissebb hírek szerint a dopping botrányba keveredett ex-sprinter valószínűleg börtönbüntetést kap majd. És várhatóan hétfőn születik döntés Oscar Pistorius ügyében, aki lábprotézissel futva szeretne versenyezni az ép sportolók között a Pekingi Olimpián.

Kész a 2008-as Terep Ultra Kupa kiírása

pen | 2008-01-11 | Nincs hozzászólás!

A terepfutás kedvelőinek figyelmébe ajánljuk az UMSZ által meghirdetett 2008-as Terep Ultra Kupát. A hét versenyből álló sorozat január 26-án veszi kezdetét a Téi Mátrával és november 29-én zárul a Terep Ultra Kupa Döntővel.

Ezüst minősítést kapott az Ultrabalaton

pen | 2008-01-09 | 3 hozzászólás

Az új esztendő jó hírrel kopogtatott: az IAU (International Association of Ultrarunners), azaz a Nemzetközi Ultrafutó Szövetség az Ultrabalaton 2008-at ezüst minősítésű versennyé nyilvánította.

Pekingi olimpia: 5000 és 10000 méter mellett maratont is futhat Zhang

pen | 2008-01-07 | 1 hozzászólás

Csupán harmadik maratoni versenyén állt rajthoz szombaton a 18 esztendős kínai futónő, Zhang Yingying, és máris megjavította a junior női világrekordot. Az új csúcs: 2:22:38. Győzelmével megszerezte a jogot az olimpiai indulásra is. De vajon elindul-e?

A Tiananmen térről rajtolnak a maratoni futók

pen | 2008-01-07 | Nincs hozzászólás!

Kína legnagyobb teréről, a 440.000 m2-es Tiananmen térről rajtolnak majd a maratoni futás résztvevői augusztusban a pekingi olimpián.

Futás: Kenyaiak futottak át a leggyorsabban az új esztendőbe

pen | 2008-01-01 | Nincs hozzászólás!

A brazíliai Sao Paulóban, a déli félteke nyarában idén immár 83. alkalommal rendezték meg a 15 kilométeres évzáró utcai futóversenyt, melynek győztese az új esztendőben ért célba. A 2008-as atlétikai évad első győzelmeit a kenyai Robert Cheruiyot, illetve honfitársnője Alice Timbilili jegyezhette.

Ötperces interjú - Günther Weidlinger, osztrák hosszútávfutóval

pen | 2007-12-19 | Nincs hozzászólás!

Az Európai Atlétikai Szövetség „ötperces interjúk" sorozatában legutóbb a többszörös osztrák csúcstartó hosszútávfutót, Günther Weidlingert mutatta be. A hazájában igen népszerű atlétáról kiderül többek között, hogy Madzdával jár, imádja a csokoládét és a vörösbort - és még nőtlen! :o)

A futó rádiós

pen | 2007-11-25 | 5 hozzászólás

Steve Walker remek futótárs. Hetente kb. 5000 ember fut vele - vagy legalábbis a hangjával. A 44 éves Walker hetente elkészít egy 60 perces futással foglalkozó internetes rádióműsort, melyet az angolul beszélő futók tömegesen töltenek le és visznek magukkal hétvégi hosszú futásaikra.

Hol jár az eszed?

pen | 2007-11-19 | 8 hozzászólás

Kétféle futó van. Az egyik edzés közben koncentrál a feladatra, a távra, a mozgásra, a másik viszont engedi gondolatait szabadon kalandozni. Mindkét stratégiának vannak előnyei és hátrányai. Te vajon melyik csoportba tartozol?

A tökéletes tempó

pen | 2007-11-09 | 17 hozzászólás

Robin Roberts úgy fut, mint a kenyaiak. Nem, nem olyan gyorsan, csak ugyanolyan edzésmódszerrel. És ennek segítségével a 47 éves reklámszakember is egyik egyéni csúcsot futja a másik után, Hogy mi a titka? A tempó futás, vagy ha úgy tetszik, a "kényelmesen küzdős" tempójú futás. Erről olvashattok az alábbi cikkben.

Hódmezővásárhely – Kékestető Jótékonysági célú futás

pen | 2007-10-30 | 15 hozzászólás

Egy baráti beszélgetés során született meg egy hosszabb, jótékony célú futás gondolata: másfél nap alatt Hódmezővásárhelyről az ország csúcsára. A 210 km-es táv teljesítése esetén a szponzorok által felajánlott támogatásokat beteg gyermekek kapják meg. Az ultramaratoni távot Kisházi László, a Süd-Bau HBSE ultrafutója teljesíti.

Mókás futópólók

pen | 2007-10-19 | 14 hozzászólás

Az egyik amerikai futós oldalon találtam egy fórumot, ahol összegyűjtötték a legviccesebb futópóló feliratokat. Jól szórakoztam, amíg készítettem belőle nektek egy kis gyűjteményt :o)

Női atlétika, 1943

pen | 2007-10-16 | 6 hozzászólás

Antikváriumi könyvek között böngészve bukkantam rá erre a könyvecskére. Kiderül belőle, milyen elveket, módszereket javasoltak akkoriban hazánkban a női atléták edzéséhez. Az alábbiakban néhány érdekesebb szócikket szeretnék bemutatni a könyvből.

