Edzésleírás
-11 fokban indultunk neki Norbival a Nagykovácsi körüli hosszabb etapnak(ő nem futhatja a rövidebbet, megtíltottam neki:)). Az elején nagyon megviselt, hogy az aszfaltos szakaszon a szöges cipő ellenére nagyon nehezen lehetett futni a hóban. A terepre érve már jobb volt a helyzet, ott számítottam a melós futásra. Gyönyörű téli erdőben haladtunk, szikrázó porhóban. Csodaszép látvány tárult elénk a tisztásokon és főleg a Nagy-Szénáson(el is időztünk, nem csak a látvány miatt, a pihi is jól jött) és a Nagy-Kopasz felé haladva felfelé. Csak megállva mertem frissíteni, nagyon kellett figyelni a terepre, sőt még a figyelem sem volt elég. Egyébként is kellett a pihenő. 22 körül sajnos bekövetkezett, amitől tartottam, egy a hó alatti kövön aláfordult a bokám, itt már a tapasz sem tudta tartani, vagy nem teljesen, meg én sem. Kis szünet, aztán botorkálás következett. A lassabb tempó miatt fáztunk is egy kicsit. Eléggé szétestem az dolog miatt, úgyhogy hasaltam is egyet később, behavazva Norbi kölcsön kesztyűjét. Volt egy kis elkavarás, mert egyes helyeken én mentem elöl, aztán kis kutyás kaland után a szurdokban már jobban éreztem magam, már tudtam, hogy végigbírja a lábam. Szép futás volt, méltó befejezése a hétnek, remélem a következő lazább héten rendbe tudom hozni a csülkömet. A kávé is jól esett utána, sőt a sízésből maradt kecskesajt is:)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
03:14:24 | 31.25 | 06:13 | 9.65 | 700 | 0 | 162 | 142 |
takipaolo 4620 napja
Jó kis karika volt ez is ... sőt!!! Egs.