Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 53 995 108 km-t sportoltatok
lbtibsz-blog

Egy váratlan vendég...

lbtibsz | 2012-04-24 21:08:29 | 4 hozzászólás

...miatt nem ettem ma este a Mamánál gulyáslevest pogácsával. Pedig (edzés)tervben volt.

Estefelé, negyed hét után beszéltem anyukámmal telefonon, és azt ígértem, fél nyolc tájékán ott leszek nála. Egyébként 260 méterre lakik tőlünk, de én tudok egy hosszabb utat (lsd.: Képeim - Térképek - Edzőpálya, Nagy-kör, ill. szöveges bejegyzésként "Nagy-kör a Mamáig"), ami kereken 12 km. Az egy és negyed óra általában elég szokott lenni hozzá, hogy körbeérjek.

Lassacskán összecihelődve már a kazánajtó kilincsén volt a kezem, amikor kopogtattak. A háziorvosom volt. Viszonylag sokáig elbeszélgettem vele, egy szívességet kért tőlem, és én örültem, hogy viszonozhatom az "epés" időszakomban tett látogatásait.

Így aztán a tervezettnél több, mint negyed órával később indultam csak el. A délutáni eső nyomai többnyire már eltűntek, de az ég felhős volt. Nem gondoltam, hogy ma még esni fog. Már 4 km tájékán jártam, amikor néhány csepp eső esett, és Pátka felől távoli dörgés is hallatszott. A csákvári országútra kiérve pár pillanatig gondolkodtam is, hogy inkább hazafelé kanyarodok, lerövidítve a távot. Mivel az eső (akkor éppen) nem esett, mégis inkább folytattam a körömet. A szél felélénkült, Csákvár felől sötét felhőket fújva felénk. 6 km, tehát féltáv tájékán lehettem, amikor eleredt az eső. Kezdetben nem túl erősen, de pár perc után afféle tavaszi zápor zúdult le. Már nem kellett a pocsolyákat kerülgetnem, hiszen az úton sok helyen folyott a víz, éreztem, hogy a nadrágom hátul átázott. A Rovákja-pataknál ismét gondolkodtam, hogy visszafordulok, de aztán úgy döntöttem, befejezem a kört. A jobbra, földúton történő lerövidítést gyorsan elvetettem, hiszen az már sáros volt, és előző alkalommal még villanypásztorok is akadályoztak arrafelé. A köröm legnehezebb (igaziból az egyetlen nehéz) szakasza következett, előbb egy hosszú, enyhébb, majd egy rövid, meredekebb emelkedő. Balra, Csákvár-Vértesboglár felé gyorsan beborult, sötétkék és fekete felhők egybefüggő fala látszott csak. És akkor hátulról a lemenő nap utolsó erőre kapva szinte reflektorként világította meg azt az aszfalt utat, amin futottam. Hátborzongatóan szép, ugyanakkor kicsit félelmetes is volt. Erre aztán egy villámlás és egy égzörgés előlről, Vértesacsa felől ráerősített. A maradék bátorságom is odalett, hiszen még vagy 1 km-t kellett volna közelgő vihar felé futnom. A 7,5 km-es "jelemet" elértem, és azonnal vissza is fordultam az országút felé azzal, hogy így mégis hamarabb emberek közé érek, mint ha folytatnám. Teljesen elázva próbáltam szaporázni a lépteimet, s füleltem visszafelé, az égi neszekre. Amelyek nem ismétlődtek meg, a vihar valamerre elvonult. Az eső is gyengült, de el nem állt. Az országúton a falu felé kanyarodva megnyugodtam, a szélső házak csak pár száz méterre voltak. És ekkor jobbra előttem megláttam a hatalmas szivárvány egy szakaszát, majd a fejemet balra fordítva jó messze a bal oldali részét is. Ez a bal oldali rész, amellett, hogy rendkívül széles volt, ráadásul meg is duplázódott. Gyönyörű volt. Fényképre illő látvány. Más is így gondolta, hiszen éppen fénykép készítés közben köszönt rám valaki.

Mire hazaértem, az eső is elállt. Átázva nem akartam a Mama felé kanyarodni, nagyon kívántam a meleg vizet. Így aztán a gulyásleves, pogácsa evés elmaradt, a futásom is rövidebb lett a tervezetnél... Helyette írtam egy blog-bejegyzést.