Maratoni edzésterv - fuss 5 órán belül!

pen | 2007-11-20 | 14 hozzászólás

Richard Nerurkar Nagy-Britannia legsikeresebb maratoni futója (2:08:36) volt a 90-es években. 2000-ben kiadott „Maratoni futás mindenkinek" című könyvében mindenki megtalálja a saját szintjének megfelelő maratoni edzéstervet. íme Nerurkar 12 hetes edzésterve az 5 órán belüli maratonhoz.

Egy profi véleménye a futók helyes táplálkozásáról

pen | 2007-10-13 | 10 hozzászólás

Richard Nerurkar Nagy-Britannia legsikeresebb maratoni futója (2:08:36) volt a 90-es években. 2000-ben kiadott „Maratoni futás mindenkinek" című könyvében számos hasznos tanácsot ad kezdő és haladó maratonfutók számára egyaránt. Nézzük, mit tanácsol Nerurkar az étkezéssel kapcsolatban!

84. Kassai Béke Marathon

pen | 2007-10-05 | 5 hozzászólás

Kissé rendhagyó verseny bemutatás következik, melyben elmeséljük a város és a verseny történetének magyar vonatkozásait, és elmélkedünk kicsit azon, milyen jó, hogy Kassán tényleg örömünnep a maraton. Olvassátok és kapjatok ti is kedvet egy futáshoz Európa legrégebbi maratoni versenyén! :o)

Bemutatjuk: Deák Nagy Marcell

pen | 2007-10-03 | Nincs hozzászólás!

Egy 15 éves tehetséges fiatal atléta, Deák Nagy Marcell edzőjével készítettem interjút még augusztusban. Alig egy hónappal az interjú után, szeptember végén Marcell háromszoros serdülő magyar bajnok lett. Majd most hétvégén, Mariborban, a SLO-CRO-HUN U16 válogatott viadalon egy egyéni és egy váltó aranyat is szerzett a magyar csapatnak.

Spartathlon 2007: 4 magyar futó ért célba

pen | 2007-09-29 | 9 hozzászólás

Scott Jurek megnyerte a 2007-es Spartathlont, 23:12:14-es időeredménnyel, ami minden idők 5. legjobb eredménye. Az első négy időből három Kouros nevéhez fűződik, egy pedig Jurek tavalyi győztes eredménye. A magyarok közül idén egy női és három férfi versenyzőnek sikerült teljesítenie a távot.

Jókedvű futás Kanizsán - de mi a bánat?

pen | 2007-08-17 | Nincs hozzászólás!

Magyarkanizsán immár több mint negyed évszázada rendezik meg a Nemzetközi Futó és Úszó Maratont, mely egy 1882-es verseny hagyományait követi. A 13,5 km-es távot teljesítő futókat kellemes hangulat, alapvető frissítés és lelkes szurkolás várja. A képes beszámolót iSTVántól kaptuk - köszönjük szépen!

Gebrselassie világcsúcsot tervez a Dubai Marathonon

pen | 2007-07-05 | Nincs hozzászólás!

Haile Gebrselassie jövő januárban rajthoz áll majd a Dubai Marathonon. Ez lesz az utolsó maratoni versenye a Pekingi Olimpia előtt. Az etióp futó bejelentette: világcsúcsot szeretne futni Dubaiban, és még a Londoni Olimpián is rész vesz majd.

Stockholm Maraton 2007

pen | 2007-06-19 | 5 hozzászólás

Verseny- és élménybeszámoló a Stockholm Marathonról, Forest sporttársunk tollából. Kiderül belőle, hogy egész gyorsan haza lehet futni az Oktogontól Cinkotára, hogy a leghűségesebb edzőpartner kétségtelenül Fülöp, a spániel, és természetesen azt is megtudjuk, milyen érzés maratont futni 17000-es tömegben, szurkoló embersorfalak között. Köszönjük szépen a beszámolót forestnek!

Ha el is veszítem a látásom, a futás mindig a hobbim marad!

pen | 2007-06-05 | 1 hozzászólás

Lenzie egy tízezres lélekszámú falu Skóciában, nem messze Glasgow-tól. Itt rója futóköreit minden nap Stephen Joyce, készülvén egy nyári maratoni versenyre. Kénytelen mindig ugyanazt a jól ismert kört futni, ugyanis Stephen teljesen süket, és látása is egyre gyengébb.

