Versenybeszámoló: Midnight Sun Marathon, Tromsö, Norvégia

pen | 2008-07-01  | 8 hozzászólás

• cimkék:
• Midnight Sun Marathon, 
• versenybeszámoló, 
• tromsö, 
• futás, 
• Marathon 

Tweet

iSTVán tollából következik egy beszámoló a Tromsö-ben teljesített éjféli maratonról, a környék látnivalóiról és a versenyhez kapcsolódó hasznos tudnivalókról. Természetesen ismét sok-sok szép képpel fűszerezve. Köszönjünk szépen! :o)

ÉJFÉLI NAP(LÓ)
Midnight Sun Marathon, Tromsö, Norvégia, 2008.

Hét évvel ezelőtt
hallottam először erről a maratonról. Sok olyan verseny van, amelyik első látásra megtetszik, de ebbe már első látásra beleszeretnem sikerült. Kicsit messze van ugyan, de a távolság ilyenkor nem lehet akadály :-) A verseny helyszíne a sarkkörön túli (de velünk azonos hosszúsági körön lévő) norvég városka, Tromsö. (Engedtessék meg most, hogy így írjam a hivatalos áthúzott o helyett. Láttam házak oldalán, hogy így is jelölték - legalábbis régebben biztosan - az ö hangot.) Akkor még sokat nem tudtam róla, de az, hogy ilyenkor, a nyári napforduló környékén soha nem megy le a Nap, és az éjféli célba érkezéskor még talán az árnyékomat is megláthatom - ez rendkívül megmozgatta a fantáziámat. Sajnos jónéhány éven keresztül az időpontja a munkarendem miatt elérhetetlenné tette, de idén eljött az idő.




Hét hónapja
már erősen nézegettem a repülőgép menetrendjét, azt gondoltam, ez lesz a legnehezebb foglalási feladat. Hiába néztem, csak február elején lehetett foglalni jegyet a Norwegian járatára úgy, hogy átszállást is garantáljanak. (Szűk 90000 Ft-ból tudtam megoldani.) Gyorsan utána neki is láttam a maraton nevezésnek (március 1-ig volt a legolcsóbb a nevezés, kb. 15000 Ft), és a szálláskeresésnek. Utóbbival picit nagyot koppantam, mert az olcsó szálláshelyek már februárban foglaltak voltak erre a júniusi hétvégére. Szállodában egy személyre nem nagyon érdemes foglalni (két személyre már elfogadható), ezért a szervezőkhöz fordultam segítségért. Azt írták, hogy lesz olcsó tornatermi szálláslehetőség, de ahhoz hálózsákot vinni kell. Próbáltam érdeklődni a részletekről, mérsékelt sikerrel.

Hét hete
már beletörődtem, hogy a költségkereteim nem tesznek lehetővé szállásfoglalást. A repülőjegyem úgy szólt, hogy június 20-án este érkezem Tromsöbe, és 24-én kora reggel indulok vissza. Logikusan gondolkodva ezt a két éjszakát „lecsúsztathatóra" tervezhettem, vagyis az odautazás és visszautazás alkalmával a közlekedési eszközökön töltött 8 órából néhányat alvással töltve tehermentesíthetem az éjszakai órákat. Marad tehát a szombat és a vasárnap éjszaka. Reméltem, hogy nem értettem félre a szervezők levelét, és akkor a szombat éjszaka megoldott. Ha szerencsém van, akkor talán vasárnap is ott lehet aludni, ha nem, akkor ügyes programszervezéssel egy lehetséges buszos-hajós kirándulást iktattam be a vasárnap esti órákra, ahol az eltöltött 8 órába bele kell férnie egy pici alvásnak is. Emellett már csak annak kellett szurkolnom, hogy ne essen sokat az eső, és akkor felhőtlenül kellemes lehet a kint töltött pár nap.

Hét napja
elkezdtem csomagolni. A feladat szép: akkora csomagot készítsek, hogy képes legyek mindig, mindenhova magammal vinni, de legyen benne hálózsák, futócipő és ruházat, váltás fehérnemű, tisztálkodószerek... Magam sem értem, hogyan, de sikerült :-) (A hálózsák esetében különleges szerencsém volt. Eredeti formájában a csomag közel henger alakú, így a táskába téve lehetetlen mellépakolni. Nemrégiben kaptam azonban egy jó méretű, vékony kistáskát, amibe kis munkával be tudtam préselni a hálózsákot, alakja ebben körülbelül téglatest lett, és mellé tudtam pakolni a többi felszerelést.)

