Objektíven és szubjektíven 352 kilométerről és 58 méterről

pen | 2011-11-01  | 37 hozzászólás

• cimkék:
• wachau, 
• Standard Chartered Jersey, 
• Zágráb, 
• versenybeszámoló, 
• triatlon, 
• ironman, 
• podersdorf, 
• Marathon 

Tweet

Muhari Gábortól kaptuk az alábbi cikket, melyben három maratonról és egy ironman távú triatlon versenyről ír  - objektíven és szubjektíven. 

Az idei nyár és ősz jóval több sportos élményt tartogatott számomra, mint ahogy azt előre sejthettem volna. Persze nem bántam, s ha már így alakult következzen pár beszámoló különböző szemszögekből, hátha akad benne számotokra használható információ.

1. Austria-triathlon, Podersdorf (Pátfalu :) ) Ausztria, 2011. augusztus 27.
Ironman (3,8 km úszás, 180 km kerékpár, 42,195 km futás)

Objektív: Podersdorf (Pátfalu) a Fertő tó keleti partján, a hegyeshalmi határátkelőtől kevesebb, mint félórányi autóútra fekszik. A rutinosabb sporttársaknak két dolog ugrik be Podersdorfról. Egyrészt, hogy a víz mélysége – helyesebben sekélysége – miatt nem igen lehet úszni, másrészt pedig, hogy a szél az garantált lesz. Talán nem is véletlen, hogy a sógorok nem kevés szélerőművet dobáltak a környékre.

Nevezési díj: legkorábbi befizetés esetén 180 euró. Én viszont bizonytalan voltam, a végsőkig kivártam, így 210 eurómba fájt, bár igaz, hogy ebből 10 euró a visszalépési biztosítás volt. (Ha esetleg netalántán elkapott volna valami nyavalya, vagy egy baleset folytán mégsem tudtam volna rajthoz állni, akkor – orvosi igazolás függvényében visszakaptam volna a beugró összegét). A nevező egyébként ezeket kapta: egy emblémázott piros hátizsák megtömve szórólapokkal, egy üveg burgenlandi bor, étkezési jegyek (császármorzsa parti a verseny előtt és egy egytálétel a verseny után plusz ital), egy darab csodálatosan szép – rózsaszín - úszósapka, frissítést a kerékpáros és futó pályán, befutó érmet és befutó pólót, ez utóbbi sajnos csak pamut. A chip 33 euró volt, amiből 30 visszajött a leadás után.

Úszópálya: a világítótoronytól indulva trapéz alakban két kört kellett úszni. A víz mélysége maximum 130, az utolsó pár száz méteren pedig 60-80 cm. Így gyakorlatilag talán ez a világ egyetlen olyan ironman versenye, amit úszástudás teljes hiányában is gond nélkül lehet teljesíteni.

Depó: Fakeretes kerékpártartók, amelyben a szomszédos versenyzők kerékpárjai egymással ellenkező irányba néztek. Mindenki a depóban hagyhatta az összes cuccát, öltöző a hölgyek számára biztosított volt.

Kerékpárpálya: A 45 km-es pálya (4 kör) gyakorlatilag teljesen sík. Az elején bement egy gazdasági útra, aminek a végén fordító volt. Ezután jórészt közutakon haladt a Frauenkirchen – Apetlon – Ilmitz – Podersdorf irányba. Az út minősége többnyire kifogástalan, viszont útlezárás nem volt. Különösebb technikai tudást nem igényel, de a szél az itt is előfordulhat :). Frissítő 28 km-nél és a kör végén volt, és vizet, kólát – hígítva – izotóniás italt, valamint energia gélt és banánt adtak. Az, hogy ki miből mennyit kapott, az nagyjából azon múlt, hogy mennyire lelkes segítőt talált a ponton, illetve, hogy volt-e éppen még rendelkezésre álló kulacs. A kerékpáros frissítés hagyott némi kívánnivalót maga után.

Futópálya: 10,5 km-es, teljesen sík pálya (4 kör) a tóparti kerékpárúton, a felénél fordítóval. Árnyékos rész maximum 500 méteren volt. Frissítés három ponton, a kínálat: víz, kóla, izotóniás ital, energia gél, banán, frissítő szivacsok. Bármit lehetett vinni, bár előfordulhat, kevésbé optimális esetben, hogy önkiszolgáló módon kellett megoldani.

