lroland futás

2018.05.27 Vasárnap, 00:00:00

Sport


(edzés)

Edzés ideje

01:45:00

Távolság

20.1 km

Tempó

05:13 p/km (11.49 km/h)

Edzésleírás

Sokáig dilemmáztam, Söjtörön vagy Egerszegen fussam a mai edzést, végül salamoni megoldásként útközben hazafelé megálltam Bocföldén, és innen indultam egy 20 km-es edzésre. Csatártól az volt a terv, hogy megtalálom valahogy a Nemeshetés felé vezető utat. Elvileg turistaút vezet arra, de vagy kerítés állta az utamat, vagy méteres gaz, úgyhogy vissza kellett fordulnom és egy alternatív útvonalat keresni. Így vergődtem el Botfa közelébe, ahol ráértem a Botfa és Nemeshetés közötti földútra. Na, ez már járható is lesz és ismerős is, gondoltam, de mint kiderült kicsit könnyelműen. Járhatónak ugyan járható volt, de elég durva emelkedőkön keresztül, nem estek valami jól, és a nap is tűzött rám kíméletlenül. Aztán néhány kanyar után elbizonytalanodtam, hogy jófelé megyek-e. Közel tíz éve, hogy utoljára jártam erre, nagyon sokat változott azóta a táj. Egyre ismeretlenebb környéken jártam, és már szinte biztosra vettem, hogy eltévedtem. Nem nagy gond, gondoltam magamban, majd kelebólálok kicsit itt a szántóföldeken, aztán féltávnál visszafordulok. Amiatt aggódtam csak, hogy semmi italom nem lesz az egész útra, mert az volt a tervem, majd Nemeshetésen keresek egy kutat. Aztán teljesen váratlan fordulatként egyszercsak 50 m-rel előttem feltűnt a Hetés határában álló fehér kereszt, amit már megismertem. De volt még egy csavar: bármennyire időszerű lett volna már, inni nem tudtam, nem találtam kutat a falu közepén. Helyette irány tovább egy újabb emelkedőn keresztül Búcsúszentlászló felé. Egészen közel voltam már a faluhoz (már tisztán látszott a szentlászlói templom a dombtetőről), amikor visszafordultam. A pulzusom, bár nem volt alacsony, de elég stabilnak tűnt a meleg, a terep és a sok szint ellenére. Aztán visszafelé, 12-13 km után azért kezdett elszállni, nyilván erre már kiütközött a vízhiány, bár érdekes módon egész jó volt a közérzetem, annyira nem szenvedtem a szomjúságtól, mint illett volna ennyi futás után. Hazafelé aztán Csatárnál, 18 km-nél tudtam inni, így az utolsó 2 km-t már felfrissülve teljesítettem. A hetem 96 km-es lett, a hét első fele nehezen ment, de aztán csütörtök óta nagyon jó erőben és futókedvben érzem magam.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:45:00 20.1 05:13 11.49 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

0 hozzászólás

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!