Péntek (2008. június 20.)
Reggel fél ötkor összeszedelőzködtem, irány a fél 6-os budapesti busz, amely négy óra alatt visz a Népligetbe. (Közben alvás.) Egy röpke utazás metróval, busszal, közben rövid bevásárlás. Még jó egy órám volt a „check in" kezdetéig, elücsörögtem. Hiába mentem korán a pulthoz, már a csarnokon keresztbe ért a sor. No mindegy, nem sietünk sehová. Csomagellenőrzés, és máris az indulási kapunál várhatom a gépet. Nézem a pénzváltót, 31 Ft-ért adná a norvég koronát (elég jó ár), de venni pocsékul vesz (mindent). Én pedig nem forinttal indultam útnak, hanem euróval, azt meg itt nem érdemes beváltani.
Két óra repülés következik, Oslo az átszállóhely. A felszállás után a Dunakanyarig nézelődöm, de utána leginkább csak felhők, célszerűbb aludni. Az út vége felé ismét tisztább a levegő, jól látszik a sok apró tavacska. Leszállásnál a vízben érdekes fényjátékot figyeltem meg: a nap irányában vörös, kicsit oldalt zöld, távolabb kék volt a víz színe. Magyarázatot nem kerestem, de nagyon jól nézett ki. A gép kb. délután kettőtől négyig volt levegőben, továbbindulás hét óra után. Az egyik százeurósom beváltom, a másikat hagyom, gondolván arra, hogy a reptéri pénzváltónál lesz biztosan kedvezőbb is. (Ezer forintnyit „zsebretettek" a váltásért.) Egy kis rágcsálnivalót veszek, 22 NOK (700 Ft), hát, ilyen árak mellett nem sokat fogok enni... A „check in"-t most automatánál végzem: pár gombnyomás és kész, nem kell ötperceket sorban állni és beszélgetni a személyzettel.
A tromsöi járat késik. Nem baj, hiszen úgyis ki kell húznom az időt a reggel 10-es versenyközpontnyitásig. A reptéri képújságban szombatra 20, vasárnapra 10, hétfőre 15 fokot ígérnek Tromsöbe. Az elsőt nem akarom elhinni, a 10-10-15 valószínűbbnek tűnne.
Sajnos a pilóta nagyon gyors, behozza a félórás késést, 21:10-re leszállunk. A reptéri mosdóban áthúzom a futó alsónadrágot, mondván, hogy a reggeli futásig nem biztos, hogy találok megfelelő helyet az átöltözésre, aztán irány a friss levegő.
Természetesen esik. Szerencsére amolyan északi stílusban. Arrafelé legtöbbször ugyanis inkább szemerkél, az alapos, áztató eső ritkább.



A reptérről a városba busszal vagy taxival szokás közlekedni, viszont azt mondják, drága, és én amúgy sem sietek. Ezért tehát kisétálok a parti útra, aztán onnan kell valahogy kideríteni a helyes utat. A térkép szerint át lehet vágni a szigeten, 3-4 km a gyalogolni való. Viszont a kerékpárúton megláttam a kék csíkot, ami a maraton útvonalát jelzi. Hamarosan elértem a 11 km-es jelzéshez. Mivel a pálya két félmaraton, ezért ez azt jelentette, hogy a belvárostól 10 km a távolság, ha követem a jelzést. Mivel a leágazó utak a sziget belseje felé nem voltak biztatóak (az egyik alagútba vezetett, a másik mellett nem volt gyalogos közlekedésre hely), ezért úgy döntöttem, végigjárom ezt a hosszabb, parti utat.



A sirályok és más madarak zajongásától eltekintve csendes volt a környék. Időnként egy kerékpáros halad el mellettem, az autóforgalom is ritka. Ezen a parti úton változatos a környék: rövid kertvárosi jellegű részek, erdők, mezők, szántóföldek váltják egymást. Gyalogos közlekedő a lakott részeken néhány tinilány, kisebb csoportokban, időnként énekelve, de általában inkább beszélgetve. (Hogy hova tartottak, pontosan nem derült ki a számomra. Mindenesetre a térképen strandnak jelölt rész környékén volt nagyobb a forgalom és a zaj, ott lehetett valamilyen buli.) A sziget csücskénél visszafordulva a tengerparton megjelentek az ipari létesítmények, kikötők. A kezdetben csepergő eső elállt, a felhők oszladozni kezdtek.
Nem sokkal éjfél után értem be a belvárosba, ahol az egymást érő szórakozóhelyek környékén igencsak zajlott az élet.