Szubjektív: Régóta motoszkált már a fejemben a vasember gondolat. Kicsit azért meglehetősen bizonytalan voltam. Lényeg a lényeg, hogy július 8-ára meghoztam a döntést: indulok, és ennek megfelelően edzeni kezdtem. Na, de hagyjuk az előzményeket. Rajt: neoprénmentes 25 fokos víz és a különböző számokban összesen több száz induló. Lövés, nekiiramodás, a helyhiánynak megfelelően pofonok és rúgások. Szemüveg-igazítás, közben séta, aztán belehúzás, hogy végre legyen hely, de az nincs. Haladás van, de ugyanazok vesznek mindig körül. A fehér ruhás már másodjára ad egy pofont... ÁÁÁ tűnjél már innen! Küzdök, haladok, sűrűn nézegetem az órám, igazgatom a szemüvegem, és néha sétálok a maximum mellig érő vízben. Még 500 m. Gyilkos tempóban csapkodunk egymás mellett, még mindig ugyanazok. Gondolat: nem kéne a gyorsúszást erőltetni... váltás mellre. Csodák csodájára kezdenek lemaradni. :) Utolsó 200 m: séta, azért 80 cm-es vízben ez sem megy olyan nagyon gyorsan, de végre part, 1 óra 15 perc és 25 másodperc után a 63. hely.

Taktikusan evés, ivás (gél és izoital) majd a mezőny egyik leglassabb öltözködése :) és nyeregbe. Előre nem néztem meg a pályát, így természetesen az első körforgalomból rossz irányba indulok ki. Persze nem engednek. :) A pulzus a depó után 155. Magas, de nem érdekel, haladni akarok. Taktika: aero pozíció amikor csak lehet, evés-ivás, és semmi erőlködés. Szél az van, ahogy ígérték. 45 perc után enni kezdek. Gumicukrot (összesen 800 g-ot), edzésen ez bevált. A frissítőknél nem mindig azt kapom, amit akarok. Így sikerül egy 27 km-es szakaszra kb. 2 dl vizet kapnom a kulacsban. Jobbról elvesz, balra eldob, másik kell! Nem volt jó vicc! Figyelek, hogy lehetőség szerint 30-nál (km/óra) sehol se legyek lassabb, ez néha a szél miatt nem egyszerű. Hátszélben viszont van, hogy 47-tel tolom. Előzgetek, traktort is, szembe jönne egy nő autóval, nem érti, hogy itt most verseny van és haladni szeretnék. Végül elengedtem, különben kivasalt volna... Előzgetek tovább, a szélárnyék tilos, ezt folyamatosan ellenőrzik, de nem is próbál senki vétkezni. Kivétel persze mindig akad... Utolsó 5 km, srác már szét van dőlve, beállogat mögém. Nem tetszik, nem akarok büntit (ilyenkor mind a két fél gyanúba keveredhet), inkább lassítok. Nincs már nagy jelentősége, tudom, hogy a depó kapujáig sem tud majd velem futni. (5:09.45, 25. hely) után újabb – nem gyors – öltözés, 100 g kb. 50 fokosra melegedett gél és fél liter hasonló hőmérsékletű izo ital, majd a futópálya. Kezdés jó iramban, 3.57-es km-t is mérek. Kutya meleg, 35 fok, és a gumicukor bosszúja, azaz kényszerpihenő a bokrok között először... Ezután erős lassulás, kis tanácstalanság, hogy hogyan frissítsek, végül kis valamit minden pontnál az arcomba erőlködök. A kör végén még egy bokrozás, az iram nem rossz még ezzel együtt sem.

