Edzésleírás
Volkswagen 21st Ljubljana Marathon - azaz a 13. Maratonom
Időtervem nincs (mármint amit tavasszal írtam az nem változott, csak most nem agyalok ezen.), csak egy nagyon jót futni. Ennek érdekében gondolkozok, hogy óra nélkül fussak-e.
(Cél annyi, hogy újra jobbat fussak mint tavasszal. Ez 2011-ben és 2013-ban sikerült).
20161104:Kezdjük az elején egy kicsit bemelegítettem. Egyrészt odaúton, plusz még ott a helyszínen. Persze vártam nagyon a többieket (Lilla, Dani, Gyuri, Pintyő), hátha lesz még egy rajt előtt fotó. De sajnos belekerültek egy kis futóversenybe és kerülniük kellett ennek megfelelően csak a rajtra estek be.
A Mesterrel úgy beszéltük meg vegyek fel órát, de ne nézzem azt, mert érzésre szeretném futni. Utólag jó kielemezni.
A rajt, a 2-es zónába álltam (Under 3:25.). Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a 3:30-as iramfutó jóval előttem van. Miatúró? Így elkezdtem tolakodni előre. Aztán pár lépéssel a 3:15-ös iramfutó mögött maradtam. (Zónák saját felelőségre használható. Magyarul odaálltál ahova akartál.)
Ellőtték rajtot, de semmit nem érzekeltem belőle. Aztán egyszercsak elindultunk. A startvonalat átlépve kicsit gyorsítottam. De a tempóra nehezen álltam rá hiszen egyből előzgetni kellett, és még nagyon sokáig is. Ebből is azt vontam le, hogy sokan álltak elém akik jóval lasabbak voltak. Még a táv első felében olyan előzéseket műveltem , hogy egy komolyabb zónás versenyen nem fordulhatna elő.Igyekeztem a távokat 5sével felosztani. Így a táblák szerinti 5x -iknél nyomtam meg az órámat, persze nem néztem. Stopperre volt állítva. Az első 5-sben, ahogy előtte levő napokban láttam egy kis emelkedővel kezdődött. Óvatosan kezdtem, majd igyekeztem kicsit egy tempóra beállni. Minden 5-snél frissítőpont volt. Itt vizet ittam.
A második 5-sben is volt egy emelkedő, még pedig ahol a szállásom volt, ott ledobtam magamról a felesleges karmelegítőt. Igyekeztem magamra figyelni, így gyakran azon kaptam magamat, hogy az árnyékomat nézem és figyelem a mozgásom ezáltal. 10-esnél izot ittam.
A harmadik 5-sben meglepő módon megint volt egy kis emelkedő. Pedig sík a pálya. :) A lejtőknél igyekeztem elengedni a testemet 1 kívételével. Ekkor a 3:15-ös iramfutó egy jó perccel lehetett előttem. Ebben az etapban emeltem kicsit a tempót. Az etap végén ettem egy kis banánt, majd ittam rá vizet. 1:12-t mutatott az óra. De amikor eldobtam az italt akkor láttam - kb 2 perccel később - hogy az órám nekem is 1:12-t mutat. Azaz úgy számoltam jó lenne 2:20-n belüli 30-ast produkálni. 32-ig tartani a tempót, és utána gyorsítani.
A negyedik 5-sben is akadt egy kis emelkedő a változatosság kedvéért. 20-nál nagyon távolt voltam az álomcéltól (kirakott időn látva). Nem foglalkoztam vele, hanem csak magamra figyeltem. Azt tudtam, hogy 3:06-t ma nem futok, és a 3:10-ért is nagy változások kellenének. Itt elkezdtem magamba tolni egy gélt. Ittam kétszer is vizet, mert út közben egy helyi szurkoló adott. (És mivel azért sütött a nap, lábon akartam maradni).
Ötödik etap. Lelővöm a poént. A kivételes ötös. Ebben szinte síkon futottam. Elfogytak mellőlem a félmaratonisták. Így kiürült a pálya. Magányosan éreztem magamat, ezért játszadoztam. :) elkezdtem az előttem levőket célként felfogni, és felfutni rájul. Víz.
A 6. etapon is akadt egy emelkedő. Pedig az 5. után még megfordult a fejemben talán a második felében nem lesz ennyi. Nem így lett. Banán, izo. A cél sikerült. 2:20-at mutatott a nagy óra. (az pedig a bruttót mutatja).
