Női 10 000m
10000 méteren a címvédő etióp Tirunesh Dibaba volt a legfőbb esélyes, aki azonban a verseny felénél belekeveredett egy esésebe és jó 20-30 méteres hátrányba került az egész mezőnnyel szemben. Dibaba gyorsan felkelt és a mezőny után eredt, befogta, majd elhagyta versenytársait és végül tisztán nyert a török Elvan Abeylegesse előtt.

Női 400m
Petráhn Barbara
a 400 m előfutamában állt rajthoz, és idei legjobb eredményét elérve, futámában a harmadik helyen 51.86-os idővel ért a célba, ezzel pedig sikerült bejutnia a táv elődöntőjébe, azaz a legjobb 24 közé. Ez az eredmény egyben olimpiai B-szintet is jelent a számára. A magyar lány eredményénél 18-an futottak gyorsabban az előfutamban.

Petráhn Barbara az Eurosport csatornáján keresztül kérte a hazai szurkolók segjtségét, ugyanis az összes magyar stopper felmondta a szolgálatot Osakában, így Barbarának senki nem tudta lemérni a 200-as és 300-as részidejét, ami pedig nagyon fontos lenne számára az elődöntőre való felkészülésben.

Férfi 100m
8 ország 8 versenyzője vívta a férfiak 100 méteres döntöjét, közöttük egyetlen európaiként a szolvén Osovnikar. A finálé a várakozásoknak megfelelően a jamaicai Asafa Powell és az amerikai Tyson Gay párharcát hozta. Bár kb. 40 méterig Powell vezetett, Gay fokozatosan felfutott rá és végül 9.85-tel simán nyert, pályafutása első világbajnoki címét szerezte meg.



Powellt végül befogta saját másodunokatestvére, a bahreini szinekben futó Derrick Atkins is, így a jamaicainak meg kellett elégednie a bronzéremmel. Powell verseny utáni nyilatkozata szerint a rajtgépből kilépve kicsit megbotlott ettől nagyon megijedt, begörcsölt, és ez okozta a „vesztét".

„Kétségtelenül ez életem legboldogabb pillanata - nyilatkozta a finálé után a győztes Tyson Gay. - Az anyám azt mondta, hogy ez eleve elrendeltetett. Nyilván azért nem nyertem meg az érmet 2005-ben, mert meg kellett érnem rá."

Férfi marathon
A vb első versenyszámaként, szombaton reggel hétkor rajtolt a férfiak maratoni futása. A versenyzőknek a korai időpont ellenére is kijutott a már korán reggel erősen tűző napsugarakból. A kétszeres címvédő, az utolsó pillanatban visszalépett marokkói Zsauad Garib távollétében tulajdonképpen kettős kenyai siker született.

A 24 éves Luke Kibet, aki idén megnyerte a Bécsi Marathont (2:10:07), az utolsó tíz km-en lépett el a többiektől; a stadionba már egyedül futott be, és 2:15:59-ös idővel nyerte meg a vb első aranyérmét. Második helyen a jelenleg már katari színekben futó Mubarak Haszan Sami (születtet: Richard Yatich) ért célba, míg a bonzérem a svájci Viktor Röthlinnek jutott.

Magyarok a dobószámokban
Pars Krisztián
a kalapácsvetés "A" selejtező csoportjában már az első dobásával túldobta a 77m-es selejtező szintet,és ezzel magabiztosan bejutott a 12 fős fináléba. Diszkoszvetésben Kővágó Zoltán másodikra túldobta a 64.50 méteres selejtező szintet. A magyar dobó kezéből 65.71m-re repült a diszkosz. A csoportból csupán ketten tudták ezt az eredményt felülmúlni, az észt Kanter (67.45) és a holland Smith (66.60). A másik csoportban Máté Gábor sem okozott csalódást. A magyar fiú elsőre 65.13 métert dobót és már mehetett is pihenni. Őt is ketten dobták túl a selejtezőben, a litván Alekna (66.54) és a német Harting (66.26).

Eredmények:

Nők:
10000m: 1. Tirunesh Dibaba (Etiópia) 31:55.41, 2.Elvan Abeylegesse (Törökország) 31:59.40, 3. Kara Goucher (Egyesült Államok)
400m, elejtezők, 3 futam: 1.Veshkurova (orosz) 51.67, 2.Williams (jamaikai) 51.72, 3.Petráhn Barbara 51.86.

Férfiak:
100m döntő: 1. Tyson Gay (USA) 9.85, 2. Derrick Atkins (Bahrein) 9.91, 3. Asafa Powell (Jamaica) 9.96
Maraton: 1. Luke Kibet (Kenya) 2:15:59, 2. Mubarak Haszan Sami (Katar) 2:17:18,
3. Viktor Röthlin (Svájc) 2:17:25

Forrás: http://www.mob.hu/; http://osaka2007.iaaf.org/