Sokan futnak már a pályán, fogalmam sincs, hol állok a versenyben, de annyira nem is izgat, csak be akarok érni. Második kör: úgy érzem, meggyulladok, a gyomrom sem százas, nagyon lelassulok, ettől függetlenül azért előzök, aztán pályáról le, bokrok, majd hamar vissza és megint előzök (előfordul, hogy ugyanazt :)). Harmadik kör: kezdem összeszedni magam, van valami tempóm, szerzek két szivacsot, amivel hűteni tudom magam, és persze időnként csak meg-megnézem, hogy milyen szép bokrok is vannak a környéken, a mosolyom már (rég) nem őszinte, de haladok, közben feltámad a szél, ennek nagyon „örülök". Utolérek valakit, velem akar futni, szerinte ez jó. Szerintem nem, idegesít, ahogy kapkodja a levegőt. Elereszt egy békegalambot, mire én: rakéta üzemmód? Aha – mondja - a sok szénhidrát. Na, igen, eme problémakör előttem sem ismeretlen. Szerencsére aztán egy frissítőpontnál leakad. Utolsó kör: akár gyorsíthatnék is, de annyira nem megy jól. Még egy kis kitérő. Hátszél, ennek örvendenék is, ha nem tudnám, hogy a cél az ellenkező irányban van. Az utolsó forduló közeledik, rakétázom. A követő biciklis turistacsoportból egy hölgy: „eressze ám ki nyugodtan". Jó, ám legyen, nem mintha tehetnék nagyon mást... Forduló és az 5 km hosszú célegyenes. Durva szembeszél, de már nem érdekel. Valahogy abszolválom az utolsó km-eket és végre beérek (futás: 3:20.18, 4. hely). A célkapu fölött: 9:51.48, azaz a 10 órán belüli vágyam teljesült. Utána tudom meg, hogy 10. lettem. Nem nagyon akarom elhinni, de végül el kellett fogadnom, hogy ez az igazság :) Beérkezés után igazából sem éhes, sem szomjas nem voltam. Nem mondanám, hogy nem fáradtam el, de annyira mégsem, mint ahogy számítottam rá. Sokat azonban nem lehetett téblábolni, mert jött a vihar 50-70 km/órás sebességű széllel, úgyhogy aki még a pályán volt az szerintem elgondolkodott az élet nagy dolgain.

A helyezésemmel és az időmmel egyértelműen elégedett voltam, és mivel vasemberré válásomat kicsit sem éreztem kínlódásnak (szerintem pimaszul keveset edzettem), gondoltam visszatérnék mégis csak a kaptafához, így ízibe rögtön kinéztem pár egymástól időben nem távoli versenyt. Egyrészt valamiért azt gondoltam, hogy jó formában vagyok (ez azért annyira nem volt igaz), másrészt tudtam, hogy a versenyek sűrűsége miatt nagyon úgysem lesz már időm edzeni. A folytatás pedig:

2. Wachau-Marathon, Krems an der Donau, Ausztria, 2011. szeptember 18. – Maraton 42,195 km

Objektív: Krems (an der Donau) 24 ezer fő lakosú Duna parti kisváros Bécstől 1 órányira, észak-nyugati irányban. A versenyen több táv (10,5 km, félmaraton, maraton), illetve váltó is van, a résztvevők száma pedig eléri a tízezret. A nevezési díj az utolsó kedvezményes kategóriában (két héttel a verseny előttig) 55 euró volt, amely tartalmazott egy termékmintákkal (többek között isostar szeletek, izotóniás ital, nivea mini dezodor) gazdagon megrakott rajtcsomagot, jegyet a pénteki császármorzsa partira, utazást a rajthoz, frissítést a pályán és a befutónál, egy igen tetszetős befutó érmet, kedvezményes étkezésre jogosító bonokat, valamint fürdőbelépőt. Pólót csak külön lehetett venni. A chipletét 10 euró volt, 7-et visszaadtak a leadásnál. A maraton rajtja 10 órakor volt Emmersdorfban (Emmersdorf an der Donau), ahova a kremsi vasútállomásról indultak a buszok 8 óra 30 kor. A verseny útvonala a 3-as számú főút, amelyet már 8 órától teljesen lezártak. A pálya egy-két kisebb emelkedőtől eltekintve folyamatosan – alig észrevehetően – lejtve haladt a Duna festői szépségű völgyében, az utolsó 5-6 km-re beérve Krems városába. A frissítőpontokon vizet, izoitalt (ez utóbbit akár teljes flakonban), banánt, egy helyen energia gélt is adtak. A befutónál ezeken kívül volt még kóla, alma, müzli szelet, szója ital, keksz minden mennyiségben.

