Téli Balaton tízszer - Kocsis Árpád írása

Bozót | 2013-11-17  | 8 hozzászólás

• cimkék:
• BSI, 
• Kocsis Árpád, 
• maraton, 
• félmaraton, 
• tél, 
• futás, 
• Balaton 

Tweet

10 év hosszú idő mindenki életében. 10 év alatt sok emlékezetes dolog történik, de már képtelenség emlékezni minden, az adott pillanatban fontos részletre. Igy van ez a futóversenyeknél is, még akkor is, ha annyira emlékezetes, mint a Balaton Maraton és Félmaraton.

A verseny története még a kilencvenes években kezdődött. Az AIMS (futóversenyek világszövetsége) kongresszusokon ismertem meg Berryt, aki egy mindig jókedvű angol úriember volt. Hozzá bármikor fordulhattunk mi ,nem angol anyanyelvű tagok, mert mindig lassan és szépen tagolva – azaz érthetően válaszolt. A versenye pedig, a Malta Challange Maraton nagyon érdekesnek tűnt. Egy maratont kell futni, de 3 nap alatt. Pénteken 11,1 km, szombaton 6,1 km majd vasárnap 25 kilométer. Ez utóbbi pont 25 kilométerre indul a fővárostól és végig a tengerparton fut a valettai célig. Nem nagy létszámú verseny, de érdekesnek tűnt, és a befutó érme abban az időben nagyon egyedinek számított.

Másfél-két évente találkoztunk, mindig faggattam és egyre inkább éreztem, hogy „kell nekünk" egy ilyen itthon is. 2003-ban rászántuk magunkat Máth Pistával, és elutaztunk megnézni az eseményt. Kicsi volt, de a 3-5 napos együttlét remek kis alkalmi közösséget kovácsolt a futókból. Szombat reggel már mindenki ismerősként köszöntötte a másikat. A csodaszép érem sajnos nem került fel az étkezőnk falára az éremgyűjteményembe. A verseny előtt 2 héttel volt egy balesetem, csúnyán megsérült a bokám. Az első 2 szakasz után annyira megdagadt, hogy vasárnap kénytelen voltam a kísérő busszal bejutni a fővárosba. Nagyon szomorúan láttam, hogy tényleg csodás a tengerparton végigfutni és a történelmi belvárosban célba érni. Berry este adott nekem egy érmet, de természetesen nem fogadtam el. Majd egyszer a célvonalon nyakamba akasztja...

Hazajöttünk, és még tudatosabban kezdtük böngészni a térképet, körbejárni az országot, hogy egy jó helyszínt találjunk. Kb. 2 hónap alatt kiderült, hogy ez csak a Balaton lehet. Több balatoni várost is bejártunk, míg ráakadtunk Siófokra és a Hotel Aranypartra.
Komoly kérdés volt, hogy mikor legyen az esemény? Márciustól októberig már 10 éve is tele volt a futónaptár, hiba lett volna azt az időszakot terhelni. De lehet-e itthon november és március között egy jó versenyt rendezni? Eljönnek-e a futók hidegben, esőben esetleg hóban is? Az időjárás ellen a hotel kapujában lévő célkapuval próbáltunk védekezni. Aki akar, befutó után 5 perccel már zuhanyozhat.

Éreztük, hogy itthon nem kell 3 napra széthúzni a versenyt, hogy ne kelljen szabadságot kivenni és legyen kihívás is a futás. ( Máltán a szombati 6 km túl rövidnek tűnt.) Gyorsan „feltaláltuk" a máig is tökéletes 2 nap, 3 szakaszos struktúrát, amely a teljes 42 km-es táv mellett sokféle kisebb távú futásra is lehetőséget ad. Az elején még 15 és 6.1 km volt a szombati táv. Később változott 14 és 7 kilométerre, hogy a hangzatos harmadmaraton és hatodmaraton nevet kaphassák.

„Szenzációs szezonzáró" – lett a szlogen, és a 3 szakaszos futás, a szombat esti közös játék és buli, a hotel remek ételei tényleg szenzációssá tették.
A verseny előtt izgultunk rendesen, de gyorsan terjedt a híre, és jöttek a nevezések. Az első év 700 futója igazolta, hogy tényleg kell egy ilyen esemény itthon is.
Izgultunk az időjárás miatt is, mert a november teljesen kiszámíthatatlan. 2003 november 20-án sütött a nap , de viharos szél volt. Ott álltam egyedül valahol a Balaton parton (szeretek picit elvonulni és élvezni, amikor egy gondolat először megvalósul), tapsoltam a futóknak, de a szél majdnem felborított. Volt ennél jobb és rosszabb év is. Esett már a hó, fújt ki a szél méteres hullámokat a partra, volt mínusz 1-2 fok is. De sokszor volt 16 fokos gatya-trikós futás is.

Terjedt az esemény híre és igazolta, hogy tényleg szenzációs ez a futóhétvége. Gyorsan megduplázódott, megháromszorozódott a létszám, majd jött a FélmaratonMánia és a kedves kis verseny hírtelen óriássá nőtt. Siófok szállásai, éttermei megteltek a futókkal, hozzátartozóikkal és kinőttük az olyan jól kitalált pályáinkat. A parti sétány bő kétméteres sávja már keskeny ennyi indulónak, így már csak a második körökben élvezhetjük a Balaton csodálatos látványát és morgását. Tavaly bevezettük a szakaszos indulást, hiszen több, mint 3000 ember állt a vasárnapi rajtnál.

Az oly sokáig tervezett, kedves és kellemes kis szezonzáróból egy meghatározó futóünnep lett 10 év alatt. Ez jó érzés nagyon! Sokszor gondolok vissza a máltai versenyre és Berryre, aki nem is tudja, hogy mivé nőtte ki magát Magyarországon az ő zseniális ötlete.

Egy dolgot kell még megemlíteni, mert van, ami egyáltalán nem változott a kezdetek óta. Szombat ebédidőben mindig akadt – nem kevés – futó őrült, bocsánat őrült futó, aki megfürdött a Balatonban, ami az egyik évben még 10 fokra is felmelegedett....

A kép a 2003-as maltai versenyen készült. Hát nem fiatalodtunk....

Szerző: Kocsis Árpád (Facebook)

Képek: Kocsis Árpád, BSI