Sport

(verseny)

Edzés ideje

04:41:47

Távolság

42.2 km

Tempó

06:41 p/km (8.99 km/h)

Edzésleírás

Jól esett a futás, csak a hasam miatt aggódtam, hogy fogja befogadni a géleket vajon? Nameg az izóról már hallani sem akartam. Az első körben elég gyorsan kezdtem, nem éreztem a tempót, de ez aztán csak a végén derült ki. Nem tudtam mi az állás a profiknál, csak annyit, hogy az elsőknek vmikor már be kellett érniük, vagy ezidőtájt fognak. És valóban Marci vmikor akkor futhatott be, mert arra emlékszem, hogy mondták, hogy az édesanyjának adta a rózsát. Szóval szedtem a lábam és előzgettem a már jó ideje a futópályán lévőket, amikor megláttam Gyulát, akivel épp kocogott valaki, de amikor kiállt mellőle, akkor elkezdett sétálni. Elmentem mellette és szóltam, hogy jöjjön velem, nem sétálgatunk!!! De szegény nagyon elgyötörten sandított rám vissza. Aztán a fordító után szembe is buzdítottam, akkor kezdett épp futni és az utolsó köre második felére aztán magához is tért. Én jól voltam a hasamat leszámítva, ami eléggé húzódott kétoldalt és nagyon fel volt puffadva. Tudtam vele futni, de tartottam tőle, hogy rosszabb lesz. Az első körben aztán Balázs mellém jött és mondta, hogy lassítsak, mert ez így bazi gyors lesz és hát igaza volt, mert 30:20 lett, ami tényleg gyorabb, mint a tervezett 6:15-ös kezdés. A kör végén aztán szóltam Kristófnak, hogy találjunk ki valamit, meg konzultáljuk meg, hogy mit frissítsek. Segített megnyújtani a hasizmom és megnyugtatott, hogy csak a görnyedéstől van, meg mondta, hogy lassítsak és sétáljak nyugodtan a frissítőknél, annyi belefér. Amúgy tényleg hihetetlen, hogy ilyen beszűkült állapotban mennyit számítanak ezek a mondatok. Megnyugodtam és a hasam se húzódott már annyira, onnantól pedig tudatosan sétáltam, amíg ittam a frissítőknél. Egy fél Sport Fruitot le tudtam tuszkolni a 2. kör elején, aztán a 3. körben is, a 4. ben pedig már egy egész lecsúszott. Inni csak vizet ittam és kezdtem aggódni, hogy mi lesz így, ha nem viszek be elég ásványi anyagot, de az izó nem csúszott. Az első 3 kör egyébként szintén nagyon gyorsan elment, ahogy a negyedik is, viszont ott már kezdtem érezni, hogy valóban az utolsó félmaratonnal kezdődik az Ironman. Mentálisan teljesen rendben voltam, de a bal farizmom kezdett görcsközeli állapotba kerülni. Úgy döntöttem nem lehet tovább húzni, jöhet a gél meg a sótabletta. Utóbbiból rögtön kértem kettőt is, aztán így ment a többi körben is, mert továbbra is görcshatáron mozogtam. Futás közben pedig egyre csak azt hajtogattam magamban, hogy a sejtjeim megkapnak mindent, amire a jó működéshez szükségük van. A 6. körben aztán utolért Nagy Tomi, aki egy körrel járt előttem. Azt mondta ő is görcsölget, úgyhogy szívesen jön velem, jó neki is ez a tempó már nem akar kockáztatni. Beszélgettünk egy jó 3/4 kört, de nekem ki kellett állnom egy toi-toi túrára, így őt útjára engedtem. A 7.-ben aztán Kolos szegődött mellém, vele is jót beszélgettünk. Az ő váltójuk ugyanott járt ahol én, úgyhogy Gellért az utolsó körömet segítette végig. lehet, hogy amiatt, hogy az utolsó 3 körben volt társaságom, de végig élveztem a futást. Tény, hogy a 6.-tól már kicsit lassabban ment, de úgy érzem egyedül se fordultam volna be, sőt addig jól is esett, hogy nem beszélt hozzám senki. Nem hittem volna, de az utolsó volt a legnehezebb. persze akkor már tudtam, hogy meglesz, de eléggé totyogósba ment át. Gellért végig arról beszélt, hogy a végén majd gyorsítunk én meg elképzelni se tudtam, hogy hogyan. A hídról lefelé jövet ő már inkább gyorsan sétált, mint kocogott, annyira lassú voltam, de a parkba érve éreztem, hogy megtáltosodom. És ami onnan jött, az tényleg hihetetlen és ez az, amiért megéri ezt végigcsinálni, mert ezt mindnekinek meg kell tapasztalnia egyszer. Ahogy kiértünk a  parkból ugyanis elmúlt minden húzódás, fájdalom, görcs. Minden. Egyre csak gyorsultam és úgy éreztem magam, mint aki egész nap pihent, de legalábbis biztos, hogy nem csinált semmit az elmúlt 