Szubjektív: Rajt után a második helyre álltam be. A vezető srác első km-e 3:16 volt, ezért gondoltam, menjen csak. Ezután jött egy vak kenyai a vezetőjével, meg egy osztrák. Ez utóbbit kérdeztem, hogy váltót fut-e. Mondta, hogy nem, mondom, akkor már bocs, de neked ez az iram gyors lesz... Nem hallgatott rám, így elmentek. Aztán láttam, hogy nem változik a távolság közöttünk, ezért felmentem rájuk. Erős szembeszél volt, és nem akartam egyedül maradni. 5 km-nél ott hagytuk a két kenyait. Az osztrák srác mondta, hogy vezessünk km-enként felváltva. Mondtam jó. Közben kérdeztem, hogy milyen legjobb ideje van maratonon, amire nem adott egyértelmű választ. Ebből én arra következtettem, hogy a „mindig jól kezdek, de még sosem értem be normális idővel" kategóriába tartozik. 3:40-es iramban haladtunk. A futás nem esett jól, éppen javasolni akartam, hogy lassítsunk, de a kollega inkább otthagyott. 18 km-nél látom, hogy az út szélén nyújtogat. Ahogy odaértem mellém állt. Felvázolta, hogy nem bírja a lába és ki fog állni hamarosan. (Persze, mert egy iszonyat vékony versenycipőben futott.) Na, azt nem állítom, hogy ennek nem örültem. Javasoltam neki, hogy kocogjon be harmadiknak. Ez nem tetszett neki. Aztán akkor, hogy a félmaraton rajtjánál álljon meg, mert onnan be tudják vinni a célba. Mondta: jó. Aztán valahogy mégis összeszedte magát és csak nem akart kiállni. Gondoltam jó, akkor haladjunk, és gyorsítottam. Ezt már nem bírta, így 500 m múlva megállt. Innentől kezdve próbáltam kicsit összeszedni magam, hogy valami normális idővel érjek célba. A pulzusom meglehetősen magas volt, ezért tudtam, hogy innom kell rendesen. Szerencsére a frissítőpontoknál adtak egész flakon izotóniás italt, így ezzel nem volt gond. Mivel azonban folyamatosan nem gyenge szembeszelem volt, valamint a futás továbbra sem ment igazán jól, inkább lassítottam. Ekkorra már ráadásul kezdett meleg is lenni. A cipőm sem volt az igazi, mert kicsit kemény volt már az aszfalthoz, emiatt a lábaim eléggé merevek voltak, így inkább próbáltam az útszéli füvön futni. Nem esett jól az egész, de 4 perces iramon belül haladtam, miközben folyamatosan előzgettem a lassabb félmaratonosokat, akik ugyanakkor indultak, mint mi. 32 km-nél a pálya egy S-alakú részén megláttam a vezető srácot. Szerettem volna iramot váltani, mert láthatóan elég lassan haladt, de nem sikerült. Innentől kezdve már csak arra koncentráltam, hogy beérjek a célba. A végére picit tudtam azért még gyorsítani, annak ellenére, hogy kicsit kínlódás volt az utolsó 1-2 km (is) és 2:39.45-ös idővel másodikként értem a célba.
A befutónál aztán volt eszem-iszom, meg egy gyors eredményhirdetés, ami tulajdonképpen virágcsokor átadás volt, merthogy, ez volt a díjazás. Összességében a verseny nagyon jól – mondhatnám hibátlanul - szervezett volt, a futás nem esett jól (szerencsére nagyon nem futottam szét magam), egyedül a díjazás hagyott némi kívánnivalót maga után, szerintem egy tízezer főt megmozgató rendezvényhez képest kicsit kevés volt.