Szombat (2008. június 21.)
1 óra körül kisütött a Nap. Szívesen készítettem volna róla fotót, de sajnos a fényképezőgépem akksija megadta magát. (Három napja töltöttem fel mind a négyet. Az első kettőt próbálgattam, úgy nézett ki, jól bírják. Aztán élesben 3-4 kép után megadták magukat. A két tartalék pedig „meg sem szólalt"... Várhattam a boltok nyitását, hogy vehessek elemet. Végül közel 60 koronáért - 1800 Ft - kaptam négyet, ez éppen kitartott a hazautazásig.)
Mivel a fénysugarak majdnem vízszintesek voltak, ki kellett mennem a házak közül, hogy élvezhessem a melegítő hatást. Felsétáltam tehát a hídra, és gondtalanul gyönyörködhettem a tájban. A hídon mászkálás érdekessége, hogy a járda részt acéllemezekből készítették, erre tettek némi betonra emlékeztető érdesítő bevonatot, amely itt-ott már lekopott. Ráadásul a rögzítés sem volt már tökéletes, némelyik lemez rálépésnél elég erős hangot adott. Mivel olyan érzésem volt, mint ha nem lenne alatta semmi, nem szívesen mászkáltam rajta.
Két boltocskát találtam, amely éjszaka is igazodik a vendégekhez, szombaton és vasárnap hajnalig van nyitva. Ezzel együtt az árak is magasabbak. Mivel már péntek délután óta pár nugátos kekszen éltem, beruháztam egy nagyobbacska előre gyártott szendvicsbe (35 NOK, nagyjából 1000 Ft). Nézegettem ugyan a vendéglátóhelyek árait is, de a hamburger például 70 korona környékén kezdődött...
A boltok többsége 8-10 óra között nyitott, így mire az elemeket megvettem, már igyekeznem kellett a nevezéshez. Azt gondoltam ugyanis, hogy a rajtszámfelvétel feltétele a reggeli futásnak. A rajtszámot 10-től lehetett felvenni, a „breakfast run" 10:15-kor indult, ezért fél 10 körül megejtettem a teljes átöltözést a tér egy félreeső szegletében. (Nem nagyon volt forgalom, nem zavartam senkit.) A rajtszám alapján egyből adták a csomagomat. (A rajtlistát a neten meg lehetett nézni korábban is, de ki is függesztették a bejáratnál.) Ahogy megkaptam, adtam is le - az információs asztalnál elvállalták az őrzést -, hogy le ne maradjak a reggeliről. A meghirdetett táv 1,5 km. (Mivel együtt kocogva 7 és fél perc alatt értünk oda, valószínűleg picit szűkebb lehetett.) Kiderült, hogy ez a reggeli futás teljesen független minden egyébtől, külön rajtszámot kaptunk hozzá. A cél egy tengerparti vendéglátóhely, ahol bőséges svédasztalos reggeli várt. Nagyjából ötvenen voltunk, jutott bőven. Igyekeztem az ésszerűség határain belül alaposan teleenni magam. :-) Minden volt, amit általában elképzelünk. Ami nem hiányzott, az egyedül az időnként erős szél, ami miatt mindig nehezéket kellett tennem a könnyebb hulladékokra. Ezzel eldőlt az is, hogy sapkát nem teszek a versenyen, mert semmi kedvem nem volt állandóan utána szaladgálni.
Visszatérve a versenyközpontba a szállásról érdeklődtem. Jó hír, hogy tényleg komolyan gondolták és lesz szállás, rossz hír, hogy csak 1 éjszakára és csak délután 5-6 óra körül nyitják ki. További kellemetlen dolog, hogy az olcsóság náluk 200 koronát jelentett (6000 Ft). Ennyiért alhattam tehát egy nagyobbacska tornateremben a saját hálózsákomban. (Ez mifelénk általában ingyenes, vagy jelképes 500 Ft-okat kérnek.). Mondhatni, hogy hiszen igényes tisztálkodási lehetőséget és mellékhelyiségeket is biztosítottak, de igazság szerint ez utóbbi szolgáltatások ugyanitt minden nevezőnek rendelkezésre álltak.
Mint reggelre kiderült, heten vettük meg a szállásjegyet a versenyközpont shopjában.



Mivel a szálláshelyre még nem mehettem, készítettem pár képet a belvárosban.



Az első a versenyközpont, amely a Kulturhuset épületében kapott helyet. (Magamban csak kultúrháznak neveztem, de azért ennél jóval több, inkább koncertterem.) A mellette lévő kis parkban - mint szerte a környéken - a nálunk tavaszinak megszokott virágok, tulipánok, pitypangok nyíltak.



A rajtkapu most még félretéve, viszont így nagyon jó kilátás nyílik rajta keresztül a kikötői részre. Az alattunk lévő teret (a szobor környékét) az éjszakai élet nyomainak eltakarítása után a bazárosok foglalták el. A túlparton a magas fehér építmény a nagyjából velem egyidős templom (vagy inkább katedrális), turisztikai látványosság is egyben, például a rendszeres éjféli koncertjeivel. A két partot összekötő hídnak, most csak a fele látszik.



Ha többet szeretnénk látni belőle, lesétálunk a partra.



