Negyedik napra változatosságot ígért a rendezőség, lássuk mi lett belőle. A laax-i felvonóállomást egy darabig elfelejthettük, a kezdőpont átkerült Flimsbe, onnan indultak a síkabinok. A Flimsbe való eljutás kicsit macerás volt, parkolóhely nincs a faluban, csak kevés, az is aranyáron. A Flims-Laax-Falera között elég sűrűn közlekedő 1-es járat ingyenesen igénybe vehető volt, viszont a kempingünk kinn volt a világ végén, a legközelebbi használható buszmegálló vagy 10 kilire esett. A rendezőség végül nagy kegyesen biztosított egy szállítás buszt Trin Mulinból Laax-ba (útba ejtve természetesen Flimst is), a járatsűrűség azonban nem sikerült ideálisra. Volt két busz reggel (9-kor és 10-kor), meg vissza egy az esti napi eredményhirdetés után. Köszönjük. A korai rajtolók főleg, 9-13-ig folyt ugyanis minden nap a rajtoltatás. A felvonózás, játszóruhába öltözés és a rajtmenet meg összesen másfél-két órát vett igénybe. Aki 10 óra előtt rajtol, az ezzel szállítással bizony nem éri el a rajtját.

Végül úgy oldottuk meg a dolgot, hogy reggel elautókáztunk Laax-ba, ott letettük a járgányt az ingyenes SOW-parkolóhelyen, majd az 1-es busszal visszamentünk Flimsbe, a sífelvonóig. Beszálltunk a kabinba, és felrepültünk vele Plaun-ig, ami egy nagy völgy kiszélesedett laposában feküdt 1627m magasan, egy méretes tisztáson. Erre-arra meredek hegyoldalak, fenyők, sziklák. Nem csúnya hely ez sem.



Nem voltunk messze a második napi tereptől, olyannyira nem, hogy konkétan Crap Sogn Gion alatt voltunk, egy innen induló felvonó vitt fel egyenes oda. A rajtmenet is ezzel kezdett, beültünk a hintaszékbe, és fellibegőztünk a pár nappal ezelőtti célhelyig. Innen sajnos vissza kellett ereszkedni egy kicsit, de még így is 400m-rel magasabban voltunk, mint a cél, kellemes downhill pályára lehetett számítani. A pályaadat sem tűnt vészesnek: 8.6km/370m. Térképet fel, és irány bele a változatosságba.



Egy durva nyílt részen kezdtünk. Gazos, göröngyös, köves, meredek, gyakorlatilag futhatatlan. Az én bokámmal és térdemmel mindenféleképp. A 3-as pontig szépen elszintezgettünk, ott aztán egy olyan sziklacsoportosulást kaptunk az arcba, hogy csak lestünk.



A 10 méteres kövek kerülgetése nem dobta meg az iramot, sem az, hogy közben kezdtünk ereszkedni lefele. Továbbra is az óvatos séta volt a maximálisan produkálható tempó. Aztán jött egy érdekeség a 8-asnál. Itt eléggé össze van firkálva a térképem a berajzolt útvonal miatt, ugyanis sikerült 11 percet eltöltenem ezen a 100m-es átmeneten. Pedig nem túl bonyolult: meredeken le a gerincen a sziklafalig. A gond ott volt, hogy találtam egy méretes sziklafalat útközben, amit bizony nem jelölt a térkép. Háromszor körbetúrtam, ott kell valahol lennie a bójának is, de az nem volt. Talán akkor a kis sziklával jelölt cucc lehet ez? Tisztás ugyan nincs mellette, de úgy érzem, keveset jöttem még le, irány lejjebb. Már kiértem az erdőfoltból is, innen csak fenyőcsoportok. A sziklafalam a térkép szerint az erdő és a durva ligetes határán van. Nem egyértelmű ez a határ, de sziklafalnak se híre, se hamva. Vissza akkor az előzőhöz, feltúrom még háromszor, netán elvitték (vagy ki sem rakták) a pontot. De se stekket, se szórócetlit nem találok. Innen elkezdtem randomszerűen bóklászni a hegyoldalban, és a határozattabbnak tűnő versenyzők irányát felvenni. Ez olyannyira sikerült, hogy visszajutottam a 7-es pontomig. Sebaj, legalább egy biztos pont, fussunk akkor rá megint. Hajszálpontos iránylevétel után majdhogynem lépésszámlálva indulok lefele. A kamu sziklafal megint útba esik, de határozottan hamar jön, tovább lesz. Erdőfoltból ki, fenyőcsoportok között tovább le. Majd visszamászok az úttól, ha nem esek bele menet közben a pontba. De beleesek, megvan végre az a kis rohadék. A térkép itt nagyon nem volt okés. A részidő eredmények szerint elég sokan megették ezt a pontot.