28. Zombori félmaraton

pen | 2007-05-18 | 2 hozzászólás

A május 12.-én megrendezett futóversenyről iSTVántól kaptunk élvezetes, képes beszámolót. Mint az írásból kitűnik, a zombori egy jó szervezésű, barátságos légkörű verseny, mely tág teret ad a kreatív egyéni nyelvi megoldásoknak :o)

Nárcisz futás 2007.

pen | 2007-05-08 | 1 hozzászólás

Egy újabb remek versenybeszámolót olvashattok háziszerzőnk :o) iSTVán tollából. A jól biztosított, családi hangulatú, 13 kilométeres versenyt Barcs és Babócsa között minden évben megrendezik a helyiek.

Reggeli futások – kövesd a rutint!

pen | 2007-04-25 | 16 hozzászólás

Jeff Galloway, a közismert futóedző szerint a reggeli futások rendszeressé tételében nagyon fontos, hogy mindenki kialakítson magának egy egyszerű, pár lépéses rutint, melyet követve a nekiindulás könnyen, szinte gondolkodás nélkül működik, függetlenül attól, milyen korán van. Galloway tippet is ad, elárulja ő milyen öt lépéses rutint szokott javasolni kezdő futóinak, mely segíthet a reggeli edzések elvégzésében.

100 tipp kezdő futóknak

pen | 2007-04-01 | 2 hozzászólás

Kezdő futóként hasznos lehet a futáshoz kapcsolódó főbb témákban néhány tipp a tapasztaltabb sporttársaktól. Ilyen gyűjteményt találtam egy külföldi futóoldalon. Kicsit átalakítottam a hazai körülményeknek megfelelően, illetve belekerült pár saját jó tanács is :o)

Izomláz – a hidrogén a bűnös!

pen | 2007-03-23 | 6 hozzászólás

Ez egy egyszerű, rövid kis cikknek indult az izomlázról. Aztán vesztemre elkezdtem utána olvasni a dolgoknak - és ez a szép hosszú eszmefuttatás kerekedett ki belőle. A lényeg: kezdhetjük megszeretni a tejsavat és utálni a hidrogén ionokat!

Elit maratoni edzés japán módra

pen | 2007-03-13 | 5 hozzászólás

Az alábbiakban összefoglalt cikk egy japán atlétikai szakember és 2:10-es maratoni futó, Akio Usami tollából született 1988-ban. Usami bemutatja a japán elit maratoni futók sajátos edzésmódszereit, összevetve saját 1970-es edzéseit a Takayuki Nakayama (1988 Szöuli Olimpián 4. helyezett) által 1985-ben végzett edzésmunkával.

A futás légző technikája

pen | 2007-03-10 | 6 hozzászólás

Bár elsőre talán kicsit furcsán hangzik, de a futásnak is van helyes légző technikája! A helytelen légzés elsősorban a kezdő futóknál szokott problémaként jelentkezni, légszomj, kifulladás formájában. De elit atlétáknál is komolyan fejlesztik a légzőtechnikát az oxigén ellátottság javítása érdekében. És Te figyelted már futás közben, hogyan veszel levegőt?

A futószemélyiség tesztje

pen | 2007-03-01 | 38 hozzászólás

Okos sportpszichológusok megállapították, hogy az amatőr futóknak négy alaptípusa van, és mindegyik típus más-más motivációk alapján, más céllal és máshogyan fut. Ismerd meg saját futószemélyiségedet, tudj meg valami újat magadról és a futásról!

Női atléták edzése

pen | 2007-02-28 | 4 hozzászólás

A harminc éves edzői tapasztalattal rendelkező Arie de Swardt a New Studies in Athletics magazin 1998-as számában írt egy cikket a női sportolók edzéséről. Vajon igaz a teóriája, és tényleg kétféle női sportoló létezik: a versenysportoló és a szépségsportoló? Tényleg könnyű nőket edzeni? Lányok, hölgyek -várom a véleményeteket!

Steffensen a világ legjobbja akar lenni

pen | 2007-02-27 | Nincs hozzászólás!

"Vincit Qui Se Vincit" - olvasható John Steffensen, az ausztrál sprinter jobb vállán a tetoválás. „Az győz, aki önmagát győzi le". Steffensen kemény edzései közben folyamatosan próbál megfelelni jelmondatának, és edzője hihetetlen elvárásainak. Mindent megtesz a győzelemért - olimpiai aranyéremre vágyik.

A légzésről

pen | 2007-02-22 | 8 hozzászólás

Ebben a cikkben azt igyekszem bemutatni, hogyan zajlik a légzés folyamata a szervezet nyugalmi állapotában, hogyan reagál légzőrendszerünk a fokozott terhelésre, milyen tényezők befolyásolhatják izmaink oxigén ellátottságát, és mi történik, ha kifutunk az oxigénből.

Modern maratoni edzés 2.

pen | 2007-02-19 | 1 hozzászólás

És akkor következzen a Giampaolo Lenzi maratoni edzésről szóló előadását ismertető cikk második része. Hosszú és tudományos - csak igazán elszántaknak! :o)

Modern maratoni edzés 1.

pen | 2007-02-18 | 3 hozzászólás

Az IAAF nemrégiben hozzáférhetővé tette a nagyközönség számára az archívumában fellelhető tanulmányok egy részét. Ezek között találtam ezt az előadást, melyben Giampaolo Lenzi, a válogatott olasz maratoni futók egykori edzője ismerteti maratoni edzésmódszerét. 2 cikkben igyekszem összefoglalni az előadása lényegét.

