Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 031 910 km-t sportoltatok
Félmaratontól a maratonig

Csak hogy tudjuk, hol a helyünk…

korpaZASZ | 2013-03-14 08:43:32 | 19 hozzászólás

Egy, a hazai  sportújságírásra jellemző tipikus jelenség újabb példáját szeretném felvázolni.

Előzetesen annyit, hogy városunk környékén összesen 3 hosszútávfutó-versenyt szerveznek egy évben,

azaz 4 havonta egyet.

Ebből időben az első a Göcseji Galopp terepverseny (53 és 16km), ami tavaly a terepultrakupa

részeként is szolgált egyébként. Nos, erről küldtem be a helyi megyei napilapnak (Zalai Hírlap)

egy rövid tudósítást, korrekten,  egyesületi információkkal, időeredményekkel,

szóval egy copy-paste művelettel be lehetett volna tenni bármikor,

még dolgozni sem kellett volna vele.

 

Azt a választ kaptam, hogy sajnos nincs szabad hely a sportrovatukban erre.

Azaz az azóta megjelent 20 sportoldalon nem szántak 1/5 oldalt

(ami 1, azaz egy százalélka az összes helynek) sem arra, hogy megtiszteljék annyival

a szervezőket, versenyzőket (résztvevőként tisztában vagyok vele, hogy milyen

edzettség kell már ahhoz is, hogy egyáltalán végigérjen az ember a pályán),

hogy említést tegyenek róluk.

 

De nézzük, hogy többek között pontosan mire is kellett az értékes felület az utóbbi két hétben:

 

megye három (a legeslegalja még a focinak is) 2 cikk

megye kettő (legtöbb játékos láncdohányos és a piát sem veti meg, ha valaki látott már

meccs utáni életképeket az öltözőkben, tudja miről beszélek)

megye egy (számtalan, beharangozó, nyilatkozatok, eredmények, utózöngék) sajnos játszottam

korábban ebben a bohócligában, nevetséges színvonal, heti egy-két edzéssel,már

ha megjelennek a játékosok

teke (szinte naponta akadt valami ‘érdekesség’ erről a kemény sportágról)

kosárlada városi bajnokság (minden forduló eredménye, legjobb pontszerzőket is megemlítve)

itt is játszottam korábban, néhányan a bírót szokták kergetni sporttevékenység gyanánt

szellemi diákolimpia (a sportrovatban!)

sakk (végül is ettől lesz egészséges a magyar!)

 

 

Azt gondolom, a fenti lista láttán Ti, akik olvassátok ezt és akár bringáztok, úsztok, futtok,

magyarul következetesen edzetek, most már el tudjátok helyezni magatokat,

legalább is olyan értelemben, hogy hova helyez benneteket/bennünket a sportsajtó:

A teke, a megye 3, a szellemi diákolimpia után, egy olyan kategóriába, ami már említésre sem méltó…

                                                                                                                                                                                                                                                        

Az ország ezért is tart itt,ahol, sportügyekben,egészségnevelésben, mert egy focib.zi

kormánya és egyoldalú sportújságírása van, aminek a sportolásra nevelése egy nagy nulla!

Ez az, ami nem pénz-, hanem csakis hozzáállás kérdése. Azt nyilván nem gondolhatják

ők sem komolyan, hogy a fenti tudósításoknak a magas reklámértékük miatt kellett

mindenképpen felületet biztosítani.

