A tavaszi hosszú távú versenyeim közül az utolsó volt a keszthelyi félmaraton, így a versenyről szóló beszámoló után egyfajta összegzést is készítek a tanulságokról.

Az idei fő versenyem a szekszárdi félmaraton volt, ami jól sikerült :) Most a keszthelyi versenyre nem készültem külön. Futással sem: múlt vasárnap óta nem futottam, mert kicsit fájt a térdem, és pihentetni akartam, és lelkileg és fejben sem nagyon. Az energiáimat a verseny előtti héten sajnos eléggé leszívta az, hogy még mindig nem érkezett meg az órám, és először csak vártam az órát, amikor még láttam esélyét, hogy megjön, utána pedig próbáltam utánajárni, hogy mi is lehet vele, és hogy hogyan tovább, ha nem jön meg. Annak ellenére sok energiámba került ez, hogy tudtam, hogy attól nem lesz jobb, ha emiatt feszült vagyok, meg hogy történnek nagyobb bajok is, mint hogy elkeveredik egy tárgy a postán, mégis, mivel számomra ez az óra nagy érték és mivel szeretném már használni, nem tudtam nyugodt maradni :( Szóval Keszthelyen is a kölcsönórámmal futottam, pedig nagyon szeretném már visszaadni :S

Vasárnap reggel indultunk Pestről. Négy órát aludtam előtte éjszaka, így aztán annyira nem voltam kipihent. Keszthelyen az egyik első ember, akit megláttam, Öcsi volt, akivel pár szót váltottunk a Borvidék félmaratonról meg a fájó térdemről, és a puszit is megkaptam :) Aztán rajtcsomag, átöltözés, és gyorsan a rajtnál találtam magam. Amíg vártunk, valaki megkérdezte tőlem, én vagyok-e Csiripiszli, merthogy szokta olvasgatni a blogomat… még sose volt ilyen :) Elindultunk, a szokott lassú tempómat vettem fel, aztán elég hamar egy hölgy csatlakozott hozzám, beszélgettünk kicsit, vagyis többnyire ő beszélt. Aztán az egyik frissítőnél ő előrement, én meg egy idő után leelőztem, de addigra már volt neki másik beszélgetőtársa :)

Az időjárás amúgy elég fura volt, a rajt előtt fél órával még hűvös, aztán közvetlenül előtte kisütött a nap, úgyhogy többnyire meleg volt. A frissítőknél ezért nemcsak ittam (szerintem kevesebbet, mint kellett volna), hanem a fejemre is locsoltam vizet.

Egy szakasz a parton vezetett. Kicsit előtte beértem egy másik hölgyet, aki kérdezte, milyen időt szeretnék futni. Mondtam neki, hogy olyan 2:30 körülit, mire mondta, hogy akkor csatlakozik hozzám. Fura volt 2:30-as iramfutónak lenni, de nem is voltam sokáig az: néhány száz méterig bírta csak tartani velem a lépést; már akkor, az első körben nehezen vette a levegőt. Furcsa volt szembesülni azzal, hogy van, akinek az én tempóm gyors…  

Ezektől eltekintve az első kör eseménytelenül telt. A második kör elején kezdtem érezni a térdem. Nem örültem ennek. Annak sem, hogy kicsivel később meg éreztem, hogy a bal lábfejemen felgyűrődött a zokni. Lett is pár vízhólyagom – még ilyen se volt. Volt, amikor szinte sántítottam. De érdekes módon ez nem okozott gondot, mármint fejben. 14-16 kili környékén nem jött a hullámvölgy, ami eddig szinte mindig. Egy kisebb kedvetlenség jött 19 kili után, valahogy sétálhatnékom támadt, ekkor pár tíz métert sétáltam az árnyékban, utána futottam újra.