Egy váratlan találkozás

(Lovasberény, Angolkert - 2012. április 21,)

lbtibsz | 2012-04-21 22:05:18 | 2 hozzászólás

4 éve szaladgálok a valaha a kastélyunkhoz tartozó parkban, ami most már inkább csak a nevében Angolkert. Szeretek ott futni. Viszonylag széles erdei utak, nem túl nagy szintek. Erős szél esetén is viszonylag védett. Általában ugyanazokat az oda-vissza szakaszokat, vagy köröket futom.

Az elmúlt években számtalan találkozásom volt itt, futás közben. Találkoztam gyalogossal, kerékpárossal, motorossal (nem voltam boldog), lovasokkal (a lovak sem voltak boldogok). Kutyákkal pórázon és póráz nélkül. Kutyákkal gazdáikkal és gazdáik nélkül (ez utóbbi egy kicsit izgalmasabb volt). Láttam favágót és fatolvajt. Sőt! Banán- és bicikli-tolvajt is. Illetve őt/őket/ nem láttam, csak az áldásos tevékenységüket tapasztaltam. Előbb a banánom tűnt e a fák közé letámasztott  bringámról, majd a következő körben már annak is hűlt helye volt. Néha még személygépkocsikkal is betévedtek ide. Megijesztett már csörtető őz és vaddisznó, a tőlem pár lépésnyire felreppenő fácán. Szóval sok-sok találkozásom volt már itt. Ma viszont először találkoztam egy a "pályámon" futó hölggyel, hát, ilyen még nem volt! Egy enyhe emelkedőn az út balra fordult, kerestem magamnak az ideális ívet, ami persze esetemben azt jelentette, hogy a viszonylag göröngyös, néhol magas fűvel benőtt úton a jobb oldali kerékcsapásról a bal oldalira váltottam éppen, amikor szemből, a kanyarból előbukkant a futó hölgy. Nagyon meglepődtem, éppen csak egy gyors köszönésre futotta. Mivel a tervezett négy körömből ez a második körben történt, bíztam benne, hogy esetleg majd ismét összetalálkozunk, de nem így történt. Sajnálom. Szívesen beszélgettem volna vele pár szót. Számomra ismeretlen volt, s mivel viszonylag picike falu vagyunk (kb. 2600 lakossal), csodálkoztam, hogy látásból sem ismerem. Hát, nem sok futóról tudok itt nálunk, a bringások sokkal többen vannak, velük sokkal gyakrabban találkozom a másik szokásos futóútvonalamon, ami aszfalt üzemi utak hálózatán vezet.

Kíváncsian várom, hogy lesz-e majd újabb találkozás. Mivel én hetente kb. kétszer itt futok, rajtam nem múlik.

Egy keserves tókör

(VII. Tóparti Futóparti, 2012. április 15.)

lbtibsz | 2012-04-16 21:09:56 | 17 hozzászólás

Sajnos jól emlékeztem... Ez lett a leggyengébb tóköröm.

Igaz, néha kis mértékben változó útvonalon, de ez volt a 9. Velencei-tó körüli futásom. 4 éve, 2008. áprilisában, a III. Tóparti Futópartin volt az első teljesítésem, Pók Janó nagyszerű rendezvényét azóta ki nem hagynám, így aztán a mostanival együtt már öt szép érmem van tőle. Aztán volt még két (nevében) Szuper verseny, 2008. és 2009. augusztusában (ez utóbbi az emlékezetes, közel két órás csúszással), egy Yours Truli 2011. januárjában, meg egy szintén Janó által szervezett baráti futás 2009. szeptemberében. Az augusztusi rendezvényeknek a rajtja is máshol volt, az első alkalommal a futás is a szokásossal ellentétes irányban történt.

Az útvonal az utóbbi években kis mértékben mindig módosult, a Velencén folyó építkezés ("Velencei-tó Kapuja Project", vajon lesz-e belőle valami?), illetve a kerékpárút kiépülése miatt. Naplóztunk/naplóztak az elmúlt években 27-28 km-t, az edzésnaplókban is számtalan adatot találhatunk.

