tormanoja bringázás

2012.06.30 Szombat, 13:45:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

00:38:41

Távolság

19.7 km

Tempó

01:58 p/km (30.56 km/h)

Edzésleírás

A felszállás még mindig nem az erősségem, így kellett nyomnom egy sprintet, hogy utolérjem a velem együtt úszókat, de sikerült. Végre elhittem, hogy nem kell elengedni őket és összeálltunk 4en, aztán jöttek még 3an hátulról. Így egy ideig 7esben, aztán még vkit összeszedve 8-asban tekertünk tovább. A fiatalabb csajok folyton elöl kevertek, így én nem is nagyon erőlködtem, gondoltam jó lesz nekem így is. Persze a sor végén menésnek megvan az a hátránya, hogy az emelkedőkön, meg fordítók után jó kis spintet kell nyomni, de összességében sokkal egyszerűbb volt így, mint egyedül végigmenni. Ráadásul itt már hajtott, hogy láttam, hogy jó helyen vagyok, és nem is sikerült olyan rosszul az az úszás. A második depózás nem sikerült túl jól. Azzal nem számoltam, hogy forró lesz az aszfalt, így mezitláb végigfutni rajta nem volt épp élmény, ráadásul beragadtam a bicóscipőben futók mögé. A bringa távja nekem 20.15 lett, azaz kb 400m tettem meg bicóval futva. A 2. depót belemértem az időbe, így lett 38:41, kint a pályán 31.5-ös átlagot mutatott.

 

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
00:38:41 19.7 01:58 30.56 0 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!