Edzésleírás
30. Balaton átúszás
Nekem az első. Nagyon vártam. Az orvosi vizsgálatra, meg a sétálásra elment ~40 perc. Utána egy gyors könnyítés, bemelegítés, és írány a víz.
Az első kili relatív könnyedén ment gyorsan kimentem a legszélére és ott úsztam, hogy ne kelljen annyit figyelni a mellezőkre.
Utána már próbáltam figyelni a technikára is, ehhez képest szépen lassultam. Mondjuk nem tudom eldönteni, azért ilyen lassú mert néha nagyon távol kerültem az úszóktól és vissza kellett térni. Mindegy. Azt gondoltam véletlen. De a 3. kili is ugyanilyen gyengére sikeredett.
Most még védekezhetek azzal, hogy voltak rendesen hullámok, amik mindig szemből jöttek, szóval ez is lehetett lassító körülmény.
A 4. kili valóban egész jól sikeredett, de nem éreztem különösebb sebességváltást közben.
4.5 km után jött egy holt pont, a karjaim fáradtak és ekkor már láttam a célt, de sehogysem akart közelebb kerülni. Plusz eddigre össze is torlódott a mezőny. Itt még lassabbnak éreztem magam.
A végén pedig egy idő után csak sétálni lehetett.
Átúsztam, de olyan semleges érzelmeim vannak.
A velencei tónál eldől minden, hogy lesz folytatás vagy sem.
Köszönöm, hogy egészséges vagyok!
ui.: aki akar látni egy fejlődő riportalanyt, az nézze az ATV-t.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|
00:23:00 | 1 | 23:00 | 2.61 | 0 | 0 | 0 | |
00:24:34 | 1 | 24:34 | 2.44 | 0 | 0 | 0 | |
00:24:10 | 1 | 24:10 | 2.48 | 0 | 0 | 0 | |
00:21:44 | 1 | 21:44 | 2.76 | 0 | 0 | 0 | |
00:26:23 | 1 | 26:23 | 2.27 | 0 | 0 | 0 | |
00:08:06 | 0.2 | 40:30 | 1.48 | 0 | 0 | 0 |
Gratulálok az első átúszáshoz!
Zozó a kétéltű!! :) Ez azért már távolság! Gratula az elsőhöz! Holnap figyelj oda, nehogy véletlenül átúszd a tatai tavat körbefutás helyett! :)))
A holnapi előtt egy ilyet? Egs!:))))
Gratula! A végén Baywatchos futást illik bemutatni. :))))
Hatalmas gratula!!! Szupeeeeer vagy! :)
gratulálok!
http://www.sarkany.hu/balatonatuszas/oklevel.dw?vonalkod=11482&nyelv_id=1&melyev=2008
Balcsi lesz? :-)
dizs007 4472 napja
Gratulálok. A tempód valóban nem a megszokott, de a körülmények simán okolhatóak (meleg, hullám, nem egyenes úszás). Mindazonáltal nagyon szép úszás. Hajrá