Ami a részleteket illeti, Kuttor Csaba úszásban és kerékpározásban hiába ért el nemzetközi szintű eredményeket, gyengébb futásával az Eb-n is csak a 32. helyig jutott. A korábbi U23-as Eb-n ezüstérmet nyert Koch Renáta pedig a szárazföldi számokban mutatott kiváló teljesítmények mellett gyenge úszásának „köszönhetően" a sereghajtók között végzett.

A gyengébb szereplésben azonban - amint azt Márkus Gábor szakágvezető és Lehmann Tibor szövetségi kapitány tárgyilagosan elismerte - az objektív körülmények, például Walkó Andrea sajnálatos lábujjtörése mellett, szakmai hiányosságoknak is részük volt. A versenyzést a sikeres kvalifikáció reményében már márciusban kezdték a megszokott májusi időpont helyett, és ehhez a versenyzők nem tudtak megfelelően alkalmazkodni. A válogatás elvein is változtatni kívánnak: akadnak ugyanis, akik hazai versenyeken, hazai ellenfelekkel szemben lényegesen jobb eredményre képesek, ám a komolyabb terhelésű nemzetközi versenyeken ettől messze elmaradnak.

A jövőt illetően szeretnék az egykori reményteljes atlétát, Koch Renátát rávenni arra, hogy hosszabb időre, akár egy évre is mondjon le az eredményességről, s tanuljon meg igazán úszni, hiszen akkor a világ legjobbjai sorába emelkedhetne.

A világméretű kvalifikációs versenyfutás még ebben az évben is folytatódik, és csak jövő június 15-én zárul. A szakvezetők három magyar - Kuttor Csaba, Szabó Zita és Walkó Andrea - indulásában bíznak, de ők is csak az 55-ös mezőny második felében való szerény helyezésre számítanak. Egy magyar triatlonista azonban már „páholyban van" , a néhány éve külföldre igazolt Ágoston Szabolcs csaknem bebiztosította részvételét - osztrák színekben.

Forrás: http://www.mob.hu/; http://www.nemzetisport.hu