Edzésleírás
Erdőbénye Drótszamár Fesztivál.
Abszolút 1. 1óra 21 perc 30km
Végre tudok sokat pihenni és sokat edzeni a nyári szünetnek hála.Reggel fél 8 kor indulás hamar odaérünk , köszönés , rajtszám felvétel szokásos dolgok öltözés majd Attival go melegíteni.Tekertem kb kettőt és elszakad a balos cipőmben a damil vagy micsoda . Attila gyors és szakszerű javítását külön köszönöm :) Melegítés közben is lehetett érezni , hogy nagyon meleg van/lesz .Rajt-lassú rajt a brónok völgye "bejáratáig" onnantól mehet ami a csövön kifér .Végig tudtam menni az elejével aminek nagyon örült a fejem.2 ember el is lépett de hamar megfogtam őket az első mászás vége előtt. Innentől 4 en haladtunk egészen az első frissítőig ahol a két közép távos jobbra a másik rövid távos és én balra . Váltott vezetéssel mentünk végig össze dolgoztunk mind addig amíg nem jöttek a lefelék mivel "társamnak" nemrég volt térdsérülése lefelé nem merte/tudta annyira engedi .Itt mondta is ne várjak rá nyomjam keményen . Egyenletes tempóra beálltam és mentem . A vége felé egy odafigyelős lefelében elhúzott mellettem a bvsc versenyzője,néztem az órát már csak pár kili volt tudtam ha itt elmegy akkor nekem lőttek , elkezdtem üldözni és nagy szerencsémre a következő kanyarban leesett a lánca. Amíg felrakta sikerült megelőznöm és egy kis előnyt kovácsolni .Amikor kiértünk az aszfaltra már csak 3-4km volt hátra és elég közel volt hozzám az üldözőm. Innentől ráfeküdtem a kormányra és amit bírtam azt nyomtam , egyre csak távolodott a végére közel 1 perc előnnyel gurultam át a célvonalon. Kicsi lelkecskémnek nem tett jót , hogy be se mondták a nevem csak elég nagy fázis késéssel és tőlem kérdezték , hogy "te vagy az első ?" .Úgy érzem mindent kiadtam amit tudtam max a lefelékben bírtam volna többet. Vinibike nagyot aratott :
Közép távon : Zoltán Bélteczki korosztály 1. Attila Tóth korosztály 2. Sárosi Endre korosztály 1.
Rövid távon: U19-ben a Vinibike elfoglalta a dobogót :) Steványik Bebe 3.Benedek Székely 2. Botond Kanyári 1.
Gratulálok mindenkinek nagy élmény volt veletek lenni :)
Hajrá ViniBike!Sajnos történ egy tragikus baleset :( Flaskó Szabolcs életét vesztette. Családjának őszinte részvétem :(
https://connect.garmin.com/modern/activity/1228310932
20/20
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:21:00 | 30.31 | 02:40 | 22.45 | 651 | 0 | 119 | 191 | 175 |