19 hozzászólás

tomcsi 4071 napja
tomcsi képe

látom tengerkedsz :-)) (háborogsz)

és még a darts-ot simán kihagyták... :-))

érdekes épp tegnap jutott nekem is hasonló eszembe, még ha nem is ilyen irányból haladva, mert kapcsolgattam a tv-t, természetesen a sportcsatornákat, a többi szinte említésre sem méltó műsorokat ad, és azon filóztam miért nem közvetít egyik adó sem triatlonversenyeket, főleg nem hosszútávúakat...mert annyi baromságot adnak, erősemberektől a szkanderig, a pöcsömtudjamitől (golyókat gurítanak teremben) a favágásig...és ugyan mindben van érdekesség, nade kérem, akkor mitől kiemelt (merugye olimpiai) sportág a triatlon??????!!!!!!

rá kellett jönnöm semmitől...ahhoz elég pénz (lobbi) lehetett mögötte olimpiára felvegyék (a hosszútáv fogalmam sincs miért nincs ott), de hogy havonta közvetítsenek akár felvételről egy-egy versenyt már nincs elég ösztöke benne...

még a régi DSF-en amit ma tán Sport tv-nek hívnak adtak néha 20 perces összefoglalókat Ironman híradó keretében...

egy-egy nagy maratont még közvetítenek, bár az korántsem olyan élvezetes...

összegzés: triatlonos miniszterelnök kell :-))

 

korpaZASZ 4071 napja
korpaZASZ képe

Major Joe for prezident! :)

Bozót 4071 napja
Bozót képe

Nana, anyukám nagy volt (na, annyira azért nem nagy :P ) tekében! :-) Komoly sport!

 

Egyébiránt abszolút egyetértek és megértem a felháborodásod....sajnos gőzöm sincs, mit lehetne tenni ez ellen...Vidéken sajna az átlag (nem sportoló) olvasó hozzáállása is ilyen, a fociról kell legyen cikk az újságban, megye 3 szinten is, ha futásról írnak arra általában az a reakció, hogy mé hír az hogy futkos.... :-)  

 

Talán azzal tehetünk legtöbbet ha továbbra is sportolunk és ahol tudjuk (és fogadják) ott népszerűsítjük a kedvenc sportunkat. 

Iljusin 4071 napja
Iljusin képe
Ati!! Én már túltettem magam a Zalai Hírlapon....amíg válogatottként meg sem említettek, addig egy otthoni versenyről már nem is várok semmit:-(...Igaz amit írsz....és Gratulálok! Szuper voltál a GGn...
Tullius 4071 napja
Tullius képe

Nálunk (egy kisváros GyMS megyében) az önkormányzat csinálja ugyanezt a focicsapattal: agyontámogatják őket (de hogy minek?), más sportra pedig egy peták nem jut.

lacika76 4071 napja
lacika76 képe

Szerintem nagyon egyszerű, hogy mit lehet tenni. Nem kell megvenni azt a lapot, akkor igény sem lesz rá. A kérdés az, hogy mi érdekli a magyart. Valóban elég ez a celeb sport hírcsokor, vagy valódi sporteseményekről olvasna inkább. Az a kérdés is jogosan felmerül, hogy a mai média agymosásban, a néző, az olvasó valós érdeklődést tud tanúsítani, vagy már befalta a Smith ügynök vírus? :-)

Ez egy igen komoly dolog, mert ha valamit beültetnek az agyadba, akkor már nem tudsz valóban önmagad lenni.

Blue 4071 napja
Blue képe

Én megpróbálnám több újságba eljuttatni és internetes hírportálokra is felrakatni,ha valahol áttörsz akkor onnantól szerintem könnyebb lesz,persze csak szerintem. :)

Ha gonosz a világ.akkor légy egy kicsit te is gonosz-szóla az ördög. :) 

korpaZASZ 4071 napja
korpaZASZ képe

Bozót azonnal megjelentette, de különösebb áttörést egyelőre nem okozott :)

Blue 4071 napja
Blue képe

mti,index,ilyenekre gondoltam. :)

amit vidéken is ismernek. :)

Bozót 4071 napja
Bozót képe

Épp arra gondoltam, hogy a társ/konkurencia portálok és akár a nagyobbak is, pl nemzetisport online simán kirakják szerintem. És hátha lesz vmi hatása, ha országos nyomtatott/online médiában látják viszont a szűkebb pátriájuk sikereit...talán felnyitja egyesek szemét (persze meglehet, hogy nem :P)    

korpaZASZ 4071 napja
korpaZASZ képe

Ez szerintem sem országos hír (bár láttam már megjelenni 3 órás maratont mti-nél, nso-nál, indexen, mno-n, stb., vagy éppen ugyanattól a futótól 3:15ös 45 km-t, ám ehhez nekem nincs képem), de hogy a megyei lap, akinek kutya kötelessége lenne legalább a helyi hírekről beszámolni, nagy ívben tegyen rá, az sokkal kiábrándítóbb...