Talpi bőnye gondok

pen | 2007-02-02 | 8 hozzászólás

Az öt leggyakoribb futó sérülés között találjuk a talpi bőnye gyulladását, melynek tünete jellemzően a talpban, a saroktájékon érzett tompa fájdalom. E sérülés kialakulásáról, kezeléséről és megelőzéséről szól cikkünk.

A helyes táplálkozásról - futóknak 3.

pen | 2007-01-14 | 6 hozzászólás

Elkészült! Következik a tápanyag és kalória kalkulátor! Természetesen némi magyarázatot is adunk a használatához. Olvassátok, használjátok!

A helyes táplálkozásról - futóknak 2.

pen | 2007-01-09 | 1 hozzászólás

A cikk első részében a szénhidrátokról és zsírokról olvashattatok. Most következnek a fehérjék és a víz. És egy külön, harmadik részben következik majd a táplálkozási kalkulátor - csak hogy fenntartsuk az érdeklődéseteket :o)

A helyes táplálkozásról - futóknak 1.

pen | 2007-01-05 | 21 hozzászólás

Egy cikk a futóknak javasolt táplálkozási alapelvekről, Greg McMillan tollából. Gondolom ez a téma így az ünnepek után aktuális :o) Mik is azok az alapvető tápanyagok, miért szükségesek és mikor, mennyit fogyasszunk belőlük? Majd egy jó kis étrend kalkulátort is javasolunk. A cikk első része a szénhidrátokkal és a zsírokkal foglalkozik, míg a második részben a fehérje, a víz és az étrend kalkulátor következik majd.

WIKI - Utcai futás

sepi | 2006-12-21 | Nincs hozzászólás!

Újonnan induló WIKI sorozatunkban áttekintjük, hogy mijyen információkat tartalmaz a WIKIPEDIA az Online Edzésnaplót érintő legfontosabb témákról. Elsőként megnéztük, hogy mit is ír a világ legnagyobb online enciklopédiája az utcai futásról.

Maratoni futó edzésterv kezdőknek

pen | 2006-11-17 | 15 hozzászólás

Az első maraton legtöbbünk számára egy életre szóló élmény marad :o). Ahhoz, hogy jól sikerüljön, keményen és rendszeresen kell edzeni a versenyt megelőző hónapokban. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani ezzel a kezdő maratonistáknak szóló edzéstervvel.

Futópados edzés 2. rész

pen | 2008-01-07 | Nincs hozzászólás!

Cikkünk első részében megismerkedtünk a futópados edzés alapjaival, és bemutattuk, hogyan lehet a padot hill tréningre használni. Ebben a részben három további edzéstípust ismertetünk: hill tréning nagy emelkedőn; tempó futás emelkedővel; és a hegy utáni gyors futás.

Megvagy! - rajtszám nélküli futók lefülelése a New York Marathonon

pen | 2006-11-17 | 2 hozzászólás

A New York City Maratonon (NYCM) egy külön akciócsoport dolgozik azon, hogy a cél előtt kiszúrja és kiemelje a futók közül a rajtszám nélküli bliccelőket. Ők a Pandúrok (Bandit Catchers).

Életed legjobb maratonja

pen | 2006-11-26 | 7 hozzászólás

Becsületesen végigcsináltad az edzéstervet, megvoltak a hosszú futások, rápihentél a versenyre, feltöltötted magad előző nap a tésztapartin, és most végre felvirradt a Nagy Nap. Ott állsz a rajtzónában és arra gondolsz, „Te jó ég, hogy fogom én ezt végigcsinálni?” NE ESS PÁNIKBA! Segítünk – íme egy tökéletes terv a versenyre!

Futópados edzés

pen | 2008-01-07 | 28 hozzászólás

Amikor kijelentjük: mi szeretünk futni! általában nem a futópados edzések lebegnek a szemünk előtt. A téli estéken azonban, amikor kint már sötét van és hideg, esik is valami és fagytól csúszós a talaj, nincs sok választásunk. Próbálunk adni pár tippet, hogyan tehetjük élvezetesebbé, hatékonyabbá a futópados edzéseinket.

Ne aludjunk téli álmot!

pen | 2007-12-31 | 10 hozzászólás

Ezt a cikket már majd egy éve megírtam. Akkor kezdett formát ölteni ez az oldal, és akkor még azt gondoltuk, talán 2006 januárjában sikerül rajtolnunk. Aztán az indulás persze jócskán csúszott, de én eltettem ezt az írást, gondolván, ha eljutunk a következő télig, majd kirakom. Nos, végre leesett az első hó – így tessék, itt egy időszerűvé vált cikk a téli futásokról! :o)

Futó és bringa útvonalak a Szigetközben

pen | 2006-10-27 | Nincs hozzászólás!

