Az ötödik napon maradt Flims a kiindulópont, amit most már szállítás busszal közelítettünk meg a kempingből. A rendezőség rájött, hogy igény lenne korábban induló járatra is, ki is használtuk, bár durván korán kellett ehhez kelni. Flimsből ugyanazon felvonóval lebegtünk felfelé, mint amivel előző nap, csak Plaunnnál nem szálltunk ki, hanem egy erős jobbkanyart véve estünk neki a meredeknek, és haladtunk egész fel Nagensig.

2150m-re érkeztünk meg, fa sehol egy darab sem, az egész terep egy nagy puszta. A kilátás ebből adódóan ismét nem hagyott kívánni valót maga után. Szemben a völgy túloldalán ott virított Crap Sogn Gion, nyugatabbra pedig mindössze olyan 5km-re van Vorab. A harmadik napi terep folytatása a mai, egyik része a sziklafelszínekkel szabdalt csemegézős dolog, míg a cél közeli terület egy kevésbé vad, sziklamentes tiszta hegyoldal, laposabb völgyekkel tagolva.



A célból nézve a mai pályaadat (11.3km / 420m szint) már nem tűnt annyira halálosnak. A terep nagyon jól futható, a szint is mérsékeltebb, nem lesz ezzel gond. A rajtba egy dózeren szaladtunk fel bemelegítésképpen, és majdnem sikerült repülőrajttal indulnom, annyira eltököltem az időt a célban, épphogy elértem a rajtom.

Az egyesre egyből egy hosszabb húzással kezdtünk. Az átmenet közben keresztben egy keskeny, de mély sziklavájatban csörgedező patak figyelt a térképen, már épp elkezdtem volna gondolkodni, hogy az alsó, vagy a felső kerülő úton keljek majd át, de időben észrevettem, hogy középen is van egy átkelésre alkalmas kis ösvényke. Irány tehát egyenesen át a pusztán. A patak után jelleget váltott a terep, kezdődött a sziklafelszínes csemegézés.



Az irányt jól lehetett tartani, követni is tudtam magam, jöttek is sorban szépen egymás után a pontok. Az ötösnél egy másik közeli pontra szaladtam rá, de ennyi még belefér. Egy újabb hosszabb átmenet után, sziklafalakkal szépített völgyeken és frissítőpontokon túlesve következett a csillagpont.



Az első hurok is jól halad. Továbbra is szinte csontra fogom a pontokat, a futótempóm néhol már-már versenyszerű elemeket is tartalmaz. Hajtok, jól megy, élvezem. A 10-es pont alig 300m-re van a harmadik napi 14-estől. Akkor még csak kis ízelítőt kaptunk ebből a terepből, most megtekernek rajta minket rendesen. Furcsamód másodszorra is simán megvan a csillagpont. Viszont nagyjából eddig is tartott az aznapi versenyzés, a 13-asnál beüt a gebasz.

Odaérve a ponthoz dugnám a chipet a SI-dobozba, mikor látom, hogy a dugókám chipet tartalmazó vége egyszerűen LETÖRT. A közelben tartózkodó versenyzők bővíthették magyar szókincsüket néhány új kifejezéssel, én meg kezdhettem gondolkodni, hogy hol is törhetett le az a kis vacak, és hogy van-e bármi esélye annak, hogy egy 4x4mm-es kis műanyag darabkát én megtalálok itt a pusztában. Végigvizslatom a pont előtti sziklafal lábát, nem-e a sziklára támaszkodva tört el a dugóka, de semmi. Irány vissza a 12-eshez, ott még biztos megvolt, lehet, hogy a dobozba törtem bele, és ott pihen a bója lábánál. De nem. Percekig túrom ott a füvet, nem találok semmit. Vissza megint a 13-ashoz, próbálok a saját lábnyomomba lépni, hátha kikéklik menet közben valahol a chip. Természetesen nincs meg, úgyhogy feladom a további keresést, így is közel negyed órát elszórakoztam ezzel. Maradt a továbbiakban a hagyományos szúróbélyegzős módszer, és bízzunk abban, hogy a célban elfogadják a pálya első felét bemondásra (nem szokták).



Szóval megyek tovább, kellően lehangolva és az ennek megfelelően magas mértékű dekoncentráltsággal. Csúnyán alá is szaladok a 14-esnek, gyakorlatilag egyből elveszek. Igazából csak érzésre mászok vissza, meg is lesz a pont, de jó négy percbe fájt. Az ég közben beborult, és nekikezdett esegetni is az idő. Na ekkor jutott komolyan eszembe, hogy nem folytatom a második hurkot, hanem egyenesen a cél felé veszem az irányt. De aztán szerencsére győzött a hülyeség: ha már ilyen messze elutaztam, legalább eddzünk egy keményet és toljuk végig a pályát. Úgyhogy kitűztem magamnak a két órás célt, és irány tovább. A 16-osra teszek még bele egy kis bénázást, de a többi pont már okés.



Magunk mögött hagyjuk a sziklás szabdalmányt, az utolsó pár kilométerre hosszú szintezős átmenetek jutnak a szaladhatóbb pusztában. Ekkor azért már fáradok, a végére meg teljesen elfogyok, az utolsó mászásnál már inkább csak imitálom a futást, 2:13:18 lett a vége.



A célban még megpróbálkoztam azzal, hogy elfogadják érvényes eredményként a produktumomat, de nyilván esélytelen volt. A térképemen a szükséges szúróbélyegzések számánál valamiért eggyel kevesebb lyukasztás szerepelt (valahol elfelejthettem bélyegezni, vagy nem volt tüske a szúróban), ez már elegendő indok volt ahhoz, hogy ne kelljen tovább foglalkozni a dologgal, és hivatalosan is el lehessen utasítani a kérvényt. Így maradtam hibapontosként.

Kár ezért a napért, egy egészen jó szereplés ment el a dugókán. Bár a futott időm megintcsak az utolsó helyre lett volna elég, ha levesszük a negyedórás keresgélést, akkor már nagyon más lett volna a helyzet. Így az utolsó érvényes helyezést tesóm vihette el, hülyére hibázva magát a pályán. Ma Tojás volt, aki még védte a magyarok becsületét, és tudott helyi versenyzőt maga mögé utasítani magyarokon és hibapontosokon kívül.

A célból még leindulás előtt elkaptunk egy méretes zuhét. A biztonságot nyújtó fedett placc és a sífelvonó bejárata közötti 30 méter elegendő volt ahhoz, hogy totálisan szarrá ázzon rajtunk minden ruha. A kempingben a sátrak még bírták valamennyire, de a pavilon már bizony kidőlt. Minden, ami műanyag és törhető volt rajta, az tört is. Mehetett a kukába.

Rendezőség által készített napi összefoglaló videó: