Edzésleírás
Utolsó úszás az évben. Tudtam, hogy kicsit úszhatok tovább, így úgy terveztem, hogy n7 kor kimászok.
A bemelegítés máris nem a megszokott módon ment. Csak is azért, ne lássák a Polythlonosok milyen "jól" úszom pillangóban. Meg aztán, azért is edz az ember, hogy megismerje az ideális bemelegítést. Nem ez volt az.
Amikor elkezdtem figyelni az első gyakorlatra, nagyon lassan haladtam, mert kerestem a levegőt, a pillangó után.
A Krallozást muszáj lesz gyakorolni. Lassú és kellett 3 db mire üzemképes lett a lábam. Utána gondoltam, jöjjön egy kis hát, majd mell gyakorlása.
Ez idő alatt gyarapodott a sáv egy idősebb hölggyel. Tudtam, hogy ez nem lesz jó nekem a gyors közben.
A mell után eleve alig bírtam a kezeimet mozdítani, így megijedtem, hogy nem fogom tudni leúszni a kilit. Aztán kezdtem belejönni. Sok segítség volt, hogy a mellettem levő sávba jól úsznak és gyorsan kapcsoltam, hogy a technikára is figyelnem kellene, miközben számolok. Ez sokat segített, kicsit könnyebnek éreztem a mozgást. Arról nem is beszélve, hogy visszafelé haladni sokkal jobb. :) A tempót tudtam tartani, sőt mi több a végére szerintem beleraktam még egy picit is.
Még a végén jött egy laza mell. Elfáradtam. A szaunában látszodott, hogy nem sokan dolgoznak ma (, bezzeg én :P ÍgyJártam).
Köszönöm, a mai edzést!
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|
00:02:10 | 0.1 | 21:40 | 2.77 | 0 | 0 | 0 | |
00:02:31 | 0.1 | 25:10 | 2.38 | 0 | 0 | 0 | |
00:02:46 | 0.1 | 27:40 | 2.17 | 0 | 0 | 0 | |
00:02:32 | 0.1 | 25:20 | 2.37 | 0 | 0 | 0 | |
00:16:57 | 0.8 | 21:11 | 2.83 | 0 | 0 | 0 | |
00:01:57 | 0.1 | 19:30 | 3.08 | 0 | 0 | 0 | |
00:13:09 | 0.5 | 26:18 | 2.28 | 0 | 0 | 0 | |
00:02:28 | 0.1 | 24:40 | 2.43 | 0 | 0 | 0 | |
00:04:40 | 0.2 | 23:20 | 2.57 | 0 | 0 | 0 | |
00:18:13 | 1 | 18:13 | 3.29 | 0 | 0 | 0 | |
00:02:31 | 0.1 | 25:10 | 2.38 | 0 | 0 | 0 |
kiscsoki 4300 napja
háát jó kis táv! sokan futni nem tudnak ennyit!