Múlt hétvégén szétnéztünk a Szigetközben, futó és bringa útvonalak után kutatva. Szép környezetben, hosszan kiépített bicikliutat találtunk, és ha már ott voltunk, le is teszteltük.

Tanácsok kezdő futóknak

pen | 2006-10-17 | 1 hozzászólás

Nemrég kezdted el a futást? Akkor biztosan buzog benned a bizonyítási vágy, szeretnél minél hamarabb, minél messzebbre és minél gyorsabban futni. Mi mégis azt tanácsoljuk, légy türelmes!

Zersenay Tadesse úton a 2:05-ös maraton felé

pen | 2006-10-10 | 3 hozzászólás

Vasárnap a Debrecenben rendezett I. Utcai Futó Világbajnokságon a férfi versenyt az Eritrea színeiben induló Zersenay Tadesse nyerte, ezzel országában a legünnepeltebb sportolóvá lépett elő. Edzője szerint Tadesse egy nap képes lesz 2:05-ön belül futni maratonon.

52 Futós Tipp (49-52)

pen | 2006-10-07 | Nincs hozzászólás!

Eljutottunk 13 részes cikksorozatunk végére. Tippeket adtunk a sérülések megelőzéséhez, a helyes táplálkozáshoz, az általános egészség megőrzéséhez, és végül a mentális felkészüléshez. Most közreadjuk az utolsó 4 jó tanácsot a mentális felkészülés témájában.

52 Futós Tipp (45-48)

pen | 2006-10-05 | Nincs hozzászólás!

És akkor most következzen a második adag jótanács a mentális felkészüléshez!

Spartathlon 2006

pen | 2006-09-29 | 2 hozzászólás

A Spartathlon egy Pheidippidész nevű athéni futár Hérodotosz által dokumentált futását reprodukálja. Időszámításunk előtt 490-ben, a maratoni csata előtt Miltiádész athéni király küldte el őt Spártába, hogy segítséget kérjen Leonidász királytól a Perzsák ellen. Pheidippidészt az Athénból való indulása utáni napon már meg is érkezett Spártába és átadta a segélykérő üzenetet. Két és fél évezreddel később John Foden, a brit légierő tisztje, amatőr ultramaratonista, elhatározta, hogy kipróbálja, lehetséges-e ezt a 245,3 kilométeres távot másfél nap alatt futva megtenni. 1982-ben négy társával indult neki a távnak, és végül ketten, Foden és John Scholten 36 órán belül értek Spártába  - és ezzel megszületett a Spartathlon.

52 Futós Tipp (41-44)

pen | 2006-09-30 | Nincs hozzászólás!

És akkor most következzen az első adag futós tipp a mentális felkészüléshez!

52 Futós Tipp (37-40)

pen | 2006-09-27 | Nincs hozzászólás!

Következzen a harmadik adag jótanács az általános egészség megőrzéséhez!

52 Futós Tipp (33-36)

pen | 2006-09-26 | Nincs hozzászólás!

Itt következik újabb 4 tipp az általános egészség megőrzéséhez!

Dorando Pietri története

pen | 2006-09-22 | Nincs hozzászólás!

42.195 - ismerős számok, ugye? A maratoni táv 1908 júliusa óta ilyen hosszú. Akkor, a Londoni Olimpián toldották meg egy kicsit a távot, hogy a Windsori Palotától induló futók a White City Stadionba érkezvén pont a királyi páholy előtt fussanak át a célszalagon. Az a végső 365 yard, amit a szervezők hozzácsaptak a maratoni pályájához, Dorando Pietrinek az olimpiai aranyérmébe került. Az életét pedig örökre megváltoztatta.

52 Futós Tipp (29-32)

pen | 2006-09-22 | Nincs hozzászólás!

Cikksorozatunkban most 4 tippet adunk az általános egészség megőrzéséhez!

Pulzusmérés 7: Újrakezdő és 12 hetes edzésterv versenyzőknek

pen | 2006-09-19 | 2 hozzászólás

Cikksorozatunk hat korábbi részében a max pulzusról, a nyugalmi pulzusoról és a pulzustartományok meghatározásáról írtunk, valamint bemutattuk egy-egy 30 napos újrakezdő programot és 12 hetes edzéstervet kezdő, középhaladó és haladó szintű futók részére. Cikksorozatunk utolsó részében a versenyzők számára javasolt edzésprogramokat mutatjuk be.

52 Futós Tipp (25-28)

pen | 2006-09-14 | 1 hozzászólás

És akkor jöjjön az utolsó négy tipp a helyes táplálkozáshoz! Ezután 12 tipp következik majd az egészség megőrzéséhez és még 12 a mentális felkészüléshez.

52 Futós Tipp (21-24)

pen | 2006-09-12 | Nincs hozzászólás!

Következik még négy tipp a helyes táplálkozásra vonatkozóan. 