A 7. etap egy jó kilis emelkedővel kezdődött, így a "legjobbkor" jött a frissítés. Kicsit visszább is vettem, hiszen meg kellett nyugtatnom magamat. Ekkor már igen közel került hozzám az iramfutó. Illetve egy kis versenyizgalmak itt alakuldtak ki. Egy szlovén srácot megelőztem, de a hosszú lejtőn (elején említett kívétel, amikor kicsit fogtam magamat) visszaelőzött. Majd megint elmentem mellette, de egy jó 100-as után megint elém került. Itt kisebb széllel találtam magamat, ezért beálltam mögé. Igy mentünk ~ 1km-t elé akartam menni, hogy én is vezessem kicsit a két fős bólyt. De nem engedte, felgyorsított. Így visszaálltam picit. És miután elhagytuk a 32-es táblát. Megint tempót váltottam - érzésre, és otthagytam. Ebben az etapban egy kis magnéziumot öntöttem magamba. Hogy megelözzük a görcsöt. Volt egy másik futó is, akit az utolsó méteren nehezen fogtam be, majd még utánam felvette a tempómat és trappolt mögöttem. Nem sokáig.
Elkezdtem a második gélt is feldolgozni. Bár nem kellett, de úgy voltam vele, nem akarom hazavinni, inkább toljuk magunkba, hátha sikerül még kicsit gyorsítani. Vizet ittam, mert ragadtak a kezeim.8. etap. Igazából a szétvállást követően csak előztem az embereket. De a végére ez nagyon látványosra sikeredett. Kapásból 35 után egy picivel ott is hagytam az iramfutót. Igyekezett jönni velem, de aztán rájött, mi az Ő feladata. Nagyon sokan néztek rám hogy milyen tempóval megyek el mellettük. Ekkor eszembe jutott, a célbaérkezés, és karomon a zászló. És amit már nyár óta várok, hogy az égbe emelhessem, hiszen a válogatott megmutatta, hogy büszkék lehetünk arra a 3 színre. És egyből felisugrott bennem az osztrák meccs két fontos momentuma. Ezzel hergeltem magamat.
39 km-hez érve betoltam a gélt és a magnéziumot is. És valahol láttam, hogy 3 órán belül vagyok ekkor még. Gondolkoztam, hogy vajon sikerül-e 10-en belül bejönni. Ekkor még felvetődött bennem. Igaz csak 3 kilivel számoltam, és utána eszembejutott és még ott van az a 195 méter. :) Itt annyira elvoltam a célokkal, magammal és a légzésemmel (még normális legyen), hogy figyelmetlen voltam a pálya jellegére gondolva.
3:06 bruttó (mivan? - persze azt elfelejtettem hogy bruttó)Utolsó etap. Na itt is akadt a végén egy jó emelkedő. Ezen a szakaszon éreztem, hogy nehezednek a lábak. De ki kell még bírnom. Mindjárt itt a vége. Nagyon nehéz. Így megint Szalai Ádám góljára gondoltam. (Ő is mennyit várt arra a gólra. De beérett a sok munka. Így Ő is motivált.) Kicsit kevesebbet, mint én a PB-re. Menni kell, mert veszélyben a PB is. Elkezdtem kinyitni a zászlót, erre valaki megszólal: Forza Italy! Lenéztem a zászlóra, majd hátra. Szegényt megsütötte a nap. Majd elkezdtem magasba emelni a zászlót. Ráfordultam a célegyenesre. Jó hangulat, és a szpíker mondta: Zoltán Mencser ... Hungary. A bruttó időm 3:16:57 mint majdnem a korábbi nettó pb.
Nagyszerű érzés volt beérkezni. Elfáradtak a lábak.
Lenyújtottam, kaptam egy atlétát, melyet minden célbaérkező kapott.
Majd sikerült valami eledelt magamba tolni, nehézkes volt. A géleknek annyira nem tetszett. Ezt követően beszéltem a többiekkel. 2 PB született. Lilláé volt a másik, aki a negyedik helyre futott be félmaratonon!
Azért a többiek is nagyot futottak. :)
Konklúzió.
Érzésre futottam egy PB-t. Ezt nem kell magyarázni. Persze kicsit keserű volt a szám íze, de amikor megláttam a részidőket az órám alapján, akkor azt kell hogy mondjam, hogy ez teljesen jó. A hosszútávú tervem szerint most 4:35-ös átlagot kellett produkálni. Ennél jobb lett, és a vége nagyon kiegyensúlyozott. Szóval SATISFIED! Jöhet a 14... Linz...
Köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám a nap folyamán! Az erő átjött, mert nyitottam felé . :)
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Szint (m) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
00:23:38 | 5.07 | 04:40 | 12.87 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:23:06 | 5.05 | 04:34 | 13.12 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:22:59 | 5.08 | 04:31 | 13.26 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:22:42 | 5.06 | 04:29 | 13.37 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:22:59 | 5.09 | 04:31 | 13.29 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:22:52 | 5.04 | 04:32 | 13.22 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:22:56 | 5.05 | 04:32 | 13.21 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:22:40 | 5.02 | 04:31 | 13.29 | 0 | 0 | 0 | 0 | |
00:10:01 | 2.22 | 04:31 | 13.30 | 0 | 0 | 0 | 0 |
galagyuri 2892 napja
Gratulalok! A tobbit elmondtam.
Az iramfutokat en is neztem az elejen...alig birtam megelozni oket.. Kerdes persze milyen esetleg tudatos strategiaval futottak...