Sport

(verseny)

Edzés ideje

17:32:00

Távolság

119 km Szint: 5900 m

Tempó

08:50 p/km (6.79 km/h)

Edzésleírás

Lavaredo Ultratrail 

A tavalyi Sella Ronda után döntöttem úgy hogy a Dolomitokba szeretnék egy igazán hosszút menni. A Lavaredo adta magát, gyönyörű helyeken megy végig a maga 119 kilométerével. A tavalyi felkészülés jó volt, őszön összeállt a forma.  Egyedül év végére a Tortúra adta be végleg a kulcsot a Vulkán után egy héttel. Jó sokáig nem is kívántam semmi megmérettetést, a Téli Mátrát szinte letúráztam. Aztán jött a Kiss Péter amire már ki voltam éhezve, és ennek megfelelően motiváltan végig élvezve végig toltam. Márciusban jött a Hard. Ez olyan állapotfelmérő, sokunk számára a csodaszép Bükkben. Jól sikerült, megvolt az erősebb forma a korábbi évekhez lépest. Rá pár napra egy Tomis hegyi edzésen meghúztam a jobb combomat, ami pár nap pihenéssel rendbe jött, majd egy ártatlannak tűnő sík futáson megfájdult a jobb talpam sarok felöli belső fele egy ponton. Aminek persze nem tulajdonítottam nagy jelentőséget és még este is ráfutottam ha már hétvége van. Ekkor sikerült hónapokra elintézni magamat. Terhelésre mindig megfájdult, motiválatlan lettem. 5 hét után akupunktúrás kezelésre mentem, ami úgy tűnt használ, de hosszú távon még se éreztem a hatását. Futni azért futottam szinte végig, de a megszokott havi penzum max. felét. Egy „erősebb” 80-as hét után, újra parkoló pályára kerültem. Majd jött a Mátra 115. szerettem volna megnézni ezt a túrát hogy milyen a hangulata. Na nem résztvevőként, hanem fotózgatva, majd a végén beállva Tomihoz, de úgy hozta a sors hogy Speróhoz az utolsó 32-re. Laza tempó volt végig, abból kifolyólag hogy a túra 95.km.nél álltam be.Nagy élmény volt nagyon, sokat nem beszéltünk a 2. felében, de észrevétlenül is átragadt egy kis szemlélet, bölcseség, hogy hogyan is kell ezekhez a távokhoz odaállni.  Sajnos a lábam a végére megint befájdult elég rendesen, úgyhogy egy hét megint ugrott a rendszeres könnyített futásból. Szerencsémre itt találkoztam egy masszőrrel, aki csontkovács is. Bizalmat éreztem egyből, és azóta voltam is nála hogy helyre pakoljon. A lábam javult, de még mindig éreztem a fájdalmat terhelésre. Sok jót nem vártam. Edzés nélkül, eredmény nélküli, teljesítésbe bízhattam.

Már a kiút is furán sikerült. Még az Osztrákoknál egy tankoláshoz kiszállásnál valami nem stimmelt a térdemmel. Tompán fájt a térkalácsom. (esküszöm ez már tuti én csinálom a tudatommal) :) Persze másnapra sem múlt el. Szépen húztam a lábam, és már mintha picit meg is lett volna dagadva. Rozi javasolta hogy tegyünk rá Motto tapaszt. Péntekre már nem húztam, de a félsz bennem maradt hogy a térdem miatt bukok el a teljesítéstől. Délután még sikerült egy kis alvás, aminek örültem, mert eleve a verseny előtti estéken is botrányosan alszom, nem hogy az esti rajt előtt. Este elkezdett szakadni az eső, aminek nagyon örültem, mert így még vadabb a Dolomitok. Elment az idő, gyorsan a készülődéssel. 22h után indultunk ki a rajtba még szemerkélő esőben lengedező szélben, amitől úgy bezsongtam hogy éreztem az erőt. Tudtam hogy ez jó lesz, belebizseregtem az érzésbe. ( később leesett hogy amikor Szasza kérdezte hogy mi a terv? 1 hónapja csak azt mondtam hogy jó érzéssel állni majd a rajtba) Józsival terveztük hogy együtt megyünk, de ő 2km után még az aszfalton se szó se beszéd lemaradt, mint utólag kiderült mert picit erős volt neki, és ő maximálisan betartja az edző állttal meghatározott pulzus tartományt. Igazából nem bántam, mert most önző módon csak magamra akartam figyelni. Lazán mentem nyugodtan, figyelve a légzésre, hogy még csak véletlenül se legyen szapora, belesüllyedtem a sötét nyirkos erdőbe. Az éjszaka gyorsan elment, szinte végig flow-ba futva. Nagyon jó érzés volt követni, menni a lámpa fényekkel, csönd volt senki nem beszélt, csak haladtunk, és ki a maga módján élvezte ezt az általunk gerjesztett monoton nyugalmat.  Felfele az Auronzo házhoz, kezdett hajnalodni, amibe már lehetett látni hogy itt monumentális gyönyörű hegyek vannak. A három nővérnél, nem kapkodtam, inkább gyönyörködtem, fényképeztem, aztán ereszkedtem szépen lefele.