No mindegy, a tókör az tókör, néhány száz méter ide, vagy oda. Azt hiszem, a kezdetektől az volt a mániám, jó lenne 3 órán belül célba érni. Talán csak az első volt kivétel, amikor tényleg csak a sikeres beérkezés volt a fontos, hiszen addig csak két-három 15 km körüli futásom volt, hosszabb még nem. Az első alkalommal másfél, az augusztusi versenyen öt és fél perccel csúsztam ki a 3 órából, majd jött a 2009. április 5-i, ahol (sajnos most a múltnak átadott) negatív rekordomat értem el. Visszaemlékezve sok hasonlóságot vélek felfedezni. Akkor (is?) váratlanul meleg idő volt, és akkor is a dinnyési összekötő úton fogyott el az erőm.

Két éve végre sikerült 2 óra 55 percet elérnem, és tavaly is mindkét alkalommal kevéssel 3 órán belül maradtam.

Az idei felkészülésem (már többször is írtam róla) a tavaly novemberi dobogókői botlás miatt nem jól sikerült, de túl a Vértesi Terep Maratonon, egy (majdnem Kacsintás) 4 órás futáson és végre két 20 km-nél hosszabb magányos edzőfutáson ismét a 3 órát céloztam meg.

A meteorológusok egész héten folyamatosan rossz idővel riogattak, én meg sajna, el is hittem. Így történt, hogy nem is vittem magammal rövid nadrágot, hanem csak egy melegítő alsó volt nálam. A rövid ujjú felsőm is viszonylag vastag anyagból készült. Fél 10 tájékán, amikor átöltöztünk, számomra váratlanul előbújt a napocska, felhők már csak estefelé takarták el. Papp Dénes barátom figyelmeztetett is a rajt előtt, hogy a rosszul megválasztott ruházatom miatt nagyon sokat fogok majd izzadni, igyak sokat, próbáljam az elvesztett folyadékot visszapótolni.

A rajtig gyorsan elrepült az idő, csak pár szót tudtam néhány ismerőssel beszélgetni. A rajtnál igyekeztem jó hátúlról indulni, nem szeretek láb alatt lenni. Egyedül futottam, illetve a saját tempómat tartottam, nem próbáltam másokhoz csapódni. Az első pár km viszonylag jól ment, főleg magamra figyeltem, no meg a felfestett km-ekre. Ismét találkoztam Dénessel, kis ideig egy spártai hős (Németh Zoli) mögött futottam, majd bemutatkoztam az egyik (velencei) BSI futó nagykövetnek, hiszen közel lakunk egymáshoz. Az első frissítőpont után picit nyügös voltam a bicilkis kísérők miatt, a tóparti úton sem mindig értettem meg őket. A legfurcsább egy sétáló futó volt, a kísérője (nevéhez méltóan) mellette tolta a bringát. Rosszall

Én ezt a szakaszt egyébként nagyon szeretem, hiszen itt tényleg látszik a tó, meg a nem túl távoli hegyek (azaz inkább dombok) is. A második frissítőpont előtt már nagyon örültem az árnyékos részeknek, azaz itt már izzadtam, rendesen. Az arborétum emelkedője valahogy riasztóbbnak tűnt, mint tavaly. Túlságosan messziről látszott már, és túlságosan magasan voltak a távoli futók - nekem legalábbis úgy tűnt. A harmadik frissítőpont előtt már érezhetően lassultam, és utána, a frissítőpontról elindulva is csak nehezen váltottam sétáról futásra. A cikk-cakkozás nem volt zavaró, csak az egyik útszűkületben éreztem túl közelinek a szemből jövő autókat. Az már jobban meglepett, hogy Pákozdon 3 perccel dél előtt harangoznak, éppen a templom közelében jártam akkor. Közel 2 óra futás után még Pákozdon voltam, sajna ez nem sok jót ígért a tervezett időeredmény szempontjából.

A dinnyési összekötő út kezdeti lejtője sem lelkesített igazán, a homlokom csupa izzadtság volt, néha a sapkámat már a kezemben vittem inkább. Az M-7 felüljáró előtt elhagyott a maradék erőm, itt már - másokkal együtt - sétára váltottam. A következő frissítőponton próbáltam sokat inni, ez legfőképpen abban nyilvánult meg, hogy szinte hallottam, ahogy lötyög bennem a folyadék. Brr. Az összekötő út vége felé már elkezdődött az a mulatságos játék, hogy oda-vissza előzgettük egymást néhányan, attól függően, hogy éppen ki sétált, és ki váltott kocogásra. A Vitálsportos polós, idősebb férfi, a fekete (sí?)sapkás hölgy (24), a ciklámenfelsős hölgy (és az őt kísérő vörös hajú bringás hölgy), a babakocsit toló srác (71), a színes fejkendős pár (15, 26), egy másik ciklámen pólós (magányos) hölgy, a Camelbak hátizsákos srác (518)... A záró 3 km máskor nem szokott ennyire fájni, az utolsó frissítőpont utáni szmájlik gúnyosan mosolyogtak.