A Kulturhusettel szemben a kis katolikus templom található, balra tőle nyílik az az áruház, ahol a legszívesebben vásároltam. Viszonylag olcsó, kiszámítható árakkal és kiszolgálással. (Kipróbáltam egy Spar-t is később, de még véletlenül sem annyit kért a pénztáros, mint amit a felirat alapján gondoltam, ráadásul valami aprópénzbedobós szerkentyűvel kínzott meg a végén.)



A tér felső részén egy kis pavilonban zenekar készül koncertet adni. Közben a rajtkapunál összeállítják a színpadot és a hangosítást. Valahogy sikerült éppen akkor kezdeni a hangtechnika kipróbálását, amikor a zenekar az első számot akarta előadni. Ebből lett egy kis kavarodás. A zenekar játszott később ugyan egy kicsit, de egy óra múlva már a sétálóutcában láttam őket fellépni. (Kalapozással egybekötve.)



Egy régies utcarészlet. A városra nagyon jellemzőek ezek a faházak, de általában keverednek más stílusú épületekkel, amelyek megbontják a harmóniát.
A körülnézegetés után 3 körül úgy döntöttem, megnézem a szállást. Felsétáltam a meredek dombon (a szállásjegyen lévő térképet is figyelve), aztán kis segítséggel megtaláltam, hogy az emeleti szinten lesz a szállásunk. A folyosón gyerekek rajzocskái, az egyik kis művészt Endrének hívják, Talán mégiscsak körül kellett volna érdeklődnöm helyi magyarok iránt?
Úgy döntöttem, rámfér egy kis alvás, egy jó órát szunyókáltam.
Aztán lesétáltam, megnéztem a gyerekek futását.



A szállás felől lebandukolva ilyen volt a mezőny képe.



Így nézett ki a befutó szakasz a sétálóutcában, feldíszítve, lezárva, körbeszurkolva.



Az apróbbak jegesmacis segítséget kaptak a haladásban,



És persze a végén érmet is.



Az egész napos napsütés után koradélután tényleg elértük a már-már trópusinak számító 20 fokot, de estére beborult az ég és lejjebb ment a hőmérséklet. Az áruház hőmérője most (este fél hétkor) 14 fokot jelez. Azonban a felhők nagyon gyanúsak a háttérben...
Az utcán sétálva némi közjáték. Egy hölgy egy „arany" gyűrűt morzsolgatva a kezében kérdezgeti, honnan jöttem, mert ő „polák", és hát mennyire emlék ez a gyűrű neki, de meg kell válnia tőle, 200 koronáért odaadná (6000 Ft), mert kell neki most a pénz. A pénz nekem is kellett, a gyűrű nem. (Úgy egyébként nem sokat „maceráltak" a négy nap során.)
Visszasétáltam a szálláshelyre, elrendezgettem a rajtcsomag tartalmát.
A szép póló mellett pár nyomtatott anyag, újság, szórólap. Aztán két tasak: kávépor és valamilyen szósznak való. Tisztálkodó készlet: pici fogrém, pici sampon, pici hajbalzsam. A tusfürdő nagyobb, két és fél decis, ezért aztán - mint 100 ml-nél több liquid - likvidálnák a reptéren... Tehát zuhanyozás után kénytelen leszek ott felejteni az öltözőben, hátha valaki megszánja. Végül kis kaja: halpástétom pár sós kekszfélével. Ezt meg is eszem a rajt előtt, utána még egy kis pihenés. Közben hallom, hogy az eső nagy cseppekben kopog a tetőn...