52 Futós Tipp (17-20)

pen | 2006-09-11 | Nincs hozzászólás!

Következzen még négy jó tanács a helyes táplálkozásra vonatkozóan!

52 Futós Tipp (13-16)

pen | 2006-09-09 | Nincs hozzászólás!

Az első 12 tipp a sérülések megelőzéséről szólt. Most következzen 3x4 jó tanács a helyes táplálkozáshoz!

52 Futós Tipp (9-12)

pen | 2006-09-08 | Nincs hozzászólás!

És akkor jöjjön a harmadik adag a Runners World futós tippjei közül! Jó olvasgatást!

A szakadék szélén

pen | 2006-09-08 | Nincs hozzászólás!

Mielőtt főállású apuka lett belőlem, a munkahelyemen minden ebédidőben futni mentem. Aztán persze a délutáni megbeszéléseken úgy illatoztam mint aki épp egy 5 kilis futásból érkezik - talán ezért is építettek le..

Utcai Futó VB és Rajkai Emlékverseny Debrecenben

pen | 2006-09-07 | 3 hozzászólás

Október 8-án Debrecenben rendezik meg az 1. IAAF Utcai Futó Világbajnokságot. A debreceni VB az "1-es" sorszámot viseli, noha a most következő versenyhez hasonlóakból már többet is rendeztek. A különbség a múlt és a jelen között az, hogy eddig a táv félmaratoni volt, most viszont pontosan 20 km hosszú, de a pálya változatlanul utcákon vezet.

52 Futós Tipp (5-8)

pen | 2006-09-06 | Nincs hozzászólás!

És akkor jöjjön a második adag a Runners World 52 futós jó tanácsából! Jó olvasgatást!

52 Futós Tipp (1-4)

pen | 2006-09-05 | Nincs hozzászólás!

A Runners World az év minden hetére tanácsol valamit azon futóknak, akik szeretnének egészségesek maradni, jól táplálkozni, valamint sérülésmentesen és motiváltan edzeni. Olvasd el Te is a tippeket - bár néhányat közülük már biztosan sokszor hallottál - reméljük találsz közöttük újakat is, amelyek Neked is segítenek egész éven át megőrizni a formád és a jókedved!

Szegedi futóterepek

Hauanita | 2006-08-22 | 7 hozzászólás

Ha valamikor Szegedre visz az utad, a futócipőd semmiképp ne hagyd otthon. Hogy ne kelljen ilyen esetben céltalanul bolyonganod a városban, ajánlok néhány jól bevált futóterepet.

10 km-es edzésterv a legtapasztaltabbaknak

pen | 2006-08-30 | 8 hozzászólás

Ha már több éve komlyan futsz, a lábaidnak ismerős a maratoni táv, a fartlek és az iramjáték, ha gond nélkül futsz 60 percen túl folyamatosan, és most gyorsulni szeretnél a 10 km-es távon, akkor ez a hat hetes edzésterv Neked szól!

Fittek és okosak

pen | 2006-08-19 | 1 hozzászólás

Azt eddig is tudtuk, hogy a futás kitartóvá és fitté tesz, sőt edzés után sokszor nyugodtabbnak és jókedvűbbnek érezzük magunkat. Legújabban azonban tudósok azt is kimutatták, hogy szellemi képességeinkre is jó hatással van a futás - egyszóval fuss és okosodj! 

Pulzusmérés 6: Újrakezdő és 12 hetes edzésterv haladóknak

pen | 2006-08-29 | 1 hozzászólás

Ha már elolvastad pulzusméréssel foglalkozó cikksorozatunk öt korábbi részét, akkor már tudod, hogyan kell megmérned max pulzusodat, nyugalmi pulzusodat, és hogyan kell ezek segítségével kiszámolnod a max pulzusod adott százalékaihoz tartozó pulzuszámokat, sőt láttad már a 30 napos újrakezdő programunkat és a 12 hetes edzéstervet is, melyeket kezdő és középhaladó szintű futóknak ajánlottunk. Most a haladók számára javasolt edzésprogramokat mutatjuk be.

Pulzusmérés 5: Újrakezdő és 12 hetes edzésterv középhaladóknak

pen | 2006-08-25 | 6 hozzászólás

Ha már elolvastad pulzusméréssel foglalkozó cikksorozatunk négy korábbi részét, akkor már tudod, hogyan kell megmérned max pulzusodat, nyugalmi pulzusodat, és hogyan kell ezek segítségével kiszámolnod a max pulzusod adott százalékaihoz tartozó pulzuszámokat, sőt láttad már a 30 napos újrakezdő programunkat és a 12 hetes edzéstervet is, melyeket kezdő szintű futóknak ajánlottunk. Most a középhaladók számára javasolt edzésprogramokat mutatjuk be.

