Na szóval, ma volt a 7. futásom múlt hét kedd óta, és úgy érzem most, hogy elkezdtem ráérezni. Tudom, még nagyon az elején vagyok, de azért örömmel tölt el, hogy a tesznyülés kicsit alábbhagyott és megmozgathatom magam. Igazából féltem, hogy bírom-e, meg feladom-e vagy mifen-e, de hát csak nem. Ugye? Van olyan sok pillanat, amikor szinte magától megy a lábam. Nem gondolok semmire, figyelem a lélegzetem, és csak úgy megyek, illetve futok. Nagyon nagy! :) Hozzátartozik az igazsághoz, hogy zenét hallgatok közben. Nekem segít. Kipróbálom majd nélküle is,  de most még nagyon jó. Nincsenek nagyratörő terveim egyelőre. Jól érzem magam közben és utána meg főleg. Bár most Dzséj barátom lagziján City barátom Mártija hívott a Spar Maratonra. Persze a 7,5-es távra. Na, azt szeretném megcsinálni. Voltam vagy 5 éve, akor még Plus Maraton volt, és Ekidenben futottunk. Ákos 21-et, Andi 13-at én meg 8-at. Hát, ha nem jön el mellettem megboldogult Sanyi nagybátyám bringával a Nyugati felüljárójánál, kb. 5km-nél, és nem bíztat, hogy ez az, nyomjad, Tomikám, akkor biztos kiszállok. :)

Mára ennyi. Jó éjt mindenkinek. Pihenjetek.