A futás
Este 8 körül (fél órával a rajt előtt) előmerészkedtem. Szerencsére az eső már elállni látszik, ennek ellenére tető alatt kezdtem óvatosan bemelegíteni. Aztán „lehelybenfutottam" a rajthelyre, ahol épp kezdődött a hivatalos bemelegítés. Bár megállapítottam, hogy egész szimpatikusak a gyakorlatok, amit a három lelkes hölgy előír, de nem nagyon szántam rá magam a gimnasztikára. Viszont a hangulat kezdett összeállni. A hőmérséklet kb. 12 fok, bár eső után kissé párás a levegő, de igazából tökéletes futóidő. Egyre inkább kedvem lett gyorsan futni.
A tervem az volt, hogy ideális esetben 3:20 körül futok, vagyis 4:30-as tempó körül kellene kezdenem. Így aztán nem nagyon igyekeztem előre állni, ezt szokás szerint megtették mások.
Nagyjából pontosan rajtoltunk (az órám szerint 1 perccel korábban a 20:30-hoz képest), aztán egy darabig nagyon óvatosan megbújtam a mezőnyben. Aztán párszáz méter után gyorsítani kezdtem. Az első jelzést (41 km) 5:31-nél értem el. Ez 1195 m-re számítva kicsit van csak ötpercesen belül, ezért indokoltnak látszott a további gyorsítás. A következő jelzésig (40 km) 3:51 lett (számcserés módszerrel :-)), ez picit gyorsnak tűnt, de nem esküdnék meg rá, hogy nem került rossz helyre a jelzés. Viszont jött a híd 1 km-es emelkedője (szerencsére az úttesten), amivel kikerültünk a belvárosi szurkolók közül. Felfelé is előztem párat, a 4:37-es időt viszont itt sokallottam. (Ez is érv az előző jelzés pontatlansága mellett.) A hídon lefelé 4:06 reális, aztán hosszú időn keresztül 4:15 körüliek.
Ez a parti mellékút kicsit falusias jellegű volt attól, hogy időnként állattartás mutatkozott. Az útvonalkövetésben volt némi slendriánság egyesek részéről. Az odafelé és a visszafelé érvényes kék felfestés közül sokan a kényelmesebbet választották. Egyszer én is kénytelen voltam több métert levágni. A hivatalos odaút ugyanis egy bekötőútról kivitt a főbb útra, míg a visszafelé csík a kerékpárúton haladt. A szabályos vonalra egy autóbusz állt (várta, hogy elmenjen a mezőny), mellette ugyan el lehetett volna férni, de ott állt egy rendező. Mutattam neki, hogy tán arra kellene futnunk, de megnyugtatott, hogy ott áll a busz, menjek inkább a többiek után a kerékpárúton.
Az út minősége általában jó volt, tisztességesen leaszfaltozott, gödörmentes utak. A kikötőben volt egy 50 méteres szakasz, amit éppen felbontottak, így kavicsos jellegű volt, egy másik 50 méteren pedig faborítás volt, ami eső után picit csúszós érzetet keltett, de ez sem volt veszélyes.
Kerékpáros kísérő (rendezők részéről) mellettem elhaladva megkérdezte, hogy honnan jöttem. Megmondtam, bár a tempóm mellett nem sok kedvem volt beszélgetni. Valójában tudtam, hogy túl gyors vagyok (a felkészültségemhez képest), de lassítani nem volt erőm. A kérdés csak az volt, meddig bírom. Az elképzelésem szerint kb. féltávig ki kellett tartania az erőmnek. (Utána pedig egy másik történet kezdődik.)
A frissítőállomások nagyjából ötkilométerenként voltak ígérve vízzel és sportitallal, az utolsó állomásokon banánnal. Az ígéretüket be is tartották. Általában citromízű sportitalt ittam (mert ilyen volt), időnként vizet. Jól kézbe adták, így nem sok időt vesztegettem.
A szakasz közepén meglepődtem, egyszer csak hideghullám futott végig rajtam. Gyorsan körülnéztem, mi lehetett az oka: az út alatt folyt egy bő vizű patak, a hegyi hó és jég hideg olvadékával. Ez annyira lehűtötte pár méteres szakaszon a levegőt, hogy már zavaró volt. Szerencsére csak pár másodpercig tartott az egész.
A fordító előtti kilométereken ismét sűrűsödtek a szurkolók, és elődeim leírása alapján nem lepődtem meg, hogy az újságból felnézve a keresztnevemen biztatnak. Számoltam a helyezésem, a 29-30. hely környékén futottam, ezt sikerült tartanom a félmaratonig.
A fordítónál a korábbi kerékpáros egy „Ferenc Puszkász"-szal köszöntött. (Mondjuk nekem sem volt addig gondom az Őrnagy Úrral, amíg egyik kedvenc stadionom nem róla nevezték el...)
19 km-ig bár kicsit jobban oda kellett tennem magam, de nem lassultam. Utána a híd emelkedőjén 4:35, lejtőjén 4:57. (Ez a rész már felfelé is hosszúnak tűnt, ráadásul a járdán kellett futni, amelyről már megírtam az érzéseimet.) Ezzel egy 1:31-es félmaratont hoztam össze.
Következett a belváros, a szurkolók sorfala. Nem volt kedvem nagyon lassulni, nagyjából ötpercesben futottam a négy kilométert kifelé a városból. Aztán innen már mindig találtam egy kis alibit a gyaloglásra, megálltam egy fél percre a kiserdőben, de azért futottam is, főleg, amikor a szurkolók nem engedtek lazsálni. Így lettek először eleinte szűk hatperces, utána bő hatperces (hat és feles) kilométereim. A parton a széllökések időnként már nem voltak túl kellemesek, néha picit fáztam.
Ahhoz hozzászoktam, hogy a maratoni mezőny szép lassan elmegy mellettem, de a reptéri fordító után néhányan olyan tempóban mentek el mellettem, hogy elcsodálkoztam. Igazolódott azonban a tény, hogy minden csoda három percig tart, mert aztán rájöttem, hogy a félmaratoni versenyzők élcsapatával van dolgom.