Tulajdonképpen a legnagyobb bajom az volt az egész alatt, hogy már az első körben pisilnem kellett volna, pedig előtte nyilván voltam mosdóban. És közben még ittam is, bár nem annyit, mint amennyire szomjas voltam, de többet nem mertem inni. Helyenként már annyira kellett volna, hogy ha jön egy tündér, és megkérdezi, hogy mit varázsoljon elém, életem pasiját vagy egy mosdót, akkor gondolkodás nélkül utóbbit választom. Gondolkodással is :) A végén egy helyen már nézegettem, hogy hol tudnék félrevonulni egy kicsit, de aztán úgy döntöttem, hogy négy kili van hátra, azt már lefutom, ahogy az eddigieket, és inkább elmegyek rendes mosdóba. Frissítőállomások egyébként elég sűrűn voltak, vizet igyekeztem mindenhol inni, de többnyire csak pár korty sikerült, a többi meg ment a fejemre. Szomjas voltam, de nem kívántam a vizet. Izót egyszer ittam, de nem volt finom, úgyhogy később nem kísérleteztem vele. Banánt ettem néha, meg müzlit is, bár utóbbi nem esett jól. Azt még nem tudom, hogy lehet úgy frissíteni, hogy nem állok meg: elég sok idő megy el frissítéssel.

Azt éreztem egyébként, meg láttam a kilométerenkénti időimen, hogy lassabb vagyok, mint előtte gondoltam. De annyira nem zavart: jobban zavart volna, ha szétverem a térdem. Az viszont nagyon jól esett, hogy sok néző szurkolt, meg sok olyan futó, aki lekörözött, szólt pár biztató szót; ezt nagyon tudom értékelni. Végül 2:33:25 lett az időm (7:16).

Egyébként két kört kellett megtenni a városban, és nagyon jó volt, hogy tényleg láttunk valamit a városból is. Amúgy azt már a verseny előtt lehetett látni, hogy a szervezők nagyon készültek a versenyre, köszönet érte! Minden simán ment, az öltözők is tágasak és tiszták voltak, rendben volt minden. Volt egy kis sportszervásár is, amin annyira nem néztem körül, mert úgyse tudtam volna venni semmit, kinn volt a SUHANJ! is sok ismerőssel, na meg Gergő és csapata, a.k.a. DK Team, szóval teljesen jó hangulatú verseny volt. A rajtcsomagban a póló mellett kaptunk egy doboz vastablettát, ennek nagyon örültem, meg a mini fogkrémnek is, praktikus ajándék mindkettő :)

A tavaszi félmaratonokról

Most tavasszal lefutottam a 4Run három félmaratonját, emellett Bécsben és az óbudai szigeten is félmaratont futottam, így az elmúlt kilenc hét alatt öt félmaratonom volt. Eredetileg azért vállaltam be ennyit (vagyis csak négyet, az óbudai menetközben jött), mert úgy volt, hogy az UB-n ötfős csapatban futok, és így akartam magam szoktatni a hosszabb távokhoz. Aztán mégis tízfősben futom az UB-t, így ez most már nem szempont, de a versenyek maradtak. Az öt közül a bécsi szülinapi futás volt, az azért volt fontos, amúgy meg egyértelműen a Borvidék volt az, amit a legfontosabbnak tartottam, és amire a legtöbbet készültem. Azt a versenyt már tavaly tavasszal kinéztem magamnak, amikor még csak tíz kilit tudtam futni :)

A krónika kedvéért nézzük az eredményeket. Legjobb időt Debrecenben futottam: 2:28:43 – ez volt az egyetlen, amikor a 2:30-as időn belül sikerült futnom. A Hajógyári szigeten 2:31:12 volt az időm, Bécsben 2:32:05. Itt volt egy nagyobb holtpont 16 kili környékén, a frissítés hiánya miatt, meg a combizmom is beállt, szóval az utolsó szakasz szenvedős volt. Keszthelyen 2:33:25 lett az időm, a síkon futott félmaratonok közül ez lett a leggyengébb, viszont itt nem volt holtpont, csak egy kis nyűglődés 19 kili környékén. Szekszárdon meg 2:49:44 – időben ugyan ez a legrosszabb, viszont ez volt valahogy a legsimább és összességében a legjobb élmény.

