Noshát nem nagyon töröm magam mostanában, hogy írjak - meg egyáltalán! Nem tudom, mi van velem, valahogy a futással is így vagyok: Sárvár óta alig-alig futottam, talán összesen ha 65 kilométert. Nem megy, nem akarom, a fene tudja, mi van. Akkor, ott nagyon szomorú voltam, valahogy el voltam keseredve. Utána jött a Terep100, ahol végül nem indultam, pedig a kedvenc versenyem, noha csak egyszer csináltam végig, s hogy nem indulhattam, az is elkeserített. Irigykedve olvasgattam a beszámolókat a felkészülésről, s irigykedve néztem végig a mezőnyt tegnap a pilisi úton és később Koldusszálláson, ahogy küzdenek, mosolyognak és a cél felé tartanak. Bennem pedig váltakoztak az érzések, főleg kettő: egyszer futottam volna velük, másszor meg arra gondoltam: nem vagyok felkészülve, lusta vagyok, három hete csak jelzés értékűeket futok, lassan, a Szigeten, nem megerőltetően, szóval hiába is akarnék, úgysem tudnék ilyen távot lefutni, meghalnék a negyedénél. És ilyenkor elkeseredek kicsit.

Szóval egy ideje furcsán érzem magam, nincs már kedvem sem sokszor futni. A héten megpróbáltam felpörgetni magam, mert érzem, tudom, hogy semmi baj nincs, csak ellustultam a nagy pihenésben - mert valljuk be azért, hogy a bokám miatt kellett a pihenő -, mégis, most már annyira keveset futok, hogy másodszor kapom magam azon, hogy kitűztem az itthoni futásom idejét, helyét, csak épp nincs kedvem elindulni. De a legszomorúbb az, hogy az első alkalommal a lustaság győzött, itthon maradtam. Valami talán hiányzik, pedig nem kellene, hogy hiányozzon.

Persze a Terv megvan, ha rágondolok, akkor izgatott leszek, elképzelem, hogy nyomom, küzdök, csinálom, jól csinálom - de pillanatnyilag mégsem képes ez a motiváció arra rávenni, hogy örömmel fussak. Nem tudom, nagyon rossz érzés. Nem éreztem még ilyent, mindig csak nevetgéltem azokon, akik nagy lustán azt mondják: "kéne már futni...", "kéne..." És most ugyanitt tartok. Remélem, nem Sárvár az oka, csak egyszerűen megszoktam a punnyadást. Nem szeretném, ha ez maga volna a "gödör". Csakhát három hete az alján vagyok valaminek, ami, ha nem gödör, akkor nem tudom, mi.