Edzésleírás
VI. PDF - Evolta Húsvéti Dunaparti Félmaraton
A terv az volt, hogy két órán belül kényelmesen beérjek a célba, hiszen Ne Feledjük el, jövő héten komolyabb célok elé nézek.
Gyuri tanácsát megfogadtam, indulj hátulról, akkor nem fogsz az eredményre hajtani. Így is történt, rövid pólóban és feles nadrágban startoltam el, mint egy csiga. :)
Nagyon hamar felosztásra kerültek az erőviszonyok. Volt eleje, volt a mag, és volt a hátsórész, ahol a testem is elhelyezkedett. Az első 5 kilis szakaszon, nem nagyon engedtem a pulzusomnak, hogy a 15x-el kezdödjön, utána már igen. A pálya úgy nézett ki, hogy a főút mellett futottunk "szinte" ~10,5-et oda, majd ugyanazon az útvonalon vissza.
Az első két embert az első frissítő pontnál előztem le, már ekkor is újra barátságot kötöttem a széllel, mert "velem" volt. Nem éreztem erősnek, de azért néha a Dunába kívánt. :)
7-8 kili körül jött az élboly. Az elsőt nem ismerem, utána Szabi, Gyula, Krisz és szélárnyékában Pierre.
Amikor nyugati irányba futottunk, akkor már éreztem, hogy nem lacafacázik a szél, hál égnek erre nem sokat mentünk. Fordító, 1. és utolsó frissítés. (jó hogy van banán, de nincs meghámozva). Így maradt egy szem nápolyi, és a víz.
Futás vissza. Egy 500 méterig jó volt, de utána ismét szembeszél. Azt hogyan, ugyanazon a szakaszon, hogy fújhat most a másik irányból??? Ki a Duna mellé, ahol pedig brutális szél várt rám. Próbáltam szélárnyékban maradni, de hamar jelzett az órám, hogy ez így kevés lesz. (beállítottam 5 után egy minimálisra). Kénytelen voltam kimászni, más kérdés, nem volt nehéz, bár árnyékban, mégis fújt rám a szél. Kibújva, azért erősebb volt.
Ez volt egészen a Lágymányosi hídig. Volt olyan, amikor ketőtt léptem és nem jutottam távolabb 0,5 méternél. (ezt követően értem el a max pulzust).
A végén amikor, már láttam, hogy saját elvárásomnak megfelelek, próbáltam visszavenni, de nem ment! Hogy-hogy?
Összegezve, remek verseny, remek a pálya, szervezés jó, csak a természet. :) Köszönöm a mai edzést!
tavaly Keszthelyen próbálkoztam edző félmarcsi futással, ott 14-15 kiliig bírtam a pulzust nézni, utána kezdtem ráfeküdni a tempóra: az 2:05-s lett, és a végére azért elfáradtam. most kevésbé, igazság szerint nem szabadott volna, de a természet, edzésben tart!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:29:28 | 5 | 05:54 | 10.18 | 0 | 0 | 0 | 145 | |
00:27:40 | 5 | 05:32 | 10.84 | 0 | 0 | 0 | 155 | |
00:05:34 | 1 | 05:34 | 10.78 | 0 | 0 | 0 | 153 | |
00:28:27 | 5 | 05:41 | 10.54 | 0 | 0 | 0 | 156 | |
00:26:13 | 5 | 05:15 | 11.44 | 0 | 0 | 0 | 158 |
Szép volt Zozo! Nem lehet könnyű Neked szélben... :O :) Drukkolok a jövő héten!!
Kemeny vagy Zozo Hajra
na bravó! lássuk mi lesz máriahilferen :-)
Remélem sikerül a tervezett időt futni jövőhéten! Egs!
Sikerült végigvinni a tervet. Egs!
Okosan csinaltad! Ne feledd ez csak atmozgato edzes volt!! Innentol pihenes!
Szép volt! Bécsben már a természet sem fog szórakozni veled, és simán teljesíted a célt.
Nagyszerű verseny-edzés volt. A jó forma már megvan, a tét nem kicsi, hajrá és mindent bele Bécsben! :)
Erről a versenyről még nem is hallottam. Hiába Zozó, neked már nehezen megy a lassú futás. Gratulálok! Szuper leszel Bécsben.
Julcs 4562 napja
Szeles volt a pálya, de ügyesen megbirkóztál vele, szép futás volt, gratulálok!