A francia körverseny jövő évi útvonalában összesen tíz sík szakasz, hét hegyi szakasz, két egyénenkénti időfutam és egy csapat időfutam szerepel. A verseny Monacóból rajtol (egyénenkénti időfutammal), majd Franciaország délnyugati partjain halad az útvonal a spanyol határ felé, nagyrészt sík terepen. A 4. napon rendezik a csapat időfutamot, Montpellier városa környékén. Ezután a peloton tovább halad Spanyolország felé, a 6. etap befutója és a 7. nap rajtja Barcelonában lesz.


A második hét Andorrában egy hegyi befutóval indul, majd a rákövetkező két nap is a Pireneusokban telik, útközben a versenyzők megmásszák a legendás Col du Tourmalet emelkedőt is. Az első pihenőnapon, július 13.-án, a mezőny elutazik Limogesba. Néhány könnyebb szakasz jön, majd egy hegyi befutó Svájcban július 19-én. Az utolsó hét előtt újabb pihenőnap következik.

A következő két nap a két királyetapnak is tekinthető, sok hosszú és meredek emelkedővel. Július 23.-án lesz a második egyenkénti időfutam, ez 40 km lesz Annecy környékén. Az utolsó előtti szakaszon a Tour ismét ellátogat a legendás Mount Ventoux hegyre. Ez újdonságnak számit, hiszen a verseny történetében még sosem tettek hegyi szakaszt a befutó előtti napra. Végül a Tour-t a hagyományos párizsi befutó zárja a Champ's Elysee-n.



A 2009-es Tour-on összesen 3,2 millió eurót osztanak majd szét a győztes csapatok és versenyzők között. Az egyéni összetett verseny győztese 450.000 eurót vihet majd haza.

A 2009-es Tour de France szakaszainak listája:
* Július 4, 1. etap : Monaco egyenkénti időfutam, 15km
* Július 5, 2. etap: Monaco - Brignolles
* Július 6, 3. etap: Marseille - La Grande Motte
* Július 7, 4. etap: Montpellier - Montpellier, csapat időfutam 38km
* Július 8, 5. etap: Cap d'Agde - Perpignan
* Július 9, 6. etap: Gerona - Barcelona, 167km
* Július 10, 7. etap: Barcelona - Andorra-Arcalis, 224km (hegyi befutó)
* Július 11, 8. etap: Andorra-la-Vella - St-Girons
* Július 12, 9. etap: St-Gaudens - Tarbes
* Július 13, : Pihenőnap
* Július 14, 10. etap: Limoges - Issoudun, 192km
* Július 15, 11. etap: Vatan - St-Fargeaud, 200km
* Július 16, 12. etap: Tonnerre - Vittel, 200km
* Július 17, 13. etap: Vittel - Colmar
* Július 18, 14. etap: Colmar - Besançon
* Július 19, 15. etap: Pontarlier - Verbier (hegyi befutó Svájcban
* Július 20, : Pihenőnap
* Július 21, 16. etap: Martigny - Bourg-St-Maurice (hegyi befutó)
* Július 22, 17. etap: Bourg-St-Maurice - Le Grand Bornand (5 heggyel)
* Július 23, 18. etap: Annecy, egyenkénti időfutam 40km
* Július 24, 19. etap: Bourgoin - Jallieu-Aubenas
* Július 25, 20. etap: Montélimar - Le Mont Ventoux
* Július 26, 21. etap: Montereau - Paris/Champs-Elysées

Forrás és képek: http://velo.irq.hu; http://www.letour.fr