Edzésleírás
Végre újra bringán. Csak még azt nem tudom, hogy jó döntés volt vagy sem. Városi tekerés korán, amikor még a kocsisok alszanak. apuval mentem.
Eszméletlenül türelmetlen. Nagyon frusztrált voltam. "Hogy nem tud egy ember bringázni?" 2 percenként megkaptam ilyen olyan úton módon.
Először a járdán akart menni, de ott nem éreztem magamat biztonságban. Az úton sokkal jobban ment. Először ki a piacra, ahol megrendeltük a csokrot péntekre, utána a Hajógyárira ki. Itt is előbb járdán mentünk pipa is voltam. majd amikor tudtam egyből levonszoltam magamat az úttestre. Néha felpörgettem a tempót. Eljutottunk a K hídig.
És itt az edzés kulcspillanata. Sajnos a sok tapasztalat amit kaptam, sikeresen majdnem össze is törtem magam, amikor is a sín elkapta a bringót. Hála égnek megúsztam, csak a bal térdemnél nagyon meghúzódott. Félre is álltam egy picit. Azért folytattam - ekkor nem éreztem semmit - amíg volt aszfalt, aztán vissza. Visszafelé ahídon, nagyon odafigyelve mentem át. Irány haza. Közben megtanultam fölfelé is tekerni, mit kell ilyenkor tenni, mert először szívtam mint a torkos borz.
Jó volt tekerni. De még jobb lenne, ha 100%-s lenne mind a két lábam. Indulás előtt, még a futó cuccomat is előkészítettem, most rakhatom el, mert nem megy... :( "szóval megérte?"
:( irigykedve nézegetem mások futóedzéseit...
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Pedál fordulat |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
01:03:58 | 10.73 | 05:58 | 10.06 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
Fokozatosan kell ezt is csinálni. Pesten tényleg extra türelem kell ha bringás edzést akar az ember. Margitsziget belső úton azért jól lehet gyakorolni
Csak óvataosan, és fel a fejjel! Jobulást a térdednek, remélem, hamar elmúlik. Tegyél rá valamiféle kenceficét, hátha jót tenne neki :)) (mármint valami gyógykenőcsre gondoltam :)) )
omg! Amennyiben csak húzódásod van akkor olcsón megúsztad a sínes kalandot! Kevés pihenő és mellúszás mellőzésével hamar rendbe fogsz jönni! Jobbulást!
Festina lente... Csak óvatosan és menni fog! Tudod, hogy én Bp miatt adtam fel a bicajt. Itt nem lehet edzeni, de egy fél IM-re fel tudsz készülni. A kulcsszó: megszokás! Hajrá!
Jujj! Gyógyulj gyorsan! ! !
Remélem hamar minden OK. lesz!
b.ssssszus... :(((( pedig már örülni akartam, hogy Zozó végre bringázik is és akkor már nincs akadálya, hogy ironman legyen.
igen :(
Balázsnak igaza van, itt én se...
Most akkor fáj?? Az nem jó! De azért érdemes gyakorolni a bringát, csak vmi bicikliuton. Ott hamar belejössz! A térded lehet sajnos fájni fog holnap! :o( Nekem 2 éve volt hasonló, szintén bringabalesetből....Jobbulást!!!!
Én Budapesten nem merek bicajra ülni. A térdednek remélem, nincsen komoly baja.
rodriguez 4538 napja
Sajnálom, remélem már javul a térded. Azért lehet itt edzeni, csak óvatosan, figyelve. Egyébként meg szerencsés vagy, Óbudáról nem tart sokáig kikavarni a városból....