Gondoltam, én is megosztom Veletek a futással kapcsolatos - pozitív és negatív - gondolataimat.

:)

Évek óta már, hogy rovom a kilométereket, hol szorgosabban, hol kevésbé. De arra rájöttem, hogy aki egyszer elkezte, annak megpecsételődött a sorsa.

Való igaz az, hogy ha az ember belecsöppen egy jóvágású kapcsolatba, ahol teljes az összhang, s ez még házassággal is végződik, igencsak hajlamos az ember lányát a lustaságba kergetni... Nem hiába olvastam az egyik újság egyik szabadtéri rendezvényével kapcsolatos programjai között az alábbi címet: a házasság - és a kilók.

 No hálistennek abból még nem csúszott fel olyan sok, de észnél kell lenni!

Szóval mindezen bevezető után eldöntöttem, hogy újra felívelő korszakomat kívánom élni, s elkezdek újra "távot" futni, a mostani 3-4, na jó nagyon ritkán max. 5 kilométerecském helyett...

Tehát a héten újrakezdtem, vagy folytattam... Nézőpont kérdése. Ebben nagy szerepe volt a múlt hétvégi Vivicittának, ahová - nem megszokott módon - csak kísérőként mentem. És nem volt jó, hiányérzetem támadt.

Úgy döntöttem, hogy vége a kifogásoknak. (most esik, most fúj, most túl hideg van, most más dolgom van... ) És nekiindultam a kezdő kis 7 kilométeremnek. Az elején szenvedtem mint a kutya: tüdő zilál, a keringési rendszer összeomlik, a lábak összeakadnak... De a végén olyan jó érzés.

A célom most a júniusi bükki hegyimaraton - még május 15-ig kitalálom melyik távja.... :) - ott találkozunk! De már nem a nézők, hanem a futók közt a rajtnál!