Edzésleírás
Mátra special SZESZ
Kaptam egy meghívót, egy bizonyos terepfutásra. Elovasása után már rögtön gondoltam, hogy ez bizony nem az én terepem. De el kezdtem gondolkodni rajta, hogy sok ismerős lesz, és futás után evés, ivás, zene, beszélgetés, illetve Marcsi rábeszélő képessége miatt úgy döntöttem, hogy megnyomom azt a bizonyos "attend" gombot. Még soha nem futottam 16 km-t, főleg nem terepen, erdőben, de nagyon elszántnak éreztem magam. Viszonylag hamar sikerült is útitársakat találnom, már a túra előtt ment a közös levelezés, éreztem én, hogy jó társaságba csöppentem.
Találkozó reggel 7 Újpest központ. Persze ki vár mindenkire, én.. Fél óra alatt teljesen átfagytam, de megjött Marcsi, így már ketten vacogtunk. Megérkezett Rudi is, Peti és a kocsi még sehol. Kezdtem nem szeretni ezt a kora reggelt, mert a fél 4es kelés eléggé megviselt. Az eső is esett, sejtettem, hogy nem lesz ez olyan jó móka mint amilyennek indult. Kiderült, nem csak én voltam, akinek hiányzott eddig az életéből a terepfutás - egy KESZ-t leszámítva, fogalmam se volt mire vállalkoztam. Rudi se nagyon futott még terepen... a se nagyon a nemet jelenti, mint kiderült. Megérkezett Peti Zsaklinnal, végre elindulhattunk. Nem késtünk, Peti tolt a kocsit rendesen. A lefele úton már nagyon jó volt a hangulat, sok nevetés, tudtam, jó helyen vagyok. Megérkezés, gyors átöltözés, szépen lassan megjött mindenki, végül majdnem 100 fő jelent meg eme neves eseményen. Csapatfotó, kis bemelegítés és indulás. Nem lebegett előttem semmi cél, csak az hogy végigmenjek, megcsináljam. Az első pár száz méter még betonon a faluban, egész kellemes volt, de aztán jött a feketeleves, amikor beértünk a föld útra. Föld, inkább sár... de hogy milyen... azt inkább nem kommentelem. Futásról részemről már itt szó se lehetett, kocogásról se, a cipőm 100 méter után már úgy nézett ki, mint aki most jön egy túráról... de hát nem most jöttem, még csak most megyek, és nem hogy az elején a legelején vagyok. A szemem csak a fűcsomókat kereste, mert ott nem csúsztam...csak azért küzdöttem, hogy ne essek el. Egy darabig egyedül mentem, se előttem senki (az Ufók már hetedhét határon járta), se mögöttem senki. Szitkozódtam, ha valaki hallotta volna, rám se ismer. Aztán úgy döntöttem, hogy visszafordulok, nem kell ez nekem, szépen visszamegyek a bázisra, lezuhanyzok, és italba folytom bánatom, hogy valamit kénytelen vagyok "feladni", amit annyira akartam. Ekkor találkoztam Marcsival, Zsoltival és még egy pár lánnyal, akik egész jó rábeszélőképességgel rendelkeztek, hogy menjek tovább velük, nem futunk, csak túrázunk, jó lesz. Én hülye, mindig az első gondolat jó... persze, engedtem a csábításnak és velük tartottam. 1 km után megbántam a döntésem, bármennyire is a sarat szép lassan a havas táj váltotta fel, de ugye én nem azért jöttem, hogy túrázzak, hanem, hogy fussak, amit viszont már egy porcikám se kívánt, teljesen lelombozódtam, csak ahhoz volt kedvem, hogy visszamenjek, hisztiztem, szóval tipikus női jellemekkel viseltedtem. Zsolt jelezte, hogy lehet rövidíten, felcsillant a remény, van Isten! Egyedül is visszamentem volna, de Marcsi volt olyan drága és eljött velem. Bűntudat, mert nem csak az én, hanem az ő edzését, túráját, futását is tönkretettem. A hisztizés csak tovább fokozódott mikor már a cipőm is beázott, kezdtem fázni, de éreztem, hogy már a közelben vagyunk, pici futást ahol lehetett azért abszolváltunk. Megláttam a falut, aztán a betont, Marcsival pedig kéz a kézben Dupla Élményben befutottunk a kapun. Első gondolatom... ilyen viszonyok között soha többé, és, hogy az én terepem az aszfalt, nem ez. Enikő mondta, hogy idővel megszépülnek az emlékek. Azt hiszem igaza van, tényleg kezd megszépülni. Vágyom vissza, na de nem sárban és 0 fokban.
Még egyszer köszönöm Enikőnek és Janinak, egy élmény volt, nem csak a mátrai túra, hanem minden, ahogy megszervezték az egész napos programot finom ételekkel, forralt borral, zenével, jó társasággal.
És már csak annyit mondok, hogy még ilyet, csak kevesebb szinttel és több betonnal, és sokkal de sokkal kevesebb sárral.
marky 4357 napja
:DDD
micsoda hisztike! tök jó hogy ilyen cimborák vannak akik ennyire magukkal bírtak húzni. Egy szép tavaszi, őszi napon nyilván teljesen más lett volna minden, de csodáltos volt a téli Mátra még így rommáázva is. Nagyon örülök, hogy ottvoltál, a fiúk meg le lesznek baxva, mert odafagyasztottak kora reggel :D