Stockholm Maraton 2007

pen | 2007-06-19  | 5 hozzászólás

• cimkék:
• futás, 
• Stockholm, 
• Marathon, 
• versenybeszámoló 

Tweet

Verseny- és élménybeszámoló a Stockholm Marathonról, Forest sporttársunk tollából. Kiderül belőle, hogy egész gyorsan haza lehet futni az Oktogontól Cinkotára, hogy a leghűségesebb edzőpartner kétségtelenül Fülöp, a spániel, és természetesen azt is megtudjuk, milyen érzés maratont futni 17000-es tömegben, szurkoló embersorfalak között. Köszönjük szépen a beszámolót forestnek!

Stockholm Marathon 2007

Nagyszabású tervem helyszínéül ezt a pazar várost jelöltem meg, közvetlen az után, hogy a Plus Maratonin elmaradt a várt reményem, a három órás álomhatár elérése. Kicsit dühösen, kicsit kókadtan, de elszántam gondolkodtam mit, és hogyan tehetnék, ami jobb eredmény elérésére sarkallna. Arra jutottam edzeni kell, méghozzá az eddigieknél többet és másképp.

Abban az időben akadtam az edzésonline oldalára, ami rögtön megtetszett, a maga családias egyszerűségével-ahogy a svédek is élnek-nincs fényűzés, nincs giccs, de van tartalom és ez a lényeg. Tetszet, hogy beírhattam, visszanézhettem, de a legjobban, hogy követhettem hol tartok, megvan-e a tervezett szükséges mennyiségű kilométer.

Ezzel egy időben, még decemberben, távolra szakadt egykor hazánkfiaként tisztelt rokonomat hívtam segítségül. Aki a nevezést és annak minden részletét elintézte helyettem, így nekem csak arra kellett törekednem, hogy jól menjen, vagy egyáltalán menjen a felkészülés a neves napra. Ami fél év távlatából oly távolinak tűnt, de az állapot tekintetéből oly közeli.

Azért, hogy eltökéltségemet magamnak és lelkes kísérőmnek bebizonyítsam, már januárban megvettem a repülőjegyet. Oda-vissza, mert már akkor is tudtam, hogy valahogy túl fogom élni ezt a kiruccanást, amit összekötöttünk rokonok, barátok meglátogatásával. Ezért szállás és egyéb gondunk is megoldottá vált személyükben.

Szóval elkezdtem készülni a jelesnek avanzsált június 9.-ei szombat két órára. Ami a kilométerek szorgos gyűjtésében merült leginkább ki. Sajnos a minőségi kilométerek lényegesen nagyobb hátrányba szorultak, mint azt szerettem, illetve kellett volna elvégeznem a három hetes mikrociklusokban. Viszont szemléletet váltottam az edzések elvégzésének tekintetében, és összekötöttem az utazás eddigi passzív idejét az edzéssel. A belvárosból, munkaidőm leteltével futva mentem haza Nagytarcsára vagy Cinkotáig, attól függően mennyit akartam vagy bírtam futni. Ez a családi logisztika csúcsra futtatását is jelentette, de idővel olajozottá vált a gépezet. Rémisztő, hogy az emberi láb mint közlekedési eszköz és a tömegközlekedés között csak 10-15 perc különbség legyen az Oktogon és Cinkota között. Az idei tél kedvező időjárásáért külön hála és köszönet a természetfelelősnek. Fent is átérezték, hogy nekem készülnöm kell.

Valahogy így teltek a szürkésebb hétköznapok, de a hétvégéket tele raktam olyan programokkal, ahol futni lehetett verseny körülmények között. Ilyenek voltak a csapatom, az X2S TEAM által látogatott események, mint a nagyon hangulatos Futapest Cross futások.

A felkészülésemnek legnagyobb mankója, társa, edzője, Fülöp nevű spánielem, aki a hétvégi futásokon mindig velem volt, irtó jókat futottunk. Őt soha úgy nem viselték meg a hosszú futások, mint engem, pedig voltak három órás terepfutások is, neki mindig ideális az idő, Ő nem mondja majd holnap, majd máskor. Így sikerült csak ebben az évben annyit futnom, mint tavaly egész évben. Ez már eleve nyugtatólag hatott a közeledő verseny tekintetében, ami nem is verseny, hanem próbatétel volt saját magammal szemben. Vajon meg tudom-e tenni? Eljutottam-e addig a fizikai és mentális szintig, hogy a nehézségek, amik a versenyt és a felkészülést jellemezték, leküzdhető akadályként tudom venni?

Teljesítőképességünket csak a gyakorlat tudja bizonyítani, de nem mindegy hogy milyen a formaidőzítés, nem elhanyagolható szempontok a környezet külső tényezői, mint a hely a hőmérséklet, és most már tudom a szervezés és az emberek is, sokat tudnak lendíteni saját magunkba vetett hitünk mellé. Nincsenek nagyra vágyó igényeim, de a Stockholm Maraton után nehéz lesz újra olyan nagyszabású eseményt találnom, ami legalább annyi elismerést váltana ki belőlem, mint ez az esemény.