Az utolsó kilométert már ismét a szurkolók keménymagja között kellett megtenni, így sétálgatásról szó sem lehetett. Futva 5:31-et mentem úgy, hogy az utolsó 150 méteren sorban „kellett" adnom a pacsikat. Először csak egyikük tette ki a kezét: na jó, mondom, ennyi belefér. De aztán a sikeren felbuzdulva majdnem mindenki pacsizni akart. No mindegy, 3:37-en valamivel belül. Jobbra számítottam (kicsivel), de igazából ez nagyjából a reális tudásom manapság. Az éjféli napsütésből sajnos nem lett semmi, úgy 30 órán keresztül felhős volt az ég.

A célban érmet kaptam a nyakamba, pokrócot a hátamra, egy kis gyümölcsízű üdítőitalt poharazhattam (kár volt, a szénsav nem tett igazán jót), meg foghattam egy sajtos szendvicset. Pár percig pihegtem, aztán pokróc le, séta fel (a szálláshelyre), aztán zuhanyozás. Először kicsit megijedtem, mert a csap ugyan a legmelegebb állásba volt állítva, de csak langyos víz folyott. Aztán megnéztem a csöveket: ez egyik jó meleg volt, így miután másik zuhanyrózsához mentem, kellemesen át tudtam melegíteni a testem. Végül az alvás következett. (Jó mélyen, jó sokat.)

Vasárnap (2008. június 22.)
Nyolc óra alvás után (ez nálam soknak számít mostanában), 9 óra körül keltem.



A tornaterem falán szép képek, de nem sokáig nézegettem őket. Szépen összecsomagoltam és reggeli után néztem. Vasárnap igen szolid a nyitva tartás, egy szokásos szendvicset most 39 koronáért tudtam beszerezni (1200 Ft). Utána mentem a versenyközpontba. Egyrészt azt mondták, hogy kiteszik az eredménylistát (a mezőny első harmada környékén végeztem: kategóriámban 51 célbaérkezőből 16., összesítésben 416 közül 92.), másrészt melegedni, mert kint már csak 6 fok volt. Kitettek egy csomó megmaradt plakátot és egy dobozba megmaradt szendvicset az asztalokra. Figyeltem a vendégeket, a plakátokból néhányan vettek, a szendvicset nem is nagyon nézték meg. Távozásomkor mindenesetre eltettem kettőt, ízlett este a sajtos.



Átvonultam a „főhadiszállás" hotel (itt volt tésztaparti, meg ismerkedő buli az előző napokban, jó drágán) emeleti dísztermébe, ahova az eredményhirdetést ígérték délre. (Itt is kellemes volt az időjárás. :-)) Szemben kettő, oldalt három kivetítőn lehetett nézegetni a versenyről készült képeket. A dobogón lévő asztalon egy csomó üvegpohár, tűnődtem, hogy valami italosztás lesz-e, de nem, ezek voltak a korosztályos dobogósok díjai. (Híres üvegipar van a városban a prospektus szerint.)
Mint kiderült, az abszolút dobogósokat (ami szép pénzdíjjal járt), már a verseny után kihirdették. No mindegy, a lényeg, hogy eltelt az idő.
Kicsit mászkáltam még a városban (délutánra 8 fokig emelkedett a hőmérséklet), aztán vártam a busz 16:00-ás indulását.
Befizettem ugyanis - még szombaton - egy kirándulást (500 korona, kb. 15000 Ft; ehhez be kellett váltanom a másik százeurósom; csak a postán váltottak, 75 korona levonásával...), hogy megnézhessem a környéket. Először azt gondoltam, szervezett turistaút, de nem, bár bejáratott program, ezen a napon is kb. húszan vettünk részt rajta. Menetrend szerinti járatokkal utaztunk, az idegenvezetést egy kis programfüzettel pótolták. Tulajdonképpen a tájat akartuk megnézni, ahhoz meg nem kell sok szöveg. Az eső néha szemerkélt, de nem volt veszélyes.



Az útvonalat berajzolták a térképre. A busz nagyjából világos volt, hogy milyen lesz. A Hurtigrute tekintetében először csak az volt biztos, hogy hajó. Angol leírásban „coastal steamer" fedőnéven futott, amely a szótáram szerint „parti gőzös". Amin már kezdetben is csodálkoztam, az az utazás ára. Azt gondoltam, hogy mint turista, rátesznek az alapköltségekre, de megnézve a külön jegyárakat, úgy néz ki, még kedvezményt is kaptunk.



A buszból nézve jól érzékelhető a víz mindhárom halmazállapotú jelenléte.



Aztán jól megfigyelhető kompozás közben a busz.



Aztán kiderült, hogy a „parti gőzös" kicsit nagyobb, mint gondoltam. (Ez a kép a tromsöi kikötőben készült).



A belseje elég impozáns, mi a negyedik-nyolcadik szintek között használtuk, aki akarta, liftezett.



