Napos, bár kissé hűvös idő várta a mezőnyt a 17.35 km hosszú körpályán, amelyen 15-ször kellett végigmenniük a versenyzőknek, így összesen 260.25 km volt a teljes táv. Két emelkedő nehezítette a terepet, az 1150 méter hosszú, 6,5% átlagmeredekségű Montello és a 3130 méter hosszú, 4,5%-os Ronchi.

Az első akciót már az első emelkedő meghozta, ez azonban még nem volt lényeges próbálkozás, nem úgy a fél óra utáni szökés. Ebben három kerékpáros vett részt: a luxemburgi Christian Poos, az ukrán Oleg Csuzda és a venezuelai Richard Ochoa.

A vezető triót nem vette túl komolyan a mezőny (amelyben Kusztor Péter, Ivanics Gergely és Cador Rida személyében három magyar induló is volt), így fokozatosan nőtt a szökevények előnye. Két és fél órával a rajtot követően már több mint 17 és fél perc volt a különbség a mezőny és az élen állók között. Ekkor gondolták úgy hátul, hogy ami sok, az sok, és nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak.

Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis nyolc és fél körrel a vége előtt befogták a vezető hármast, így újra szabad volt a vásár. Újból kisebb-nagyobb támadásoknak lehettek szemtanúi a nézők, de sejteni lehetett, hogy 35 km-rel a vége előtt már nem enged el újabb szökést a főmezőny.

Nagy taktikázás kezdődött ezután, s ennek során két nagy esélyes, Paolo Bettini és a negyedik aranyérmét célba vevő spanyol Óscar Freire Gómez is leszakadt az élmezőnytől. Mivel sok esélyes Bettinit figyelte, azzal, hogy ő hátra maradt, másokat is visszahúzött és összezavart, ezzel nagyban megkönnyítette honfitársai helyzetét.

A néhány km-rel a vége előtt robbantó olasz Alessandro Ballan így viszonylag könnyedén tudott nyerni, a második helyet honfitársa, Damiano Cunego szerezte meg és a dán Matti Breschel végzett a harmadik helyen.



A visszavonuló Bettini végül pár perccel lemaradva, már ünnepelve, beszélgetve, balján a sportág másik nagy búcsúzójával, a német Erik Zabellel tekert be a célba, mögötte a spanyolok és belgák vert hadával.



Kusztor Péter 205 versenyzőből a 69. helyen érkezett be, három körrel a vége előtt még tartotta magát a mezőnyben, végül 10:54 perc időhátrányt kapott. Ivanics Gergelyt és Cador Ridát kiszólították a lekörözés előtt.

Eredmény:
1 Alessandro Ballan (Italy) 6.37.30 (39.283 km/h)
2 Damiano Cunego (Italy) 0.03
3 Matti Breschel (Denmark)
4 Davide Rebellin (Italy)
5 Andriy Grivko (Ukraine)
6 Joaquin Rodriguez Oliver (Spain)
7 Fabian Wegmann (Germany)
8 Christian Pfannberger (Austria)
9 Nick Nuyens (Belgium)
10 Robert Gesink (Netherlands)

Forrás: http://velo.irq.hu/; http://www.cyclingnews.com/
Képek: http://www.daylife.com