Voltam már Európa szerte is, de inkább kishazánk területén jó pár versenyen, eseményen. Az a hét maraton amit, eddig futottam mind szép és így utólag kellemes emlék bennem, de ez más volt. Nem csak, azért mert tíz percet javítottam egyéni legjobb időmön. Nem csak, azért mert ezt éltem át legutóbb.
Azért érzem úgy, mert annyi olyat kaptam, amit a verseny előtt, alatt és után tudtam használni, amit még nem láttam, vagy csak nem használtam. Ezzel nem a tudatlanságomat szeretném hangoztatni, hanem azt, hogy sajnos másban is hátrányban vagyunk, mi magyarok.

Kétélű fegyver a kíváncsiság, ami alapvető emberi tulajdonság. Ami engem is sarkall utazásra, tanulásra, bármi másra. Meglátni, átélni egy másik ország embereit, kultúráját csodás és felemelő érzés. Az ember csak kapkodja a fejét az őt érő számtalan új dolog láttán. Elcsodálkozik, hogy ilyen is van, de tök jó. Aztán lecsapódik benne az élmény, és lassanként jön az összehasonlítás, ami persze semmiképp nem lehet szignifikáns, mert hajlamos az ember csak a jót észrevenni, ami neki tetszik.

Nem is szeretnék párhuzamokat vonni, mert életvitelszerűen minden más, de nehéz szó nélkül hagyni azt amikor látom milyen infrastruktúra és morál van. Persze, mert ők jobban keresnek emiatt jobban élnek, többet tudnak költeni magukra és az őket körülvevő környezetre. Ez sajnos mind igaz. De ami nem feltétlenül pénzkérdés. Nem dudálnak, nem rázzák az öklüket, nem tekintik egymást ellenfeleknek az utakon, azt pedig nem tekintik sérelmeik harc színterének. Zavarba ejtően türelmesek és szabály tisztelőek. Ez nem csak az utakon figyelhető meg. Engem Budapest kellően vehemens vérmérsékletűen engedett utamra, de ott olyan jól esett átvenni az ő habitusukat. A jót nem nehéz megszokni.

Gyors volt az akklimatizálódás, ami az ottani klimatikus viszonyok miatt sok alvásban is megmutatkozott. A levegőt szinte harapni lehetet. Rengeteg zöld, minden formájában, a természet az életük szerves része. Ezért vigyáznak is rá. A sörös dobozt visszaveszik, persze automata van erre, külön a PET palackra, külön az ALU dobozokra.

Kedden érkeztünk Stockholmtól 80 kilométerre, lévő repülőtérre. A szombati verseny előtt így még volt lehetőségem edzeni, átmozgatni. Éltem is a lehetőséggel, mert mikor vendéglátónk megmutatta, milyen lehetőségek vannak, már azon izgultam nem fogom e túlzásba vinni a futást a maraton előtt. Nehéz volt ellenállni azoknak kijelölt pályáknak, amiket térképen bemutattak a parkolóban. Külön sétálóknak, futóknak, télen épített sífutó pálya. Mindez jelölve, az erdei ösvényen piktogramok, a nehézség és távolság függvényében. Mindez egy tó körüli erdős részen.

Fantasztikus volt, ha ezt TV-ben látom, azt mondom már-már giccses. Rengeteg erdő és víz van arrafelé, így tényleg nem nehéz ezt megtenni. Nem láttam szemétlerakásokat, nem kellett akadályversenyként ugrálni a kutyapiszok áradatban. Ami nagyon furcsa volt számomra. A helyieknek meg az, hogy nagyon meleg volt, verseny napján, a stadion hőmérője 34 fokot mutatott, de a lényeg a hőérzetem nem olyan volt, nem ragadtam és a ruhám nem piszkolódott be. Itthon gyászkeretes a pólóm nyaka. Tényleg nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne futva akarjam felderíteni az egész svéd királyságot. Nagyon jól elterelte a sok újdonság a figyelmemet a verseny előtti izgalomról.

Pénteki tésztaparti előtt vettem át a rajtcsomagot, sok ezred magammal. Elfejtettem belekalkulálni, hogy itt 17655 neveztek, ami nekik is az eddigi legtöbb. Kicsit megijedtem attól az emberi kígyótól, ami a stadionnál fogadott, de nem volt mit tenni, beálltam. Nagyon gyorsan haladt a sor, így félóra alatt bejutottam az expo sátorba, ahol a számtalan kiállító mellett átadták a csomagot.

Apróságok, amik engem ámulatba tudnak ejteni. A rajtszámon az induló neve, felségjelzése. A chipet, amit csak a bal cipőre lehetett rakni, - és itt jegyezném meg, hiába Pen kedves szavai, nyeremény chipemet nem avathattam fel, csak az övékét lehetett használni, amiért nem kellett letétet hagyni - szóval a chipet egy ragasztószalaggal lehetet a fűzőhöz rögzíteni, ami leginkább a leadást segítette, amire külön személyzet volt, ők egy mozdulattal levágták, nem kellett lehajolni sem, ezzel megelőzhető a fáradt izom begörcsölése. A csomagban volt még törölköző, melegítő krém, a kísérőknek kis térkép, aminek egyik oldalán a pálya útvonala és a kilométerjelzések, a túloldalán a közlekedési lehetőségek. És a legjobb: tervezett időnek megfelelő részidők, mikor hol lesz a delikvens. A futónak pedig karszalag, rajta a kilométerek és az azokhoz tartozó részidők. Ezek azok az apróságok, amit az elején említettem.