Innen aztán a leggyorsabb módon ki az útra, végre futható talaj van a lábom alatt. Kb 2km telt el a pályából, és 40 percnél tartok, ez nagyon gáz. Az út legalább enyhén lejtett, lehett rajta pörgetni, és az utána lévő pontoknál is határozottan szimpatikus volt az erdő. Ez a jóság a 12-esig tartott. Ott adódott a kérdés, hogy a 13-asra mi legyen. Le az ösvényre, és szép mászás a pontig, vagy szintbe neki a sraffnak. Utóbbi lett, mondom ha már eljöttünk ilyen messze, nézzük meg mekkora dzsuvák vannak errefelé. Nos, nem lett gyors ez a szakasz sem: 300m / 10perc. Méteres páfrányok, alatta bazi vastag kidőlt fák, hozzá kisebb-nagyobb kövek. Igazi ősdzsungel. Küzdős volt nagyon, utólag egyértelműen a lenti útvonal lett volna a nyerő.

Hosszú húzás következett elején combos mászásal, később inkább szintezéssel egy patakokkal bőségesen ellátott oldalban. A talaj is kellően vizenyős volt, lehetett áztatni a cipőt rendesen.



Ismét hosszú húzás, el a rajt alatt. Továbbra is patakok és tocsogás a vizenyős pusztában. Elszaladtunk a felvonóig, ahol majdnem benéztem az erdőfoltokat, de korrigáltam, mielőtt nagyobb probléma lett volna. Kezdődött a meredek downhill. Kezdtem már fáardni, így agyilag sem voltam már topon, bizonytalankodtam össze-vissza. A kitaposott nyomok sem akartak soha arra vezetni, amerre szerettem volna. Némi sípályás felfelét közbeiktatva végül leértünk a völgy aljába, hogy egy zubogó folyamon átkelve meglátogathassuk kicsit a tulsó hegyoldalt is.



A tisztás túloldalán egy brutálisan szabdalt terület várt minket. Ezernyi kúp, domb, sziklatömb, mélyedés. Hasonlított kicsit az első napi terepre, ráadásul ezt a részt is kinagytották a térképen, hogy olvashatóbb legyen. Természetesen a méretarány váltás most is csak megzavart, egyből egy ötperces bóklászással indítottam. A többi pont aztán már símábban ment, egyedül a 27-est akartam mindenféleképp hamarabb várni.

A kétórás álomidőt már rég elhagytam, pálya végén már csak arra ügyeltem, hogy a két és fél órán belül maradjak, ki ne nullázzák már ezt a napom is. Bár amennyire szarul ment az egész, megérdemelném.



A vége 2:27:27 lett. Ez a 8.6km-en nem az az idő, amivel büszkélkedni lehetne. Nem is volt meglepetés, hogy ezzel sikeresen kibéreltem a tök utolsó helyet. Az aznap indult 113 versenyzőből ma csak hárman dobták a pályát, így 110. lettem. Tojás engem negyed órával verve hozta a 109. helyet, tesóm viszont durván borította a papírformát. Nagyot küzdve a két óráért - ami ugyan nem lett meg - lenyomott két svájci játékost, így 106. lett.

Hazafelé aztán még leugrottunk megnézni, megven-e még kedvenc tavunk, a CaumaSee. Úszkáltunk benne egy utolsót, aztán végső búcsút intettünk neki. Kéne egy ilyen tó itthonra is.

Napi tagesrückblick videó: