1 hozzászólásAzon gondolkodom, hogy beírjam-e keresztedzésként a két napnyi alapozást, glettelést, javítást, festést és újra festést, na meg villanyszerelést – és az azt megelőző falkaparászást, csiszolgatást, kopogtatást. Hihetelten formagyakorlatokat végeztünk ugyanis a hétvégén (nem kis sajnálatomra egy nagyon fontos és bráti összejövetel helyett), én a létrán állva képráztattam elmaroknyi közönségemet, berogyasztott lábbal és enyhét hátradőlve töltöttem el az órákat – hát mit mondjak, fárasztóbb volt ez, mint akármilyen maraton. Manó magáévá tett egy kis ecsetet és azzal látta el a baját minden apró kis liknak. Estére úgy néztünk ma ki, mint két apró fürjtojás negatívja.
Közben nagyon, nagyon jó híreket kaptam a barátaim felől. ;-)
Ettől most, nomeg attól, hogy a dolgaim, apróbb zökkenőkkel bár (a fal a második átkenéskor páldául úgy gondolta, hogy mégiscsak ledobja magáról a második világháborús festékrétegeket, illetve akkor még nem is említettem a telefonvezetéken jó harmint éve a falban veztett kettőhúszat, ami csak azért nem gyulladt ki, mert még idejekorán szétégett a vakolat alatt), szóval apró zötyögésekkel, de haladnak.
Az már legyen az én bajom, hogy mostanra akarok minden nehézségen túl lenni. Egyszerre. Így aztán viselhetem a következményeket, mert holnap hosszú idő óta előszön nem a futástól lesz minden porcikámban izolázam, hanem végre rendes, emberes munkától.
A jövő héten futás, Balaton, satöbbi. Már várom.
A Balatonon lehet, hogy megleslek titeket, mert Siófokon leszek, de nem pont úúúgy...