2008.03.16--Vasárnap

14:00

Úgy döntöttem, ma pihenőnapot tartok, ezért nem írok annyit mint eddíg. Csak a leglényegesebbet.

Szóval pihenőnap lévén nem szándékoztam megdönteni a maratoni futás világcsúcsát,  de még az ulrtatriatlon magyar bajnokot, vagyis Tamás Zsoltit /ha valakinek mond valamit ez a név/ sem kísértem el rövid útjára. Nekem az is elég hosszúnak bizonyult. De ha nem sportolhatok, akkor nem is érzem jól magam a bőrömben. 

Mesésen sikeredett a mai napom. Felvettem az ezüstszürke  pici futócipellőmet, mint Hamupipőke, és elindultam kocogni. Ugyan nem a bálba, de így is jó buli volt. Fújt a szél előről, hátulról, jobról, ballról, meg mindenhonnan. Egyszóval országos Szélfújásban volt részem.  Az ibolya már nyílik mindenfelé, de nem voltam virágszedő hangulatban, inkább futottam, mint Hófehérke az udvari vadász elől.  A mai nap kivételesen nem az egyetemi pályán voltam, de sebaj, kell egy kis változatosság.  Arra mentem, amerre a szívem vitt.  ELŐRE.!

Senki nem mondta, hogy menjek, de azt sem, hogy ne. Teljesen a magam ura voltam.  1 km. Ennyi megteszi a pihenőnapomon is.  Legközelebbin majd úszni fogok, aztán meg tekerek pár kikcsit.  Átmozgatom kicsit az izomzatomat, vagy levezetem az egész heti munkát. Rövid természetjárással egybekötött laza kocogás mindíg jól esik, és nem kell hozzá olan sok minden. Rendesen fel kell öltözni, meg 1 jó cipellő. Majdnem elfelejtettem a legfontosabbat! +  1 vagy több lelkes ember.  A futóedzés az évnek bármely szakában elvégezhető, akár teremben, akár szabadban, mert itt mindíg kéznél van a láb. 

Lazán, minzt a kazán. Nem kapkodtam sehova. Hiszen nem fenyeget sem az a veszély, hogy bárki megelőzzön 1km-en ill. a távolság miatt nem fogom olyan hamar elunni az egészet.  Észrevettem, hogy páran nézik, ahogy elhaladok mellettük, őket hívja a köznyelv egyszerűen csak szembejövőknek.   Kisebb mosolyt véltem felfedezni arcukon. Biztos turisták lehetnek.  Mindenesetre jóleső érzés volt, hogy tudtam, velem vannak.  Szívesen elhívtam volna őket  holnap reggel 06:00 órai úszóedzésemre is, bár attól tartottam, nem lelkesednének érte, pedig mit ne mondjak, azért a medencében is elkél a bíztatás,

és nem csak akkor, ha a versenyző hölgyet Erzsébetnek hívják