Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 54 025 661 km-t sportoltatok
Paff

Első lépések

Gandi | 2010-03-02 19:08:27 | 8 hozzászólás

Bár a cím arra utal, mintha a picur első lépései lennének, azért ezt tudjuk, hogy még nem lehet :-) Tehát a cím a mami első lépéseit jelenti, vissza, újra a mozgás világába.

Tulajdonképpen elfogadtam, mert el kellett fogadjam, hogy az elmúlt két-három hónapban meglehetősen leépültem. No de, hogy mennyire, azon meg már csak mosolyogni lehet :-)

Amikor az első szigetkört úgy 10 napja lesétáltam, még félúton a padra is le kellett üljek pihenni...

Aztán következett egy, még az eddigieknél is rosszabb hét. Még egy hete azt mondtam, hogy az elmúlt két hónapban többet hánytam, mint az eddigi életemben összesen. És aztán jött a múlt hét szerda, amikor meg többet hánytam, mint az elmúlt két hónapban összesen. Végül orvosi segítséggel sikerült azt az áldatlan állapotot helyreállítani, és most egy hét betegállomány, de már szerencsére jól vagyok. Sőt, tulajdonképpen tökéletesen érzem magam szombat óta. Egész pontosan fogalmazva olyan a közérzetem, mint utoljára valamikor decemberben volt :-)

Úgyhogy teljes gőzzel elkezdtem visszavetni magam a rendszeres mozgásba, de persze csak fokozatosan. Egyre nagyobb esélyt adok annak, hogy ebből kocogás már nem lesz, csak séta, és túra, de ez pontosan elegendő is lesz nekem. És tulajdonképpen az is ad némi örömet, hogy végre megszépültek a lábkörmeim :-) Ez annyit jelent, hogy mind megvan hiánytalanul, és egyik sem színes. Csupa újdonság, hisz ilyen már évek óta nem volt :-)))

A fokozatosság pedig megy, bár a fizikumom rohamosan javul úgy érzem, azért a mai sétánál meg kellett állapítsam, hogy bizony az egyik legjobb futócipőm most feltörte a sarkam :-) Aztán mikor hazaértem, tudomásul kellett vennem, hogy van némi izomláz a jobb combomban :-) És mindezek össze-vissza kb. 20 km sétától, amit három részletben tettem meg az elmúlt napokban. Szép kilátások, de hát ezen már tényleg csak mosolyogni lehet :-)

8 hozzászólás

szasza 5178 napja
szasza képe

de hisz ez a legszebb időszak nem? ....

nem baj hamarosan már rohangálhatsz...utána

Mozg 5178 napja
Mozg képe

Nevetni és mosolyogni minél többet. Ez biztos Picurnak is tetszik. Szép mosolygós örömteli napokat kívánok.

 

Manó 5178 napja
Manó képe

Ha az tetszik a picurnak, akkor séta. :) A közérzeted meg maradjon így, vagy jegyen még jobb! Hányós rekordokat ne döntögess tovább! :)

Bozót 5178 napja
Bozót képe

Hajrá! A séta pont jó, futhatsz még eleget a jövőben! Ez tényleg a legjobb időszak, a kezdeti szenvedés után és az utsó harmad kényelmetlenségei előtt, úgyhogy használd ki :)

SzBogárka 5178 napja
SzBogárka képe

Kívánom hogy kerüljön el a rosszullét messzire. Nagyon szép tavaszi sétákat kívánok a pocaklakóval.

Nyúl 5178 napja
Nyúl képe

Ez az, Cillagom, csak pozitívan! Nem akarok itt riogató példákkal hozakodni, de az egyik ismerősöm szinte az első pillanatoktól kezdve ágyhoz volt kötve, na, az aztán az igazi szörnyűség (és ő még ezt is élvezte, mert annyira várta a picit). Gandalf után szabadon: Neked csak az a dolgod, hogy a megadatott lehetőségeket okosan kihasználd :-) Nagyon sokat gondolok Rátok, hajrá a maradék időben! :-)

Ispi 5176 napja
Ispi képe

Igen, ezért is nevezik ezt az időszaokt másállapotnak. El kell fogadni, hogy átalakul a szervezet, a prioritások átrendeződnek. És megvannak a szépségei is, olyanok is, amivel azelőtt nem is számoltál. Pl. mikor feküdtél úgy le anno, hogy: "jaj de jó is nekem, csoda ez a nap, ma sem hánytam..."? No, hát minden relatív.
Kívánok neked kellemes napokat, elegendő sétát, simogató napsütést madárcsicsergéssel!

És azt is, hogy örömmel tudd megélni azt a csodát (azaz: CSODÁT), ami benned zajlik nap, mint nap!

lilla 5176 napja
lilla képe

ne aggódj pár hónap és olyan lehesz mint újkorodban. én elsőszülöttem 1 éves szülinapjára futottam életem 1. maratonját. (előtte csak sportos voltam, de nem futottam túl sokat) a másodszülöttem 4 hónapos és ma 13 kilit "rohantam". minden megy mint a karikacsapás. a te előéleteddel én nem aggódnék. :) üdv, lilla

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2017-08 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-01 hó (1 bejegyzés)
2012-10 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-05 hó (2 bejegyzés)
2011-04 hó (1 bejegyzés)
2010-10 hó (1 bejegyzés)
2010-08 hó (1 bejegyzés)
2010-06 hó (2 bejegyzés)
2010-05 hó (2 bejegyzés)
2010-03 hó (1 bejegyzés)
2010-02 hó (1 bejegyzés)
2009-11 hó (1 bejegyzés)
2009-07 hó (1 bejegyzés)
2009-06 hó (2 bejegyzés)
2009-03 hó (1 bejegyzés)
2008-12 hó (1 bejegyzés)
2008-10 hó (3 bejegyzés)
2008-09 hó (1 bejegyzés)
2008-07 hó (1 bejegyzés)
2008-06 hó (2 bejegyzés)
2008-05 hó (1 bejegyzés)
2008-04 hó (2 bejegyzés)
2007-12 hó (4 bejegyzés)