Edzésleírás
130/155 R:
Az elején nehezen sikerült átlendülni a 129-ről. :) Egész jól ment. A szigeten az Árpád hídról lefutva, azt hittem eltévedtem. Itt találkoztam az első futóval. Múltkor Orsika azt mondta, a szigeten mindig vannak. Jelentem a másodikat a Hajós Alfréd Uszinál előztem meg. Addig maradt a félelem. :) (LOL)Aztán amikor a lépcsőhöz értem ketten elém "álltak". Az elől levőt a 2. km-snél előztük meg. Szegény elfáradt. A másikat a játszótérnél. Ekkor kicsit be is csipogtam. de pár lépés után újra minden rendben volt. Meglepő mennyire tudom magamat tartani a megadott tartományban.
Az Állatkertnél egy szépet káromkodtam, pont ott ahol járókelők is voltak. BOCSI! Pont ekkor jutottál eszembe, hogy elfelejtettem telefonálni! :)
A végét a szokásos kenyaiaktól átvett sprinttel zártam le. (már majdnem azt írtam kenyai sprinttel. elég durva lenne, ha tudnék ilen hamar olyan tempót produkálni).
Kivételesen nem öltöztem túl magam. Ugyanakkor a sziget nyugati oldalán jó nagy szél volt. Nem tudná valaki felfűteni a Dunát, hogy legalább meleg levegő fújjon meg? Hálás lennék érte :D
Köszönöm szépen az egészséges testet, és hogy egyáltalán tudtam edzeni! .)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:14:24 | 2.12 | 06:48 | 8.83 | 0 | 0 | 0 | 135 | |
00:31:57 | 5.35 | 05:58 | 10.05 | 0 | 0 | 0 | 146 | |
00:13:54 | 2.2 | 06:19 | 9.50 | 0 | 0 | 0 | 143 | |
00:01:33 | 0.43 | 03:36 | 16.65 | 0 | 0 | 194 | 176 |
dilisuni 4656 napja
gratulálok! :) (a hétvégét még nem tudom, mármint hogy mikor és mennyit futok :( edzésterv szerint szombat 1 óra, vasárnap 3...