Edzésleírás
UB 2012 - Szigetelőszaladok
Siófok - BKenese
http://connect.garmin.com/activity/194698015
ezen a szakaszon elvileg 5.30-cal szerettem volna menni, de úgy voltam vele, mehet az 5-ös is.
Az esti megbeszélésnek köszönhetően, jól megetettük a szúnyogokat, amelyek közül az egyik az achillesemet is megtalálta. Nem tudom, hogy ezért, de éreztem, hogy nem tökéletes, ezért is maradtam az 5-ös tempónál. A "szurkolókkal" úgy beszéltem meg 6:20-ra érek oda, de inkább negyedre jöjjenek ki. (Igaz elfelejtettem mondani, hova is érek oda addigra).
Ez egy emlékezetes táv marad!
3 kili után dugás, de frissítés nuku! ezt követően 7 kili futás, víz nélkül. Ezért kicsit visszább is vettem. ekkor a mögöttem levő futó elém került. Próbáltam vele futni, hol csak egy kicsit, de volt olyan, hogy kicsit jobban lemaradtam. Aztán valahogy erőre kaptam, ekkor leelőztem a srácot. Ekkor én voltam a nyúl, rámtapadt, bár a frissítéshez úgy érkeztem meg, hogy mire befejeztem, addigra oda is ért.
Ezt követően relatív unalmasan elfutottam Akarattyáig. Itt éreztem, hogy vagy lassulok, vagy hatalmas szerencséjük lesz a rokonoknak. Tudtam, hogy a táv 20,5 km így 17 után már vitt előre a lendület, majd után felkapcsoltam egy magasabb sebesség fokozatra. (Hogyan motiváltam magam:: Who Am I? Illetve szerelem futást rendeztem: mivel szeretem a futás, így futottam ezért, és futottam Ő érte is. :)
Keneséhez érve látom, hogy rokonok sehol, hát nem fogok rájuk várni. Aztán két kanyar és látom, hogy ott a padnál vannak egy páran. Próbálták felvenni a tempót, de 4 perc körülit egy kezdő ritkábban bír. :) Innen már lejtett a pálya és vitt a szívem előre. Majd óra 20x is csipogott tudtam, hogy fél kili van hátra akkor mindent bele, ami a csővön kifér. Egy jobb kanyar, majd egy bal kanyar, sehol egy ember. Hogyan fognak leváltani? ... De várjunk csak itt nincs is váltópont. Hova rakták? Mentem tovább hátha csak egy két kanyarral hátrébb tették. De nem. Így egyidő után visszább kellett vennem a tempóból - mert ebből max 12 percet bírok. :P. MEgijedtem, hogy kimaradt itt is egy frissítőpont.
Az egyik futó már kérdezte tőlem, hol a pont, mondtam neki hogy mínusz 500méterre. Nagyon dühös lettem. Aztán majdnem 2 kilivel később elkezdtem embereket látni. Ekkor Bálint integetett. Így megint megindultam. Káromkodva beértem, majd átnyújtottam a chipet. Hogy mennyire kivoltam, később kérdeztem meg, hogy ki is váltott le. ekkor tértem magamhoz.
Nagyon tetszett maga a futás, gyakorolhattam a tempót, de a frissítéssel most nem igazán álltak hadilábon.
Köszönöm, hogy egészséges vagyok.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:47:51 | 22.18 | 04:52 | 12.34 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Igen, voltak problémák a váltó/frissító pontokon. Frissítés nélkül én nem bírtam volna, ez igazán kemény menet lehetett. Milyen csodás is a futás, van hogy a szeretet, van hogy a düh hajt... Szépet mentél! Gratula!
Nagy gratula, egyre jobb és jobb vagy !!!
Te jó ég! Mi van veled? Hová rohantál ennyire? Szegény rokonokat kicsinálod! :-P
Nagyon kemény vagy!
Ilyen ez a szerelem, megy tőle az ember, mint az őrült! Gratula Zozó!
Szép volt, Zozó! Baromi jól mentél, kár, hogy nem találkoztnk.
Kemény voltál és kitartottál. Gratulálok! :-)
Gratulálok, nagyon jól és hősiesen helyt álltál! Szép volt! :)
Gratulalok! Jo volt Veled dumalni az ejjel, Te aztan egy karakter vagy!!
Julcs 4478 napja
Gratuláció!! :)