3. Standard Chartered Jersey Marathon, St Helier, Jersey, Csatorna-szigetek 2011. október 2. – Maraton 42,195 km

Objektív: Jersey a brit fennhatóság alá tartozó Csatorna-szigetek legnagyobbika, amely a francia partoktól 14 km-re, keletre, Londontól 35 percnyi repülőútra helyezkedik el mintegy 116 négyzetkilométeren. A szigetek pénzügyileg és területileg függetlenek az Egyesült Királyságtól, így nem részei annak, mint ahogy az Európai Uniónak sem. Azaz ez valami olyan hely, hogy olyan már nincs is. És mégis! Magáról a szigetről napokat lehetne mesélni, merthogy van itt rengeteg érdekesség és látnivaló, mint például az árapály által okozta hatalmas vízszintingadozás, a sótartóval felszerelt hüvelykagyló vadászok, a Durell alapítvány állatkertje, a középkori erődök, az 5 éves német megszállás emlékei, a különleges, mediterrán vonásokkal tarkított növényzet, a meseszép homokos tengerpartok, az érdekesebbnél érdekesebb, többnyire névvel ellátott házak, St. Helier kikötője, belvárosa vagy éppen a sziget saját pénze, a Jersey font. A látogatás fő oka azonban mégiscsak a maraton volt. Amire a nevezési díj az utolsó kedvezményes kategóriában (egy héttel a verseny előttig) 40 font (46 euró) volt. A rajtcsomagban csak a rajtszám és a chip volt, ez utóbbiért nem kellett külön fizetni, de a végén összegyűjtötték. A nevezési díj természetesen tartalmazta még a frissítést (víz és 20 km utántól már izotóniás ital is egész flakonnal) a pályán, valamint egy befutó csomagot (1 csoki meg egy víz), egy pólót (technikai) és egy ritka szép érmet. A tésztapartira külön lehetett csak jegyet venni 12 fontért. Az útvonal St Helier-ből indult egy darabig nyugat felé, majd északra fordult és kis kanyarok után a sziget dél-nyugati csücskébe haladt, majd végül a tengerparti sétányon a rajthoz vitt vissza. A talaj túlnyomó többségében aszfalt volt, de akadtak kellemes salakos részek is. A domborzatot tekintve az első 8-10 km-en sorozatosan enyhe emelkedők voltak, ezután viszont enyhe lejtős részek következtek, majd az utolsó 5-6 km a tengerparton már teljesen sík volt.

Szubjektív: Rajt előtt két perccel még a chip-szőnyegekkel variáltak. Aztán szerencsére időben útnak indulhattunk. Egy kicsit vezettem, de aztán a negyedik helyen maradtam, mert a többiek iramát gyorsnak találtam. A futás nem esett rosszul, bár mondjuk kicsit zavart, hogy a távot mérföldben jelölték, így nem mindig voltam tisztában azzal, hogy pontosan milyen iramban haladok. 5 mérföldnél láttam, hogy kb. 3.40-es az iram. Kicsivel később a harmadik helyre kerültem. Innentől kezdve megnyugodtam. A pulzusom az elején kicsit magas volt, de az emelkedők végén ez lejjebb ment. Az első két srácot nem láttam, gyakorlatilag egyedül futottam, bár néha mondták, hogy 4 perccel van előttem valaki. Az útvonal kifejezetten tetszett. Árnyas, ligetes részeken futottunk, keskeny, hűs utakon, ami azért volt jó, mert kicsit tartottam a hőségtől. A szigeten ugyanis szokatlan módon, egész héten 30 fok körüli hőmérsékletek voltak. Rengeteg útelágazás volt, ami nekem általában a gyengém, de szerencsére a szervezők annyira jól biztosították az útvonalat, hogy még én sem tudtam eltévedni. A táv feléig csak vizet adtak a frissítőpontokon. Ennek nem nagyon örültem, mert kicsit magas volt a pulzusom ahhoz, hogy energiapótlás nélkül normálisan célba érjek. Aztán szerencsére előkerültek az izotóniás italok, amit egész flakonostul adtak.

Alapvetően jól ment a futás, nem erőlködtem és teltek a mérföldek. Az utolsó 6-8 km-en, a tengerparton viszont már szembeszél volt és a meleget is éreztem. A harmadik helyem azonban nem volt veszélyben, így a végén nem csavartam magam nagyon szét. Az utolsó 1-2 km nem esett jól, mert addigra már nagyon meleg lett. Végül 2:37.28-at mutatott az óra, amikor befutottam. Természetesen nagyon örültem a harmadik helyezésnek, olyannyira, hogy még interjút is adtam a helyi lapnak.

