Edzésleírás
Intenzív állóképesség fejlesztése
Korán kellett indulnom, hogy 10-re hazaérkezzek. Kicsit rossz is volt, mert megvolt a tempó, mégis a bemelegítés (18:43) után valahogy nem ment. Néha néha megsúroltam, de ahogy az érzeteimre hagyatkoztam, egyből durván visszalassultam.
Persze vártam is valahol ezt, hiszen ébredés után fél órára rá már az utcán is voltam. Azaz abszolút még alvó állapotban voltak az izmok. Így az első szakaszban hagytam magamat, és "folytam az árral".
Aztán 1 jó óra után éreztem, hogy mennek azok az ezrek, amit előre elterveztem, azaz felébredtünk teljesen. Innentől nagyon jól esett a mozgás is egyben és még haladtam is. :) Ki a Megyeri hídig, át a hídon, és még volt 10,5 percem a fordulásig, ezért 5 és fél percet még futottam Szentendre irányában, majd 180 fokos kör és folytattam utamat.
Ekkor elmajszoltam a maradék elemozsiát. Beérkeztem Békásra ahol végre sikerült innom is végre. Sajnos addig az kimaradt, de nem hiányzott, persze a maratonon ezt nem tehetem meg. :) A mozgás még mindig megvan. Pedig már a 2. órát is magunk mögött hagytuk. Majd valahol a Rómain, letelt a 3. szakasz és egy újabb tempó váltás következett, ekkor már igyekeztem magamat 5 perc alá tolni, nem nagyon csak hogy ott maradjak. Drasztikus tempóváltásokat nem akartam. Ezzel a tempóval végig is jöttem és még belefért az időmbe, hogy a Kolosy térig is elfuthassak, és úgy vissza.
1. bemelegítés
2. szakasz (1ó): 10,98 km
3. szakasz (1ó): 11,80 km
4. szakasz (46,8p): 9,6 km
Azért 30 után éreztem, hogy a lábaimnak kicsit sok, de a test többi része bírja. Valószínűleg kompressziós zokniba tolom és akkor egy fokkal jobb lesz.
Egész jól ment, bíztató futás. Legközelebb intenzív hosszút márcsak a SPAR-on hajtok végre. Ez a terv. Bár 1 picit intenzívebbet tervezek...
Meglátjuk. Addig még van 5 hét az mondjuk sok...
Köszönöm az egészséget, mely az életem ajándéka, és melynek köszönhetően futhatok.
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
03:05:51 | 34.65 | 05:22 | 11.19 | 0 | 0 | 0 | 0 |
szép volt Zozo kemény vagy.Nap nem csapott meg a végén?
Szep kis tav!! Remelem nincs tul kozel a wizzairhez es ki tudod pihenni. Kemeny hoszu edzes. (Kedden mar tervezem.)
Ezt jól odabasztad. Egs!
Gyurma 2952 napja
Szép volt Zozo, jó lesz ez nagyon:)