Ilyen helyeken hajókáztunk, míg végül éjfél előtt nem sokkal visszaértünk Tromsöbe. A hajó állandó utasai buszokra szálltak, hogy megnézzék és meghallgassák az éjféli koncertet, én pedig a buszon és a hajón lopott pár percnyi bóbiskolás után nekiálltam az éjszaka éber eltöltésének.

Hétfő (2008. június 23.)
Általában a repülőterek megfelelőek szoktak lenni számomra megpihenés céljából, ezért jobb ötlet híján elindultam felderíteni, milyenek a körülmények a Tromsö Lufthavn-on. A változatosság kedvéért ismét a parti utat választottam. A forgalom még a péntek éjszakainál is kisebb, ami nem meglepő, hiszen munkanap következik. A madarak zajonganak csak kicsit.
És egyszer csak előbukkan az erdőből egy középkorú férfi, átlép az út melletti kis árkon. Aztán néz visszafelé. Mint kiderül, a társa, egy hölgy, guggol a másik oldalon, kezében egy szál virággal. (Messziről nem láttam jól, de olyan ibolyaszerűnek tűnt.) Odaértem melléjük, a hölgy kissé szemrehányóan rám szólt, hogy észre sem vette, hogy jövök. Egyáltalán, hogy kerülök ide, és mit csinálok itt? Igyekeztem kimagyarázkodni, azt hiszem nagyjából sikerült is. Mondtam, hogy maratont futottam, mire megjegyezte, hogy látszik is a lábamon, hogy futó vagyok. Ezen magamban jót derültem, mert az biztos, hogy nem látott be a farmer alá, vagy ha mégis, akkor úgy kellett volna reagálnia, mint a dokinak, aki - miután panaszkodtam, hogy a bal lábammal problémák vannak - csak annyit mondott, hogy csoda, hogy a másikkal nincs bajom... Pár perc beszélgetés után utamra engedett.
Menetközben sirályul is megtanultam kicsit. Nehéz fonetikusan leírni, de megpróbálom. Az egyik példapárbeszéd: saep - sip - saep - sipsip - saep - sipsip-sip-sip (A saep mélyebb, férfiasabb, a sip magas, nőies) Itt felgyorsultak az események mind hangban, mint fizikailag, diszkréten el is fordultam :-) Pár lámpaoszloppal odébb: saep - sip (bágyadtan) - saep (mindezek után a sirályhölgy lovagját faképnél hagyta).
A kellő elhatározottságom eredményt hozott: képes voltam az erős 10 km-es távot majdnem négy óra alatt megtenni. A reptéren minden félhomályban és be van zárva, csak az induló gépek táblája mutatja, hogy fél 6 kor indul az első gép. 4 körül értem oda, egy fél óra múlva már esedékes, hogy kinyissanak.
Akkor hát nincs itt mire várnom, indulok vissza a városba. A repülőtér szélénél kétfelé ágazik a kerékpárút. Az egyik rész jobbra, a parton visz (ezen jártam már néhányszor), a másik viszont kicsit balra és a dombnak fel vezet. Bár ez nem a belváros iránya, azért rászánom magam, hogy erre is körülnézzek.



Az első, amit látok, egy színes lakótelep a repülőtér mögött, aztán jó másfél km emelkedő után lejtő következik: az egyetemi részhez értem. A kerékpárút mellett jobbra az országút, balra erdő. Az erdőbe egy utacska visz, tábla: botanikus kert. Előttem pár bokor, jobbra komposztáló gödör. Nem valami nagy szám, nem is értem, miért írták be a prospektusokba. No mindegy, azért ha már itt vagyok, tovább megyek kicsit. És megérte :-)



Kiderült, hogy a hátsó bejáraton sikerült betérnem, ha kicsit beljebb megyünk, előbukkan a szépen rendben tartott sziklakert, kis patakkal, tavacskával, játszótérrel, rendezett ösvényekkel és rengeteg virággal.



A virágok pedig csak nyílnak. A leírás szerint minden földrész hasonló klímájú területein megélő növényeit gyűjtötték itt össze.



A Futóbolondoknak „hoztam" egy csokor narancsszínűt :-)



Aztán kiderült az is, hogy a botanikus kert és az egyetem között egy geológiai tanösvény helyezkedik el, szépen elrendezett kődarabokkal, magyarázó táblákkal.
Ez a hétfői nap egyébként változóan felhős volt, sokszor sütött a nap. A hőérzet ilyenkor többet jelzett, mint a hőmérő, mely szerint 13 fok volt a maximum. (Összefoglalva: az időjósok elég jól megmondták pénteken, mire számítsak.) A napsütés komplikációja, hogy kezdtem leégni. Nem vihettem a naptejet a folyadék-szabály miatt, másrészt azt gondoltam, úgy sincs magasan a Nap, nem lesz veszélyes. Úgy tűnik, a magasságbeli hátrányt a nagyobb megvilágítási idő kompenzálta. Hétfőn a biztonság kedvéért sapkában voltam, végül sikerült megúsznom a kínos következményeket.



