A három körös, 2250 méteres úszás végén Csőke Balázs, a TVK-Mali TK sportolója vezette ki a bolyt a vízből, de szorosan ott volt mögötte két klubtársa, Benőcs és az élete első középtávú futamán induló, az U23-as korcsoportba tartozó Gályász Dániel is.

Benőcs Zoltán a 80 kerékpáros kilométer során nem akarta a véletlenre bízni a dolgot, így iszonyatos tempót diktálva már az első 25 km megtétele után 3 perces előnyre tett szert a helyenként viharos oldalszélben Csőkével és újabb közel kettővel növelte fórját Gályásszal szemben. A második és harmadik körben a helyezések nem változtak, csak a különbségek nőttek tovább Benőcs javára.

A depózást megelőző kilométereken Major József ugyan befurakodott a végig bátran versenyző Gályász elé, de Benőcshöz képest már 13:30 perc volt a lemaradása. A 20 km-es futás 8. kilométerénél mintegy három perccel tovább nőtt a 23 éves tiszaújvárosi címvédő előnye Majorral szemben, aki a hátralevő időben ezt ledolgozta ugyan, de a bringa depóban a neve mellett szereplő különbséggel nem tudott mit kezdeni, így meg kellett elégednie az ezüsttel. A bronzérmet a végig egyenletesen jó teljesítményt nyújtó Csőke Balázs érdemelte ki.



Benőcs Zoltán, aki a végig erős szél ellenére 41,7 km/órás átlagot tekert, verseny utáni nyilatkozatában elmondta: "Keményen megdolgoztam ezért az aranyéremért, jó formában éreztem magam és bíztam a sikerben. Köszönöm a családomnak, a klubomnak, mindenkinek, aki hozzá segített ehhez az aranyéremhez!"

A hölgyek csatájában szintén a kerékpározás döntött az elsőségről. A bringázás első köre után a többszörös ironman országos bajnok dr. Harsányi Zsuzsanna szerzett magának annyi előnyt, mely bőven kitartott neki a futás végéig. A tavaly a duatlon világbajnok Csomor Erika mögött ezüstérmes Harsányi tehát középtávon is begyűjtötte a hőn áhított bajnoki címet.

Eredmények  - Középtávú OB:
Férfi abszolút: 1. Benőcs Zoltán (TVK-Mali TK) 3:47:23 óra, 2. Major József (SZESE) 4:00:50, 3. Csőke Balázs (TVK-Mali TK) 4:02:25.

Női abszolút: 1. dr. Harsányi Zsuzsanna (Vasemberek Klubja) 4:40:32, 2. Halász Annamária (Spuri SC) 4:48:04, 3. dr. Svéd Amelita (Budaörsi TK) 4:52:05.
(A további eredmények az MTSZ-honlapján érhetőek el.)

Forrás: http://www.zalaszam.hu/triatlon/; http://www.triathlon.hu/