Év végén megszűnik a Gerolsteiner csapat
Mostanra bizonyossá vált: a német ásványvízgyártó cég kihátrálásával, év végén megszűnik a német Gerolsteiner ProrTour csapat. Azt már tavaly év vége óta tudni lehetett, hogy a főszponzor kiszáll a csapat mögül, de a csapat menedzsere, Hans-Michael Holczer idáig reménykedett, hogy sikerül új szponzort találniuk. Most viszont bejelentette, hogy nincs aki vállalná a csapat éves több millió eurós költségvetésének finanszírozását, így a csapat megszűnik. A nagynevű versenyzők, mint Schumacher, Rebellin és Kohl biztosan találnak maguknak új kenyéradót, a többieknek nem lesz könnyű dolguk az egyre kevesebb csapatot számláló ProTour "piacon".

A Scott is kiszáll

A Tour de France-n kirobbant, Riccardo Ricco-hoz kötődő doppingbotrány után előbb a Saunier Duval cég hagyta el a Mauro Gianetti által vezetett csapatot, most pedig a másik főszponzor, a Scott is bejelentette, hogy jövőre nem folytatják az együttműködést a Pro Tour gárdával. "2004 óta támogattuk Mauro Gianetti-t és csapatát, akikkel sok nagyszerű győzelmet arattunk. Szeretnénk megköszönni nekik az együttműködést, és hasonlóan szép eredményeket kívánunk nekik a jövőben"- mondták búcsúzóul a Scott-nál. A Saunier Duval kiválása után, a Tour de France óta Scott-American Beef néven áll rajthoz a csapat, amely azonban az eset után több nagy versenyre, mint például a szombaton rajtoló Vuelta-ra sem kapott meghívást.