Aztán hirtelen ott volt a cél, mi ketten, 1956-os születésű pákozdi futótársammal (84) -(az utolsó km-en futás helyett inkább a barátkozást választottuk) - hirtelen úgy gondoltuk, ezt a pár száz métert azért futásnak látszó mozgással kellene színezni.

Cél. Janó felesége, Margó adta át az érmet. Gabesz guggolva fényképez. Film vége!

Ez volt a kilencedik.

És a tizedik? Ismét 3 órán belül lesz!

 

Egy meg nem érdemelt (?) bronzérem története

lbtibsz | 2012-04-01 21:10:52 | Nincs hozzászólás!

2/4/6/8 órás futás, Székesfehérvár, 2012. március 31. Halesz-liget

 

Amikor először olvastam az IRONTEAM Szabadidő és Tömegsport Egyesület rendezvényéről, kicsit csalódott voltam. Úgy gondoltam, hogy ez biztosan klasz verseny lesz, itt, nálunk, a megyeszékhelyen, amelyen sajnos nem tudok majd részt venni, hiszen ütközik a VTM-mel.

Amikor Dénes rám telefonált, hogy nem látja a nevemet a rajtlistán, neki is ezzel indokoltam távolmaradásomat. Aztán kiderült, hogy nem is egy hétvégén van a két rendezvény, bár én az egy hetet is keveseltem - sejtettem előre, hogy az előző hétvégén a Vértesben leamortizálom majd magamat. Imrével közösen aztán addig győzködtek (nem volt nehéz dolguk), hogy a 4 órát bevállaltam. Alapvetően ugyanis egy 8 órás ultrafutó versenyt hirdettek, reggel 8 órai rajttal, amelyen volt 2,4 és 6 órás betétszám is. További könnyítésként a rendezők lehetővé tettték azt is, hogy a rövidebb távon indulók később, a páros órákban (10-kor. 12-kor, 14-kor)  is bekapcsolódhassanak, a 2 órát pl. akár 14 órától 16 óráig is futhatta volna, akinek ehhez volt kedve. Imre "baráti" tanácsát ("Nevezz a 6 órásra, és fuss 6 óra alatt 4 órát!") elhessegettem, de hiúságomat megpiszkálva azért ez arra jó volt, hogy az edzettségi állapotom, felkészültségem, fizikai állapotom alapján reális 2 órás futás helyett a 4 órásra neveztem.

Dénes és Imre a 6 órára nevezett, 10 órai tervezett rajtidővel. Arra már nem hagytam magam rábeszélni, hogy én délben induljak, és így együtt fejezzük majd be a versenyt. A 10 órás rajtra készülve nem sokkal 9 óra után már a Kórház melletti parkban voltam. Nagy szél fogadott, és azt láttam, hogy a 8 órás futók, és néhány, a rövidebb távra nevezett futó már rója az előző esti esőtől kissé felázott, néhány helyen pocsolyával tarkított pályát, küzdve az élénk, néha viharos széllel. Csak lassan sikerült ráhangolódnom ("itt bizony mindjárt futni kocogni kell"), de a zene, a szpíker, a többi startra készülő csak-csak megadta a kezdő lökést.

