Az óriási médiaérdeklődés mellett, egy belvárosi étteremben tartott sajtótájékoztatón az olimpiai, világ- és európa-bajnok úszónő először hosszasan mesélt sportpályafutásáról, majd rátért a tavaly őszi doppingügyre, amelynek során szerinte nem biztosították számára az ártatlanság vélelmét, sőt arra sem kapott lehetőséget, hogy kiálljon az igazáért.

"A mai napig fáj, hogy a MACS (Magyar Antidopping Csoport) ellenőrei az ominózus eset után a félbehagyott mintaadást követően nem jöttek vissza, vajon miért nem? Viszont nyolc nappal később feljelentettek. Utóbb a magyar és a nemzetközi szövetség felmentett, ezzel ott és akkor lezárult az ügy, de nagyon nehéz volt az uszodába lemennem november 8-a óta... A doppingellenőrzésre természetesen szükség van a sport tisztasága végett, de persze emberséges bánásmódban. Én úgy érzem, esetemben nem érvényesült az ártatlanság vélelmének elve. Hogy ki volt a hibás? Teljesen mindegy ma már, de sajnos a nevem mellett az ügy óta a dopping is ott van...Azt ki kell hangsúlyoznom, az ügyem lezárult. A WADA még fellebbezhetett volna a felmentésem után, de nem tette meg." - mondta Kovács Ági.

Bár a hazai és a nemzetközi szövetség később egyaránt felmentette a vádak alól, úgy érzi, a neve mellett most már mindig ott lesz dopping szó, amit nem tud feldolgozni. Mint elmondta, szeptemberben kezdett komolyan készülni a pekingi olimpiára, a történtek azonban annyira megviselték, hogy még a debreceni rövid pályás Európa-bajnokság előtt meglévő éremesélyeit sem tudta valóra váltani. Ezért is döntött úgy, hogy nem versenyez sem a márciusi kontinensviadalon, sem a pekingi olimpián, ahol így csupán a Magyar Olimpiai Bizottság vendégeként lesz jelen.

A sportolással azonban nem hagy fel, mert ahogy fogalmazott: lételeme az úszás, ezért a júliusi országos bajnokságon és esetleg kisebb versenyeken még elindul. "Továbbra is szeretem annyira az úszást, hogy nem jelentem be visszavonulásomat" - mondta Ági.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke egymondatos reagálásában így fogalmazott: "Sajnálom a bejelentést, nagyon sok mindenben nem értek vele egyet."

Kiss László szövetségi kapitány, Kovács Ágnes korábbi mestere úgy fogalmazott: "Nagyon sok élményt éltünk át Ágival, nagyon sok és nehéz munkát végeztünk el közösen, de kárpótoltak az eredmények, benne az olimpiai arany. Ági mindig tisztán, becsületesen készült, nagyon sajnálom a döntését, de megértem és tudomásul veszem".

Forrás: www.nemzetisport.hu; www.origo.hu/sport/; http://www.fn.hu/