Edzésleírás
Próbáltam egy olyan sportágat ma választani, ahol nem izzadok meg. Ez az úszás. A ciki az az egészben, mire odaértem az uszihoz, már folyt rólam a víz. :)
mai terv: technika és nem számít, hogy mennyi idő alatt végzek.
a sávban 4-en voltunk, egy fiatal hölgy, akit inkább a víz alatt volt érdemes nézni. :) egy pasi és egy öreg hölgy. Az idősebb néni enyhén szólva lassan haladt. Egyszer akadtam csak be mögé, amikor szemből jött a pasi.
A pasi, azonban nagyon nem figyelt rám. Már ott voltam a háta mögött, pont a fordulónál értük be a nénit, aki el is indult. A pasi szintúgy, de még csak mögött, így kistartoltam, de egyszercsak mellém ért. Meg is ijedt, mert eltalált.
Ezt követően kicsit trécseltem Tibivel és Gyulával (Vivicittán Ők mentek el mellettem a Batyinál). Mindketten voltak hétvégén Füreden és meséltek. Hogy mit nem kapott a második helyezett. Majd írány a szauna, ahol Csaba bá egyik lánytanulójával beszélgettem. Helyes lány nagyon, bár hozzám kicsit erősebb izomzatú. vagy a csontozata. Utána elindultam dolgozni.
Köszönöm szépen, hogy tudok mozogni!
Minden ember akivel találkozol, oka van. Lehet, hogy csak azt akarja, hogy figyelj oda jobban egy másik emberre! Legyen ez a nap jó tanácsa.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|
00:02:34 | 0.1 | 25:40 | 2.34 | 0 | 0 | 0 | |
00:02:04 | 0.1 | 20:40 | 2.90 | 0 | 0 | 0 | |
00:13:01 | 0.5 | 26:02 | 2.30 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:24 | 0.2 | 22:00 | 2.73 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:54 | 0.2 | 24:30 | 2.45 | 0 | 0 | 0 | |
00:05:41 | 0.2 | 28:25 | 2.11 | 0 | 0 | 0 | |
00:10:29 | 0.5 | 20:58 | 2.86 | 0 | 0 | 0 | |
00:05:15 | 0.2 | 26:15 | 2.29 | 0 | 0 | 0 | |
00:06:36 | 0.3 | 22:00 | 2.73 | 0 | 0 | 0 |
Zozo, Te is korán kelsz, csak Te az úszás miatt :-)
Legalább megvéd ha baj van! :-) Ábrahámhegyet befizetted már? :-D
Egészségedre! Miért baj, ha erősebb az izomzata? Nem kell segíteni a bevásárlásnál ;-) :)
Amugy allitolag a vizben is ugyan ugy izzadunk am....Egeszsegedre!!
NoHa 4493 napja
Biztos jól felfrissíthet egy ilyen reggeli lubickolás ... pláne ha még a szemednek is jó! ;) Egészség!