Fredi Kacsa 4069 napja
Fredi Kacsa képe

Nekem az volt az utolsó a Zalai Hírlapnál, amikor a tavalyi Keszthelyi maratont, félmaratont még csak meg sem említették, pedig több ezren voltak ilyen-olyan minőségben a megyéből. Ugyanakkor a  megye2-es vagy 3-as focirangadóról viszont volt egy gyönyörű fotó ahol 2-3 pocakos öregúr bámul egy keri padról okosan a fejéből....Kár, hogy a sör nem látszott.

 

korpaZASZ 4069 napja
korpaZASZ képe

Erre emlékszem én is...színvonal, az aztán van!

Czeglédi Ferenc 4067 napja
Czeglédi Ferenc képe

A labdakergetőket mindig is agyonsztárolták, csak azt nem veszik észre, hogy a szinvonalat már csak mélyfúrással lehet elérni.....

Fel kell kérni néhány focistát, meg politikust egyből mindenhol ott lesztek......

Sajnos ez a mai újságírást is minősiti!!!

Fredi Kacsa 4067 napja
Fredi Kacsa képe

Nem gondolnám, hogy egyből a focistákat kellene szidni. Én egészen közel élek eggyel és állíthatom vannak köztük jó páran tisztességes, alázatos SPORTOLÓK!

Arról nem a focisták tehetnek, ha egy rovat élén nem tudják eldönteni, hogy miről lenne érdemes tudósítani.

korpaZASZ 4067 napja
korpaZASZ képe

A gond az, hogy az újságíróknak fogalma sincs arról, hogy egy adott teljesítmény mögött milyen munka áll és nem veszik figyelembe azt sem, hogy melyek azok a sportágak (akkor is, ha azt az országban csak full amatőrök űzik), amelyek alázatra nevelnek és ezzel együtt az egészségmegőrzést segítik elő.

Csak a tényszerűség kedvéért: ma - megalázó módon, két hét késéssel - megjelent az írás az újságban (1/5 oldalon), de CSAKIS AZÉRT, mert az összes focimeccs elmaradt, mellette modellezésről(mint egy  sportágról...) 3/4 oldalon tudósítanak. Másik oldal teke és női kosárlabda 300 nézővel (edzők, családtagok) Ez pontosan ugyanaz az aránytalanság, amiről fent írtam. Nyilván, el lehet kezdeni modellezni, tekézni, meccsekre járni, hogy még annál is szánalmasabb fizikai állapotba kerüljön a magyar, mint amilyenben jelenleg is vegetál...

Abban állna az újságírók felelőssége, hogy ne ezt propagálja, de sajnos a legcsekélyebb mértékben sem érdekeltek benne.

Czeglédi Ferenc 4067 napja
Czeglédi Ferenc képe

Igazad van!!!

gabocz 4066 napja
gabocz képe

Blue from the island-del értek egyet. Sztem is próbálkozni kell és (remélhetőleg) megtörik a jég.

ikerkaszat 4066 napja
ikerkaszat képe

Épp gratulálni szerettem volna, hogy elérted, hogy a Göcsej Galopp utáni koszos cipődet nézegessük a Zalai Hírlap online oldalán:-) De látom nem fogtad fel győzelemnek. A sima lap nekünk valahogyan nem jár, így erről nem tudok referálni.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2013-08 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (2 bejegyzés)
2013-03 hó (2 bejegyzés)
2013-02 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-09 hó (3 bejegyzés)
2010-06 hó (2 bejegyzés)
2010-05 hó (6 bejegyzés)