Pulzusmérés 4: Újrakezdő és 12 hetes edzésterv kezdőknek

pen | 2006-08-21 | 4 hozzászólás

Ha már elolvastad pulzusméréssel foglalkozó cikksorozatunk három korábbi részét, akkor már tudod, hogyan kell megmérned max pulzusodat, nyugalmi pulzusodat, és hogyan kell ezek segítségével kiszámolnod a max pulzusod adott százalékaihoz tartozó pulzuszámokat. Talán már el is készítetted a saját pulzustáblázatodat, és alig várod, hogy belefoghass a pulzusmérős edzésekbe.

Pulzusmérés 3: a pulzustáblázat kitöltése

pen | 2006-08-19 | 5 hozzászólás

A pulzusmérésről szóló cikksorozatunk ezen fejezetében a pulzusmérős edzésekhez szükséges személyre szabott pulzustáblázat elkészítéséhez nyújtunk segítséget. Belőjük az ideális pulzusodat a különbőző versenytávokra, és adunk néhány fontos tanácsot a hatékony pulzusmérős edzésekhez.

Elsőből utolsó

sepi | 2006-08-17 | Nincs hozzászólás!

Nevezzük őt mondjuk Larry-nek. Legjobb formájában Larry 2:48-as maraton tudott futni. De ez sok-sok évvel, és 90 kilóval ezelőtt volt. És mégis, aznap mi ketten eljutottunk a maratoni versenyre és már közeledtünk a célkapu felé.

Félmaratoni edzésterv kezdőknek

pen | 2006-08-15 | 20 hozzászólás

Sok kezdő futó legfőbb vágya a félmaraton teljesítése. Ha Te is így vagy ezzel, akkor most Hozzád szólunk:
ezzel az edzéstervvel Neked szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogy első félmaratonodon megfelelően felkészülve indulj el, és sérülés nélkül, elégedetten érj be a célba.

Oscar Pistorius története

pen | 2006-08-15 | Nincs hozzászólás!

A dél-afrikai Oscar Pistorius csak két éve, 17 évesen kezdett el atlétizálni. Ma már 11.16-ot fut 100 méteren és 47.34-et 400-on. Oscar egy kétoldali alsóvégtag-amputált sportoló, aki lassan megközelíti az egészséges atléták sebességét, és ha engedélyt kap, szeretne közöttük is versenyezni a 2008-as pekingi olimpián.

10 tuti tipp amitől elindulsz edzeni...

pen | 2006-08-15 | 3 hozzászólás

Veled is előfordult már, hogy nagyon nem volt kedved elmenni edzeni? Sok volt a munka, várt a család vagy egyszerűen csak rossz napod volt? Az Online Edzésnapló következő 10 tippje segít mentálisan és fizikálisan felkészülni a mindennapos edzésekre. Biztos lehetsz benne, hogyha minél többet betartasz belőlük, akkor szinte minden alkalommal nekivágsz a távnak.

Harold Abrahams igaz története

pen | 2006-08-10 | 4 hozzászólás

"Én gyorsan futok. Talán a világon a leggyorsabban. És meg akarom nyerni az olimpiát!" mondja edzőjének a "Tűzszekerek" című film főhőse, a megszállott brit sprinter.

10 km-es edzésterv haladóknak

pen | 2006-08-08 | 2 hozzászólás

Itt az ígért haladó edzésterv a 10 km-es távra. Van benne résztáv, hill, tempófutás dögivel, no meg egy kis tudományos magyarázat az anaerob küszöbről. Olvass és fuss!

Pihenőnap - a titkos fegyver

pen | 2006-08-06 | 3 hozzászólás

Ha éppen remekül megy a futás, napról napra gyorsulsz, és fogytán az idő a kiszemelt versenyig, biztos Neked is nehezedre esik egy-egy napot kihagyni. Néha mégis megéri!

A 4x5-ös gyorsító edzés

pen | 2006-08-09 | 4 hozzászólás

Tedd változatosabbá a gyors edzéseidet - próbáld ki a 4x5-ös módszert! Nem kellenek hozzá pontosan kimért kilik, csak az órád.

Az eső-ember

pen | 2006-08-07 | Nincs hozzászólás!

Futni könnyű. Csak teszed a bal lábad a jobb elé és így tovább. Na de mit tehet az, akinek két bal lába van? (Cikkünk Scott Kerman írása alapján készült)

Szigetfutás - egy verseny mindenkinek

sepi | 2006-08-04 | Nincs hozzászólás!

A Szigetfutás minden hónap első szombatján 10 órakor, a Margitszigeten, a Hajós Alfréd Uszodánál rajtol. A táv 5,2 km, az útvonal egyszerű, egy kör a sziget peremén balra fordulva. Akár kezdő futó vagy, akár tapasztalt versenyző, ez az egész évben zajló versenysorozat biztos elnyeri tetszésedet!

10 km-es edzésterv kezdőknek

pen | 2006-08-04 | 39 hozzászólás

Edzésterveink sorát a 10 km-es távra szólóval folytatjuk. Ezen a távon egyesíteni kell az erőt, a kitartást és a sebességet, így a felkészülés komplex edzésmunkát igényel.

