Márkus Gergely versenyigazgató, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) eseményigazgatója elmondta, az idén bevezetett világbajnoki-sorozat miatt ebben az évben kevesebb világsztár érkezik majd Tiszaújvárosba, de így sem lesz gyenge a mezőny. Itt lesz például a szezon végén visszavonuló, 2004-es olimpia bajnok osztrák Kate Allen, valamint a 2000-ben világbajnoki címet nyerő Olivier Marceau is.

A sajószögedi Tolnai-tóban lesz az úszás, onnan a városba tekernek a sportolók, ahol még hét kört tesznek meg kerékpárral, majd négyet futva. A kerékpározás során mintegy 100, többnyire éles kanyar nehezíti a haladást, ami azt jelenti, hogy nagyon kell koncentrálni, a technikás sportolók némi előnyben lehetnek. Szintemelkedés nincs a pályákon, de a hőség megnehezítheti majd a versenyzők dolgát.

A világkupán előreláthatóan öt hölgy és hét férfi sportoló képviseli a magyar színeket. A tiszaújvárosi lelátókon szurkolhatunk Kovács Zsófiának (GYÖTRI), Szabó Zitának (DSC-DSI), Szalay Szandrának (ORTRI), Tóth Zsófiának (Kropkó TC), Vanek Margitnak (Budaőrsi TE), Bajai Péternek (Mogyi SE), Kuttor Csabának (Uniqa-Újbuda TC), Lipták Tamásnak (DSC-DSI), Pocsai Balázsnak (DSC-DSI), Rendes Csabának (UTE), Török Dánielnek (TVK-Mali TK), Török Alfrédnak (TVK-Mali TK) és Vanek Ákosnak (Budaőrsi TE).