Több hónap is eltelt már az idei svájci hatnapos verseny óta, de beszámoló írására csak most sikerült időt szakítanom (köszönhetően annak, hogy a bokaszalagjaimat is most sikerült szakítanom). Tódi anno már írt egy rövid összefoglalót a tajfutok.hu-ra, csodaszépen beszkennelt versenytérképekkel, képgalérialinkekkel, miegymásokkal. Néhány saját képet én is feltettem ide az edzésonline-ra, lehet böngészni.

A verseny történetéről: Először 1996-ban rendezték meg Brunnen központtal (a Luzern-i tó keleti partján), és a különlegessége abban rejlett, hogy a szállás/versenyközpontból a célterületekre minden nap más jellegű szállítóeszközzel hordták ki a népet, volt ott katonai teherautóktól kezdve hajón és fogaskerekű vasúton át sífelvonóig minden. Gyönyörű helyszíneken, precízen lebonyolított verseny volt a néhány résztvevő magyar szerint, én sajnos akkor nem voltam ott.

Aztán valamiért csak 2003-ban jött a következő rendezés, ami egyben az azévi világbajnokság kísérőversenye is volt.  Főleg ez utóbbi miatt gondoltuk azt tesómmal, hogy benevezünk, majd végül úgy alakult, hogy ő mégis inkább a VB-n indul (nagyon összejött neki a válogató verseny), én pedig már mint házi szurkolótábor is funkcionáltam Svájcban. Sajnos tesómat nem sikerült berugdosni a VB középtávú számának döntőjébe, nem sok kellett volna pedig (mondjuk nem is volt elvárás), de azért jót szaladt a selejtezőjében. A VB-t a svájciak erősen hazarendezték, és amolyan skandinávszívatásból a Zürich környéki kontinentális terepeket (ejtsd: gagyi, durung hegyeket) választották ki a versenyre. Értelemszerűen a Swiss-O-Week is ezeken a terepeket került megrendezésre, egy nap kivételével (a VB középtávval együtt), mikor is levitték Trin-Laax mellé a versenyt, ott szerencsére lehetett csemegézni bőven.

A következő játék 2006-ban érkezett, ekkor engem épp Párizsba szólított a kötelesség, az Allianz által szervezett sporteseményen képviseltem hazánkat, ahol is megfutottam életem legszarabb félmaratonját (ez a PW még mindig él), de legalább érmet is adtak érte. Tesóm, hogy ne unatkozzon otthon, Tódival egyetemben társult néhány TIPO-s ifjonchoz utazásilag, és kipróbálták magukat a svájci hatnaposon. Ekkor Zermatt volt a központ, és a környező 3000m közeli hegyeken szaladgálhattak a gleccserek lábánál, fű nélküli csupasz sziklafelszíneken, Holdbéli tájat idéző kőrengetegekben. Úgy jöttek haza, hogy a következő Swiss-O-Week KÖTELEZŐ.

Volt három év összekuporgatni az összekuporgatnivalót, hogy aztán Tódival és tesómmal hármasban nekivágjunk ismét. Idén hazánkat rajtunk kívül csak a TIPO-s különítmény képviselte (ők is hárman voltak), korábban azért voltak jóval többen magyarok. A verseny rajtja előtt jó két és fél nappal már elindultunk itthonról, hogy kényelmesen tudjunk még világosban sátrat verni, és még maradjon egy teljes nap ráhangolódni az egészre. Tódi vállalta az éjszakai vezetést, én meg navigáltam, már amikor épp nem aludtam. Tesóm meg a hátsó üléssort foglalta el, hogy rákészülhessen a reggeli sofőrködésre. Nagyon ráérvén, az odafele útba másnap délelőtt még beiktattunk egy kis kerülőt, és ellátogattunk az Oberalppass és Furkapass nevezetű hágókhoz, hogy gyönyörködhessünk kicsit a kilátásban, és hógolyózzunk egyet augusztusban is.

A végcél Muotathal volt, ami egy kis falu a Luzern-i tótól keletre egy völgyben. Az odaérés, lejelentkezés, sátorépítés rendben megvolt, alig 14 óra telt el az otthoni indulástól az érkezésig. Az ideiglenes sátortábort a faluszélen, egy kisebb sportcentrum mellett jelölték ki, aminek a vizesblokkja mellé még mobil konténereket is kitelepítettek, hogy biztos elég legyen a több ezer embernek. Elég is volt, melegvíz is volt, szóval wellness a javából. A korábbi SOW-okon már tapasztaltuk, hogy bármennyire is pontos órákat gyártanak Svájcban, az eldugott kis völgyekben még mindig nem sikerült megoldaniuk az éjszakai fűtést, készültünk is a sátorozáshoz ruhával rendesen hidegre-melegre. Csak egy valamire nem: többnapos szakadó esőre, amit később szépen meg is kaptunk. De aznap még ez nem játszott, ki is mentünk az egyes számú edzőterepre megmozgatni a több hete pihentetett futóizmainkat. A terep nem volt túl messze, konkrétan a versenyközpontként és szállásként funkcionáló Muotathal utcáin fogtuk meg a kihelyezett pontokat, és reménykedtünk, hogy ez a majd félóra laza kocogás nem okoz túl nagy izomlázat (6km, 35perc). Ha túl nagyot nem is, azért kicsit okozott.

Aztán másnap folytattuk a "Fárasszuk ki jól magunkat még a verseny előtt" tevékenységünket, és két másik edzőterepre is ellátogattunk. Először a Brunnen melletti küzdős, meredek, néhol bozótos erdőben terepszemléztünk egyet kényelmes, kocogós tempóban (6km, 350m szint, 82perc), majd a Schutt melletti kirándulóhely sziklatömbjeit csodáltuk meg, ezt már tényleg csak túratempóban, fényképezőgéppel a kézben (4km, 150m szint, 90perc). Lett volna még egy edzőterep, de azt már kihagytuk, mivel az oda való feljutáshoz felvonó szükségeltetett, a jegy meg horribilis árú volt. Így is kellően elfáradva értünk vissza a sátrunkhoz, és akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz az utolsó olyan éjszaka, amikor a hálócuccon kívül lesz még száraz ruhánk.

Eddig a bevezető, a versenynapok külön bejegyzéseket kapnak majd.