Sétával a maratonra?

pen | 2006-08-01 | 1 hozzászólás

Maratonra készülsz? Szeretnél sérülésmentesen felkészülni és szert tenni a szükséges állóképességre? Jeff Galloway szerint itt az ideje, hogy megfontold a SÉTA beiktatását edzésprogramodba!

Ideális reggeli

sepi | 2006-07-28 | 5 hozzászólás

Megszólal a vekker, Te kibújsz a paplan alól, felhúzod a futócipődet és már indulsz is edzeni. Semmi sem állíthat meg - vagy mégis?

A Nike története

pen | 2006-07-24 | Nincs hozzászólás!

A Nike cég története egy kézfogással kezdődött, az Oregoni Egyetemen 1957-ben. Akik kezet ráztak: a Nike későbbi megalapítói, az akkor már híres atlétika edző, Bill Bowerman és tanítványa, a középfutó Phil Knight. Bowerman szeretett volna tanítványai számára könnyebb, tartósabb futócipőket tervezni, Knight pedig az atlétika területén keresett új üzleti lehetőségeket. Kettejük közös vállalkozásaként született meg a Nike.

Pulzusmérés 2: a nyugalmi pulzus meghatározása

pen | 2006-07-23 | Nincs hozzászólás!

Míg pulzusméréssel foglalkozó cikksorozatunk első részében egy "keményebb" témával, a maximális pulzus meghatározásával foglalkoztunk, úgy a második részben egy sokkal kevesebb erőfeszítést igénylő feladat a nyugalmi pulzus megállapítása kerül terítékre. Erre az értékre az aerob és az anaerob edzésmunkához használható pulzustartományok meghatározásához lesz szükségünk.

Downhill - avagy futás lefelé a lejtőn

pen | 2006-07-22 | 7 hozzászólás

Futottál már a Bécs-Budapest záró félmaratonon? Akkor biztosan emlékszel a megkönnyebbült érzésre, amikor az emelkedők után végre lejteni kezdett az útvonal. De vajon tényleg olyan könnyű lejtőn lefelé futni?

Segítség, kánikula!!

pen | 2012-06-21 | 45 hozzászólás

Hőségriadó van és Te mégis futni készülsz? Mindennapos eset :o) De tudnod kell, hogy a nagy melegben végzett fizikai erőfeszítés erősen megviseli a szervezeted. Adunk néhány egyszerű tippet az igazán meleg edzésekhez.

Dáni Nándor - Egy elfeledett atléta

sepi | 2006-07-16 | 2 hozzászólás

Dáni Nándor (1871-1949) az első Athéni Olimpián részt vett 7 fős magyar csapat egyetlen olyan tagja, aki ezüstérmet nyert. Hajós Alfréd árnyékában nem sokan emlékeznek a kitűnő középtávfutóra, cikkünk segítségével ezen szeretnénk változtatni.

Üdvözlünk az Online Edzésnapló oldalon!!!

sepi | 2006-05-19 | 9 hozzászólás

Sziasztok FutóÚszóBringásTriatlonosDuatlonosTúrás Sporttársak!
Köszönjük, hogy regisztráltatok, vagy csak ellátogattatok az Online Edzésnaplóra és sok sikert kívánunk mind a sportoláshoz, mind az oldal használatához. Ez az oldal egy rövid összefoglalót, illetve használati utasítást ad az Online Edzésnapló használatával kapcsolatban

Első 5 kilométerem

pen | 2006-06-12 | 498 hozzászólás

Kedves leendő FUTÓ barátunk! Még sohasem futottál? Félsz, hogy percek alatt kidőlsz? Egy percet se aggódj! Valahol mindenkinek el kell kezdenie az első futólépéseit. Kövesd az Edzésonline edzéstervét és akár 6 héten belül elérheted az áhított első 5 kilométert. Egyben.

Pulzusmérés 1: a maximális pulzus meghatározása

pen | 2006-08-01 | 17 hozzászólás

A pulzusszám az egyik legérzékenyebb mutatója a szervezetünk fizikai terhelésének. Terhelés közben mért pulzusunk fontos információval szolgál az adott terhelés intenzitásáról, testünk pillanatnyi állapotáról, sőt hosszabb távon vizsgálva az adatokat az edzésmunkával elért fejlődésnek is jó mutatójává válik. A pulzusmérésről szóló cikksoroztunk első darabjában a maximális pulzus meghatározásával foglalkozunk.

atlétika balaton bringa bsi budapest dopping eb edzés egyéb sport fogyatékkal élők sportja frissiteni futás félmaraton gyalogtúra hegyikerékpár hosszú katinka iaaf ironman itu kerékpár london maraton mob mtb olimpia országos bajnokság országúti kerékpár parasport szabadidősport teljesítménytúra terepfutás tour de france triatlon túra ultrafutás vb világbajnokság világcsúcs világkupa úszás
Még több címke