A rajt után egy jobb kanyar, egy rövid szakasz a kórház betonos parkolójában, egy erőteljes kaptató, bal kanyar a Varga-csatorna melletti aszfalt útra (ez volt a leginkább szembeszeles szakasz), ismét egy derékszögű balra kanyarodás egy lendületet adó lejtőre, majd a murvás pálya, három nagyobb pocsolyával. Hamar sikerült felmérni az elvileg pontosan 1 km hosszú pályát, az első köröm 5:51-re sikeredett. Utána viszont már nem volt 6 percen belüli köröm... Próbáltam a saját tempómat futni, nem foglalkoztam az engem lekerülőkkel. A lelkesedés tartott is egy darabig, 6:30 körüli átlaggal elértem 10 km-ig. Igyekeztem nem túl gyakran frissíteni, néha fél szemmel a projektorral kivetített eredményekre néztem. Chipes időmérés volt, a friss beérkező ideje mindig megjelent a felső sorban (körök száma, aktuális kör ideje, átlag idő, összesített és kategóriánkénti helyezés). Az első frissítésnél (5 km) azt láttam, hogy 7. vagyok (Hm. Úgy látszik, heten neveztünk a 4 órásra..."). Valamikor 10 km után meglepetésemre már 6. voltam. A 12. körben megjelent a pálya mellett az exfőnököm, akivel csak pár szót beszélgettem futtában, de a 13. körben meg is álltem mellette pár szóra. Lett is rögtön egy 8:21-es köröm. Utána még volt vagy hat db 7perc alatti köröm, de aztán éreztem, hogy TÉNYLEG elég lett volna 2 órás futásra neveznem. 2:03 alatt 18 km-ig jutottam, aztán elfogyott az erőm, innentől már csak közdöttem küszködtem. A legátlátszóbb kifogásokkal álltam meg (Szeretnék egy kis levest enni. Már kihült, gyere később!), aztán amikor a jobb vádlim begörcsölt, elérkezettnek láttam az időt, hogy a masszőr kezébe adjam sorsomat. Brutális volt! Alig vártam, hogy újra futhassak. Nem csodálom, szegényt éppen evés közben zavartam meg. Általában egy-két 7 perc alatti kört egy belesétálós, 9-10 perces követett, de mindenképpen szerettem volna a 4 órát a pályán tölteni. A nagy szél, a pocsolyák kerülgetése mellett csak mateve és pecsenye biztatása maradt meg bennem (köszönöm nekik!), aztán negtanultam a "mogyi" feliratot is (haj, de sokszor olvastam a mellettem elfutó két hölgy hátán), meg persze Gyaloggalopp igen magasra emelt sarkait is megcsodálhattam ("Mikor akar Béla elfáradni?"). Az utolsó előtti körben csatlakozott hozzám Imre is, akit előtte már egy padon feküdni láttam. A befejező két körben már vele futottam, az utolsó kört nagyon lazára vehettük, hiszen bő 10 perc volt rá, és töredékköröket nem, csak az egészeket mérték.

Valamikor a 29-30. kör tájékán nagy meglepetéssel láttam, hogy a 4. helyen vagyok ("Úristen! De hát én senkit sem értem utól..."), a 32., utolsó kör után meg a 3. Hm. Mi van itt? Aztán bevillant, hogy jó páran már 8-kor rajtoltak, s minden bizonnyal őket előzgettem, akik ugye délben már megálltak, míg én délután kettőig futhattam. Egyikükkel korábban már beszéltem is, ő azt mondta, hogy egy influenza után van, és örül, ha 3 órán keresztül bírja. No, de ennyi influenzás! Az eredménylistán azt látom, hogy jó páran voltak, akik alig 3 órán keresztül futottak. Mit ne mondjak, még közöttük is volt valaki, aki előttem végzett, ugyanannyi kört teljesített, mint én.

A kivetített erdményeknek köszönhetően hamar kiderült, hogy a helyezésem végleges, hiszen délután kettő után 4 órás futó már nem volt a pályán. A 6 és 8 órások - kivülállók számára is rendkívül izgalmas - versenyét követhettük ezután nyomon. Ez arra is jó volt, hogy "ismerkedjek" a mezőnnyel, hiszen jobbról láttam a chip-szőnyegen áthaladó futókat, majd balra pillantva leolvashattam a kivetített eredményeiket. Az izgalmas verseny dacára néha elbóbiskoltam, nagyon elfáradtam. Galopp és pecsenye utolsó körei mindenkit felvillanyoztak (96 körig jutottak a 8 óra alatt), a 3. helyezett érdemtelenül kevés figyelmet kapott.

Az eredményhirdetés viszonylag gyorsan lezajlott, meglepő érzés, de nagyon jó érzés volt a dobogóra felmászni... A nap poénjával próbálkoztam még ("Látod pecsenye, harmada táv is elég lett volna a dobogóhoz...")...

Hát, ez volna az én meg(nem?)érdemelt bronzérmem többé-kevésbé hiteles története.

2012-05 hó (3 bejegyzés)
2012-04 hó (4 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (2 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
0000-00 hó (1 bejegyzés)