Vegyesre sikeredett ez a hét.

Egészen belejöttem az úszkálásba, már ami a letolt killereket illeti: csaknem 15 jött össze. Ez ugyan messze van a három éve télen összehozott heti 20-28 kilométerektől, de most más a cél, és ez így kb. megfelel a tervezettnek. Aminek örülök, hogy a mellúszásaim tempója egész szépen javult, és az eheti három alkalom is szigorúan monoton növekvő sebességgrafikont mutat :-). A gyors-tanulás már vegyesebb tapasztalatokat hozott. A lábtempót csak nem találom, a már javulónak hitt vízfekvéssel és levegővétellel is voltak gondok. Szerencsére a héten Ala is csatlakozott hozzánk, és az ő nyugodt tempózása és mindig kis csalafinta mosolyra álló szája helyre-helyreteszi a felboruló világképemet :-).

A hajtogatós nénivel se volt szerencsém: csak egyszer tudtam elmenni, az az alkalom se sokat segített. Kaptam viszont kenőcsöt dunsztkötéshez, úgyhogy el is gondolkoztam, mit is jelenthet ez :-o. Na jó, csak viccelek, hehe. A valami a lábamban egész héten hepciáskodott: volt hogy eltűnt a nyoma is, volt hogy húzódott rendesen egész nap. A kenőcs átmenetileg használt. Tegnap este pedig, bár addig erősen húzódott, egyszercsak egy ártatlan lépésnél roppant egyet valami, és a fájdalmat egész reggelig mintha elfújták volna. Szóval nem látom a zalagút végét :-(.

A regenerálódás, az megvolt. Szerencsére rossz volt az idő, ezért nem hiányzott a futás. Nagyon... Pedig még mindig nem tudom, mikor akarom újrakezdeni. Nem lesz könnyű, már most látom. Alternatív terveim persze vannak, úgyhogy a tekerés valamilyen formáját lehet hogy előveszem valamikor a közeljövőben.