Az idei, immár nyolcadik alakalommal megrendezett Soochow Nemzetközi 24-órás Ultramaratonon most minden versenyző saját teljesítményével járulhatott hozzá egy jótékonysági gyűjtéshez: a szponzorok ugyanis a verseny közben teljesített körök száma alapján fizetik be adományukat, melyet a rendezők egy szerencsétlenül járt ultrafutó, Chiu Shu-jung megsegítésére fordítanak majd. A világ különböző tájairól érkezett 28 versenyző - köztük a magyar Bérces Edit - szombat reggel vágott neki a 24 órás futásnak a Soochow egyetem futópályáján.

A tajvani Chiu Shu-jung szervezetét idén augusztusban a 1150 kilométeres, 18 napos franciaországi Trans Gaule verseny teljesítése után támadta meg egy bakteriális fertőzés. A fertőzés a futónő bal lábán kifakadt hólyagokból indult el, és előbb a bal, majd a jobb lábát fertőzte el. A 18 napos verseny 16. napján az orvosok a kifakadt hólyagok miatt a verseny feladását javasolták a tajvani versenyzőnek, ő azonban végigfutotta a versenyt, és 125 óra, 7 perc, 24 mp-es eredménnyel végül 44 futóból a 17. helyen ért célba. A célból aztán mentőhelikorpterrel vitték kórházba, de már nem lehetett elkerülni az amputációkat: még aznap a bal lábát, majd két nappal később a jobb lábát is amputálni kellett. Chiu Shu-jung 51 éves és két gyermek édesanyja.

Forrás: http://www.telesport.hu/; http://planetultramarathon.wordpress.com;
Képek: http://en.wikinews.org; http://www.zalaszam.hu/; http://commons.wikimedia.org