Az Amerikai Úszószövetség legutóbbi ülésén elfogadott határozata szerint azt javasolja a FINA-nak, hogy az alábbi korlátozásokat vezessék be az úszómezekre vonatkozóan:

- a mez szára nem takarhatja sem a térdet, sem a vállat, sem a nyakat
- egy versenyen egy versenyző csak egy mezt hordhat
- a FINA által elfogadott mezeknek legalább 12 hónappal az olimpia előtt elérhetőnek kell lennie az úszók számára.

Az amerikai szakemberek nem csak a jelenleg piacon lévő csodaruhák ellen emeltek szót. Attól tartanak, hogy további fejlesztések eredményeként olyan, ma még futurisztikusnak hangzó szuperruhákat készíthetnek a gyártók, melyek érzékelni, értelmezni, sőt manipulálni tudják a versenyző szervezetéből az agyába érkező információkat, így például képesek lehetnek kiiktatni a fájdalomérzetet. Az amerikai szakértők szerint ez a technológia már létezik, igaz, a sportban ma még nem használják. Az űrkutatásban, a hadseregben és az orvostudományban viszont igen, így csak idő és pénz kérdése, hogy mikor találnak rá erre a technológiára a sportszergyártók is.

Az amerikai szövetség szerint a FINA jelenlegi szabályrendszere nem képes megakadályozni az ilyen szuperruhák használatát. A jelenlegi szabályok szerint semmilyen „eszköz" (device) nem használható a teljesítmény fokozására. Az amerikai szövetség azt javasolja, hogy a szabály e részét írják át a következők szerint: „semmilyen eszköz vagy úszómez nem használható a teljesítmény fokozására". Emellett az USA azt szeretné, ha a jövőben egy független ügynökség vizsgálná meg az úszómezek megfelelőségét.

A FINA 2009 első két hónapjában megbeszélés sorozatokat tart majd az edzőkkel és a sportszergyártókkal, hogy megoldást találjanak a csodaruhák problémájára.

Forrás: http://www.swimnews.com/