13 órában. Végig vigyorogtam az utolsó 1,25 km-t a célig. Az emberek biztos látták, hogy milyen jó kedvem van, mert iszonyú sokan szurkoltam, bíztattak, gratuláltak. Érdekes, hogy nem is a célegyenes maradt meg, inkább a központ másik fele, a frissítőállomásos rész. A célegyenesben megkaptam aztán én is a rózsát és átszakítottam a célszalagot. Nincs sok emlékem arról, hogy mit éreztem abban a pillanatban, mert azt hiszem fel sem fogtam. Bár korábban azt gondoltam biztosan bömbölni fogok, itt sem ez történt, ez is csak olyan természetes volt, mint az egész nap. Sikerült, amit elterveztem, ésszel, okosan, pontosan felépítve, mosolyogva végigmenni és élvezni az egészet. És végigfutottam az első maratonom! Megkaptam az érmet, a pólót és jött Balázs, átölelt, megcsókolt és akkor kezdtem el csak igazán érezni, hogy alig állok a lábamon. Az a pár könycsepp is csak ekkor jött ki belőlem, de tényleg csak pár és az is inkább a megkönnyebbüléstől. Vége. Furcsa érzés. Próbáltam kiélvezni az utolsó kör minden pillanatát, de olyan gyorsan elment az egész nap. Legyúrattam magam, aztán összeszedtem a cuccom és hazamentünk. Mindenki azt mondta csak, hogy előtte való éjszaka nem fogok tudni aludni, hát nekem most rosszabbul ment. Talán másfél órát aludtam 12-fél2-ig, utána csak forgolódtam. 5-kor végül inkább felkeltem és olvasgattam a polys füzetet, elmélkedtem a történteken. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Az úszsának és a futásnak nagyon örültem és az összidőmnek is ami 13:24:12 lett. De a bringa valahogy nem siekrült jól és azon morfondíroztam miért nem. Nem tudom, talán csak sokkal több km-t kell gyűjtenem. Kicsit az is zavart, hogy csak 8. lettem a  korosztályomban. És mindeközben azt hiszem fel sem fogtam, hogy ironman lettem. Hiszen végig arra készítettem magam, hogy ez csak egy hasonló verseny, mint a többi, csak egy kicsit hosszabb. Nem is km-ben számoltam a futást, csak annyit mondtam 8 kör. Ez bejött, csak most át kell értékelnem és tisztázni, hogy ez mégiscsak egy Ironman volt. Ez másnap az eredményhírdetésen kezdett leesni. Az összefoglaló videókat nézve azért szorongatta a torkomat a sírás. A legnagyobb meglepetés pedig akkor ért, mikor megláttam a diplomán a befutó képem. Én totál boldogságnak éltem meg az egészet, de azon a képen minden rajta van. Az öröm, a fájdalom és a sírás határa. Furcsa volt látni. Rengetegen gratuláltak és kérdezgették: na jövőre is lesz ironman? Akkor még azt mondtam, hogy nem tudom, nem biztos, majd decemberben eldöntöm. Olyan jó volt ez, a következő biztos sokkal rosszabb élmény lenne. Most szerda este van. A héten minden nap képzésen vagyok estig és tegnap hazafelé jövet már azon gondolkoztam, milyen kár, hogy nem volt időm elmenni futni vagy bicózni. Most úgy gondolom igen, jövőre is lesz ironman. Már nem tudnám a partról nézni a rajtot. És nem baj, ha sokkal jobban fog fájni, mint az idei, vagy rosszabb lesz, vagy csak más, mert ez ettől szép. Én már nem a nézőkhöz tartozom. És még mindig ízlelgetem, de azt hiszem lassan leesik, hogy megcsináltam. Ott nem sírtam, most viszont már egyre nehezebb megnézni a videókat, vagy elolvasni a többiek beszámolóját könnyek nélkül. Szóval ha minden jól megy, akkor jövőre veletek ugyanitt!!!

Gratulálok minden teljesítőnek, főleg a polythlonosoknak és külön gratula Juditnak és Dorinának, közösen egy csapat arannyal gazdagodtunk!

 Amiről pedig nem szabad megfeledkezni, hogy hálás köszönet mindazoknak, akik végigkísértek ezen az úton. Legfőképp Balázsnak és a szüleimnek, akik a nagy napon is mellettem voltak. Józsinak és a polythlon core-nak a sok tanácsért és bíztatásért, és mindazoknak, akik csak egy szóval is, de hozzájárultak ahhoz, hogy átszakíthassam azt a bizonyos nagyatádi célszalagot.

4 hozzászólás

Mike255 3620 napja

Szép volt Noja! Gratulálok!

tormanoja 3622 napja

Köszi lányok!

kincsoo 3623 napja

HAtalmas Grtatula !! Hős vagy!!

abluxirum 3623 napja

Nagy nagy gratuláció Noja :)! Szép volt!