2/4/6/8 órás futás, Székesfehérvár, 2012. március 31. Halesz-liget
Amikor először olvastam az IRONTEAM Szabadidő és Tömegsport Egyesület rendezvényéről, kicsit csalódott voltam. Úgy gondoltam, hogy ez biztosan klasz verseny lesz, itt, nálunk, a megyeszékhelyen, amelyen sajnos nem tudok majd részt venni, hiszen ütközik a VTM-mel.
Amikor Dénes rám telefonált, hogy nem látja a nevemet a rajtlistán, neki is ezzel indokoltam távolmaradásomat. Aztán kiderült, hogy nem is egy hétvégén van a két rendezvény, bár én az egy hetet is keveseltem - sejtettem előre, hogy az előző hétvégén a Vértesben leamortizálom majd magamat. Imrével közösen aztán addig győzködtek (nem volt nehéz dolguk), hogy a 4 órát bevállaltam. Alapvetően ugyanis egy 8 órás ultrafutó versenyt hirdettek, reggel 8 órai rajttal, amelyen volt 2,4 és 6 órás betétszám is. További könnyítésként a rendezők lehetővé tettték azt is, hogy a rövidebb távon indulók később, a páros órákban (10-kor. 12-kor, 14-kor) is bekapcsolódhassanak, a 2 órát pl. akár 14 órától 16 óráig is futhatta volna, akinek ehhez volt kedve. Imre "baráti" tanácsát ("Nevezz a 6 órásra, és fuss 6 óra alatt 4 órát!") elhessegettem, de hiúságomat megpiszkálva azért ez arra jó volt, hogy az edzettségi állapotom, felkészültségem, fizikai állapotom alapján reális 2 órás futás helyett a 4 órásra neveztem.
Dénes és Imre a 6 órára nevezett, 10 órai tervezett rajtidővel. Arra már nem hagytam magam rábeszélni, hogy én délben induljak, és így együtt fejezzük majd be a versenyt. A 10 órás rajtra készülve nem sokkal 9 óra után már a Kórház melletti parkban voltam. Nagy szél fogadott, és azt láttam, hogy a 8 órás futók, és néhány, a rövidebb távra nevezett futó már rója az előző esti esőtől kissé felázott, néhány helyen pocsolyával tarkított pályát, küzdve az élénk, néha viharos széllel. Csak lassan sikerült ráhangolódnom ("itt bizony mindjárt futni kocogni kell"), de a zene, a szpíker, a többi startra készülő csak-csak megadta a kezdő lökést.
A rajt után egy jobb kanyar, egy rövid szakasz a kórház betonos parkolójában, egy erőteljes kaptató, bal kanyar a Varga-csatorna melletti aszfalt útra (ez volt a leginkább szembeszeles szakasz), ismét egy derékszögű balra kanyarodás egy lendületet adó lejtőre, majd a murvás pálya, három nagyobb pocsolyával. Hamar sikerült felmérni az elvileg pontosan 1 km hosszú pályát, az első köröm 5:51-re sikeredett. Utána viszont már nem volt 6 percen belüli köröm... Próbáltam a saját tempómat futni, nem foglalkoztam az engem lekerülőkkel. A lelkesedés tartott is egy darabig, 6:30 körüli átlaggal elértem 10 km-ig. Igyekeztem nem túl gyakran frissíteni, néha fél szemmel a projektorral kivetített eredményekre néztem. Chipes időmérés volt, a friss beérkező ideje mindig megjelent a felső sorban (körök száma, aktuális kör ideje, átlag idő, összesített és kategóriánkénti helyezés). Az első frissítésnél (5 km) azt láttam, hogy 7. vagyok (Hm. Úgy látszik, heten neveztünk a 4 órásra..."). Valamikor 10 km után meglepetésemre már 6. voltam. A 12. körben megjelent a pálya mellett az exfőnököm, akivel csak pár szót beszélgettem futtában, de a 13. körben meg is álltem mellette pár szóra. Lett is rögtön egy 8:21-es köröm. Utána még volt vagy hat db 7perc alatti köröm, de aztán éreztem, hogy TÉNYLEG elég lett volna 2 órás futásra neveznem. 2:03 alatt 18 km-ig jutottam, aztán elfogyott az erőm, innentől már csak közdöttem küszködtem. A legátlátszóbb kifogásokkal álltam meg (Szeretnék egy kis levest enni. Már kihült, gyere később!), aztán amikor a jobb vádlim begörcsölt, elérkezettnek láttam az időt, hogy a masszőr kezébe adjam sorsomat. Brutális volt! Alig vártam, hogy újra futhassak. Nem csodálom, szegényt éppen evés közben zavartam meg. Általában egy-két 7 perc alatti kört egy belesétálós, 9-10 perces követett, de mindenképpen szerettem volna a 4 órát a pályán tölteni. A nagy szél, a pocsolyák kerülgetése mellett csak mateve és pecsenye biztatása maradt meg bennem (köszönöm nekik!), aztán negtanultam a "mogyi" feliratot is (haj, de sokszor olvastam a mellettem elfutó két hölgy hátán), meg persze Gyaloggalopp igen magasra emelt sarkait is megcsodálhattam ("Mikor akar Béla elfáradni?"). Az utolsó előtti körben csatlakozott hozzám Imre is, akit előtte már egy padon feküdni láttam. A befejező két körben már vele futottam, az utolsó kört nagyon lazára vehettük, hiszen bő 10 perc volt rá, és töredékköröket nem, csak az egészeket mérték.
Valamikor a 29-30. kör tájékán nagy meglepetéssel láttam, hogy a 4. helyen vagyok ("Úristen! De hát én senkit sem értem utól..."), a 32., utolsó kör után meg a 3. Hm. Mi van itt? Aztán bevillant, hogy jó páran már 8-kor rajtoltak, s minden bizonnyal őket előzgettem, akik ugye délben már megálltak, míg én délután kettőig futhattam. Egyikükkel korábban már beszéltem is, ő azt mondta, hogy egy influenza után van, és örül, ha 3 órán keresztül bírja. No, de ennyi influenzás! Az eredménylistán azt látom, hogy jó páran voltak, akik alig 3 órán keresztül futottak. Mit ne mondjak, még közöttük is volt valaki, aki előttem végzett, ugyanannyi kört teljesített, mint én.
A kivetített erdményeknek köszönhetően hamar kiderült, hogy a helyezésem végleges, hiszen délután kettő után 4 órás futó már nem volt a pályán. A 6 és 8 órások - kivülállók számára is rendkívül izgalmas - versenyét követhettük ezután nyomon. Ez arra is jó volt, hogy "ismerkedjek" a mezőnnyel, hiszen jobbról láttam a chip-szőnyegen áthaladó futókat, majd balra pillantva leolvashattam a kivetített eredményeiket. Az izgalmas verseny dacára néha elbóbiskoltam, nagyon elfáradtam. Galopp és pecsenye utolsó körei mindenkit felvillanyoztak (96 körig jutottak a 8 óra alatt), a 3. helyezett érdemtelenül kevés figyelmet kapott.
Az eredményhirdetés viszonylag gyorsan lezajlott, meglepő érzés, de nagyon jó érzés volt a dobogóra felmászni... A nap poénjával próbálkoztam még ("Látod pecsenye, harmada táv is elég lett volna a dobogóhoz...")...
Hát, ez volna az én meg(nem?)érdemelt bronzérmem többé-kevésbé hiteles története.