Elit atléták is élvezik a taktikai futóversenyeket
Mo Farah, a szomáliai születésű brit középtávfutó bejelentette, hogy a birminghami Norwich Union Grand Prix-n február 17-én rajthoz áll majd a manapság már nagyon ritkán látható “aki lemarad, kimarad” típusú egy mérföldes taktikai futószámban.
Mo Farah az elmúlt hónapokban fantasztikus formában versenyzett: a Legnanóban rendezett mezeifutó Európa-bajnokságon aranyérmet, az atlétikai Eb-n Götebrogban 5000 méteren pedig ezüstérmet szerzett. Farah bejelentése szerint saját téli versenyszezonját szeretné szinesíteni azzal, hogy rajthoz áll ezen az érdekesnek ígérkező versenyen.
Ebben a versenyszámban a táv pontosan egy mérföld, azaz fedett pályán kicsit több, mint 8 kör. Ennyit kell megtennie a rajthoz álló 12 futónak. A verseny során a 2.-7. körökben mindig kiesik a célvonalon utolsónak átfutó versenyző, így a célba csupán hatan érnek majd be.
”Az elmúlt hónapokban kipróbáltam magam több távon, pályán, utcán és mezei futóversenyeken egyaránt, és ezek a változatos versenyek csak tovább javították a futóteljesítményemet. Ez a különleges lehetőség a Norwich Union Grand Prix-n felkeltette a kiváncsiságomat, mivel ilyen versenyt még sosem futottam.” – nyilatkozta Farah.- “Számomra teljesen újszerű taktikával kell majd versenyeznem, nehogy kiessek a táv vége előtt. Biztos vagyok benne, hogy ez a versenyszám igazi csemege lesz a nézők számára Birminghamben.”
Forrás: http://www.european-athletics.org; http://uk.sports.yahoo.com
Hasonló cikkek