Idei legjobb eredményét, 189 centimétert ugrott magasba Győrffy Dóra, aki sérült bokával versenyzett. Dóra csak akkor látta volna értelmét az EB szereplésnek, ha esélyes a jó helyezésre, de mivel nem ugrotta át a saját maga által kitűzött 195 cm-t, úgy döntött, távol marad az EB-ről.

Két EB szinttel már rendelkező futónk, Bene Barnabás és Takács Dávid szombaton megnyerték első számaikat, (1500 és 400 méter), majd vasárnap diadalmaskodtak második számaikban is (Bene - 3000, Takács - 800). Rajtuk kívül egyedül a rúdugró Molnár Krisztinának sikerült már korábban a kiküldetési szint teljesítése.

Valószínűleg a szintek elamaradása ellenére is legalább két atlétánk még megkapja az indulási lehetőséget Birminghamben. Az európai szövetség ugyanis öt indulónk tartózkodási költségét fedezi, s vannak olyanok, akik jó helyen állnak az idei kontinensrangsorban.

Vári Edit például tizenötödik, így joggal reménykedhet abban, hogy ott lesz a brit városban. Edit egyébként hétvégén két bajnoki címet gyűjtött be, hiszen 60 méter síkon és gáton is győzni tudott.

Férfi 60 méteres gátfutásban Kiss Dániel idei legjobbjával (7.80) lett első, ő abban bízik, hogy a hét végi athéni viadalon önmagának is bebizonyítja, nem volt alaptalan az idei célja, a 6.70 másodperc. 

Az OB teljes eredménylistáját a MASZ oldalán olvashatjátok:
http://www.masz.hu/web/guest/news/articleview?mi_layout_id=1.1

Forrás: http://www.nemzetisport.hu/; www.sportforum.hu; www.masz.hu