A városban ért még egy meglepetés. A főúton már átjutottam, lépdeltem át a mellékúton, egyszercsak mögöttem érdekes koppanás. Pár lépés múlva azért hátranézek, valami zöld lapocskát fúj a szél. Biztos nincs közöm hozzá. Mennék tovább, de a kisördög nem alszik alapon megtapintom a farzsebem. Pénzem sehol. (Mármint a papírpénz korona.) Ütő megáll, gyorsan utána, kiderül, hogy egy ötvenes. A zsebemben volt két százas és két ötvenes... Ha ez így marad, akkor se múzeum, se ajándék, kaja se nagyon lesz. Egy darabig tanácstalankodtam, próbáltam megérteni, mi történt. Valószínűleg az oldalamon lévő táska szép lassan a pulcsi segítségével kiemelte a négy bankjegyet. De akkor miért csak egy esett le? Kis izgés-mozgás után lepottyant a többi is. Szerencsém volt, a szél párhuzamosan fújt a főúttal, össze tudtam őket kapkodni.
Mehettem tehát múzeumba.
Az első célpont a Polarmuseet volt, ahol bemutatják Roald Amundsen életét, utazásait, és számos dolgot az északi sarkkörön túli vadászatról is. (Mindez 50 NOK.)
A másik célpont a Polaria elnevezésű intézmény, amely egyrészt egy medencében bemutat három fókát (nézhetjük őket, felülről, alulról; etetés és idomítás közben. Emellett néhány akvárium halakkal, rákokkal és egyéb honos állatokkal. Kiemelkedő szolgáltatása még egy filmvetítés (félóránként), amely átmenet a mozi és a planetárium között. Öt óriás vetítővászonra vetítik a képet egyszerre, így jobban benne érezheti magát az ember. A nyelvi nehézségeket elkerülendő nincs szöveg, csak egy utazást látunk Svalbard állatvilágában. (100 NOK.)
Ezekről az interneten is sok anyag található, ezért nem részletezem jobban. (Talán még annyit, hogy az időbeosztást gondosan megterveztem, hiszen a múzeumok mellékhelyiségei kulturáltabbak, mint az egyéb hasonló jellegű helyek.)
Még megpróbáltam egy kis szunyókálással kihasználni a napsütéses meleg időt. Aztán nyolc óra felé elkezdett felhősödni. Bementem kedvenc boltomba egy szokásos szendvicsért (29 NOK) és némi éjszakai rágcsálnivalóért. Ezzel nem is volt probléma, de kiderült, hogy az áruház többi részét lezárták, ücsörgésre nincs mód.
Úgy döntöttem, irány a reptér, s amíg lehet, ott maradok. Oda is értem 10 óra körül, és kiderült, hogy szerencsém van mások szerencsétlenségében. Egy német csoport lekéste a csatlakozását, és reggelig nem tudott hova menni, úgy döntöttek, maradnak a reptéren. Éjfél után jött a záróember, de rábeszélték, hadd maradjanak. (Ha ők, akkor én is.) Lett tehát egy kisebb rész, ahol a riasztó megszólalása nélkül mászkálhattunk, így az éjszaka padon aludva kényelmesen telt.

Kedd (2008. június 24.)
A repülőút hazafelé már rutinosan ment, koronám nem sok maradt, amit visszaváltani vagy elkölteni lehetett volna.
Az éjszakai alvás után a repülőn már nem voltam álmos, és a felhők miatt is nyugodtan nézelődhettem. Ami régi ismerősöm volt hazafelé, az Koppenhága. Legutóbb ott volt átszállásom, és felejthetetlen az a híd, amely csak a tengerszoros közepéig viszi az autóforgalmat. (Mint később rájöttem, onnan alagútban folytatódik az út. :-))
Ami váratlanul ért, az az a jobbegyenes, amit a repülőgépből kiszálláskor a 30 foktól kaptam.
Megfordult a fejemben, hogy meg kellene fordulni. :-)
Hazafelé elég jó csatlakozásom volt, így estére már otthon állapíthattam meg, hogy két kilót sikerült leadnom (volt értelme a koplalásnak :-)).
Megnéztem az e-maileket is végre, kiderült, hogy a versenyen készített fotóimból vásárolhatok. 45 euróért megvehetem elektronikusan őket, vagy kérhetem papír alapon kb. 20 euróért darabját. Kitűnő ajánlat, de lehet, hogy most kihagyom. A reklámanyagból állítottam össze a versenyhez illesztett személyes „képeslapomat".
A repülővel leszállva visszatértem a földre. Sok hely lenne, ahova szívesen elmennék még, de reálisan egyelőre csak az biztos, hogy nem mostanában tudok újra (ilyen) útnak indulni.