Így utólag nem tudom, mennyire volt okos dolog ennyi félmaratont vállalni erre a tavaszra. Korábban csak egyet futottam, tavaly novemberben Siófokon, az nem sikerült jól, viszont nagyon tanulságos volt. Idénre tűztem ki azt a célt, hogy ezzel a távval megbarátkozzak, illetve a táv növelése az UB miatt lett volna fontos. Most azt mondom, hogy kicsit sok volt ennyi hosszú táv erre a tavaszra. Ezt már közben is beláttam, de tőlem telhetően teljesítettem mindet, mert az fontos volt, hogy ha sérülés vagy egyéb ilyesmi ok nincs, akkor ne adjam fel a versenyeket és ne is mondjak le róluk.

Két dolog miatt mondom, hogy kicsit sok volt ennyi verseny. Az egyik az, hogy fejben ezek közül igazából egyre készültem, de nagyon: a szekszárdira. A készülés azt jelentette, hogy az edzéseimet ennek megfelelően állítottam össze: törekedtem arra, hogy legyen szintes futás minden héten. Az is része volt a fejben készülésnek, hogy a szinttérképet hozzánéztem a távon nyert korábbi tapasztalataimhoz, és igyekeztem felkészülni a várható holtpontokra, meg az is, hogy átgondoltam azt is, hogy mi van, ha mégsem sikerül teljesíteni a versenyt. Azt gondolom, hogy ennek a rákészülésnek köszönhető az, hogy az a verseny sikerült a legjobban. Ja, meg annak, hogy a cél reális volt, de nem könnyen elérhető: szintidőn belüli teljesítés volt a cél. Szóval az egyik ok, ami miatt szerintem sok volt ennyi verseny, hogy ennyire rákészülni nem lehet ennyi versenyre (legalábbis nekem most így tűnik). Ez azt is jelenti, hogy érdemesebb szelektálni a versenyek között, még akkor is, ha a versenyeken ott van a társasági tényező is, és ha nem versenyzünk, könnyen úgy érezzük, kimaradunk valamiből :)

A másik ok, ami miatt most azt mondom, hogy a kevesebb verseny ideálisabb lett volna, az, hogy igazából még nem vagyok felkészülve erre a távra. Persze, lefutom a magam tempójában, de valahogy az alapok hiányoznak. Elsősorban nyilván a gyorsabb tempó, amit – gondolom – rövidebb távú edzéseken, iramjátékkal vagy résztávval lehetne megszerezni. Másrészt meg úgy érzem, hogy kicsit nincs egyensúlyban, amit csinálok: hosszút szeretek futni, ez rendben van, csak emellett a habtestem néha tényleg az, szóval kicsit kéne fejleszteni az izmosságomon (főleg a törzsizomzaton), meg a hajlékonyságomon, meg nem ártana pár kilót leadni, legalább azt a kettőt-hármat, ami tavaly nyár óta feljött.

Hogy hogyan tovább ennek fényében? Júniusban lesz még két verseny, a Kékes meg az UB. A Kékesen lesz, ami lesz, az UB meg elsősorban a csapatban futásról és a közös időtöltésről, meg a futótársakkal való találkozásról fog szólni, ha jól sejtem. Ezeken kívül idénre eddig egy versenyre neveztem, a Nike félmaratonra. Arra szeretnék kicsit gyorsulni, meg egy kicsit megalapozni a hosszú futásaimat. Hogy hogyan, azt pontosan még nem tudom. Gondolom, egyrészt kicsit több türelemmel :), másrészt meg több keresztedzéssel. Már arra is gondoltam, hogy lehet, hogy kéne edzőt keresnem, de ezzel meg egyrészt az a bajom, hogy önfejű vagyok, másrészt meg az, hogy úgy érzem, nem vagyok én olyan szinten, hogy edző kelljen mellém. Szóval most ezek vannak, ezek a dilemmák :)