No, a múlt heti sok keserűség után hirtelen újból megcsillant a remény, hogy megtanulom ezt a fránya gyorsúszást. Hiába találtam ki, hogy decemberben már csak mellúszok, szerdán irigyen bámultam a többieket ahogy mindenféle feladatokat oldanak meg, és borzalmasan unalmas volt csak úgy mellúszkálni.

Szintén szerdán mondta meg Atom a nagy felfedezését, hogy rájött, hosszabban van ideje levegőt venni, ha siklás közben már elkezdi. Őszintén szólva akkor ebből semmit nem értettem, én úgy csak vizet nyelek. Aztán tegnap a Dagályban csoda történt :-)  Andris most nem a partról, hanem a medencében élőben mutogatta nekem a kartempót, és próbálta megtanítani nekem, hogyan kell szuperman pózban siklani, és levegőt venni. Hát, iszonyú sokat nyeltem... No, itt kiderült, hogy én mindig csak oldalra fordítom a fejem, holott kicsit hátrafelé kellene néznem. Máris több időm lett a levegővételre, sőt, még arra is maradt időm, hogy kifújjam ami csak benne maradt a tüdőmbe. Innetől kezdve máris elég volt a levegő, máris nem ólmosodtak el a végtagjaim, stb... Merthogy eddig valószínűleg ki sem fújtam minden elhasznált levegőt, hanem csak úgy kapkodtam be valamennyit a nem üres tüdőmbe, és néhány méter múlva jött a kifulladás érzés... Persze azért még az úszás nem megy, be kell rögzülnie a levegővételnek. Ma úgy úszkáltam, hogy egy mell kar-lábtempó, siklás, majd egy kartempó gyors-közben levegővétel, gyors láb, a másik karom csak előre, újra egy mell kar-láb, és így tovább. Vagyis mellúszva tanulom a gyorsot :-)

Hihetetlen amúgy, hogy egy icipici fejtartás változtatáson ilyen sok múlik, de így van :-)