Furcsa volt számomra a délután kétórás rajt, a svédeknek meg ez a meleg, így 1-1 az állás. A nevezéskor az időeredmény alapján szektorokba rendezték az indulókat, A-tól F-ig. Én a C-be kaptam helyet. Ennyi futót még az előtt nem láttam, köztük lenni meg még jobb. Számomra csak közel fél percet kellett várni, hogy áthaladjak a rajtkapun, de a végén lévőknek még volt idejük bemelegíteni is. Ahogy az szokott lenni, minden honnan emberek kerültek elő, legalább öt percig nem tudtam egy egészségeset lépni. Voltak 15 perces beosztással iramfutók különböző színű zászlókkal.

Amikor én itthon eldöntöttem, hogy Stockholm lesz az a hely, ahol megjavítom a maratoni időmet, még nem tudtam, hogy milyen szintekkel szabdalt pálya is ez. Nem véletlenül nincs kimagasló rekordideje a pályának. Ellenben nagyon szép és változatos város. Ami számomra ismételten meglepő volt, az a nézők, szurkolók népes tömege. Ember sorfalak a pálya mentén, akik olyan atmoszférát teremtettek a lelkesedésükkel, hogy ott muszáj volt mosolyogni, kitartani. Aktívak voltak korra, nemre való tekintet nélkül. Én is kaptam a lelkesítésből. Nem hiába készíttettem HUNGARY feliratú pólót. Ez olyan jó érzés volt, hogy libabőrös lettem tőle.

Frissítő állomások sűrűn voltak, az asztal elején sportitallal, átlátszó pohárban, a végén vízzel, kék pohárban, vizes kádak, zuhany. Kaja elég sokára volt, nekem már nagyon hiányzott és aztán sem sok volt. A szokásos banánon, szőlőcukron kívül volt savanyú uborka és 36 km-nél kávé, dopping gyanánt az utolsó elkeseredőknek. Nem volt tej hozzá, így ezt kihagytam.

Öt kilométerenként ellenőrző pontok, versenyidőmérő órákkal. A pálya különböző pontjain, előre jelzett fényképező helyek, amit így utólag tudom, 106 koronáért (1 korona 27 forint) megrendelhetsz.

Az első olyan maratonim volt, amit teljes egészében elkerültek a nehézségek. Sem lábizom görcs, sem vízhólyag, sem emésztési problémáim nem voltak, és ami még meglepőbb, aztán sem volt. Tehát a több edzés, jobb állóképesség tényleg igaz. Már hétfőn újra mentem felfedezni a helyi érdekességeket, persze óra nélkül, csak érzésre.

Ennyi kellemes érzés után ami a verseny közben ért, már ott tartottam, jó lenne, ha tovább tartana. Persze ez így nem igaz, jó volt azzal a biztonságos érzéssel futni, hogy végig a tervezett időn belül vagyok. Ennél már csak a befutó volt csodálatosabb, ami az 1912-es olimpia helyszíne volt.

Ugyan pazar rekortán pályát kapott azóta, de nem fejlesztgették, toldozgatták, olyan impozáns amilyen akkor volt. 200 métert kellett futni a stadionban, hogy az embert elöntse az a végtelen és határtalan boldogság, amit e táv végig ott rejteget magában és ez a célban mind, kitörne az emberből. Ilyenkor vérmérséklet kérdése ki, hogy és mennyire gyengül el, de magam rendesen küzdöttem, hogy az örömkönnyek bent maradjanak. Hasonlóképp éltem meg mikor az EDZESONLINE.HU oldalon, az üzenőfalon láttam a gratulációitokat, amit ezúton is köszönök.

Összefoglalva, nehezemre esett hazaindulni, annyi jó és szép dolgot, érzést hátra hagyni. Nem baj vissza lehet menni bármikor és itthon is, lehet folytatni mindazt, ami már kint bizonyítottan működik. Rajtam, rajtunk múlik, ők is ugyanolyan élő szövetből vannak, mint mi.

Nevezni, meg időben kell, mert a 2008-as Stockholm maratonira limitált, 17500 nevezést fogadnak el. Aki erre a nem könnyű pályára voksol, bizton mondom nem fog csalódni. Ahogy én sem csalódtam. Itt azonban nem állok meg, mert mindig lehet új célokat kitűzni magunk elé, nagyra vágyót, akár a jobb eredmény reményében folytatni tovább az edzéseket, és naplózni rendszeresen, beszámolva arról, tanulságként magunknak, másoknak.

Forsest további stockholmi képeit itt tudod megnézni.