Valójában már hétfőn meg akartam írni a blogomat, de csak nem jutottam el idáig. Két hét kényszerszünet után újra elindultam futni, de először csak nagyon óvatosan, odafigyelve, hogy a legkisebb jelzésre is a lábamtól egyből megálljak. Szerencsére a csonthártyám nem panaszkodott, csak a vádlim volt izomlázas. Mindenesetre elkerülendő az újabb sérülést elhatároztam hogy csak minden másnap vagy harmadnap futok, a közbeeső napokon vagy pihenek vagy tekerek. Úgy tűnik ez egész jól beválik, bár tegnap már megint éreztem egy kicsit a lábam.

Ma reggel viszont olyat csináltam, amit nagyon nem kellett volna. Én imádok mezitlábaskodni (még ha zokniban is akkor is :) ) és hát reggelente senki sincs benn a munkahelyemen, így ledobom a magassarkút és úgy rohangálok. Nos erre reggel ráfizettem csúnyán. Rohantamban sikerült eltalálnom jobb lábammal egy rossz helyen parkoló szék lábát, és a kisujjam úgy bedagadt ahogy illik... mondanom se kell hogy a cipőbe már nem fért vissza a lábam, otthonról szalasztottam szegény Anyukámat hogy hozzon be nekem egy sportcipőt különben nem fogok tudni közlekedni a nap hátralévő részében. Annak ellenére hogy én röhögtem a legtöbbet a képtelen szituáción, bizony fáj rendesen az ujjam, és egy darabig nem fogok tudni se futni se tekerni. :( A dolog pikantériája hogy de 10-re állásinterjúra kellett volna mennem egy céghez, és kénytelen voltam lemondani. Ez annyira ciki, egy ilyen ürüggyel lemondani, biztos tök hülyének néztek, de hát sajnos tényleg ez történt... :(

Szóval most szívom a fogam, és remélem hogy a délutáni programot még túlélem valahogy, mert azt viszont nagyon nem szeretném lemondani...