4. Zágráb-Maraton 2011. október 9. – Maraton 42,195 km

Objektív: Azt hiszem, hogy déli szomszédunk fővárosát nem igazán kell bemutatni. Ha még valaki nem járt volna ott, egy utazást mindenképpen megér. Miért ne lehetne ez akkor már éppen október elején? Maraton: a nevezés nem megszokott módon, mindössze adataim elküldésével megvalósult. A nevezési díjat, amely 20 euró volt, a rajtszám átvételnél kellett fizetni, és tartalmazott egy technikai pólót, energia- zselét és szeleteket valamint izotóniás italt, továbbá egy étkezési jegyet a verseny utánra.

A frissítést a pálya útvonalán, egy befutó érmet és a chip-et, amelyért nem kellett külön fizetni és emlékként meg lehetett tartani.
A rajt és cél a Jelasics téren volt, az útvonal egy négysávos főúton kelet felé kb. 8 km, majd ugyanott vissza, nyugat felé kb. 3 km ki és megint vissza. A félmaraton egy, a maraton két kör volt. Túlnyomó részt aszfalt, néhány helyen kockaköves vagy villamos sínekkel tarkított talaj és nagyon enyhén hullámos pálya.

Szubjektív: A verseny hetében gyakorlatilag nem edzettem semmit, ezért eléggé kíváncsi voltam, hogy mi lesz. A rajt kicsit kaotikusra sikeredett, mert a szervezők nem álltak a helyzet magaslatán. Rajt után elment két boly, én pedig 3 km-nél már teljesen egyedül voltam. Érezhető szembeszél volt, de senki mögé sem tudtam beállni. A futás nem esett rosszul, de az iramhoz képest túlságosan magas volt a pulzusom. A fordulónál láttam, hogy a hetedik helyen vagyok, de nagyon sokkal előttem voltak a többiek. Frissíteni nem nagyon tudtam, mert a segítők képtelenek voltak normálisan adni a poharakat. A félmaraton ugyan mostanság a leggyorsabbra sikeredett, de a pulzusom továbbra is magas volt, és erős kétségeim voltak a célba érést illetően. Aztán 22-23 km-nél láttam, hogy egy srác kiszállt az első bolyból. A négysávos úton a keresztutakat rendőrök biztosították, szerencsétlenségemre elsősorban a szembejövőket figyelték, így kétszer is rámengedték a forgalmat. Ennek annyira azért nem örültem, káromkodtam is rendesen. A frissítőpontokon ekkor már megálltam, és ittam két-két izo italt. Ez tűnt az egyetlen megoldásnak, mivel végig akartam. 33 km-nél utolért egy horvát srác és az első nő. Jó iramban mentek, csatlakoztam hozzájuk. 36-nál utolértünk egy srácot, aki az első bolyban futott. Nagyon meg volt szakadva (végül 2:51-el ért célba), amitől én teljesen belelkesedtem. A frissítőnél visszaelőztem a párost, ráadásul nem is ittam. Ez egyértelműen hiba volt, mert pár km-rel később megint megelőztek, és már nem tudtam elmenni velük. Az utolsó 2 km-en pedig már hiába hajráztam, nem sikerült a srácot beérni. Összességében 2:35.23-as idővel a hatodik helyet szereztem meg.

Az időm nem lett rossz, de ha nem taktikázom el, akkor szerintem az ötödik hely is meglehetett volna. Ettől függetlenül nem vagyok az eredménnyel elégedetlen, bár olyan nagyon elégedett sem. Ennyi edzésből viszont többet nem lehetett kihozni. Remélem kedvet kaptatok a külföldi maratonokhoz :)

Végül egy kis táblázat néhány adattal:

Ezúton is szeretném megköszönni kedvesem, Zsuzsi támogatását és segítségét, amely nélkül nem jöhettek volna létre ezek az eredmények.

http://www.austria-triathlon.at/pages/home.php
http://www.gemeindepodersdorfamsee.at/

http://www.wachaumarathon.com/index.php?id=4
http://www.krems.gv.at/system/web/default.aspx

http://www.jersey-marathon.com/home
http://www.jersey.com/English/Pages/default.aspx

http://www.zagreb-marathon.com/
http://www.zagreb.com/ 

Cikk és képek: Muhari Gábor