Itt kezdem el érezni elsőnek hogy a combfeszítőim fáradnak. A 66km-es pontig szépen gyűjtögettem az embereket. Szerencsére küldtem ide zoknit, amit át is vettem mert az éjszakai résznél a Missurina tó előtt volt egy bokáig cuppogós saras rész, ami érzékenyre feláztatta a talpamat. Bekentem lanolinnal, feltankoltam és indultam tovább. Már itt indulás után éreztem hogy azért nem megy olyan könnyen, fáradnak a lábaim. A talpamat előtte kb. 40ig éreztem, aztán elmúlt, a hónapok óta tartó fájdalom. Innentől már csak a combokat meg a bicepszemet éreztem a karlendítésektől. A Malga Ra Stuához (76km) leérve már kezdett melegedni az idő. Toltam a vizet meg az isot, sóval mint eddig. Éjszaka, banánnal meg néhány kisebb zsömlével kiegészítve, hogy meglegyen a szilárd része is. De innen már nem esett annyira jó a kaja, viszont gond még nem volt. Lefutva a katlanba alapos frissítés után elkezdődőt a hosszú mászás, aminek jó a felétől becsatlakoztunk a Cortinásokhoz. Kicsit itt frusztrált lettem, mert az eddigi csöndet és a laza mezőnyt felváltotta a végeláthatatlan embersor. (Érdekességképp, egész eddig egy darab eldobott zselés zacskót nem láttam, innentől viszont sorozatban) Itt nehéz volt előzgetni mert egy nyomos út ment a völgyben felfele a Malga Travananses felé. Talán itt túlhúztam a tempót, mert akiket az elején elhagytam, egy pisisszünet után már nehezen tudtam megint megközelíteni. Rif Col Galinához (94km) érve már határozottan nem esett jól az iso, de igazából más se, de még lenyomtam. Lefele egy egész hosszú dózer volt, ami már nem ment. Simán lehetne lendületesen futni, de a combveszítőim tiltakoztak. semmi görcs, csak szimpla fájdalom, ami miatt már inkább totyogtam. A  Rif Avereuhoz (98km)

Boncsér Zolival másztam, ami jó volt, beszélgettünk fényképeszkedtünk, de éreztem hogy kezd hányingerem lenni. Lenyomtam egy fél zsömlét, több már nem esett jól. Felérve Zoncsival megbeszéltük hogy majd a célban találkozunk, nekem ez most tovább fog tartani. Passo Giauhoz (101km) érve már nem csak hányinger volt, hanem a gyomrom is mocorgott, amint egy kis isot ittam. Ki is kellett állni egy technikai szünetre, ami után kocogásra váltottam volna, de azonnal sétára kényszerített a szúró fájdalom a hasamban. Megzuhanni nem zuhantam meg fejben. Teljes mértékben elfogadtam hogy ez van, ilyen még nem volt, sétálni tudok, úgyhogy csak idő kérdése és biztosan befogok érni. (Ettől a résztől ahogy nézem a korábbi társakat, kerek egy órát vesztettem a végéig.) 107km körül  ahogy átbuktunk az utolsó csúcson, egy dózer vezetett le, ahol már lehetett látni a távolban Cortinát. Hihetetlen intenzív érzések törtek fel. Mint egy felismerés hogy ez a bő fél napba sűrített utazás a megpróbáltatásokkal, olyan mint az élet, néha vannak holtpontok, amin tovább kell menni nem szabad leragadni egy helyben. Ha folytatjuk egy idő után majd újra lendületbe leszünk a járt utunkon, és szabad utat kapunk a tudattól... Ettől a ponttól lett jobb a gyomrom. Nagyon lassú kocogással tudtam haladni egész a célig vízen és kólán. Az utolsó erdős gyökeres szakasz, nagyon nehéz volt, olyan soha véget nem érően. A combjaim nagyon fájtak, totyogva kocogtam lefele, elengedve a főkint sokkal frissebb rövidebb távosokat. A végén az aszfalton ami már szinte sík, újra ment a futás lendületes tempóba, teljesen felvillanyozódtam, meglátva a célkaput, mosolyogtam, beleborzongtam hogy visszaértem. A befutás után, beállt eléggé a lábam, a járás is nehézkes volt. A szálláson semmi étvágy, hidegrázás, ami egy óra múlva normalizálódott, attól kezdve hogy magamba tömtem féltányér tésztát, ami három körböl jött össze, kis pihenésekkel megtűzdelve. A későbbi barna sörtől meg már határozottan jól éreztem magam. :) A másnap azért még fájdalmas volt, erős izomláz az egész testemben, robot mozgás, de a sérülésemnek nyoma veszett. Nekem ez most úgy jött le, mint egy zarándok út, amit meg kellett járnom, hogy felszabaduljak, újra feltöltődjek. Mámorító érzés feszegetni a határokat, tudva hogy azok még jóval odébb vannak. Ha nem is a Dolomitokba, de valami magashegyen szeretném majd az első 100 mérföldesemet teljesíteni.

6 hozzászólás

-Mariann- 2923 napja

Na majd találok egy kis időt elovlasni. Addig is gratulálok! :)

zolle 2923 napja

Kösz a beszámolót! Szép! :-)
Grat még egyszer!

zolle 2925 napja

A legjobb Magyar! :-)
Gratula a teljesítéshez! :-)

Majd írj valami beszámolót! :-)

Bozót 2926 napja

A tény se rossz :) Gratula, várom a beszámolót! (megtehetnéd élőben valahol...valamikor...)

zolle 2931 napja

Kemény lesz! Reméljük a sarkad bírja majd!

Hajrá! :-)

-Mariann- 2950 napja

Végre, végre! :) Lavaredo - azért megnéztem a rajtlistát és jééé, rajta voltál. :D