A hölgyek versenyében a Rothaus-Cube 19 éves versenyzője Benkó Barbara gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott. Bár a cseh Camuroua még az első körben tudta tartani Barbara tempóját a hátralévő 5 kört már egyedül tette meg és folyamatosan tudta növelni előnyét, ami célba érkezéskor közel 3 perc volt.„Nem hittem volna, hogy az első évemben a felnőttek közt győzni tudok majd és mindezt annak ellenére, hogy picit fáradt voltam a sok edzéstől és nem éreztem magam jó formában." - nyilatkozott Benkó.

A férfiak elite futamán több a hazai mountainbike-életet meghatározó induló is volt. Buruczki Szilárd érte el legjobb eredményt 9. helyezésével, de nem sokkal utána ért be 12. helyen Hasenfartz Péter. Parti Andrásnak és Lukács Bálintnak nem sikerült a verseny elképzeléseik szerint és sajnos idő előtt kényszerültek elhagyni futamot.

Béla Attila a juniorok közt 5. helyezést érte el, míg Kis Dániel 8. lett volt csapattársát, Pintér Tamást megelőzve. Kéri Zsófia idei első versenyén azonnal egy dobogós helyezéssel zárhatta.

Eredménylista

Forrás: www.velo.hu
Kép: http://www.meinbezirk.at/